„Aki arra vállalkozik, hogy az Igazság és a Tudás bírájaként lép fel, hajótörést szenved az istenek kacagásán” (Albert Einstein)

Franklin Joseph Rutherford, a fiatal ügyvéd 1894-ben került kapcsolatba a bibliakutatókkal, és szinte rögtön elvarázsolódott Russell addig megjelent Írástanulmányaitól. A következő részlet a leveléből, amit az akkori Őr Toronynak írt további irodalom rendelésekor, rámutat odaadásának mélységére:

„.......úgy tekintünk [ezekre a könyvekre], mintha egyenesen Isten küldte volna azokat hozzánk, és hatalmas áldásnak tartjuk, hogy lehetőségünk volt megismerkedni velük. Ezek valóban „segítő kezet” nyújtanak a Biblia tanulmányozásához...”

Az ekkor mindössze 25 éves Rutherford egy baptista farmercsaládba született 1869. november 8-án. A szülők nem lehettek elragadtatva attól, amikor tizenéves fiuk bejelentette, hogy jogi pályára készül, mivel megkövetelték tőle, hogy a saját oktatásának fedezése mellett a farmon ily módon kiesett munkája miatt alkalmazott munkaerő bérét is fizesse ki. Ennek Rutherford eleget is tett, így már fiatalon enciklopédiák eladásával tett szert bevételre házalóügynökként. Tanulmányi befejeztével Missouri-ban kezdett dolgozni, mint jogtanácsos a Draffen & Wright cég alkalmazásában, de 4 éven keresztül volt ügyeletes bíró is az Eight Judical Circuit Court-on, ahol rossz idő vagy betegség esetén kellett helyettesítenie. Hayden Covington, a szervezet későbbi ügyvédje szerint, a jelzett időszak alatt maximum 4-5 ilyen tényleges munkanapról lehetett szó, melyek legtöbbje eseménytelenül telt el. Ez azonban nem akadályozta meg Rutherfordot abban, hogy a „Bíró” titulust felvegye és használja nyilvánosan. (Rosszmájúan azt is mondhatnánk, hogy Rutherford úgy volt bíró, ahogyan Russell pásztor....bár Rutherford-nak ténylegesen lehetett valami jogi végzettsége, illetve olyan vizsgája, mely tanácsadásra feljogosította, még ha a bírói gyakorlata enyhén szólva feltupírozott is volt.)

De mielőtt Russell tanai mellett elköteleződött volna, 1886-ban még részt vett Jenning Bryan az amerikai elnökség megszerzéséért folytatott politikai kampányában. Az elnökjelölt iránti személyes elköteleződöttsége jeleként, élete hátralevő idejében felfordított inggallérban jelent meg. Csak 1906-ban keresztelkedett meg Russell követőjeként, és kezdte el „úttörő”munkáját, majd az Őrtorony utazó képviseletét nem sokkal ezután.

J. Rutherford felfordított inggalérban
Kép forrása: http://www.watchthetower.net/thejudge.html

Russell „Pásztor” csúnya válása és az ezzel kapcsolatos „medúza”-történet és a Rose Ball körüli cirkusz, kétségtelenül hozzájárult Rutherford karrierjének az Őrtornyon belüli emelkedéséhez. 1909-ben ugyanis bekapcsolódott a szeretett Pásztor védelme érdekébe szerveződött elkötelezett csapatba. 1915-ben kiadta a Great Battle in the Ecclesiastical Heavens (Nagyszerű harc az egyházi égbolton) című 64 oldalas füzetét, melyben tanúbizonyságot tett a tények torzításának mesteri képességéről (többek között ebben a füzetben szerepelt Rose Ball korával kapcsolatos hazugság is).  A jogi tevékenysége mellett, Russell képviseletében is eljárt külföldi utak alkalmával, így a Pásztor halálának idejére, 1916. október 31-re már igen bedolgozta magát abba a helyzetbe, hogy Russell utódjának tekinthessék – ő magát nyilvánvalóan annak vélte.

A probléma „csak” annyi volt, hogy Russell végrendeletben rendelkezett arról, hogy nem szeretne olyan egyszemélyes vezetőséget a halála után az Őrtorony szervezetben, mint amilyen volt az ő elnöksége alatt. A végrendelet az Őr Torony 1916. december 1-i számában poszthumusz jelent meg, melynek lényege az volt, hogy Russell egy öt főből álló bizottság felállítását javasolta, akik közöl minimum háromnak kellett támogatnia egy-egy cikk megjelenését (vagy legalább ennyinek kellett megvétóznia azt – de ebben az esetben 3 hónapig vissza kellett tartani a cikk megjelenését további „gondolkodás, imádkozás és megbeszélések” végett, ezenkívül Russell azt is elrendelte, hogy más havi rendszerességgel megjelenő kiadványt az Őr Tornyon kívül, ne adjanak közre.  Russell ötlete erről az öttagú szerkesztői vezetőségről, közelebb áll ahhoz a képhez, mely a mai Tanúkban él vezetőikről. Rutherford azonban jogi és politikai manőverekkel sikeresen érvénytelenítette Russell végrendeletét, mely szakadást eredményezett Russell követői köreiben. Ennek részleteiről úgy tűnik elég nehéz többet megtudni, mert ahány forrás, annyi változat létezik, és azt hiszem ennek a blognak olvasói nem lepődnek meg, ha kijelentem, hogy a szervezet kiadványai sem igazán járulnak hozzá Rutherford hatalomrajutásának módszerének leleplezéséhez, sőt inkább  igyekszenek fenntartani az „isteni gondviselés” vagy irányítottság látszatát, vagyis legitimálni saját létüket, és azokat állítva be kerékkötőknek, akinek nem tetszett Rutherford módszere. A Hirdetők könyv a 66. oldalán ezt írja:

„Az a tény, hogy a munka előrehaladt, és hogy ő minden erőfeszítést megtett, hogy azokat az elrendezéseket kövesse, amelyeket még Russell hozott létre, látszólag nem volt rájuk [a Rutherfordot megvétózó vezetőkre - szerk.] hatással.”

A valóság azonban az volt, hogy Rutherford mindent megtett, hogy Russell elrendezését ne kövesse, és úgy tűnik, hogy elsősorban két férfi támogatásával  tudott hatalomra jutni, megszerezve a „többség” szavazatát. Egyikük A. H. Macmillan, Russell korábbi asszisztense volt, másikuk W. E. Van Amburgh volt, aki a társulat titkár-pénztárosi pozícióját töltötte be. Mindkét férfi a részvényesek felhatalmazott szavazója volt, így egyeduralmi hatalomba tudták juttatni Rutherfordot, aki később önkényes döntéssel félre tudta állítani a Russell által megnevezett négy igazgatót (Robert H. Hirsch, Alfred I. Ritchie, Isaac F Hoskins, James D. Wright). Ez később megosztottsághoz vezetett a Bibliakutatók között (melyért persze a Rutherford módszerein felháborodott igazgatókat vádolták, akik olyan ’ellenállók voltak, akik hízelgő beszédekkel próbálták félrevezetni a Társulat iránti lojálisokat’ (Hirdetők könyv, 6.fejezet, 68. old.)

1917. január 6-án, mintegy két hónappal Russell halála után, Rutherfordot elnökké választják, július 17-én lett a négy vezető leváltva Rutherford négy bólogatójánosára (A.H. Macmillan, W.E. Spill, J.A. Bohnet, George Fisher). Több jogi szakértő megerősítette, hogy a négy kirúgott vezető eltávolítása jogtalan volt, és ha perre mentek volna – amit nem tettek meg -, akkor erősen gyanítható volt, hogy győztek volna. De ennek hiányában, Rutherford ellenállás nélkül uralkodhatott.

Rutherford még ugyanazon a napon (1917. július 17-én) bejelentette A befejezett titok (The Finished Mistery) című Russell befejezetlen művének poszthumusz kiadását, amivel újfent áthágta szeretett Pásztora útmutatását, mivel a könyvet valójában nem Russell írta (hanem Woodworth és Fisher), és a kiadatása sürgetve történt, a szerkesztői bizottság jóváhagyása nélkül. Az egyik bételtagot, Paul Johnson-t, egy személyes vita után gyakorlatilag még aznap kidobta a Bételből, szinte fizikai erőszakot alkalmazva ellene. Rutherford türelme és alázatossága, amit a szervezeti kiadványokban próbálnak lefesteni, nem több egy legendánál. 

 Azonkívül, hogy maga a könyv tele volt ostoba agymenésekkel (lásd bekeretezett részt felül), valóságos veszélyt is hozott kiadóira, hiszen az éppen akkoriban közreadott kémelhárítási törvény értelmében háborús időben az Egyesült Államok érdekeit kellett szem előtt tartani. Így a könyvet betiltották, elsősorban annak pacifista nézetei miatt, bár a Hirdetők könyv ezt a papság által szított támadás eredményeként festi le. Kétségkívül a könyv tartalmazott csípős megjegyzéseket az egyházakra, ami nyilván nem tetszett a papoknak, de a betiltás és a per nem erről szólt. 1918. februárjában egy jogi szakértőkből álló bizottság vizsgálta meg a könyvet, mely veszélyesnek találta azt, különösen a 247. és 253. oldalak közötti részt, melyeket egy pacifista lelkész, bizonyos John Haynes Holmes írt. Rutherford igyekezett menteni a menthetőt, és megpróbálta eltávolítani a vitatott részeket annak érdekében, hogy elkerülje a büntetést. Sőt egy alkalommal, hogy kihátráljon a háborúellenes kijelentések mögül, még azt is kijelentette, hogy ’a Nagy Háború meg lett jövendölve a Bibliában, így azok, akik abban részt vesznek isteni parancsnak tesznek eleget, azok pedig, akik feláldozzák az életüket benne, örök életet fognak örökölni’ (csak néhány hónappal korábban jelentette ki híres beszédében, hogy „milliók élnek ma, akik soha nem fognak meghalni”). De erőfeszítései ellenére 1918. május 7-én őt és hét társát letartóztatták és bebörtönözték. 

A kihallgatások alatt több turpisságra is fény derült, például Rutherford-ről kiderült, hogy korántsem tartja magát olyan pacifistának, amilyennek azt másokkal megpróbálta elhitetni, mivel a kihallgatást vezető bíró és tanúk előtt kijelentette, hogy egyéni lelkiismeret kérdése az, hogy valaki elmegy-e a háborúba vagy sem, ő ezért senkit nem ítélne meg.

„Ha személyesen engem kérdeznek, akkor én afelé hajlok, hogy elmenjek a háborúba, mivel már fiatal korom óta az az ambícióm, hogy egy hadsereget vezessek”

Bár nincs arra bizonyíték, hogy Rutherford bármiféle katonai célokat tűzött volna ki maga elé, viszont valóban volt ilyen törekvése az Őr Torony elnökségének kétes módszerekkel történő megszerzésével, mely pozícióban kielégíthette hataloméhes, katonáskodó természetét. A vizsgálóbizottság további kérdésére, miszerint megmaradhatna-e valaki az IBSA keretein belül jó hírnévvel, ha részt venne a háborúban, Rutherford nemmel válaszolt. Majd kifejtette, hogy azok a bibliakutatók, akik a háborúban részt vesznek, nem maradhatnak meg az Őr Torony kötelékeiben, de azzal nincs problémája, ha más keresztények katonának állnak be. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint az IBSA-t vizsgáló hivatalnokok, Rutherford állításait köntörfalazónak vélték (más témában ugyan, de hasonló hozzáállás volt megfigyelhető az ausztrália kivizsgálás (ARC) alatt a jelenlegi vezető testületi tag és a szervezet képviselői részéről). Továbbá az is kiderült, hogy azok a kéziratok, amiket Rutherford lektorált A befejezett titok nyomtatása előtt, nem tartalmazták a John Haynes Holmes által írott pacifista részeket – melyek miatt bíróságra került -, mert az egy előző változat volt. Igazából Rutherford nem is tudta azt, hogy az általa jóváhagyott kiadványban van egy ilyen rész is, sőt még akkor sem ellenőrizte azt, amikor a kanadai hatóságok betiltották azt. Hanyagsága miatt teret adott egy pacifista bibliakutató háborúellenes szóáradatának – és pontosan ez volt az, amitől Russell végrendeletének tisztelete megóvta volna, és amiért a Russell által kinevezett vezetők felemelték ellene szavukat (akiket kitúrt a hivatalukból, és akiket az Őrtorony a mai napig „lázadók”-ként emleget, olyanokként, akik megbontották a szeretetet és az egységet...).

Mai szemmel nézve maga a bírósági eljárás az akkori politikai helyzetnek és a bíró részrehajlásának köszönhetően nem tekinthető teljesen igazságosnak, ettől még azok a hanyagságok, melyekre a tárgyalás fényt derített leleplezik Rutherford jellemét. A despota evangélikus Howe Bíró, inkább vallási ellenfeleket látott a bibliakutatókban, akiket egyikük kivételével egyenként 20 éves börtönbüntetésekre ítélt „vallásos propaganda” vádjával. Ezzel pedig többet ártott, mint használt, mivel Rutherford-ék később igazságtalan üldözésnek tekinthették bebörtönzésüket, nem csupán megkezdve ezzel Jehova Tanúi modernkori történelmének mártíromságát és szenvedés sorozatát (lásd a képet alább a Hirdetők könyv 69. oldal), melyet ’a sátáni gonosz világ kezeitől kénytelenek átélni az igaz követők’, hanem a bebörtönzött vezetők 1919-es kiengedése újabb dogma kreálásához járult hozzá. Jehova Tanúi a mai napig azt hiszik, hogy a pogányok ideje valóban lejárt 1914-ben, és 1919-re fejeződött be a követők Krisztus általi szemléje, melynek eredményeként a bibliakutatók ’maradtak fen a  rostán’, így ők lettek kiválasztva Isten földi képviselőinek. Az „Úr” kifejezve helyeslését, kiszabadította az amúgy hosszú évtizedekre bebörtönzött vezetőket, mely „fényes bizonyítékul” szolgált arra, hogy kijelölte őket a munkája végzésére.

Rutherford még a börtönbüntetése alatt, 1919 január 2-án értesült arról, hogy Társulat évi közgyűlésén újraválasztották, mint elnököt (pedig ott sem volt, és manipulálni sem tudta a választásokat, de úgy tűnik a korábban eltávolított vezetők nem tekintették az Őr Tornyot küzdésre érdemesnek...), ami valószínűleg meggyőzhette őt arról, hogy valóban ő lenne Isten kiválasztottja. Március 25-én a bebörtönzött vezetők kiszabadultak a börtönből, és az ellenük felhozott vádakat is elejtették, így Rutherford hozzáláthatott az Őrtorony további átszervezésének, vagyis saját képére történő alakításának. Amekkora elszántsággal korábban védte a Pásztor kétes életmódját és hírnevét, most ugyanakkora buzgósággal igyekezett megszabadulni szinte mindentől, amit Russell tanított, vagy annak személyével volt összehozható. Mint Russell „méltó utódja” rendeletek és intézkedések sorozatával szabotálta a Pásztor végrendeletét, kezdve a kiszabadulása éve szeptemberében tartott ohiói Cedar Point-ban tartott kongresszussal, ahol bejelentette a Golden Age (ma Ébredjetek!) folyóirat kiadását. A „buzdításra” szánt folyóirat kezdeti számai leginkább tanulatlan emberek által írott ostoba orvosi tanácsokkal voltak tele, és alkalmanként rasszista megjegyzéseket tartalmaztak. Rutherford az elkövetkező években saját kiadványait jelentette meg (szintén Russell végrendelete ellenére). 1922-i cedar point-i kongresszuson kiadatta a már korábbi beszédét (Milliók élnek ma, akik soha nem fognak meghalni) és elhangzott az erőteljes felhívás „hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a Királyt ás a Királyságát”, mely lefektette alapjait a modernkori vallásos marketingnek, amit a Tanúk végeznek. Jehova Tanúi a mai napig abban hisznek, hogy annak az 1922-ben tartott kongresszusnak prófétai jelentősége van (később Rutherford az „Egy nemzet születése” cikkében az 1260 nap (Jelenések 12. fejezet) végeként jelölte meg az eseményt). A „Bíró” persze nem tanult a „Pásztor” hibáiból, így megalkotta saját próféciáit, melynek egyike volt a „milliók” füzet 88. oldalán található ószövetségi karakterek feltámadása 1925-re:

„Mire számíthatunk, hogy történni fog? .....A legfőbb dolog, ami meg fog történni az emberek vissza lesznek hozva az életbe, mivel az Írások teljes bizonyossággal leszögezik annak tényét, hogy Ábrahám, Izsák, Jákób és más régi hithű egyének számára lesz fenntartva ez a kiváltság legelőször, és 1925-re várhatjuk ezeknek a hithű izraelitáknak a visszatérését a halál állapotából. Fel lesznek támasztva, tökéletes emberi állapotba lesznek helyreállítva, és ők fogják alkotni a földi új rendszer látható, hivatalos képviseletét.”

Kép forrás: képernyőfotó Lloyd Evans youtube videóból

Rutherford Az Isten hárfája (The Harp of God) című könyvében megerősítette ezt az ígéretét, sőt Van Amburgh is írt egy könyvet 1924-ben, Út a Paradicsomba (The Way To Paradise) címmel elsősorban gyermekeknek, mely szintén megerősítette a régiek feltámadását, sőt azt is kijelentette, hogy Ábrahám a rádión keresztül fog majd az új föld lakóinak útmutatásokat adni (a WBBR rádióközvetítések abban az évben kezdődtek), amit mindenki hallani fog, mintha csak egy nyilvános előadást hallgatnának az emelvényről. Sőt a feltámasztott vezetők repülőn fognak egyik helyről a másikra utazni, hogy személyesen felügyeljék a területeiket.

Számtalan más irodalom és folyóirat is „teljes bizonyossággal” kijelentette az 1925-ös dátum bibliai megerősítését, de – ahogy ez várható volt – amikor a régiek feltámadása nem következett be, akkor egy csodálatos pálfordulatot tettek, és csupán „egyfajta kijelentett vélemény”-ként emlegették az eseményt, ma meg már csak úgy utalnak erre a dátumra, mint téves várakozásra. Bár Rutherford elismerte tévedését, igaz csak a bételcsalád szűk körében jelentette ki, hogy „tudom, bolondot csináltam magamból” (az 1993-as Őrtorony 18.oldalán megjelenő cikkben van erről szó, ami persze arról szól, hogy Rutherford mennyire alázatos volt). Nincs arról bizonyíték, hogy bármiféle helyesbítés, vagy a tévedés elismerése nyilvánosan megjelent volna tőle.

1925-ben más, nagy jelentőségű esemény is történt, melyre az Őrtorony a mai napig mérföldkőként tekint. Russell maradék tanainak felszámolása folytatásaként, a március 1-i számban Rutherford megjelentette az „Egy nemzet születése” című cikket, az akkor még létező szerkesztői bizottságot véleményét figyelmen kívül hagyva, melyben Russell addig felállított kronológiáját teljesen átírta. Krisztus láthatatlan jelenlétének kezdetét 1914-re tette az addigi 1874 helyett, így a Jelenések 12 fejezetének magyarázatául a bibliakutatók – pontosabban ő maga és társai -, szenvedéseit adta. Ugyan mi más okozhatta volna hatalomrajutásának kezdeti problémáit, ha nem az égből frissen levetett Sátán és hordái, akik azonnal Isten választottja ellen fordultak haragjukban? Ez a nézet azóta is tartja magát a Tanúk dogmáiban, ebből is látható, hogy a mai Jehova Tanúi inkább nevezhetőek Rutherford követőinek, mint Russellének. Pár éven belül Russell Írástanulmányainak nyomtatását abbahagyták, és az addigra már csak névleges szerkesztői bizottságot, 1931-re teljesen feloszlatták. Az 1933-as Évkönyv kijelentette, hogy „maga az Úr irányítja a szervezetet” – persze Rutherford által.

Rutherford további újításai közé tartozott a „teokrácia” bevezetése, mely közvetlenül Jehova a Nagy Teokrata után ő maga, mint az Őr Torony Társulat elnöke és vezetője következett, így az „isteni akarat” az ő személyes interpretációjában jelent meg. Ez nem kevesebbet jelentett, mint egy egyre növekvő, a tagok életére, személyes döntéseikre ható beavatkozást. Az egyik ilyen rutherfordi szabály 1925-ben, a magdeburgi bétel látogatásakor került bevezetésre, melyhez a mai napig ragaszkodnak a Tanúk, jóllehet semmilyen bibliai alapja nincsen. Ez a szakáll viseletéről szólt. Rutherford-ot irritálta ahogyan egyesek Russell-hez hasonlóan szakállt hordtak, így rosszallását fejezte ki a német fiókhivatal vezetőjének arcszőrzete miatt. Ezért nem kaphatnak ma Jehova Tanúi között kiváltságot a szakállas férfiak, és minden szakállas érdeklődő tanácsot kap a szakálla eltávolítására a megkeresztelkedése előtt.

Rutherford rengeteg újítást vezetett be, ami szinte teljesen felismerhetetlenné tette a szervezetet attól az állapotától, melyben átvette az irányítást. Néhány további változás, melyeket a bibliakutatók Rutherford ideje alatt éltek meg:

• Krisztus kínoszlopon halt meg a kereszt helyett
• Armageddon a Mindenható Isten univerzális háborújává vált, melyben megbünteti a gonoszokat (azelőtt egy anarchia időszaknak tartották)
• Jehova nevét a prédikálással és nem a személy jobbá válásával kellett megszentelni, a prédikálást minden igaz hívő személyes céljává kellett tennie
• Karácsony ünneplésének beszüntetése
• Anyák napja ünneplésének megszüntetése
• Zászló előtti tisztelgés tilalma
• Keresztény énekek beszüntetése (ezt később nem sokkal a halála után az utódja megszüntette)
• Jehova Tanúi elnevezés 1931-ben
• Királyság-terem elnevezés alkalmazása az összejöveteli helyekre (1935)
• A gyülekezet által választott véneket felváltották az Őr Torony szabályrendszerét forszírozó szolgálati vezetők, a tanúskodásról munkajelentést kellett leadni, és zónafelvigyázókat (később körzetfelvigyázókat) küldtek ki annak ellenőrzésére, hogy minden a Bíró elvárásai szerint történik-e
• teokrácia bevezetése

Volt azonban egy terület, melyen Rutherford megtartotta Russell nézeteit, és ez a rasszizmus volt. Elnöksége alatt a szervezeti kiadványok továbbra is tartalmaztak a fehér faj felsőbbrendűségéről, és a feketék rabszolgaságáról szóló utalásokat. Az egyik ilyen, talán legeklatánsabb példa az Aranykorszak (ma Ébredjetek!) 1929-es számában volt olvasható:

„Széles körben elterjedt az a hit, hogy a átok, amit Noé Kánaánra mondott, a fekete faj eredetére utal. Noé egész biztosan amikor ezt kijelentette: „Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.”, a színesbőrűek jövőjét látta maga előtt. Ők mindig is szolgák voltak, de most a 20. század hajnalán ezt a fajta szolgálatot már egy valódi fényben kezdjük látni, mert az életben az egyedüli igazi öröm mások szolgálata, nem pedig a felettük való uralkodás. A világon nincs jobb szolga, a jó fekete szolgánál, és az öröm, ami a hűséges szolgálatából ered, az a világ legtisztább öröme.”

Bár a mai Őrtorony kiadványokban már nem találhatóak ezek a rasszista utalások, melyek jellemezték Russell és Rutherford írásait, de nyomokban még fellelhetőek voltak egészen az 50-as évek közepéig. Az „Isten választottai” a „hű és bölcs rabszolgák” nem mutattak nagyobb bölcsességet és éleslátást a koruk bigott, szűklátókörű gondolkodásánál ezen a területen. Azok az 50-es években történő változások, melyek az Őrtorony kiadványokban a fajok egyenrangúságáról kialakított nézetet eredményezte, inkább köszönhetőek az amerikai emberi jogok mozgalmai által előidézett kívülről jövő társadalmi befolyásnak, mint az Isten Szelleme munkájának, mely „finomította” Jehova szervezetét.  

Amint látható, Rutherford úgy tartotta magát Russell tanainak letéteményeseként, hogy gyakorlatilag eltörölte, felülírta azokat. Az Őrtorony és az ahhoz hű kiadványok úgy érvelnek, mintha szükség lett volna erre a rutherfordi „kemény kézre” a mozgalom fennmaradásának érdekében, hiszen azok, akik nem követték a változásokat, vagyis „lázadók” voltak, szétforgácsolódtak. Amellett, hogy ez így ilyen formában nem igaz, mert Russell tanai napjainkig fennmaradtak (lásd még IBSA), könnyen elképzelhető, hogy Russell 19. századi útkeresése nem teljesen állná meg a helyét a 20. században ugyanabban a formában. Rutherford-nak viszont intrikával, csalással, kétarcúsággal sikerült létrehoznia/fenntartania egy entitást, és életképessé tenni valamit, aminek amúgy nem lett volna létjogosultsága önmagában. A Tanúk, akik erre az alapra építették rá mai szervezetüket, melyre igen büszkék, nagyvonalúan eltekintenek Rutherford „emberi tökéletlenségeitől” - mint amelyek mindenkinek vannak –, mivel legitimálni kívánják saját szervezetüket, mint Istentől kiválasztottat. Ennek érdekében még arra is képesek, hogy "kifelejtsenek" bizonyos történelmi tényeket a Bíróról szóló írásaikban, vagyis további intrikákat, csalást és kétarcúságot vetnek be a „mesterségesen” létrehozott szervezetük imázsának fenntartása érdekében. Teszik ezt abból a célból, hogy nehogy véletlenül a hívek másként kezdjenek el gondolkodni a jelenlegi „szellemtől kinevezett” vezetőikről.

A sorozat következő részéből kiderül, hogy mit eredményezett Rutherford arroganciája és teljes alárendeltséget követelő központosított vezetése, az emberi történelem egyik legsötétebb korszakában.

További olvasmányok ebben a témában:

 http://jtinfo.blog.hu/2014/05/03/rutherford_eltavolitasa_a_betelbol

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate