Mi a szekta? Miért használom ezt a szót, ha tudom, hogy pejoratív értelme van, sőt egyesek számára sértő lehet ez a megnevezés?

Az egyik jelentés szerint az uralkodó egyháztól elszakadt, többnyire nem bevett vallási csoportok, a másik jelentés szerint: szorosan összetartó, azonos nézetű, a külvilágtól elkülönülő csoport; zárt csoportosulás valamely közösségen belül. A szó mind a köznyelvben, mind a publicisztikában pejoratív tartalmú. Eredeti értelmében azonban – és vallásszociológiai használatában is – egy sajátos vallásos közösségi forma megjelölésére használják.

Megfigyeltem, hogy a tudományos kutatók, szociológusok általában kerülik a megbélyegző “szekta” szó használatát, jóllehet még nem találtak ki más megfelelő kifejezést, ami pontosan meghatározná a jelenséget, és az egyszerű laikusok is tudnák, hogy miről van szó. Ehelyett az ún. “új vallási mozgalom” vagy “vallási entitás” kifejezések kevésbé tűnnek megbélyegzőnek, viszont nem fedik le az összes ilyen csoportot, illetve nem igazán világos, hogy mire utalnak velük. Talán tudományos munkák nyelvezetében indokolt lehet az ilyen finomkodó szóhasználat, míg a törvény nyelvezetében pedig egyenesen nem megengedett a szekta szó alkalmazása, amivel teljesen egyet lehet érteni. Senkit nem érhet hátrány a vallásos nézetei, illetve azok hiánya miatt, igaz előny sem, vagyis nem lehetne vallásos nézetekre hívatkozva gyűlöletet szítani, másokat kirekeszteni sem. Míg a vallás, mint bármi más szabadon kritizálható, addig a vallásos emberek nem támadhatók pusztán világnézeti alapon. Ettől még sajnos messze vagyunk, mert a szektáknak el kell viselniük előítéletet és támadásokat, de maguk a szekták is komoly veszélyeket jelentenek tagjaik és/vagy környezetük számára. Ezért nem tartom indokoltnak, hogy a szekta szót, annak hétköznapi értelmében kerülni kéne, mint egy szitokszót, mivel ha így tennénk, azzal pont a szekták manipulátorai alá adnánk lovat. A szektákba rekedt embereknek és az áldozatoknak pont arra lenne szükségük, hogy mind a tudományos kutatások eredményei, mind pedig a törvény mellettük álljon, és nem legyen tolerálva se az ellenük irányuló, se az álatluk szított gyűlölet, mely hátrányos megkülönböztetést vagy tettlegességet eredményez. 

A szekta szó többféle értelemben is felfogható, van vallástörténeti és politikai jelentése és szociális-pszichológiai értelmezése is. Az első egy erősen szubjektív dolog, mivel minden vallás a másikban látja meg a "szektásságot" a magáéban nem. A szektás csoportoknak, kultuszoknak közös jellemzőik vannak, mely alapján jobban be lehet azonosítani, hogy egy csoportot szektának lehet-e nevezni vagy sem. Ha egy csoportra ráillenek a jellemzők, akkor pedig miért kéne másnak nevezni azt, mint ami. Ha valaki sértőnek találja a szekta szót, mert érzelmileg egy olyan csoporthoz kötődik, akiket a környezete így tekint, annak nem ajánlom azt, hogy ezzel a témával foglalkozzon, mert nem érett meg rá még. Legalább addig nem, míg fel nem nő érzelmileg arra a szintre, hogy képes más emberek más nézőpontját tolerálni, és egyet tud érteni azzal, hogy nem kell mindenben egyetérteni, és attól még lehet egy párbeszéd konstruktív. Ha már csupán a szóhasználattól kiborul, akkor hogyan viselné el mindazt az információt, melyet a csoportjáról megtudhat egy objektív elemzésben? Sehogy. Valószínűleg csak sérülne, mivel egy szektában indoktrinált személy nincs tudatában annak, hogy ő az. Nem hinném, hogy paternalizálni kellene a szektatagokat, megvédeni őket a valóságtól, hiszen a csoportjuk vezetői pont ezt teszik velük. Éppen ezért tartom a szót alkalmasnak a jelenség megnevezésére – amíg nem lesz ennél jobb kifejezés -, ami ellen jogosan csak akkor tiltakozhatnak az érintettek, ha úgy alkalmazzák rájuk, hogy nem felelnek meg azok kritériumainak. Aki nem szeretné megtudni ezeket a jellemzőket, viszont tiltakozik a szerinte megbélyegző kifejezés ellen, azzal talán fölösleges vitát nyitni ebben a kérdésben.

Röviden kitérnék magának a “szekta” szónak a jelentésére. A latin eredetű szavak, melyekkel a mai szekta szó összefüggésbe hozható a “secta”, “sectio” és a “sequi” magukban foglalják az következő jelentéseket: alapelv, tan, cselekvési mód, darabolás, levágás és valaminek a követése. Magyar Értelmező Szótár szerint egyaránt használatos vallási és politikai értelemben, az előbbiben valamely egyháztól elszakadt kisebb közösségre, az utóbbiban azonos nézetek és érdekek alapján elkülönült szűkebb csoportra utal. A görög hairészis szóból is eredeztethető a szekta fogalma, ami magyarul herezis vagy eretnekség kifejezések formájában ismert. Vallási értelemben ez olyan hit álasztását jelenti, amit a többségi hívő közösség eltévelyedésnek, eretnekségnek tart. A katolikus vallás a Jehova Tanúit jelentette ki eretneknek, míg a Jehova Tanúi hasonlóan tesznek korábbi tagjaikkal. érdekes megfigyelni egy részletet a Negyedik lateráni zsinat eretnekek elleni törvényéből. 

Kiközösítünk és átokkal sújtunk minden eretnekséget, mely e szent, igaz és katolikus hit ellen támad… kárhoztatva valamennyi eretneket, bármilyen névvel nevezzék is őket…
... Azokat pedig, akiket az eretnekségnek csak gyanújával is meg lehet bélyegezni… az egyházi átok kardjával kell sújtani, s mindaddig, míg kellő elégtételt nem szolgáltatnak, kerülje el mindenki; és ha egy éven át megmaradnak kiközösített állapotukban, akkor eretnekekként kell ítélkezni felettük.

Forrás: Wikipédia

A hétköznapi szóhasználatban legtöbbször a kétes vallási csoportokat értik a szekta vagy eretnek kifejezések alatt, jóllehet a nem vallásos jellegű csoportok is hasonló elven – és eredménnyel -, működnek, bár a köztudatban mégsem nevezzük őket szektáknak (erre kivétel az 50-es évek Rákosi-rezsimje, ami úgy volt ismert, mint szektariánus politikát folytató demagóg vezetés). 

Ha a szekta szó vallástörténeti jelentését vesszük alapul, akkor egy

fő vallási irányból kiszakadt saját tanrendszerrel rendelkező közösséget jelent.

Eszerint a szekta egy (vallásos) csoport korai fejlődési stádiumára utal, amikor egyes személyek ellentétbe kerültek az éppen abban a korban meghatározó iránynak számító egyházzal, és – általában hitnézetbeli különbségek alapján – kiszakadtak abból. Később, népszerűségre téve szert, ezek a csoportok maguk is egyházi státuszt elnyerve, számtalan újabb szekta születéséhez járulhat hozzá. Azok, akik valahogyan be akarják integrálni az ilyen vallásokká avanzsált szektákat a társadalomba, próbálva fenntartani a "békét", elsimítani a különbségeket, inkább tartózkodnak a megbélyegző és pejoratív szekta szó használatától. Ahogyan egyes hitvédők is, akik sajnálják a szegény szektatagokat, és próbálnak velük beszélgetést kezdeményezni, szintén rájöttek, hogy a "leszektázás" nem teszi le a közös alapot egy ilyen diskurzushoz. Ezek érthető emberi szempontok, nincs velük semmi gond, bár én személy szerint nem értek egyet az ilyen atyáskodással. Ettől függetlenül létezhet ilyen szempont is, ami azonban még mindig nem jelenti, hogy minden helyzetben babonásan kerülni kellene a szekta kifejezést. Vannak olyan testi folyamatok is, amelyekről esetleg egy társaságban, vagy asztalnál nem beszélünk, de attól azok még léteznek, és bizonyos összefüggésben (pl, amikor orvoshoz megyünk) igenis beszélnünk kell róluk. Mi lenne, ha csupán azért tartózkodnánk egy egészségügyi vizsgálattól, mert túlságosan szégyelljük kiejteni azokat a szavakat, ahol a problémánk van, vagy nem szeretnénk bepillantást engedni a szakember számára bizonyos testrészekbe, mert azokat kellemetlennek, esetleg megalázónak találjuk?

A vallástörténeti értelemben gyakran használt a kisegyház kifejezés is, egy kisebb, a főáramlaton kívüli gyülekezetek pejoratív felhangtól mentes elnevezésére.  

Szociológiai értelemben a szekta,

a deviancia egy formája, egy olyan csoport, mely marginalizált egyének számára szolgálhat gyűjtőhelyül.

Nem véletlenül rendelkezik a szekta kifejezés pejoratív értelemmel, hiszen ezeknek a csoportoknak élére könnyen olyan vezetők kerülhetnek, akik szinte bármire rá tudják venni követőiket – mely elő is fordult már néhányszor a történelemben. E szociológia értelmezést - érthető módon - nem preferálják a szekták, mivel ennek elég számos kutatási eredménye létezik mára, így nagyon pontosan meghatározható egy csoport destruktívitásának mértéke. Ez pedig nem kedvez a szektavezetőknek, így inkább ragaszkodnak a vallási értelemben vett szubjektívabb meghatározáshoz. Bár nem csak vallásos szekták léteznek, nem csoda, hogy a legtöbb szekta a vallásosság álarca mögül operál.

Hasonló értelemben használatos, bár kissé eltérő jelentéssel bír a kultusz szó. Vallástörténeti szempontból, míg a szekták az adott ország fő vallási áramlatával hasonló mintákat követnek, a kultuszok valami más, idegen, a már meglevő vallási közegek számára szokatlan gyakorlatokat takarnak. Ezek az eszmék gyakran misszionáriusok vagy bevándorlók által kerülnek az adott országba. Egyes csoportok esetében a két fogalom szinonimaként is használható.

A kultuszok és szekták között van némi lényegi eltérés is. Amíg a kultuszok individualisták, képlékeny hitrendszerrel bírnak, kevésbé szervezettek és toleranciát mutatnak, addig a szekták inkább a kollektivizmus felé hajlanak, stabil, dogmatikus hitrendszerrel bírnak, szigorúan szervezettek és intoleránsak a környezetükkel szemben. (Török Péter (2007) És (a)mikor destruktívak? 236.o. összehasonlító táblázat).

Nem könnyíti meg a helyzetet az, hogy az angol szakirodalomban leginkább a cult szó használatos, jóllehet létezik szó a szektára is (sect). A világhírű szakértő, Steven Hassan, leginkább a cult szót használja olyan csoportokra is, melyek a magyar nyelv szerint inkább a szekták jellegzetességeit mutatják. Egy másik író, Bonnie Ziemann, a sect szót használja következetesen, még arra a csoportra is, melyet Hassan cult-ként emleget. Ebből is gondolható, hogy a nemzetközi szakirodalomban a két kifejezés szinonimaként fedi egymást.

Kép forrása: https://www.gq.com/story/the-cult-of-trump

A szekták rossz hírnevéhez a saját abúzív eljárásaikon kívül a média sötét, félelemkeltő megközelítése is hozzájárult. A kettő úgymond erősíti egymást, mert egymásból élnek: a szektáknak szükségük van a hírverésre (melyben a negatív hír éppen olyan jó - ha nem jobb -, mint a pozitív), míg a médiának a szenzációra. Ez hozzájárult a szekta és kultusz kifejezések megbélyegző fennhangjához. A szenzációra éhes média kiváltképp a 60-as, 70-es évektől előszeretettel kapta fel ezeknek a csoportoknak a tetteit, ami által egy titokzatos, de fenyegető kép alakult ki a szektákról. Jóllehet a szektába kerülés emberi és társadalmi okairól csak ritkán nyerhető betekintés, sőt inkább a szektákat olyan csoportokként mutatják, melyeket a társadalomtól elidegenedett zavart egyének alkotnak, és azt a benyomást kelthetik egyesekben, hogy ezekhez az emberekhez a “normális” állampolgároknak semmi közük nincsen, ezért nem is járultak hozzá semmilyen módon az ilyen csoportok keletkezéséhez és terjedéséhez. Ez az elképzelés elég messze áll a valóságtól, arra azonban jó, hogy előítéleteket szüljön és elősegítse a közveszélyes őrült szektavezetők térhódítását, akik pont ezekből a negatív erőkből táplálkoznak.

A valóban veszélyes csoportok rászolgáltak a szó pejoratív értelmére és nem tiltakozhatnak jogosan az emberi jogaikra, amíg ugyanezeket a jogokat előszeretettel tagadják meg másoktól. Szóval megint: miért nem lehet nevén nevezni azt, ami? A kutatók elsősorban a szektavezetők érzékenységére vannak tekintettel, a potenciális áldozataikéra kevésbé, ezért a szekták szabadon garázdálkodhatnak a gyanútlan egyének köreiben. Természetesen a szektáknak vannak előnyei is, ami miatt megérheti kooperálni velük, illetve eltekinteni "sötét" dolgaiktól. 

Röviden kitérnék még az ideológia fogalmára, mely egy, a társadalmat leíró eszmerendszernek felel meg. Az ideológia szűkebb értelmezése szerint egy bizonyos társadalmi réteg (csoport, párt, osztály) érdekeinek előmozdítását szolgálja. Andorka Rudolf szerint „…e csoport tényleges viselkedésének adnak látszólagos tudományos, morális, filozófiai vagy vallási alátámasztást, mintegy azt sugallva, hogy ez a viselkedés szükségszerű, helyes, s mindenki javát szolgálja” (Andorka R. (2006) Bevezetés a szociológiába 755.old.)

Az ún. ideológiai mozgalmak is a szekták elvén működnek. Ezek a mozgalmak lehetnek politikai, üzleti, pszichológiai, ezoterikus vagy vallási jellegűek a használt retorikától függően. Hitvédelem szempontjából az egyházak vagy hívő emberek a szekták ellen úgy lépnek fel, hogy igyekeznek megcáfolni tantételeiket. Egy másik módszer lehet a destruktív csoportok manipulatív technikáinak leleplezése és az egyéni személyiségfejlődés módszereinek ismerete. Ezekkel csökkentető a tudatlanságból fakadó kiszolgáltatott állapot és a szekták által okozott kár. 

Létezik egy másik elnevezés is a szektákra, az ún. erős kontrollt alkalmazó csoportok (high control groups).

A destruktív csoportoknak fő ismérve, hogy megtévesztő eszközöket és etikátlan elmekontroll technikákat alkalmaznak annak érdekében, hogy aláássák az egyén szabad akaratát és függővé tegyék a csoporttól és/vagy annak vezetőjétől. Ezek a vezetők kizárólagosságot követelnek maguknak, általában valamiféle túlvilági vagy isteni kinevezettségre hivatkozva.

A destruktív csoportok megtévesztő módszerekkel toboroznak maguknak tagokat. PR anyagaik az általuk képviselt tanok egy részét tartalmazzák csupán, és azt is sok esetben “kifényezetten”, a célcsoportjuk számára vonzóan beállítva. E hamis propaganda áldozatai csak jóval később veszik észre a becsapásukat, a beléjük plántált félelmek és fóbiák miatt csapdába kerülhetnek. Jellemzőjük még, hogy félrevezető módszereikkel aláássák az egyén önbizalmát, így feltétlen engedelmességre kényszerítik azt. Gyakori cél a tagok anyagi és/vagy szexuális kizsákmányolása. Az eredeti, autentikus személyiség egy ún. szekta-személyiséggel cserélődik fel, egy alattomos befolyásolási rendszer alkalmazásának köszönhetően. A destruktív folyamatok eredményeként egy olyan légkör alakul ki, melyben megnő a depresszió, a megbetegedések, az erőszakos magatartás, a bűnelkövetés és az öngyilkosság esélye és gyakorisága. 

Ha figyelembe vesszük a destruktív csoportok jellemzőit, akkor a szekta fogalma inkább kiterjeszthető többféle tömörülésre, mint leszűkíthető lenne arra a néhány – leginkább vallásos jellegű csoportra -, melyekre általában köznapi értelemben utalunk.

Egy szekta minőségét magában hordozhatja pl egy nagyvállalat, de ugyanúgy  egy család is. Előfordulhat, hogy életünk során már mindannyian részesei voltunk egy-egy ilyen szektaszerű csoportnak, csak talán nem tudtunk róla, mert a köztudatban nem használnánk ezt a megnevezést a jelenségre. A szekták manipulációs módszerei ugyanis olyan alattomosak, hogy az ebben érintett egyén nem veszi észre önmagában, hogy egy szekta tagja lenne. 

A szekták tükröt mutatnak mind a társadalomnak, mind a követőiknek. De ez a tükör “görbe”, vagyis nem a szeretet, a megértés és fejlődés nyelvén szól, hanem a megalázás, a megsemmisítés és romboló kritika eszközeit használja fel leginkább. Sőt, egyes esetekben tömeges öngyilkosságot vagy a tömegmészárlást. A szekta, tehát nem teljesen magánügy, hanem egy népegészséget érintő kérdés. Egy aránylag egészséges önértékeléssel rendelkező egyén – még ha átmenetileg elcsábul a tanoktól vagy a közösségtől -, viszonylag hamar átláthatja az eseményeket és felháborodva kimenekülhet. Főleg, ha van hova mennie, mert van családja, akik hajlandóak megérteni és visszafogadni. Sajnos nem mindenki van ebben a szerencsés helyzetben. Egyes szektatagok félelmetesen rosszul működő családokból származnak, sőt sokan vannak, akik beleszülettek vagy egész kicsi koruk óta egy szektába nőttek fel, így családtagjaik, rokonaik és barátaik a csoporthoz köthetik őket, nem beszélve a lakhatásukról vagy megélhetésükről.

Senkinek nincsen hát oka lenézni a szektába kerülő embereket, hiszen annak is megvan a célja és oka, hogy valaki miért keveredik egy ilyen csoportba, és lehet, neki magának valamilyen módon – legalábbis átmenetileg – haszna származik a tagságból. Annak érdekében, hogy a szekták inkább társadalmilag hasznos célt töltsenek be, mint rombolóan hassanak, a jelenség komplex megközelítésére lehet szükség mind a társadalmi környezet, mind azon tagok, volt tagok, családtagok részéről, akik valami módon érintettek egy ilyen csoport tevékenysége révén. A pozitív, nyitott és elfogadó környezet szintén csökkentheti a sérülések számát, egyrészt mivel a manipulatív csalók könnyebben és gyorsabban lelepleződnek, másrészt az áldozatok felépülésére  és újraintergációjára is kedvezően hat. A pozitív légkör és nyitottság viszont nem úgy értendő, hogy ne lehessen néven nevezni dolgokat, vagy felhozni valós sérelmeket, leleplezni törvénytelenségeket Ez álpozitivitás lenne, ami megint csak a szektáknak kedvezne. Léteznek olyan valóban veszélyes csoportok, melyek tevékenységéről tájékoztatásra lenne szükség, főleg abban az esetben, ha ők maguk aktívan és nyilvánosan reklámozzák tanaikat és tagokat toboroznak. Ilyenek pl a Jehova Tanúi is, hiszen hitnézeteik társadalomra veszélyes elemeket tartalmaznak. Ennek okáért bölcsebbnek tartom, hogy az elkötelezett és sokszor elvakult szektatagok meggyőzése helyett, az előítéletek és misztika homályába süllyedt szekta-jelenséget annak tekintsük, mint ami valójában: egy gyűjtőhelynek, ahol olyan emberek jönnek össze, akik helyzetére talán nem létezik megoldás a társadalom törvényes keretein belül. A szekta áldozataihoz pedig nem leereszkedni kell, hanem a felnövekedésben kellene segíteni nekik, hogy felnőtt emberekként dönthessenek saját sorsukról, miután pontosan megismerték csoportjuk múltját és jelenjét. Mint minden felnőtt ember, így a szektatagok is felelősek sorsukért, döntéseikért.

A vallás- és lelkiismereti szabadság korában nem zárható ki, hogy egyesek spirituális útkeresésük közben mások által szektának nevezett csoportokban keresnek – és találnak meg – bizonyos, számukra hasznos módszereket vagy önmagukra alkalmazható igazságokat. Azoknak a csoportoknak, melyek mégis becsmérlőnek érzik ezt a kifejezést magukra nézve, még sincs joguk tiltakozni a jelenség ellen. Inkább meg kéne nézniük, hogy miért tartják ezt felháborítónak az ő esetükben. Ha valóban illenek rájuk a jellemzők, akkor teljes joguk van változtatni eljárásaikon, gyakorlataikon és az emberekkel való bánásmódjukon, melyekkel kivívták maguknak ezt a pejoratív kifejezést. A felháborodás helyett, a “hírhedt” csoportok vezetőinek inkább bele kellene ásniuk magukat a szekták hatásaival foglalkozó kiadványokba, mégpedig abból a célból, hogy elkerüljék és mellőzzék azokat a manipulatív módszereket, melyekkel az egyének magánszférájába illetéktelenül lépnek be. Nem elég csak a saját személyiségi jogaikra hivatkozva egyszerűen kikérni maguknak a sértő szekta kifejezést, mert nem csak nekik vannak egyedül személyiségi jogaik, hanem másoknak is. Ha pedig úgy döntenek, hogy nekik joguk van manipulálni, információkat visszatartani, mások életébe belegázolni vagy egyéb szektákra utaló jellegzetességeket felmutatni, akkor bizony fel kell vállalniuk, hogy ők bizony szektának nevezhetők a szó köznapi, vagyis pejoratív értelmében is. Hasonlóan ahhoz, mint azt a személyt, aki betör mások otthonaiba vagy megkárosít másokat, azt betörőnek vagy csalónak lehet nevezni. Természetesen lehet ezen a megítélésen változtatni, mégpedig azáltal, ha az érintett abbahagyja a bűnözést és jóvá igyekszik tenni az általa okozott károkat.

A szekták működését és a manipulatív technikák gyakorlati alkalmazását elsősorban a Jehova Tanúi által kiadott kiadványokból és ott szerzett autentikus tapasztalataim alapján fogom bemutatni. Ezt nem azért teszem, mert különösebben haragszom rájuk vagy ők lennének az egyedüli szekta, esetleg ők rosszabbak lennének másoknál. Egyszerű oka az, hogy ezt a rendszert ismerem, és a csoport valós tevékenységének bemutatásával, jól dokumentált, bárki által aránylag könnyen leellenőrizhető módon látható át és járható körbe ez a témakör. Ilyen módon egy leginkább negatív tapasztalatot pozitív célokra tudok felhasználni. Biztos vagyok benne, hogy a másféle szektákban érintettek rá fognak ismerni a saját helyzetükre és remélhetőleg a gyógyulás útjára lépnek majd.

A cikksorozat további részeiben olyan kérdéseket veszek górcső alá, hogy milyen jellemzői vannak a szektáknak, van-e haszna az ilyen csoportoknak, és honnan vehetjük észre, ha egy szektába kerültünk.