Nehéz elképzelni így kívülről egy korábbi tagként, hogy milyen hatással lehet a mai Tanúkra az, ha a köreikben előforduló gyermekmolesztálásokról hallanak a médiában (mondjuk a magyar médiában még annyira nem hallanak ilyesmiről). Gondolom, a legtöbben megrökönyödnek, és azt hiszik, ez valami félreértés lehet, és hogy a szervezet biztosan a helyzet magaslatán van, és könnyen meg tudja cáfolni azokat a hitehagyottak által terjesztett hazugságokat, amiket korábbi megkeseredett tagok terjeszthetnek bosszúból.
Lloyd könyvéből bepillantást kaphatunk ebbe, hiszen ő még 2002-ben egy mélyen indoktrinált Tanú volt, amikor a BBC-ben leadták a Suffer the Little Children („Engedjétek hozzám a kisgyermekeket”) című angol dokumentumfilmet. Lloyd éppen egy hosszú hétvégét töltött egy észak-walesi kisvárosban, ahol egy vasárnapi összejövetel előtt egy különleges bejelentés tett a helyi felvigyázó. A levél egyenesen a londoni fiókhivataltól jött. Vajon mi lehet olyan fontos ügy, ami nem várhat a következő hét közepéig (mivel az ilyen bejelentések nem az érdeklődők füle-hallatára, hanem általában csak a gyülekezeti tagok jelenlétében szokták megtenni)? Az ún. „összes gyülekezet részére szóló különleges üzenetben” a fiókhivatal egy aznap este bemutatásra kerülő dokumentumfilmre készítette fel a testvéreket. A levélben nem volt arról szó, hogy nem lehet megnézni azt, viszont határozottan rámutatott arra a módra, ahogyan a testvéreknek „meg kell majd felelniük” az ezzel kapcsolatos esetleges vádakra. A levél egy részlete így hangzik:
„Egyszerűen megfogalmazva, mi iszonyatosnak tartjuk a gyermekek molesztálását, és egyáltalán nem védjük meg az ilyen visszataszító bűnök elkövetőit súlyos bűneik következményeitől (Róma 12:9). A vénektől elvárjuk, hogy minden egyes ilyen vádat kivizsgáljanak. Egyetlen gyermek bántalmazása is több a megengedettnél. Azonban az ilyen jellegű bizonyítékok feltárásánál a Bibliai útmutatását kell szem előtt tartanunk: „Nem lehet elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem, bármilyen vétket követett is el. Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy.” (5Mózes 19:15)
Lloyd egészen addig egy szót sem hallott arról, hogy létezne ilyen probléma a Tanúk között, de még aznap este a családjával együtt megnézte a dokumentumfilmet, mivel szeretett volna felkészülni arra az esetre, ha találkozna ilyen vádakkal a prédikálómunka során. A filmben több angol és amerikai áldozat is meg lett szólaltatva, és elég világossá vált, hogy a Jehova Tanúi gyülekezetek vénei az Őrtorony Társulat útmutatásait követve az elkövetők pártján állnak, míg az áldozatokat megpróbálják elhallgattatni. Bár a BBC riportere, Betsan Powys, által készített tényfeltáró műsor gyomorforgatónak bizonyult az akkor még Tanú Lloyd-nak és családjának, mégis úgy érezték, hogy itt valami félreértésről lehet szó. Lloyd szavai, amit a húgának mondott akkor, valószínűleg visszatükrözik a legtöbb Tanú érzését ebben a kérdésben:
„.....azok, akik molesztálás áldozataivá váltak, biztosan segítséget kapnak. Ezek, akik ebben a dokumentumfilmben szerepeltek csak néhány rosszindulatú egyén. Azóta már valószínűleg ki lettek közösítve, vagy a vének, akik nem végezték jól a feladatukat, le lettek váltva.”
Lloyd kétségbeesetten hinni akart abban, hogy Jehova szervezete tiszta és magas erkölcsi mértékekhez ragaszkodik, különösképpen ilyen súlyos ügyekben. Csak évekkel később kezdte felismerni azt, hogy a dokumentumfilm a valódi helyzetet tárta fel, nem csupán a „sátáni média” egyik képviselőjeként valótlanságok állításával próbálta meg Jehova Tanúit „rossz fényben feltüntetni” – ahogyan azt a Tanúk vezetősége próbálja a mit sem sejtő tagokkal elhitetni.
De hogyan lehetséges az, hogy azok a kedves, jól-szituált emberek, akik olyan jó benyomást keltenek a média képviselőire, ilyen nyilvánvaló problémákkal néznek szemben a csoportjukon belül? Bármilyen furcsa is ez, de ezek a bűncselekmények a Tanúk saját vallási nézetei miatt nyerhetnek teret maguknak. Ezeknek a hitnézeteknek egy része ismert az összes Tanú előtt, míg más részletek rejtettek lehetnek, olyan levelekben, kiadványokban tűnhetnek fel, ami nem elérhető minden egyes tagnak. De akár tudnak ezekről, akár nem, a Vezető Testület ezeket a nézeteket képviseli a kulisszák mögött - ahogyan ebből a cikkből fény fog erre derülni - ebben a szellemben írják a cikkeket, és adnak utasításokat a véneknek.
De nézzük meg egyenként, nagyító alatt, hogy pontosan melyek is ezek a tanok:
1. A „két tanú" szabály
A Vének könyve azt tanácsolja, hogy ha valaki helytelenséggel vádol valakit a gyülekezetben, két tanú vallomása szükséges ahhoz, hogy a vének eljárást kezdjenek. Ez a szabály ugyanúgy érvényes a gyermekmolesztálásra is, ahogyan az alábbi idézet mutatja (Terelgessétek az Isten nyáját! 72. oldal)
Ebben az értelmezésben, a vének csak akkor vehetnek egy ilyen vádat komolyan, ha az elkövető bevallja a tettét, vagy ha a bűn elkövetésekor jelen volt egy harmadik személy, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Ez alól kivétel a „két áldozat” szabály, vagyis, ha egy másik áldozat is jelentkezik ugyanattól az elkövetőtől. Ezzel a módszerrel viszont a legnagyobb baj az, hogy szabadon hagyja a támadót, és maga a szexuális támadás, mint egy borzasztó, egész életre kiható léleknyomorító tapasztalat, a gyülekezeti vének kezében egy bizonyítékgyűjtő eljárássá fajul csupán. Ez nem az áldozatok védelme, hanem inkább az elkövető bűnösségéről való meggyőződés (és miután "meggyőződtek" erről, akkor meg majd kifogáskeresésekbe kezdenek az érdekükbe...ahogy a cikk további részéből látható lesz). Amúgy meg az sem biztos, hogy egy második tanút komolyan vesznek, mint ahogyan ez történt Skóciában Alison Cousins-al, akit apja, Ian, molesztált. Az apa három évvel korábban már bevallotta a véneknek, hogy molesztálta az idősebbik lányát, de ennek ellenére nem hittek a lánynak, aki már a második áldozatnak számított, sőt hazugsággal vádolták meg. Alison végül a rendőrséghez fordult.
A "két tanú" szabály értelmében ha pl egy gyilkosságnak nincs szemtanúja, akkor az nem történt meg. Nem kell a rendőrséget értesíteni, nem kell nyomozni az ügyben, mert hát a "keresztény" gyülekezetben mindenki nagyon becsületes, úgyis megmondaná, hogy elkövette-e a tettet vagy sem. Ha meg mégis csak hazudna, akkor azt Jehova szelleme valami rejtélyes módon felhozná. A gyülekezeten belül nem történhetnek bűncselekmények Jehova tiszta népe között, hiszen ott a "szent szellem" felelős mindenért (igaz, az "ókori előképben", az ősatyák történetei tele vannak gyilkosságokkal és a legkülönfélébb szexuális bűncselekményekkel, de hát mára már ezen túlhaladtunk) így a bűnössel csak abban az esetben kezdhet valamit a gyülekezet, ha az bevallja a tettét. Ennek hiányában több teendője az ügyben nincsen.
Felmerül a kérdés: vajon tudhatnak-e azok a Tanúk, akiknek a Vének könyve vagy vénekhez írott különleges társulati levelek nem hozzáférhetőek, a "két tanú" szabály gyermekmolesztálás eseteire történő alkalmazásáról? Elvileg, igen. A cikk végén, a bekeretezett részben bővebben lesz erről szó.
2. A titoktartás kultúrája, a titkolódzás légköre
Egy olyan szervezetet, amilyennek az Őrtorony szeretné önmagát láttatni, amely rugalmas, együttműködő, progresszív - és legfőképpen „törvénytisztelő állampolgárokból” álló -, a nyíltság és átláthatóság kéne jellemezzen, kiváltképp, ha bűncselekmények esetei vagy azok gyanúja állhat fenn. Az Őrtorony viszont hirtelen megtalálja az összes olyan bibliaverset, amely a „bizalmasságra” vonatkozik, ha netán a gyülekezeten belül történne bűncselekmény, a 2014. november 6-i keltezésű véneknek írott levél a következő tanácsot tartalmazza: 
Ha valakinek esetleg kételyei lennének, hogy mire vonatkozik ez a nagy "bizalmasság", akkor a levél a továbbiakban a 14. pontban kirészletezi, hogy a bűncselekmények, mint pl a gyermekmolesztálás eseteiben is, a rendőrség helyett a jogi osztályt kell felhívni, és nem kell a kutakodó világi hatóságok orrára kötni a dolgokat túlságosan: 
Ennek fényében, a Jehova Tanúi csak abban az esetben jelentik a köreikben fellelhető gyermekek ellen irányuló szexuális bűntényeket, ha azokat törvény szerint kötelező megtenniük, vagyis megbüntetik őket, ha nem teszik meg. Neked mi lenne a véleményed arról a szomszédról, aki végignézi, hogy kirabolják a házadat, amíg nyaralsz? Sőt, miután megtudod, hogy van egy CCTV felvétele is az bűncselekményről, de megtagadja annak kiadását a nyomozók számára, így akadályozza az igazságszolgáltatást. Vajon úgy tekintenél rá, mint aki valóban „törvénytisztelő”? Vagy inkább olyanra, akiről ki tudja miben sántikál, és valószínűleg nem őt látnád el egy pluszkulccsal, arra az esetre, ha véletlenül kizárnád magad a lakásodból.
A Tanúk már évtizedek óta gyűjtik a köreikben előforduló pedofil támadásokat és az azzal kapcsolatos bevallásokat, részleteket. Úgy tűnik a szervezet már 1989-től arra ösztönzi a véneket, hogy tartsák titokban ezeket az információkat (1989 július 1-i keltezésű levél, a fenti 2014-es levél egyik elődje), így az elmúlt évtizedekben már egy szép nagy szám gyűlt össze. A lista olyan személyek neveit is tartalmazhatja, akikről a hatóságok nem is tudnak, mivel az elkövető "megbánhatta" a tettét, így nem került kiközösítésre, vagy éppen arra került, de visszafogadták, így a szervezet bizalmasan kezeli az adatait. Ilyen esetekben nem adják ki a hatóságoknak az ilyen személyt, hanem titokban tartják tettét, amit nagy valószínűséggel csak ők tudnak (meg az áldozata, de azokat meg elhallgattatják vagy kizárják, és ellehetetlenítik őket). Így a szexuális támadó szabadon garázdálkodhat a gyülekezetben a mit sem sejtő Tanúk között. Az adatvédelmet és titoktartási kötelezettségre hivatkozva hajlandóak súlyos bírságokat kifizetni, amikor bírói döntéssel akarják kikényszeríteni az egyes ügyek vizsgálatához szükséges dokumentumok beszerzését. A Gonzalo Campos ügyben, Kaliforniában, például már évek óta fizetnek napi 4000 dolláros büntetést emiatt.
A köreikben előforduló gyermekmolesztálással kapcsolatos részletekre belső ügyeikként tekintenek, melyekhez a "világiaknak" nincsen semmi köze. Ha bármit is tesznek ez ügyben, azt csak törvényi kényszer hatására teszik, és azt is csak azért, hogy egyházuk "törvénytisztelő állampolgárokról" kialakított imázsa lehetőleg ne szenvedjen csorbát. A „Jehova magasztos erkölcsi mércéje” szerint élő Tanúknak nincsenek erkölcsi mércéi a gyermekmolesztálás ügyében, mivel a Bibliában nem tudnak rámutatni egy olyan konkrét tanácsra, amely tiltaná a gyermekekkel történő szexuális kapcsolatot, és a Tanúknak szükségük van arra, hogy az ilyen dolgok le legyenek írva. Természetesen, ha nyilatkozni kell az ügyben, akkor azt fogják mondani, amit a fenti levélben is, hogy ők iszonyatosnak és visszataszítónak tartják az ilyen bűnöket - feltehetően nem tenne jót az egyház arculatának, ha nem ezt mondanák -, de amikor a Biblia kerül szóba, akkor a "két tanú" szabályra mutatnak rá, mivel a témában más bibliaverset nem tudnak felhozni.
3. Távolságtartás a „világtól”
A Jehova Tanúi egy zárt vallásos szubkultúra, akikre teljesen más belső szabályok vonatkoznak. A „világi” törvényeket csak addig tartják be, amíg azok nem ütköznek „isten törvényeivel” vagyis a szervezetük útmutatóival vagy annak éppen aktuális bibliaértelmezésével. A „törvénytisztelő állampolgár” imázsa elsősorban PR célokat szolgál, amikor mutogatnak megtért bűnözőkre, vagy egyes becsületes tagjaikra, akik megtalálnak pénztárcákat, melyeket visszajuttatnak a tulajdonosaikhoz, de ez még korántsem jelenti azt, hogy a Tanúk valóban tisztelnék az országuk törvényét. Ennek ideológiai okai vannak, hiszen hitük szerint a szervezetükön kívül levő világ a „Sátán hatalmában van”, és ettől nekik távol kell tartaniuk magukat. Ennek fontossága folyamatosan kiemelésre és megerősítésre kerül, mint pl az alábbi Őrtoronyban:
Őrtorony 2014 5/15 26. o. 1. bek. Tartsunk lépést Jehova szervezetével!
"Sátán világrendszere hamarosan véget ér, Isten szervezete azonban fenn fog maradni"
A Jehova Tanúi szervezete, mint a "megmentésnek" egy "Noé bárkája" (ezt a hasonlatot számtalan esetben felhasználják), mely a körülötte levő zavaros tengeren hánykódik, nem kíván semmiben sem osztozni a körülötte levő erkölcsileg, züllött világ szennyében. Ha magunk elé képzeljük a jelenetet, akkor bizony érthető, hogy a bárkában utazók nem szeretnék, hogy beszivárogjon a víz, hiszen a túlélésük függ ettől. A Tanúk sem engedhetik meg, hogy a "pusztulásra ítélt világ szelleme" bekerüljön a gyülekezeteikbe, és esetleg felülírja annak ítéleteit. Ugyan mit tudnak ők, a "világi okoskodók" Jehova útjairól, és törvénykezéseiről? Az ő szempontjuk tehát az, hogy hermetikusan elzárják magukat a környezetüktől, hogy "megvédjék magukat annak szellemétől" - legalábbis a hívek ezt gondolják. Bár a "világ szelleme" azért csak be-beszivárog a gyülekezetbe, viszont a kényes információk már annál nehezebben szivároghatnak ki. Így azokat köreikben titokban tudják tartani. A Tanúk hisznek abban, hogy bármilyen felmerülő problémát a vének segítségével - akik „isten jobbkezei” és képviselői - meg lehet oldani, és ez alól a gyermekek molesztálása sem kivétel. Ugyan mit gondolnának a „világiak” Jehova tiszta szervezetéről, ha a testvérek feljelentgetnék, netán beperelnék egymást, ahogyan azt egy 1996-os Őrtorony taglalja?
"Jehova Isten iránti lojalitásunk ezenkívül visszatart minket attól, hogy bármi olyasmit tegyünk, ami szégyent hozna nevére és a Királyságára. Egyszer például két keresztény olyan összetűzésbe került, hogy helytelen módon világi bírósághoz fordult. A bíró megkérdezte: „Mindketten Jehova Tanúi?” Nyilván nem tudta megérteni, mit keresnek a bíróságon. Micsoda szégyen volt ez! A Jehova Isten iránti lojalitás arra késztette volna ezeket a testvéreket, hogy fogadják meg Pál apostol tanácsát: „Egyáltalán már az is gyarlóság ti bennetek, hogy törvénykeztek egymással. Miért nem szenveditek inkább a bántalmazást? Miért nem tűritek inkább a kárt?” (1Korinthus 6:7). Bizony a Jehova iránti lojalitás megkívánja, hogy inkább szenvedjük el a személyes kárt, de ne hozzunk szégyent Jehovára és az ő szervezetére."
(3/15 15. o. 4. bek. Álljuk ki a lojalitás próbáját)
(kiemelések tőlem)
Amikor tehát valaki, aki rendszeresen és hosszú ideje ki van téve ezeknek a gondolatoknak, és mégis valahogy egy gyermekmolesztálásos esettel kerül szembe akár áldozatként, szülőként vagy vénként, akkor nem a sértett érdeke fog a szeme előtt lebegni - még akkor sem feltétlenül, ha a saját gyerekéről van szó -, hanem az egyháza „jó hírnevének” megőrzése. A sértett csak szenvedje el a kárt, ne hőbörögjön, hanem alázza meg magát! Nem kell "túlérzékenykedni", na, majd "Jehova letörli a könnyeket" az új világban, addig meg féllábon is kibírja! Már úgyis itt van Armageddon a kanyarban! Ha késik is, jönni fog, csak Jehovára kell tudni várnia. Hát olyan nagy dolog ez? Tanulja meg! Ráfér! Ennyit csak megér neki, hogy Jehova hírneve ne legyen ócsárolva, nem? Ne húzza már le a testvéreket, csak azért, mert ő "büszke" (vagyis nem akar megalázkodni Jehova hatalmas keze, vagyis a vének döntése, alatt)! Menjen inkább prédikálni, addig sem magával foglalkozik! Nem kell "magáról túl sokat gondolnia", hiszen ő sem tökéletes. Nem kell "felmagasztalnia" magát! (Ilyen és ehhez hasonló klisékkel tömik az áldozatok fejét :) )
Az ilyen légkör nem segíti elő a belső ügyek kikerülését hiszen maguk az áldozatok is vonakodhatnak, hogy hatóságokhoz forduljanak - bár a szervezet képviselői állandóan kihangsúlyozzák a kívülállók felé a repi-anyagaikban, hogy ők NEM MONDJÁK, HOGY AZ ÁLDOZATOK NE FORDULJANAK A HATÓSÁGOKHOZ, de hát ha egyszer "úgy döntenek", hogy nem fordulnak, akkor azzal mit lehet tenni!? Ők arról ugyan nem tehetnek! Igaz, azt se mondják sehol, hogy forduljanak. Mivel a vének nem rázhatják le magukról a dolgot ezzel, mivel ők egy olyan hivatalt töltenek be, amelyben a lehetséges áldozatok vagy elkövetők ügyei náluk fognak kikötni, sokkal előbb, mint a rendőrségen, így rettentően fontos (lenne), hogy az igazságszolgáltatáshoz megfelelő hozzáállással legyenek, kiváltképp az ilyen ügyekben. A pozitív együttműködés a világi hatóságokkal, viszont olyan valami, ami alapvetően ellentétes a Tanúk hitnézeteivel, még akkor is, ha ezt a benyomást szeretnék elérni, amikor a kongresszusaikat szervezik, vagy más ügyekben a hatóság együttműködésére lenne szükségük. Olyan ez a kétarcú politika, mint amit az ENSZ civilszervezeti tagsággal tettek/tesznek mind a mai napig.
A dolog másik fele az - és ezt csak sokszor azok tudják, akik bent vannak, és akik érintve is vannak egy ilyen ügyben -, hogy ha pl egy ilyen áldozat egy gyülekezeten kívülálló valakitől kérne segítséget, legyen az bármilyen hatóság, terapeuta vagy rendőrség, akkor nagyon is megnézheti magát. A gyülekezet árulójának tartják az ilyen embert, és módot találnának arra, hogy eltávolítsák azt a soraik közül. Így egy áldozat belekerülhet abba a helyzetbe, hogy nem elég, hogy szembe kell néznie az őt ért szörnyűséggel, ami egész életét megnyomorítja, hanem egyik-napról a másikra elveszítheti családját és addigi támogató közösségét is, sőt még ő érezheti magát bűnösnek azért, amit tett! Így egyáltalán nem olyan könnyű dolog az, ha valaki azt gondolná, hogy "ugyan ki gátolta meg az áldozatot (vagy annak családját) abban, hogy a rendőrségre menjen, arról nem a szervezet tehet, hogy az illető maga nem jelentette a bűncselekményt!". Ráadásul nem minden országban egyforma a társadalmi környezet, így előfordulhat, hogy egy hatóságokhoz forduló áldozatot még több trauma éri azért, mert az ország, ahol él nem helyez elég hangsúlyt az áldozatvédelemre. Magyarországon még nagyon keveset tudnak a szektákról és azok manipulációs módszereiről, a gyermekek molesztálása és a felnőtt áldozatok rehabilitációja az egyéb családon belüli erőszakkal együtt alacsony prioritást élveznek a kormány programjában (...és akkor még nagyon finoman fogalmaztam....). Amíg egy hatóság képviselője azt gondolhatja, hogy a Jehova Tanúi csak egy vallás a sok közül, amibe bárki becsatlakozhat és bárki bármikor otthagyhat, addig azt is gondolhatják, hogy az áldozat maga tehet a vele történtekről, mert "minek ment oda". Nem tudom, hogy végig csinált-e már ehhez hasonlót is valaki hazánkban (én igen, bár felnőttként, így tudom miről beszélek), de ez valami hihetetlen durva tapasztalat tud lenni, amit nem biztos, hogy mindenki el tud viselni, főleg mindenféle támogatás nélkül. Természetesen, én úgy gondolom, hogy az áldozatnak és a családjának VAN felelőssége abban, hogy mit tesz az ügyben, vagy mit nem, de a Jehova Tanúi szervezet "pásztorolási" szokásai nem tartalmaznak olyan elemet, mely előmozdítaná az ügyet - mivel egyáltalán fel sem fogják a dolog természetét és annak súlyát -, olyat viszont határozottan igen, mely még rosszabbá teszi azt.
4. Félreértelmezett megbocsátás
A Tanúk szerint bármilyen bűn megbocsátható, ha megbánják azt (kivéve persze az ún. „szent szellem elleni bűnöket” – melybe beletartozik az aktív „hitehagyás” vagyis az, amit én csinálok, hogy leírom ezeket a dolgokat, amiket megtapasztaltam Jehova Tanúinál és amiket megtudtam róluk :)). De vajon hogyan vonatkozik ez a gyermekmolesztálásra? Visszajuthat-e egy korábbi elkövető „Jehova kegyébe” olyannyira, hogy akár bizalmi pozíciót is betölthet. Kapaszkodj meg, mert IGEN! Pontosabban, nem kizárható ez (és valószínűleg többször megtörtént már, mint ahányszor nem történt meg), legalábbis a 2012. októberi vénekhez írott levél szerint, ami nekem csak angolul van meg:
„It cannot be said in every case that one who has sexually abused a child could never qualify of privileges of service in the congregation” = „Nem jelenthető az ki minden esetben, ha valaki, aki korábban gyermekmolesztáló volt, soha nem válhat alkalmassá szolgálati kiváltságok betöltésére a gyülekezetben.”
Amúgy a szöveg "helytelenségnek" vagy "rossztettnek" (wrongdoing) minősíti a gyermekek molesztálását, amivel kapcsolatosan a legnagyobb aggodalomra úgy tűnik az ad okot, hogy az elkövető nem felelhet meg a gyülekezeti vezetőkkel szemben támasztott "bibliai" követelményeknek, mivel az ilyenektől azt várják, hogy önuralommal (self-controlled) rendelkezzenek és kifogástalanok (irreprehensible) legyenek. A szöveg értelmében, a gyermekmolesztálással az a baj, hogy ha az kitudódik, akkor az elkövetőt megfosztja annak "jó hírnevétől". Na meg különben is, a gyermekmolesztálás nem több, mint valaki "természetellenes gyengeséget mutat a hústestben" (unnatural fleshly weakness), és mint ilyen, Isten útmutatóival korrigálható is (ez utóbbi nincs benne ebben a szövegben, de a cikkben még lesz arról szó, hogy mit várnak el egy ilyen személytől).
De hát ha a molesztálással leginkább annyi a baj, hogy megfosztja az elkövetőt annak "feddhetetlen" hírnevétől, akkor azon lehet segíteni! Ugyanis valakinek csak akkor rossz a hírneve, ha mások tudnak viselt dolgairól. Ergó, ha nem tudnak, akkor a "jó hírnév" megőrizhető, nemde? És pontosan ez az, amit a szervezet megpróbál elérni, mivel a levél utal arra a későbbiekben, hogy az számít „ismert” molesztálónak, akinek múltját mások ismerik, így nem lehet „vádaktól mentes”, de ha mások nem tudják ezt a múltat, mivel a gyülekezet nem jelenti az elkövetőt a rendőrségen (az egész hosszú leírásban ez egyetlen egyszer sem merül fel), a gyülekezeten belül pedig általában titokban tartják az ügyet (sőt, inkább azt közösítik ki, aki felmeri hozni ezt) és bizalmasan kezelik az ilyen ügyeket, akkor sikerrel tartható a dolog teljes homályban, így az elkövető, már nem lesz többé „ismert” (known). Ennek eldöntése, hogy kit minősítenek "ismertnek" és kit nem, a fiókhivatal kompetenciájába tartozik. Talán a helyi véneknek AZÉRT is kell a jogi osztályt értesíteniük a rendőrség helyett, hogy legyen idejük a megfelelő stratégiát kidolgozni mielőtt bárki bármit lépne, és esetleg bevonná a hatóságokat. Pl: utánajárhatnak, hogy ki az illető? Meg ér-e nekik annyit, hogy falazzanak neki? Vagy már úgyis meg akartak tőle szabadulni, és éppen jól jön nekik az esete? Minden eset más, és a fiókhivatal láthatja a "nagyobb képet" és annak fényében tud dönteni, míg a helyi vének esetleg nagy felháborodásukban felcserélhetik a sorrendet, mint a közelmúltban is történt Írországban, hogy két vén a rendőrségre ment a fiókhivatal helyett. El is jártak ellenük!
Ezzel az ügyes szóforgatással, amivel teljesen figyelmen kívül hagyják a dolog természetét, és annak veszélyeit, nem beszélve magukról az áldozatokról, elérik hogy az egyházuk érdeke érvényesüljön. Pontosabban két legyet ütnek egy csapásra: 1. fenntartják a "Jehova tiszta szervezete" imázsát, 2. az ily módon már "jó hírűnek" számító férfiak megmaradhatnak, illetve visszakerülhetnek hivatalukba, mellyel növelik az „alkalmas férfiak” számát egy olyan csoporton belül, amely alapvetően híján van azoknak, mivel a túlnyomórészt nőkből álló csoportban a vezetők csakis férfiak lehetnek. Hát nem fantasztikus? Milyen végtelen Isten bölcsessége és kegyelmes tud Jehova lenni (azokhoz, akik gyermekmolesztálásban bűnösök)! Nem kell foglalkozni a gyerekekkel, meg a hisztis felnőtt áldozatokkal sem! Ugyan kit érdekelnek, mikor itt vannak ezek a csodás férfiak, akik ugyan "tökéletlenek", de hát ki nem az?! És most őszintén: ezek után ostoba lenne az a pedofil, amelyik ne követne el mindent annak érdekében, hogy „jó fiú” legyen, és ha már egyszer bejutott az ilyen kiváltságosok köreibe, akkor a szervezet tökéletes diszkréciót és akár a legvégsőkig elmenő védelmet nyújthatja számára! A büntetés helyett itt falaznak neki, és pozícióba helyezik. Ráadásul végtelen mennyiségben hozzáférhet kiszolgáltatott gyerekekhez, és ha lebukna - ami már önmagában nehéz dolog lesz - még mindig megbánhatja tettét! Nem csoda, hogy a pedofilok paradicsomának nevezik a Jehova Tanúi gyülekezeteket!
A másik koncepció, amit a Tanúk hisznek az az, hogy Isten bocsánatát kell kérni, és ha Ő megbocsátott – és ugyan miért ne tenné, ha az elkövető kellőképpen szánom-bánom ábrázattal bír – akkor mindenki másnak meg kell tudni bocsátania, beleértve az áldozat(ok)nak is. Az elkövetőnek semmit nem kell tennie az áldozatáért, hiszen a vének döntik el, hogy az illető kellőképpen megbánta-e a tettét vagy sem. Számomra olyan, mintha az áldozat maga nem is létezne (pl a már fentebb idézett, kifejezetten ezzel a témával foglalkozó 6 oldalas levél a maga 26 paragrafusából csupán egyetlen egyet szán magukra az áldozatokra (lásd a képet alább), az összes többi a véneknek ad tanácsot, és leginkább az elkövetővel kapcsolatban, hogy hogyan lehetne őt visszahelyezni a hivatalába, és mikre kell figyelni).
Röviden arról van szó, hogy a véneknek "vigasztalóan" kell beszélniük azokhoz, akiknek az őket ért molesztálással kapcsolatban zavaró emlékeik és érzéseik (troubled memories and feeelings) lennének. A véneknek egy empatikus és támogató légkört kell megteremteniük, de soha nem beszélhet egyetlen vén sem egy ilyen testvérnővel kettesben (hacsak nem a közeli rokona annak). (Ugyan, vajon miért nem beszélhet? Mi van, ha a testvérnő/vagy testvér nem szeretné kiteregetni a vele történteket mások előtt? Ez az elvárás azért lehet jogos, mert egy ilyen helyzetben levő vén könnyen "kísértésbe eshet" és kihasználhatja egy sérülékeny személy helyzetét, és szexuális kapcsolatot létesíthet vele. Ez a tanács már önmagában sokat elárul a "képesített" férfiak valódi emberi szintjéről: vigyázniuk kell, nehogy ráugorjanak egy nőre, aki egyedül van, és depressziós, ezért jobb, ha inkább ketten vannak!) A véneknek ezentúl át kell nézniük mindazt a 8 paragrafust (21-28), amit a Vének könyve 4. fejezetében ennek a témának szenteltek*. Ez minden, amit az áldozatoknak szántak, és aki volt ebben a helyzetben (ahogy én voltam), az tudja, hogy még az ebben leírtak is erős túlzások, melyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, amilyen "vigaszt" a vének nyújtani képesek egy ilyen áldozatnak. Egyszóval elmondható, hogy a Jehova Tanúinak fogalmuk sincsen arról, hogy ez mit is jelenthet valakinek az életében. Ők csak azzal vannak elfoglalva, hogy a gyülekezeti ügyek a "teokrácia" szerint menjenek, és védjék a seggüket, ha netán beütne a mennykő.
(* Természetesen nem csak ez az anyag áll a vének rendelkezésére ebben a témában, mivel az Őrtorony gondozásában több olyan témájú írás is megjelent, ami kifejezetten az áldozatoknak szólt. Ezek az írások, mint pl az 1991-es október 8-i számában megjelenő "Gyermekkori megbecstelenítés ártatlan áldozatai" című cikk is, világi források alapján íródtak a 80-as években előkerülő gyülekezeten belül történt molesztálás-áldozatok megsegítésre irányuló válaszként. Ezt az írást és az abban szereplő megközelítést azonban nem támogatta mindenki a Vezető Testületen belül, sőt néhányan kifejezetten ellenezték azt. Barbara Anderson belső szemtanúként írja le ezt a történetet (a 15. oldaltól kezdődően), és azt, ahogyan a "két tanú" szabály később bevezetésre került. Egy áldozattal történő pásztorolás során, tehát nem mindegy, hogy melyik vén "milyen irányzatot" képviselt. Az én tapasztalatom az volt, hogy azok a vének, akik az ügyemmel foglalkoztak, el sem olvasták az ilyen cikkeket, így értelmezni sem tudták azt, amivel foglalkozniuk kellett volna. Ez a tapasztalat azonban nem általánosítható, mert elvileg létezhetnek empatikusabb megközelítések is, de a szervezet álláspontja nem ezt az irányt támogatja jelenleg.)
5. Bűn vs bűncselekmény
A Jehova Tanúi – ugyan szavakban itt-ott kimondják, hogy bűncselekménynek tekintik a gyermekmolesztálást – de a valóságban „bűnnek”, vagyis egy testi gyengeségnek tartják azt elsősorban, ami „hát kivel nem történik meg időnként”. Mi erre a bizonyíték? Hát pl az, hogy két tanú meglétét, vagy két áldozat vallomását kérik ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak az üggyel. Ha valóban bűncselekményként kezelnék az ilyen ügyeket, akkor azonnal értesítenék a rendőrséget, és/vagy meggyőződnének arról, hogy az áldozat megteszi ezt. Biztosan nem vacillálnának azon, hogy hány tanú van! (Ráadásul a hiteles szemtanúknak Jehova Tanúinak is kell egyúttal lenniük, mivel a világiak megbízhatatlanok, akik úgyis csak hazudnak és megpróbálják rossz színbe állítani a Tanúkat....) Tegyük fel, hogy hozzád, aki e sorokat olvasod, betörne egy testvér „egy gyenge, tökéletlen pillanatában” és, mondjuk megölné egy családtagodat. Akkor mit tennél? Megvárnád, még valaki mást is megöl? Vagy nem foglalkoznál az üggyel, mert úgyis csak te láttad, és nem volt másik tanú? Ugye, nem ezt tennéd, hanem megpróbálnád leállítani az ámokfutót, megvédeni a családodat vagy biztonságos helyre menekülni, ahonnan azonnal hívnád a rendőrséget, és nem érdekelne, hogy a vének mit mondanának, mint ahogy az sem, hogy látta-e még valaki a történteket vagy sem! Akkor ez miért nincs így a gyermekmolesztálás eseteinél? Azért, mert azok nem bűncselekményként vannak tekintve, hanem az elkövető "testi helytelenségeiként".
A másik, ha az Őrtorony bűncselekményként kezelné a gyermekmolesztálást, akkor a titoktartási kötelezettség, meg a „ne hozzunk szégyent Jehova nevére” dolgok nem is lennének kérdések egyáltalán. Csak azért, mert történetesen egy ilyen szörnyűséges bűntett elkövetője ugyanazt a vallási nézetet osztja, mint az áldozata (vagy annak szülei), még nem jelentené azt, hogy akkor nem kereshetnek igazságszolgáltatást az őket ért sérelem miatt. Ha bűncselekményként kezelnék, akkor ez a vallási nézőpont és bibliai érvelés egyáltalán fel sem merülne, mert nem releváns egy ilyen ügynél.
Amúgy, a Bibliában sehol nem található kifejezett utalás a gyermekekkel történő szexuális kapcsolat tiltásával összefüggésben, így ebből egyáltalán nem kéne vallási kérdést csinálni. Sőt, ha nem átallnák, akkor még talán azt is kihozhatnák belőle, hogy Jehova kifejezetten helyesli a gyermekek szexuális kizsákmányolását, hiszen éppen ezért parancsolta meg ókori "szolgáinak", hogy hagyják életbe a kiirtásra szánt népek szűz leányait (4 Mózes 31:13-18)! Idáig még azért nem jutott el a Tanúk "új világossága", de sose lehet tudni, hogy meddig "fejlődnek" még egy napon. Főleg, ha igazolni akarják az eljárásaikat "bibliailag" is - ahogyan eddig tették a történelmük során. Pedig nem szégyenlős ebben a témában a Biblia, mert szó van benne prostitúcióról, menstruációról, magömlésről, vérfertőző kapcsolatokról, állatokkal történő közösülésről meg sok minden másról. Így ha vallásos alapon próbálnánk ezt a kérdést megközelíteni, akkor az egy totális tévútra vezetne, ahogy vezet is a Jehova Tanúi esetében, akik minden tettüket a Bibliából kívánják megindokolni. A gyermekmolesztálás elítélése úgy tűnik sokkal inkább egy belső erkölcsi érzékeléssel hozható összefüggésbe. Ilyenje pedig valakinek vagy van, vagy nincs, és a Jehova Tanúinál, kiváltképp a vezetők között, akik ezeket az útmutatókat, tanácsokat papírra vetették, inkább az utóbbi eset állhat fenn.
Hogyan tekintenek Jehova Tanúi a gyermekmolesztálásra?
Az Őrtorony 1997 január 1-i számának "Iszonyodjunk a gonosztól!" című cikke árulkodó nyomokban bővelkedik ebben a témában. Igaz ez a cikk azoknak íródott elsősorban, akik "kemény eledelre" vágytak ebben a témában, hogy megerősíthessék magukat indoktrinációjukban, hogy a szervezet valóban visszatükrözi Jehova kegyességét az életnek ezen a területén is. Ha azonban levesszük a szemellenzőt, és elolvassuk, ami ténylegesen le van írva ebben a cikkben, akkor már egészen más következtetésre juthatunk. Na nézzük!
Az írás szerint, Jehova Tanúi úgy gondolják, hogy egy súlyos bűnt elkövető, mint amilyen egy gyermekmolesztáló is, "bármit tett is korábban az életében, amikor hatással van a szívére a Krisztusról szóló dicsőséges jó hír, megváltozik", a "korábban elkövetett bűneiért bocsánatot nyer, és ’nekidőlhet azoknak, amelyek előtte vannak’". Akármilyen súlyos is a bűne valakinek, nem az számít, hanem az őszinte megbánás, melyre példákat hoz fel hiszen "Jehova megbocsátotta a megbánást tanúsító Dávidnak a gyilkosságot és a házasságtörést, s megbocsátotta a megbánást tanúsító Manassénak is az erkölcstelen bálványimádást és a sok vérontást (2Sámuel 12:9, 13; 2Krónika 33:2–6, 10–13)". Bár "Jehova ugyan megbocsát a megbánást tanúsító bűnösnek, de az illető tettének lehetnek elkerülhetetlen következményei."
A gyermekek molesztálása a gonosz világ romlottságát tükrözi vissza, de néha ugyan bekerülhetnek a gyülekezetbe olyan személyek, akik régen ilyen szokásokat gyakoroltak, de most a helyes útra tértek. Sajnálatos módon, bár elnyerhették a megbocsátást és a tiszta állapotot, mégis vannak következményei a tetteiknek, melyekkel együtt kell tudni élniük. Melyek ezek?
"Ha valaki gyermekmolesztáló volt, mielőtt megkeresztelkedett volna, ennek más következményei is lehetnek. Amikor megismeri az igazságot, megbánást tanúsít, és megtér, s nem viszi be ezt az iszonyatos bűnt a gyülekezetbe. Ezek után nagyszerűen haladhat előre, teljes mértékben leküzdve helytelen gerjedelmeit, sőt talán szeretne felelősségteljes beosztásra ’törekedni’ a gyülekezetben. De mi a helyzet akkor, ha az életével még mindig bizonyítania kell, mert arról híres a környezetében, hogy gyermekmolesztáló volt korábban? Vajon így ’feddhetetlen volna, jó híre volna a kívülállók körében, kifogástalan volna’? (1Timótheus 3:1–7, 10, Katolikus fordítás; Titus 1:7). Nem, nem volna az. Épp ezért nem lenne alkalmas kiváltságokra. Jehova megérti, hogy gyengék vagyunk, és hogy még a keresztelkedés után is követhetünk el bűnt."
(kiemelés tőlem)
Hát ez az! Ez itt a nagy gond, hogy egy ilyen személyről tudhatják mások a múltját! Olyanok, akik nem értik a nagy megtérés dolgot, és nem hisznek abban, hogy "isten szelleme" által elhagyhatóak ezek a szokások, gy sajnálatos módon egy ilyen rossz hírű személy nem lesz alkalmas gyülekezeti kiváltságokra. Milyen kár (hogy az illető nem kapcsolt előbb, és nem csatlakozott be a Jehova Tanúi közé MIELŐTT lebukott volna)!
De sebaj, sok hal van még a tengerben,! Nézzük mi van akkor, ha valaki nem a csúnya-fúj világból hozta ezt a visszataszító szokást, hanem Jehova "szent népe" köreiben fejlesztette ki a gyermekekre való gerjedelmet? Ott még talán lehet reménykedni:
"Mi a helyzet olyankor, ha egy megkeresztelt, felnőtt keresztény szexuálisan molesztál egy gyermeket? Vajon ez a bűnös oly gonosz, hogy Jehova sosem fog megbocsátani neki? Nem feltétlenül. Jézus azt mondta, hogy ’a szent szellem elleni káromlás’ a megbocsáthatatlan. Pál pedig azt mondta, hogy azoknak nincs bűnért való áldozat, akik szándékosan gyakorolják a bűnt, annak ellenére, hogy ismerik az igazságot* (Lukács 12:10, Vida fordítás; Zsidók 10:26, 27). De sehol sem mondja a Biblia, hogy ne lehetne megbocsátani egy felnőtt kereszténynek, aki gyermeket becstelenít meg — akár vérfertőző módon teszi, akár másképp**. Igen, bűnétől megtisztulhat, ha őszintén, a szívéből bánja, és megváltoztatja viselkedését. De akkor is küzdenie kell helytelen testi gerjedelmei ellen, amelyeket táplált (Efézus 1:7). Ezenkívül elkerülhetetlen következmények is lehetnek
Annak az országnak a törvényétől függően, amelyben él, nagyon is meglehet, hogy a molesztálónak börtönbüntetést kell letöltenie, vagy más megtorlással kell szembenéznie az állam részéről. A gyülekezet nem fogja őt megvédeni ettől. Ezenkívül ez az ember súlyos gyengeség tanújelét adta, amit ettől kezdve figyelembe kell venni."
(kiemelések tőlem)
* mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy valaki az "igazság megismerése után" valahogy egész véletlenül, "tudatlanul" gyermekeket kezd molesztálni
** ahogy azt sem mondja sehol a Biblia, hogy nem lehetne gyermekeket molesztálni
Igen, "nagyon is meglehet, hogy a molesztálónak börtönbüntetést kell letöltenie, vagy más megtorlással kell szembenéznie az állam részéről". Még börtönbe is zárhatják szegényt, ha nem elég elővigyázatos! "A gyülekezet nem fogja őt megvédeni ettől." Mondjuk elő sem fogja segíteni az igazságszolgáltatást! Sőt, a lehető legtovább el fog menni annak akadályozásában, ha a "bűnös" megbánást tanúsít. Nem fogja a sátánok szekerét tolni! Ne már....
Azért más veszélyei is van annak, ha egy olyan személy, aki megkeresztelt Tanú elkezdi ezt a fajta "emberi gyengeséget" gyakorolni: "....ha egy önátadott, felnőtt keresztény abba a bűnbe esik, hogy szexuálisan megbecstelenít egy gyermeket, az a hústest természetellenes gyengeségét bizonyítja. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen felnőttnél nagyon is lehetséges, hogy más gyermeket is molesztálni fog." Hát, igen az nagyon is lehetséges, mert az ilyen nem fog leállni. Egyébként érdekes, hogy a Tanúk, akik szerint náluk ilyen problémák nincsenek, mert azok csak "hitehagyottak által kitalált hazugságok", mégis valahogy "tapasztalatokra" hivatkoznak pl ebben a cikkben.
"A gyermekeink védelme érdekében, ha egy férfiról tudják, hogy már molesztált gyermeket, nem alkalmas felelősségteljes beosztásra a gyülekezetben." Hát ha tudják, akkor valóban nem alkalmas, de ha nem tudják, az más tészta (ennek részleteit lásd fentebb a cikkben). "Ezenkívül úttörőként sem szolgálhat, illetve bármely más, különleges, teljes idejű szolgálatot sem végezhet." Azért házról-házra még simán mehet....attól nincs eltiltva.
Azért legyünk igazságosak, mert az nem mondható el, hogy az Őrtorony ne ismerné el a szexuális molesztálás súlyosságát:
"Ha például valaki erkölcstelen ajánlatot tesz egy másik felnőttnek, annak a felnőttnek képesnek kell lennie arra, hogy visszautasítsa az ilyen ajánlatot. A gyermekeket sokkal könnyebb becsapni, megzavarni vagy megfélemlíteni. A Biblia beszél arról, hogy a gyermek híján van a bölcsességnek... . A gyülekezet tehát felelős Jehova előtt, hogy megvédje gyermekeit."
(kiemelés tőlem)
....Sajnálatos, hogy ebben kudarcot vallottak, mert a sok szókovácsolásban valahogy csak elveszett a lényeg. Na meg tehetnek ők arról, hogy nincsen jelen egy másik Tanú*? Hol volt a Tanú szülő, amikor ez megtörtént? Ő a felelős, mert neki tudnia kellett volna, hogy a vének is csak emberek, akik nem mindig tudják a "farkasokat" távol tartani a nyájtól. Igaz, ebben neki nem szabad kételkednie, mert akkor kizárják a gyülekezetből hitehagyás miatt, mivel nem bízik az "Isten jobbkeze által nyújtott" szellemi gondoskodásban. De ha a felelősség kérdése előkerül, akkor mégis csak az ilyen szülőt fogják hibáztatni, akitől amúgy vakhitet és teljes bizalmat várnak el a gyülekezet vezetői iránt!
(*Egyébként ebben a konkrét cikkben egyáltalán nem említik meg a "két tanú" meglétét, mint ami szükséges egy gyülekezeti eljáráshoz, ami egy gyermekmolesztáló ellen folytatható (ezzel kapcsolatban lásd alább, bekeretezett részt))
De csak azért, mert a "gyermek híján van a bölcsességnek", még nem hülye. Az a gyerekek fel fog nőni fizikailag, és talán érzelmileg is felnőnek magához a feladathoz (mert ahhoz valamennyire fel kell nőni, hogy valaki szembe tudjon nézni a vele történt molesztálással) és akkor ki fog borulni a szaros bili, vagyis kiderül az, hogy mennyire védték meg őket egész pontosan, és hogy miket tettek a vének stb....nem véletlen, hogy rajta ülnek a "titkos" anyagaikon.....és nem adják azokat, mintha az disznósajt lenne....
Nézzük, mit is vár el a szervezet azoktól, akik "bűnösnek" találtattak? Milyen útmutatókat ad Jehova szervezete egy ilyen személy számára, hogy a gyógyulás útjára lépjen? Az imádkozáson, elmélkedésen és a fokozott szellemi tevékenységeken kívül még sok teendője van:
"Ha egy gyermekmolesztáló őszinte megbánást tanúsít, felismeri, milyen bölcs dolog alkalmazni a bibliai alapelveket *. Ha igazán megtanul iszonyodni a gonosztól, megvetéssel tekint arra, amit tett, és küzdeni fog az ellen, nehogy újra elkövesse bűnét (Példabeszédek 8:13; Róma 12:9). Ezenkívül biztosan hálás lesz Jehovának a nagy szeretetéért, amelynek köszönhetően egy megbánást tanúsító bűnös, mint amilyen ő is, még mindig imádhatja szent Istenünket, és reménykedhet abban, hogy „az igazak” között lesz, akik majd a földet lakják örökké (Példabeszédek 2:21)."
(kiemelések tőlem)
* Milyen bibliai alapelvekről van szó?
Vagyis a molesztáló dolga, hogy megküzdjön "testi gyengeségével". A baj csak az, hogy a Jehova Tanúi akaratlanul is olyan környezetet teremtenek egy ilyen ember számára, melyben egy "őszinte megbánással" kibújhat annak következményei alól, vagyis azokkal nem neki, hanem az áldozatának kell "megküzdenie". Ilyen módon nem csak egyszer erőlteti rá magát valaki másra, hanem még a "bűnbánással" maga a gyülekezet is ráerőlteti az elkövető terhét az áldozatra, hogy cipelje azt. (Sajnos nem tudom ezt jobban körülírni, de aki érintve van ilyesmiben és tudatában is van annak, hogy egy ilyen bűncselekmény milyen terhet rakott rá, az talán tudja, hogy mit jelent ez valakinek az életében.) Az emberek pedig olyanok, hogy addig nem lesznek motiváltak a "saját küzdelmeikre", amíg fejükre nem borul a saját szarosbilijük, vagyis nem kényszerülnek szembenézni azzal, amit tesznek és nem érzik a saját bőrükön annak ártalmas következményeit (megjegyzem, hogy ha igazságszolgáltatásra kerül a sor egy gyermekmolesztálás ügyben, akkor sem fogja egy molesztáló tettének MINDEN vonatkozását átélni, de legalább lehet róla némi fogalma...de a Tanúknál még ez sincs, hiszen ők elzárják ennek lehetőségét is ott, ahol csak módjuk van erre). Így hát biztosan hálás lehet egy molesztáló Jehovának és szervezetének, hiszen ő csak jól járhat, ha követi a tanácsokat. Mindössze annyit kell tennie, hogy mély megvetéssel, iszonyodva tekintsen önmagára és tettére, és minden oké lesz. Megharcolja a maga donquijote-harcát, aztán ha néha nagyobbnak bizonyul a malom, akkor így járt....na nem ő, hanem az a gyerek, akibe belebotlott, és akit molesztálni kezdett megint csak a "bűne elleni" nagy küzdelmének gyakorlópályáján. De micsoda példa! Feláll újra, és újra, és újra! Nem adja fel! Vajon hány gyereknek az élete tönkretétele által juthat be a paradicsomban, hogy végre az "igazak" között lehessen és örökké élhessen?
Ebből az írásból is láthatóvá válik a Jehova Tanúi által játszott "vallásosdi" valódi természete, amennyiben ilyen horderejű ügyekre próbálják meg ráhúzni a "tanaikat". Nyilván ez a dolog az élet más területein is ugyanolyan veszélyes, de addig amíg az érintettek a saját maguk életét teszik tönkre vele, az még belefér a szabad vallásgyakorlatba. Ha azonban ezt már másokra, sőt védtelen gyermekekre is kiterjesztik, akkor már kilépnek ebből a keretből.
Természetesen az egyes Tanúk elgondolkodhatnak a fent kirészletezett tanokon, de indoktrinációjuk és az alkalmazott elmekontroll oly tökéletes elzártságot eredményez, mintha csak azt a bizonyos Noé bárkáját kéne védelmezniük a beáramló víztől. Paradox módon tényleg a Tanú szervezet "túlélése" függhet attól, hogy ezek a repedések be legyenek tömítve - no nem azért, hogy a világ szelleme ne áramolhasson be, hanem azért, hogy kétes dolgaik (beleértve a gyermekmolesztálással kapcsolatos AKTÍV részvételüket), ne áramolhassanak onnan ki -, mert ha ez történne, az előbb-utóbb a süllyedésükhöz vezethetne.
Tudnak-e az egyszerű Tanúk arról, akik számára a Vének könyve és a levelek nem elérhetőek, hogy a gyülekezeti vének a "két tanú" szabályt a gyermekmolesztálásos esetekre is alkalmazzák?
Elvileg, igen. De hol is említik meg a Tanúk a nyilvánosságnak szánt kiadványukban annak tényét, hogy a megbecstelenítés eseteire is két tanú előállása szükséges?
Az 1995. Őrtorony 11/1. számában a 28–29. oldalakon a "Vigasz a ’lesújtott szelleműeknek" című cikkben, melyben az ún. "elfojtott emlékekről" van szó.
Mi a helyzet akkor, ha a szenvedő személy úgy dönt, hogy vádolni akar valakit? Ilyenkor a két vén azt tanácsolhatja neki, hogy a Máté 18:15 alapelvével összhangban személyesen keresse meg a dolog kapcsán azt, akit vádol. Ha a vádló ezt érzelmi okokból nem képes megtenni szemtől szembe, akkor telefonon vagy esetleg levél útján intézhető el. Ily módon a vádolt személy megkapja a lehetőséget, hogy állást foglaljon Jehova előtt a vádra adott válaszával. Talán még bizonyítékokat is tud felhozni arra, hogy ő nem követhette el a megbecstelenítést. Az is előfordulhat, hogy a vádolt személy beismeri tettét, s talán elérhető lesz a megbékélés. Micsoda áldás lenne ez! Ha beismerésre kerül sor, a két vén továbbviheti a dolgokat az Írás szerinti alapelvekkel összhangban.
Ha a vádat tagadják, a véneknek meg kell magyarázniuk a vádlónak, hogy semmi többet nem lehet tenni bírói úton. A gyülekezet pedig továbbra is ártatlannak fogja tekinteni a vádolt személyt. A Biblia azt mondja, két vagy három tanúra van szükség ahhoz, hogy bírói eljáráshoz lehessen folyamodni (2Korinthus 13:1; 1Timótheus 5:19). Még ha több mint egyvalaki „emlékszik” is egy ugyanazon személy által elkövetett megbecstelenítésre, akkor is fennáll, hogy e visszaemlékezések egész egyszerűen túl bizonytalanok ahhoz, hogy bírói döntések alapjául szolgáljanak egyéb megerősítő bizonyítékok nélkül. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen „emlékeket” hamisnak tekintjük (vagy hogy igaznak tekintjük). De a bibliai alapelveket kell követni, ami egy ügy bírói bizonyítását illeti.
Mi a helyzet akkor, ha a vádolt személy — bár tagadja a helytelen cselekedetet — csakugyan bűnös? „Vajon megússza szárazon”, hogy így fogalmazzunk? Semmiképpen! A bűnösség, illetve ártatlanság kérdését nyugodtan Jehovára lehet bízni. „Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak azután derül ki” (1Timótheus 5:24, Katolikus fordítás; Róma 12:19; 14:12). A Példabeszédek könyve ezt mondja: „Az igazaknak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása pedig elvész.” „Mikor meghal az istentelen ember, elvész az ő reménysége” (Példabeszédek 10:28; 11:7). Végül is Jehova Isten és Krisztus Jézus hoz örökké tartó ítéletet igazságosságban (1Korinthus 4:5).
(kiemelések tőlem)
Az Őrtorony tehát nem tekinti az elfojtott emlékeket bizonyítéknak, még akkor sem ha többeknek vannak ilyen emlékeik ugyanazzal a személlyel kapcsolatban. Hogy mik lennének azok az "egyéb megerősítő bizonyítékok", arra nem tér ki. Mint ahogy arra sem, hogy az ilyen ügyekkel a rendőrséghez kéne fordulni az érintettnek, főleg, ha a támadóját meg tudja nevezni, és az még életben van. Azonkívül ez a cikk egy felnőtt áldozatra vonatkozik, akinek csak "emlékei" vannak a történtekkel kapcsolatban (melyekről ugye nem tudhatjuk, hogy igazak-e vagy sem), de arról nem szól, hogy ha az áldozat gyermek és esetleg a bántalmazás még folyamatban lehet, mellyel kapcsolatban egy esetleges hatósági nyomozás valóban képes lenne "egyéb megerősítő bizonyítékok" megszerzésére. ...Persze nem a gyülekezeti "bírói" eljárás érdekében, hanem az állami bíróságok felé. Nos, ez az, amit a Tanúk mindenképpen szeretnének elkerülni, és ezekkel a ravasz és homályos írásokkal próbálják maszatolni a képet a híveik fejében.
Azok a Tanúk, akik figyelmesen olvassák a kiadványokat (én az 1995-ös Őrtornyon kívül máshol nem találtam meg ezt az infót, ami azt jelenti, hogy annyira azért nincsen nagydobra verve a dolog), elvileg tudatában lehetnek az Őrtorony "két tanú" szabályának. Egy hívő Tanú azonban - ha el is jut ennek a cikknek az olvasásához - egy indoktrinált állapotban fogja ezt elolvasni, amiben inkább a saját hitét akarja megerősíteni, mivel érthető módon azt szeretné hinni, hogy "jó helyen" van Isten "igaz" szervezetében, így azt fogja belelátni, ami ezt alátámasztani látszik. Ebből a szempontból a cikk érvelése "ésszerűnek" tűnhet (ahogy nekem is annak tűnt addig, amíg nem kerültem bele saját magam abba a helyzetbe, amiről szó van....). Ráadásul egy elkötelezett Tanú bízik a szervezetben, a vénekben, akiket kineveznek és azt hiszi, hogy ők mindenki legjobb érdekét szem előtt tartva járnak el. De még ha nem így lenne, akkor is ott van Jehova, Aki majd helyrehozza a dolgokat. Egy Tanú túl sokat kockáztatna, ha kételyeket vagy kérdéseket engedne meg magának az ilyen cikkek olvasásakor. A kognitív disszonancia megteszi a maga munkáját.
Ennek fényében elmondható, hogy egy elkötelezett hívő Tanúnak gyakorlatilag nem sok esélye van, hogy átlássa a vallásában levő gyermekmolesztálás valódi természetét, de még annak puszta meglétét se. Miért? A már említetteken kívül más okok is léteznek. Az egyik ilyen, hogy ez a téma összetett, és a Tanúk leegyszerűsített, fekete-fehér világlátása, melyen keresztül a világot "jókra" és "rosszakra" osztják fel, egyszerűen nem alkalmas ennek felfogásához. A másik ok az, hogy a vezetőség kettős kommunikációt folytat, egyet a tagok felé, egy másikat meg kifelé, így ez összezavaró lehet. Ráadásul a belső eljárásrendszerüket nem tárják fel a saját tagjaik felé sem, hiába tudnak a vének valamivel "többet", én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a legtöbben közülük értik is, hogy miben vesznek részt, és az rájuk nézve is mennyire veszélyes lehet (nem beszélve azokról, akiket ily módon "pásztorolnak"). További akadály lehet a megértésben, annak ténye, hogy a Tanúk a történelmüket eltitkolják. Pl ebben a vonatkozásban csak rámutatnak, hogy a Bibliában ott van a "két tanú" szabály, és hát mit lehet tenni. Azt nem mondják el, hogy ez mikortól alakult ki, és hogyan (a "két tanú" szabály előtt létezett már a szervezet attitűdje, ami az elkövetők védelmére és az áldozatok elhiteltelenítésére irányult, így muszáj volt erre egy "bibliai" kibúvót találniuk...), milyen harcok alakultak ki egy-egy ilyen doktrína kialakulásánál. Az is hozzájárul a zavarhoz ezen a területen, hogy a hiányzó információ darabkák csak a "hitehagyott" oldalakon érhetőek el, azok olvasását pedig tiltják tagjaiknak, vagyis eleve egy erős információkontrollt alkalmaznak ebben a témában (is), így lehetetlenség átlátni, hogy miről is van szó - hacsak valaki személyesen érintett az ügyben. Ez a "tudatlanság" persze senkit nem ment fel semmilyen felelőssége alól....nem dőlhet hátra senki, hogy "nos, erről mi nem tudunk, hogy a vezetőink miben sántikálnak a hátunk mögött, akkor nekünk ezzel dolgunk nincs is", mert mindenki személyesen felelős azért, amilyen vallási tanok mellett kötelezi el magát. Ha nem is tehet arról, amit a vezetői tesznek, de attól még annak kimenetele az ő problémája is lesz, amivel viszont neki kell tudni kezdenie valamit. Ezt nevezik lelkiismereti- és vallásszabadságnak, mely mellett a Tanúk oly gyakran szállnak síkra. .
Az egyszerű tagoknak nem marad más lehetőségük, mint vakon megbízni a vezetőikben, hogy azok a legjobb érdekeiket képviselve járnak el. A következő részek arról fognak szólni, hogy mi történt egyesekkel, akik így tettek.
Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate
