A szekták jelenségét általában a kisegyházakkal, a mainstrem egyházakból kiszakadt, tiltott vagy éppen csak megtűrt vallásos mozgalmakkal hozzák összefüggésbe, elsősorban pejoratív értelemben, mivel a szektásság az intoleranciához, bigottsághoz és fanatizmushoz kapcsolódik. A szekta-jelenség ma már széles körben kutatott, így a szekta kifejezés korántsem szűkíthető le csupán a vallásos értelmezésre, sőt még a szociológia értelmezés is megkérdőjelezhető, mely szerint a szekta egy olyan csoport, mely a társadalom perifériájára sodródott, marginalizálódott emberek gyűjtőhelyéül szolgál.

Az Arcanum meghatározása szerint, a vallásos értelmezés mellett, egy olyan politikai közösségben, szervezetben vagy pártban keletkezett kisebbség is értelmezhető szektaként, mely szélsőséges, egyoldalú, elvakult, merev és túlzó felfogást képvisel, és türelmetlenséget mutat a másképp gondolkodókkal szemben. A meghatározás szerint elsősorban baloldali mozgalmak hajlamosak túlzásokban esni, mely jelenségek a magyar történelemben a Tanácsköztársaság idején és az 50-es években a Rákosi rezsim működése alatt voltak megfigyelhetők rövidebb, hosszabb ideig, amikor a „nép egyszerű fiai” kezébe politikai hatalom adatott, mellyel saját belátásuk szerint éltek. A rendszer jellemzője volt, hogy demokráciát és szabadságot színlelve gyakorlatilag kőkemény diktatúrát építettek, melyet hangzatos jelszavakkal és propagandával próbáltak leplezni. A valóság és az illúzió közötti szakadék áthidalására hatalmas propagandagépezetet működtettek, mellyel állandóan súlykolták a hamis eredményeket, a hamis önképet („vas és acél országa vagyunk”), míg a hibás döntésekből, mulasztásokból fakadó problémákért külső és belső ellenségeket tettek felelőssé. A társadalom belső rothadását kifényezett eredményekkel ellensúlyozták, pl olimpiai aranyérmekkel és focicsapat támogatásával (Aranycsapat). Az emberektől hatalmas áldozatokat vártak el, és a rossz életkörülmények ellenére is kikényszerítették a népesség növekedését (abortusztilalom, Ratkó-korszak), a kritikus hangokat pedig elhallgattatták, munkatáborokba küldték a kellemetlenkedőket, pl Recskre.

Bár ez a nem túl dicsőséges időszak végetért az 1956-os forradalommal, de a szektariánius politika azért nem halt ki teljesen, hiszen a „puhadiktatúra” azért folytatódott a 60-as évektől. Szerencsére a kommunizmus/szocializmus eszményképén alapuló világ összeomlott, ami utat nyitott az olyan társadalmi rendszerek előtt, melyek jobban figyelembe veszik a nemzeti érdekeket. A téesz elnökök, a hátrányosabb néprétegekből feltörekvő kisemberek ideje lejárt, a hatalmat átveszik a tradíciókhoz jobban ragaszkodó, stabilabb (előkelőbb) családi gyökerekkel bíró, műveltebb, sokszor vallásos világnézetű emberek, vagy ha ezek nincsenek elég számban, akkor olyan fiatalabb értelmiségiek, akik nyitottabbak a világra, nyelveken beszélnek és szélesebb látókörrel bírnak. És láss csodát: a szektariánius politikai légkört nekik is sikerült megvalósítaniuk! Pedig józan paraszti ésszel az ember azt gondolhatná, hogy tanulni kéne a hibákból és a szektás módszereket éppen kerülni kellene, de a jelek szerint ennek pont az ellenkezője történt. Ezek szerint a szektásodásnak semmi köze nincs a tanulatlansághoz, ostobasághoz, politikai bal- vagy jobboldalhoz, de még csak a vallásossághoz sem. Egy egészen más jelenségről van szó mely túlél rendszerváltásokat, korszakokat, nemzedékeket, generációkat, ráadásul az sem érdekli, hogy régimódi vagy modern kor díszlete van-e a mögötte, vagy éppen az őt életbentartó egyén gazdag-e vagy szegény.

Jómagam mintegy két évtizedet töltöttem el a világ egyik legjobban ismert vallásos szektájában, a Jehova Tanúinál, ahonnan egy szerencsés véletlen folytán, „önhibámon kívül” sikerült kikerülnöm. Persze nem igazán értettem ezt akkor, sőt igazságtalanságként éltem meg, de próbáltam egy kicsit pozitívabban megközelíteni „veszteségeimet”, így a 2010-es évek elejétől kezdődően módszeresen kezdtem kutatni a szekták világának jelenségét, amiben óriási segítségemre volt az, hogy ezt korábban belülről is átélhettem. Régebben a legtöbb ember részéről ítélkező vagy éppen sajnálkozó hozzáállás volt jellemző a szektákkal és az onnan kiszabaduló emberekkel kapcsolatban, mivel az általános vélekedés az volt, hogy „minek megy oda” valaki, és ha odament, akkor számoljon a következményeivel. Így vélekedett többek közt pl az azóta már megszűnt Egyenlő Bánásmód Hatóság is, ahol a 2010-es évek elején még nem tekintették problémának, hogy a társadalomban külföldi befolyás alatt álló veszélyes szekták tevékenykednek, gyűlöletbeszédekkel megosztanak családokat, melyekkel kiszolgáltatottabb állampolgároknak kárt okoznak. Ameddig ez a jelenség csak néhány embert érintett, addig nem láttak benne nemzetbiztonsági kockázatot sem, hiszen úgy gondolták, hogy könnyen elkerülhető az ilyesmi, ha valaki „nem megy oda”, ahol sérelem vagy bántás éri. Nyilván! Pedig, ha a vallásos szekták tagjai nem részesülhetnek a minden állampolgárt megillető alapvető emberi jogok védelmében, akkor az annak a jele, hogy a valóságban ez mások számára sem elérhető, csak még a többség nem került olyan helyzetbe, amiben érzékelhető ez az attitűd. Gondolom, azóta már kezd eloszlani az ezzel kapcsolatos illúzió.  

Amúgy a „minek ment oda” logika amellett, hogy kifejezetten áldozathibáztató, még meglehetősen kontraproduktív is, mivel nem foglalkozik a jelenségek okaival, így az azokból fakadó problémákat sem fogja tudni felszámolni. Csak görgeti maga előtt a hógolyót, ami egyre csak nő, míg egyszer csak egy lavinává áll össze. Az áldozatok hibáztatása már egy jó ideje széles körben űzött nemzeti sporttá vált a magyar hatóságoknál, pedig talán egyszer szükség lehet arra az információra, ami a veszélyes szekták működésének jobb megértését segítené elő. Mit lehet tenni akkor, amikor egy egész ország arra ébred, hogy ugyan nem csatlakoztak semmiféle formális szektához, mégis egy ilyen csoport átvette az életük felett a hatalmat? Kirabolták őket, megfosztották alapvető emberi jogaiktól, ráadásul mindezt az ő hozzájárulásukkal, aktív vagy passzív részvételükkel tették velük.

Hogyan történhet ez meg? Első látásra úgy tűnik, hogy sok buta ember kell ehhez, de ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Léteznek mesterelmék, zseni manipulátorok, akik sokkal mélyebben látnak át dolgokat, felismernek mintákat, mint mások. Egyikük, a negatív kampány császáraként elhíresült Arthur J Finkenstein olyan manipulációs technikákat állított elő a 80-as évektől, melyekkel befolyásolta a demokratikus választások kimenetelét. Ennek eredményeként olyan entitások, politikai termékek jöttek létre, melyeket propagandából, hamis marketingből, lúzongokból és burkolt vagy nyílt hazugságokból álltak, de azért egészen jól elboldogultak. Egy darabig, persze. (Általában egy-egy ilyen manipulációs rendszer lelepleződéséhez 15-20 évre van szükség.) Nem mindenki alkalmazott Finkelstein módszeréhez hasonlítható szofisztikált manipulációt, mert voltak olyan országok, melyek azok nélkül is boldogultak, de azért sokan igénybevették a szolgáltatásokat, ahogyan magyar politikusoknak egy csoportja is ezt tette 2008-tól. Onnantól kezdve egy mesterséges befolyásolás alá kerültek a magyarok, vagyis politikai döntéseik erősen manipulálva voltak, ahogyan ez a Jehova Tanúinál is történt az Őrtorony szervezet hatására, kiváltképp a múlt század második felében. Ettől még sem a magyar választók, sem a felnőtt Jehova Tanúi nem mentesülnek a felelősségtől és döntéseik következményeitől. Ahogy a magyar politikusok nem kötötték választóik orrára, hogy miféle pszichológia manipulációt alkalmaztak rajtuk, úgy a legtöbb Jehova Tanúja sem tud a mögötte álló szervezet viselt dolgairól és tanításbeli és történelmi csúsztatásairól. Aki mégis megsejtette a turpisságot – és a 2010-es években elég nagy számban voltak ilyenek –, azt könyörtelenül eltávolították a gyülekezetből, eltiltva tőle összes ismerősét, barátait és általában lejáratókampányt is folytattak ellene. A Jehova Tanúi irányító vallásos üzleti birodalom mögött nem Finkelstein állt, hanem egy másik géniusz, nevezetesen Nathan H Knorr, az Őrtorony Társulat harmadik elnöke, akinek az elnöksége idején 1942 és 1977 között mintegy 1700%-os növekedést értek el. Knorr halála után utódjai már nem tudták produkálni ezt a szintet, sőt hibát-hibára halmoztak, aminek köszönhetően csökkenés állt be, de ettől még nem szűntek meg. Finkelstein 2017-ben bekövetkezett halála után is fennmaradt az azóta már önműködővé váló politikai manipulációs gépezet, bár a géniusz elme már onnan is hiányzik: a hibák egyre nyilvánvalóbbak, és egyre több lábonlövés történik. Lehet, hogy a manipulatív csoportok vagy szekták csak úgy eltűnnek a történelem süllyesztőjébe maguktól? Sajnos, ez nem ilyen egyszerű.

A képen balra Finkelstein, jobbra Knorr látható

Akkor mégis mitől függ a szekták fennmaradása? Attól, hogy igény, és ebből kifolyólag szükség is van rájuk. Ettől még nem lesz hasznos és jó a tevékenységük, ahogyan sok szemét kaját, hülyeséget is el lehet adni a piacon, mert van rá „igény”, de a jelenség maga, az „üzleti rés” létezik, és életben tart olyan entitásokat is, melyek hosszabbtávon önpusztítóak lehetnek. Egy kívülálló talán azt hiszi, hogy csak a megvezetett emberek tömörülnek szektákba, és teszik ki magukat ostobábbnál-ostobább helyzeteknek (mint pl a legújabb politikai megaegyház, az ún. Harcosok Klubja hittérítő formáció). A valóság az, hogy tagja lenni egy szektának rettentően kényelmes dolog. Nem kell önálló gondolatokat formázni, mert egy előre kialakított narratíva van, amihez csak be kell csatlakozni, és támogató közeg veszi körül az embert. Ki nem szereti ezt? Az emberek maguk akarnak ilyen csoportokhoz csatlakozni, mert nagyobb biztonságban érzik magukat, ha találnak egy összerendező ideológiát, mely keretet ad az életüknek. Egy szektában meg lehet élni az egységélményt, és még ha a tagság nem is mindig élvezetes vagy komfortos, mindenesetre sokkal könnyebb ott maradni, mint kijönni onnan, így csak aránylag kevesen távoznak „önként” vagy etikai megfontolásokból (természetesen egy informális „szektából”, pl egy FB csoportból, szekértáborból ki lehet lépni, de egy formálisabb szektából, mint pl vallás, párt, munkahely stb., ahova valaki beépült és családi, megélhetési kötelékek fűzik hozzá, sokkal nehezebb kiszabadulni). Ha valaki meg is teszi ezt, akkor sem élhet túl sokáig szekta nélkül, mivel úgy gondolja, hogy az a bizonyos szekta, melyben nevelkedett vagy melyben eltöltött egy huzamosabb időt, nem jó, de a többi csoport már másmilyen. Eleinte igen, talán másfajta retorikát használ, másfajta hasznot ad a tagjainak, de idővel kiderül, hogy sajnos ugyanolyan mérgező és káros, mint amelyiket elhagyta. Ráadásul bármiből lehet szektát csinálni, vallásból, politikából, üzletből, összeesküvéselméletből, pszichológiából, spiritualitásból, ezoteriából, jógából, asztrológiából, egészséges életmódból stb. Ezek önmagukban egyik sem jó vagy rossz, de bármelyikben lehet olyan összetevő, melyektől egyesek rosszul lesznek vagy éppen allergiásak, vagy megterheli őket. A helyzet ahhoz hasonló, amikor sokan ebédelnek valahol és hirtelen többen rosszul lesznek a felszolgált ételtől. A vizsgálatok kiderítik, hogy a krumplistészta okozta az ételmérgezést, pontosabban az abban található baktérium. A probléma attól nem fog megoldódni, ha betiltják a krumplistésztát, attól viszont igen, ha ellenőrzik az adott konyha tisztaságát és higéniai szabályait, és szükség esetén megvonják az étterem működési engedélyét. Ettől persze lehet, hogy valaki megutálja a krumplistésztát, bár ez semmiféle garanciával nem fog szolgálni számára arra, hogy soha többé nem lesz ételmérgezése. Valahogy így van ez a szektákkal is: akik rossz tapasztalatokat szereztek az ezoterikus csoportokban, azok örömmel csatlakoznak valami kedves keresztény gyülekezethez és fordítva. Akik kiábrándultak a politikából, azok esetleg jótékonysági szervezetek munkájában vennének inkább részt. Ezek bármelyike lehet egy kőkemény kontrollt alkalmazó csoport, ahol semmi sem lesz az, aminek látszik, és persze ugyanúgy lehet jószándékú emberek csoportja, akik tenni akarnak egy ügyért, vagy segíteni akarnak másokon. A lényeg nem abban van, amit kitesznek az ablakba, hanem abban, amit nem, vagyis a belső eljárásokban és a vezetők mentális állapotában, ahogyan az ételmérgezés esetén sem a felszolgált étel típusa, hanem a higéniai szabályok betartása és a dolgozók szokásai és tisztasági állapota lesz a döntő. A manipulatív csoportok, pártok és gyülekezetek belső szabályrendszere, problémakezelési módszerei és a vezetők mentális egészsége, fejlődésre való képessége pedig időnként kivetnivalót hagynak maguk mögött. Ami túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem igaz. A szekták „csodálatos” világáért, az illúzió fenntartásáért valakik általában nagy árat fizetnek. A Jehova Tanúi köreiben ezek a kiszolgáltatott, sokszor védekezésre képtelen emberek, a nők és a gyermekek. A pszichológiai manipulációt alkalmazó csoportokról sokszor kiderül, hogy köreikben elterjedtek és elfogadottak az olyan visszaélések, mint a gyermekek és fiatalok szexuális kizsákmányolása.

A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy őt aztán sehova nem tudják beszervezni, mert ő nem olyan „hülye”. Nos, ha te is így gondolkodsz, akkor már nagy valószínűséggel tagja is vagy valamilyen formális vagy informális szektaszerű csoportnak (ami lehet akár párkapcsolat, család, munkahely is … a korábbi felsorolt csoportokon kívül), csak nem tudsz róla. Honnan tudod, hogy egy szekta bűvkörébe kerültél? Egy nagyon egyszerű gyakorlat segíthet ebben. Gondolj arra a csoportra, melynek tagja vagy, vagy amelyikkel szimpatizálsz. Ez lehet vallásos csoport, politikai-irányzat de akár informális csoport is (pl valamilyen szekértábor, oltásellenesség stb.). Éld bele magad, hogy mennyivel jobb lenne a világ, ha mindenki úgy gondolkozna, ahogyan annak a csoportnak a tagjai, és mások is azok szerint az értékrendek szerint élnének, melyeket helyeselsz. Ha ez megvan, akkor gondolj egy olyan csoportra vagy irányzatra, melyet utálsz és el sem tudod képzelni, hogy emberek hogyan hihetnek el vagy követhetnek akkora ostobaságokat (pl szélsőjobbos megnyilvánulások, woke vagy antifa tüntetések stb.). Ha mindezzel megvagy, akkor a szedj össze 10 olyan tulajdonságát az általad preferált csoportnak vagy világnézetnek, melyek negatív hatásúak, túlkapások, vagy csak értelmetlenek. Ugyanezt tedd meg az ellenséges csoporttal is, de ezúttal 10 pozitív tulajdonságra koncentrálva. Minden csoport mellett vannak pro és kontra érvek, szóval ez nem lehetetlen feladat. Onnan tudod, hogy „szektatag” vagy-e vagy sem, hogy mennyire találtad könnyűnek ezt a feladatot és hány jellemzőt sikerült összeszedned. A tízes szám elég alacsony, így ha nem, vagy csak nehezen sikerült elérned, akkor erősen jelen lehetnek nálad a szektatagság jellemzői még akkor is, ha egyetlen formális csoportnak sem vagy tagja. 

Mi tehát a titok? Nehezen fogható ez meg. Talán az egyik lényeges elem, hogy a belső élmény alapvetően egy önazonos élet megteremtésével élhető meg, melyben igazából bármi – akár egy szekta is – segíthet a külvilágból, de csak akkor, ha alapvetően megvan bennünk a belső harmóniára, integrációra való törekvés, ami a felelősség felvállalásának képességével társul. Ennek hiányában külső tényezőkre támaszkodunk, vagyis boldogságunk fenntartásához külső stimulusokra lesz szükség. Ebből a szempontból mindegy, hogy kit vagy mit ruházunk fel ezzel a szereppel, egy vallásvezetőt, egy politikust, egy családtagot, egy jósnőt, egy dietetikust vagy éppen alkoholt vagy drogot, mert bárkiből bármiből csinálhatunk magunknak „szektavezért”, és csinálunk is abban az esetben, ha az életünk irányítása nem a mi kezünkben van. Mindannyian beleeshetünk ebbe a csapdába, ráadásul úgy, hogy észre sem vesszük. Itt az ideje tehát átértékelni a helyzetet és egy másik nézőpontot elsajátítani a szektákról, annál is inkább, mert nem igazán kerülheti el senki, hogy manipuláció áldozatává váljon.