A sorozat utolsó részében arról lesz szó, hogyan válhat egy megszállott bibliásból ateista. Fizikailag elhagyni egy erős kontrollt alkalmazó csoportot, a dolognak csak az egyik fele. Sokan a korábbi tagok közül válságokat élnek meg, hiszen szociális környezetükön kívül, az az ideológia is szétesik, ami életükben addig úgy, ahogy koherensnek bizonyult a maga módján. A Tanúk megszokják, hogy egy adott keretben gondolkozzanak, mely magában foglalja a Bibliát és egy szervezetet, mely utasításokkal látja el vagy egyesek esetében – utasításokat adnak másoknak. Egyik napról a másikra megszabadulni mindettől, és kibújni az addigi megszokások és életforma alól, a szabadság érzésén kívül zavarodást is okozhat. Nézzük, hogyan alakult Lloyd élete, miután elhagyta a Tanúkat. Vajon megtartotta vallásosságát, esetleg vad és féktelen életet kezdett élni?
Lloyd eleinte tényleg azt gondolta, hogy – elhagyva az Őrtorony dogmákat - legalább keresztény hitét meg tudja tartani. Azonban csak idő kérdése volt, hogy a Jehova Tanúi szervezetével szemben kifejlesztett kritikus gondolkodásának paramétereit kiterjesztette a keresztény hitre. Pontosabban ugyanazt az érvelés, amit korábban a saját vallására alkalmazott, a kereszténység más szervezeteivel kapcsolatban is, ugyanahhoz az eredményhez vezette őt.
Lloyd hamarosan azt is felismerte, hogy a Biblia isteni eredetét és felsőbbrendű bölcsességét sem lehet egykönnyen készpénznek venni. Az indoktrinációs szemellenzőtől megszabadulva olvasva az Írásokat, sok kételye támadt egy végtelenül bölcs, omnipotens Isten létét illetően. A Biblia istene
1. támogatja a népírtást (4Mózes 31:13-18),
2. legalizálja a rabszolgaságot (3Mózes 25:44-45 és 1Péter2:18),
3. propagálja azt, hogy az elődök bűneiért a leszármazottak bűnhődjenek (2Mózes 20:4-6),
4. hátrányosan megkülönbözteti „tisztátalanabbnak tartja” azokat a nőket, akik lánygyermeknek adtak életet (3Mózes 12:1-5),
5. "ihletett szavában" undorító leírásokat tartalmaz gyermekek kivégzéséről (2Mózes 11:5, 2Sámuel 12:13-18, 2Királyok 2:23-24, Zsoltárok 137:8-9),
6. elrendeli csecsemők nemi szervének megcsonkítását (3Mózes 12:3),
7. egy olyan valakinek a megkövezését helyesli, aki rossz napon ment fát szedni (4Mózes 15:32-36),
8. halálbüntetéssel sújtja a homoszexualitást (3Mózes 20:13).
Mindezeken a szörnyűségeken kívül, Lloyd először kezdett el azon gondolkodni, hogy ha még létezne is egy ilyen isten, az valóban megérdemelné-e az ő tiszteletét, sőt imádatát. Egy isten, aki ízléstelen és tisztességtelen játszmát űz teremtményeivel, akiknek „szabad akaratot” ad, de megbünteti őket, ha élni mernek vele. Egy isten, aki csak azokat jutalmazza, akik elismerik a létét, jóllehet erre csak kétes bizonyítékokkal szolgál. Egy isten, aki bizonyos vágyakkal ruházza fel teremtményeit, de ha azok "engednek" azoknak, akkor büntetésben lesz részük, sőt minden szenvedésért is okolhatóak lesznek. Persze lehet tovább is menni, mivel, mert ha a Bibliában ábrázolt isten léte nem vonható kétségbe, akkor a jelen világ állapota vajon mit árul el a személyéről? Ahelyett, hogy egy ilyen isten minket fenyegetne ítéleteivel „engedetlenségünkért”, inkább mi vonhatnánk kérdőre őt azért a sok szenvedésért, melyet értelmetlenül kirótt emberekre, köztük egészen kis gyermekekre is. Ateizmus nem csupán isten létének tagadása - mivel az sem nem bizonyítható, így nem is cáfolható -, hanem annak a mániákus, kicsinyes és bosszúálló „istennek” az elutasítása, mely a Teremtő képében tetszeleg, és követel magának imádatot. Istennek, a Bibliában feltáruló és az emberi szenvedéshez viszonyuló személyisége a humanizmus igen alacsony alapelveivel sem korrelál. Ha tekintetbe vesszük azt a statisztikát, melyre Sam Harris utal, miszerint naponta 24 000 öt éven aluli gyermek hal meg – erősen feltételezhetően szüleik odaadó imádkozása közepette -, akkor könnyen elképzelhető, hogy a „szerető isten” vagy nem létezik, vagy teljesen képtelen bármit is tenni. Bármelyik is legyen igaz, a végeredmény ugyanaz.
Miért csak akkor látható egy Tanú számára (vagy akkor sem), hogy milyen borzalmak vannak a Bibliában, amikor már kezd felébredni az indoktrinációjából?
Bár én személy szerint nem vagyok ateista, de Lloyd által említett, a Bibliában található leírások humanitárius kifogásaival egyetértek. Tanúként is láttam ezeket, de a vallási kontaktusba helyezve úgy éreztem, hogy nem bírálhattam felül a „mindenható és bölcs Isten” döntéseit. A Tanú vallás – és talán más vallások is – megszentelik ezeket az erőszakos és embertelen karakterizmusokat, és a misztikumba csomagolják őket. Ez azzal párosul, hogy a híveket gyakorlatilag rettegésben tartják attól a „lázadó gondolattól”, mely a Biblia isteni eredetének kétségbevonását is magában foglalja. Az isteni eredet fenntartása inkább utat nyit a visszaéléseknek, mint bárki hasznára is válna az a bölcsesség, amelyet kétségtelenül tartalmaz a Biblia – mint bármelyik más szent könyv is, mely az emberiség tudatának fejlődésére hatással volt. A fundamentalista, „minden vagy semmi” (vagy igaz a Biblia MINDEN szava, vagy nem) megközelítés inkább az erőszaknak nyit utat, mellyel az ilyen gyülekezetek elkerülhetetlenül megteremtik a Bibliában leírt jeleneteket – mint a gyermekek jogaival való visszaélés, családon belüli erőszak, nők megalázása, szisztematikus népírtás stb… -, ezúttal egy modern társadalmi háttérrel. Az olyan manipulatív, fundamentalista vallások vezetőségének, mint pl amilyen a Jehova Tanúié is, megéri fenntartaniuk a Biblia isteni eredetében való hitet, és igazolniuk egy nárcisztikus istenképet, ezzel saját eljárásaikat is. „Ez van a Bibliában (pl „két tanú” szabály). Ugyan mit tehetünk? Nem vonhatjuk kétségbe Isten Szavát!” – ami tökéletes kifogás azoknak az embereknek, akiknek nincs lelkiismertük, és akik amúgy sem szeretnek felelősséget vállalni saját nézeteikért, és tetteikért, így boldogon átruházzák azt egy – elképzelt vagy valós - Felsőbb Lényre, természetesen mások kárára.
A Tanúk vezetőségének kifejezetten érdekében áll, hogy fenntartsák a misztikumot, ezért alattomos kontrollt alkalmazva megfosztják követőiket saját gondolkodási képességüktől. A tagok nem fognak más forrásokból tájékozódni, nem fogják a saját kérdéseiket feltenni, mivel ezek megalázással, közösségből való kitaszítással járhatnak, és járnak is. Az élet minden apró részletére kiterjedő manipulatív környezetet a vezetőség doktrínái biztosítják, de a tényleges kontrollt maga az egyén hajtja végre, természetesen „önkéntesen”. A saját kiadványaikon kívül más (akár vallásos) források mérlegelése erősen ellenjavalt, a korábbi tagok írásainak – mint amilyen ennek a blognak a cikkei is – olvasása, pedig kifejezetten tilos. Ezzel a módszerrel egy homályos szemüveget tartanak a tagok elé, melyen keresztül azok a világot szemlélik. A kérdésekre adott válaszok előre borítékolhatóak és egyszerűek. Bár vannak, akiknek ez az egyszerűsített világkép megfelelő, hiszen ezzel keretek között tarthatják életüket, ha azonban egy Tanút zavarni kezd a homály, és úgy dönt, hogy megtisztítja a szemüvegét, ne adj’ isten eltávolítja azt, vagyis engedélyt ad magának arra, hogy a tények és/vagy a tapasztalatai fényében értékelje ki vallása doktrínáit, akkor már elég nehéz lehet NEM meglátni dolgokat. Ennek ellenére, egy korábbi tag számára, aki komoly mértékben instituálódott egyházában, mégis túl fájdalmas lehet szembenézni a realitással, így fundamentalista nézeteihez ragaszkodhat az egyház elhagyása után is. Azoknak, akik ragaszkodnak a Biblia mindenben igaz voltához és szó szerinti értelmezéséhez, nincsenek válaszaik a fentebb részletezett bibliai borzalmakra, így leginkább személyes sérelemnek, vallásuk támadásának vélik azok megemlítését. Pár éve írtam ebben a témában egy cikket, mely egy volt-Tanúk számára íródott blogon jelent meg, mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan értelmezi ezeket a bibliai részeket, főleg azok, akik megtartották vallásos hitüket. Ők hogyan élik meg a kegyetlen leírásokat, mint „Isten akaratát”, ezúttal az Őrtorony cukormázas magyarázatai nélkül? Nem állt szándékomban senkit sem kitéríteni az istenhitéből, csak komolyan érdekelt, hogy mit gondolnak az ilyen kegyetlen leírásokról. A vallásos reakciókból kiderült, hogy azoknak, akik a kritikus gondolkodás kritériumait csak a Tanúk szervezetére terjesztik ki, és kihagyják ebből a vallással, Istennel és a Bibliával kapcsolatos területeket, muszáj fenntartaniuk a vallásos misztikum valamilyen formáját annak érdekében, hogy ezek a bibliai részek emészthetőek legyenek számukra. Írásom olyannyira felkavarta a kedélyeket, hogy a második rész megjelenését az adminok nem is engedélyezték, így azt máshol adtam közre.
A Tanú doktrína kész válasszal szolgál az emberi szenvedés-történet magyarázatára. Ők úgy hiszik, hogy az emberek alapvetően képtelenek irányítani a saját életüket, erre csak Isten segítségével képesek. Isten szuverenítása kihívásra került (Ádám és Éva lázadásával, melyet egy szellemi teremtmény kezdeményezett), és Isten megengedte azt, hogy a teremtményei bizonyítsák állításaikat. Isten nem avatkozhat bele az emberek „szabad akaratába”, mivel akkor áthágná a saját maga által lefektetett törvényeket, sőt a Tanúk úgy érvelnek, hogy pont akkor lenne Jehova egy önkényúr, ha NEM engedné meg az embereknek, hogy a saját útjukon járnának, mert így láthatják, hogy az hova vezet. Az emberi szenvedés meglétéért az ördögi sugallatok és a "rossz döntést hozó emberek" egyformán okolhatóak. Az emberi történelem bizonyos szempontból történő interpretációja szerint az eredeti axióma - miszerint az emberek képtelenek isteni vezetés nélkül boldogulni - így "bizonyítást" nyer, és az "engedelmes" emberek, azok, akik a lázadókkal ellentétben "jó döntést" hoztak, begyüjtésre kerülnek. Ez az ideológiai magyarázat egy "isteni felhatalmazással" rendelkező emberi vezetés kezére játssza a gyanútlan embereket, akik "választ kívánnak kapni égető kérdéseikre" (a prófétai szerepe betöltésére szolgáló magyarázatot érdemes ebben a cikkben is elolvasni). Az olcsó válaszért cserébe, az egész lelküket el kell adniuk a teória kiagyalóinak, melyet ráadásul kétségbe sem vonhatnak. A teória szerint ugyanis MINDEN emberi szenvedés, Isten valamelyik törvényének áthágásából eredeztethető, mely durva tantételbeli leegyszerűsítéssen alapul a Jehova Tanúi vezetői által nyújtott pásztorolások lényege is, mely szerint a pásztorolást végző véneknek csak azt kell megállapítaniuk, hogy a "meggyengült" személy egyetért-e a doktrinával vagy sem. Ha a delikvens "egyetért" (ami erősen ajánlott), akkor a imádkozás-bibliaolvasás-prédikálás kombót ajánlják neki, ellenkező esetben, mint javíthatatlan egyént el kell távolítaniuk a csoportból, nincs szükség érvelésre, meggyőzésre, mert a "nagy vitakérdés" nem vitatéma. Mi sem egyszerűbb ennél! Isten „szuverenitása” és neve forog tehát kockán, és mi emberek bizonyíthatjuk a szenvedéseinkkel is, hogy támogatjuk azt, így a szenvedés erénnyé, az emberi ostobaság pedig - mely némely esetben a szenvedés mögött áll -, „bölcsességgé” válik. Mégis kire és mire szeretne egy mindentudó, örökbölcs és nagyhatalmú Isten benyomást tenni „bizonyítási eljárásával”? No meg MINDEN szenvedésért az emberek maguk felelnek? Nos, mi van akkor azokkal a rovarokkal, baktériumokkal és vírusokkal, melyek Isten teremtményei és mégis értelmetlen szenvedést okoznak ártatlan emberek millióinak, köztük gyermekeknek? Egy kegyetlen, bosszúálló és impotens istenkép elvetése nagyban hozzájárulhat egy toxikus csoportból kiszabadult egyén felépüléséhez.
A másik dolog, amivel szintén nehézségekbe kerülhet egy korábbi tag, a halandóság tényének elfogadása lehet. Legtöbben éppen a haláltól való félelmük miatt, vagy egy szerettük halálának feldolgozatlansága következtében vonzódtak be a Tanúkhoz vagy „tették túl magukat” az ott tapasztalható visszásságokon. Lloyd maga is még évekig abban az illúzióban élt, amit gyermekkora óta tanítottak neki, hogy örökké fog élni – és ami ennél fontosabb volt számára – találkozhat imádott édesanyjával a Paradicsomban. Ezért az ígéretért elnyomta kételyeit, sőt még a Szolgálati Kiképző Iskolába is beiratkozott, ahol még filmfelvételeket is készített az édesanyja számára, amit majd a feltámadása után mutatott volna meg neki. Ezt a dédelgetett vágyálmot el kellett vetnie, mivel a valóság az, hogy mindenki meghal, és még senki nem jött vissza. Lloyd mégis úgy érezte, hogy a vallástól való megszabadulás és saját, és mások, halandóságának elfogadása inkább elősegítette az élet iránti értékelését, és segített abban, hogy megtalálja életcélját, egy olyan célt, melyből egy későbbi generáció is kamatozni tud.
Az ideológiai és hitkérdések, mint a halandóság, életcél és a hitrendszer kialakítása korántsem az egyedüli területek, amivel egy volt Tanúnak szembe kell néznie. A közösségmegvonás miatt, egy távozó Tanúnak az egész szociális környezete eltűnhet egyik napról a másikra. A Tanúkat arra buzdítják, hogy szélesítsék ki köreiket a testvérek közösségében, míg szűkítsék azt le a kívülállókkal szemben. A Tanúk közötti kapcsolatok azonban feltételekhez vannak kötve, mivel a csoporttagságon és TELJES ideológiai elkötelezettségen alapulnak ezek a barátságok, ismeretségek, de még a családi kapcsolatok is. Ha megszűnik a tagság, vagy az érintett csak kezd eltávolodni, sőt kérdéseket fogalmaz meg, akkor az addigi „szerető” környezete kezd eltávolodni tőle: nem fogják meghívni társas összejövetelekre, nem keresik a társaságát, sőt még családi programokból (temetések, esküvők) is kizárhatják.
Bár ez függ az érintett egyéniségétől és részvételének mértékétől is, de hihetetlenül frusztráló tud lenni, amikor egy korábbi Tanú az addigi kényelmes világa romjain marad hirtelen, egyedül, kivetve a számára félelmetes és ellenséges „Sátán világába”, ahol a „világiak” csak azt várják, hogy miképp tegyék őt tönkre. Érthetően, korábbi tagok hajlamosak lehetnek közösségekbe összeverődni, még azelőtt, mielőtt megértenék és elfogadnák a saját eredeti egyéniségüket. Egyszerűen csak feltételezik, hogy aki korábban Tanú volt, az egyben jó „barát-alapanyag” is lehet, hiszen „megértik” egymást. Pedig ez nincs mindig így, ami csak további inzultust adhat a már meglévő sérelemhez, amikor esetleg fel kell ismerniük, hogy megint csak becsapták őket.
Egy szekta olyan mély sebeket hagyhat az egyén személyiségén, amelyek sok esetben nem tüntethetőek el, a legjobb esetben is csak kézben tarthatóak. Egy korábbi tagnak meg kell értenie, hogy miben volt benne, és fel kell dolgoznia annak mentális és érzelmi hatásait. Sok korábbi tag még azt sem tudja, hogy szektában volt, mert azt hiszi, hogy az „nem az igaz vallás volt”, így a szektában kialakított személyiségére és annak másokra való hatására ezért nincs rálátása. A szektaszemélyiség rettentően erős tud lenni, sőt nem is biztos, hogy valaha meg lehet szabadulni tőle, maximum csak jó mélyre lenyomni, illetve letagadni annak létét (ha valaki nem szeretne a tudatosulás fájdalmaitól szenvedni). Elég alapvető egy korábbi tag számára, hogy megismerje a rajta alkalmazott manipulációs technikákat (és saját sérülékenységét, ami miatt nyitottá vált ezekre), a szekták működését úgy általában és azokat az érveket, melyek bebizonyítják neki, hogy pontosan miben hamis az Őrtorony érvelése, és miért káros az. Lloyd arra használja a benne élő „JT Lloyd”-ot, hogy képes legyen a Tanú-logika alapján megfogalmazni mondandóját. Ha „JT Lloyd” nem lenne megnevelve, akkor átvenné az irányítást „automata-pilóta” üzemmódba téve tulajdonosát a bűntudat, kétség, félelem és depresszió zsákutcájába navigálva őt. Nem kéne ezért alábecsülni a „sötét oldal” hatalmát! A varázsszó: KUTATÁS, vagyis végezd el saját kutatásodat a témában! Egy dolog megszabadulni fizikailag a csoporttól, összejövetelektől, tanításbeli kötöttségektől, prédikálástól, kongresszusoktól stb – ami bizonyos mértékben felszabadító is lehet -, és egy másik dolog felszámolni az évek alatt rétegekben ránk rakódott, egészen a tudatunk mélyére leülepedett módszeres – és rettentően hatásos – elmekontroll, emberi viselkedésre és gondolkodásra gyakorolt hatásait. Egyesek úgy gondolják, hogy már túl vannak ezen, hiszen nem foglalkoznak a szektában eltöltött idővel, és látszólag egy gondtalan életet élnek, de a valóság az, hogy évtizedeket – vagy éppen a gyermekkort – nem lehet csak úgy büntetlenül eltüntetni valakinek az életéből.
Lloyd, a könyvén kívül (mely alapján ez a sorozat íródott), az információ számtalan forrását hozta létre, YouTube csatornán videovlogot készít, weboldalt szerkeszt és a médiának nyilatkozik. Rendszeresen részt vesz eseményeken, workshopokon, ahol a szekták elleni küzdelemről van szó. Az anyagok érthető, világos nyelvezetben készülnek, mind az aktív tagok számára, akiknek a szervezet történelmének és tanításainak ellentmondásaiban szolgál információval, mind a kormányhivatalnokok, illetve kutatók számára, akik nem ismerik a Tanúk belső logikáját és a nyilvánosságtól – sőt még saját tagjaiktól is – elzárt belső dokumentumait.
Lloyd, könyvében kifejti, hogy amíg a volt-tagok segédkeznek egy szektában levő személy „felébredésében” és a szekta elhagyásában, addig nagyon is óvatosnak kell lenni a vallásos tanításokkal, világnézeti tanácsokkal. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy egy szektából kikerült személy, a már említett okok miatt kiszolgáltatott, sőt kétségbeesett is lehet, mely időszakban a racionális gondolkodása nem teljesen éber, ezért könnyen újabb veszélyes ideológiák áldozatául eshet. A korábbi tagok köreiben – és más gyülekezetek tagjainál, akik könnyű prédát látnak a volt Tanúk közösségeiben, hogy növeljék saját gyülekezetük létszámát -, gyakoriak a vallásos vitatkozások, térítések. Megjelennek az „útkeresők” és a „próféták” is, ugyanúgy, mint egy szektában. Lloyd, lévén ateista, a legtöbb támadást az ún. újjászületett keresztényekként megtért korábbi tagoktól kapta, akik közül sokan úgy érzik, hogy a szektát elhagyóknak a krisztusi evangélium befogadására van szükségük. Biztosan vannak olyanok is, akik egyik szektát egy másikra akarják felcserélni, és boldogok a döntésükkel, de a szekták elleni küzdelem nem szűkíthető le ilyen vallási vitatémára. Akik mégis megteszik, és úgy érzik, hogy újonnan talált hitüket rá kell kényszeríteniük korábbi társaikra, mert Tanúként ezt szokták meg, azok valószínűleg nem igazán végeztek elég alapos kutatást a témában. Egyes korábbi tagok közösségei ezért toxikusak, drámákkal, ostoba vitákkal teliek, melyek sehova nem vezetnek. Általában elmondható, hogy nem ismerik sem a szervezet történelmét, sem a szekták manipulációs módszereit – illetve csak nagyon alapszinten, szinte kizárólag a szervezet tévtanaira fókuszálva -, és nem értik az etikai kérdések mibenlétét, mint pl a gyermekmolesztálás ideológiai hátterét, a vérkérdést vagy a közösségmegvonás emberjogi vonatkozásait sem. Ugyanúgy az ítélkezésre és bosszúra lehetnek hajlamosak az ilyen egyének, mint maguk az aktív szektatagok, akik képtelenek együttérzésre. Egymás „támogatása” bibliai kioktatásokra szűkül le, és szólásszabadságukra, emberi jogaikra hivatkoznak, ha szabálysértőkként kitiltatnak bizonyos online felületekről, ahol előszeretettel trollkodnak. Egy fundamentalista hívő nem képes tolerálni mások, az övétől különböző, világnézetét, mert vagy meg akarja téríteni a „hitetlen” világot, vagy sértve érzi magát, amikor mások nem kérnek a hittérítéséből, saját szólási szabadságára hivatkozva (a másiké nem érdekli) „áldozati” szerepbe vonul. Az egyenrangú emberek közössége értelmezhetetlen számára, hiszen a fejében levő hierarchia alapján tud csak gondolkodni, ezért gyakran soviniszta, atyáskodó. Nem képes önmaga érdekeit képviselni, és nem tudja tévedéseit sem elismerni. Az állandó drámák és sértődékenységek – melyek az ilyen kóros csoportokat jellemezhetik - mutatják a sérülések mélységét. Nyilvánvaló, hogy a szekták általi sérülésekből proaktivitásra van szükség az érintettek részéről, ami homlokegyenest ellentétes a szektákban beléjük sulykolt passzivitással, és a hit és vallásosság félreértelmezésével.
Léteznek pozitív példák is: gyógyult, vagy a gyógyulás útján levő egyes korábbi tagok könyveket adtak ki, vlogokat vezetnek, melyekben megosztják kutatásaik eredményét, és saját személyes útjukat is, amely be- majd kivezette őket a szektából. Vannak példák, olyan Jehova Tanúi formájában, akik, amikor kiléptek az egyházukból alapos kutatást végeztek, melyet valamilyen formában közzétettek. Tették mindezt úgy, hogy kihagyták ebből saját személyes meggyőződésüket, illetve meghagyták, hogy mások a saját következtetéseikre jussanak ideológia kérdésekben. Raymund Franz megmaradt vallásosnak, rámutat az Őrtorony ideológiai tévedéseire, de nem sürget „megtérést” és nem kényszeríti rá a hitét másokra. Paul Grundy hasonlóan járt el, olyan alapismereteket osztott meg weboldalán másokkal, amelyeknek ismerete a Tanúk számára feltétlenül szükséges. Ő maga ugyan nem hívő, de írásai ideológiamentesek, és hasznosak lehetnek egyaránt vallásos, és nem vallásos személyek számára.
Lloyd Evans 2019-ben lányaival
Forrás: Facebook
Lloyd abban találta meg élete értelmét, hogy munkája lehetővé tegye a következő generáció számára a manipulációtól mentes, szabad gondolkodást. Első gyermeke, Jessica Liberty Evans, 2014. május 7-én született meg, mire már ő és felesége túl voltak a kizárással kapcsolatos megpróbáltatásaikon.
Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate
