Családi tragédia
2017. május 18. írta: t.csilla

Családi tragédia

Vonakodó hitehagyott 8. rész

Sajnos a váratlan események, tragédiák nem kerülik el a Tanú családokat, így Lloyd családját sem. 1999-ben az akkor 50-es évei elején járó édesanyjánál mellrákot diagnosztizáltak. Akkor ezt sikeresen leküzdte, de két évre rá a daganat kiújult, ezúttal a májban. A fiatalember Lloyd-ra hárult a feladat édesanyja betegségének realitásával szembenézni, és egy együttérző, de reális hallgatóságot biztosítani számára, mivel édesapja és húga leginkább tagadták a valóságot, és inkább illúziókba burkolództak szerettük állapotát illetően. Emiatt közte, és rajongásig szeretett édesanyja közötti amúgy is bizalmas kapcsolat, tovább mélyült, ugyanakkor hatalmas érzelmi terhet jelentett a fiatal fiúnak a haldokló anya támogatása, és a családjában felmerülő gyakorlati dolgok kezelése. Ezen felül voltak saját kételyei a vallása tanításaival kapcsolatosan, melyeknek most várniuk kellett.  

18446973_740631486115135_8498322046603316394_n.jpg

A fiatal Lloyd Evans, édesanyjával (Forrás: Facebook)

A mély lelkiségű, de reális gondolkodású, hívő asszony csak fiával tudott őszintén beszélgetni halála előtt. Lloyd ezidő alatt ismerte meg édesanyja múltját, az első házasságának kudarcát és körülményeit. Korábban csak Robinról, a második férjről tudott, aki tragikus körülmények között hunyt el egy tűzesetben. De kiderült, hogy Robin előtt az asszonynak volt még egy házassága egy másik férfival, miközben ő már bibliatanulmányozó volt a 70-es évek elején. Mikor a nő rájött, hogy ez a férje megcsalta egy férfival, akkor elvált tőle. A gyülekezet vénei azonban arról tájékoztatták, hogy az akkor a húszas évei elején járó csinos lány nem szabad egy újabb házasságra (akkoriban a szervezet azt tanította, hogy házasságtörő viszony csak nő és férfi között történhet*). Olyannyira messzire mentek ebben, hogy még a potenciális udvarlókat is elzavarták tőle, tájékoztatva őket arról, hogy a nő nem szabad a házasságra. Emiatt a bánásmód miatt megszakította a bibliatanulmányozását és a kapcsolatát a Tanúkkal. Később egy munkatársához ment hozzá (Robin-hoz), de amikor a férfi tragikus körülmények között elhunyt, a Tanúk újból megjelentek és komoly vigasz forrásául szolgáltak a gyászában. Ebben a kiszolgáltatott állapotában vált Tanúvá az asszony. A házasságra immáron szabaddá vált nő*, később megismerte Tanú neveltetésű férjét, és az ő családjából is többen Tanukká lettek

*Az "elbocsájtott asszony"

A Jehova Tanúi szó szerint veszik a Máté 5:32-ben leírtakat: "Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik"

Szintén hangsúlyt kap a 1Korinthus 7:10,11: "Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék, hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével, és a férj se bocsássa el a feleségét"

Egy házasságban élő személy csak akkor válik szabaddá egy újabb házasságra, ha "paráznaság" történik, vagyis ha az egyik fél szexuális kapcsolatot létesít valaki mással. Igen, de mit is fed le pontosan a "paráznaság" kifejezés és ki is lehet az a 'valaki más'?

A személyes intimitást érintő nagyszámú megkeresés következtében a Vezető Testület úgy döntött, hogy a házasságtörés (és az újraházasodásra jogosító válás) egy férfi és nő között történő, genitális kapcsolatot meglétét feltételezi, egy olyan aktus, melyben lehetséges egy gyermek nemzése. Ez a határozat 1972-től került hatályba, amikortól minden más szexuális gyakorlatot (beleértve az anális kapcsolatot, homoszexualitást és egyéb szexuális perverziókat, mint pl bestialitást vagy gyermekekkel történő fajtalankodást) NEM tekintettek a házasság "írásszerinti" (újraházasodásra feljogosító) felbontásához elegendőnek. Ezt később megváltoztatták ugyan, mert pontosították a paráznaság (porneia) fogalmát, így ma már ezek válóokok lehetnek. 

Lloyd édesanyja pont ebben az időszakban volt bibliatanulmányozó, így amikor első férjétől elvált, annak homoszexuális kapcsolata miatt, azzal az akkori szabályok szerint nem vált szabaddá egy újabb házasságra. Mivel újból férjhez ment, így ez a kötelék megszűnt, mivel - az akkori Tanú logika szerint - ő maga követett el paráznaságot azáltal, hogy házasságot kötött (vagyis szexuális kapcsolatot létesített) egy másik férfival, hiszen a homoszexuális kapcsolatot létesített korábbi házastársa még "Isten előtt" a férjének volt tekinthető. De a második férje halála révén felszabadult egy újabb házasságra.

Ezt az ostoba és sok rossz gyümölcsöt termő szabályt és gyakorlatot 1982-ben megváltoztatták ugyan (ennek részleteiről ír Raymond Franz Lelkiismeret válsága című könyvében, de még lesz szó később a sorozat egy további részében),de az még ma is érvényben van, hogy ha valaki egy nem működő vagy szexuálisan, fizikailag, anyagilag vagy lelkileg bántalmazó kapcsolatból szeretne csupán megszabadulni, akkor elvileg megteheti ugyan, de akkor házasság nélkül kell maradnia (legalább addig, amíg volt házastársa nem létesít szexuális kapcsolatot valaki mással). A házasságon belüli erőszak a gyülekezeten belül így abszolút tolerálva van, sőt "Írás szerint" szentesítve is, és az vét a szabályok ellen, aki nem hajlandó ezt tovább tűrni. 

(Vajon hány Tanú szenvedhet ma rossz házasságokban, erőszakos, nemtörődöm házastárstól abban a tudatban, hogy ő 'Isten szolgálatáért hoz áldozatot' és teszi tönkre saját és gyermekei életét? Csak azért, hogy egyszer majd a 'növekvő világosság fényében' majd kitalálja a Vezető Testület, hogy mégis csak el lehet válni ezeknek az embereknek, és hogy nekik még sincs joguk ilyen módon beleszólni emberek életébe, ahogyan ezt megtették 1982-ben is ....(ja, bocsánatot ugyan nem kértek a tönkretett életekért).)

Nehéz követni? Nem veled van a baj.....

Ezek az újonnan előkerülő ismeretek megerősítették Lloyd-ot abban a korábban kialakuló kételyeiben, hogy a szervezet önkényesen hoz döntéseket, melyekkel összezavarják mások életét. De semmilyen körülmények között sem szerette volna kételyeivel édesanyját terhelni, már annál is inkább mivel a haldokló asszony felfedte vele kapcsolatos elvárásait, céljait. Mintegy végrendeleteként feltárta neki, hogy szeretné ha elvégezné a Szolgálati Kiképzőiskolát (későbbi néven: Bibliaiskola Egyedülálló Testvérek számára) , ami egy 8 hetes intenzív tanfolyam. Még azt is hozzátette, hogy szeretné, ha videóra vennék a diplomaosztó ceremóniát, amit majd ő a feltámadásakor a Paradicsomban megnézhet. A fiatalembernek ezért akkor félre kellett tennie a kételyeit, hiszen nem hagyhatta cserben az édesanyját: ha azt akarja, hogy az SZKI-ra menjen, akkor ő oda fog menni!

Mindazonáltal az akkor húszas évei elején járó Lloyd-nak, érzelmileg igen megterhelő volt végignéznie szeretett édesanyja haldoklását, aki egy családi nyaralás alatt hunyt el végül. Azt a rövid három hónapos időszakot, ami alatt az életerős asszony eltűnt a család életéből, további gyötrelmes évek követték. A család tagjai a maguk módján küzdöttek a fájdalommal, de Lloyd édesapjának még ezen felül szellemi gondjai is támadtak. Kétely és zavar ébredt benne a Társulat elhalálozott házastársakkal kapcsolatos kétértelmű tanait illetően. Ha a felesége feltámad, akkor majd akar-e vele újra házasodni? Ha akarna is, lehet-e neki, ugyanis a házasság a halálig tart („amíg a halál el nem választ”)? Lukács 20:34 szerint a feltámasztottak „olyanok lesznek, mint az angyalok”? Az ún. „feltámadás reménye”, a jövőbeli Paradicsom ígérete egyáltalán nem hatott megnyugtatólag rá a gyász ideje alatt. A nyomtatott kiadványokban, erről a témáról megjelent cikkekben egy furcsa, érzelemmentes utópisztikus világ tárul elénk, melyben az emberek valamiféle hideg, érzéketlen droidokká alakulnak át. 

konyv.png

 

 

 

 

 

Tanúknak

A feltámasztott házastársak helyzete

Az a feltételezett helyzet, miszerint az a Tanú, aki meghalt és feltámad a feltámadáskor, vajon házas marad-e a szintén Tanú párjával vagy sem, nem tűnik égetően fontos kérdésnek a legtöbb hívő számára. Viszont igenis nagymértékű aggodalomra és idegességre ad okot azok számára, akik elvesztették párjukat. A megözvegyült testvérek és testvérnők jogosan aggódhatnak amiatt, hogy vajon a Paradicsomban lehetséges lesz-e ott folytatni a házasságukat, ahol abbahagyták azt szeretett társuk halálakor. Nézzük, mi mondandója van az Őrtorony kiadványoknak ebben a témában.

Egy 1987-ben megjelent Őrtorony cikk részletesen elemzi Jézus Lukács 20:34-ben elhangzó szavait. A cikk írója kifejti, hogy az Írások szerint a feltámadottak nem fognak házasodni, még akkor sem, ha korábban már házasok voltak és a Paradicsomban találkozni fognak korábbi házastársukkal. „Emberi érzésekkel ma még talán nehéz lehet elfogadni egy ilyen következtetést” – ismeri el az író, „de fontos megjegyezni, hogy a Biblia sehol nem mondja, hogy a hithűek feltámasztása azt jelenti, hogy házassági státuszuk is vissza lesz állítva”. A cikk tovább folytatja az olvasókat emlékeztetve arra tényre, miszerint „jelenleg mi sohasem éltünk tökéletes emberekként”. Ennek okért, „nem lehetünk biztosak abban, hogyan fogunk érezni korábbi kapcsolataink felől, amennyiben egyszer a tökéletes életünk lesz a Paradicsomban”. A probléma ezzel az, hogy minket embereket nagyon is behatárol az a kapcsolat, amit más emberekkel fejlesztünk ki. Annak puszta elképzelése, hogy az emberi tökéletesség képessé tehet minket arra, hogy csak úgy, a saját szeszélyünknek megfelelően kikapcsolhassuk vagy manipulálhassuk érzéseinket szeretteink felé, nem biztos, hogy az emberi tökéletességet olyan vonzó dologgá teszi számunkra. Ugyan mi értelme a tökéletességnek, ha az érdektelenné tesz minket a szeretteink irányába?

1987 után, a Szervezet érthetően elég széleskörűen értelmezhető módon közelítette meg a témát: „A Jehovának megfelelő időben, minden feltárul és a legnagyobb elégedettségünkre fog szolgálni”, jelenti ki az egyik Őrtoronyban megjelent cikk 2005-ben.

Tovább 2014-ben, a téma újból terítékre került egy Őrtorony cikkben – még a korábbiaknál is több kétértelműséggel: „Ésszerűnek tűnik abban reménykedni, hogy a feltámasztottak házasodni fognak?” – veti fel a cikk írója. „Hogy egyszerűen fogalmazzunk, ezt nem jelenthetjük ki.” Számos különböző lehetséges nézőpontot ajánlanak a Lukács 20:34 magyarázatára, mielőtt az író az alábbi következtetésre jut: „De egy dologban biztosak lehetünk: az engedelmes emberek boldogok lesznek, mert Jehova a lehető legjobb módon fogja kielégíti szükségleteiket és kívánságaikat.” Az olvasó így azzal a (már korábban a 2005-ös cikkben is összegzett) tanáccsal lesz bölcsebb, hogy ’ne aggódj, minden rendben lesz’.

A kétértelműsködések és kerülgetések mögötti valódi ok egyszerű: a Szervezetnek szüksége van arra, hogy bizonytalan találgatásokban tartsa a tagokat. A beígért Paradicsom egy fura hely lenne, ha azok az emberi kapcsolatok, melyek korábban évekig tartottak, hirtelen csak nagyon keveset számítanának. A valóságban, a Lukács 20:34 egyáltalán nem utalhat földi feltámadásra , mert – ahogy az egy korábbi cikkben kifejtésre került -, a Biblia sehol nem ígéri meg a földi Paradicsomot. A Görög Íratok minden kétséget kizáróan azt tanítják, hogy a keresztények a mennybe mennek a haláluk után. De ahelyett, hogy az Őrtorony ezt elismerné, inkább egy életre szóló bizonytalanságban tartja az özvegyeket az elhunyt házastársukkal való jövőbeli kapcsolatukat illetően.

Lloyd szerencsésnek gondolta magát, hogy neki nincsenek ilyen dilemmái, hiszen, ha az édesanyja feltámad, ugyanaz marad számára. Ennek ellenére egy tátongó űr maradt édesanyja halála után, és a vallása szerint ahhoz, hogy valaha is viszontláthassa őt, szorgalmasnak kell lennie a szolgálatban. Lloyd pontosan ezt akarta tenni, így édesanyja halálát követően, még 22 évesen elkezdett jelentkezni az iskolára, jóllehet csak 23 éves kor a legkorábbi, amikor el lehet kezdeni azt. A jelentkezési lapon az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy a jelentkező teljes mértékben egyetért-e az Őrtorony tanításokkal, amiben Lloyd füllentett, de úgy érezte, emiatt nem hagyhatja cserben édesanyja utolsó kívánságát. Na meg el kell készítenie valahogyan a diplomaosztásról készített videót, hogy a mama megnézhesse azt a Paradicsomban!

Igen ám, de a Szolgálati Kiképző Iskolára történő jelentkezés újabb dilemmákat vetett fel a fiatalemberben.  Erre az iskolára csak egyedülálló, udvarlás alatt nem álló testvérek jelentkezését fogadták el, Lloyd azonban nagyon magányosnak érezte magát, főleg így édesanyja halála után. A párkeresésére irányuló erőfeszítései további nehézekkel bővültek: találnia kellett egy olyan lányt, aki nem csupán Tanú, és érdeklődik a házasság iránt (mármint vele, Lloyd-dal), hanem még arra is hajlandó lenne, hogy várjon addig a kapcsolat elkezdésével, amíg Lloyd befejezi a SZKI-t. Hát ez egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak!

Enyhíteni a magányosságon, megismerni a másik nemet, ugyanakkor nem vállalni elkötelezettséget, de enyhíteni a szexuális frusztráción anélkül, hogy kitenné magát fizikai közelségnek (a paráznaság veszélye miatt), ez egy lehetőséget hagyott a fiatal fiú számára: a kiberteret. Azon nyilván nem lehet csodálkozni, hogy az Őrtorony Társulat nem éppen támogatja a kapcsolatfelvételnek ezt a formáját (sem), de Lloyd mégis úgy gondolta, hogy idegen lányokkal csetelni a neten mégis jobb megoldás, mint ténylegesen paráznaságot elkövetni, egyúttal megmaradni egyedülállónak legalább az SZKI elvégzéséig. És az vesse rá az első követ......Hogy rossz-e az amit csinált? Az Őrtorony szerint biztosan az. De az Őrtorony rengetegszer tévedett már, amikor próféciák beteljesüléséről volt szó, mi van, ha abban sincs igaza, hogy mit kéne a fiataloknak csinálniuk és mit nem az internet magánszférájában? Lefogadom, hogy azt sem helyesli, ha Tanúként ilyen oldalakat látogat valaki, mint amilyen ez is, ahol ez a cikk megjelenik. Mégis mennyi Tanúnak és volt Tanúnak segítettek már ezek a blogok és weboldalak!

Ennek ellenére a „kiber-betyárkodás” lelkiismeretfurdalást okozott a fiúnak, ami lehangolta őt. Én azonban értékelem, hogy őszintén feltárta ezt könyvében, és megmutatja, hogy milyen lehetetlen helyzetekkel kell a Tanú fiataloknak szembenézniük neveltetésük során abbéli igyekezetükben, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott elvárásoknak.

Az édesanya halála sajnálatos módon a család szétesését indította el. Lloyd nem igazán jött ki apjával, így amikor lehetősége adódott elköltözni otthonról, megragadta azt. De csupán néhány héttel a költözése után, megkapta az Szolgálati Kiképző Iskolába szóló jelentkezésének elfogadásáról szóló értesítést. Ez lehetőséget adott neki arra, hogy beteljesítse édesanyja utolsó kívánságát, de problémákat is okozott számára, hiszen ehhez fel kellett adnia állását mégpedig akkor, amikor nem sokkal előbb éppen kötelezettséget vállalt a lakbér fizetésére. Szerencsére sikerült megoldania, hogy valakinek átmenetileg jól jött a szállás, így mentesült a bérleti díj fizetése alól arra a két hónapra amíg az SZKI tartott. Arra számított, hogy az iskolában majd némiképp csökkenni fognak hitével kapcsolatos kételyei, de ez az optimizmus utólag túlzottnak bizonyult.

Mivel elérkeztünk Lloyd életének ahhoz a szakaszához, melyben egy fiatal férfinak - teljesen normális módon -leginkább a szex áll az érdeklődése központjában, így a sorozat következő részeiben arról lesz majd szó, hogy miként viszonyulnak a Jehova Tanú tanok a szexualitáshoz, hogyan változtak ezek az elmúlt évtizedek során és milyen tapasztalatai voltak Lloyd-nak az SZKI tesztoszteronnal dúsított környezetében.

 

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr2612510481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása