A  „hű és bölcs rabszolga” – Nathan Knorr elnöksége
2018. február 26. írta: t.csilla

A „hű és bölcs rabszolga” – Nathan Knorr elnöksége

A vonakodó hitehagyott 21. rész

"Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?"

(Máté 24:45)

A Máté 24-ik fejezete valószínűleg a Tanúk által legtöbben idézett és legjobban ismert rész a Bibliából. Miután felsorolja az utolsó napok borzalmas állapotait, a 45. versben a fenti költői kérdést teszi fel. Az ezt követő versek szerint létfontosságú, hogy Jézus követői meg tudják különböztetni a valódi szolgákat a képmutató elnyomóktól. De mi van, ha ez nem csupán egy példabeszéd, hanem egy prófécia, ami arra utal, hogy az utolsó napok sok nyomorúságában egy Istentől származó „szolga” fogja a hívőket irányítani? Vajon ez a „szolga” lenne Isten szócsöve, melyen keresztül kommunikál az imádóival, kiváltképp ebben a vészterhes időszakban?

A Jehova Tanúi mai vezetősége pontosan e szolgaként azonosítja be önmagát. De hogyan kezdődött el ez és miképp formálódott az évtizedek alatt? Már maga Russell is ezzel a névvel illette magát (illetve a felesége nevezte őt így még a házasságuk megromlása, kb 1895 előtt), igaz csak magánkörben.

Rutherford ideje alatt, egy 1927-ben megjelenő Őr Toronyban ez áll:

„.....Jehova Szolgája A Krisztus, és A Krisztus Jézusból és az Ő teste hűséges tagjaiból áll össze, úgy találtuk helyes a „Szolga” kifejezést Jézusra egyedül használni, vagy Jézusra és a test tagjaira, mint egy egységre utalni, de néha még Krisztus testének még földön élő tagjaira is utalhat egyedül”

Így a Máté 24:45 versében utaló szolga, aki a szellemi eledelt osztja ki a megmentésre szánt háznép számára, azokra az Őrtoronnyal kapcsolatos személyek összességére utalt, akik mennyei elhívásban részesültek.A Jelenések 7. fejezete ugyan 144 000-ben határolja be számukat, ami elég kínos, ha figyelembe vesszük, hogy a Krisztustól számított közel 2000 éven keresztül összesen ennyi ember részesülhet égi elhívásban. De mi van akkor, ha a követők kinövik ezt a létszámot?

Szerencsére 1935-ben minden megváltozott, amikor  Washington D.C.-ben Rutherford bejelentette a keresztények másik osztályát, a „nagy sokaságot” (vagy „Jonadáb”-osztályt), akik a földi paradicsomban reménykedtek. (A tan hátteréről és kialakulásáról bővebben itt.) A menny kapuja gyakorlatilag bezárult abban az évben, így a „felkentek” száma rohamosan csökkenni kezdett, majd 8500 és 10000 között megállapodott (1978 és 2008 közötti időszakban). Rutherford halálakor a Jehova Tanúi alig több, mint 115 000 fős tagsággal rendelkeztek az egész világon. Hogyan lett ebből a viszonylag kis csoportból egy több (8) millió taggal rendelkező nemzetközi mozgalom? Ez a teljesítmény nagy részben köszönhető a társulat következő elnökének, Nathan Knorr-nak.

Nathan Homer Knorr 1905-ben született Pennsylvaniában. A 16 éves fiú már középiskolásként meggyőződött arról, hogy a Russell általi bibliakutató csoport volt az a csatorna, melyen keresztül Isten kommunikált az emberekkel, így 18 évesen, a középiskola befejezése után kijelentkezett a református egyházból, melybe keresztelték, és bibliakutatóként keresztelkedett meg 1923-ban. Már abban az évben meghívást kapott a brooklyni Bételbe, ahol karrierje látványosan ívelt felfelé.

A fiatalember jelleméről és apró részletek iránti figyelméről a 2014. április 15-i Őrtoronyban olvashatunk:

„Egy alkalommal Knorr testvér arról beszélt nekem, mennyire fontos figyelni a jelentéktelennek tűnő dolgokra. Hogy ezt érzékeltesse, elmondta, hogy amikor nyomdafelvigyázó volt, Rutherford testvér időnként felhívta őt, és ezt mondta: „Knorr testvér! Szükségem lenne radírra. Kérlek, ha jössz ebédelni, hozz magaddal néhányat.” Knorr testvér elmondta, hogy ilyenkor az első dolga az volt, hogy elment a raktárba, és beletett a zsebébe néhány radírt. Majd délben átvitte azokat Rutherford testvér irodájába. Ez csak egy apróság volt, de sokat jelentett Rutherford testvérnek. Aztán Knorr testvér így szólt hozzám: „Szeretem, ha a ceruzáim ki vannak hegyezve. Szóval, kérlek, minden reggel hegyezd ki őket.” Sok éven keresztül figyeltem arra, hogy mindig hegyesek legyenek a ceruzái.”

Kétségtelenül az agilis férfi, felettese minden kis rezdülését figyelte, és azonnal készen állt a szolgálatra. Talán ezért is nevezhették „Barni”-nak őt közvetlen munkatársai, mint akinek barna az orra attól, hogy sokat sürög-forog a főnök közvetlen közelében, illetve hátsó fertályánál (ez az anekdota Richard E. Kelly elmondása alapján ismerhető, aki Knorr ideje alatt volt bételtag, és hallotta idősebb tagoktól). De akárhogy is volt, Knorr stratégiája meghozta gyümölcsét, 1934-ben az ún. People’s Pulpit Association (később Őrtorony Biblia És Traktátus Társulat-ként ismert) igazgatójává, majd egy évre rá annak alelnökévé.

1942-re, Rutherford halálakor, az akkor mindössze 37 éves fiatalember szinte az egyedüli kézenfekvő jelölt a szervezet vezetőjének posztjára, ami egy névtelen szavazáson megerősítést is nyert még ugyanabban az évben. Rögtön a következő évben az 1943-as Évkönyvben (226-227. oldalakon), amellett, hogy megerősítést nyer Jézus szerepe, mint az „Őrtorony Társulat láthatatlan igazgatójáé”, elismerik, hogy Russell és Rutherford  Jehova által kiválasztott és felhasznált személyek voltak, és szintén emlékeztetik a követőket a teokratikus rend  mibenlétére, mint ami felülről lefelé működik és nem fordítva. A bibliaversekben nem szűkölködő szöveg kijelenti: „ Elismerjük az Úr előtt, hogy N. H. Knorr testvér az a kiválasztott szolga, aki betölti J. F. Rutherford testvér elhalálozása folytán megüresedett elnöki pozíciót”. Az írás azt is kijelenti, hogy „nem változik semmi”, vagyis az elnöki poszt továbbra is egyszemélyes marad, szó sem volt még akkor (a Russell végakaratában körvonalazott) testületről.

Ellentétben Rutherford megosztottságot előidéző ravasz konspirációjával, Knorr elnökké választása idején az „egész testvéri közösség teljes szívű támogatását” élvezte, nos legalábbis a már korábban idézett Évkönyv szerint. De akárhogy is volt, Knorr nem okozott csalódást „az Úr munkának növekedése” területén, mivel elnöksége 35 éve alatt a szervezet kb. 1700%-os növekedést könyvelhetett el, mely a következő számokban követhető nyomon:

Év

Hirnökszám

Országok

1942

115 240

54

1952

456 265

127

1977

2 000 000

216

 

Knorr érdeme és képessége jobban kiemelkedik összehasonlítva az azt követő 37 évvel (1977-2014 között), a növekedés „csak” 400%-os, így igazán elmondható, hogy Russell ugyan megalapította a mozgalmat, Rutherford elnevezte azt, de Knorr nélkül valószínűleg soha nem hallottál volna róla. El kell ismerni, hogy Knorr egy nagyszerű szervező és adminisztrátor volt, és ha az „isteni kinevezettség” sugallata egy kissé feltupírozott is volt, egy elég jó választásnak bizonyult az elnöki pozícióra kiváltképp a háborút követő időszakban. Csak tippelni lehet arra, ha nem ugrott volna bele a fiatal fiú a középiskola befejezése után egy ilyen vallásos szektába, akkor könnyen elképzelhető, hogy fényes karriert futott volna be az üzleti élet valamely területén.

Knorr sok mindenben különbözött elődjétől, mégpedig leginkább pozitív értelemben. Rutherford excentrikus nagyzolásaihoz képest, Knorr egyszerű ember volt, mentes a túl látványos allűröktől. Knorr azonban egy kifejezetten szervezeti ember volt, aki meglehetősen nélkülözte a karizmát, és szilárdan elhatározta, hogy az elődje által már elkezdett szervezeti, centralizáló tendenciát fogja követni. De ahogy Rutherford menekült elődje árnyékától, hasonló folyamat megfigyelhető Knorr esetében is, aki viszont Rutherford által bevezetett egyes eljárásoktól kívánt megszabadulni. Úgy tűnik, ezek a vezetők – bár nem értettek egyet sok területen – meglehetősen tolerálták feletteseik nézeteit amíg azok életben voltak, viszont haláluk után szinte azonnal félretették a szerintük nem megfelelő tanokat, gyakorlatokat, majd igyekeztek gondosan eltitkolni elődjeik kétes dolgait, egészen addig, amíg csupán egy felszínes máz maradt meg belőlük, akinek képét aztán be tudták illeszteni a szervezeti történelem arcképcsarnokába, anélkül, hogy túlságosan szégyenkezniük kéne miattuk. Igazából Knorr is ezt az eddig bevált íratlan szabályt követte.   

Az első dolog, ami rögtön szembetűnő, Knorr gyakorlatiassága, pragmatizmusa, Rutherford állandó sürgető végidő próféciáival és grandiózus fantáziálásaival ellentétben. Felesége, Audrey visszaemlékezése szerint (Őrtorony 2004. július 1.):

„Nathan igazán haladó gondolkodású ember volt, mindig előre tervezett, a jövőbeli növekedésre. Egyesek ezt helytelennek tartották, mert úgy vélték, hogy ennek a világrendnek a vége nagyon közel van. Egyikük, amikor meglátta Nathan terveit, megkérdezte tőle: „Ez meg mi, Knorr testvér? Hát van neked hited?!” Ő így felelt: „Igen van, de ha a vég nem jön olyan gyorsan el, mint ahogy számítunk rá, akkor fel vagyunk készülve.””

Audrey Knorr (Hyde) élettörténete a 2004. július 1-i Őrtoronyban jelent meg. A sokgyermekes család 1913-ban kezdett csatlakozni a bibliakutatókhoz az édesanyával az élen. Az apa csak 1939-re lett Tanúvá, valószínűleg az édesanya főség iránti tiszteletének következtében, mely feltehetően a férjnek való alárendelődés "jó példáját" mutatta lányának, ami később jól jött teokratikus karrierjének egyengetéséhez, mert megalapozta "boldog házasságát" a társulat harmadik elnökével Nathan Knorr-al.

A család gazdálkodásból tartotta fenn magát. Audrey már iskolás kora előtt nehéz, mezőgazdasági munkát végzett, amire hálával emlékszik vissza, mert megtanították dolgozni. A nehéz sorú lány a Bételbe szeretett volna menni, ahova fel is vették, és további nehéz (takarítói) munkával bízták meg. Audrey, mivel megfogadta Bételbe kerülése idején, hogy onnan soha nem fog elmenni, dilemmába került, amikor azt látta, hogy sokaknak távozniuk kellett onnan házasságkötésük után. Nathan Knorr udvarlása és házassági ajánlata megfontolandónak tűnt számára, mert úgy gondolta, hogy "aki akkoriban az egész világméretű Királyság-munkát felvigyázta......„Ha valaki maradhat, akkor ő biztosan!”"

audrey_knorr_memorial.PNG

Nekem ez alapján nem a legromantikusabb szerelemnek tűnik ez a kapcsolat, inkább egyfajta "teokratikus érdekek" találkozásának. Audrey, aki talán álmodni sem mert erről korábban, világméretű utazásokra kísérte el férjét, bár elsősorban dekorációs célja volt, hiszen férje sokszor be sem mutatta a testvéreknek, akikkel az utazásaikon találkoztak. De Audrey nem bánta ezt túlságosan, mivel Knorr arra hivatkozott, hogy elfelejtette ezeknek a személyeknek a nevét, sőt még úgy tekintett férjére, hogy milyen figyelmes, mivel ezt előre megmondta neki.

Azzal ellentétben, hogy Knorr az elnöki kinevezésekor az „Úr által kiválasztott” Rutherford nyomdokait volt hívatott követni, néhány területen igen eltérő irányt vett fel. Néhány változás, melyet bevezetett:

  • Az egyszerű hírnökök nem egy előre felvett beszédet (Rutherford beszédeit) játszottak le az ajtóknál, hanem saját jogukon lehettek meggyőző prédikálók.
  • Knorr helyreállította a Királyság-énekek éneklését, melyet Rutherford betiltott.
  • 1943: Knorr bevezeti a Teokratikus Szolgálati Iskolát, mivel a hírnököket megfelelően ki kellett képezni a hatásos prédikálásra.
  • 1943: megalapítja a Gileád Iskolát, mely a globális terjeszkedésre készíti fel a szervezetet.
  • Mindkét iskola elsődleges célja az evangéliumhirdetés és az előadások színvonalának emelése, és nem feltétlenül az egyes hívők személyes hitének erősítése vagy doktrinális kérdések tisztázása (érdekes módon még ma is fellelhető ez az attitűd, miszerint, ha valami bajod van, vagy kételyek gyötörnek, akkor menj többet prédikálni, mert majd attól jobb lesz az életed...és nem fordítva, hogy attól fogsz többet menni prédikálni, ha jó a lelkiismereted, és belső vágy ösztönöz arra, hogy megoszd a hitedet).
  • Kiadja az Új Világ (New World) című könyvet, ami a más juhok begyűjtésére összpontosít. A Tanúk a mai napig használják ezt a kifejezést, mint egy mantrát.
  • 1961: megjelenik az Új Világ Fordítású Biblia első teljes példánya, melyben helyreállítják a Jehova nevet (a valóságban ez egy kitalált szó, melynek sikerült bekerülnie a King James fordításba, amit meg történetesen éppen Russell részesített előnybe, így lett a név „visszahelyezve” eredeti környezetébe).

Talán a legnyilvánvalóbb tendencia az volt, hogy Rutherford állandó sürgető végidőre vonatkozó próféciái (1925, majd a II. világháborúról hitték azt, hogy Armageddonba fog torkolni stb.) helyett, tervek születtek, melyek a végidőben végzett munkára, és annak gyakorlati elemeire összpontosítottak (képzések, építkezések, beruházások). [Jóllehet Rutherford idejében is történt építkezés, de annak elsődleges célja az 1925-re várt feltámadott "hercegek" elszállásolása volt, majd Rutherford luxuslakosztályaként funkcionált az épület.] Knorrnak kétségtelenül voltak érdemei és tehetsége a prédikálómunka megszervezésében és kiterjesztésében. De vajon magánemberként milyen volt ő? Az Őrtorony folklór szerint egy igazságos, határozott, de megfontolt személy volt. Más források azonban arra engednek következtetni, hogy éppen olyan kegyetlen, autokrata, sőt egyes esetekben aljas is volt, mint elődje annak idején. Barbara Grizzuti Harrison Visions of Glory: A History and a Memory of Jehovah’s Witnesses című visszaemlékezésében ezt írja Knorr-ról amikor egy alkalommal tudomására jutott, hogy egy idős bételtag cukorkát árul a munkatársainak:

„Knorr tudomására jutott a kis üzlet [amit az öreg folytatott], és nyilvánosan és hosszan kiprédikálta az öreget. Abból a tényből indult ki, hogy az idős férfi egy zsidó volt.  A zsidók, Knorr szerint, mindig is akaratos, kuporgató önző emberek voltak. Jehova pontosan azért választotta ki őket, hogy megmutassa, hogy még az ilyen gusztustalan emberanyag is helyrehozható, ha ragaszkodnak a törvényeihez. Knorr szavai szerint a cukorkaárus mindazokat az alantas jellemzőket jelképezte, mely ahhoz vezetett, hogy a zsidók végül megölték Jézust. És így folytatta majd egy órán keresztül, amíg fel nem fordult a gyomrom...”

Néstor Kuilan, aki bételtag volt Knorr idejében, hasonló jellemzést ad: „...[Knorr]..néven nevezte a személyt és az általa elkövetett helytelenséget, majd nyilvánosan megalázta az illetőt”.

Igazából, ami történt Knorral ezen alkalmakkor, az valójában egy „elnöki személyiség” volt, vagyis egy olyan álarc, amit akkor vett fel, amikor úgy vélte „Isten akarat szerinti kiválasztottként” így és így kell viselkednie vagy fellépnie a helytelenkedőkkel szemben. Knorr ugyanabba a hibába esett, mint bárki más esett volna – és esik/esett is - ha egy olyan felelősséget vállal magára, amire igazából nincs felhatalmazva. Az emberek, ha meg vannak győződve saját igazukról, mintha az „Isten akarata” lenne, akkor elég gyakran elveszítik realitásérzéküket és más emberekkel szembeni viselkedésük kontrollját (vagy az arra történő rálátást), és ilyen faragatlanokká válhatnak. Annyi mégis javára írható, hogy –Rutherford-al ellentétben - legalább nem tekintette magát a bölcsesség kifogyhatatlan – és egyedülálló – kútfőjeként, így a körülötte levő munkatársak nagyobb teret kaptak. Így vált az Őrtorony doktrináinak és belső szabályrendszerének megalkotójává Frederick Franz, aki a legtöbb cikket írta, amit Knorr jóváhagyott. Vagyis az „Igazság” úgy nézett ki, hogy Franz testvér felhozott egy tanítás, vagy értelmezést, megvitatta azt Knorr testvérrel, és ha ő egyetértett vele, akkor kerülhetett az anyag nyomtatásba. 1952-ben egy tanításbeli ügy módosítása miatt Knorr állítólag ezt mondta a szerkesztő bizottság tagjainak: „Testvérek, vitatkozhattok ezen, ha akartok, de ahogyan lekerül az anyag a hatodik emeletről, ez már az igazság”. A hatodik emeleten volt a nyomtatás, és ezzel arra utalt, ha egy anyag nyomtatásba kerül, akkor azt már nem lehet megkérdőjelezni. A Tanúknak így nem lehet személyes ellenvetésük, vagy nem kérdőjelezhetik meg a tanokat (súlyos következmények, büntetések nélkül), erre csak néhány embernek van lehetősége, akik még a nyomdába kerülés előtt látják az anyagokat. Knorr elnöksége idején vezették be hivatalosan a kiközösítés elrendezését is (csupán néhány évvel azután, hogy megírták az arról szóló cikket, melyben elítélik ezt a szokást), így a rutherfordi diktatúra „nagy szabadságnak” tűnt az akkor élő Tanú családoknak. James Penton, aki negyedik generációs Tanú családban élt úgy számol be, amíg Rutherford elsősorban olyanokat zárt ki, akik személyét kritizálták (mint pl Moyle-t), addig az új elrendezéssel már az Őrtorony tanításait kritizálók is kizárhatók voltak (a szexuális erkölcstelenség gyakorlóival együtt, akikkel szemben a gyülekezet már korábban is fellépett).

Egy másik eseten keresztül is bepillantás nyerhető ebbe a döntési mechanizmusba, az ún. Walsh-ügy kapcsán 1954-ből. Az eset akkor történt, amikor a Tanúk Skóciában akarták kiterjeszteni vallási szervezetüket, és el akarták ismertetni annak minden egyes tagját, mint vallási szolgákat. Három prominens vezető (Franz, Covington, Suiter) jelent meg ezen a tárgyaláson és válaszolt a következő kérdésekre:

Kérdező: A szellemi ügyeket illetően, az Igazgatótanács minden tagjának egyforma súlyú véleménye van?

Válasz: Az elnök a szócső. Ő tartja a beszédeket, melyekben rámutat az írások értelmezéseinek irányvonalaira. Ekkor kinevezhet más főhivatali tagokat arra, hogy beszédeket tartsanak a kijelölt témában, melyek a Biblia részeire további világosságot hoztak.

Kérdező: Ezek az irányvonalak, ahogyan kijelentette, az igazgatók által megszavazásra kerültek?

Válasz: Nem.

Kérdés: Hogyan kerülnek ki a nyilvánosság elé, akkor?

Válasz: Végigmennek a szerkesztő bizottságon, és én leokézom őket, miután az Írások fényében megvizsgáltam ezeket [ezt feltehetően Franz mondhatta – fordító megj.]. Majd átadom őket Knorr elnöknek, aki véglegesen jóváhagyja őket.

Kérdés: Szóval egyáltalán nem kerül az anyag az igazgatótanács elé?

Válasz: Nem.

Az ügyet megemlíti az 1955. június 1-i Őrtorony (329-332 oldalain) és az 1973. Évkönyv (133-135. oldalain)

Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez egy diktatúra rövid leírása, ami egészen jól működött kb az 50-es évekig. De a 60-as évektől társadalmi változások kezdődtek, melyek alapjaiban kérdőjelezték meg az addigi hagyományos értékrendet, és a demokrácia szélesebb kiterjedését sürgették. Elképzelhető, hogy ez lehetett hatással az akkori Tanúkra, vagy csupán egyesek felismerték, hogy vallási tanaik előírásait végül csak néhány ember diktálja. Általános nyugtalanság és elégedetlenség lett úrrá a Tanúkon. 

Akkoriban még a szekták kritériumainak tanulmányozása még nem képezte kutatás tárgyát. Robert Lifton 1953-ban kezdte meg kutatásait az elmekontroll témájában, és híres könyvét (Thought Reform and the Psychology of Totalism: A Study of "Brainwashing) csak 1961-ben adta ki, mely könyvet később a szektákban előforduló elmekontroll technikákra alkalmaztak, így felállíthatták a szekták kritériumait – melyek egyike a karizmatikus vezető(k) léte és kizárólagossága a tanokban történő döntésekben.

1965-ben ezért egy bizottságot hozott létre Knorr, melynek célja a Segítség a Biblia megértéséhez című kétrészes kutatási segédlet összeállítása. Ennek a bizottságnak volt tagja Frederick unokaöccse Raymond Franz is. Elmélyülve az Írásokban és „világi” forrásokban, mely a Biblia jobb megértését voltak hívatottak elősegíteni, Raymond és munkatársai számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az Őrtorony vezetése nem egészen a bibliai példát követi. Még 1932-ben Rutherford vezette be azt az elrendezést, mely szerint a gyülekezet által választott véneket felváltották az Őr Torony szabályrendszerét forszírozó szolgálati vezetők, mivel ezáltal és a körzetfelvigyázók látogatásának bevezetése által könnyebben kézben tudta tartani a központosított vezetést, és jobban tudta ellenőrizni, hogy minden az ő akarat szerint történik-e. Rutherford „korrupt és lusta bajkeverőknek” tekintette a „megválasztott véneket, jóllehet abban az időben még az egész gyülekezet által kerültek  megválasztásra, ellentétben a későbbi (és mai) elrendezéssel, miszerint maga a már meglévő vének testülete a körzetfelvigyázóval együtt jelölik ki ezeket a férfiakat.

Bővebben erről: http://blogjt.blog.hu/2017/12/11/rutherford_hatalomra_jutasa_es_a_valtoztatasok_bevezetese

Raymond Franz nem átallotta azt sugalmazni a vezetők számára, hogy igazodni kellene a Biblia keresztény gyülekezeteknek szóló útmutatásához. Bár eleinte Raymond ellenállásba ütközött, azonban nagybátyja, Fred, támogatta, így a vének testületéről szóló utasítás bekerült a Tanúk belső szabályrendszerébe, és felváltotta az addigi egyszemélyes kiskirálykodásokat. Érdekes módon éppen ez a felülről jövő, de alulról megvalósuló átrendezés adta az ötletét annak, hogy ha a gyülekezetek felett egy idősebb férfiakból álló testület kell, hogy szolgáljon, akkor miért  kéne ennek másképp lennie magában a vallási vezetésben.

Hogy fogadták ezt az addigi véleményvezérek Knorr és Frederick Franz? 

 

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr1513676768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2018.03.01. 07:20:41

Igen a "hű és bölcs", ez szinte nagyobb " szegletkő" a tanításukban mint Krisztus és váltságáldozata, vagy legalábbis akkora....mivel ez biztosítja az " uralkodásra" való jogot a háznép felett...és ezt haladéktalanul és lelkiismeretlenül ki is használják..

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.03.01. 13:23:33

@Csakegyember:
Igen, hiszen ezt a különleges "szolgát" maga Jézus "nevezte ki" a "háznépe fölé". Ha erről sikerül valahogy a híveket meggyőzni, akkor nyert ügyük van, mert bármit megtehetnek. Ehhez viszont az kell, hogy megszépítsék a történelmüket, kihagyjanak egyes dolgokat, feltupírozzanak más történeseket stb...teszik ezt egészen addig, amíg egy olyan vallási mozgalom történetét mutatják be, amely megfelel az ideáknak.
süti beállítások módosítása