Tanúként sosem értettem, egész pontosan kiket is tartanak hitehagyottaknak. A korábbi tagokat? Azokat, akik kritizálták a szervezetet? Vagy azokat, akik nem fogadják el a vének „csodás tanácsait”? Ha a Jehova Tanúi gyülekezet vagy annak előljárói súlyos sértést vagy személyes károkat okoznak valakinek – amit persze nem ismernek el – a sértett fél már automatikusan hitehagyottá válik, vagyis olyan személlyé, akinek megrendült a hite? Vagy kell valamit aktívan is tenni ahhoz, hogy valaki hitehagyottá váljon?
A saját kiközösítésem jegyzőkönyvébe a „helytelenség” okaként a hittagadást jelölték meg, pedig akkoriban nem, hogy nem írtam ilyen cikkeket, de még olvasni sem olvastam soha egyetlen korábbi tag által írt irományt, vagyis fogalmam sem volt a szervezet viselt dolgairól, mégis „hittagadóvá” váltam a szemükben. Mit is tettem? Nem értettem egyet a gyülekezeti vének velem kapcsolatos bánásmódjával, amivel mellesleg a körzet- és (akkor még) kerületfelvigyázó sem értett egyet (sőt, ez utóbbitól négyszemközt azt a tanácsot kaptam, hogy ne járjak ilyen közösségbe, ahol így bánnak velem). Ezek után nem tettem ki magam egy számomra súlyosan egészségkárosító közegnek, mivel a velem szembeni igazságtalan bánásmód és macera úgymond „normalizálódott” vagyis olyan dologgá vált, amit nekem le kellett volna nyelnem a „béke” kedvéért, és ami ellen a szervezetem tiltakozott. A Tanúknál töltött utolsó pár évben kórházból ki-be jártam (azelőtt és azóta se), súlyos és érthetetlen testi tüneteim keletkeztek (hányás, magas láz, vérzések, vesekő stb), melyek közül némelyik sürgős műtéti beavatkozást igényelt, ami miatt képtelen voltam csatlakozni az összejövetelekhez. Próbáltam én rendezni a helyzetet, de leveleimre nem reagáltak, így úgy döntöttem, hogy „Jehovára várok”, vagyis megvárom, amíg a testvérek hajlandók lesznek más hangnemet megütni a történtekkel kapcsolatban. Továbbra is hittem, hogy ez Jehova szervezete, és hittem abban is, hogy a maga idejében, a maga módján rendeződni fog az ügyem, csak nem akartam magam kitenni további bántásoknak a „báránybőrbe bújt farkasok” részéről. Az ügyem úgy végződött, hogy a fenti okkal kizártak, és még fellebbezésre sem volt lehetőségem. A jegyzőkönyvbe azt írták, hogy miután kézhez kapták egy személy tanúvallomását (ez a személy nekem nem szólt előtte), megpróbálták felvenni velem a kapcsolatot, de nem sikerült. Nos, ennek a tanúvallomásnak a készhezvétele pontosan hat évvel történt, miután utoljára voltam gyülekezetben. Ezalatt a hat év alatt vajon hányszor próbáltak kapcsolatba lépni velem? Egyszer sem. Mégis miből gondolták, hogy majd hat év után én mégis akarok velük beszélni? Emlékszem erre a „kapcsolatfelvételre”, melyben gyakorlatilag utasítást kaptam arra, hogy lépjek kapcsolatba a vénekkel, mert beszélni akarnak velem, vagy adjak meg elérhetőséget. Amíg tudták az elérhetőségemet, addig sem kerestek, akkor most mit akarnak tőlem? Válasz nem volt, csak utasítás, de természetesen „én döntök”. Én egy senki voltam a szemükben, akinek követnie kellett volna az utasításaikat. Mivel ezt megtagadtam, így váltam hittagadóvá/hitehagyottá, aki méltó a gyűlöletükre, megvetésükre és akivel nem állhatnak szóba.
Ha eddig csak kételyeim voltak, melyeket „jó Tanúként” próbáltam elnyomni, ezután már bizonyos voltam abban, hogy itt van valami, amiről én nem tudok és amiről TUDNOM KELL. Persze érdekelt, hogy miben voltam benne, és paradox módon pont a saját eljárásaik ösztökéltek arra, hogy mélyebbre ásva derítsem ki az „igazságot az Igazságról”. A Tanúk Magyarországon ún. bevett egyházként vannak számontartva, de a valóságban az én ügyemben vallási szolgálatnak nevezhető „pásztorolás” nem történt, így saját tapasztalatomból tudtam, hogy ők visszaélnek ezzel a státusszal. Ha nem vallás/egyház, akkor mi? Megtudtam azt is, hogy a nőkkel szembeni megalázó bánásmód – amit én leginkább tapasztaltam -, csak egyike azoknak tényezőnek, ami miatt sokan eltávolodnak ettől a csoporttól. Sőt, igazából csak addig maradhat meg valaki „jó lelkiismerettel” a tagságban, amíg nem ismeri a Tanúkkal kapcsolatos tényeket. Engem letaglózott az, hogy a Tanúktól elvárják, hogy legyenek rendben a folyton változó és egymásnak ellentmondó tanokkal, olyan bűncselekményekkel, mint a gyermekek molesztálása, melyek kifejezetten a saját belső eljárásaikból fakadnak és saját vezetőik követnek el, a vezetőik képmutatásával (pl az ENSZ civilszervezeti tagságával) és egyéb hazugságokkal, mert ha nem, akkor „hitehagyottaknak” tekintik őket.
A Példabeszédek 18:17 szerint „Igaza van annak, a ki első a perben; mígnem eljő az ő peresfele, és megvizsgálja őt.” Vajon a Tanúk szervezete kiteszi magát egy ilyen „vizsgálatnak”, vagyis mennyire hozza fel azokat az érveket és tapasztalatokat, melyek a tagok kizárásához vezetnek? Vagy inkább eldémonizálja volt tagjait, és függetlenül attól, hogy mi vezetett kizárásukhoz és hogyan élnek a gyülekezet elhagyása után, a „hitehagyott” gyűjtőfogalom alá kerülnek, akiktől a jelenlegi tagoknak tartózkodniuk kell (még akkor is, ha családtagok)? A Tanúk szervezete régebben elítélte, és írásellenes pogány szokásának tekintette a kiátkozást, mikor és miért változott ez meg? Egész pontosan mitől is kell tartózkodniuk? Mit lehet megtudni erről a Jehova Tanúi saját kiadványaiból? Miért kell a Tanúknak a hitehagyott oldalakra menniük, hogy megismerjék a kizárt tagok álláspontját? Miért nem mondják el ők nekik? Pl egy „hitehagyott” azzal érvelhet, hogy a Társulat mintegy 10 éven keresztül egy civilszervezeti tagsággal bírt az ENSZ-ben, miközben végig egy vadállattal, egy „pusztító utálatossággal” azonosította ezt a szervezetet, és amely kapcsolatnak hirtelen végetvetett, amikor egy újságíró leleplezte ezt a furcsa, ellentmondásos viszonyt. Mi igaz ebből, és mi nem? Milyen világi forrásokban lehet utánanézni ennek? Hol olvasható magyarázat a szervezeti kiadványokban? Vagy más: milyen gyermekmolesztálással kapcsolatos esetek történtek a Jehova Tanúi berkein belül, kik követték el ezeket és mi lett a sorsuk? Milyen belső eljárások léteznek az ilyen bűncselekmények kezelésére? Mi történt az áldozataikkal? Ezekről hol lehet olvasni? És sorolhatnám. Ha nem hozzák fel a vita másik oldalát, akkor sajnos az embernek az az érzése támadhat, mintha valamit el akarnának titkolni előle. Talán be akarják csapni? Vagy talán nem kezelik tagjaikat felnőttként, hogy ők maguk vonják le a következtetést? Igazából egyik sem tekinthető becsületes hozzáállásnak.
Átnéztem néhány régebbi társulati kiadványt, mert szerettem volna egy pontosabb képet kapni arról, ahogyan a Tanúk szervezete a hitehagyást értelmezi, hogy egész konkrétan mit mond, és mit nem, a hitehagyottakról. Az eredmény elég meglepő, mert a Tanúk nem igazán kapnak megnyugtató érvelést ebben a témában (sem), így inkább csak egy megfoghatatlan félelem (paranoia) vagy éppen ellenkezőleg, kíváncsiság támadhat bennük.
Az Őrtorony 1981. 2/1-es számából megtudhatjuk, hogy „a „hitehagyás” szó egy olyan görög kifejezésből ered, amelynek a jelentése: „eltávolodás”, „elesés, elpártolás”, „lázadás, cserbenhagyás”. Az első, aki elesett Jehova igaz imádatától, Sátán, az Ördög. Ő volt tehát az első hitehagyott (Ján 8:44). Előidézte, hogy az első emberpár is hitehagyott legyen (1Móz 3. fejezet).” Ezek után a cikk kifejti, hogy a hitehagyás hosszú történelemre tekinthet vissza „Isten népe” köreiben, melynek részleteiről a Biblia nem szégyell beszámolni. Sőt, már az első században a gyülekezet tanítói közül is egyesek hitehagyottaknak minősültek. „Pál így figyelmeztette az efezusi keresztény véneket: „Tudom, hogy a távozásom után elnyomó farkasok jönnek majd közétek, és nem bánnak gyengéden a nyájjal. Sőt, ti magatok közül is támadnak majd férfiak, akik elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Csel 20:29, 30).” Pál még néven is nevezett néhány ilyen személyt. És mi alapján bizonyult „a rézműves Alexander” hitehagyottnak? Pál kijelenti: „…. sok kárt okozott nekem…„ bár ennek részleteire nem tér ki bővebben. Vagyis, egy olyan személy, aki kárt okoz másoknak, hitehagyottnak tekinthető. Ez érdekes, mert mi van, ha a mai vének okoznak kárt egy gyülekezeti tagnak, ráadásul olyan kárt, amit a feletteseik is elismernek? Ez alapján én is éppen annyira tekinthettem az ügyemmel foglalkozó véneket hitehagyottaknak, mint amennyire ők tekintettek rám, mivel ők meg úgy ítélhettek meg engem, aki „rendkívüli mértékben ellenállt a beszédüknek”. De az is lehet, hogy úgy kell érteni a dolgot, hogy csak azoknak lehet kárt okozni, akik hatalmon vannak a gyülekezetben, és csak azok állhatnak ellent a tanácsnak, akik alávetett helyzetben vannak. Bár maga a tény, hogy a hitehagyottak egyik jellemzőjeként „elnyomó farkasokról” tesz említést a szöveg, akik „olyan férfiak, akik nem bánnak gyengéden a nyájjal”, mégis csak arra utalna, hogy bizony a hatalmon levő vezetők is lehetnek hitehagyottak. Esetemben mégis csak egy irányban történt a megbélyegzés, vagyis a gyakorlatban az Őrtorony képviselői még a Bibliának is ellentmondanak. Ugyanez a cikk a hitehagyás okaként a „kétségek idején tanúsított hit hiányát” jelöli meg (10. bekezdésben). Vagyis, ha valakiben a Tanúk gyülekezetén belül kétségek merülnének fel, mert pl nem kap megfelelő információt a benne felmerülő kérdésekre, vagy mert olyan férfiak kezelték az ügyét, akik nem bántak vele gyengéden, vagyis báránybőrbe bújt farkasoknak minősültek, de a szervezeti vezetés mégis jóváhagyta működésüket, akkor is túl kell magát tennie ezen és „hinnie kell”. Miben is? Hát abban, hogy majd rendeződni fog az ügye a megfelelő időben, „Jehova módján”, mivel a „kétkedő egyén Isten ellen és az ő ígéretei ellen vétkezik” és „hamisan ítéli meg Istent”, ha nem így jár el. A cikk szerint „Némely hitehagyott egyén még azt is feltételezi magáról, hogy Istennél jobban tudja az események sorrendjét az ő céljai megvalósításában.” Ha ezt szó szerint vesszük, akkor még maga a Vezető Testület is hitehagyott lehet, hiszen pontosan ők azok, akik megpróbálják megsaccolni Isten időtervét – eddig sikertelenül – mivel azt gondolták magukról, hogy ők okosabbak Istennél. Mi ez, ha nem a „függetlenség szelleme” és „szívükben felfuvalkodottság”, melyek a hitehagyás okaiként kerülnek megemlítésre a büszkeség ás a hálátlanság mellett.
Mit eredményez a hitehagyás és a „hű és bölcs rabszolga” által felszolgált szellemi eledel elutasítása (ami úgy tűnik egy és ugyanaz)? A 12. bekezdés így folytatja: „Szembeállítva lojális szolgáinak boldog állapotát a hitehagyott személyek szomorú állapotával, Jehova prófétai módon kijelentette: „Íme, szolgáim esznek majd, ti viszont éheztek. Íme, szolgáim isznak majd, de ti szomjaztok. Íme, szolgáim örvendeznek majd, ti pedig a szégyentől szenvedtek. Íme, szolgáim ujjonganak majd, mivel szívük állapota jó, ti pedig kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és ordítani fogtok szellemetek teljes összeomlása miatt” (És 65:13, 14).” Nos, ez alapján megint csak öngólt rúgtak a Tanúk, mivel a szégyen, a szívfájdalom, a szellemi összeomlás, depresszió, pszichiátriai kezelések stb elsősorban a Tanúkat és azokat érintik, akik csak fizikailag szakadtak el a csoporttól, de megtartották annak mentális kereteit. A legtöbb esetben a csoport elhagyásával a pszichoszomatikus tünetek alábbhagynak, illetve rengeteg, a csoport tanai által generált probléma azonnal megszűnik, sőt egy bántalmazó, minden részletre kiterjedő kontrollt alkalmazó csoport elhagyása inkább felszabadító érzés lehet. Sokan a csoport elhagyása után fogják csak fel a velük történteket, és akkor képesek átélni az ezzel kapcsolatos bántásokat, így vannak olyanok, akiknek nem elég megszakítani a kapcsolatot, hanem terápiában is ajánlatos részt venniük, mivel a „szellemi paradicsomban” átélteket fel kell dolgozniuk valahogyan. Az egyéni nézőpontok is kiigazításra szorulhatnak, mert az a gondolkodásmód, ami egy világvége szekta közegében elvárt követelmény volt (kiúttalanság, tehetetlenség, kívülről várni a megoldást, mások vádolása stb), nem vezet máshova, mint degradációhoz. Azokra, akik sikerrel rehabilitálódnak, nem lesz igaz, hogy „az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az első”, vagyis nem minden „hitehagyott” élete megy tönkre pusztán azáltal, hogy elhagyta a szervezetet, bár kétségtelen, hogy egyeseké igen. Nos, ha valakitől elvágják a múltját, a családját, kihúzzák a lába alól a talajt, elvesztheti munkáját, lakhatását egyik napról a másikra, akkor bizony elég könnyen lejtőre kerülhet egy ilyen egyén, függetlenül a világnézetétől, és pontosan ez az, ami beleillik a Tanúk, „hitehagyottakról” kialakított képébe, és ezért dolgoznak ezerrel a kizárt tagjaik bukásán, hogy az ő saját nézetük igazolódjon be. De mi van akkor, ha valaki nem lefelé halad a lejtőn, hanem munkája, családja és boldog élete van? Mi mondanivalója van az Őrtoronynak azokról, akik prosperálnak és normális emberi életet élnek a Tanúk elhagyása után? Semmi. Ez a szcenárió nem létezik szerintük.
A hitehagyás legelső magja és legmélyebb gyökere mégsem az emberi jellemvonásokban rejlik, melyek csak „tökéletlenségek”, hanem a kételyben. "A hitehagyás egyik alapvető oka a romboló kételyek okozta hithiány, s amit a világ „kétely”-nek nevez, az azt is jelenti: „megkülönböztetni”. A hitehagyott személy maga kíván dönteni abban, hogy mi igaz és mi hamis, hogy „mi jó és mi rossz” szellemi táplálék dolgában.” (14. bekezdés) Méghogy maga kíván dönteni? No már, milyen dolog ez, ahelyett, hogy hagyná, hogy más mondja meg neki, hogy számára mi a jó és mi a rossz! Egyenes út a pszichiátriára, ha hagyjuk, hogy valaki állandóan felülírja a valóságunkat (mellesleg ezt nevezik gázlángolásnak), de mégis azokat tekintik „öntelteknek”, akik ellent mernek állni ennek, és nem azokat, akik mások fölé próbálnak kerekedni. Most akkor, hogy is van ez?
Mit lehet tenni, ha valaki felfedezte a „hit hiányát” önmagában? „Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben vagytok-e, próbáljátok meg magatokat, hogy mik vagytok” (2Kor 13:5).” Vagyis: „…kérdezzük meg magunktól, vajon ennek a hitnek megfelelően élünk-e vagy sem.” Más szavakkal: mindig van vaj a fejeden tesó, így ne próbáld a tanítások hitelességét kutatni, ehelyett tarts „őszinte önvizsgálatot szerénységgel és alázatossággal”. Nos, ez egy feneketlen kút lesz, mivel soha nem leszel elég jó, de ha „szilárdan a hitben” akarsz maradni és „ki akarsz jutni a nagy nyomorúságból”, akkor úgy tűnik, az Őrtorony szerint, nem lesz más választásod, mint a folyamatos önmarcangolás. Természetesen az is előfordulhat, hogy éppen akkor válsz kiábrándulttá (hitetlenné), és jutsz nyomorúságra, ha követed az olyan tanácsokat, melyek szerint destruktív módon el kell nyomnod magadba a kételyeket, vagyis úgy kell tenned, mintha agyhalott lennél, ha távol tartod magad a továbbtanulástól, nehogy megfertőzzenek a „professzorok”, mely ahhoz vezet, hogy csak keveset fizető, általában nehéz fizikai munkát igénylő pozíciókra pályázhatsz, és ahelyett, hogy regenerálódnál és kikapcsolódnál, az összes szabadidődet azzal töltöd, hogy ingyenmunkát végzel egy olyan szervezet számára, amely amúgy emberszámba sem vesz. Ezzel az életmóddal valószínűleg családi viszályok, munkahelyi problémák, súlyos egészségügyi gondok közepette fogod magad találni előbb-utóbb. Akkor majd felismered, hogy azt „arattad, amit vetettél”, és kiigazításokat fogsz tudni tenni az életedben, ugye? Ne is reméld, mert azt fogod felismerni, hogy te vagy az igaz követő, aki szenved a hitéért, és ki kell állnod a próbákat, miközben azt kívánod, hogy a világ végre elpusztuljon, az „ellenségeiddel” együtt, akiknek hulláját már látod is lelki szemeiddel: éppen madarak vájják ki a szemeiket. Na látod, így ejtenek csapdába a hitehagyottak, mert ebből a gondolati mókuskerékből, csak úgy fogsz tudni kikerülni, ha megfizeted a szabadságod árát. Az pedig évről, évre magasabb lesz. Pedig éppen ezt akartad elkerülni azzal, hogy „tartózkodsz a hitehagyottaktól”, nemde? Mégis hogy sikerült nekik behálózniuk téged?
A János első levele 4:1 arra figyelmeztet: „Szeretteim, ne higgyetek el minden ihletett kijelentést, hanem győződjetek meg arról, hogy az ihletett kijelentések Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba.” Egy Őrtorony cikk (1987. 7/1. 26. oldalon) így magyarázza ezt: „Nem szabad hinnünk minden szellemnek vagy „ihletett kijelentésnek”, hanem ’meg kell vizsgálnunk az ihletett kijelentéseket, hogy meglássuk, vajon Istentől származnak-e’.” Hogyan lehet meggyőződni arról, hogy az Őrtorony vezetőinek kijelentései (melyek nem ihletettek ugyan, de a Tanúknak akként kell venniük), valóban Istentől származnak-e vagy sem? Milyen bizonyítékuk van az „isteni kiválasztottságukra”? Beteljesedett-e minden, amit eddig jövendöltek? Mert ha nem, akkor ők maguk is kimerítik a „hitehagyás” vagy „hamis próféta” fogalmakat, és a kizárt tagjaik megbélyegzése nem több, mint alaptalan félelemkeltés, mégpedig abból a célból, hogy a tagjaikat alattomos manipulációkkal minél tovább tartsák bent soraikban a kizsákmányolásuk és kihasználásuk végett.
Az 1988. 9/1-es Őrtorony „Az Őrtoronyban állok” címmel foglalja össze azokat a mérföldkőnek számító tanokat, melyeket a vezetőtestület az évek folyamán kihangsúlyozott. Eszerint 1982 volt az az év, amikor a „Szeretteim, … őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében” című cikkben Júdás levelének elemzésével a „hitehagyottak módszerei” ellen figyelmeztették a gyülekezet tagjait, azoktól az istentelen egyénektől óvták őket, akik „befurakodtak a gyülekezetbe”, elferdített dolgokat beszélnek és inkább megpróbálják szétszórni Isten népét, ahelyett, hogy egybegyűjtenék őket. Miért pont 1982-ben? (Magyarul ez a cikk 1983. április 1-i számban jelent meg). Feltehetően azért, mert Raymond Franz a Vezető Testület egyik volt tagja, éppen 1981-re határolódott el a szervezettől, mely évben (szeptember 15-i számban) jelent meg az a cikk az Őrtoronyban, mely az elkülönülés és a kiközösítés közé egyenlőségjelet tett, így a gyakorlatban azóta nem lehetem legitim módon elhagyni a szervezetet. Nyilván könnyebb azzal takaródzni, hogy az elkülönültek csak „befurakodott emberek voltak”, akik még a vezetőségbe is képesek voltak bejutni, és maga Raymond Franz csupán egy „hitehagyó tanító” volt, mint elismerni azokat a súlyos problémákat, melyekre többek között Franz is rámutatott. Így 1982-től különösen meg kellett védeni az „új világosságot”, ami az új kiközösítési szabályokra vonatkozott. Szerencsére „Franz testvér” megírta kiközösítése történetét a Lelkiismeret válsága című könyvében (magyar változat is elérhető), ami bepillantást enged nyújtani a történet másik felébe is, és amit azóta is a gyülekezetből kizártak alapkönyveként tartanak számon. Az 1983-ban megjelentetett könyv 2018-ban az ötödik kiadását érte meg.
Egy 1993-as Őrtoronyban (10/1. Kutass át engem ó Isten) már odáig mennek, hogy a „hűséges” tagoktól elvárják, hogy gyűlöljék korábbi hittársaikat. A cikk szerint (19. oldal 15. bekezdés) „…amikor [a hitehagyottak] szándékosan döntenek az ilyen gonoszság mellett [hogy nem ismerik el Jehova szervezetét] — miután megismerték, mi a helyes —, amikor annyira beléjük ivódik a rossz, hogy az természetük szerves részévé válik, ilyenkor egy kereszténynek a szó bibliai értelmében gyűlölnie kell azokat, akik végérvényesen a gonoszság mellett kötelezték el magukat. Az igaz keresztények úgy éreznek az ilyen hitehagyottak iránt, mint Jehova; nem kíváncsiak hitehagyott eszméikre. Ellenkezőleg, „utálják” azokat, akik Isten ellenségeivé tették magukat; a bosszúállást azonban Jehovára hagyják”. Mi ez, ha nem egy központilag előírt gyűlöletbeszéd? Azt a részt sosem értettem, hogy ha a „kívülállókat Isten ítéli meg”, akkor miért hoznak a gyülekezet vezetői és előljárói „ítéleteket” a korábbi tagjaikra vonatkozóan. Amikor előírják tagjaiknak, hogy mit tegyenek és hogyan érezzenek korábbi társaik iránt, akkor azzal éppen nem Istenre bízzák az ítélkezést, hanem a saját kezükbe veszik azt. A Tanúk még csak kíváncsiak sem lehetnek a „hitehagyottak eszméire”, és bár Raymond könyve nem tett jót a szervezet döntéshozatali mechanizmusának isteni misztifikálásának, de ez a könyv mégiscsak csak kezdete volt egy olyan korszaknak, melyben a „másik fél” mégiscsak megszólalhatott valami módon. A „hitehagyott elképzelések”, melyek legfőképpen a szervezet belső ügyeinek, botrányainak és valós történelmének feltárásából állnak, az internet terjedésével az eddigieknél sokkal könnyebben juthatnak be a Tanúk otthonaiba. Mivel a szervezeti kiadványok sehol nem közölnek ezekről az „elképzelésekről” többet, viszont egyre erőteljesebb tiltásokat fogalmaznak meg velük szemben, a legjobb módszert választották arra, hogy felkorbácsolják tagjaik érdeklődését a téma iránt. Nincs is kívánatosabb, mint a „tiltott gyümölcs”!
Az 1994-es (4/1) Őrtoronyból megtudhatjuk, hogy a hitehagyottak tanítása démoni eredetű, mely rossz gyümölcsöket terem: „….a mai világban az ateizmus, az agnoszticizmus, a fejlődéselméletek és a Biblia magasabb kritikája példák a hamis nevet viselő ismeretre, miként a modernkori hitehagyottak által előmozdított Írás-ellenes elképzelések is azok. E hamis nevet viselő ismeret gyümölcseit láthatjuk az erkölcsi lealacsonyodásban, a hatóságok iránt széles körben megnyilvánuló tiszteletlenségben, a becstelenségben és az önzésben, amelyek jellegzetes sajátságai a dolgok sátáni rendszerének.” Várjunk csak, mi van akkor, ha Jehova Tanúi között következik be „erkölcsi lealacsonyodás”, mint például a házasságtörések, családon belüli erőszakoskodások és a gyermekek szexuális kizsákmányolása? Akkor most ők is egy „hamis nevet viselő ismeretre” szolgáltatnak példát? És hát nem ők azok is, akik tiszteletlenséget mutatnak a hatóságok iránt, amikor úgy vélik, hogy súlyos bűncselekményeket (mint pl a gyermekek szexuális zaklatása) bizalmasan kell kezelniük, hogy „elkerüljék, hogy a világi hatóságok, akik talán nyomozást folytatnak az ügyben, szükségtelenül belebonyolódjanak az eljárásba”? Hát nem ők azok, akik arra adnak utasítást a középvezetőik számára, hogy az olyan bűntetőjogot sértő tetteket, mint például a gyilkosságot, nemi erőszakot, gyermekbántalmazást, csalást, lopást és testi sértést lehetőleg a gyülekezet berkein belül kezeljék, és a hatóságok helyett a jogi osztállyal lépjenek kapcsolatba? Mégis mi ez, ha nem becstelenség?
A hitehagyott tanításokról semmi mást nem lehet tudni, azonkívül, hogy mérgezőek, ahogyan azt egy 1994-es Őrtorony közli velünk (7/1): „A démonok asztalán található eledel mérgező. Gondoljunk csak például a gonosz rabszolga osztály és a hitehagyottak által szétosztott eledelre. Ez nem tápláló vagy építő; nem egészséges. Nem is lehet az, hiszen a hitehagyottak felhagytak a Jehova asztalánál való táplálkozással. Ennek eredményeként elveszett mindaz, amit kifejlesztettek az új egyéniségből. Ami őket ösztönzi, az nem a szent szellem, hanem maró keserűség. Ők egyetlen szándék megszállottjai — verni akarják korábbi rabszolgatársaikat, ahogyan Jézus ezt előre megjövendölte”. Ez a „ki ütött előbb” problémakör egy korábbi Russell írásban is felmerül, amiből a cikk idéz utalva azokra, „akik elszakítják magukat a Társulattól” [Russell idejében még nem létezett a jelenlegi kiközösítési elrendezés): „Ha egyesek úgy gondolják, hogy más asztaloknál is kaphatnak ilyen vagy ennél jobb elemózsiát, vagy hogy képesek maguk ilyen vagy ennél jobb eledelt készíteni — ám legyen, menjenek útjukra … Azonban míg mi hagyjuk, hogy mások bárhová máshová menjenek, hogy kielégítő táplálékra és világosságra leljenek; addig azok, akik ellenfeleinkké válnak, bármilyen különös is, teljesen más utat követnek. Ahelyett, hogy a világ férfias kiállásával azt mondanák, hogy »Találtam valamit, ami szerintem jobb ennél. Viszontlátásra!«, az ilyen személyeknél harag, rosszindulat, gyűlölet, viszály — »a test és az Ördög cselekedetei« — mutatkoznak meg, még pedig oly mértékben, ahogyan tudomásunk szerint még világi emberek sem nyilvánítják ki. Úgy tűnik, mintha őrültséggel, sátáni hidrofóbiával [veszettséggel] lennének beoltva. Néhányan közülük hatalmas ütéseket mérnek ránk, és aztán azt állítják, hogy mi ütöttük őket. Készek hitvány hazugságokat írni és mondani, s arra a szintre alacsonyodnak le, hogy aljasságot tesznek.” Pontosan mivel mértek ütéseket a bibliakutatókra? Azt nem tudjuk meg, viszont azt igen, hogy az „ellenfelek” őrültek és sátáni megszállottak. Így az egésznek semmi információ értéke sincsen, csak lóg a levegőbe, mert ugyanezeket bárki elmondhatja másokról, akik nem értenek vele egyet. A továbbiakban is csak annyit lehet megtudni, hogy a hitehagyottak „elferdített dolgokat”, „féligazságokat”, „leplezetlen hazugságokat”, „romboló beszédet”, „nyájas, maguktól gondolt (kitalált) beszédeket” próbálnak becsempészni a gyülekezetbe, de még ha „bizonyos tényszerű dolgokat is bemutatnak, ezeket is rendszerint kiragadják összefüggéseikből, mivel az a céljuk, hogy eltérítsenek másokat…”. Természetesen az Őrtorony Társulatnak semmi ilyen célja nem volt, amikor az Evolúció könyvben tudósoktól vett idézeteket ragadtak ki mondandójuk összefüggéseiből, vagy a 2015 januári Ébredjetek! számban Rama Singh-et idézték, ami ellen tiltakozásul a kutató egy nyílt levelet küldött az Őrtoronynak, amivel azt érték el, hogy el kellett hagyniuk az idézetet, így az online változatban már nem található meg, míg a nyomtatottban igen. Nem, ők nem akartak senkit megtéveszteni, csupán „bizonyos tényszerű dolgokat kiragadtak összefüggéseikből”, vagyis pontosan azt tették, amivel másokat vádolnak, azzal a különbséggel, hogy ők egyetlen konkrét példával sem képesek vádjaikat alátámasztani, míg az ő „ferdítéseikről” rengeteg példa létezik (már ahol egyáltalán megadnak forrásokat, mert a kitalációk legjobb példái az „egyes tudósok azt mondják...” kezdetű mondatok, vagy amikor nevek, időpontok, helyszínek megadása nélkül utalnak eseményekre). Nem lehet az, hogy pont azzal próbálnak másokat vádolni, amit a valóságban ők maguk tesznek? Ez egy létező jelenség, amit a pszichológia projekciónak nevez. Ha így nézzük, és ennek fényében olvassuk az írásaikat, akkor rettentően sokat lehet megtudni arról – amit tudattalanul ők maguk tárnak fel -, hogy mikben is sántikálnak: nem kell mást tenni, csak megnézni, hogy miket írnak le, és milyen tényleges bizonyítékokkal támasztják alá mondandójukat. Ha nem létezik bizonyítékuk, akkor nem valós ellenségről írnak, hanem csak ijeszgetni akarnak.
Mi a helyzet a vallásos hitnézetekkel? A tudományos nézetekkel ellentétben, a vallásos hit nem bizonyítható és nem is cáfolható, így ebben az értelemben nem lehet vallásos igazságról beszélni, csak egyéni nézetekről. A lelkiismereti- és vallásszabadság minden ember alapvető jogaként tekinti a vallási nézetek és lelkiismeret személyes szabadságát, amire a Tanúk oly nagyon szeretnek apellálni, hogy még a "világi" emberjogi szervezetek igénybevételőtől sem riadnak vissza. Saját kiadványaikban mégis mélyen elítélik azt, ha valakinek az övékétől eltérő nézete van, vagy ne adj isten megváltoztatta vallási nézeteit az élete során. Ha egy másik vallásról áttér valaki a Tanú hitre, az dicséretes dolog, az ilyeneket általában jó tapasztalatként osztják meg egymás közt, viszont ha valaki az ő vallásukról tér át valami másra, az a föld szennyének számít, a „hitehagyott”, akire még csak rá sem szabad nézni: „Mihez térnek vissza a hitehagyottak? Sok esetben újra belemerülnek a kereszténységnek és tantételeinek sötétségébe, mint amilyen az a hit, hogy minden keresztény az égbe jut. Ezenfelül legtöbbjük már nem foglal szilárdan állást Írás szerinti alapon a vért, a semlegességet és az Isten Királyságáról való tanúskodás szükségességét illetően.” És mi van akkor, ha egy korábbi tag ateistává, wicca-hívővé vagy valami keleti vallás követéjévé válik? Neki talán nincs joga a saját nézeteihez, csak a Tanúkénak van a sajátjukhoz? Hát, nem ellentmondásos ez? De bizony! Ezek után nem csoda, ha „némelyek talán nagyon is kíváncsiak a hitehagyottak által felhozott vádakra” – folytatja a cikk. Igen, ez valahol egy normális emberi reakció, hogy az emberek szeretnék tudni, hogy az a „termék” amit árulnak milyen hatással van másokra, mit gondolnak róla a fogyasztók, van-e valami problémájuk vele. Ilyen normalitásra még csak nem is gondolhatsz, ha Tanú vagy, mert meg kell elégedned a „nesze semmi, fogd meg jól” stílusú maszatoló válaszokkal, amiket a wallkilli központból (jelenleg) nyolc, nem teljesen normális, a valóságtól és realitásoktól régen elszakadt idős ember próbál a torkodon lenyomni. Akár a családod életével, munkáddal, de egészségedet érintő döntéseiddel, sőt még akár a gyermeked életét érintő kérdésekben is csak vallásos halandzsákat gyártanak, amiket kényük-kedvére bármikor megváltoztathatnak, amit egy rejtélyes „égi szekér” mozgásával, vagy éppen egy „új(abb) világossággal” próbálnak magyarázni. Próbáld te kimagyarázni tetteidet ezekkel az üres kifogásokkal! "Most nem tudtam gyülekezetbe menni, mert az égi szekér mást sugallt számomra", vagy "én még megtartom a karácsonyt, mert számomra még nem egészen világos, hogy miért ne tarthatnám meg" stb. Majd meglátod meddig jutsz, és mennyire veszik komolyan az általuk leírtakat. Na, éppen ennyire lehet komolyan venni azt, amit a hitehagyottakról írnak.
Egy kiváló példa a forrás megadása nélküli eseményre, amivel az egész történet a fantazmagória kategóriába kerül, az 1995. 4/1-es Őrtorony 29. oldalán megosztott „buzdító tapasztalat”, melyből kiderül, hogy a Tanúk még a hitehagyottak nyilvános gyalázását is sikeresen a javukra tudják fordítani: „Mennyire buzdító tudni, hogy a gyalázás nem gátolja meg az embereket abban, hogy Tanúkká váljanak! Németországban egy tv-tereferén a hitehagyottak egész sor hazugságot hordtak össze a Tanúkról. Egy néző felismerte, hogy a hitehagyott cifrázásokat a képzelet szülte, és arra érzett indíttatást, hogy újrakezdje bibliatanulmányozását a Tanúkkal. Igen, a nyilvános gyalázás olykor jó eredményekhez vezet! (Vö. Filippi 1:12, 13.)”. Egy „tv-tereferén”? Nem volt neve a műsornak, vagy a készítőjének? Hát, ha megdnák a műsor nevét, akkor még a Tanúk megtalálnák azt az archívumban, és kiderülne, hogy még mik hangzottak el. Ha egyáltalán elhangzott valami, és létezett ilyen műsor. Ha nincs forrás megadva, akkor nem marad más választásuk, mint elhinni azt, amit mondunk nekik. „Egész sor hazugság”? Mégis mik voltak azok? Tegyük fel, hogy egy ilyen „tereferén” a gyermekek szexuális molesztálásával kapcsolatos belső szervezeti eljárások kerülnek górcső alá (bár azok 2001-ben kezdtek felszínre jönni először, Barbara Anderson jóvoltából, de elvileg egy ilyen téma könnyen feljöhetne), és persze az is lehet, hogy éppen egy pedofil személy volt az, akit az ott elhangzottak a bibliatanulmányozás folytatására ösztönöznek. Egy perverz hajlamú személynek a Tanú szervezet valóságos "paradicsom" lehet. Mivel, nem közölnek konkrétumokat, elvileg ez is lehetséges. De vajon mit árulna el ez a Tanúk szervezetéről?
Bár a Tanúk saját állításaik szerint nem képesek az emberi szívekben olvasni, és ők maguk nem szeretik, ha mások rossz indítékokat tulajdonítanak nekik. Ők mégis úgy gondolják korábbi társaikról, hogy az irigység és a gyűlölet vezérli őket. „…. Igen, az irigység hajtotta őket [Jézus gyilkosait]. Ugyanettől a káros érzelemtől váltak a hitehagyottak a korábbi testvéreik elvetemült gyűlölőivé” – állapítja meg a bibliaversekkel körbepárnázott „Őrtorony-bölcsesség” (1995. 9/15. 7. oldalán Az irigy ember című cikkben), melynek írója elvileg úgy van tisztába a korábbi tagok indítékaival, hogy soha nem beszélt egyikőjükkel sem, és soha nem olvasta egyetlen írásukat, így elvileg azt sem tudja, hogy azok miről szólnak. Amúgy ezt mindig nagyon érdekesnek találtam, hogy az Őrtorony írói folyamatosan eldémonizálják a volt tagokat, és mindenféle degradáló jelzőkkel illetik azok állításait, jóllehet ők maguk azok tartalmáról nem tudnak, mert nem tudhatnak. Vagy mégsem, mert rájuk másféle szabályok vonatkoznak?
A másik probléma az, amikor a korábbi tagokat úgy állítják be, mint az általuk felhozott problémák csupán vallási kérdésekre korlátozódnának: „a hitehagyottak irományai fertőzöttek lehetnek oly módon, hogy Írás-ellenes tanításokat és filozófiákat mutatnak be” (1997. 4/15. Őrtorony), „… a hitehagyottak ’elcsűrik-csavarják az írásokat’, és ’megtévesztő tanításokat’ (NW) terjesztenek…” (1997. 9/1. Őrtorony) vagy mintha a korábbi tagoknak az lenne a céljuk, hogy a Tanúk vallásszabadságát akarnák korlátozni (holott ezt pont a Tanúk teszik korábbi tagjaikkal szemben): „Figyelemre méltó módon teljesítve e próféciát, a hitehagyottak napjainkban sok országban szorgosan hintik a hazugság magvát, és mindenfélét híresztelnek, sőt még össze is játszanak némely, nemzetek közül való, hatalmi pozícióban lévő személlyel. Amikor helyénvaló volt, Jehova Tanúi válaszoltak az ilyenekre, amint a Filippi 1:7 (NW) is írja, ’védelmezve és törvényesen megerősítve a jó hírt’. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának kilenc bírája Strasbourgban például egy Görögországból származó ügyben 1996. szeptember 26-án egyhangúlag újra megerősítette, hogy „Jehova Tanúi beleillenek az »ismert vallás« kategóriába”, s jogosultak arra, hogy élvezzék a gondolat, lelkiismeret, hit szabadságát, és joguk van ismertetni a hitüket.” (1998. 1/15 és 5/1 Őrtorony). Igaz egyes korábbi tagok vallási alapon érvelnek az Őrtorony ellen – ami szívük joga -, és néhányan az igazság letéteményeseinek is tekintik magukat, és hangosan hirdetik „megtérésüket” a korábbi tagok közösségeiben, de a legtöbben az Őrtorony káros belső eljárásaira hívják fel a nyilvánosság figyelmét, olyan dolgokra, mint a gyermekek szexuális kizsákmányolása, a vér elutasításából származó szükségtelen halálesetek és a közösségmegvonás családromboló hatásaira, melyeket a Tanúk vallási nézetekkel indokolnak, és a vallásszabadságra hivatkozva próbálnak elfogadhatóvá tenni. Amellett, hogy ezeknek a tanoknak bibliai alapjuk is meglehetősen kétes – és a Tanúk történelmében változtattak rajtuk, vagy éppen a „szükségletnek megfelelően” kitalálták azokat (pl „két tanú” szabály), senkinek, egyetlen vallásnak sincs joga mások életét tönkretenni vagy elvenni. Természetesen a Tanúknak joguk van a meggyőződésükhöz, és ahhoz, hogy azokat hirdessék, mint ahogy mindenki másnak is joga van ehhez, így korábbi tagjaiknak is. A Tanúkat nem a „hitükért” „üldözik”, hanem a saját káros eljárásaik miatt kell szembenézniük a hatóságok vizsgálataival, mely károkat ők maguk okozták korábbi tagjaiknak, akiket például gyermekként szexuálisan bántalmaztak gyülekezeti vezetők, és amely ügyekről az akkori vének tudtak, de eltussolták. Rengeteg ilyen személy van, akiket kiközösítettek azért, mert jelenteni merte a vele szemben elkövetett erőszakot, vagy azért, mert „nem tudott megbocsátani” az őt bántalmazó személynek, aki felé a szervezet toleranciát mutatott. Ezen sértett tagok némelyike, akiket nem elég, hogy kihasználtak, de még el is szakították őket családjuktól, felnőve jelentették a velük történteket a hatóságok felé, így a Tanúk nem a vallási gyakorlásuk miatt vannak üldözve, hanem azt aratják, amit vetettek az elmúlt évtizedekben az Őrtorony Társulat útmutatóit követve. Ez nem „hitehagyott” propaganda, hanem annak a súlyos jogsértésnek a következménye, amit a Tanúk elkövettek és a mai napig elkövetnek saját köreikben levő gyermekek ellen, akiktől azt várják, hogy majd felnőve egy képmutató életmódot folytatnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem létezik olyan, hogy "hitehagyottak által terjesztett propaganda", mivel vannak olyan korábbi tagok, akik megtartották az Őrtorony által beléjükrögzített ösztönöket, így ezúttal legújabb vallásos nézeteiket, egy "másik evangéliumot" próbálnak terjeszteni a Tanúk és a volt tagok közösségeiben. Ilyen vallásos trollkodók, és megmondóemberek mindenütt jelen vannak, és kontraproduktív erőfeszítéseikkel akadályoznak másokat, akik szerintük "nem a hitben vannak". Ezek az ún. hitehagyottak (valójában nem azok, mert "lélekben" Tanúk) vallásos nézeteket kreálnak, melyekkel "cáfolják" az Őrtorony tanait. A legtöbbször beleillenek az Őrtorony által a hitehagyottakról kialakított sztereotípikus mentális képbe, így általában jó szolgálatot tesznek annak. Ezen a blogon admin működik, így az ilyen kötözködő, vitákat generáló trollok és vallásos térítők/útkeresők kitiltásra kerülnek.
Aztán meg, ne feledkezzünk meg az „emberajándékokról” a hitehagyottak elleni nagy küzdelemben. Ezek a gyülekezeti elöljárók, kinevezett vének, akik hívatottak megvédeni a nyájat a „hitehagyottak ármánykodásaitól”. Nem vonom kétségbe egyes vének jó szándékát és/vagy emberi kvalitásait, de hogy ők lennének a „rejtek szél ellen és az oltalom zivatar ellen” az már csak azért sem lehetséges sok esetben, mert a szervezet célja nem a vigasztalás vagy a bajban levő személy lelki segítése, hanem a szervezeti doktrínák mindenáron történő keresztülvitele. Ilyen „emberajándékok” felhívhatnak valakit egy „buzdító” telefonbeszélgetés céljából, azzal a titkos szándékkal, hogy esetleg az illető bevallja titkos „bűnét” egy „négyszemközti bizalmas beszélgetés” alkalmával. Amit a segítségreszoruló nem tud, az az, hogy a telefont kihangosították, és többen is hallgatják – amit persze nem közölnek az érintettel. Ez az apró részlet nem azért lényeges, mert „több szem többet lát” és esetleg jobban tudnak segítséget nyújtani, hanem azért, hogy egy esetleges „írásellenes” bűn bevallásakor legyenek tanúi a beszélgetésnek, így az "emberajándékok" a „két tanú” szabály értelmében eljárhatnak a „bűnössel” szemben. Hát nem aranyosak! Most akkor ki is a hamis játékos, és ki ármánykodik? Mégis a hitehagyottakat vádolják meg ilyen ravasz módszerrel, és őket tartják gonosz farkasoknak: „Vajon ez [csalás a kockajátékban] nem arra emlékeztet minket, ahogyan az okos hitehagyottak ügyeskednek? Ravasz érveket mondva ügyesen bánnak az Írásokkal, megpróbálva elcsalni az igaz keresztényeket a hitüktől. A véneknek vigyázniuk kell az ilyen „gonosz farkasokkal” (Cselekedetek 20:29, 30).”(1999. 6/1. Őrtorony) A gyülekezeti tagoknak, pedig a vénekkel ajánlatos vigyázniuk, mert lehet, hogy éppen ők fognak gonosz farkasoknak bizonyulni! Ezért ajánlott felvételt készíteni az ellenük folyó eljárásról, követeljék meg tanúk vagy jogi képviselő jelenlétét, akit ők visznek magukkal, vagy készítsenek jegyzeteket az elhangzottakról, de ne engedjék, hogy egy egyoldalú boszorkánypernek tegyék ki őket „bírói eljárás” címen, amihez semmi jogalapjuk nincsen. A Biblia szerint a „gonosz farkasok” nem kívülről támadnak, hanem maguk a vezetők lehetnek azok.
A 2000. 4/1-es Őrtorony szerint a hitehagyottak ürügyet keresnek: „Hitehagyottak, egyházi személyek és még mások nem képesek belenyugodni abba, hogy hirdetjük Isten Szavának az üzenetét. Az ellenfelek, akikre nyomást gyakorolnak a kereszténység vallási körei, úgynevezett jogi eszközt keresnek arra, hogy igazolják az ellenünk folytatott harcukat. Milyen cselszövéseket vetnek be időnként?” Igen, milyen cselszövésekről és milyen ürügyekről van szó. De a konkrétumok megemlítése helyett egy bibliai történetet részleteznek ki, hogy Dániel ellen nem találtak anno ürügyet. Oké, nem találtak, de a Tanúk ellen mit találtak? A cikk így folytatja: „Ellenfeleink ma is valamilyen ürügyet keresnek. Harsányan riogatnak a „veszélyes szekták” miatt, és megpróbálják Jehova Tanúit is ilyennek bélyegezni. A hamis beállítás, a burkolt gyanúsítgatások és hazugságok által támadást intéznek imádatunk, és az isteni alapelvekhez való ragaszkodásunk ellen.” A „veszélyes szekta” az milyen ürügy? Az ürügy szó jelentése: kitalált, alaptalan, gyanús állítólagos oka valaminek. Amikor egy csoport emberéletek feláldozását követeli meg a tagjaitól, gyermekeket molesztálnak, amit eltitkolnak a hatóságok elől és családokat rombolnak szét azért, mert egyes családtagok nem osztják a csoport nézeteit, akkor azok nem „ürügyek”, hanem valós okok, melyek ténylegesen szerepelnek a Tanúk irodalmaiban és gyakorlataiban, így elmondható róluk, hogy „veszélyes szektát” alkotnak. Természetesen, ha nem tetszik az elnevezés, akkor mindig lehet változtatni belső eljárásaikon, tanításaikon és gyakorlataikon (amit már más tanok területén megtettek), ezeken mégsem akarnak változtatni. Akkor el kell fogadni az elnevezést is, úgy ahogyan a piros szint pirosnak, a kéket meg kéknek mondjuk és nem fordítva.
„A hitehagyottak is veszélyeztethetik a szellemiségünket.” – szögezi le a 2000. 5/1-es Őrtorony, ami igaz is, mert ha valaki elkezd korábbi tagok írásaiban kutakodni, akkor már nehezen fogja tudni megőrizni azt a „szellemiséget”, amit az Őrtorony elvár a követőitől. A korábbi tagok írásai valóban veszélyt jelentenek az Őrtoronyra, és azokra az elkötelezett hívekre, akik megelégszenek a vallásos képmutatással. Az ilyen információk „legyengítheti a tagokat”, akiknek „meghalhat a hitük” (2002. 3/1. Őrtorony), így nem is tanácsos azokat mindenkinek olvasni, mert előállhat az a helyzet, hogy már nem képesek hinni az Őrtoronynak, mivel megtudják, hogy madárnak nézte őket, de nem képesek önálló élet kialakítására sem (természetesen családjuk és barátaik társasága nélkül). Így az, akit nem igazán érdekel az „igazság az Igazságról”, és inkább a „világ bajaival” van elfoglalva, mint a saját problémáival, és csak nagyképűségből, ki-ha-én-nem stílusban próbálja a korábbi tagok írásait olvasni, mintegy „kíváncsiságból” vagyis engedve bűnös hajlamainak, „véletlenül az oldalra tévedve”, vitákat generálva, annak több kára fog származni belőle, mint haszna. Az olyan személy inkább ne olvassa az ilyen írásokat, mert nem fog tudni mit kezdeni az ott talált információkkal. Igen, el kell ismerni, vannak olyan személyek, akiknek szükségük van egy erős, kívülről jövő kontrollra az életükben - amit az Őrtorony ad a tagjainak -, mert ha ezt nem kapják meg, akkor elzüllenek, bűnözőkké, részegesekké, erőszakosokká válnak, amiért persze másokat fognak hibáztatni. Ez az ún. antiszociális személyiségzavar jellemzője, és akiknek ilyen zavaruk van, azok számára veszélyes lehet az, ha ledobják magukról a külső kontrollt, és "felszabadítják" magukat, mert nem biztos, hogy jól fognak tudni élni szabadságukkal.
Mit is akarnak elérni a hitehagyottak a „tények eltorzításával, a féligazságok és teljes valótlanságok terjesztésével”? (2003. 1/15. Őrtorony). A 2004. 2/15-ös Őrtorony cikk megadja a választ: „Sok hitehagyott nem keres magának saját tanítványokat, hanem Krisztus tanítványait próbálja maga után vonni…..„Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket” (Kolosszé 2:8). Ugye milyen találóan írja le, hogy mire törekszik sok hitehagyott? Akárcsak egy emberrabló, aki gyanútlan áldozatát elszakítja a családjától, a hitehagyottak is a gyülekezet jóhiszemű tagjaira leselkednek, hogy elszakítsák őket a nyájtól.” A Tanúk tiltják meg tagjaiknak, hogy szüntessék meg a családi kapcsolatokat is a kizárt családtagjaiktól, vagyis ők azok, akik a kizárt és a még aktív hívő tagokat elszakítják családjuktól. Ezek szerint ők maguk az emberrablók! Ők keresnek maguknak tanítványokat is, mert más vallású személyeket toboroznak soraik közé abból a célból, hogy az ő szabályaikat kövessék – és persze adományaikat nekik adják. Ebből a szempontból maguk a Tanúk is hitehagyottak, hiszen más vallásokat elhagyó személyek csatlakoznak hozzájuk. Az 1997. 3/8-as Ébredjetek! a 24. oldalon el is ismeri ezt, hogy a katolikusok szemében a Tanúk hitehagyottaknak és szektásoknak számítanak: „Bizonyára aggasztó, hogy a katolicizmusból származó hitehagyottak, a szektások vagy bárhogyan hívod is őket [Jehova Tanúit] …”. Tehát elmondható, hogy ez csak nézőpont kérdése, hogy ki kit tekint hitehagyottnak. „A keresztényeknek az erkölcsben és a feddhetetlenségben magas irányadó mértékeik voltak, és tüzes lelkesedéssel vitték reménykeltő üzenetüket. Ezrek hagyták ott a judaizmust, és vették fel a kereszténységet (Cselekedetek 2:41; 4:4; 6:7). A zsidó vallásvezetők számára Jézus zsidó tanítványai csak hitehagyottak voltak! (Vesd össze: Cselekedetek 13:45.) Ezek a dühös vezetők úgy érezték, hogy a keresztényiség érvénytelenítette a hagyományaikat.„ (1998. 12/1. Őrtorony) A Tanúk mégis fel vannak háborodva azon, ha más vallások lenézik őket, mert ők „elhagyták a hitet”. Úgy vélik, hogy nem jogos a velük szembeni vallásos intolerancia, de azokat a vallásokat, akik nem bírják elviselni, hogy ők (a Tanúk) leleplezik a hazugságaikat, mégis hamis vallásoknak, sőt Isten ellenségeinek tekintik, akiknek gyűlöletére, megalázására nem csupán jogosultak, de ez „isteni küldetésük” is egyben. Amikor valaki beszáll egy ilyen vallásos boxmeccsbe, akkor egyszer ő mér ütéseket, máskor meg ő kap egyet. Olyan nincsen, hogy szabadon kritizálhat, „leleplezhet”, gúnynevekkel illethet más vallásos nézeteket, ugyanakkor felháborodik azon, ha valaki – talán korábbi tagjaik vagy mások – vele teszik ugyanezt, vagy hasonlót. A becsületesség és a „tökösség” azt kívánná meg, hogy ugyanazzal a mércével mérjék önmagukat is, mint amellyel másokat mérnek, de a Tanúk irodalmaiban csak végtelen felháborodásról, sértettségről lehet olvasni, amikor korábbi tagjaik leleplezik az ő hazugságaikat, melyek többek vallásos hazugságoknál: emberéleteket követelnek. Bizony, ugyanúgy „égő nyilak” ezek számukra, mint amilyenekkel ők támadnak más, pl a katolikus egyházat, a „húsba vágó sértések, hazugságok és féligazságok, amelyekkel a hitünket gyengíteni akaró ellenségek és hitehagyottak támadnak bennünket”(2007. 3/15. Őrtorony). Igen, valóban húsbavágóak ezek számukra, mert igazak, mert ha nem lennének azok, akkor leperegnének róluk. Ez egy tipikus nárcisztikus manipuláció, amikor a mások személyes szférájába durván behatoló egyén (jelen esetben szervezet) hirtelen magát tekinti áldozatnak, és sértettségbe burkolódzik.
A 2005. 9/1-es Őrtorony így érvel az „Őrizzen meg téged Jehova beszéde!” című cikkben: „… számos keresztény egyház, valamint a hitehagyottak elavultnak tartják a Bibliának azokat a részeit, amelyek nincsenek összhangban a modern, engedékeny erkölcsi felfogással. Mindenfajta súlyos bűnre találnak mentséget, még ha azokat papok követik is el…”. A hitehagyottak, tehát mindenféle erkölcstelenségre mentséget találnak, mégpedig a Bibliából érvelve azokra. „Igen, akik meghamisítják a Bibliát, azok szellemi kérdésekben hazudnak, és ez a legelítélendőbb formája a hazugságnak” – folytatja az írás. Szóval, hogy is van ez a Tanúk „két tanú” szabályával, amikor azt a gyülekezet belül – gyakran saját vezetőik által – elkövetett gyermekmolesztálásokra alkalmazzák, mintha az nem egy kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény lenne, hanem a „testvérek” közötti valamilyen félreértés vagy sérelem, amihez tanúkat kellene a vádlóknak hozniuk? A Tanúk „két szemtanú” jelenlétét, vagy az elkövető bevallását követelik meg ahhoz, hogy egy gyermekmolesztálás vádat egyáltalán komolyan vegyenek (és akkor ez még mindig nem jelenti azt, hogy a kiskorú érdekeit fogják nézni). Ezt az ószövetségi szabályt a 90-es években rángatták elő a Bibliából, akkor, amikor már a fejükre nőtt a sok pedofil-ügy a gyülekezeteiken belül, és ki kellett találni valamit arra, hogy miért nem kívánnak foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Hát mi ez, ha nem egy hamis „bibliai” érvelés, amikor az Írások egyértelművé teszik – ha már ragaszkodnak az ószövetségi törvényekhez, melyek már elvileg nem is érvényesek -, hogy egy nemi erőszak elkövetésekor egyetlen tanú, maga az áldozat, vallomása is elég volt? (5Mózes 23:22-27) Annak ellenére, hogy ezt a bibliaverset az Ausztráliai Királyi Bizottság kivizsgálásakor a Tanúk vezetőjének a figyelmébe ajánlották, elutasították azt, és továbbra is ragaszkodnak a „két tanú” szabályhoz, ami a gyakorlatban lehetetlenné teszi a gyermekeket molesztáló személyek leleplezését, hacsak azok nem ismerik el tettüket. Ezzel a széles körben kritizált eljárással a Tanúk a lehető legsúlyosabb bűnre „találnak mentséget” abból a célból, hogy a patriarkális rendszerük perverz vezetőit védelembe részesítsék a gyermekekkel szemben. Ez valóban a „legelítélendőbb formája a hazugságnak”, de a Tanúk ettől sem riadnak vissza. Pedig képmutató módon egy olyan szervezetnek állítják be magukat, akik „mélységesen tisztelik Isten Szavát”. Ennek pont az ellenkezője igaz, nem tisztelik sem a Bibliát, a „két tanú” szabályt is menet közben fabrikálták, és húzták rá a már létező gyermekmolesztálás áldozatai iránti hozzáállásukra, de nem tisztelik az emberi életeket sem.
„A hitehagyottak szintén hiábavaló szavakat hangoztatnak, azt állítva, hogy bölcsebbek, mint a kinevezett „hű és értelmes rabszolga” (Máté 24:45–47).” Nos, a Vezető Testület tagjainál nem nehéz bölcsebbnek lenni, nézd meg itt, miket jelentettek ki, és hogyan képviselték a nézeteiket. „Azonban a saját bölcsességüket bizonygatják, és beszédük hiábavaló, botláskő mindenkinek, aki esetleg meghallgatja (Luk 17:1, 2).” Való igaz, hogy ha egy Tanúnak tudomására jut annak a szervezetnek a valódi történelme és viselt dolgai, amit képvisel, akkor a korábbi tagoktól származó információ tényleg botláskőnek fog bizonyulni számára. Ezt úgy lehetne megelőzni, hogy az Őrtorony Társulat maga tárná fel viselt dolgait a tagjainak, ahogyan elvárja, hogy azok vallják meg a véneknek „titkos bűneiket”. Sajnálatos dolog, hogy az Őrtorony mismásolásairól, ferde útjairól és a kiközösítések valódi okairól és történeteiről csak a korábbi tagok tudnak tájékoztatást nyújtani, de ez nem az ő hibájuk, vagyis nem azzal van a gond, aki feltárja a visszásságokat és a visszaéléseket, hanem azokkal, akik azokat elkövetik. Így nem a „hitehagyottak” beszéde számít botláskőnek, hanem az Őrtorony titkolódzása.
Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az Őrtorony szervezet eltanácsolja tagjait attól, hogy korábbi tagjaikkal kapcsolatba maradjanak. Régebben a kapcsolattartásnak csak a szellemi részét hangsúlyozták ki, vagyis nem lehetett „szellemi témájú beszélgetést” folytatni egy kizárt személlyel. Mára ez már megváltozott, szigorodott, és mindennemű kapcsolatra kiterjed. A 2015. 7/15-es Őrtorony az alábbi tanácsot adja a Tanúknak: „„térjetek ki előlük”, „tartsátok távol magatokat tőlük”, „maradjatok távol tőlük”. Ezt az ihletett tanácsot nem lehet félreérteni. Tegyük fel, hogy egy orvos azt mondja neked, hogy ne érintkezz egy személlyel, aki egy fertőző és halálos betegségben szenved. Nagyon is jól tudnád, hogy mit jelent az orvos figyelmeztetése, és egész biztos, hogy szigorúan követnéd azt, amit mondott.” A Tanúknak úgy kell kezelniük korábbi tagjaikat, mintha azok valami komoly fertőző betegség hordozói lennének. De milyen betegségről van szó? A cikk így folytatja: „Nos, ezek a hitehagyottak ’az elméjükben’ betegek, és szeretnének másokat is megfertőzni a hitehagyott tanításaikkal (1Tim 6:3, 4). Jehova, miként az orvos, azt mondja, hogy kerüljük a velük való érintkezést. Nagyon is jól tudjuk, hogy mit ért ez alatt a kérése alatt, de vajon minden területen határozottan megfogadjuk a figyelmeztetését?” Nos, hát az „elmebetegségek” nem úgy fertőzőek, mint a vírusos vagy baktériummal terjedő kórok, amelyek hordozóitól bizonyos ideig ésszerű távolmaradni. Nem történik más ebben a tanácsban, mint hogy az Őrtorony degradáló és megbélyegző kifejezéssel illeti azokat, akik nem értenek vele egyet (ráadásul úgy, hogy semmiféle orvosi képesítéssel nem rendelkeznek az elmebetegségek meghatározása területén), amivel kimerítik a gyűlöletbeszéd fogalmát. De tegyük fel, hogy valaki ténylegesen „elmebeteg” vagyis valamilyen értelmi vagy szellemi fogyatékosságban szenved. Vajon indokolt lenne, hogy az Őrtorony szervezet kirekessze az ilyen személyeket, és még a családjukat is ellenük fordítsa? Lehet, hogy egy „elmebeteggel” nem fog leállni valaki vitatkozni, de ez még nem jelenti azt, hogy semmilyen kapcsolatba nem kerülhet vele, mert attól fél, hogy elkapja a kórt. Az Őrtorony pont egy ilyen középkori nézetet képvisel, mintha a démonok okoznák valakinek az elmebaját, és ezek képesek lennének átugrálni másokra, így a korábbi tagok nem kapnak meghívást családi eseményekre, esküvőkre, temetésekre, sőt még a család hivatalos ügyeinek intézéséből és az örökségből is rendre kizárhatják őket. Mindezt azért, mert babonás, zombivá tett családtagjaik vakon követik szervezetük családromboló tanácsait: „…Ezért kerüljük a hitehagyottakat és azokat, akik testvérnek mondják magukat, de szégyent hoznak Istenre. Még akkor is így kell tennünk, ha a családtagjainkról van szó…” (2012. 5/15. Őrtorony).
Már korábban lehetett arról olvasni, hogy az Őrtorony a „hitehagyottak” gyűlöletére bíztatja tagjait ellentétben Jézussal, aki azt tanította, hogy még az ellenségeinket is szeretni kell, de mostanában még ennél is továbbmegy. A 2011. 11/15-ös Őrtorony Jéhuról szóló írásában burkolt utalás történik a „hitehagyottak »kivégzésére«”. Egy bibliai történetre utalnak vissza, melyben Jéhu hamis imádókat végzett is: „…mivel Jéhu nem akarta, hogy Baál egyetlen imádója is hiányozzon erről az eseményről, összegyűjtötte őket Baál házába, és egy megkülönböztető öltözéket adatott rájuk. Amint befejeződött az égő felajánlás bemutatása, Jéhu 80 felfegyverzett emberével megölette Baál imádóit.” Vajon az Őrtorony egy véres népírtásként ítélte el ezt a tettet? Nem, sőt Jéhut a bátorság és határozottság példájaként állítja követői elé, mintegy ráerőszakolva az olvasókra a saját következtetésüket: „Kétségtelenül neked is az a véleményed” – ugyan mi más lehetne (???) – „, hogy a keresztényeknek ma is szembe kell nézniük olyan helyzetekkel, melyekben szükségük van több olyan tulajdonságra, mely Jéhunak is volt. Például mit tegyünk, ha kísértést érzünk arra, hogy részt vegyünk egy olyan tevékenységben, melyet Jehova elítél? Gyorsan, bátran és határozottan el kell utasítanunk azt. Ha az Isten iránti odaadásunkról van szó, nem tűrünk versengést Jehovával szemben.” Jéhu gyilkos szelleme tehát pozitív példaként van a Tanúk elé állítva, és ki tudja, egy napon a szervezet a szellemi, majd a fizikai kapcsolat beszüntetése után, még aktív támadásokra is fogja utasítani tagjait korábbi tagjaik, akár saját családtagjaik ellen, akiket az Őrtorony által alkalmazott elmekontrollmódszereknek köszönhetően azok „ellenségeiknek” vélnek. Már most súlyos gondokat okoznak azoknak a családtagoknak, akik kételkedni mernek, vagy ellenvéleményt fogalmaznak meg az Őrtoronnyal szemben, ami miatt egyesek családjukat, összes barátjukat, lakhatásukat de még munkájukat is elveszíthetik, akár egyetlen nap leforgása alatt. Sajnos voltak olyan személyek, akik emiatt öngyilkosságba menekültek. Elképzelhető, hogy Jéhu gyilkos szellemének felemlítésével akarják ezeket a „szakrális karaktergyilkosságokat” magyarázni, ami miatt az érintett családok tagjai talán mentesítve érezhetik magukat a kegyetlen bánásmódjuk miatt, sőt még a kiközösített/elkülönült családtagot is vádolhatják azért, amit elsősorban ők okoztak neki, mert meg akartak maradni az Őrtorony kötelékeiben. „Az ő baja, minek hagyta el Jehovát” - érvelhetnek egyesek, sőt még úgy is érezhetik, hogy a családtagjuk okozta NEKIK a szívfájdalmat, amiért "elfordult az igazságtól". Micsoda felháborító ostobaságra, érzéketlenségre képes egy szélsőséges vallási ideológia! Az Őrtorony, korábbi tagjai ellen folytatott gyűlölethadjárata progresszív, és ennek a gyűlöletnet a magjait már régóta vetegetik, ahogyan a kiadványaikból kiderül.
A szélsőséges vallási ideológiák szószólói a gyűlölet magvait vetik el tagjaik elméjébe,
akik vélt ellenségeiket más vallások követőiben vélik felfedezni
Kép forrása:
https://www.city-journal.org/html/let-us-now-praise-muslim-apostates-15325.html
Bármennyire érthetetlen is, a korábbi tagok gyűlölete és a velük való ellenséges viszony megtartása az Őrtorony szerint a „józan ész” bizonyítéka, melytől nem kéne „eltántorodni”. A 2017. júliusi Őrtorony 30. oldalán található egy bizarr útmutató: „Ne tántorodj el egyhamar a józan eszedtől, ha támadás ér a hitehagyottak részéről vagy más ámítóktól, még ha megalapozottnak tűnnek is a vádjaik (2Tessz 2:2; Tit 1:10).” Hát persze, nehogy utánajárj annak, hogy a vádak tényleg megalapozottak-e vagy sem, hanem inkább „fogadd meg a tanácsot, amelyet Timóteusz kapott fiatalkorában: „maradj meg azokban, amiket tanultál. . ., tudva, hogy kiktől tanultad őket” (2Tim 3:14, 15). Nem kérdés, hogy bőven találhatsz bizonyítékokat, amelyek alapján megbízhatsz a hű és értelmes rabszolgában, amelyet Jehova már közel száz éve használ fel, hogy az igazság útján vezessen minket (Máté 24:45–47; Héb 13:7, 17).” Konkrétan milyen bizonyítékra gondolnak? Tényleg tudják a Tanúk, hogy „kitől tanulták” a hitüket? Egy, korábbi (1994. 3/15.) Őrtorony cikk, ad ebbe bepillantást: „Az Ésaiás 60. rész 8. versének megfelelően úgy gyülekeznek az újak Jehova imádatához, „mint a felhők” (Káldi fordítás). A 22. vers (Ká) hozzáteszi: „A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.” A bizonyítékok alapján éppen most van itt ennek az ideje. És az újak biztosak lehetnek afelől, hogy a Jehova Tanúival való társulás által az igaz keresztény gyülekezettel kerültek kapcsolatba” Hát persze, hogy a több százezer féle csoportosulás közül éppen pont a Jehova Tanúi az „igaz keresztények”. Micsoda nagy szerencse! De a Tanúk számbeli növekedése valóban bizonyíték lenne arra, hogy ők az „igazak”? Attól, hogy valamiben sokan hisznek, vagy sok követője van, már az a dolog automatikusan igazzá is válik? Kétlem, hogy ez ettől függene, de még ha valaki ezt a „bizonyítékot” komolyan is veszi, akkor mit jelent a csökkenés? Az akkor nem az isteni áldás hiányára mutatna rá, vagy arra, hogy az a vallás becsapja a tagjait, akik elpártolnak tőle? Mert a Tanúk kiváltképp 2012 óta negatív számokat produkálnak, így a „növekedés” már nem áll fenn tovább. Fogalmam sincs, milyen „bőven található bizonyítékokra” utalhat a 2017-es írás, melyek a „hű és bölcs rabszolga” (magyarul a Vezető testület) megbízhatóságát támasztanák alá. Talán csak nem az 1919-es „isteni elhivatottságukra” gondolnak? Hmmmm… (mert ezzel azért sok gond van) Ellenben a 2015-től futó Jévé-tévében, amelyben ezek a vezetők rendszeresen megjelennek, és amiket azóta az internet és okostelefonok világában meg lehet tudni róluk, azzal elég sok bizonyítékát adták annak, hogy hibbant, szenilis vénemberek, akik vallásos szóvirágokkal teletűzdelt teátrális megnyilvánulásokban bővelkedő alacsonyszintű előadásokat tartanak, a híveik kontójára. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e nekik előbújni a korábbi ismeretlenségből (azelőtt azt sem tudtuk kik ők), mert így most semmit nem hagynak a képzeletre, nem csoda, hogy sokakban kételyeket indított el, és komolyan elgondolkoztak azon, hogy valóban azt szeretnék-e, hogy ezek az emberek befolyásolják a döntéseiket.
Az ún. „emberajándékok”, akik „úgy tesznek, mintha törődnének másokkal, pedig csak álcázni próbálják az önző indítékaikat „mézesmázoskodással meg hízelkedő beszéddel” (2017. októberi Őrtorony) szintén szolgáltathatnak „bizonyítékokat” azoknak, akiknek volt szerencséjük ilyen pásztorkodásban részt venniük. Egyes vének, akik a szervezet vérebei, úgy tehetnek, mintha érdeklődnének a bajbajutottak iránt, és segíteni akarnának nekik, jóllehet elsősorban bizonyítékokat gyűjtenek arra, hogy az illető „egy megbánást nem tanúsító bűnös”, aki rontja a gyülekezet óraátlagát, ezért rövid úton szeretnének megszabadulni az illetőtől. Ezek a személyek pontosan tudják, hogy a tanítások nem képesek a komplexebb emberi problémákat és az ezekből fakadó élethelyzeteket megcélozni (mint pl a pozitív vagy negatív érzelmeket, mint pl a depresszió vagy a szerelem). Ők maguk elnyomták, lenyomták ezeket önmagukban – ha egyáltalán vannak bármilyen érzéseik -, és ugyanezt a képmutatást várják el másoktól is. Aki erre valami oknál fogva nem képes vagy nem hajlandó, az a személy nagyon gyorsan a szervezetük útmutatóit szigorúan követő vének hideg, ítélkező, elszámoltató stílusával fogja szembetalálni magát, ami pont ellenkezője lesz az emelvényről elhangzott „mézesmázas” beszédeknek. Egy ilyen kiábrándító tapasztalat valóban elég „meggyőző bizonyítékul” szolgálhat arra, hogy ennek a csoportnak semmi köze nincsen a krisztusi szellemhez, ami már sokakat ösztönzött arra, hogy utánajárjanak a tényeknek. (Többek között én is így kezdtem kutakodni, magamtól akkor még eszembe sem jutott volna, hogy kételkedjek a szervezetben ….) Így a Tanúknak elég bizonyítékuk van arra, hogy valami nem stimmel a szervezetükkel, mégpedig anélkül, hogy egy sort is olvasnának korábbi tagjaik írásaiból: a szervezet tanai, azok belső ellentmondásai, a képviselői és a tanok követéséből kialakult élethelyzetek már önmagukban kételyek forrásaivá válnak, melyek miatt – ha az erre vonatkozó bibliaverseket komolyan lehet venni – maguk a Tanúk szervezete azonosítható be „hitehagyottként”, vagyis olyanokként, akik „feldúlják mások hitét”. Akkor is „hitehagyottá” nyilvánítanak valakit, ha elutasítja a családon belüli erőszakot, vagyis a „Jézus jobb kezében lévő csillagok által adott szeretetteljes tanácsot és segítséget”, mivel a szervezet és annak képviselői gyakran olyan tanácsot adnak bántalmazott nőknek, hogy „rendeljék alá magukat a főségnek” vagy legyenek alázatosabbak. A bántalmazó személy viselkedésére kifogásokat keresnek, emberi tökéletlenségnek tartják azt, amit egy „igaz kereszténynek” tolerálnia kellene. Ha valaki nem tud ezzel azonosulni, akkor a Jelenések könyve 9. fejezete szerint (45. oldal) „Jézus „a legnagyobb szigorral” elítéli és megbünteti őket, „a külső sötétségre” veti őket. Ki lesznek közösítve, és többé nem ténykedhetnek kovászként Isten népe körében”. Ugyanis, a tanítások értelmében, MINDEN tanács, ami a szervezet képviselőitől jön – legyen az bármennyire ésszerűtlen, vagy akár még Írásellenes is – „Jézus jobbkezének” számít, így a tanácsot elutasítók egyúttal Isten ellenségeivé is válnak. A szervezet és annak képviselői soha nem fogják beismerni tévedésüket vagy ostobaságukat, és soha nem fognak bocsánatot kérni azért, de ha képmutató módon meg is teszik (mert pl kötelezik őket erre), akkor sem lesznek hajlandók jóvátenni az általuk okozott károkat (mivel ezt a felelősséget Istenre hárítják). Még akkor is azokat fogják „a külső sötétségre” kivetni, ha ők maguk ostoba nézeteket reklámoznak, és azokat fogják vádolni a saját korlátoltságukért, akiket az ilyen fafejű képviselőik megsértettek vagy tönkretettek. Micsoda elképesztő emberi gonoszság ez! Az Őrtoronynak igaza van abban, hogy a hitehagyott tanítások valóban rossz gyümölcsöket teremnek!
Kétségtelen, hogy az Őrtorony „agymosó-gépezete” hatásosan működik, melynek következtében sok korábbi taggal nem áll szóba a családja, elfordulnak tőle a saját gyerekei, testvérei és a szülei is, függetlenül attól, hogy az illetőt mi miatt közösítették ki. Ha valaki veszélyes bűnöző, aki kárt okoz családjának, környezetének, netán börtönbe kerül, az ugyanabba a kalapba kerülhet, mintha valakit dohányzáson, vagy egy „világi” ünnep megtartásán kaptak rajta, vagy ha valaki csak egyszerűen nem ért egyet a tanokkal. A „hitehagyott” az hitehagyott, akármilyen ember is legyen, de van egy külön kategória, ami a legveszedelmesebbnek számít az összes közül, még a gyermekek molesztálóinál is sokkal veszedelmesebb az az egyén, aki nem elégszik meg csupán az Őrtoronyban és a jéwé-tévében közreadott ellentmondásos megnyilvánulásokkal, hanem még arra is kíváncsi, hogy mi áll mindezek hátterében. Ezek a legveszélyesebbek, akik „webhelyeket hoznak létre, hogy csapdába ejtsék a hiszékenyeket” (1998. 1/8). Az informatika kora különösen veszélyes a Tanúk számára – mert igaz, hogy ők is hirdethetik saját tanaikat online - de „van néhány káros hatás is, ideértve a pornográfiát és a hitehagyást”. Ezek közül a pornográfia számít a kisebb fajsúlyú dolognak, mert azt meg lehet bánni, vagy el lehet titkolni, de ha valaki „hitehagyott” írásokat olvas, vagy egy „hitehagyott” személyhez fordul, az már vétett a „szent szellem” ellen, így számára nem lesz bűnbocsánat sem. A pornográfiában nem kicsit sáros „emberajándékok” ezért szorgalmasan kémkednek a kizárt tagok blogjain, Facebook-csoportjaiban, abból a célból, hogy megszabaduljanak azoktól, akik talán éppen előlük menekültek ezekre az oldalakra.
Amint ebből az összefoglalásból is kiderül, a „hitehagyás” elég kétélű kard az Őrtorony kezében, főleg úgy, ha nem írnak konkrétumokat arról, hogy miket kifogásolnak korábbi tagjaik. Ha meg bármilyen konkrétumot írnának, azzal meg az lenne a gond, hogy bogarat ültetnének el a még aktív tagjaik fülében, akik aztán elkezdhetnének utánajárna a dolgoknak. Persze, hogy nem írnak konkrétumokat, nem adnak meg neveket, forrásokat, amikből tényszerű információhoz lehetne jutni, így tagjaik teljes sötétségben lehetnek, még akkor is, ha olyan országban élnek (hazánk nem ilyen), ahol ténylegesen léteznek elérhető információk a kormányzatok kivizsgálásairól, melyeket a Tanúk köreiben is folytattak (pl ARC), vagy netán tényfeltáró írások jelentek meg az Őrtorony szervezet képmutató magatartásáról (mint a The Guardian cikke, ami az ENSZ kapcsolatot leplezte le). Mégis mit tegyen egy Tanú, aki a prédikálás alkalmával találkozik egy házigazdával, aki „őszintén kérdez” ezekről a dolgokról? Tényleg igaz az, hogy a Tanúk a köreikben felmerült és kivizsgált gyermekmolesztálásos esetek közül egyet sem jelentettek a hatóságok felé? Miért volt a szervezetük számontartva az ENSZ civilszervezeti tagjaként, ha elítélik annak működését? Ilyen, és hasonló kérdésekkel elvileg a Tanúk találkozhatnak, és akkor mit mondanak? Mégis hogyan érvelnek ezekre, amikor nem is tudhatnak az ilyen ügyekről? Egy régebbi Őrtorony (1987. 1/1) ezt a tanácsot adja: „De tételezzük fel, hogy a jó hírt prédikáljuk s közben az emberek kérdéseket vetnek fel vagy olyan ellenvetéseket tesznek, mint az ellenkező állásponton levők szoktak. Természetesen, ha valaki nem őszinte és csupán vitatkozni akar, általában helyesebb, ha elnézést kérünk és a következő ajtóhoz megyünk. Ha azonban valaki őszintén kérdez valamit bizonyos hitehagyottak állításaival kapcsolatban, vajon mit tegyünk? Nos, először is megkérdezhetjük, hogy pontosan mi az, ami gondot okoz.” Nos, ez elég nyilvánvaló, hogy mi okozhat gondot a fenti kérdésekkel kapcsolatban, jóllehet a 80-as évek végén ezek még nem voltak aktuálisak. A szervezet viszont azóta sem változtatott álláspontján a kiközösítettek által felhozott „elferdített dolgokkal” kapcsolatban. A cikk így folytatja: „Azután, szigorúan a kérdéshez ragaszkodva, válaszolhatunk a Szentírásból, a Társulat kiadványaiból, és abból, amit megbízható módon tudunk a tárgykörrel kapcsolatban.” – vagyis semmit nem tudnak mondani a Tanúk az ilyen ellenvetésekre, mert nem is ismerik azokat, a Társulat kiadványai sehol nem célozzák meg ezeket a problémákat, a Bibliával pedig éppen azt lehetne könnyen megcáfolni, amit a szervezet képvisel ezekben az ügyekben. Ráadásul úgy, hogy egy ilyen felkészületlen egyént, magát is forróvízként érheti egy ilyen „őszinte kérdés”, mivel erre valószínűleg egyáltalán nem számított (ha követte a szervezet eddigi, ebben a témában adott tanácsait). Talán a szegény pára, aki csak „isten akaratának cselekvésében” vett részt, otthon megpróbálna rákeresni az Őrtorony könyvtárban ezekre a címszavakra, akkor semmit nem fog találni. Ha már a Google keresőbe írja be a keresőkifejezéseket, akkor már annál inkább, és tádám, máris a „hitehagyás” útjára lépett, pedig eredetileg esze ágában sem volt ez. Hogyan tehetnek ki egyéneket ennek? Nem és nem, még akkor sem indokolt a tájékozódás, mert a cikk így folytatja: „Nem szükséges azt a következtetést levonnunk, hogy feltétlenül el kell olvasnunk egy könyvet vagy röpiratot, ami tele van rágalommal és féligazságokkal, hogy meg tudjunk cáfolni hamis állításokat és ellenkező tanításokat.” Persze, hogy nem.
Egyetlen egyszer adtak közre olyan írást 1999-ben a 3/22. Ébredjetek! Olvasóink írják rovatában, amiből következtetni lehet, hogy egy korábbi cikkben (1998. 7/8) írt gondolatmenet a kiközösítettek érvelését volt hívatott megcáfolni, nevezetesen azt, miszerint a Tanúk szimpatizáltak a náci ideológiával. A beküldött levelekből kiderül, hogy hogyan kerültek kapcsolatba egyesek a kiközösítettek „vádjaival”. Egy valaki ezt írta Szlovéniából: „A keresztény szolgálatban sokszor találkozom olyanokkal, akik — meggyőződésből vagy anélkül — azzal vádolják Jehova Tanúit, hogy megalkudtak a náci rezsimmel”, míg egy német nő a férjétől tudta meg ezeket „..néhány hónappal ezelőtt a férjem, aki nem osztja a hitemet, látta a hitehagyottak néhány kedvezőtlen hangvételű kiadványát.” Mindkét esetben az olvasók hálásak voltak azzal az információért - nos, ha nem lettek volna azok, akkor nem jelentek volna meg az Ébredjetek! rovatban -, amit az Őrtorony Társulat hajlandó volt nyújtani a témában, amely ugyan az igazságnak csak egy nagyon keskeny szelete ugyan, de van, akinek ez is elég, hogy a „kedvezőtlen hangvételt” valamiféle cukormázzal vonhassa be a maga számára. A magyarázkodás helyett természetesen azt is megtehették volna, hogy véget vethessenek a „vádaskodásoknak”, hogy teljes egészében beidézik az oly annyira felmagasztalt „Nyilatkozatot” és azt a kisérőleveket, amit Hitlernek küldtek (ez az első levél, mert később egy fenyegetőhangút küldött Rutherford, amit többször szoktak idézni), amit a Tanúk bátor kiállásaként tartanak számon, és így bárki számára világossá válhat, hogy valójában miről volt abban szó, így mindenki saját maga döntheti el, hogy a Tanúk akkori vezető mennyire tekintették a náci ideológiát elítélendőnek a valóságban. Sem a levél, sem a Nyilatkozat szövege nem érhető el egy mai Tanú számára (az 1934-es Évkönyvben jelent meg utoljára teljes egészében, a kisérőlevél angol fordítása pedig itt elérhető). Így az olvasók kénytelenek voltak megelégedni az Őrtorony sovány magyarázatával. „A cikkben megjelent felvilágosítással segíteni tudok majd az őszinte egyéneknek, hogy az emberek között elterjedt hamis vádak mögé látva, megértsék a történelmi igazságot” – hálálkodott a szlovén olvasó, és a német nő is „hálás a cikkért, mely válaszol az effajta hazugságokra”.
Ha valakit ez a téma mégis bővebben érdekelne, az alábbi forrásokat érdemes átnéznie:
https://www.jwfacts.com/watchtower/hitler-nazi.php
https://blogjt.blog.hu/2017/12/14/rutherford_es_a_harmadik_birodalom
https://jehovatanui.blog.hu/2011/10/04/jehova_tanui_es_a_naci_veszedelem
Nagyjából ennyit találtam az Őrtorony kiadványokban az elmúlt bő három évtizedben, ami gondolatokat arra szántak, hogy felkészítsék tagjaikat az „utolsó napok” egyik legnagyobb kihívására a „hitehagyottak és az Antikrisztus” támadására. Mindenki ítélje meg maga, hogy ez mennyire mondható hatásosnak. Valóban egy isteni bölcsességről árulkodnak ezek a módszerek, vagy egy kontrolláló szekta ostoba vezetői tesznek kísérletet arra, hogy megtartsák a hatalmukat kiszolgáló tagjaik feletti ellenőrzést?
