Russell újratöltve - a magánember
2017. október 19. írta: t.csilla

Russell újratöltve - a magánember

A vonakodó hitehagyott 16. rész

Russell életének és munkásságának kevésbé ismert – sőt a mai követői, a Jehova Tanúi által interpretált megszépített történelméből egyenesen kihagyott – részleteit foglalnám össze az alábbiakban.

Piramis megszállottság

Russell az 1891-ben kiadott írástanulmánya harmadik kötetében fejtette ki a gízai piramissal kapcsolatos nézeteit. A nagy egyiptomi piramis, Isten kőtanújának és prófétájának vallomása című fejezetben több bibliai gondolatot is idéz, melyekben a piramis isteni eredetére történő utalást vél felfedezni (Ézsaiás 19:19-20, Jób 38:5-7, Efezus 2:20-21). A piramis Melkisédek által építtetett még az egyiptomi kivonulás előtt, i.e. 2170 körül egy békés megszállás ideje alatt. Melkisédek nem volt egyiptomi, de helyi munkaerőt használt fel a Nagy Piramis – Isten Oltára és „Tanúja” - megépítéséhez. Bár úgy tűnik van annak némi történelmi alapja, hogy valóban történt ilyen megszállás körülbelül abban az időben, ennek ellenére Russell okfejtése feltételezések és találgatások láncolata. A könyv részletes rajzokat tartalmaz a járatokról és kamrákról, pontos méretekkel, melyeket évszámokba számolt át, melyek az emberi történelem bizonyos szakaszaira utaltak. Russell rendületlenül hitt abban, hogy a „kőtanú” összhangban van a bibliai próféciákkal. A piramissal kapcsolatos odaadása miatt követői, halála után egy piramis formájú síremléket állítottak fel számára.

A piramisról még itt lehet olvasni: http://blogjt.blog.hu/2017/07/25/a_piramis-terv

Russell sírhelye és a piramis formájú emlékmű

http://jworgia.blog.hu/2016/05/15/par_bevezeto_gondolat

Szabadkőművesség

Russell szabadkőműves kapcsolatai nem nyertek bizonyítást, így nem térek ki ezekre részletesebben (a témáról többet az alábbi linken lehet megtudni:

http://jworgia.blog.hu/2016/05/15/par_bevezeto_gondolat

http://jworgia.blog.hu/2016/05/15/az_igazi_russell

Rasszizmus

Russell megszállottan hitt a fehér faj felsőbbrendűségében, és rasszista elméleteire bibliai igazolásokat kreált. Hitt abban, hogy a tökéletesség elérésekor a színes bőrűek fehérekké válnak majd, helyeselte a feketék szegregációját és diszkriminációját. A mai Őrtorony rasszokról kialakított nézetei inkább köszönhetőek az 50-es 60-as évek emberjogi aktivizmusának, mely társadalmi fejlődést indukált, mint olyan valaminek, aminek az Őrtorony kezdetektől fogva, bibliai alapokon szószólója lett volna. Russell nem szerette volna, ha a magazinját terjesztő „kolportőrök” színesbőrűek lettek volna, így az 1900. március 1-i számban az önkénteseket „fehér protestáns egyházak tagjaiként”  jelölte meg. Ezt azzal indokolta, hogy a színesbőrűek kevésbé képzettek, így ha az Őrtornyot közöttük – és általuk – terjesztenék, annak több mint fele kárba menne, vagyis Russellt elsősorban üzleti érdekek vezérelhették. Russell, aki a „hű és bölcs szolgának”, Isten szócsövének tartotta önmagát, magáévá tette korának feketékkel kapcsolatos sztereotípiáit. 1900-ban egy másik cikk jelent meg ebben a témában Megváltoztathatja-e a helyreállítás az „etiópiai bőrt? címmel, melyben Russell egy bizonyos Reverend Draper-t idéz, aki 30 évnyi imádkozás után azt tapasztalata, hogy kifehéredett a bőre (valószínűleg egy ún. vitiligo állapotnak köszönhetően, melyben a bőr elveszti pigment tartalmát). A Pásztor fenntartotta ezeket a nézeteit, jóllehet a Bibliában már akkor is benne volt a Cselekedetek 10:34, hogy „Isten nem személyválogató”. Korabeli Őrtorony cikkben alacsonyabb rendűnek nevezte az afrikai embereket, míg a fehér fajt felsőbbrendűeknek, mint akik magasabb intelligenciával és tehetséggel rendelkeznek.
A híres Teremtés fotodrámájának, amit kora egyik legmodernebb mozgófilmjének tartottak – és amivel az Őrtorony Társulat a mai napig büszkélkedni szokott - egyik előadásán 1914-ben a new-yorki West Temple 63-ban a színesbőrű hallgatóságot az erkélyen helyezték el elkülönítve a fehérbőrűektől, mely nagy felháborodást okozott. Az 1914. április 1-i Őrtoronyban azt a magyarázatot adták erre, hogy a színesbőrűek száma túl magas volt (a helyi populációban való arányukhoz képest),így ha megengedik nekik, hogy szabadon válasszák meg helyüket, az csökkentené a fehérbőrű lakosság esélyét a program részvételén, mivel ők nem szerettek a feketékkel elegyedni, így szükségessé vált a feketék galériára történő szegregálása.

russell.PNG

Forrás: IBSA weboldal

Russell és Maria házassága

Maria Frances Ackley a férjénél pár évvel idősebb és jóval tanultabb nő volt. A házasság megkötésekor 1879-ben, a fiatal pár a Máté 19:12 szószerinti alkalmazásaként elkötelezte magát egy önmegtartóztató, szexmentes házasság mellett. A másik furcsaság az volt, amikor egy év múlva, Russell megözvegyült apja feleségül vette Maria testvérét, Emmát. Így Russell sógornője egyúttal a nevelőanyja is lett és Maria saját testvére egyúttal az anyósává is vált :).

Image result for charles taze russell és maria

A Russell házaspár

Forrás: http://bringonthegoodnews.blogspot.co.uk/2009/12/slightly-random-and-off-topic.html

Eleinte jól mentek a dolgok, a Russell házaspár együtt dolgozott a magazinokon, Maria a könyvek írásában is részt vett, és az Őrtorony Társulat titkárnőjeként és pénztárosaként vezető és társszerkesztő szerepet töltött be. Maria kiállt férje mellett, amikor vádolták és nem vett részt az ellene szőtt összeesküvésben, sőt még a „hű és bölcs rabszolgának” is nevezte férjét, jóval azelőtt, ahogyan azt ő maga tette. 1895-ben Russell mégis különélést kezdeményezett összeférhetetlenségre hivatkozva (egyes források szerint, Maria nagyobb részvételt szeretett volna szerkesztőként elérni). Russellék válásáról többet itt lehet olvasni: http://jtinfo.blog.hu/2014/07/09/jehova_tanui_cselekedetei_110

Végül Maria kezdeményezte a legális különélést 1903-ban, majd 1906-ban a törvényes válást lelki kegyetlenkedésre hivatkozva. A válópert megnyerte, és megfelelő tartásdíjat kapott ( Russell ki akarta semmizni). Bár magát a válást nem hűtlenség miatt mondták ki – Maria nem is ezért kezdett perbe, hanem a tartásdíj végett -, a tárgyaláson kiderült, hogy Russell féltékenységre is okot adott, mégpedig a egy Rose Ball nevű fiatal hölggyel kapcsolatos viszonyával – pontosabban azzal a móddal, ahogyan ő viszonyult a nőhöz, vagyis ahogyan próbált hozzá közeledni. Természetesen, ahogy várható, az Őrtorony későbbi kiadványaiban megpróbálták Russellt tisztára mosni, megvádolva Mariát férje elleni lázadással, letagadva a válást (azt állították, hogy csak különéltek, de törvényesen nem váltak el) és Russell-t, mint valami angyali álomférjet beállítva.

Rose Ball egy fiatal hölgy volt, aki 1888/1989 körül került  a Russell házaspár házába, akit úgy tekintettek, mintha „nevelt lányuk lenne”. Az ekkor kb 20 éves lány vezető pozíciót töltött be az Őrtorony Társulatnál. Maria bírósági vallomása szerint (melynek jegyzőkönyve megjelent a Brooklyn Daily Eagle 1906. április 26-i számában), férjét több alkalommal Rose és/vagy a szolgálólány szobájában találta, az esti időszakban, amikor a nők már ágyban voltak, vagy ahhoz készülődtek. Amikor kérdőre vonta őt ezért – mivel ez alatt az idő alatt Russell már tekintélyes prédikátornak számított, sőt az Írástanulmányok-at írta - Russell felháborodott. Rose a levelezési osztályon dolgozhatott, így munkája miatt sokszor maradt késő estig a hivatalban. Russell és ő gyakran együtt mentek haza, és a Pásztor kellemetlen helyzetbe hozta a fiatal lányt, akitől esti „búcsúcsókot” kért. Russell „atyai kedveskedésnek” álcázta közeledését, de a lányt zavarta ez a viselkedés, így panaszt tett a feleségnél. A bírósági jegyzőkönyv szerint  Russell így védekezett:

„Olyan vagyok mint egy medúza. Erre-arra úszok. Ezt-azt megérintek, és ha valaki reagál (itt az angolban a she és her szavakat használja, ami nőre utal), akkor magamhoz ragadom őt. De ha nincs reakció, akkor mások felé lebegek...”

Bár magát a tanúvallomást elvetették a tárgyaláson, de nem azért, mert az hamis volt, hanem azért, mert nem volt releváns a per szempontjából (mivel Maria a tartásdíjért perelt). Rose időközben férjhez ment egy bibliakutató társához, egy bizonyos Henninges-hez, akit a 2000-es Évkönyvben ’Russell közeli barátjának’ neveznek, és aki 1900-ban Angliába utazott az ottani fiókhivatal megalapítása céljából. Rose és Henninges ekkor már három éve házasok voltak. Érdekes fordulatnak tekinthető, hogy éppen abban az évben, 1903-ban Russell Ausztráliába küldte a Henninges házaspárt, ami nyilvánvalóan megnehezítette azt, hogy Rose tanúként legyen beidézve a válóperben (amire aztán a szervezet későbbi szerecsenmosdatásakor hivatkozott is, hogy Rose nem jelent meg tanúként).

Russell, a koronatanú sikeres eltávolítása után hozzákezdett felesége elhiteltelenítéséhez, amiben egy bizonyos Rutherford nevű ügyvéd volt segítségére. Szinte hihetetlen, de a Pásztor úgy próbálta kisebbíteni helytelen viselkedését, hogy Rose-t fiatalabbnak állította be valóságos koránál. Amellett, hogy bizonyíthatóan hazudott a lány életkorát illetően az akkori Őrtorony lapjain (1906. július 15.), még azt is próbálta sugallni, hogy egy kiskorúval (Rose-t, aki akkoriban felelős pozíciót töltött be az Őrtoronynál, 10-13 évesnek írja le) erősen szexuális töltetű „atyai” játékot folytatni nem feltétlenül számít problémának. Ezenkívül ez a „kislány”, aki csak úgy beleült az ölébe, és időnként játékból csókot nyomott az arcára, panaszkodott neki arra, hogy Maria túl sok munkával látja el a reggeli órákban. A szegény „árva” kislányt Russell megvédte feleségétől és ezentúl saját nevelt lányaként bánt vele. Russell szerint ennyi volt összes bűne, hogy felkarolt egy árvát (aki a valóságban nem volt árva). [Az 1975-ös Évkönyv a 69. oldalon foglalkozott bővebben a Russellt ért vádakkal.] Az Őrtorony kiadványok továbbra is megvédik a Pásztor hírét, még azon az áron is, ha ehhez félinformációkat, szalmabábérveléseket kell igénybevenniük. Ahelyett, hogy elismernék, hogy „Pásztoruk” nem volt tévedhetetlen, sőt nagyon is esendő volt, inkább az információk egy bizonyos módon történő tálalásával próbálkoznak meg. Például a Hirdetők könyv 646.oldalán azzal érvelnek Russell ártatlansága mellett, hogy felesége soha nem vádolta őt paráznasággal. Hát nem is, mert 1. nem ez volt a per tárgy, hanem a tartásdíj 2. Russell illetlen viselkedése jött fel a tárgyaláson, házasságtörésről nem volt szó. De ahogy az lenni szokott, magáról a „medúza-kezű” férfiról, a lelkibántalmazásról, mint válóokról, sőt magáról Rose Ball szerepéről, a korával kapcsolatos hazudozásról egy szó sem esik.

Russell 1908-ban kiadott „fogadalma”, mely szerint tartózkodni fog attól, hogy egy másnembeli személlyel bezárt ajtók mögött legyen – és amely fogadalmat minden pilgrimre, bétellakóra kötelezően kiterjesztett -, érthetően nagy felháborodást keltett, és hozzájárult ahhoz a folyamathoz, hogy sokan elfordultak tőle.

További olvasnivaló a témában:

http://jtinfo.blog.hu/2010/07/16/maria_es_rose

http://jtinfo.blog.hu/2010/08/27/russell_mint_uzletember

Az 1914-es jövendölések

Bár Russell 1879-ben már szakított Barbour-ral, nem vetette el annak minden nézetét. Barbour, aki már jóval korábban összekapcsolta 1914-et, mint a „harag napjának” kezdetét, saját beteljesületlen próféciájával, nem maga találta ki ezt, hanem csak továbbfejlesztette Elliott, a 2520 évről szóló, mint a „pogány idők” végét megjelölő elméletét. Russell beemelte ezt a számítást tanai közé, melyet különösen 1889-1891 között megjelenő írástanulmányaiban (Az idő közel, Jöjjön el a királyságod!) és az Őrtorony akkori számaiban hangsúlyozott:

„...a ’Mindenható Isten nagy napjának háborúja’ (Jelenések 16:14) 1914-ben fog befejeződni, amely teljesen át fogja venni a jelenlegi földi uralkodók hatalmát, és amely már elkezdődött” – Az idő közel, 1889, 101. oldal

„....1914. végére, amit Isten Babylonnak nevez, és amit az emberek kereszténységnek hívnak, el fog tűnni, amint azt a próféciák mutatják” – Jöjjön el a királyságod!, 1891, 153. oldal

„.... a ’csatának” a közeli dátuma minden kétséget kizáróan az Írásokban 1914. októberére van jelezve. Ez [a csata] már 1874 októbere óta folyamatban van” – Zion’s Watch Tower, 1892. január 15.

És az 1894. július 15. Zion’s Watch Tower arra figyelmeztette olvasóit, hogy ’tartsák eszükbe, hogy 1914-es év nem egy kezdetet, hanem a bajainknak a végét jelölő dátum’, melynek a ma élő Jehova Tanúi pont az ellenkezőjét hiszik. (A tan átalakulásáról ebben a letölthető tanulmányban lehet részletesebben olvasni.) 

Az 1900-as századforduló után, ahogy közeledtek a megjelölt dátumhoz, a hangvétel némiképp megváltozott. „Mi soha nem állítottuk, hogy a számításaink tévedhetetlenek” és „állításaink mindig is hitre épültek” – olvasható a Zion’s Watch Tower 1907. október 1-i számában. Korántsem olyan „megalapozott igazság” stílusban, mint a korábbi írások, melynek praktikus oka lehet: ha valaki túl sok hitelt adna a dátumnak, ami aztán mégsem teljesedik be, az az ő hibájaként lesz felfogható. (Azért biztos, ami biztos az Őrtorony vezetősége egy külön utat szervezett Jeruzsálembe, ahol az Olajfák Hegyén vártak elragadtatásukra.)

Az 1914-es dátum egy újabb hamis jövendölésnek bizonyult, de ahelyett, hogy elismerte volna tévedését, inkább utólag átírta az Írástanulmányok szövegeit, mely változtatásokat az 1915. március 1-i Őrtoronyban listázta ki a Változások az Írástanulmányokban címmel. Igaz, valami tényleg történt 1914-ben, mégpedig nem is kis dolog, ami kapóra jöhetett Russell-nak, így hozzáigazította próféciáit az I. világháború kitörésének eseményeihez (ami legenda fennmaradt a követői körében, egészen a közelmúltig), melyekben apokaliptikus jövendölések beteljesülését vélte felfedezni. Így utolsó évében elfoglalta magát az akkorra már nemzetközivé nőtt szervezetének felvigyázásával.

Csodabúza árusítás

Erről az ügyről Lloyd is csak keveset ír. Az alábbi részletet egy másik blogon találtam: 

„Ha már a cégek nevénél tartunk, akkor Charles Russell alapított 1896-ben egy másik céget is. Az alapítás dátuma 1869. június 24. A cég neve: The United States Investment Co. Ltd. A bejegyzés helye: Pittsburgh. A bejegyzést végrehajtó 3 személy nem ismeretlen. Az egyik Charles Russell, 990 dollárral. A másik Ernest C. Henninges......, aki amúgy 5 dollárral ugrott bele a cégbe......John A. Bohnet volt a harmadik alapító, szintén 5 dollárral. .... a cég ingatlanok értékesítésével, értékpapírokkal, szabadalmi jogokkal és különböző készletek eladásával foglakozott. A cégvezető természetesen Russell volt, hiszen 99%-os tulajdonrészt birtokolt, de a cégbejegyzésben is az ő neve szerepel vezetőként.

A cégről azt kell tudni, hogy egyfajta csodabúzát kínált eladásra, ezzel lett híres-hírhedt. A búza nagyon termékeny volt, legalábbis a reklám szerint. Az ügyletet kigúnyolták, amire Russell egy per indításával válaszolt. Kiderült a perben, hogy a szervezethez szorosan kötődik ez a vállalat és néhány más is. A társulat titkár-pénztárosa, Van Amburgh el is magyarázta, hogy ezek a cégek azért jöttek létre, hogy támogassák az Őrtorony Társulatot. Amint elmondta, sok olyan dolgot tesznek, aminek a célja a gazdasági haszonszerzés, de egy olyan kis vallásnak, mint a Bibliakutatóknak, szüksége van rá. A lényeg, hogy Amburgh, Russell és mások is elkezdték a jól ismert magyarázkodást, hogy a cégeket ne azonosítsák a Bibliakutatókkal.”

A búzát vékánként 60 dollárért adták, ami jóval magasabb volt az akkoriban elfogadható árnál. A botrányt a The Brooklyn Daily Eagle robbantotta ki 1911. márciusi számában, de a következő legalább két éven át rendszeresen cikkezett Russell feltételezett csalásáról. Russell beperelte az újságot, de elvesztette a pert. Egy állami szakértő megvizsgálta a „csodabúzát” és silány minőségűnek találta azt. A per előtt az Eagle kijelentette, hogy ’Russell Pásztor vallásos szektája nem más, mint egy pénz-generáló üzlet’. Russell azzal védekezett, hogy a búzát adományozta valaki, aki ilyen módon akarta az Őrtorony munkáját támogatni. Az Őrtorony Társulat 1975-ben kiállt Russell üzletének tisztasága mellett, mint olyan mellett, amivel a keresztény misszionáriusok munkáját támogatta.

A csodabúza-botrányt ugyanaz az ügyvéd képviselte, aki Russell válásánál is jelen volt. (Ez a bizonyos jogi képviselő Russell követőjévé vált, és kiemelkedő szerepet töltött be később az Őrtoronynál. Joseph Rutherfordnak minden oka megvolt arra, hogy megvédje szellemi mentora jellemének hírnevét, ezért összeállított egy 64 oldalas füzetet, melyben többek között a csodabúza eladásával kapcsolatos történetet is kimagyarázta (többek között ebben a füzetben is szerepelt Rose Ball korának megfiatalítása, ami kb 15 évesre tette akkor, amikor Russell „medúza” történetét előadta vele kapcsolatosan).

http://jtinfo.blog.hu/2010/08/27/russell_mint_uzletember

 

IBSA (International Bible Students Association)

Russell 1914-ben alapította meg a Nemzetközi Bibliatanulmányozók Társaságát, Londonban, mely az első jogi személy volt, mely munkásságát Európára terjesztette ki. Bár egy ilyen szervezetnek az ötlete már korábban felmerülhetett, hiszen egy 1910-es Őrtoronyban ezt írta:

"Most az isteni gondviselésből kigondoltunk egy megfelelő nevet, melyről úgy hisszük, hogy Isten népe mindenhol akadályoztatás nélkül tud terjeszkedni - az elnevezés ennek a cikknek a címében található (IBSA). Ez hűen kifejezi az érzéseinket és törekvéseinket, mivel mi a Biblia tanulmányozói vagyunk. Örömmel fogadjuk Isten népét a hozzánk való csatlakozásban a bibliatanulmányozásban. Hiszünk abban, hogy az ilyen tanulmányozás eredménye áldott és egyesítő hatású. Azt ajánljuk ezért, hogy a kisebb és nagyobb csoportok mindenfelé vegyék fel ezt a kifogástalan stílust, és reklámozzák azt a saját kiadványaikban. Ezen a módon majd felismerik egymást a barátok, amikor idegen helyekre látogatnak el." 

Russell javaslata szerint azok a bibliatanulmányozó csoportok, melyek Őrtorony kiadványokat használnak fel, mind ezzel a Társasággal azonosítják magukat, így jogosultakká válnak a Nemzetközi Bibliatanulmányozók Társasága név használatára. Ez az elnevezés szintén használatos volt a kongresszusok lebonyolításakor, mely az Őrtorony tanításainak nemzetközi méretűvé alakulását mozdította elő. 

 

A korabeli Őrtorony itt olvasható: https://ia601406.us.archive.org/23/items/WatchtowerLibrary/magazines/w/w1910_E.pdf#page=56

Maga a forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Bible_Student_movement#International_Bible_Students_Association

Egy nemrégiben kiadott Őrtorony az International Bible Student Association-t, Jehova tanúi egyik testületének nevezi, melyet a mai napig felhasználnak Nagy-Britanniában:


„A pennsylvaniai testület nem az egyetlen jogi személy, melyet Jehova Tanúi felhasználnak. Egyéb jogi eszközök is léteznek. Az egyik a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Incorporated. Ez az Egyesült Államokban végzett munkánkat segíti elő. Jehova egyértelműen megáldotta ezt a testületet, noha ennek igazgatói és tisztviselői nagyrészt a „más juhok” közül kerülnek ki. Az International Bible Students Association nevű testületet Nagy-Britanniában használják fel. Más országokban egyéb jogi személyeket használnak fel a Királyság-érdekek előmozdítására. Mindezek összhangban dolgozva segítenek, és szerepet játszanak abban, hogy a jó hír világszerte hirdetve legyen.”

(Őrtorony 2001. január 15. 29.)

Az angol jótékonysági szervezetek között a mai napig ezen a néven vannak bejegyezve a Tanúk. De hogy ne legyen az életünk olyan egyszerű, fontos megemlíteni azt, hogy a mai napig létezik az eredeti IBSA is, akiknek weboldalán Russell korabeli képeinek és munkának széles gyűjteménye található. Russell életét és történetét ismerve az ember hajlamos lenne azt gondolni, hogy inkább letagadná valaki, hogy köze volt ehhez az emberhez, minthogy büszkén és gondosan az emlékét viselné, de nyilvánvalóan ezt nem mindenki gondolja így. Igen, Russellnek ma is vannak követői, mégpedig olyanok, akik nem vállalnak közösséget Jehova Tanúival. Sőt ezek az emberek azt állítják, hogy Russell a bibliatanulmányozókat alapította, nem pedig Jehova Tanúit. Állításuk szerint – ami nem áll messze az igazságtól, ahogyan a sorozat következő részeiből kiderül – Rutherford-ot Russell elbocsátotta a munkatársai közül, vagyis nem jelölte ki utódjául. Halála után a Bíró mégis hatalomra jutott (ennek részleteiről később lesz szó), és letette az alapjait a Jehova Tanúi „új társadalmának”, melyet Russell tanításainak megnyirbálásával ért el, létrehozva egy egyre inkább központilag vezérelt, a prédikálást üzemi méretekben végző és az egyéni keresztény szabadság feladását követelő szervezetet, amely 1931-ben kapta a Jehova Tanúi elnevezést.

Russell halála

A Pásztor nagy szerencséjére nem érte meg a ’Nagy Háború Armageddonba torkollását’, mert 1916. október 31-én utazás közben egy vonaton meghalt. A vele együtt utazó Menta Sturgeon szemtanúként számol be az eseményről az 1916-os Őrtorony december 1-i számában. Eszerint Russell utolsó kívánsága az volt, hogy Sturgeon ’készítsen neki egy tógát’. Jobb ötlete nem lévén, a férfi eleget tett a furcsa kérésnek, felhasználva ehhez a vonat hálókocsijában található lepedőt. Russell testvér magára csavarta a lepedőt, majd drámai hatásokkal tarkítottan lefeküdt a díványra (mely a Pullman kocsi dolgozószobájában volt), és becsukta a szemét. Sturgeon a halál szimbolikus kifejezését vélte felfedezni ebben a jelenetben – bár Lloydnak inkább a Brian életének egy jelenete ugrott be inkább -, s mivel maga a Biblia is jelképes nyelvezetben íródott, úgy gondolta hogy rendbe van, ha a Pásztor utolsó üzenetét ezen a módon közli. Az Őrtorony cikkében kielemezték, hogy a tóga „a királyi nemzet elismert” tagjait jelképezi,  ami a legmagasabb rangú magisztrátusok és főpapok viseletének számított, és csak különleges alkalmakkor viselték, amikor valamiféle győzelmet ünnepeltek. Ebből gondolták, hogy Russell Pásztor jelképekkel kifejezve ugyan, de azt mondta: „Jó harcot vívtam, győztem és a mennyek királyságának tagjává vagyok fogadva”.

Azt már soha nem tudjuk meg, hogy ő maga valóban így gondolta-e ezt, vagy csak kényelembe szerette volna helyezni magát, és csak követői kerestek mélyebb spirituális tartalmat imádott vezetőjük minden apró megnyilvánulására.

 

Az utókornak nem könnyű megítélnie, hogy valójában ki is volt Russell, aki ennyire jól ki tudta használni a 19. század vallásos hisztériáját. Egy hiszékeny, különc volt, akinek több pénze volt, mint esze, és akinek a fejébe szállt a dicsősége? Vagy rosszabb esetben, egy különc sarlatán egy nárcisztikus, akinek az volt a célja, hogy megalapítson egy vallásos mozgalmat, mely az egyenlőség, a családi értékek és az erkölcsi tisztaság álarcát viselve ugyan, de azokkal teljesen ellentétes dolgokat képviseljen tanításaiban és gyakorlataiban? Akárhogy is volt, Russell mai követőinek, vagyis a Jehova Tanúinak, akik alapítójukként ismerik el őt, sikerült ezt a „szörnyeteget” megvalósítaniuk  – melyet talán Russell akaratlanul is, de létrehozott. 

Milyen gyakorlatok alapjait tette le Russell, melyek „továbbfejlesztett formában” ugyan, de fellelhetőek ma Jehova Tanúinál?

 

  • „medúza-kezű” férfiak
  • nőkkel való rossz bánásmód, megalázás
  • gyermekek szexuális molesztálásának lekicsinylése és az azzal szembeni tolerancia
  • hiteles tanúk eltávolítása
  • pereskedések kezdeményezése, a hibák beismerése és nyilvános bocsánatkérés helyett
  • profitalapú befektetések a vallásos üzlettel párhuzamosan, közös üzlet a „csókosokkal"
  • fogadalmak tétele, és azok másokra történő kiterjesztése (ami tekinthető a manipuláció előszobájának is)
  • tartózkodni kell a „paráznaság” látszatától (A bételszolgáknak kiadott útmutatófüzet „Egységben együtt lakozzunk” tartalmazza a ’nem tartózkodhatunk zárt ajtók mögött egy másnembelivel’ szabályt)
  • konkrét dátumok, események megjelölése, majd egy bizonytalanabb hangvétel a megjelölt dátum bekövetkezte előtt
  • az „új világosságban” az új szervezeti tanok, eljárások felülírják a régieket, és utólag letagadják a korábbi tanokat, vagy elérhetetlenné teszik a régebbi forrásokat a tagjaik számára
  • a szervezeti történelmének és a vezetők karakterének megszépítése, a kellemetlen részletek kihagyása kétes hírű és jellemű „ügyvédekkel”

 

Forrás: The Reluctant Apostate

A cikkben megadott forrásokon kívül:
https://en.wikipedia.org/wiki/Charles_Taze_Russell

További olvasmányok a témában:

http://blogjt.blog.hu/2017/07/25/a_piramis-terv

http://blogjt.blog.hu/2016/09/16/russell_okoskodott

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr1512922113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.10.23. 18:28:44

Piramiselmélet, rasszizmus, csodabúza árusítás ? ...csak néhány azok közül a páratlan tulajdonságok közül, amiért Jehova miután végigpásztázta az emberi történelem tömegeit ... ezt a férfiút jelölte ki és találta alkalmasnak arra, hogy helyreállítsa az egyedül szent és tiszta imádatát.
Ami persze ,eme derék férfiú létezése előtt nem adathatott meg emberek millióinak, mert egyszerűen nem volt alkalmasabb, nemesebb ember erre a kinevezésre ... Ó micsoda gondviselés ez ...
süti beállítások módosítása