A Jehova Tanúinál szigorúan büntetik a házasságon kívüli szexet, és egyforma megítélés alá veszik azt függetlenül az elkövetők korától. Pedig egy 80 évesnek nem teljesen ugyanaz betartania ezt a szabályt, mint egy fiatalnak, akiben döbörögnek a hormonok. Az alábbi cikkben egy olyan fiatal foglalja össze a párválasztással kapcsolatos gondolatait, aki gyermekkorától fogva a Jehova Tanúi között nevelkedett. 

"....Egy dolgot valóban el kell ismerni. Ha a tanúk között például paráznaság történik (és az kiderül), az ellen rögtön fellépnek, és ’kezelik’ az ügyet. Így, egy fajta külső látszata valóban él az erkölcsösségnek. De az, hogy ki miért engedelmeskedik egy parancsolatnak (például: ne paráználkodj, törekedj a tisztaságra stb), több bibliai kérdést is felvet....."

A többi a cikkből megtudható.

...a hátralévő idő rövidre van szabva. Ezentúl akiknek van feleségük úgy legyenek, mint ha nem volna…”( 1 Korintusz 7: 29)*

 „Úgy gondolom tehát, hogy jó ez a jelenvaló szükséget tekintve*…”(1 Korintusz 7: 26)* ÚV

 „Azt tartom tehát jónak a küszöbönálló megpróbáltatások miatt*…” (REV)

         1.Párválasztás, házasság és gyereknevelés a tanúk között.

 Aktív  tanú koromban szemet szúrt már, hogy a párválasztás kérdésében valami nem jól működik a tanúk berkein belül. Mintha a kintiek (világiak) ügyesebbek lennének. Nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy mi a gond, de éreztem, hogy súlyos kimondatlan problémák gyűrűznek a boldogságra vágyó ifjú tanúk körül. Sokat gondolkodtam akkoriban azon, hogy valóban jobbak-e a házasságok a tanúk között, mint a kívülállók között. Vagy, ha nem így van, akkor ennek mi lehet az oka? Magával az ’udvarlási struktúrával’ lenne gond csupán? Nem valószínű. Kétségkívül az is problémás lesz, ami egy rossz udvarlásból kinő: a házasság, vagy a gyereknevelés. Valóban szükséges, hogy ennyi egyedülálló legyen a tanúk között? Nincs e sok házasságban élő is ’egyedül’? Vagy aki nem tanút vesz el, csakugyan nem az ’Úrban házasodik’?

 - Jók a házasságok a tanúk között!

 - A ’világiakhoz’ viszonyítva sokkal kevesebb a válás!

 - Sok szívfájdalomtól óvja meg őket ’a sok jó tanács’ (pl. ne paráználkodj): boldogabbak!

 Tényleg ez lenne a valós helyzet? Aki kicsit is rá lát testvérei életére az tudja, hogy sok a rossz házasság és sok a válás is a tanúknál. (A gyerekeket pedig gyakran az összejövetelen verik meg a szüleik a mellékhelyiségekben). Aki ’nem válhat vagy válik el’ az pedig szenved egy rossz kapcsolatban. De miért megy tönkre ennyi házasság vagy családi élet? Mert „dolgozik a Sátán!” A megszokott tanú válasz a legnagyobb valószínűség szerint ez, vagy esetleg olyasmi, hogy: a tanú családok Sátán fő célpontjai. Igaz ez? Ha igen, akkor magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy tanúéknál Sátán a hibás a rosszul működő kapcsolatokért és a rossz házasságokért,sőt a sajátságos gyereknevelésük eredményéért is. De, mondhatja valaki, hogy nem csak Sátán a felelős, hanem azok a fiatalok (szülők, gyerekek) is, akik nem fogadják meg a tanácsokat; a tanácsokat, amelyek a Hű és Értelmes Rabszolgától jönnek. A legtöbb vén azt adja tanácsba, hogy fogadjuk meg ebben a témában is a ’rabszolga’ tanácsát, mert hosszú távon MINDIG a javunkra válik, és azok végső forrása tulajdonképpen nem más, mint Isten. Ez lenne a helyzet? A tanácsok milyenségére néhány konkrét példán keresztül lejjebb még visszatérek. Tehát, ezek szerint, ha valaki megfogadja az összes jó tanácsot, amit a hű és értelmes rabszolga ad, akkor egy tönkrement (boldogtalan) házasság csak az Ördög támadásainak számlájára írható (vagy mégis a tanácsok figyelmen kívül hagyása).

 És ezen a ponton meg kell látnunk egy fontos összefüggést. Ha elhiszem, hogy a tanúk rossz házasságának végső oka a Sátán, akkor életbe vágó néhány kérdést alaposan mérlegelni. Mi a helyzet a kapott tanácsok ’gyakorlatiasságával’?  Vagy, (egyelőre csak feltétezzük), hogy alapvetően a tanácsok milyenségével is gond van/lehet; hogyan függ ez össze azzal a --tanúk által is hirdetett-- gondolattal, hogy a rossz házasságokért Sátán a felelős? Ha a tanácsok például bizonyíthatóan életeket futtatnának zátonyra, akkor mondhatjuk-e azt, hogy végső forrásuk Isten volt? Ha nem Ő, akkor viszont ki?

 Úgy kérdezem, kinek a tanácsa miatt nem működik jól az udvarlás (egy merő görcs az egész), vagy boldogtalanok a házasságok a tanúk között? És, ha a sok rossz házasság oka Sátán, akkor kitől származik a sok tanács, amit ők megfogadva végül úgy élnek, ahogyan élnek? 

A fókuszt először egy társulati alapvetésre* irányítom, ami (szerintem) sajnos ma is jellemző: (pl. ne házasodj, ha nem muszáj, ne vállalj gyereket, ha nem muszáj, ne menj felsőoktatásba, inkább úttörőzz, és majd lesz időd mindenre az új világban). Ez a hozzáállás véleményem szerint jelen pillanatban is életben van a tanúk között. A következőkben még a ’fiataloknak’ szóló tanácsadó könyv egy-két gondolatát is elemzem. Nos, maradjunk akkor egyedül, vagy sem? Vállaljunk gyereket vagy sem? Véleményem szerint inkább úttörőzzünk!

 „Úgy gondolom tehát, hogy jó ez a jelenvaló szükséget tekintve*…”(1 Korintusz 7: 26)* ÚV

 Tényleg beszélhettek ugyanolyan ’jelenvaló’ szükségről az 1920-as években, mint amiről Pál apostol beszélt közvetlenül Jeruzsálem elpusztítása előtt a felkent keresztényeknek?

1920 március 21-én J. F. Rutherford megdöbbentő előadást tartott: „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” címmel (természetesen mind meghalt), amiben a figyelmet az 1925-ös évre irányította. 1 Ezen a kongresszuson a gyerekek, fiatalok buzdítást kaptak arra, hogy erre a néhány évre ne menjenek felsőoktatásba, és házasságot se kössenek már e tökéletlen rendszerben. A gyerekvállalás ’ostobaságát, felelőtlenségét’ (erre a haldokló rendszerre) nem tudom, hogy ekkor megemlítették-e. Tényleg erről beszélt Pál? Ez lett volna a lényege az általa megfogalmazott tanácsnak? Nem valószínű. De a hirdetők könyv „bátorító kilátásnak” írja le az (akkorra várt) eseményeket. Ezekkel az őszinte, bátorító igazságokkal zárul a bekezdés: „Noha várakozásaik tévesek voltak, buzgón osztották meg ezt a kilátást másokkal.” 

Azok a kedves fiatalok, akik komolyan vették, hogy ne házasodjanak, ne tanuljanak tovább és ne vállaljanak gyermeket, talán idős korukban, visszatekintve elpazarolt éveikre, könnyes szemmel mondják azt, hogy: „én azt hittem, hogy Isten várja el tőlem mindezt”. Kitől jött az időszerű jó tanács? Miben mérhető le, hogy több volt puszta emberi okoskodásnál? Ha akkor nem volt több, honnan tudjuk, hogy ma már valóban Isten ezeknek a tanácsoknak a végső forrása? Lemérhető egyáltalán valahogyan?

Ebben az elmélkedésben nem célom olyan cikkeket katalogizálni, ahol egyértelműen buzdították a tanúkat, hogy ne nősüljenek, ne házasodjanak és a szolgálat prioritása miatt gyereket se vállaljanak stb. 2 Aki megfogadta a tanácsokat 1920-ban, élete végén vajon boldogan tekintett vissza az eltelt évtizedekre? Nem sajnálta, hogy egyedül élte le az életét, míg sok-sok unokája vagy akár dédunokája is lehetett volna? Csakugyan Isten várta el tőle ezeket az áldozatokat a ’jelenvaló szükséget’ tekintve?

Na, jó. Ez volt akkor. De ma 2012-t írunk! Miért foglalkoznák azzal, hogy mit írt a társulat közel 100 évvel ezelőtt? Egy részt, nem elhanyagolható szempont, hogy a ’kellő időben jövő’ tanácsok mennyire voltak megbízhatóak/hasznosak 3 és az sem, hogy mennyire építhetünk rájuk most, 2012-ben. Másrészt azt is fontos megvizsgálni, hogy mennyiben szolgáltatnak igazi alapot ezek a tanácsok egy boldog házassághoz.

A kérdés az, hogy ma milyen tanácsokkal látja el a társulat a fiatalokat. Lássuk, mit diktál a ’jelenvaló szükség’, és mik az időszerű tanácsok!

        2. A második terület: konkrét tanácsok sorra vétele a Fiatalok Kérdései című könyv egyes gondolatai alapján.

Mitől lesz valaki jó férj? Lássuk, mit tanácsol az Őrtorony társulat. A yp2-H 4 a 39. oldalon néhány elgondolkodtató kérdést tesz fel egy jó szellemiségű tanú hölgy számára:

• Hogyan él a rábízott hatalommal?
• Mik a céljai?
• Dolgozik jelenleg ezeknek a céloknak a megvalósításán?
• Hogyan bánik a családjával?
• Kik a barátai?
• Miről szokott beszélni?
• Hogyan bizonyítja a Jehova iránti szeretetét?

 Nem írtam le az összes kérdést, és azt sem kívánom sugallni, hogy minden kérdés, vagy tanács rossz, amit a könyv megfogalmaz. De ha egyesével elgondolkodunk a kérdések mögötti tartalomról, akkor megdöbbentő (kötelező) válaszokhoz jutunk. 

Például vegyünk egy 20 éves úttörő lányt, aki szeretne férjhez menni. Első kérdés számára a következő: Hogyan él a rábízott hatalommal? A lány valószínűleg azon fog gondolkodni, hogy milyen kiváltságai vannak kiszemeltjének (hiszen azt kell ellenőriznie, hogyan bánik a ’rábízott hatalommal’, ahelyett, hogy az igazi emberséget, és az igazi őszinteséget vagy rejtett kincseket keresné benne. Mik a céljai, dolgozik e rajtuk? Jelen kérdés értelmében azt kell megkérdeznie magától, hogy a kiszemelt is úttörő e, vagy törekszik-e erre, dolgozik e rajta. Miről beszél? ’Szellemi’ célokról beszél, mint például az úttörő szolgálat, véni tisztség, stb., a helyett, hogy jó alapot készítene egy erős házassághoz, ahol nem kell éhezni, és nem kell naponta a pénzen veszekedni. Kik a barátai? Minden bizonnyal nem volna helyes, ha a kiszemelt szoros kapcsolatban lenne például a világi rokonaival, velük ’barátkozna’, hiszen ezzel a ’Jehova iránti’ szeretetét is eljátszhatná.

Akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés, hogy miféle házasságra készíti fel a társulat a fiatalokat. Kinek lesz jó egy olyan házasság, ami ezeknek a kérdéseknek a figyelembe vételével köttetik? Istentől származó követelmények ezek? Márpedig a legfontosabb összefoglaló kérdésekként szerepelnek!

Miután egy másik aspektusból is megvizsgáltuk (most csak) ezt a pár kérdést, felvetődik néhány valóban fontos kérdés, az emberi tulajdonságokat illetően:

• Ha ezeket a pontokat szorosan követi egy hithű testvérnő (komoly ’szellemi célokkal’), akkor milyen igazi emberi tulajdonságok jönnek felszínre?
• Nem éppen az arrogancia és a törvényeskedés, a felsőbbrendűség szelleme növekedik mindkét félben? Valóban ezektől lesz jó a házasságuk? Ezek a kérdések voltak egy jó házasság alapjai?
• Istent szeretni egyenlő a szervezet szeretetével? Erre felépülhet egy tartós, jól működő boldog házasság?

Nem kétséges, hogy egy házasság sokkal jobb, ha Isten is a párral lakik. A hármas kötél nem hamar szakad el. De, csakugyan azok a törvények készítik fel a párt Istennel való közösségükre, ha szorosan követik az ’időszerű tanácsokat’ a rabszolgától? Elolvasva az egész könyvet, azon is elgondolkodtam, hogy mennyire hű a könyv a címéhez, ti.: mennyire gyakorlatiasak valójában a benne található válaszok?

Ugyanez a könyv a 46. oldalon a következő tapasztalatot közli: „A vőlegényemmel elolvastuk együtt azokat a Biblián alapuló cikkeket, amelyek arról szólnak, hogyan maradhatunk erkölcsileg tiszták. Hálásak vagyunk azért, hogy ezek a cikkek segítettek megőrizni a tiszta lelkiismeretünket” (Leticia).

 Talán a létező legfontosabb kérdést veti fel Leticia gondolata. Ahhoz a viselkedéshez ugyanis, hogy mit tehetnek meg és mit nem (Hol a határ, 4. fejezet), a rabszolgától származó tanácsokon keresztül jutottak el saját ’kiiskolázott’ lelkiismeretük révén. Nem a törvényhez való visszafordulásról van itt szó éppen? Nem a Szent szellem által kimunkált jó cselekedeteknek kellene egy párt arra ösztönöznie, hogy ne kövessenek el Istennek nem tetsző dolgokat? Nemde éppen szellemi csecsemőkorba taszítja vissza ez a gondolkodás a házaspárt (udvarló párt)? Valóban jól működnek hosszú távon azok a házasságok, amik ezekre a lelkiismereti útmutatásokra épülnek? Hol van szó itt a közös tiszteletről, a szeretetről, és nem utolsó sorban a Szellem munkájáról?

 Hogy a nebulók biztosan jól elméjükbe véssék a lényeget, a következő összefoglaló gondolat található a 47. oldal lapalján: Mondd el, mi a különbség a paráznaság, a tisztátalanság és a gátlástalan viselkedés között. Ugyanaz a kérdés: Ha csak törvények, szabályok körbebástyázása révén lehet elérni a tiszta viselkedést egy pár életében, az milyen alapot szolgáltat egy jó házassághoz? Valóban az a legfontosabb kérdés, hogy részletekbe menően lássa valaki, hogy milyen testrész érintése, hány másodpercig történő érintése megengedett, és melyiké tilos? 

És itt hangsúlyozom újra, hogy egy tanács lehet jó, és hasznos. De ha túl sok van belőle, megöli a pár lelkiismeretét, elszorítja az igazi tulajdonságok megnyilvánulása előtt az utat, sőt, akár még a helyes indítékból való erkölcsöt (nem utolsó sorban a Szellem működését is), akkor újra azt kell kérdeznem, hogy milyen házasságra számíthat a pár hosszú távon?

A szívem a mai napig beleszakad, amikor látom a gyülekezetekben a sok egyedülálló testvért és testvérnőt, aki nem tudja megtalálni a párját a sok felesleges és életképtelen elvárás miatt. Bele se merek gondolni, hogy 20-30 év múlva hányan fognak sírva gondolni az elmúlt évtizedekre. Aztán ott vannak azok, akik házasságai (legtöbbször sajnos) megköttettek, melyek gyakran önálló gondolkodás, igazi önismeret, lelkiismeret vagy mély emberi tulajdonságok felmutatása nélkül történtek.

Vajon Isten irányítja ezeket a tanácsokat? Természetesen a Biblia tanácsai jók, és igazak. Azonban azokon ’túlmenve’, emberi szervezet céljába állítani fiatalokat (házasságokat), akiknek önálló lelkiismereti döntésük éppen ezért nem tud kialakulni, a Szellem igazi cselekedetekre nem tud ösztönözni, véleményem szerint óriási hiba lehet.

 És az utolsó kérdésem a témára vonatkozóan most az, hogy ha valóban Sátán a felelős a sok rossz házasságért a tanúk között, akkor végső soron honnan jönnek ezek a tanácsok?

          3. Nem tisztább a tanúk szervezete, mint a többi keresztény egyház?

 Egy dolgot valóban el kell ismerni. Ha a tanúk között például paráznaság történik (és az kiderül), az ellen rögtön fellépnek, és ’kezelik’ az ügyet. Így, egy fajta külső látszata valóban él az erkölcsösségnek. De az, hogy ki miért engedelmeskedik egy parancsolatnak (például: ne paráználkodj, törekedj a tisztaságra stb), több bibliai kérdést is felvet, például:

• Miért ítélje az én szabadságomat másnak a lelkiismerete?” (1 Korintusz 10: 29).
• Mit jelent annak elismerése, hogy „… csakis a Krisztus Jézus iránti hit által… nyilváníttassunk igazságossá…” (ÚV).
• Vajon akkor sem követne el bűnt az adott személy, ha nem járna érte kiközösítés/szankció? (Vö: Galata 3: 12-14).

Természetes, hogy a Biblia egyértelmű azt illetően, hogy mi bűn és mi nem. De az nem mindegy, hogy egy adott cselekedetet miért tesz, vagy éppen nem tesz meg valaki, (vagy egy pár). Az emberi tulajdonságok, az (élő) érett keresztény lelkiismeret, és a Krisztus ismerete csakugyan jelen van ezeknek a tanácsoknak a szellemében?

Írásom nem tanítói célzattal született, és nem állítom azt sem, hogy helyesek a meglátásaim. Minden estre válaszokat kerestem számomra sok, régóta nyitva lévő kérdésre.

Lábjegyzetek:

1 - In: JW 632. oldal 2 bekezdés.

2 - Ha valakit részletesebben érdekelnek ezek az időszerű ’tanácsok’, Raymond Franz Lelkiismereti válság című könyvét ajánlom (annak releváns fejezetét), vagy a kulcsszavak szerinti keresést az Őrtorony könyvtárban.

3 - Akit mélyebben érdekel a téma, javaslom a szexualitásra vonatkozó ’időszerű’ tanácsok megtekintését is az elmúlt évtizedekre visszamenően, pl orális szex. Lásd R. Franz Lelkiismereti válság c. könyvét, releváns fejezetében.

4 - Fiatalok kérdései gyakorlatias válaszok 2. kötet, 39. oldal.

szerző: Τιμόθεος

Forrás: http://jehovatanui.blog.hu/2012/03/24/egyedul_maradottak_kerdesei_ketsegbeejto_valaszok