Russell újratöltve - a magánember
2017. október 19. írta: t.csilla

Russell újratöltve - a magánember

A vonakodó hitehagyott 16. rész

Russell életének és munkásságának kevésbé ismert – sőt a mai követői, a Jehova Tanúi által interpretált megszépített történelméből egyenesen kihagyott – részleteit foglalnám össze az alábbiakban. Piramis megszállottság Russell az 1891-ben kiadott írástanulmánya harmadik kötetében fejtette ki a…

Russell újratöltve - a vallásalapító
2017. október 17. írta: t.csilla

Russell újratöltve - a vallásalapító

A vonakodó hitehagyott 15.rész

Russell Pásztorról sokat írtak már az exek blogjain. A sorozat elkövetkező két részében Lloyd könyvét véve alapul információ forrásként, de egyéb forrásokkal kiegészítve adnám közre mintegy "újratöltve" a jelenleg rendelkezésünkre álló infókat, a teljesség igénye nélkül. Az első részben egyfajta…

Russell és a piramis
2017. július 28. írta: kingdom

Russell és a piramis

A szabadkőműves-mítoszban hívők gyakran hozzák fel érvnek Russell piramis-ügyeit annak bizonyítékaként, hogy Russell szabadkőműves volt. Amint látható lesz, ismét egy óriási nagy tévedés áll ezen vélt bizonyíték hátterében. Russell és a piramis Az Őrtorony Társulat…

A piramis-terv
2017. július 25. írta: kingdom

A piramis-terv

A piramis-terv Hogyan változott idővel C. T. Russell Nagy Piramisa  Írta Eric Francke A kései XIX. században számos bibliakutató kezdett érdeklődni a gízai Nagy Piramis misztériumai iránt. Ilyen személy volt Charles Taze Russell is, a később Jehova Tanúiként ismert csoport…

süti beállítások módosítása