Elvileg igen, de a gyakorlatban nehéz bizonyítani vagy érvényesíteni ezeket.

Nem szeretnék sem relativizálni, sem önellentmondásba keveredni, de még csak kimagyarázni sem azt, hogy egy alapvetően destruktív csoportnak milyen előnyei lehetnek. Ahogyan a maffia sem, úgy a szekták sem fognak soha a társadalom előnyére válni, ettől még vannak országok, ahol a maffia komoly szerepet tölt be a politikába, és van olyan „munka”, amit elvégez, és ami miatt esetleg egyes kormányzatoknak megéri velük jóban lenni. Ehhez hasonlóan léteznek olyan társadalmak, amelyek számára pozitív hatással bírhat egy szekta jelenléte. Ez nagyrészt attól is függ, hogy mit értünk pozitív hatás alatt, és milyen felépítésű maga az adott társadalom.

Ezeket az előnyöket két nézőpontból érdemes megvizsgálni, egyik a társadalom szempontja, a másik az adott egyéné. Ebben a cikkben az előbbit veszem górcső alá. Mivel ezen a blogon a Jehova Tanúival foglalkozom, így elsősorban rájuk vonatkoztatva fogom ezt a kérdést körbejárni, de természetesen más szekták más-más feladatot tölthetnek be egy adott társadalomban, melyek között lehetnek azonosságok de különbségek is.  A szekták értelmezésének nem csak vallástörténeti jelentése van, hanem szociológiai is, mely szerint a szekta, a deviancia egy formája, amelyben marginalizált, a társadalomból ilyen-olyan okok miatt kirekesztett egyének gyűlnek össze. A gyakorlatban ez a fajta csoportosulás általában nem jelent pozitív hatást, mivel az ilyen csoportok tagságának viszonylag alacsony az öntudati szintje (ami nem egyenlő a butasággal), így leginkább olyan vezetők fellépését teszi lehetővé, akik kedvezőtlen folyamatok irányába fogják terelni a csoportot. Az is lehet, hogy eleve egy ilyen elvetemült, sokszor bűnözői múlttal rendelkező egyén köré szerveződik egy szekta, spontán módon vagy toborzással, melyre aztán a destruktív csoport belső dinamikája felépül.

Ezzel, az általában destruktív folyamattal párhuzamosan, a kiszolgáltatott, de jobb sorsra érdemes tagok közössége más folyamatokat is elindíthat, mint pl a tagok közt bajtársiasság alakulhat ki. A perifériára sodródott vagy kirekesztett emberek átélhetik a valahová tartozás érzését. A csoporton belül spontán szerveződött önsegítő körök jöhetnek létre, melyekben a hasonló háttérrel rendelkezők megérthetik és támogathatják egymást, de még bizonyos esetekben a családot is pótolhatják az olyanok számára, akiknek nem volt benne részük. Akárhogyan is nézzük, ez a hatás terhet vehet le a szociális ellátórendszerről, vagy funkciót tölthet be a pszichiátriai gondozásban, amivel akár még súlyosabb esetek is „működőképesek” lehetnek egy mások által szektának tekintett csoport keretein belül. A pszichiáter Dr Süle Ferenc, aki valláslélektannal foglalkozott és patológiás eseteket kezelt a 90-es években, megfigyelte, hogy

"egyes kábítószeres vagy alkoholista betegek egy ilyen [a köztudatban szektának nevezett] közösségben normális életvezetést tudtak folytatni’". 

Egy marginális csoport nem csak azokat az embereket vonzhatja be, akiknek valami problémájuk van, hanem azokat is, akik problémásak, vagyis ők maguk jelenthetnek egy potenciális veszélyt környezetükre. A társadalom szempontjából mennyivel jobb, ha valaki vallásos ügyekkel foglalja el magát, mintha pl sorozatgyilkos lenne! (Erre később említek egy konkrét példát is.) Azokban az országokban, ahol a Tanúkat betiltják, még hatásosabban működhet ez a mechanizmus, mert ott még földalatti szervezkedésekben, csempészetben is részt vehetnek az izgalomra vágyó (antiszociális magatartászavar egyik fő ismérve), ahol „Isten nevében” hághatják át a törvényeket. Egyes kormányzatoknak még így is megérheti szemet hunyni tetteik felett (talán néhányszor ilyen is álhatott a „csodás szabadulások” mögött), mert még mindig jobb, ha vallásos könyveket csempésznek, mintha pl drogokkal vagy fegyverekkel tennék ugyanezt. Azáltal, hogy a szekták magukhoz vonzzák ezeket az amúgy antiszociális embereket, bár felhasználják őket saját céljaikra, de egyúttal ki is vonják őket a társadalomból, így a kormány részére pénzt spórolhatnak meg, mert csökkenti a pszichiátriai gondozottakkal, hajléktalanokkal és bűnözőkkel kapcsolatos költségeket és statisztikákat, mert maga szekta válhat ezen intézmények „falnélküli” változatává. Ez nagyon pragmatikusan hangzik, de ilyen szempont is létezik, ami nem elhanyagolható.  Az már egy másik kérdés, hogy mi történik az ilyen személyekkel, ha elhagyják vagy kizárják őket a csoportjukból, mely az életcéljukat, összerendezettségüket kívülről hozta létre. Elképzelhető, hogy „utóbbi állapotuk rosszabb lesz az előbbinél”, vagyis amit a szektában ténylegesen elértek, annak nettó értéke nulla, illetve minusz lesz. A társadalom szempontjából ez elég alacsony ár annak fejébe, amit az adott szekta nyújtani tud, különben is ez majd leginkább az egyén problémája lesz, hiszen „minek ment oda”.

Egyes társadalmak, közösségek számára az áldozathibáztatás a legolcsóbb rövidtávon, és hát nem mindenki gondolkodik hosszabb távon. Az "egyéni szociális" problémák, az áldozatok felé fordulás elsősorban azokban a társadalmakban számítanak, ahol az emberi jogokra, vagy gyermekjogokra bármiféle hangsúly helyeződik, vagy etikai aggályok merülnek fel ezeken a területeken, és a politikusok a választási ciklusuknál hosszabb időtávban gondolkodnak, vagyis tudatában vannak annak, hogy a jövő alapjait a mostani nemzedékkel teszik le, ami döntésekért ők a felelősek. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a diktatúrákban és áldemokráciákban vajmi kevés esély van arra, hogy a szekták áldozataival bárki érdemben foglalkozzon, mivel valószínűleg kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál. Sőt már az is haladás, ha egyáltalán szabadságot adnak a szektáknak, és elismerik „előnyeiket”, mert a rosszabb verzió az, amikor üldözik és áldozattá teszik ezeket az amúgy destruktív csoportokat, és ezzel még mártír szerepbe is kényszerítik őket, mint ami Oroszországban és Kínába történik. Ilyenkor persze megmozdulnak az emberjogi szervezetek, aktivisták és valláskutatók a szekták érdekében persze, amivel csak megerősítik a mártíromság-tudatot, ugyanakkor a csoportokon belüli visszaélések nem kapnak hangsúlyt. A szekták üldözése és betiltása, a vallásgyakorlat és általában a szabad választás korlátozása nem jó írány és mindig visszaüt.

A szekta propagandája egyes esetekben azonos lehet az adott kormányzat propagandájával, ilyen volt pl Rutherford idejében is, amikor a Jehova Tanúi névadója és akkori vezetője éppen Hitlerrel próbálta letenni a közös alapot, mivel a nemzetiszocialista eszmék és a Tanúk propagandája (amit ő maga írt) sok párhuzamot látott. Mostanában sem kell nagyon messze menni, hogy olyan kormányzati propagandát találjunk, amelyben a keresztény, patriarchális „boldog” családok – lehetőleg minél több gyermekkel -, kerülnek előtérbe, és ahol a nők „tudják hol a helyük”, és elsősorban a gyermekek világrahozatalában látják meg karrierjük lehetőségét, és a házimunkákra meg a „nőiességre” specializálódnak ahelyett, hogy harcos szüfrazsettként a jogaikra apellálnának, netán hangjukat akarnák hallatni a közszférában is. Ha egy szekta eléggé homofób, nem csinál túl nagy gondot a gyermekek bántalmazásából, vagyis támogatja a „tradicionális” nevelést és családi elrendezést, és toleráns a bűnözőkkel szemben, akkor még olyan esetben is törvényes hátszelet kaphat, ha amúgy bizarr nézeteket képvisel.

Bárhogy legyen is, mégis lehetnek egy szektának is társadalomjobbító hatásai. A Jehova Tanúi tagjaik számára tiltják a dohányzást, a drogfogyasztást és – ha csak szavak szintjén - elítélik a túlzott alkoholfogyasztást is. A legtöbb aktívan dolgozó személy becsületes munkás, és általában készséges és segítőkész szellemű emberekből állnak a gyülekezetek, legalábbis és ilyennek ismertem meg a Tanúk zömét. Ezek mindenképpen pozitív hatások, és valóban lehetnek néhányan, akiknek szükségük lehet arra, hogy ezeket az alapelveket egy kívülről rájuk kényszerített szabályrendszeren keresztül valósítsák meg. A legtöbb ember esetében talán inkább arról lehet szó, hogy amúgy is jó emberek vagy már régóta meg akartak szabadulni egy-egy függőségüktől, csak kaptak egy kis segítséget, és azt hiszik, hogy ők attól ilyenek, mert ennek a vallásnak a részei. Egy csoport nyomásának jótékony hatásait valahol mindannyian használjuk, mert ezért jelentkezünk pl nyelvtanfolyamokra és csatlakozunk be edzőtermekbe, ahol másokkal együtt gyakorolhatunk, mert a közösség és a kifizetett ár motiválhat arra, hogy könnyebben elérjük saját magunk által kitűzött céljainkat. A csoport nyomása is egy spektrumon működik, melynek egyik végén pl egy tornaklub van, míg a másik végén mondjuk egy olyan tábor, ahol ideológiai átnevelés folyik (pl az ujgur muszlimok részére létrehozott koncentrációs átnevelő tábor). Nyilván senkit nem fognak eltiltani a családjától, ha valamiért úgy dönt, hogy nem hosszabbítja meg az edzőtermi bérletét, viszont egy „önkéntes” munkatáborból már esetleg úgy kell megszökni. Ehhez hasonlóan, ha valaki a Jehova Tanúi által szervezett bibliaoktatási programban vesz részt, amit annyira hasznosnak talált a függőségei leküzdésében vagy érzelmi hiányának, családi kapcsolatainak pótlására, hogy el is kötelezi magát a csoporttagság mellett, akkor lehet egy idő után rá kell majd jönnie, hogy az „ingyenes” tanfolyam ár-érték aránya nem volt valami jó. A csoporttagság feltételeiről ezért érdemes lehet előre tájékozódni.  

Ezenkívül mindig figyelembe kell venni a kort és a körülményeket, ha azt akarjuk vizsgálni, hogy valami hasznos-e vagy sem. Gondoljunk csak arra, hogy még a múlt század elején, az I. világháború alatt a dohányzást a fronton harcoló katonák alapvető szükségletei közt tartották számon, mint az élelmet. 1928-ban még kampányt is folytattak a dohányzás népszerűsítésért a nők köreiben, amit a nemek egyenjogúságának jelképeként tekintettek. Mára már tilos a dohánytermékek reklámozása, sőt pont a dohányzás káros hatásairól jelennek meg hirdetések – éppen a dohánytermékek csomagolásán. Így az, ami adott időben és körülmények közt megtűrt, sőt bizonyos szempontból kívánatosnak és egészségesnek tűnt, később, egy mélyebb tudás fényében már károsnak bizonyulhat. Nyilván a dohányzás soha nem volt egészséges, viszont a lövészárkok extrém stresszes körülményei közt a dohánytermékek használatának létezett egy nyugtató hatása. A XX. században valóban voltak olyan körülmények, melyek kedveztek a furcsa ideológiáknak. Az emberek reményt és kiutat kerestek, kiábrándultak az egyházaikból, de a vallásosság iránti igény megmaradt, amely légkörben gombaszám szaporodtak a mindenféle kisegyházak, szekták. A szokások is változtak, mert míg korábban egyszerűen megégették az olyan személyeket, akik esetleg hangot mertek adni véleményüknek, addig az egyházak szerepének meggyengülésével és az emberi jogok széles körű elterjedésével az alternatív egyházak a XIX. századra már fenn tudtak maradni. Bizony korábban fenegyereknek kellett lennie annak, aki szembe mert menni az árral – és nem biztos, hogy sok sikert ért el -, és még a XX. század elején sem volt könnyű menet az ilyesmi, de a Jehova Tanúi kiharcolták maguknak azt, hogy szabadon választhassák meg a vallásukat, amivel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az emberi jogokról szóló passzusok ne csupán papíron létezzenek. A Tanúk szervezete, az Őrtorony sokat tett az emberi szabadságjogokért a két világháború közt (Glen Howe és Hayden C. Covington ügyvédek által), ezzel utat vágott más csoportoknak is (Covington később Muhammad Alit is képviselte). Ez mindenképpen pozitív hatásként tartható számon, még akkor is, ha ez később visszaütött. A század végére már ugyanaz az érvelés egyre kevésbé jött be, mert az emberi jogokat egyre szélesebb körökben sikerült érvényesíteni, így pl azoknak is, akik a Tanúk vallásától kívánták magukat függetleníteni, vagy éppen ott éltek át traumákat és meghurcoltatásokat. Nyilván az Őrtorony korábban alkalmazott érvelése kezdett használhatatlanná válni a fejlettebb nyugati civilizációkban, és egyre nehezebben tudta eladni vallásos felsőbbrendűségéből származó előjogait, melyet oly nagyon kritizált a katolikus egyházzal kapcsolatban a század első felében. Napjainkban a föld elmaradottabb társadalmaira tevődött át a vallásszabadságért és emberi jogokért való küzdelem, ahol ezek még akkor is pozitívan értékelhetők ki, ha a Tanúk számára nem mindig járnak sikerrel. Már maga a témaválasztás nyerő, hiszen visszaélésekre, ártatan emberek meghurcolására aránylag könnyű ráugrasztani emberjogi szervezeteket, és ezekkel be lehet kerülni a hírekbe. Főleg Oroszországból és korábbi szovjet tagállamok országaiból érkeznek ezzel kapcsolatos beszámolók és fordulnak a Tanúk az Emberi Jogok Legfelsőbb Bíróságához – legtöbbször sikerrel, mert valóban igazuk van bántalmazóikkal, támadóikkal szemben -, és talán ezek az emberek a Tanúk nélkül soha nem állnának ki magukért, illetve esélyük sem lenne rá, hogy meghallgattassanak. Viszont a nyugati demokráciákban az Őrtorony szervezet egyre több másjellegű perrel kénytelen szembenézni, és sokat el is veszít, illetve számára kedvezőtlen eredménnyel kénytelen beérni. Ráadásul a Tanúk vezetősége úgy kezeli ezeket a szervezetük számára kellemetlen témájú, vagy vesztes kimenetelű pereket, hogy módszeresen eltitkolja tagsága elől, így fenntartják a legyőzhetetlenség és az isteni kiválasztottság illúzióját, ami már pont ellenkezője annak, amit állítólag képviselnek, hogy az igazságért és az emberi jogokért küzdenek.  

A társadalmi hasznosság szempontjait alapul véve érdemes figyelembe venni Durkheim csoportszolidaritás elméletét, mely szerint minden csoport léte valami szükségre való reagálás, ezért maga a csoport léte indokolt. Magyarul, ha van egy termék, amire akadnak vevők, arra a termékre szükség van, vagyis van helye a piacon. Etikailag persze lehetnek kifogások, de a „termék” addig nem igazán szüntethető meg, amíg a mögöttes szükségletre nem találunk megoldást. Érdemes lehet azon elgondolkodni, hogy milyen szükségletekre, társadalmi problémákra reagálva születhettek meg egyes szekták.  A Jehova Tanúi esetében, ez a szükség elsősorban a XX. század vérszomjas eseményei, az anyagi világ elburjánzása és a szellemi, erkölcsi értékek hanyatlása következtében hátrahagyott identitászavar összetevőiből eredeztethető. Képzeljük el azokat a leginkább alacsonyabb társadalmi státuszú iskolázatlan tömegeket, akik már kiábrándultak a vallásból, viszont még a népszerű tudomány nem tartott ott, hogy elfogadható válaszokat adjon égető kérdésekre, mennyire jól jöhetett az, amikor a saját Bibliájukból „győződhettek meg” arról, hogy mi az igazság. A Jehova Tanúi segítettek nekik felismerni, hogy gondjaik – ahogyan az egész világé is – abból származik, hogy nem ismerik és alkalmazzák eléggé a bibliai alapelveket, mert korábbi vallásuk félrevezette őket. Igaz, ezt a gondolatmenetet részben a Tanúk által generált irányított kérdések idézik elő, ami egy ügyes marketingfogás, de hát ilyesmit azért sok helyen használnak, a "termékek" eladása céljából. Ez a logika hasonló egy mosóporreklámhoz, ahol mindenféle ronda foltokkal mocskolnak be hófehér ruhákat, amiket azután a reklámozott termékkel csodálatosan tisztára mosnak. Bár a valóság ettől távol van, és ezt azok is tudják, akik a reklámokat nézik, de mégis megveszik a mosóport, mert ki kell mosniuk a ruháikat.

Hazánkban a két világháború között a “három millió koldus országában”, terjedtek el a szekták és új vallásos csoportok elsősorban a mélyszegénységben élők köreiben. Akkoriban is megosztó jelenség volt a szekták megléte, mivel a korabeli elemzők nem egy felmerülő szükségletre történő reagálást, vagyis a mélyszegénységből fakadó társadalmi bajok orvoslását, hanem pont ellenkezőjét, a bajok okozójának tekintették ezeket a csoportokat, és sokszor éppen azokat vádolták, akik nem tehettek semmiről. Ez a meglehetősen igazságtalan megítélés állandó önigazolásra ítélte a szektákat, amely valójában csak megerősítette a már amúgy is meglévő mártíromság tudatát, és a szektákhoz csatlakozott emberek helyzetét inkább megszilárdította, ami inkább lehetővé tette további kizsákmányolásukat, és azt, hogy az adott szekta megvesse lábát az adott országban, mint pl Magyarországon is. A mai magyar Jehova Tanúi még most is emlegetik ezt a „dicső múltat”, amikor kiálltak a hitük mellett a meghurcoltatásokban, A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház története című könyv végeláthatatlan oldalakon át taglalja, hogy mennyi Tanút tartóztattak le a csendőrök, zártak börtönökbe vagy éppen vertek meg. Ezek a hitpróbák olyan hatalmas erővel ruházták fel az egyes hívőket, hogy mindent megtettek a szervezetük fennmaradásáért és igazolásért, így az őket üldöző hatóságok jogutódjai sokszor meghajtják fejüket előttük – és persze álmukba sem gondolják, hogy ezek a mélyen vallásos és elkötelezett emberek mai utódjai milyen sötét ügyletekben lehetnek érintettek manapság. Sajnos így jár az, aki igazságtalanul üldöz másokat, és aki csak a felszín után ítélkezik!

A szektákat felületesen ismerő kutatók sokszor az általuk tapasztaltak hatása alá kerülnek, ezért nehezen tudják objektívan megítélni az eredményeket. Pl nincsenek tisztában azzal, hogy a „mindig igazat mondó” szekták tagjai szemrebbenés nélkül képesek a legdurvább hazugságokra is csak azért, hogy fenntartsák csoportjuk imázsát. Ezt a Tanúknál „teokratikus hadviselésnek” nevezik, melynek lényege, hogy az igazságra nem mindenki jogosult, így a „világ” elől el kell titkolni azt, ami lehet az információ visszatartása, mellébeszélés, de a dezinformáció bármilyen formája (félretájékoztatás, álhírterjesztés stb.) sőt arcátlan hazugság is. A szekták kvázi valóságában kutakodó külsős kutató vagy újságíró tehát egy elvarázsolt kastély tükörtermébe lép be, ahol leginkább csak azt fogja látni, amit engednek neki. A kirakatba pedig a számukra kedvező dolgokat fogják kitenni, amiből pedig van sok. Pl a két világháború között különösen, az egyes szekták által előidézett transzformáció az egyének életében valóban kivezető utat nyitott a mélyszegénységből. Különösen, amikor az állam a megfelelő szociális ellátás, oktatás és esélyegyenlőség helyett „isten kegyelmére” bízta a legkiszolgáltatottabbakat, akkor azoknak is kellett valahova fordulniuk. Ott van pl a nagyborosnyói cigányok esete. Kinda István szociológiai kutatásában vizsgálta a Jehova Tanúi hatását a helyi közösség tagjaira. A tanulmány (Hívők. Egyház és szekta hatása egy székely falu cigány lakosságára) szerint a Tanúk közösségébe megtérő mintegy 150 fős cigány lakosság jórészt a bibliatanulmányozásnak következményeként átalakította dohányzási, és italozási szokásait, és sokan közülük a rendszeres munkavégzésnek köszönhetően a faluvégi putrikból a falu egyik főutcájába költöztek. Kétségtelenül ez olyan teljesítmény, amit bármilyen szociális szolgáltatás megirigyelt volna, még akkor is, ha később kiderült, hogy a közösség tagjainak megtérése felszínes dolgokra korlátozódott csupán.

Lám, a szekták, mint a Jehova Tanúi is, tárt karokkal fogadták be ezeket az embereket, és egyesek életére kétségtelenül pozitív hatást gyakorolt a szektához való csatlakozás, hiszen felhagytak a részegeskedéssel, lopással, mások becsapásával és rendszeres és megbízható munkásokká váltak. Egy szociográfiai megfigyeléseket folytató vidéki tanító, Féja Géza, így ír erről:

„Mihelyt a szekta tagjai elszaporodtak, egész zarándokmenetek indultak meg a gyár felé, vitték vissza az évek során ellopott vasakat és anyacsavarokat”.

Igaz, ezek a változások legtöbbször csak felszínesek, de a semminél jobbak voltak, és bizony a hosszú évtizedek megpróbáltatása eredményeként megérték azt a kort, amikor a vallásos szabadságot a kormányzat tiszteletben tartja Magyarországon. Ez mindenképpen egy pozitív és jó dolog, még akkor is, ha egyes szekták, vagy bizniszegyházak kaptak teret. A történelem megmutatta, hogy a szektákkal szemben nem a tiltásokkal, hanem az átláthatósággal és a számonkéréssel lehet legjobban fellépni. Vannak országok, ahol már ezirányba is történtek lépések, hazánkban ez még várat magára.

Bár már egy másik korszakban élünk, azért még most is van sok szegény és identitászavarban élő egyén, akik még mindig csak az isteni igazságszolgáltatásban bízhatnak. Ezért a Jehova Tanúi továbbra is képesek tagokat toborozni, illetve megtartani a már elkötelezett tagságuk zömét. Egy aktív Jehova Tanú így nyilatkozott nemrégiben a gyülekezetén belül tapasztaltakkal kapcsolatban:

“Sajnos az a valóság, hogy a….[tagok]… túlnyomó többsége alacsony műveltségű, könnyen befolyásolható ember, akiknek szükségük van egy erős vezetésre. Állítom, hogy JT [Jehova Tanúi] nagy része, ha nem lenne JT, akkor hajléktalan részeges lenne. Ha pedig így nézzük a dolgokat, akkor megint csak oda lyukadunk ki, hogy szükségesek a szankciók [mármint a szektavezetők részéről történőek – szerk. megj.], mert az emberanyag olyan, amilyen. Van aki 20-40 évet rendszeresen ott ül, sokat nem fejlődik, de azért nem iszik, nem koszos és nem cigizik. Ez is valami.”

Valóban ez is előny lehet, viszont ha a külcsíny alatt érzéketlen személyek vannak, akik kitagadják gyermekeiket, mert azok nem követik a vallásukat, akkor elképzelhető, hogy a függőségüket csak felcserélték egy másikra, egy olyanra, amely társadalmilag jobban elfogadott, de a lényeg nem változott. Egy valódi lelki fejlődés előbb-utóbb fizikai dolgokban is megnyilvánulhat, de ha csak ez utóbbi van, és az emberek, akik öltönyben, nyakkendőben ülnek a gyülekezetekben, hazamenve pedig bántalmazzák családtagjaikat, megerőszakolják gyerekeiket, akkor az talán túl magas ár lehet azért, hogy leszoktak az italról vagy a dohányzásról. 

A mai napig tele van az jw.org weboldal csodás jogi győzelmekről, katasztrófa idején történő segítségnyújtásokról, írás-olvasás oktatásokról elmaradott országokban és bűnözők megtéréséről. Ezek mind szép és jó dolgok, ha önzetlenül, az emberek segítése céljából és nem hatáskeltés vagy kiszolgáltatott emberek beszervezése érdekében történnek az ilyen akciók. Ez utóbbit groomingnak nevezik, amit pl az emberkereskedők is használnak az áldozataik léprecsalása érdekében. A bűnözők megtérítésének társadalmi előnyei ugyan vitatottak, mert igaz kivonhatnak egyes személyeket a társadalomból, ahol esetleg nem garázdálkodik tovább az illető, de ugyanakkor veszélynek tehetik ki a gyülekezet tagjait, köztük gyermekeket is. Azonkívül, hogy egyes gyermekmolesztálók az ún. „börtönmisszió” eredményeként jutottak be a gyülekezetekbe és szedtek áldozatokat, annak eredményessége azért is kérdéses, mert míg a vallásossággal ugyan el lehet érni az emberi személyiség mélyebb régióit, egy szektás dogmarendszer erre nem igazán alkalmas. A Jehova Tanúi tanai nem tartalmaznak olyan elemeket, melyek segítenének feldolgozni gyermekkori traumákat, vagy melyek az emberi személyiség megismerésére irányulnának. Ők csak egy szabályrendszert nyújtanak, mely teológiai szempontból is erősen megkérdőjelezhető, és amelyet a vezetőség félelemben tartások, rászedések és zsarolások kombinációival és sorozataival próbál betartatni a hívekkel. Egy szekta tanrendszere csak felszínes változást tud előidézni, és inkább azzal érhet el hatást a legjobb esetben is, hogy bizonyos bűnözői hajlamokkal rendelkező egyének számára a tanok nárcisztikus jellemzői (felsőbbrendűség, grandiozitás, öntörvényűség stb) vonzóvá válhatnak, és találkoznak, illetve megerősítést kapnak az illető saját egoizmusával, arroganciájával és rámenősségével vagy sovinizmusával. Ezzel esélyt láthat arra, hogy „megtérésével” nem kell feladnia ezeket a központi tulajdonságait, viszont mégis kiválthatja a társadalom és a környezete elismerését. Néhány ilyen „nehéz ember” történetét a Tanúk megosztják a weboldalukon, mint olyat, ami az „igazság átalakító erejéről” szól, így számukra is jó PR anyagot szolgáltathat egy-egy bűnöző megtérése. Valaki ez alapján azt gondolhatná, hogy mégis csak lehet némi visszatartó ereje a Tanúk prédikálásának. Tartsuk észbe, hogy a Tanúk nem azért végeznek börtönmissziót, hogy segítsenek a bűnözőknek vagy a társdalomnak, hanem elsősorban azért, hogy „begyűjtsék az igazszívűeket” vagyis a „juhszerű” személyeket, melyhez hitük szerint isteni irányításban részesülnek, hiszen ez „isten munkája”. Ha viszont ez a helyzet akkor mi van azokkal az esetekkel, akikről a börtönben derül ki, hogy „juhszerűek”, miután súlyos bűncselekményeket követtek el, mint pl a yorkshire-i hasfelmetsző néven elhíresült sorozatgyilkos esetében is történt. Peter Sutcliffe abban látta "isteni küldetését", hogy a világot megszabadítsa a szexmunkásoktól, ami életfelfogás nem áll túl messze a Tanúk tanításainak lényegétől (azzal a különbséggel, hogy ők ehhez hasonló gyilkosságokat az istenüktől várnak). Megszállottságában összesen 13 nőt gyilkolt meg brutálisan és további 7 esetben is megkísérelte a gyilkosságot. Nem minden áldozata volt prostituált, feltehetően az "isteni küldetés" emlegetésével, mely mögött inkább egy nőgyűlölő attitűd állhatott, inkább arra apellálhatott, hogy enyhébb büntetésben részesülhessen elmebeli állapotára való tekintettel. Sutcliffe-nél 1984-ben paranoid skizofréniát diagnosztizáltak és a szigorúan őrzött Broadmoor pszichiátriai intézménybe szállították, ahol Jehova Tanúi rátaláltak, és bibliatanulmányozást kezdtek vele, majd meg is keresztelték. Bár soha nem engedték ki (tavaly meghalt covidban), de orvosai szerint a hite segített neki megbírkózni bizonyos súlyos gondolataival. Kár, hogy nem tudhatjuk meg soha, hogy ez vajon elegendő lett volna-e arra, hogy távoltartsa magát a sorozatgyilkosságoktól vagy nem. Ilyen szélsőséges esetekben mennyivel jobb lett volna ha "isteni küldetéstudatát" egy elvakult és erőszakos hittérítőként vagy egy soviniszta férfitagként élte volna ki a gyülekezetben - no nem mintha ezeket a tulajdonságokat pozitívakként kéne számontartani. Szóval vitatható, hogy mennyire van megelőző hatása az ilyen börtönmissziónak, és miben szolgálja ténylegesen egy társadalom érdekeit egy-egy szekta tevékenysége.

Peter Sutcliffe, feleségével Sonjával.
Kép forrása: https://murderpedia.org/male.S/s/sutcliffe-peter-photos-1.htm

A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház ún. bevett egyház státusszal rendelkezik Magyarországon, mellyel jogosulttá válik az adók 1%-ra és más kedvezmények igénybevételére, míg más országokban a Tanúk gyülekezetei jótékonysági szervezet státuszban vannak. Magyarországon az adózók az adójuk 2 %-ról rendelkezhetnek, egyiket egy nyilvántartott egyháznak, míg a másik 1 %-ot egy civilszervezet részére ajánlhatják fel. Mivel ez utóbbit nem tudták korábban igénybevenni, így a magyar Tanúk létrehoztak egy civilszervezetet,a Nemzetközi Bibliakutatók Magyarországi Társaságát, amely arról gondoskodik, hogy a "külföldön előállított irodalom eljusson Magyarországra", így már a másik 1%-ot is igénybe tudják venni. A kormányzatok azért részesítenek bizonyos egyházakat, szervezeteket ilyen kiváltságos helyzetben, mert elismerik az ilyen csoportok tevékenységét, mint segítséget az állami feladatokban. A probléma az, hogy a státusz elnyeréséhez viszonylag könnyű feltételeket szabnak meg, a segítő tevékenység mértéke pedig nehezen mérhető vagy ellenőrizhető, így előfordulhat, hogy destruktív csoportok, szekták is ilyen egyházi és jótékonysági szervezeti státuszban tetszelegve próbálnak az emberek bizalmába férkőzni. Ausztráliában, miután egy széleskörű kivizsgálásnak köszönhetően kiderült, hogy sok ilyen szervezetben – köztük a Jehova Tanúinál is – visszaélések történtek, szigorítottak a feltételeken. A jótékonysági szervezeteknek és egyházaknak ezentúl törvény szerint kötelező egy ún. jóvátételi tervezethez (redress scheme) csatlakozni arra az esetre, ha köreikben gyermekmolesztálás áldozatai bukkannának fel, mint ahogy a Jehova Tanúinál előfordul az ilyesmi. A tervezet szerint a zaklatás következtében keletkezett kárt a szervezet köteles megtéríteni az áldozat felé. Érdekes módon, a Tanúk utolsó pillanatig, vagyis addig, amíg a csatlakozás önkéntes volt, ellenálltak annak, hogy ilyen tervezethez csatlakozzanak, mivel ők úgy gondolták, hogy azzal elismernék felelősségüket, vagyis bűnösségüket a gyermekek molesztálásában. A törvény megváltozásával a Tanúk mintegy ultimátumot kaptak arra, hogy vagy elfogadják az új feltételeket, vagy elvesztik kiváltságos státuszukat. Ekkor persze már csatlakoztak a tervezethez, a következő látványos kijelentéssel a sajtó felé: 

"Most, hogy a törvény megkívánja, hogy a jótékonysági szervezetek csatlakozzanak a jóvátételi tervezethez, Jehova Tanúi engedelmeskednek annak. Jehova Tanúi abban hisznek, hogy Isten előtti kötelességük betartani a törvényeket és együttműködni a hatóságokkal"

Vagyis a Jehova Tanúi "magasabb erkölcsössége" csak addig terjed, hogy törvényileg kell őket kötelezni arra, hogy megtegyenek valamit, amit egy jótékonysági szervezetnek önként meg kéne tennie, hiszen elvileg ezért jött létre. Vagy mégse? Nem igazán ezt várná valaki egy „jótékonysági szervezettől”, nemde, hogy ilyen ultimátumokkal kelljen őket a kiszolgáltatottak megsegítésre rávenni? Ez inkább úgy tűnik, mintha egy destruktív szekta szeretne valami másnak mutatkozni, mint ami valójában.

Persze senki se tökéletes, és a kormányzatok szociális programjaiban is lehet bőven hibát találni. Egyházaktól és jótékonysági szervezetektől azért elvárható lenne, hogy a lakosság esélyegyenlőségét növeljék és ne „piaci réseket” keressenek azokon a területeken, ahol a kormányzatok elhanyagolják teendőiket, és ezért rengeteg kiszolgáltatott ember köreiben „jó fogásra” leljenek saját kétes tevékenységük fellendítése érdekében. Szép dolog segíteni a szegényeket, meg a hátrányos helyzetűeket, de ha mindez arra megy ki, hogy állást kell foglalniuk a csoport tagsága mellett, akkor ez a segítség nem több egy cukrosbácsi csalijánál. A kiszolgáltatott embereknek legkevésbé van arra szükségük, hogy kihasználják elesettségüket és naivitásukat és még jobban lehúzzák őket. Ahogyan a maffia- és terrorszervezetek sem igazán emelik ki az utcagyerekeket a nyomorból, hanem inkább bűnbandákba szervezik őket és piszkos munkákat végeztetnek velük, úgy a szekták sem nyújtanak valódi segítséget áldozataiknak, még akkor se, ha a látszat szerint „jobb anyagi körülmények” közé is kerültek egyesek.

Cselényi István Gábor, görögkatolikus pap szerint “a szekta olyan, mint a láz, jelzi, ha valami baj van”. Szeretjük-e ha belázasodunk? Biztosan nem, bár mégis fontos a láz jelenléte a betegségek elleni küzdelemben. A szekták betegségek egy társadalom testén, lelkén. A láz egy néma lázadás, egy belső konfliktus kifejezése, valami ellen történő tiltakozás indirekt megnyilvánulása lehet. Vajon milyen bajra utalhat a szekták jelenléte?  És miért kell ilyen módon tudtunkra adni dolgokat? A szekták segítsége a „társadalmi feszültségekre” nem igazán tekinthető konstruktív megoldásnak, inkább egy ösztönös, gyermekes „segélykiáltás”. A szekták által használt nyelvezet a szekták érdekei képviseletére alkalmas és nem az egyénekére.

Ha mindent egybevetünk, akkor sajnos kiderül, hogy ezek az ún „előnyök” nem jelentenek feltétlenül valódi javulást. Legtöbbször nem célozzák meg egy probléma gyökerét, nem segítik elő a problémákkal küszködő ember személyiségének integrációját, az önálló és kritikus gondolkodást és döntéshozatalt, így önmagukban nem vezetnek mélyebb megértéshez sem. Inkább egy másfajta függőséget alakítanak ki, a szolgalelkűséget, az önállótlanságot segítik elő, mely hosszabb távon szétforgácsolja bármelyik normális ember személyiségét, helyet adva súlyosabb pszichés vagy egyéb testi-lelki bajok kialakulásának. Az így szocializálódott egyént súlyos csapásként érheti a csoporttagsága megszűnése, mely növeli a korábbi destruktív életmódba való „visszaesést” (nos, amit igazából el sem hagyott, csak „megállta”, hogy ne kövesse el a szekta által „rossz”-nak címkézett dolgokat), és az öngyilkosság veszélyét. Ennek következtében inkább kár keletkezik, mivel a szektákban nem történik meg a lelki problémák kezelése, a vezetők képzése nem irányul ilyesmire, a legtöbb lelki gonddal küszködő személy problémáit csak a szekta ideológia rendszerén belül képesek értelmezni és kezelni, így inkább céljuk a gyermeki naivitás fenntartása a jobban kontrollálhatóság végett.

Viszont minden jóban van valami rossz, ami fordítva is igaz: a legrosszabb dolgokban is lehetnek pozitív dolgok, ahogy legtöbbször vannak is, és ez ebben a kérdésben sincs másként. Ezt világosan kéne látni, hogy tudatlanságból nehogy olyan dolgot támogasson az ember a szektákkal kapcsolatban, ami elsősorban az ő manipulációjukat szolgálja ki. Elsősorban nem maga a szekta vagy szektatagság az, ami önmagában pozitív hatású lehet – sőt, az inkább nem az -, hanem az a helyzet, amit a szekta teremt egy család vagy egyén életében. Steven Hassan, aki mintegy két évtizede segít olyan családoknak, akiknek valamelyik tagjuk egy szektába keveredett, így fogalmazza ezt meg:

„Az a körülmény, melyet egy családtag szektához való vonzódása vagy csatlakozása teremt, felgyorsíthat egy folyamatot, mintegy katalizátorként működhet abban, hogy egy figyelemreméltó növekedés, változás és fejlődés jöjjön létre a családban, mint egységben. Családtagok, rokonok, testvérek hajlandóak szembenézni a saját dolgaikkal, annak érdekében, hogy segítsenek a szerettüknek. Olyan elkötelezettségeket, feladatokat is bevállalnak ennek érdekében, melyet kevésbé megpróbáltató helyzetben esetleg nem tennének meg. Számtalan pozitív változás lehet a jutalmuk, melyet az abbéli erőfeszítésük hoz, hogy együttműködnek egy családtag vagy egy barát családba történő visszahozásában.” (Steven Hassan: Releasing the Bonds)

Valóban szükség van arra, hogy a családok gyógyuljanak, mert ez leteheti egy egészségesebb társadalom alapját! A sok toxikus családból csak sérült egyének kerülnek ki, és aztán ezek az emberek lesznek vezetők. A toxikus családoknak pedig az a legnagyobb baja, hogy nem gondolják magukat annak, sőt, pont ellenkezőleg. Viszont ha valamilyen módon bekerül egy szekta az életükbe, akkor bizony borulhat a bili! Bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden esetben csakis toxikus családból kerülhetnek ki szektatagok, de mindenképpen rámutathat valami olyan folyamatra, ami a családban történik. Vagyis a szekta azzal “segít”, hogy olyan mértékben tovább ront egy helyzetet, ami már elviselhetetlenné, tolerálhatatlanná válik, és ami miatt az érintettek kénytelenek lesznek cselekedni. Ez ahhoz hasonlítható, hogy néha borzalmas bűncselekmények és balesetek járulhatnak hozzá bizonyos törvények vagy munkavédelmi szabályzatok felülbírálásához, amivel megelőzhetőek a további szomorú esetek. Bár alapvetően egy „pozitív” folyamatról lehet szó, az érintettek nem annak fogják megélni, sőt inkább segítségre lesz szükségük a történtek feldolgozásában. Ehhez hasonlóan egy társadalom leginkább csak akkor lesz képes a szekták „előnyeit” a javára fordítani, ha segítséget nyújt azok áldozatainak. A szekták legalizálásával és törvényi védelmével egyidőben az érintett családok és egyének számára is szakszerű segítség lehetőségét kellene biztosítani, ami kiegyenlítené a mérleg serpenyőjét. Amíg ez utóbbi nincs, addig a szekták kevés pozitív hatása sem lesz érzékelhető, sőt még törvényes támagatottságot is kaphatnak manipulációs módszereik szélesebb körben való felhasználásában.  

Összességében elmondható, hogy valaminek a nettó hasznossága az általa okozott károk és azok kezelése függvényében értelmezhető. Ahogyan Daniel Dennett, a híres ateista filozófus megfogalmazta:

“Nem kezdheted el azt reklámozni, hogy mennyi jót tesz a vallásod, anélkül, hogy először aprólékosan levonnád belőle az összes kárt, amit okoz, és alaposan megfontolnád azt a kérdést, hogy vajon egy másik vallás, vagy a vallás teljes hiánya nem szerepel-e jobban.”