Párválasztási dilemmák a Jehova Tanúinál
2016. március 29. írta: t.csilla

Párválasztási dilemmák a Jehova Tanúinál

A Jehova Tanúinál szigorúan büntetik a házasságon kívüli szexet, és egyforma megítélés alá veszik azt függetlenül az elkövetők korától. Pedig egy 80 évesnek nem teljesen ugyanaz betartania ezt a szabályt, mint egy fiatalnak, akiben döbörögnek a hormonok. Az alábbi cikkben egy olyan fiatal foglalja össze a párválasztással kapcsolatos gondolatait, aki gyermekkorától fogva a Jehova Tanúi között nevelkedett. 

"....Egy dolgot valóban el kell ismerni. Ha a tanúk között például paráznaság történik (és az kiderül), az ellen rögtön fellépnek, és ’kezelik’ az ügyet. Így, egy fajta külső látszata valóban él az erkölcsösségnek. De az, hogy ki miért engedelmeskedik egy parancsolatnak (például: ne paráználkodj, törekedj a tisztaságra stb), több bibliai kérdést is felvet....."

A többi a cikkből megtudható.

...a hátralévő idő rövidre van szabva. Ezentúl akiknek van feleségük úgy legyenek, mint ha nem volna…”( 1 Korintusz 7: 29)*

 „Úgy gondolom tehát, hogy jó ez a jelenvaló szükséget tekintve*…”(1 Korintusz 7: 26)* ÚV

 „Azt tartom tehát jónak a küszöbönálló megpróbáltatások miatt*…” (REV)

         1.Párválasztás, házasság és gyereknevelés a tanúk között.

 Aktív  tanú koromban szemet szúrt már, hogy a párválasztás kérdésében valami nem jól működik a tanúk berkein belül. Mintha a kintiek (világiak) ügyesebbek lennének. Nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy mi a gond, de éreztem, hogy súlyos kimondatlan problémák gyűrűznek a boldogságra vágyó ifjú tanúk körül. Sokat gondolkodtam akkoriban azon, hogy valóban jobbak-e a házasságok a tanúk között, mint a kívülállók között. Vagy, ha nem így van, akkor ennek mi lehet az oka? Magával az ’udvarlási struktúrával’ lenne gond csupán? Nem valószínű. Kétségkívül az is problémás lesz, ami egy rossz udvarlásból kinő: a házasság, vagy a gyereknevelés. Valóban szükséges, hogy ennyi egyedülálló legyen a tanúk között? Nincs e sok házasságban élő is ’egyedül’? Vagy aki nem tanút vesz el, csakugyan nem az ’Úrban házasodik’?

 - Jók a házasságok a tanúk között!

 - A ’világiakhoz’ viszonyítva sokkal kevesebb a válás!

 - Sok szívfájdalomtól óvja meg őket ’a sok jó tanács’ (pl. ne paráználkodj): boldogabbak!

 Tényleg ez lenne a valós helyzet? Aki kicsit is rá lát testvérei életére az tudja, hogy sok a rossz házasság és sok a válás is a tanúknál. (A gyerekeket pedig gyakran az összejövetelen verik meg a szüleik a mellékhelyiségekben). Aki ’nem válhat vagy válik el’ az pedig szenved egy rossz kapcsolatban. De miért megy tönkre ennyi házasság vagy családi élet? Mert „dolgozik a Sátán!” A megszokott tanú válasz a legnagyobb valószínűség szerint ez, vagy esetleg olyasmi, hogy: a tanú családok Sátán fő célpontjai. Igaz ez? Ha igen, akkor magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy tanúéknál Sátán a hibás a rosszul működő kapcsolatokért és a rossz házasságokért,sőt a sajátságos gyereknevelésük eredményéért is. De, mondhatja valaki, hogy nem csak Sátán a felelős, hanem azok a fiatalok (szülők, gyerekek) is, akik nem fogadják meg a tanácsokat; a tanácsokat, amelyek a Hű és Értelmes Rabszolgától jönnek. A legtöbb vén azt adja tanácsba, hogy fogadjuk meg ebben a témában is a ’rabszolga’ tanácsát, mert hosszú távon MINDIG a javunkra válik, és azok végső forrása tulajdonképpen nem más, mint Isten. Ez lenne a helyzet? A tanácsok milyenségére néhány konkrét példán keresztül lejjebb még visszatérek. Tehát, ezek szerint, ha valaki megfogadja az összes jó tanácsot, amit a hű és értelmes rabszolga ad, akkor egy tönkrement (boldogtalan) házasság csak az Ördög támadásainak számlájára írható (vagy mégis a tanácsok figyelmen kívül hagyása).

 És ezen a ponton meg kell látnunk egy fontos összefüggést. Ha elhiszem, hogy a tanúk rossz házasságának végső oka a Sátán, akkor életbe vágó néhány kérdést alaposan mérlegelni. Mi a helyzet a kapott tanácsok ’gyakorlatiasságával’?  Vagy, (egyelőre csak feltétezzük), hogy alapvetően a tanácsok milyenségével is gond van/lehet; hogyan függ ez össze azzal a --tanúk által is hirdetett-- gondolattal, hogy a rossz házasságokért Sátán a felelős? Ha a tanácsok például bizonyíthatóan életeket futtatnának zátonyra, akkor mondhatjuk-e azt, hogy végső forrásuk Isten volt? Ha nem Ő, akkor viszont ki?

 Úgy kérdezem, kinek a tanácsa miatt nem működik jól az udvarlás (egy merő görcs az egész), vagy boldogtalanok a házasságok a tanúk között? És, ha a sok rossz házasság oka Sátán, akkor kitől származik a sok tanács, amit ők megfogadva végül úgy élnek, ahogyan élnek? 

A fókuszt először egy társulati alapvetésre* irányítom, ami (szerintem) sajnos ma is jellemző: (pl. ne házasodj, ha nem muszáj, ne vállalj gyereket, ha nem muszáj, ne menj felsőoktatásba, inkább úttörőzz, és majd lesz időd mindenre az új világban). Ez a hozzáállás véleményem szerint jelen pillanatban is életben van a tanúk között. A következőkben még a ’fiataloknak’ szóló tanácsadó könyv egy-két gondolatát is elemzem. Nos, maradjunk akkor egyedül, vagy sem? Vállaljunk gyereket vagy sem? Véleményem szerint inkább úttörőzzünk!

 „Úgy gondolom tehát, hogy jó ez a jelenvaló szükséget tekintve*…”(1 Korintusz 7: 26)* ÚV

 Tényleg beszélhettek ugyanolyan ’jelenvaló’ szükségről az 1920-as években, mint amiről Pál apostol beszélt közvetlenül Jeruzsálem elpusztítása előtt a felkent keresztényeknek?

1920 március 21-én J. F. Rutherford megdöbbentő előadást tartott: „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” címmel (természetesen mind meghalt), amiben a figyelmet az 1925-ös évre irányította. 1 Ezen a kongresszuson a gyerekek, fiatalok buzdítást kaptak arra, hogy erre a néhány évre ne menjenek felsőoktatásba, és házasságot se kössenek már e tökéletlen rendszerben. A gyerekvállalás ’ostobaságát, felelőtlenségét’ (erre a haldokló rendszerre) nem tudom, hogy ekkor megemlítették-e. Tényleg erről beszélt Pál? Ez lett volna a lényege az általa megfogalmazott tanácsnak? Nem valószínű. De a hirdetők könyv „bátorító kilátásnak” írja le az (akkorra várt) eseményeket. Ezekkel az őszinte, bátorító igazságokkal zárul a bekezdés: „Noha várakozásaik tévesek voltak, buzgón osztották meg ezt a kilátást másokkal.” 

Azok a kedves fiatalok, akik komolyan vették, hogy ne házasodjanak, ne tanuljanak tovább és ne vállaljanak gyermeket, talán idős korukban, visszatekintve elpazarolt éveikre, könnyes szemmel mondják azt, hogy: „én azt hittem, hogy Isten várja el tőlem mindezt”. Kitől jött az időszerű jó tanács? Miben mérhető le, hogy több volt puszta emberi okoskodásnál? Ha akkor nem volt több, honnan tudjuk, hogy ma már valóban Isten ezeknek a tanácsoknak a végső forrása? Lemérhető egyáltalán valahogyan?

Ebben az elmélkedésben nem célom olyan cikkeket katalogizálni, ahol egyértelműen buzdították a tanúkat, hogy ne nősüljenek, ne házasodjanak és a szolgálat prioritása miatt gyereket se vállaljanak stb. 2 Aki megfogadta a tanácsokat 1920-ban, élete végén vajon boldogan tekintett vissza az eltelt évtizedekre? Nem sajnálta, hogy egyedül élte le az életét, míg sok-sok unokája vagy akár dédunokája is lehetett volna? Csakugyan Isten várta el tőle ezeket az áldozatokat a ’jelenvaló szükséget’ tekintve?

Na, jó. Ez volt akkor. De ma 2012-t írunk! Miért foglalkoznák azzal, hogy mit írt a társulat közel 100 évvel ezelőtt? Egy részt, nem elhanyagolható szempont, hogy a ’kellő időben jövő’ tanácsok mennyire voltak megbízhatóak/hasznosak 3 és az sem, hogy mennyire építhetünk rájuk most, 2012-ben. Másrészt azt is fontos megvizsgálni, hogy mennyiben szolgáltatnak igazi alapot ezek a tanácsok egy boldog házassághoz.

A kérdés az, hogy ma milyen tanácsokkal látja el a társulat a fiatalokat. Lássuk, mit diktál a ’jelenvaló szükség’, és mik az időszerű tanácsok!

        2. A második terület: konkrét tanácsok sorra vétele a Fiatalok Kérdései című könyv egyes gondolatai alapján.

Mitől lesz valaki jó férj? Lássuk, mit tanácsol az Őrtorony társulat. A yp2-H 4 a 39. oldalon néhány elgondolkodtató kérdést tesz fel egy jó szellemiségű tanú hölgy számára:

  • Hogyan él a rábízott hatalommal?
  • Mik a céljai?
  • Dolgozik jelenleg ezeknek a céloknak a megvalósításán?
  • Hogyan bánik a családjával?
  • Kik a barátai?
  • Miről szokott beszélni?
  • Hogyan bizonyítja a Jehova iránti szeretetét?

 Nem írtam le az összes kérdést, és azt sem kívánom sugallni, hogy minden kérdés, vagy tanács rossz, amit a könyv megfogalmaz. De ha egyesével elgondolkodunk a kérdések mögötti tartalomról, akkor megdöbbentő (kötelező) válaszokhoz jutunk. 

Például vegyünk egy 20 éves úttörő lányt, aki szeretne férjhez menni. Első kérdés számára a következő: Hogyan él a rábízott hatalommal? A lány valószínűleg azon fog gondolkodni, hogy milyen kiváltságai vannak kiszemeltjének (hiszen azt kell ellenőriznie, hogyan bánik a ’rábízott hatalommal’, ahelyett, hogy az igazi emberséget, és az igazi őszinteséget vagy rejtett kincseket keresné benne. Mik a céljai, dolgozik e rajtuk? Jelen kérdés értelmében azt kell megkérdeznie magától, hogy a kiszemelt is úttörő e, vagy törekszik-e erre, dolgozik e rajta. Miről beszél? ’Szellemi’ célokról beszél, mint például az úttörő szolgálat, véni tisztség, stb., a helyett, hogy jó alapot készítene egy erős házassághoz, ahol nem kell éhezni, és nem kell naponta a pénzen veszekedni. Kik a barátai? Minden bizonnyal nem volna helyes, ha a kiszemelt szoros kapcsolatban lenne például a világi rokonaival, velük ’barátkozna’, hiszen ezzel a ’Jehova iránti’ szeretetét is eljátszhatná.

Akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés, hogy miféle házasságra készíti fel a társulat a fiatalokat. Kinek lesz jó egy olyan házasság, ami ezeknek a kérdéseknek a figyelembe vételével köttetik? Istentől származó követelmények ezek? Márpedig a legfontosabb összefoglaló kérdésekként szerepelnek!

Miután egy másik aspektusból is megvizsgáltuk (most csak) ezt a pár kérdést, felvetődik néhány valóban fontos kérdés, az emberi tulajdonságokat illetően:

  • Ha ezeket a pontokat szorosan követi egy hithű testvérnő (komoly ’szellemi célokkal’), akkor milyen igazi emberi tulajdonságok jönnek felszínre?
  • Nem éppen az arrogancia és a törvényeskedés, a felsőbbrendűség szelleme növekedik mindkét félben? Valóban ezektől lesz jó a házasságuk? Ezek a kérdések voltak egy jó házasság alapjai?
  • Istent szeretni egyenlő a szervezet szeretetével? Erre felépülhet egy tartós, jól működő boldog házasság?

Nem kétséges, hogy egy házasság sokkal jobb, ha Isten is a párral lakik. A hármas kötél nem hamar szakad el. De, csakugyan azok a törvények készítik fel a párt Istennel való közösségükre, ha szorosan követik az ’időszerű tanácsokat’ a rabszolgától? Elolvasva az egész könyvet, azon is elgondolkodtam, hogy mennyire hű a könyv a címéhez, ti.: mennyire gyakorlatiasak valójában a benne található válaszok?

Ugyanez a könyv a 46. oldalon a következő tapasztalatot közli: „A vőlegényemmel elolvastuk együtt azokat a Biblián alapuló cikkeket, amelyek arról szólnak, hogyan maradhatunk erkölcsileg tiszták. Hálásak vagyunk azért, hogy ezek a cikkek segítettek megőrizni a tiszta lelkiismeretünket” (Leticia).

 Talán a létező legfontosabb kérdést veti fel Leticia gondolata. Ahhoz a viselkedéshez ugyanis, hogy mit tehetnek meg és mit nem (Hol a határ, 4. fejezet), a rabszolgától származó tanácsokon keresztül jutottak el saját ’kiiskolázott’ lelkiismeretük révén. Nem a törvényhez való visszafordulásról van itt szó éppen? Nem a Szent szellem által kimunkált jó cselekedeteknek kellene egy párt arra ösztönöznie, hogy ne kövessenek el Istennek nem tetsző dolgokat? Nemde éppen szellemi csecsemőkorba taszítja vissza ez a gondolkodás a házaspárt (udvarló párt)? Valóban jól működnek hosszú távon azok a házasságok, amik ezekre a lelkiismereti útmutatásokra épülnek? Hol van szó itt a közös tiszteletről, a szeretetről, és nem utolsó sorban a Szellem munkájáról?

 Hogy a nebulók biztosan jól elméjükbe véssék a lényeget, a következő összefoglaló gondolat található a 47. oldal lapalján: Mondd el, mi a különbség a paráznaság, a tisztátalanság és a gátlástalan viselkedés között. Ugyanaz a kérdés: Ha csak törvények, szabályok körbebástyázása révén lehet elérni a tiszta viselkedést egy pár életében, az milyen alapot szolgáltat egy jó házassághoz? Valóban az a legfontosabb kérdés, hogy részletekbe menően lássa valaki, hogy milyen testrész érintése, hány másodpercig történő érintése megengedett, és melyiké tilos? 

És itt hangsúlyozom újra, hogy egy tanács lehet jó, és hasznos. De ha túl sok van belőle, megöli a pár lelkiismeretét, elszorítja az igazi tulajdonságok megnyilvánulása előtt az utat, sőt, akár még a helyes indítékból való erkölcsöt (nem utolsó sorban a Szellem működését is), akkor újra azt kell kérdeznem, hogy milyen házasságra számíthat a pár hosszú távon?

A szívem a mai napig beleszakad, amikor látom a gyülekezetekben a sok egyedülálló testvért és testvérnőt, aki nem tudja megtalálni a párját a sok felesleges és életképtelen elvárás miatt. Bele se merek gondolni, hogy 20-30 év múlva hányan fognak sírva gondolni az elmúlt évtizedekre. Aztán ott vannak azok, akik házasságai (legtöbbször sajnos) megköttettek, melyek gyakran önálló gondolkodás, igazi önismeret, lelkiismeret vagy mély emberi tulajdonságok felmutatása nélkül történtek.

Vajon Isten irányítja ezeket a tanácsokat? Természetesen a Biblia tanácsai jók, és igazak. Azonban azokon ’túlmenve’, emberi szervezet céljába állítani fiatalokat (házasságokat), akiknek önálló lelkiismereti döntésük éppen ezért nem tud kialakulni, a Szellem igazi cselekedetekre nem tud ösztönözni, véleményem szerint óriási hiba lehet.

 És az utolsó kérdésem a témára vonatkozóan most az, hogy ha valóban Sátán a felelős a sok rossz házasságért a tanúk között, akkor végső soron honnan jönnek ezek a tanácsok?

          3. Nem tisztább a tanúk szervezete, mint a többi keresztény egyház?

 Egy dolgot valóban el kell ismerni. Ha a tanúk között például paráznaság történik (és az kiderül), az ellen rögtön fellépnek, és ’kezelik’ az ügyet. Így, egy fajta külső látszata valóban él az erkölcsösségnek. De az, hogy ki miért engedelmeskedik egy parancsolatnak (például: ne paráználkodj, törekedj a tisztaságra stb), több bibliai kérdést is felvet, például:

  • Miért ítélje az én szabadságomat másnak a lelkiismerete?” (1 Korintusz 10: 29).
  • Mit jelent annak elismerése, hogy „… csakis a Krisztus Jézus iránti hit által… nyilváníttassunk igazságossá…” (ÚV).
  • Vajon akkor sem követne el bűnt az adott személy, ha nem járna érte kiközösítés/szankció? (Vö: Galata 3: 12-14).

Természetes, hogy a Biblia egyértelmű azt illetően, hogy mi bűn és mi nem. De az nem mindegy, hogy egy adott cselekedetet miért tesz, vagy éppen nem tesz meg valaki, (vagy egy pár). Az emberi tulajdonságok, az (élő) érett keresztény lelkiismeret, és a Krisztus ismerete csakugyan jelen van ezeknek a tanácsoknak a szellemében?

 

 

Írásom nem tanítói célzattal született, és nem állítom azt sem, hogy helyesek a meglátásaim. Minden estre válaszokat kerestem számomra sok, régóta nyitva lévő kérdésre.

 

Lábjegyzetek:

1 - In: JW 632. oldal 2 bekezdés.

2 - Ha valakit részletesebben érdekelnek ezek az időszerű ’tanácsok’, Raymond Franz Lelkiismereti válság című könyvét ajánlom (annak releváns fejezetét), vagy a kulcsszavak szerinti keresést az Őrtorony könyvtárban.

3 - Akit mélyebben érdekel a téma, javaslom a szexualitásra vonatkozó ’időszerű’ tanácsok megtekintését is az elmúlt évtizedekre visszamenően, pl orális szex. Lásd R. Franz Lelkiismereti válság c. könyvét, releváns fejezetében.

4 - Fiatalok kérdései gyakorlatias válaszok 2. kötet, 39. oldal.

 

szerző: Τιμόθεος

Forrás: http://jehovatanui.blog.hu/2012/03/24/egyedul_maradottak_kerdesei_ketsegbeejto_valaszok

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr298532168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.03.29. 06:17:43

Mai napig emlékszem a bölcs párválasztók még bölcsebb tanácsára a kongresszuson: Figyeld meg, hogy a kiszemelted milyen átéléssel és milyen hangosan énekli a királyságénekeket összejöveteleken: Minél nagyobb átéléssel és hangerővel énekli, annál jobb party, annál jobban szereti Jehovát, ezáltal jobb házastársad lesz...

A tanúk látszólagos erkölcsösségéhez egy gondolat:

Nem követ el házasságtörést a szervezet szerint az a házastárs, aki magával azonos neművel csalja meg a házastársát, hiszen házasságtörést csak másik nembelivel lehet megvalósítani...

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.29. 09:04:34

Ezt az énekléses példát nem hallottam, de jó:)

A tanácsok önmagukban nem lennének rosszak, csak az a baj, hogy ezek mind a társulat tanítás köré vannak építve és attól vannak függővé téve. Pl az nem baj, ha van valakinek célja és dolgozik azokon, szóval ezt alapvetően jó dolog megfigyelni egy potenciális partner esetében. Igen ám, de ezek a célok csakis és kizárólag a szervezet által kijelölt célok lehetnek. Ha valakinek nem ilyenek (pl továbbtanulás, karrier vagy más terület) - még akkor is, ha a másik fél díjazná azokat, az már nem számít jó partinak. (Tegyük hozzá, hogy nem is az, a szervezet szempontjából, mert egy normális emberi életet élő pár, kevésbé lesz behálózható és hosszú távon irányítható.)

A fiataloknak adott tanácsok (vagyis helyesebben a manipulálásuk), így súlyos etikai kérdéseket feszeget, ahogyan a cikkből kiderül. Ha valaki követni akarja ezeket, akkor igen nagy valószínűséggel köthet ki egy igen bonyolult párkapcsolatban.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.03.29. 09:58:31

Nagyon jó s aktuális cikk, Sőt így kimondottan az emlékünnepi megtisztulás után, nagyon kijózanító...S való igaz mindez..sőt még keményebbek a dolgok...A párválasztásban ugyanúgy működik a tanúknál a kiváltságosok előnye..Mindegy milyen ember......jól meg van írva...De szerintem meg sem lehet ismerni igazán ki milyen ember, mert legyünk őszinték, mindenki egy álarcot visel, melyet a társulat osztott ki számára....szerintem az amit tanácsol a szervezet, hogy meg kell ismerni minden tekintetben a jelöltet kivitelezhetetlen...Így maradnak ezek a dolgot 1-Tanú-e, 2- példás-e s valahol utána kullognak a vonzalmak az emberi tulajdonságok....S legyünk öszinték előbb utóbb kijózanodnak ez emberek a társulat eszméiből...akkor mi marad meg a kapcsolataban ha nem az érzelmek s az egyén igazi értéke az ami dominál...semmi...meghal a kapcsolat.....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.03.29. 10:27:39

Jaj, s itt van még a szervezet elvárása a hírnökök, s kiváltságnak örvendők irányába....hogy folyamatosan 1000 % - on kell pörögni....hát ez is megöl egy kapcsolatot...előbb utóbb kiég az egyén...s így a kapcsolat is....

m a g n i f i c o 2016.03.29. 22:25:05

@a századik juh: Hamisan állítod, hogy az egynemű szexuális kapcsolat nem való ok házastársak eseten!!

Gondoltam szólok.

a századik juh 2016.03.30. 07:47:06

@m a g n i f i c o: Köszönöm a figyelmeztetésed.

""[17] Lásd Őrtorony 1972. december 15., 766-768. oldal (angol).
Szüntelenül az emlékezetemben van, hogy röviddel az említett tanulmányozási cikk megjelenése után, levél érkezett egy testvérnőtől, aki évekkel ezelőtt rájött, hogy a férje valamilyen állattal fajtalankodott. „Nem tudtam együtt élni az ilyen emberrel” - írta, és elvált tőle. Később újból férjhez ment. Mivel nem volt „bibliai szabadsága” erre, a gyülekezet kiközösítette. Az Őrtorony-cikk megjelenése után írt, és arra kért bennünket, hogy tekintettel az új álláspontra, tegyünk valamit, hogy a kiközösítés által nevére esett szégyenfolttól megtisztulhasson. Csak azt válaszolhattam, hogy maguk a megjelent cikkek igazolták az akkori döntését és viselkedésének helyességét."

"Felbukkant egy másik kérdés is, amelynek bizonyos összefüggése volt az előzőleg említettekkel, és egy dél-amerikai Jehova Tanúja testvérnőt érintett, akinek a férje bevallotta, hogy szexuális viszonya volt más nővel. A probléma abban rejlett, hogy a férj azt mondta, ez a viszony egyike volt a már előzőleg leírt tiltott közösülési formáknak: ebben az esetben anális és nem genitális közösülésről volt szó.

A Vezető Testület döntése szerint, ezt nem lehet úgy értékelni mint házasságtörést, mivel a házasságtöréshez minden esetben szükséges a genitális kapcsolat, amikor „lehetséges a gyermek nemzése”. Ezért állítólag ez a férfi nem volt „egy test” más nővel, és a feleségének az Írások szerint nincs alapja a válásra, majd egy újabb házasságra.

Az akkori gyakorlat szerint egyhangú döntésnek kellett megszületnie, és én alkalmazkodtam. De mélységes nyugtalanságot éreztem, ha arra az asszonyra gondoltam, amikor majd közlik vele, hogy az Írások szerint nem különülhet el a férjétől, aki így vétkezett ellene. Ebből a döntésből származott egyúttal az is, hogy a Biblia szerint nem lehet elválni olyan férjtől, akinek homoszexuális kapcsolata volt más férfiakkal, sőt állatokkal, mivel a férfi nem válhat „egy testté” más férfival, vagy állattal oly módon, hogy „lehetséges a gyermek nemzése”. Az Őrtorony folyóirat azévi, korábbi száma konkrétan kimondta ezt[14].

[14] Lásd Őrtorony, 1972. január 1., 31., 32. o.
Mélységes nyugtalanságom arra irányított, hogy a Máté 19:9-ben használt szavakat alaposan áttanulmányozzam az eredeti (görög) változatban. A szervezet Új világ fordításában Jézus szavai így vannak lejegyezve:

„Mondom nektek, hogy aki elválik a feleségétől, hacsak nem paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Itt két különböző szót használtak: „paráznaság” és „házasságtörés”. Mégis évtizedeken keresztül az Őrtorony-kiadványokban azt az álláspontot érvényesítették, hogy a két szó tulajdonképpen egy és ugyanazt jelenti, hogy a „paráznaság” alatt a férfi házasságtörő viszonya értendő, ha az más nővel, mint a feleségével történik (vagy a nő esetében olyan férfival, aki nem a férje). Akkor Jézus kijelentésénél, Máté miért jegyzett fel két, különböző szót (porneia és moikheia), ha mindkét esetben ugyanarról volt szó: házasságtörésről."

Azaz a szervezet szerint orális vagy anális közösülés esetén nem állt fen a házasságtörés esete, és nem volt joga elvállni a sértett félnek.

Kiemelném ismét:

"Ebből a döntésből származott egyúttal az is, hogy a Biblia szerint nem lehet elválni olyan férjtől, akinek homoszexuális kapcsolata volt más férfiakkal, sőt állatokkal, mivel a férfi nem válhat „egy testté” más férfival, vagy állattal oly módon, hogy „lehetséges a gyermek nemzése”. Az Őrtorony folyóirat azévi, korábbi száma konkrétan kimondta ezt[14].

[14] Lásd Őrtorony, 1972. január 1., 31., 32. o."

Azonban figyelmeztetésed fontos, mivel most már 2016-ban ez lehet válóok, ebben teljesen igazad van, csak épp az elvált fél nem szabad a házasságra.

Remélem, így már pontosabb a fogalmazásom, a nem konkrét fogalmazásért pedig elnézést kérek.

Amennyiben ezen értelmezésem sem helyes, kérlek, figyelmeztess arra is, célom ugyanis a hiteles tájékoztatás.

m a g n i f i c o 2016.03.30. 08:25:43

@a századik juh: A R. F. idézet rendben van. Az is, hogy ezen már változtatott a szervezet (jó rég).

A 'szabad az újra házasodásra' c. részt elég pongyolán intézted el, ami nem fedi a valóságot. Ennek fuss neki újra!

Catharine 2016.03.30. 09:42:08

@a századik juh: Èn úgy olvastam az Ószövetsègben, hogy azt a fèrfit, aki àllattal fajtalankodott, meg kellett ölni, ès akkor a felesèg szabad volt a hàzassàgra. Ha ezt àtgondolva nèzzük Jèzus szavait, akkor szàmomra az derül ki, hogy azèrt nem rakta ezt az esetet a beszèdèbe bele, mivel ilyen nem igazàn fordult elő a büntetès miatt, de ha mègis, a fèrfi halott volt. Mit gondolsz?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.30. 11:01:09

@Catharine: Lehet, hogy elméletük szerint az állatokkal közösülés nem számít válóoknak, de a gyakorlat szerint sokszor kizárási oknak sem. Egy asztrál interjúból kiderül, amely az egyházon belüli gyermekek szexuális molesztálását tárta fel, hogy egy bizonyos Nathalie Webb apja, aki állatokkal is közösült, nem hogy nem lett kizárva, de még a börtönben is tartották vele a kapcsolatot. Ez a férfi Tanú maradt addig a napig, amíg a dokumentumfilm készült (azóta nem tudni), jóllehet érvényes bírói ítélet volt ellene a lánya szexuális zaklatása miatt.
Ez persze csak egy a történetek közül, de jól mutatja, hogy a leírt "erkölcsös" elvek a gyakorlatban egészen másként nézhetnek ki.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.03.30. 11:09:27

@karalabe4: Az az igazság, jehova Tanúi jogrendje független a császárétól..
Vagyis hiába megy börtönbe valaki, hiába pedofil vagy éppen nekrofil/ ezt a drámai hatás miatt írtam/..ha szerintük megbánta a vétkét nem közösítik ki...S továbbra is a közösség tagja...Vagyis elég krokodílkönnyeket eleregetni, kétségbe esni, nyilvánosan megszagatni a ruháidat...s nyert ügyed van...S aki nem ennyire teátrális, nem képmutató, s nem emberek hanem Isten előtt a szívében vallja meg bűnét annak sajnos annyi....ezért van az pl. hogy egy pedofilt nem közösítettek ki, míg egy másik személyt ki a vértranszfúziót fogadta el, úgy kivágták, hogy a lába se érte a talajt !

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.30. 11:24:44

@Catharine: Itt a link, ahol ez a video elérhető:
eletazortoronyutan.blogspot.co.uk/2015/08/pedofilia-leleplezese-jw-org-nem.html
@Csakegyember: tehát akkor csak a teátralitás számít a megbánásban és a szimpátia (a vének elég ritkán szimpatizálnak a női féllel, lévén maguk is férfiak, sőt egy hierarchikus rendet elfogadó férfiak)
Az nem számít, hogy az illető milyen tettekkel támasztja alá a megbánását (itt nem olyan tettekre gondolok, hogy eljár a gyülekezetbe, eljár prédikálni stb, mert ezeknek nincs közük adott esetben az elkövetett bűncselekménynek. Hanem olyan tettekre, ami gesztusokat az áldozata felé tett, vagy amilyen mértékben hajlandó szembenézni a problémájával (vagyis eleve nem az áldozatát fogja "csábítónak" beállítani, még akkor sem, ha esetleg adott esetben tényleg az volt, vagy nem sátáni démoni erőknek fogja betudni "emberi tökéletlenségét", ami csak egy eltusolása a saját mulasztásainak), és hajlandó szakorvosi segítséget ÖNKÉNT kérni és elfogadni.) Ha ezt nézzük, a vének szempontjából is könnyebb a krokodikkönnyeket a megbánás jeléül értelmezni, mert azzal nem kell vacakolni annyit. Ez OK, rendben van, ők ezek alapján hoznak döntést, de akkor ennek következményeit is illene felvállalni, mégpedig azt, hogy igenis a szexuális erkölcstelenségek elterjedtek soraikban, és ezt éppen a saját tanításaik és eljárásaik generálják.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.03.30. 12:22:09

@karalabe4: Nagyon lényeges dolgokat írtál...sajnos így van....Láttad vagy hallottad volna valamikor is, hogy a szervezet valamit elismert vagy felvállalt....? : )

a századik juh 2016.03.30. 12:48:09

@m a g n i f i c o: Nem vagyok a szolgád, hogy utasítgathass.

Ha egyéb információd van, állj elő vele, cáfold meg, amit írtam, és idéztem

Magam részéről még az idézett 72-es örtorony cáfolatát sem láttam, miszerint ezt a rendelkezést felülírták.

Mivel tudom, hogy pl az 1935-ös dátumot egy egyszerű olvasóink kérdésében, talán 2003-ban felülírták, lehet, hogy ezen tanítási tételt is hasonlóképpen "pongyolán intézték el".

Ha te tudsz ilyenről, kérlek, oszd meg velünk, hogy frissíthessük az információnkat.

Én nem tudok, szerintem még mindíg az van érvényben, hogy elválhat ugyan, de nem szabad az újraházasodásra.

A te szavadra nem fogok visszakozni, azonban ha előtárod a szervezeti kiadványt, ami ezt felülírja, azt megköszönöm, és belátom a hiányosságomat.

:-)

a századik juh 2016.03.30. 12:53:13

@Catharine: Azt, hogy hálás vagyok, hogy már nem vagyunk a Törvény átka alatt, amiből te is idéztél.

Pl ha ott nem mentél volna el az összejövetelre, megkövezhettek volna, stb, stb.

Félre ne érts, nem azt állítottam, hogy ez a dolog nem paráznaság, mert az, csak azt írtam, hogy milyen kibúvót találtak arra a vének, hogy egy kis orális vagy anális szórakozás ne lehessen újraházasodási alap a sértett félnek, és ezáltal az embertelenségükre, és ésszerűtlenségükre hívtam fel a figyelmet.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.03.30. 14:06:59

@Csakegyember:

"Láttad vagy hallottad volna valamikor is, hogy a szervezet valamit elismert vagy felvállalt....? : )"
Olyan már volt, hogy beismerték tökéletlenségüket és tévedhetetlenségüket, mondjuk ezt nem nevezném "felvállalásnak".

@a századik juh: jogos!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.30. 21:56:30

@m a g n i f i c o: Ez így már jobban hangzik. Köszönjük.

m a g n i f i c o 2016.03.31. 08:04:59

@t.csilla: Köszönöm. A címzett véleményére vagyok kiváncsi, ugyanis mindkét állítása finoman szólva tudatlanságot tükröz. Gondolom nem célotok bullshit-et 'adni a népnek'.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.31. 09:13:38

@m a g n i f i c o: Szerintem mi semmilyen tanítást vagy "szellemi eledelt" nem szeretnénk adni senkinek sem (ha erre gondoltál). Az itt megszólaló emberek mindegyike képes önálló gondolkodásra és véleményalkotásra, és ezt szeretnénk megosztani egymással. Nem hinném, hogy századik juh tudatlan lenne, inkább csak nem ismerte a kiigazításokat, amiket - legyünk őszinték - elég nehéz követni. Te megadtad a forrást, kérlek tedd ezt a jövőben is.

Catharine 2016.03.31. 09:40:56

@karalabe4: köszönöm a linket, mindenkèpp megnèzem. Erről a dokumentumfilmről nem is tudtam.

@a századik juh: èrtelek, persze, de elèg nagy baj szerintem, hogy amit màs normàlis, "paraszt" èsszel is fel tud fogni, az alô a felkent vezető testület kibúvôt keres.

m a g n i f i c o 2016.03.31. 09:53:53

@t.csilla: Nem arra gondoltam. A kommentekért ti is felelősek vagytok bizonyos szinten, ebben kívántam segíteni, hogy ne legyen itt olyan állítás - fajsúlyos témában - ami hülyeség. Ez nem az első eset volt, hogy valaki nyilatkozik olyanban, amiben totál nincs képben. Ennyi.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.31. 10:18:19

@m a g n i f i c o: A moderálási alapelvek 12 pontjában találod meg, hogy a blog szerkesztői nem vállalnak felelősséget a kommentekben elhangzó állításokért:

"12. A hozzászóló teljes mértékben felelős a Blogközösség Jehova Tanúiért blogon megjelenített hozzászólásáért, beleértve (nem kizárólagosan) a fényképeket, személyes adatokat, linkeket. A hozzászólásokért jelen blog szerkesztői egyénileg és csoportosan sem vállalnak felelősséget."

Ezt mindenkinek magának kell megtennie. Azért van így, mert mi csak megosztunk cikkeket, melyeket valamikori vagy még aktív Tanúk írtak, gondolatokat cserélünk ezekről a témákról, de nem célunk a társulati tanokban elmélyedni. Ez azokra tartozik, akik még aktív vének a gyülekezetekben, nekik kell tudniuk mindezt. Századik juh, csak egy Őrtorony cikkre hívta fel a figyelmet, ami a cikk témájával összhangban eszébe jutott. Úgy tűnik, a te forrásodról nem tudott, de azért azt nem mondanám, hogy "totál nem volt képben". Különben meg szerintem senki sincs abban a helyzetben, hogy "totál képben legyen" minden területen. A szervezeti vének is csak hiszik ezt magukról, ezért (is) érzik azt, hogy ők kioszthatnak másokat.
Ez a blog nem ezért van, hanem azért, hogy segítsünk egymásnak.
Te megtetted a kiigazítást, köszönjük.

m a g n i f i c o 2016.03.31. 11:06:39

@t.csilla: Tudom, olvastam. A kommentekért felelősek vagytok abból a szempontból, ha hülyeségek jelennek meg és nem korrigáljátok valamiert (mert esetleg ti sem tudjatok), az hatással lesz a blogra. Tartalmilag és olyan szempontból is, hogy kik éreznek utána indíttatást a válaszolásra. Be csatlakoznak mások is, és elindul egy hazugságon alapuló, egyetértésben kiteljesedő 'na ugye, hogy milyen ez a szekta' c. beszélgetés, vagy aki képben van, legyint egyet, hogy komolytalan ami itt megy, vagy esetleg szól, hogy ez tévedés. Azt gondolom, hogy a blog szabályzatot felül írja az élet ez ügyben. Nem tudtok kibújni a felelősség alól, mint ahogy több exjt blog üzemeltetője sem tudott és látszódik is az eredmény.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.31. 14:03:56

@m a g n i f i c o:
Igen, ezt pl mi sem tudtuk, hogy az infó korrigálva lett volna. Idővel, biztosan rájött volna valamelyikünk. Ennek ellenér, biztosan fognak a hülyeségek vagy pontatlanságok megjelenni, ami miatt előre elnézésedet kérem.
Annak, 'aki képben van' ugyanolyan joga van megosztani az információt, mint annak, aki csupán komolytalanságokkal fárasztja a többieket. Természetesen mindenkinek igyekeznie kell a megfelelő stílusra, egymás tiszteletben tartására, függetlenül attól, hogy kinek van igaza és kinek nincs.
A szervezet szekta mivolta egyébként sem függ attól, hogy milyen legutóbbi világosságot igyekeznek ráerőltetni a híveikre, mert ha jól gondolom, akkor egészen az általad megadott dátumig ( ks5:5, ks12:15....bocs, de ez nekem értelmezhetetlen), az a 78-as cikk lehetett érvényben. De ha te ezt másképp tudod, akkor nyugodtan írd meg ezt egy cikkbe, küld el nekünk, és még ki is tesszük, hátha valakit érdekel.

Ha azok, 'akik képben vannak', saját maguk dönthetik el, hogy szólnak vagy inkább legyintve továbbállnak. Olyan lesz ez a blog, amilyenné tesszük mindannyian, akár kommentelők, akár adminok vagyunk. A felelősség alól pedig nem szeretnénk kibújni, mert elve fel sem vállaltuk, hogy a társulat legfrissebb " igazságait" fogjuk naprakészen tartani az idelátogatóknak. Igazad van, hogy a blog szabályzat nincs lebetonozva, csak egy irányadónak szántuk azt mi magunk is, melynek szellemében igyekszünk eljárni, ahelyett, hogy szavakon lovagolnánk.

Nεω 2016.03.31. 20:40:04

Nem is emlékeztem már erre a cikkemre. Látom többeknek segített a tovább gondolkodásban. Örülök neki. Erről a blogról nem is tudtam, ma hívta fel a figyelmemet rá az egyik barátom.

Üdv mindenkinek.

Régi blognevemen, (Τιμόθεος)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.03.31. 21:34:59

@t.csilla:

Időközben megfejtettük, hogy az idézet a vének könyvéből van (ks5:5, ks12:15)
Lehet, hogy századik juh nem vén, te viszont az lehetsz vagy voltál. Ez esetben meg végképp érthetetlen az őt kioktató hangnemed, hogy fusson még néhány kört a kutatásban (ráadásul olyan területen, amiről te magad is tudod, hogy nem hozzáférhető az átlag Tanúk számára. Ez így nem fair.

a századik juh 2016.04.01. 05:39:56

Ráadásul nincs olyan tanítás, ami csak a vének könyvében lenne. Az adott témában a tanítások biztos, hogy az örtoronyban kell, hogy legyenek, és nem a vének könyvében. Arra hivatkozni,hogy az általam pontosan megadott örtorony forrásanyag felül lett írva a vének könyvében... érdekes dolog.

Örtorony tanítást örtoronyban szoktak "kiigazítani".

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.04.01. 07:47:48

@a századik juh: Van olyan dolog, ami csak a vének könyvében van leírva, pl a jogi eljárások, bűncselekmények esetén a teendők stb.

m a g n i f i c o 2016.04.01. 17:32:51

Sajátságos a nezoponotok :)

Szóltam, hogy 2 db masszív hülyeséget állít az egyik tag. Mire forrás anyagot kert. Megadtam. Most meg inkorrekt vagyok ...

Amúgy a vének könyve magyar nyelven is elérhető a neten, a kiadványokban ti magatok is végezhettek kutatást ... nem élni a lehetőségekkel, butaságokat állítani, holott lehet informálódni is mielőtt Jehova tanúit áztatjátok ...

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.04.01. 18:45:00

@m a g n i f i c o: Szia, valóban valótlanságot állított, de az ki ilyet állít és holtodiglan ragaszkodik hozzá az az ő baja..én nem szóltam bele, mert olaj lett volna a tűzre. De Te kijavítottad. S ha nem Te tetted volna, megtette volna más..Amúgy meg nem áztatjuk Jehova Tanúit.. teszik ezt maguk itt az oldalon is... /hiszen ő az /...
De a forrásanyag megjelölésed , hát ha valaki nem benfentes, s nem ismeri az összes publikáció kódját, hát az nem keveredett ki belőle, így én sem..sosem érdekeltek a rövidítések,....
De üdv. a blogon../ezzel kellett volna kezdenem/.Igaz csak most indul, és ha sikerül kiküszöbölnünk bizonyos dolgokat, s egyre több poszt lesz, reméljük Te is sok hasznosat találsz majd...

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.04.01. 18:58:07

@m a g n i f i c o: Csak még annyit, hogy miért nem érdekeltek a rövidítések, mivel voltk olyan testvérek, kik abban versenyeztek, ki mennyire ismeri ezeket, s ezáltal mérték fel szellemiségüket ....... :) Vagyis úgy gondolták a szellemiség abban rejlik, hogy mindebből naprakész legyél.....Én pedig nem akartam ilyen "szellemiségnek" örvendeni :) .....

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.04.01. 19:01:42

@m a g n i f i c o:
Jehova tanúit nem kell áztatni, mert lejáratják saját magukat a szervezet által jóváhagyott és vének által kivitelezett procedúráikkal. A gond az, hogy ez a legtöbb Tanú háta mögött történik, mivel a belső használatú irodalmak nem elérhetőek mindenki számára. Nekünk sem az a célunk, hogy itt téves információk jelenjenek meg, mint ahogy az sem, hogy lejárassuk a Tanúkat.

Századik juh kommentelő nem állított butaságot, az általa idézett Őrtorony nem kitaláció, tehát senki nem állított olyat, ami nem igaz a szervezettel kapcsolatban. Az a tény, hogy ezt a tanítást megváltoztatták, még nem teszi semmissé azt, hogy ezt igenis valamikor tanították, sőt ez alapján hoztak ítélkezéseket emberek életében. A kommentelő csak nem tudott a "legújabb világosságról", mivel elvileg nem tudhatott arról, mivel ez az információ belső használatú irodalomban található. (Az most mindegy, hogy ez elérhető a neten, itt lehetnek olyanok, akikben még élhet egyfajta tisztelet a vének testülete iránt (vagy mert még tanúk például), és nem biztos, hogy ismerik vagy olvassák (vagy meg akarják ismerni) ezt a belső használatra szánt könyvet.)

Arról nem is beszélve, hogy az is lehetséges, hogy egyes vének nem tudnak, vagy nem érdeklődnek a társulat legújabb frissítései iránt, így azt az infót alkalmazzák, amiről tudnak, illetve ami szimpatikus számukra. Így az is könnyen elképzelhető - hallottunk már ilyenről -, hogy a gyakorlatban valami elterjedt lehet, még akkor is, ha az valójában a társulati tanokkal elvileg ellentétes. Mivel az egyszerű tagok nem ismerik a vezetőknek adott utasításokat, így panasszal sem tudnak élni a döntésekkel szemben, na meg ha netán élnek is, sok haszna nincsen, mert a társulat akkor sem tesz lépést, ha a vének konkrétan szemenköpik a saját tanaikat. Ebből a szempontból pedig teljesen lényegtelen, hogy mi a tényleges tanítás, mert sokkal fontosabb a tényleges gyakorlat. Lehet, a kommentelő egy saját maga által tapasztalt konkrét történet miatt idézte az kérdéses őrtornyot, amihez természetesen ugyanolyan joga van, mint neked, hogy kijavítsd az esetleges tévedést.

Ezért éreztem úgy, hogy hozzászólásod ellen felhozott kifogása jogos. Amúgy köszönjük a korrekciódat és örülünk, hogy szóltál.

m a g n i f i c o 2016.04.01. 20:03:57

Nem olyan bonyolult ez az eset, hogy ennyire meg kelljen magyarázni. A legjobbakat nektek!

a századik juh 2016.04.01. 20:20:14

@m a g n i f i c o: Én ezt egyre jobban nem értem.

Egy átlagtanú, pl Pionír Józsi abban a tudatban létesít orális kapcsolatot egy hölgyel, hogy a felesége úgysem fog elválni, mert nem lenne szabad az újraházasodásra, és nem tud egyedüllétezni.

Alaposan utánnanéz ennek, és megteszi... kitudódik... erre a bírói bizottság közli vele, hogy szabad a feleség az újraházasodásra???

Ugyanilyen alapon van, aki elutasítja a vért, és meghal, a másik elfogadja,
és felkészül a kiközösítésre... ahol közlik, hogy semmi gond?

Ez nonszensz... Persze ennél nonszenszebb dolgok is vannak, de szerintem az a hivatalos tanítás, ami az örtoronyban megjelenik, a vének könyve csak a mérlegelési lehetőségeket tartalmazza.

Megkérhetnélek, hogy bemásolnád az ominózus részt a vének könyvéből?

Köszönöm.

m a g n i f i c o 2016.04.01. 20:58:25

@a századik juh: Pont ez a baj. A kérdésed mutatja, hogy nem vagy képben. A véleményed a vének könyvéről meg egyértelműen azt mutatja, hogy lövéses sincs arról, amiről beszélsz. Ez egy vicc így. Vélemény van. Tudás nincs.

Nem, nem másolom be.

Végezz kutatást! Akkor legalább magad fogsz meggyőződni arról, hogy mekkorát tévedtél!

Egyébként a vének mindkét esetben jól döntöttek. Az első eset egyértelmű, a második lehetséges.

Tegyél erőfeszítést! Ne ertetlenkedj, azt a legegyszerűbb ...

A végen kiderül, hogy nem is voltak következetlenek, meg hülyék a vének, csak te nem vagy képbe Jehova tanúja létedre ...

Részemről a téma itt lezárva.

Elérhetőek az anyagok ... Kutass.

l.gabi 2016.04.01. 21:05:37

@a századik juh: Eszem ágában sincs egy mellékvágányra terelni a beszélgetést, de valami nem megy le a torkomon.

Ha "Pionír Józsi abban a tudatban létesít orális kapcsolatot egy hölgyel, hogy a felesége úgysem fog elválni, mert nem lenne szabad az újraházasodásra" - akkor egy pillanatig sem tudom megsajnálni.

Ha tényleg így gondolkodik valaki a feleségéről, akkor ott valami nagy baj van a férjjel.

Hogy legyen érdemi megszólalásom is, a vének könyvét ismerem, amit írsz róla, az nem állja meg a helyét. Bár nekem nincs belőle személyes példányom, csak az nem olvassa el interneten, aki nem akarja. Nem letöltésről beszélek (mert az illegális), hanem van olyan oldal, ahol lapozható formában el lehet olvasni.

a századik juh 2016.04.01. 21:56:09

@l.gabi: Teljes mértékben egyetértek...

Pedig nagyon sokan így gondolkodnak.

Úgysem válik el az asszony... úgyis megbocsájt... Mert ugye erre vannak kihegyezve a kiadványok is: a megcsalt fél megbocsájthat...

Igen, Csilla most magyarázta el nekem, amit elsőre nem láttam benne.

De ne felejtsük el, hogy hosszú évtizedekig ez volt a gyakorlat, ez a dolog egy új világosság.

Hosszú ideig az orális és/vagy anális szex is tiltólistán volt a házastársak között is, kiközösítés terhe mellett...

Ha jól értelmeztem az ominózus könyvet, akkor ez már nem jár gyehennával.

a századik juh 2016.04.01. 21:58:03

@l.gabi: Most nevetek a szóhasználatodon az orális szexel kapcsolatban!
:-D

l.gabi 2016.04.01. 22:49:06

A bejegyzéshez is csatlakozva, nekem a szervezeti tanácsok sokszor nagyon furcsák voltak. Írom ezt olyan egykori gyerekként, akinek a Fiatalok kérdéseit a kezébe adták, mint nekem szóló könyvet. Lehet, hogy bennünk volt a baj, de nem nagyon tudtuk komolyan olvasni (magamon kívül a bátyámra és több korombelire gondolok, akikkel erről nyíltan beszélgettünk). Sokszor szentségtörésnek éreztem, de a problémafelvetéseket is életidegennek éreztük és nagyon sokat nevetgéltünk idézeteken. Néha el is játszottuk egy-egy tanács alkalmazását (és Erzsike testvérnő le is szidott minket, mert gúnyt űztünk szerinte a rabszolgából).
Ma már tudom, hogy kitől származik a könyv, így nem is csodálkozom az akkori ellenérzéseinken.

Erre a tapasztalatra gondolva szoktam azon gondolkodni, hogy hol van az a határ, amikor a józan meggondolás mellőzéséért már nem a szervezet felel, hanem az érintett? Ha különböző módokon "teokratikusan" nevelt gyerekek képesek erre, akkor egy felnőtt is.

l.gabi 2016.04.01. 22:49:42

@a századik juh: bizonyos értelemben szó szerint is igaz :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.04.01. 23:46:56

@l.gabi: "Erre a tapasztalatra gondolva szoktam azon gondolkodni, hogy hol van az a határ, amikor a józan meggondolás mellőzéséért már nem a szervezet felel, hanem az érintett? Ha különböző módokon "teokratikusan" nevelt gyerekek képesek erre, akkor egy felnőtt is."

A józan ész mellőzéséért mindenképpen az egyén felel, mert ő dönti el, hogy milyen hatást enged be. Az más kérdés, hogy a szűrői hogyan és miért úgy vannak beállítva, hogy egy manipulatív hatást engedjen be. Gyerekként, mindannyian közelebb voltunk a valósághoz.
Pont azért választottam ezt a cikket, mert egy olyan személy nézőpontjából mutatja a szervezet párválasztási tanácsait, akit így neveltek.
süti beállítások módosítása