A házassági fogadalmat a Tanúk komolyan veszik, mégpedig olyannyira, hogy az egyik fél házasságtörése szolgáltathat csak alapot a válásra. Erre a Máté 19: 9-ben elhangzott szavaikat veszik alapul:

„Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."

Mi a helyzet akkor, ha valamelyik házasfél erőszakossá válik, ami veszélyezteti a család testi vagy lelki jólétét? A házasság, akkor is házasság marad, ugyanis a házasságon kívüli nemi kapcsolat nélkül a vétlen fél nem válhat el a társától. Illetve elválhat, amit a Tanúk „különélésnek” neveznek (ami magában foglalhatja a törvényes válást is), de ebben az esetben a feleknek (vagy annak a félnek, aki a gyülekezetben akar maradni) házasság nélkül kell maradniuk, vagyis nem házasodhatnak újra egy másik személlyel, mivel akkor házasságtörés miatt őket (vagy azt a felet) fogják kiközösíteni. Ezt csak akkor kerülheti el valaki, ha ő maga, vagy a másik fél szexuális kapcsolatot létesít valaki harmadik féllel, mert akkor a válását „írásszerinti”-nek fogják tekinteni, ami feljogosítja őt az újraházasodásra. Pál az 1Korinthusz 7:10.11-ben ezt tanácsolja annak az asszonynak, aki feltehetően NEM paráznaság végett vált el a férjétől:

"A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét." 

Az Őrtorony úgy értelmezi ezeket a bibliai mondatokat, hogy egy bántalmazott személy legálisan a bántalmazójához van kötve, és az "isteni" törvény ellen vét, ha kiutat keres helyzetéből. Egyetlen elfogadható egérút egy ilyen házasságból csakis a paráznaság lehet, így paradox módon, az „erkölcsileg tiszta” Tanúk „paráznaságra” vannak ösztönözve, ha meg akarnak szabadulni erőszakos vagy csak lusta (munkakerülő) házastársuktól. Persze még mindig maradhatnak házasság nélkül is, vagy kibékülhetnek az erőszakos társukkal, vagy hátat fordíthatnak a sok ostoba szabálynak, és kilépnek bántalmazó párkapcsolatukból, és valaki mással kötnek házasságot, és akkor kiközösítik őket – a már ismert következményekkel együtt. Egy családon belüli bántalmazás áldozata tehát arra van ítélve, hogy együtt éljen erőszakos házastársával, akit „ő választott magának”. A párválasztás, már eleve nem könnyű a Tanúk között, mivel nem lehet házasság előtti nemi életet élni, maszturbálni és egy gyülekezeten kívüli személy udvarlását sem nézik jó szemmel, nem is említve az egyéb dilemmákat, melyek a házastárs kiválasztásához kötődnek. Ezek és más okok miatt is a házasságot érdemes kb 20 éves kor körül megkötni, így elég nagy a valószínűsége annak, hogy valaki „jól beválaszt”, és egy ilyen kapcsolatból szinte lehetetlenség megszabadulni – úgy hogy a gyülekezet előtti jó hírnevét is megőrizze az illető egyúttal. Más szavakkal: egy olyan személy esetében, akit a házastársa bántalmazott, vagy valamilyen módon kihasznált, elég valószínű, hogy a gyülekezet részéről is további traumákat kell elszenvednie, vagy hallgat és tűr (és megpróbálja eltitkolni a bántalmazást valahogy).

Egy 2012-es Őrtoronyban az egyik bántalmazott nő a következő tanácsot kapta a tanítójától:

"Selma jól emlékszik rá, hogy milyen fontos dolgot tanult attól a testvérnőtől, aki vele tanulmányozott. Ezt mondja: „Egy nap nem akartam folytatni a bibliatanulmányozást. Előző éjjel Steve megütött, amikor megpróbáltam elmagyarázni neki valamit, ezért nagyon elkeseredtem, és önsajnálatba estem. Miután elmeséltem a testvérnőnek, hogy mi történt, és hogy hogyan érzem magam, megkért, hogy olvassam fel az 1Korintusz 13:4–7-et. Felolvastam, majd így érveltem: »Steve ezek közül egyik módon sem mutatja ki felém a szeretetét.« A testvérnő viszont segített kiigazítanom a gondolkodásomat azzal, hogy ezt kérdezte tőlem: »És te melyiket teszed meg a férjeddel ezek közül?« Erre ezt válaszoltam: »Egyiket sem, mivel nagyon nehéz vele együtt élni.« Ekkor a testvérnő kedvesen ezt kérdezte: »Selma, melyikőtök szeretne keresztény lenni? Te vagy Steve?« Felismertem, hogy változtatnom kell a gondolkodásomon, ezért imádkoztam Jehovához, hogy segítsen még szeretetteljesebben viselkednem a férjemmel. Lassanként kezdett megváltozni a helyzet.” Végül 17 év után Steve elfogadta az igazságot."

2/15 29. o. 12. bek. Boldog lehetsz egy vallásilag megosztott családban

(kiemelések tőlem)

Azt nem tudni, hogy a történet kitalált-e vagy sem, de az üzenet egyértelmű: az nem gond, ha a férj veri a feleségét, és a helyzet attól fog változni, ha az áldozat változtat a gondolkodásán. És láss csodát: a hirtelen haragú Steve végül „elfogadta az igazságot”. Hát nem megérte Selmának kékre veretnie magát? Jehova szervezete pedig gazdagabb lett egy agresszív hajlamú, faragatlan és soviniszta férfival, akire végül vonzóan hatott az, hogy a felesége megalázkodott és jól tűrte a bántalmazást.

Ez a tanács csak egy „gyöngyszeme” a tanácsok azon sokaságából álló hosszú láncnak, melyekben a Tanú feleségek részesülnek ha bántalmazó világi vagy „keresztény” férjük áldozataivá válnak. Ugyanis számukra az a tanács, hogy legyenek alázatosak és rendeljék alá magukat a férjüknek, hogy „szavak nélkül” (1Péter 3:1,2) megnyerjék őket. Egyetlen egyszer sem hangzik el olyan, hogy meneküljenek el, értesítsék a rendőrséget vagy komolyan gondolkozzanak el azon, hogy véget vetnek egy bántalmazó kapcsolatnak, amivel megóvhatják saját és gyermekeik biztonságát, és életét. A házasság „szentsége” mindenekfelett van, és még ha törvényes válás történik is, az nem ad felhatalmazást újraházasodásra – ahogy már fentebb kirészleteztem – így azt nem tekintik „írásszerintinek”.

Sajnos számtalan példa van arra, ahogyan ezek az Őrtorony tanok és az azokat képviselő vének, akikhez az áldozat segítségért fordulhat, összezavarják az emberek elméjét, és felfordulást okoznak családok életében – általában még rosszabbra fordítva egy, már amúgy is keserves és kilátástalan helyzetet egy családon belüli bántalmazás áldozata számára. Az alábbiakban két ilyen történetet ismertetek részletesebben, melyek megmutatják, hogy milyen küzdelmen mehet keresztül egy bántalmazott nő (mindkét történet nőkről szól, de természetesen férfiak is lehetnek áldozatok, és nők is az elkövetők....a tapasztalat szerint azonban a férfiak nagyobb arányban válnak elkövetőkké, és ehhez a gyülekezet férfiközpontú szemléletében szövetségeseket, hátszelet kapnak). Sajnos az egyik történetnek tragikus kimenetele lett. 

Kim Anderson

Kim történetének kimenetele a lehetséges legrosszabb, ami történhet egy erőszakos férj elől menekülő anyával és gyermekeivel. A 80-as években játszódó családi tragédiáról egy dokumentumfilm is készült, kissé ugyan „amerikás” stílusban, dramatikus elemekkel tarkítottan, de sajnos a valós esemény is elég dramatikus volt önmagában. Hogyan foglaltak állást a Jehova Tanúi gyülekezetének vénei ebben a zűrös ügyben? Mit tanácsoltak a családnak és milyen kimenetele lett annak?

A film egyes részletei túldramatizáltak, pl a vének beszédstílusa. Természetesen nem mindegyik vén ebben a stílusban beszél. Az alkotók célja inkább annak demonstrálása lehetett, ahogyan a vének beavatkoznak egyéni döntésekbe és családok életébe: https://www.youtube.com/watch?v=7k8gA37KMGE

Kim, Jehova Tanúja családban nőtt fel a kanadai Burnaby-ban. Szülei elváltak, anyja egyedül nevelte fel a kislányt, aki még gyermekként megfigyelte egyedülálló anyja gyülekezeti helyzetéhez kapcsolódó stigmát, amit mindenképpen szeretett volna elkerülni felnőttként. Kim odaadó Tanú fiatal lányként egy erős szellemiségű férjet keresett magának, aki képes a családon belüli vezetést magához ragadni. Nem volt könnyű dolga, de mikor 18 éves korában találkozott az akkor 25 éves Jim Kostelniuk-kal, aki maga is egy harmadik generációs Tanú család leszármazottja volt, úgy tűnt igaz szerelemre talált. A pár mesébe illő esküvőt tartott a helyi Királyság-teremben, melynek mindketten oszlopos tagjai voltak. Néhány éven belül két gyermek született, Jury és Lindsay. Az idill azonban véget ért, amikor az szervezet 1975-el kapcsolatos próféciája hamisnak bizonyult, ami miatt Jim elkezdte megkérdőjelezni más tanítások igazságát is. A helyzet tovább fokozódott, amikor a beteljesületlen próféciával kapcsolatos helyzetért az Őrtorony a híveket vádolta meg, mivel kijelentette, hogy „félreértették” azt és túlzott elvárásaik voltak. Ez az utolsó szalmaszálnak bizonyulhatott Jim-nek, aki ezt nem bírta lenyelni. Felháborodásának hangot adott, ami ahhoz vezetett, hogy kiközösítették a gyülekezetből, és mint ilyen személyt közösségmegvonással sújtották. Kim úgy döntött – erősen gyaníthatóan a vének sugallatára -, hogy elválik Jim-től és megszakít vele minden kapcsolatot, amit meg is tett.  A „házasság szentsége” valahogy hátrébb kerül a sorban hirtelen, a „férjnek való alárendeltséggel és odaadással” egyetemben, ha történetesen a férj meg meri kérdőjelezni a tanokat, sőt nyíltan kritizálja azokat. Jim-nek így nem sok választása maradt, mivel elkötelezett hívő felesége gyakorlatilag kidobta őt.

Képek: A Kostelniuk házaspár az esküvőjükön (fent), és Kim a gyerekekkel (forrás: képernyőfotók a dokumentumfilmből)

Arról nem szól a történet, hogy miképp vált ez a válás „írásszerintivé”, vagyis ki követett el paráznaságot egy harmadik féllel, de Kim végül szabaddá vált egy újabb házasságra. Nem vesztegette idejét, mivel mindössze kb 1 hónappal a válása után egy Tanúk számára fenntartott szervezett „társkereső” utazáson vett részt, ahol megismerkedett a texasi Jeff Andersonnal, aki egy „jóhírnevű” személyként volt számontartva a saját gyülekezetében. A romantikus, viharos udvarlás lánykérésbe és esküvőbe torkollott 1981-ben, és a pár Texasban telepedett le. Bár Jeff viselkedésében már az esküvőtől kezdődően változás állt be, mivel elkésett arról, és a gyűrűket sem hozta magával, az igazi arcát a következő néhány héten belül feltárta. Feleségét bántalmazni kezdte, megerőszakolta, miután elutasította őt, de amikor Kim gyanút fogott, hogy kislányát Lindsay-t is molesztálhatja a férj, úgy döntött elhagyja őt, és visszamenekült Kanadába, ahol a saját gyülekezete vénei vették kézbe ügyét. Kim számára meglepő módon a vének nem bizonyultak támogatónak, vádjait bizonyítékok hiányában elutasították, és azt a tanácsot adták az asszonynak, hogy maradjon a férjével, és próbálja meg ezt a házasságot sikeressé tenni. Jeff-et Kanadába hívták, hogy  a családjával egyesítsék. Azonban e kikényszerített békéltetés után nem sokkal, erőszakos természete újból kezdett megnyilvánulni. Miután Kim hiába könyörgött a véneknek segítségért, és rettentően aggódott amiatt, ami a lányával esetlegesen történik, úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgait, és elhagyta Jeff-et. Egyszerűen megszökött a gyerekekkel, amíg Jeff zuhanyozott.

Egy időre egy barátnőjénél húzta meg magát, de végül sikerült egy saját lakást találnia. Sajnos nem sokkal ezután rájött, hogy Jeff kibérelt egy szemközti lakást, ahonnan szinte egész nap kukkolta a családot, sőt időközönként be is ment Kim lakásába, apró nyomokat hátrahagyva. Kim és a gyerekek élete rémálommá vált, de Kim számára nem volt opció az, hogy a rendőrséghez forduljon, hiszen férje a gyülekezet megkeresztelt tagja volt, így szégyent hozott volna Jehovára, ha „világiakat” vont volna be ügyébe, a Tanúk tanítása szerint, amit gyermekkorától sulykoltak belé (lásd bekeretezett részt). Kim képtelen volt enélkül az értelmezési keret nélkül gondolkodni, amivel sajnos megpecsételte saját és gyermekei sorsát, mivel Jeff egy napon egy fegyverrel lépett be az óvatlanul nyitva hagyott ajtón és a gyermekek szeme láttára lemészárolta Kim-et, mivel „nem viselte el annak elutasítását” (ahogy később egy interjúban feltárta), és utána végzett a gyermekekkel is.

Jeff Anderson a börtönből ad interjút, amiben azzal indokolta tettét, hogy mennyire nehezen viselte el, hogy Kim elutasította őt

Bár kétségtelenül Jeff Anderson egy szociopata volt, aki úgy gondolta, hogy neki minden megengedett, és neki nem lehet ellentmondani. Főleg egy nő, aki a felesége, aki "engedelmességgel és alárendeltséggel tartozik neki", nem teheti ezt meg. Nem meglepő módon, ez a soviniszta erőszakos magatartás egybecsengett az Őrtorony-tanokkal, sőt hátszelet kapott annak képviselőitől. Ennek okáért ebben a brutális gyilkosságban a szervezet tanainak, és az azokat hűen követő vének, szerepe nem lebecsülendő.  Kezdve azzal, hogy eltávolítják a képből az amúgy kompetens, családjáról gondot viselő férjet és apát, annak „hitehagyása” miatt, majd nyomást gyakorolnak az asszonyra, hogy fenntartson egy nyilvánvalóan bántalmazó kapcsolatot, a „mi vagyunk a Jehova Tanúi boldog család” mítosza fenntartása céljából. Bármennyire is szeretnék a Tanúk az ilyen eseteket a vének „tökéletlenségeivel” magyarázni, a vének teljesen a szervezet útmutatóival, tanácsaival összhangban jártak el, melyek mind a mai napig érvényben vannak, és egy hasonló helyzetben levő nő, hasonló tanácsokat fog kapni [ahogyan ez velem megtörtént a 2000-es évek elején a veszprémi gyülekezetben, mely esetről korábban írtam  – szerkesztő megjegyzése]. 

Ráadásul a történet ennyivel még nem ért véget, mert a dokumentumfilmből kiderül, hogy Jeff a börtönből levelet írt Jim-nek, aki még egy személyes találkozásra is hajlandó volt vele. Sőt Jeff még interjút is adott, melyben magyarázni kezdte bizonyítványát, amiért nehezen tűri az elutasítást. Azt nem tudni, hogy a Tanúk mit kezdtek utána Jeff-el, de sajnos könnyen elképzelhető, hogy „megértették” őt, babusgatni kezdték vagy még talán vissza is fogadták, ahogyan más erőszakos tettek elkövetőivel is tették. És mi történt a temetésen? A gyászoló Jim-hez persze senki nem szólt egy szót sem, és a Tanúk letudták annyival, hogy az áldozatok majd feltámadnak a Paradicsomban. Ismerve a Tanú gondolkodást, még azt is el tudom képzelni, hogy Jim-et vádolták a történtekért, hiszen "elhagyta az igazságot", így kitette családját ennek a helyzetnek. Az alábbi képen a szomorú sorsú, kiirtott család látható:

Jim könyvet írt a témában, mely innen megrendelhető: https://www.amazon.co.uk/Wolves-Among-Sheep-James-Kostelniuk/dp/1926676262

Érthető módon a Tanúk köreiben fellelhető családon belüli áldozatok esetei aránylag ritkán kerülnek napvilágra. Ennek egyik oka az, hogy az áldozatok elsősorban magukat okolják a történtekért, ezért szégyenlik azokat (további okokat, lásd alább a bekeretezett részben). Az alábbi történetből kiderül, hogy mennyi kárt okozhat az Őrtorony által elültetett fóbia egy ilyen áldozatba, és mennyi időbe telhet az azokból való kigyógyulás.

Janiene Adamse

A jelenleg Hollandiában élő Janiene, akivel Lloyd 2015-ben készített interjút, egy diszfunkcionális Tanú családban nevelkedett, így 17 évesen férjhezment egy másik Tanúhoz, aki maga is csak 20 éves volt akkor. „Egy hétig tartott a boldog házasság számomra” – ismeri be a nő – „aztán elkezdődött...”. Janiene a következő mintegy négy éven keresztül mentális és fizikai bántalmazások sorozatát szenvedte el  indulatos Tanú férjétől, de amikor a vénekhez fordult, akkor ők arra a következtetésre jutottak, hogy a férje indulatainak valójában ő az oka, és próbáljon meg inkább jobb feleség lenni, és alázatosan rendelje magát alá férjének. Janiene a rendőrséghez fordult ekkor, de ott sem kapott több megértést. Janiene kezdte azt gondolni, hogy megérdemli sorsát, mivel nyilvánvalóan ő egy szörnyű személy. Végül a férj italozási szokásai miatt került kiközösítésre, és a szexiparban kezdett el dolgozni. Janiene végül megtudta, hogy férjének szeretője van, mivel az autója az egyik kolléganője háza előtt parkolt egész éjjel, ahol a férfi nyilvánvalóan tartózkodott. Janiene jelentette ezt a véneknek, mivel abban reménykedett, hogy egy ilyen nyilvánvaló „parázna” kapcsolattal végre kiléphet házasságából „írásszerinti” módon, de csalódnia kellett, mivel a vének nem találták elég meggyőzőnek a bizonyítékot, vagyis nem állt rendelkezésre egy másik tanú (Janiene egy barátnője is tanúsította ugyan az esetet, de ő nem számított, mivel „világi” volt).

Pillanatkép az interjúból

Janiene már korábban megmondta a férjének, hogy el fogja hagyni, ha hűtlen lesz hozzá, de az megfenyegette, hogy fel fogja őt kutatni, akárhova is megy. A fenyegetés ellenére az asszony megszökött és átmenetileg egy bántalmazott nők számára szállást adó otthonba menekült, majd később visszaköltözött a Tanú szüleihez. Pár hónap múlva azonban az anyja megkérdezte tőle, hogy mikor akar visszaköltözni a férjéhez, mivel a szülők úgy vették a bántalmazást, mint ami csak egy normális „perpatvar” a házastársak között. Szerencsére a nő eddigre már képes volt önálló lakásba költözni. Hamarosan elvált férjétől, bár a gyülekezet előtt nem tekintették szabadnak a házasságra, így amikor Janiene megismerkedett jelenlegi férjével, Jean-Pierre-el, a vének bírói bizottságot hívtak össze, és kiközösítették őt paráznaság miatt.

Janiene elvesztette összes Tanú barátját, ismerősét és családját, mivel nem akart megmaradni egy bántalmazó kapcsolatban, és mint fiatal nő nem akart apáca sem maradni élete hátralevő részében sem. Az akkor még az Őrtorony-tanokban erősen hívő asszony, bár boldog volt új párkapcsolatában, mégis rettentően magányosnak érezte magát „szellemileg”. A bántalmazásban eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul, mivel Tanú exférje alacsony önbecsülést, öngyűlöletet ültetett el elméjébe, amitől csak hosszú idő elteltével tudott megszabadulni. Ezenkívül még mindig abban a hitben volt, hogy a Tanúk Isten igaz képviselői a földön, és az ő hibája, ami miatt nem tudott az elvárásoknak megfelelni. Néha olyan mély pontokat élt meg ezek miatt, hogy öngyilkosságot is megkísérelt elkövetni. Értelmetlennek érezte életét, úgy érezte, hogy egy „senki földjén” van, két világ között, egy idegen „sátán világában” és egy kirekesztett a saját hitéből. Kb 20 évet vett igénybe, amire sikerült leráznia magáról az indoktrinációt és az erre épülő félelmeket, sőt még ezalatt az idő alatt még azt is megpróbálta, hogy visszavegyék a gyülekezetbe, de nem járt sikerrel. Változás akkor állt be, amikor egy kollégája, aki korábban szintén Tanú volt, megmutatta neki Raymond Franz könyvét, és rámutatott az Őrtorony tanokban fellelhető ellentmondásokra, csúsztatásokra és hazugságokra. Csak ekkor tudott végre megszabadulni az Őrtorony befolyásától, és élvezni az életet.

Janiene a munkehelyén, Képforrás: https://www.izeboudbeheer.nl/medewerkers

Ezek és hasonló érvelések az Őrtorony értelmezési keretébe helyezve folyamatosan a tanítás részét képezik, és állandóan hangsúlyozva vannak az összejöveteleken. Egy ilyen közeg melegágya a sovinizmusnak és az abból eredő erőszaknak, ugyanakkor az áldozatokat erőtelenné teszi és csökkenti kezdeményezőkészségüket. Ha valaki hosszú időn át, netán gyermekkorától fogva egy ilyen közegben nő fel, annak nem az fog legelőször eszébe jutni, hogy értesítenie kéne a hatóságokat az otthonában történő ellene vagy gyermekei ellen irányuló bántalmazásról. Az "isteni védettség" hamis illúziójában esetleg valaki úgy gondolhatja, hogy nem szükséges óvintézkedéseket tennie saját vagy gyermekei védelmében, így szükségtelenül veszélynek teheti ki magát. Természetesen az Őrtorony által alkalmazott elmekontroll nem ad felmentést senkinek sem , amiért megtűri vagy elnézi az erőszakot, vagy gyermekeit kiteszi annak, tehetetlenül nézve végig azok bántalmazását, viszont rettentően megnehezíti ezeknek a nőknek a helyzetét abban, hogy megvédjék magukat vagy a gyermekeiket. A vének pedig nem pártatlanok, sőt legtöbbször az erőszaktevő pártját fogják, kiváltképp, ha az "bibliai főséggel" bír áldozatával szemben.

Mivel a Bibliát, a szervezet utasításait és a kinevezett vének tanácsait nem lehet megkérdőjelezni, a tagok köreiben egy vádkultúra alakul ki, általában valakit, valamit mindig hibáztatniuk kell a kialakult helyzetért. Az egyéni felelősség kérdése tanaik keretei között értelmezhetetlen, ugyanakkor valahogy mégis varázslatos módon előkerül a kalapból akkor, ha egy bántalmazott személy (leginkább asszony) a vénekhez fordul tanácsért. Az addig kiszolgáltatott, és függő helyzetben tartott „juhocskából” hirtelen önálló felnőtt emberré, kell avanzsálnia, aki felelős azért, ami vele történik. Egy másik csúsztatás, amit a szervezet gyakorol a saját felelőssége lerázása érdekében az, az hogy a nyilvánosság felé úgy kommunikálják ezeket az eseteket, mint „magánügyek”, melyekbe a véneknek nincs beleszólásuk, és ők nem mondják azt, hogy az áldozatok NE kérjék a hatóságok segítségét. Igaz, azt se mondják, hogy kérjék, mint ahogy nem is támogatják tagjaikat abban, hogy terápiában célozzák meg mentális problémáikat (melyekből ezek a családon belüli konfliktusok fakadhatnak), mivel csakis a szervezeti doktrínákra lehet támaszkodni, melyeket felsőbbrendűnek gondolnak a "világi" okoskodásokkal szemben. Ha valaki mégsem tudja megoldani problémáit az „isteni” tanácsok alkalmazásával, az magára vessen, nyilván benne van a hiba, mert nincs elég hite, vagy nem imádkozott eleget.

Lehetetlenség megmondani hány olyan személy van, aki az Őrtorony családon belüli erőszak és válással kapcsolatos belső eljárásainak köszönhetően egy boldogtalan vagy egy kifejezetten veszélyes párkapcsolatban sínylődik, vagy éppen végetvetve az akár életveszélyes helyzetnek, és kilépve abból, a kirekesztettség, elutasítottság állapotában, esetleg öngyilkosságot fontolgat vagy egyéb más módon szenved. De az is lehet, hogy valaki kényszeredett cölibátusban él amiatt, hogy megőrizze „Isten előtti helyeselt állapotát”.  Az Őrtornyon belül ugyanis a családon belüli erőszak áldozatainak két választásuk van: 1. kitartani akár a halálig, mint ahogy Kim Anderson tette, vagy 2. megtartani magát a házasságtól, ha nem akar „megbékülni” erőszakos házastársával.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallani, hogy a házastárs által bántalmazottaknak nem könnyű felhozniuk az őket ért sérelmeket, hiszen maga a társadalom is leginkább „magánügynek” tekinti, ami egy párkapcsolatban történik, és a családon belüli erőszakhoz mélységes szégyen és bűntudat kötődik. Egy Tanú családban, és egy Tanú gyülekezeti környezetben pedig ez a nehézség hatványozottan érvényes (lásd bekeretezett részt fent). Ha egy bántalmazott személy beszélni kezdene a házasságában előforduló fizikai, lelki, érzelmi vagy szexuális jellegű bántalmazásokról,  vagy netán csak továbblépne bármilyen ésszerű módon is (elválna, terápiába vagy új párkapcsolatba kezdene) akkor nagyon könnyen meglehet, hogy mindenét elvesztené. Kiváltképp, ha családtagjai vagy felnőtt gyermekei vannak, akik ragaszkodnak a valláshoz és annak előírásaihoz. Valószínűleg egy ilyen személyt nem a megértés és segítségnyújtás venne körül, hanem bajkeverőnek tartanák, olyannak, aki elrontotta a békét a családban, vagy aki nem képes megbocsátani, hanem felhánytorgat dolgokat a múltból.

Akármilyen nehéz is a házastársi bántalmazás áldozatainak is, legyenek nők vagy férfiak, felnőtt emberek lévén mégis VAN némi szabadságuk, a szervezet által közvetített tudatszűkítő módszerek, bibliai fenyegetések és kirekesztések ellenére. Mi a helyzet a gyermek áldozatokkal, kiváltképp azokkal, akik esetében a bántalmazás szexuális formát is öltött? Igaz, ők nincsenek a bántalmazójukhoz kötve „legálisan”, így életük egy későbbi szakaszában kereshetnek és találnak is jóvátételt az átélt szenvedéseikre. A következő fejezetben arról lesz szó, miért fordul elő oly magas számban a Tanúk között gyermekmolesztálás, és milyen belső eljárások léteznek az Őrtornyon belül a gyermekeket szexuálisan molesztálók védelme érdekében.

Forrás

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate