Igazából senki nem tudja pontosan, hogy mikor és hogyan jött létre a Vezető Testület. Úgy tűnik a Tanúk szóhasználatában már kb a 40-es évektől benne volt az a kifejezés (kisbetűs változatban, ugyan) mintegy az Őrtorony Társulat igazgatótanácsára történő utalásképpen. Egy példa erre az 1970-es Évkönyv 65. oldalán található szövegrész: „Igazából Jehova Tanúi vezető testülete az Őrtorony Biblia és Traktátus Pennsylvania igazgatósága, akik Jehovának szánták magukat és szent szellem által kinevezettek”.
1971. október 1-vel azonban egy változás vette kezdetét. Frederick Franz a szervezet éves közgyűlésén tartott előadásában (az előadás részletei olvashatóak az 1971. december 15-i Őrtoronyban) egy kutyához hasonlította a szervezetet, melyet a saját farka csóvál. Az Őrtorony Társulat egy jogi személy, így szigorúan spirituális területen a Vezető Testületnek kéne alárendelve lennie, és nem fordítva. A hét igazgatósági tag továbbiakkal kiegészülve egy 11 tagú Vezető Testületté alakult át (ez a szám változó volt, 1977-ben érte el a csúcsot 18-as létszámmal, lásd képet alább), akik ettől kezdve rendszeresen, szerdánként üléseket tartottak. Ennek az új testületnek az egyik első döntései közé tartozott a szexuális szokások és bűnök megregulálása 1972-ben, melynek eredményeként a homoszexualitást nem nyilvánították paráznaságnak (így Írás szerinti válóoknak sem), mivel egy ilyen kapcsolat nem képes utódnemzésre (további katasztrofikus hatású döntések és „útmutatások” a sorozat további fejezeteiben lesznek részletezve). Így hivatalosan létrejött a követők életébe közvetlen módon történő beavatkozás, mely feletti aggodalomnak többen is hangot adtak a testületen belül. Egy későbbi elnök, Milton Henschel, kijelentette: „Ha megengedjük a testvéreknek, hogy szabad kezet kapjanak ebben a dologban, nem lehet megmondani milyen messzire fognak elmenni”. A testvérek „szabad akarata” ezzel teljesen véget ért, mivel ettől kezdve kötelesek voltak alárendelni magukat a vezetőiknek – ahogyan az útmutatók a nyomtatott kiadványokban megjelentek -, akik „isteni” kinevezéssel rendelkeztek. De nem ez volt az egyetlen probléma a testülettel.
A Vezető Testület a hetvenes években. Kép forrása: Facebook
Tanúknak
Vezető Testület
Talán soha nem gondoltál még ebbe bele, de „vezető testület” szavak sehol nem találhatóak a Bibliában. Ezért az Őrtorony az Apostolok Cselekedetei 15. és 16. fejezetében említett „apostolok és idősebb férfiak” kifejezést használja fel a Vezető Testület elrendezésének bibliai alapjául.
Az Őrtorony azzal érvel, hogy az apostolokhoz hozzáadták az „idősebb férfiak” számát, mely alapján azt feltételezik, hogy ez egy állandó döntéshozó tanáccsá vált. Érdekes módon az „apostolok és idősebb férfiak” kifejezés csupán hat alkalommal jelenik meg a Bibliában, és mindegyik a Cselekedetek 15 és 16. fejezetében egy bizonyos ügy kezelése kapcsán, mégpedig a keresztények között felmerülő vitában arról, hogy szükséges-e körülmetélkedni vagy sem.
Ahhoz történő ragaszkodás, hogy ez az elrendezés állandó volt (jóllehet sehol máshol a Görög Íratokban nem említik meg), vagyis az apostolok és az idősebb férfiak együttműködtek a körülmetélkedés ügyétől kezdve, ez egy olyan kijelentés, ami egyszerűen nincs benne a Bibliában. Ennek ellenére, pontosan ez az, amit a szervezet ismételten állít a kiadványaiban egy olyan első századi vezető testület feltételezett létezésével kapcsolatban, amely vezette a prédikáló munkát minden szempontból.
Ezen kívül, ahogyan az később kifejtésre kerül a fejezetben, bizonyíték van arra, hogy az első keresztények nem minden ügyének felvigyázása történt Jeruzsálemből. Például Pál és Barnabás munkásságáról feljegyezték, hogy mielőtt elkezdték első misszionáriusi körútjukat, az antiochiai gyülekezettől kaptak utasításokat ehhez.
A valóságban Knorr még mindig vezető szerepet töltött be a gyűléseken, így nem igazán valósult meg annak a „farok csóválja a kutyát” cikknek a gyakorlati alkalmazása, jóllehet az ténylegesen elhagyta az a „hatodik emeletet”. Érdekes módon maga Knorr szabotálta azt, mivel személye elleni támadásnak vélte a Vezető Testület tevékenységét. 1975-re már egy mélyben levő elégedetlenség lett úrrá a bételcsaládon, mivel az ellentmondás a „kutya-farok” beszéd és a régebbi állapotok között nyilvánvalóvá vált előttük is. A probléma kivizsgálása és javaslatok előterjesztése céljából egy öttagú bizottságot jelöltek ki, mely azonban Knorr-nak különösen az agyára ment. Ahol csak tehette akadályozta, leszólta a változást sürgető bizottság munkáját, az ő nézőpontjából „lázadóknak, elégedetlenkedőknek” tűntek azok, akik ragaszkodtak volna az új elrendezéshez (melyet amúgy Fred Franz írt ugyan, és maga Knorr hagyott jóvá korábban), sőt egy alkalommal azt is kijelentette, hogy csak a halott testén keresztül valósulhatnak meg a reformok.
De nem csak Knorr aggódott a folyamatban levő változásokkal kapcsolatban, hanem maga Fred Franz is. Ők ketten (vagyis hárman, Covingtonnal együtt) voltak jelen Rutherford halálos ágyánál, így úgy érezte ők kapták meg az utódlás jogát (rájuk szállt jelképesen Illés ereje), így Fred egy idő után maga is kezdte aláásni a vezető testület koncepcióját (melyet korábban ő dolgozott ki). Ebbe talán belejátszhatott az is, hogy ő volt Knorr utódja az elnökségben, így nyilván nem szerette volna eljátszani ennek a lehetőségét azáltal, hogy megvonja tőle támogatását. 1975. szeptember 7-én, Fred egy Gileád végzősöknek szánt előadásban bibliai alapon cáfolta meg a Vezető Testület fogalmát. „Freddie”érvelése szerint Pál és Barnabás Anthióchiából is kapott útmutatásokat nem csak Jeruzsálemből (lásd a Tanúknak szóló bekeretezett részben is), így a keresztények inkább álltak Jézus közvetlen irányítása alatt [ami irányítás igazából bárhonnan jöhetett – szerk. megj.]. Ebben, az érthető okokból ma már kevésbé emlegetett beszédében, gyakorlatilag megcáfolta saját korábbi „kutya-farok” beszédbeli érvelését. Azt hozta fel, hogy nincs szükség egy szervezetre, mely utasításokat ad az egyes gyülekezeteknek, amelyek Krisztust tudhatják maguk mögött, mivel egyenesen Neki tartoznak számadással. Az 1-2 személyből álló vezetőség (ő maga és Knorr), ellentétben Jézussal, nem képes minden kérdésre választ adni.
Vajon mit közölnek mindezekről a szervezeti belső harcokról a Jehova Tanúi saját kiadványai?
A Hirdetők könyv a látványos növekedés, kongresszusok és kiadványok grandiózus felsorolása közben igen kevés figyelmet fordít magának a Vezető Testület megalakulásának nagyon is emberi küzdelmeire. Jehova Tanúi mai megközelítését ebben a témában kb. így lehetne összefoglalni: „természetesen a vezető férfiak is tökéletlen emberek, mint mindenki más, így követnek el hibákat, ők sem mentesek ez alól”. Na meg „nem tartozik minden ránk, a szervezet annyi információt oszt meg belső konfliktusokról, amennyit jónak lát, és ami a javunkra van”. Ezek az érvelések még elfogadhatónak is tűnnének, ha ez a fajta hozzáállás vice versa működne, de ez nem így van. A Tanúknak tehát teljes joguk van arra, hogy belelássanak annak a bizottságnak drámájába, mely nyomtatott kiadványokon keresztül adott „tanácsaikkal” teljes engedelmességet és alávetettséget követel tőlük, és akik felhatalmazzák magukat arra, hogy a tagok „emberi tökéletlensége” felett ítélkezzenek, mely ítélet következtében súlyos lelki,érzelmi sérüléseket szenvedhetnek el egyesek, sőt még családjuktól is elválasztják őket. Ennek összefüggéseiben érdemes rátekintenünk a saját közzétett történelmükre, akinek megvan és olvassa a Hirdetők könyvre, vagy hasonló Őrtorony forrásokra, melyek a témába vágnak.
Az elsőre nyilvánvalóvá válik, hogy nem sokszor futhat bele egy átlagos hírnök Fred Franz „kutya-farok” beszédeinek részleteibe, mint ahogy a Vezető Testület bibliai alapokon történő cáfolatába sem. De nem csak Franz köpönyegforgatása nem kap szót, hanem Knorr ellenállása, sértődöttsége sem az egész VT-koncepciót illetően. Ezzel ellentétben a Hirdetők könyv már az elejétől fogva úgy utal a Vezető Testületre, mintha az mindig is létezett volna (ennek bibliai hátteréről szóló kifejtést lásd a Tanúknak részben), és ami egyszer csak valahogyan testet öltött a modernkori Tanúk történelmében. A 108-ik oldalán ezt az információt találtam:
„A Vezető Testület kibővítése már 1971-ben megkezdődött. 1975-ben már 17 tagú volt.....1975. december 4-én a Vezető Testület egyhangúlag jóváhagyta azt a szervezeti kiigazítást, amely az egyik legjelentősebbnek mondható Jehova Tanúinak mai történelmében.
1976. január 1-jétől kezdődően a Watch Tower Societynek és Jehova Tanúi gyülekezeteinek minden tevékenységét világszerte a Vezető Testület hat igazgatási bizottságának felügyelete alá vonták. Ezzel az elrendezéssel összhangban 1976. február 1-jén változások léptek hatályba a Társulat valamennyi fiókhivatalában világszerte. Többé nem egy fiókfelvigyázó felügyelt minden egyes fiókra, hanem három vagy több érett férfiból álló fiókbizottság, amelynek az egyik tagja állandó koordinátorként szolgált. A bizottságok néhány hónapi működése után a Vezető Testület a következő megfigyelést tette: „Hasznosnak bizonyult, hogy több testvér tanácskozik együtt a Királyság-munka érdekeinek szem előtt tartásával (Péld 11:14; 15:22; 24:6).”” (kiemelések tőlem)
Ez alapján úgy tűnhet, hogy a vének testületének ötlete a már létező Vezető Testülettől származik, holott a „választott vének” ötlete már jóval korábban, még Russell idejében létezett és működött, és amely már a 60-as években felmerült (konkrét dátumot nem találtam) a Segítség a Biblia megértéséhez című kutatási segédlet elkészítése ideje alatt az „idősebb férfiak” címszó alatt. Ebben az időben azonban még szó sem volt semmiféle bizottságról, mely részt vett volna a „szellemi eledel elkészítésében, mint ahogyan arra a Walch-ügy részleteiből megtudható. Franz írta a cikkeket, amiket Knorr jóváhagyott, az igazgatótanácsot nem kérdezték a tanítások felől, így semmiféle testületi döntésről nem volt, nem lehetett szó.
Azért valahogyan mégiscsak ki kellett menteni Knorr-t, hogy ne lógjon le túlságosan az orra a szervezeti arcképcsarnokban, így – érdekes módon – éppen az új szervezeti elrendezés bevezetését követő évben (melyben egyúttal elvileg megfosztották őt kiváltságos helyzetétől), szegény Knorr testvér hirtelen furcsa dolgokat tapasztalt:
„1976 őszén — annak ellenére, hogy a fizikai állapota még mindig rossz volt, ahogy azt előre jelezték — Knorr testvér részt vett mint oktató a főhivatalban tartandó összejöveteleken, ahol oktatásban részesítették az egész világról érkező fiókbizottsági tagokat és a fiókhivatalok személyzetének egyéb tagjait. Azonkívül, hogy részt vett a nap folyamán ezeken az összejöveteleken, Knorr testvér meghívta ezeket a testvéreket, hogy kis csoportokban látogassák meg őt esténként a szobájában. Így ő és a felesége, Audrey közeli barátságban voltak azokkal a férfiakkal, akik ismerték és szerették őt, és akikkel éveken keresztül szoros kapcsolatban volt. A főhivatali összejövetelek után Knorr testvér egészsége folyamatosan romlott, egészen 1977. június 8-án bekövetkezett haláláig.”
Bár nem lehet tudni, hogy pontosan mi állt a betegsége hátterében, de ha valaki figyelmes olvasó összerakja magában a dolgokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy tényleg lehetett valami igazságalapja annak, miszerint Knorr egy alkalommal valóban kijelenthette, hogy csak a halott testén keresztül valósulhatnak meg a reformok.
Akármi járhatott is Freddy fejében a Gileád-végzősöknek szóló 1975-ös – valószínűleg minden idők legnagyobb „hitehagyott” - előadása idején, azt azért ne felejtsük el, hogy tőle származtak a tanok, ő nyugodtan bármikor átírhatta azokat, különösebb cenzúrázás nélkül (ő és Knorr közeli munkatársak voltak, a képet lásd a bekeretezett részben). Rajta (és Knorr-on) kívül más tagoknak ez nem volt lehetséges, hogy ekkora „eretnekséggel” nem hogy a szervezeten belül maradhattak, de még a néhány tagú irányítótanácsban is.
Hogyan jöttek a tanítások?
Richard E. Kelly szerint, aki a 60-as években még fiatalemberként szolgált a Bételben egy darabig, mind Knorr és Franz hitt abban, hogy Isten személyesen beszél hozzájuk, de különösen Fred-hez. Knorr elképzelése szerint Isten előszeretettel tárja fel az újabb igazságokat a társadalomból kivetett fura kinézetű, félőrülteknek. Ő maga meglehetősen hiján volt azoknak a képességeknek, melyekkel bármilyen társadalmi környezetben könnyen beilleszkedhetett volna, viszont ugyanez nem volt elmondható Fred-ről. Így Franz jelenléte egyfajta „isteni aurával” ruházta fel őt az egyszerű tagok előtt. Talán ezért is lehetséges, hogy Franz jónéhány agyszüleménye (mint a „kutya-farok” beszéd, és annak cáfolata, vagy az 1975-ös prófécia) átmehetett azon a szűrőn, melyen mások fennakadtak.
Knorr testvér mint a társulat elnöke szorosan együttműködött Franz testvérrel több, mint 35 éven át. (Hirdetők 99.oldal)
http://insidethewatchtower.com/governing-body/a-sinister-start-for-the-governing-body/
Fred unokaöccse, Raymond, aki szintén maga is tagja volt a vezetőségnek és az alakuló VT-nek (sőt még az öttagú kivizsgáló bizottságnak is), és aki jelen volt ezen a beszéden, már vegyes érzésekkel távozott arról. Ezt írta erről a tapasztalatról:
„ ...Őszintén el kell ismernem, amikor elhagytam az előadótermet, utána egész nap nagyon felkavartnak, sőt mondhatni betegnek éreztem magam. Isten szava olyasvalaminek tűnt számomra, mint ami bármilyen érveléshez felhasználható lenne, ha a körülmények úgy kívánják, de amikor ezek a körülmények megváltoznak, akkor pontosan az ellenkezőjét is alá lehet támasztani belőle. ....”
Ez a leírás teljesen ráillik a kognitív disszonancia fogalmára, ami nem ismeretlen azok előtt a mai korábbi Tanúk előtt, akik kicsit is foglalkoztak a szekta–jelenséggel és azok életükre gyakorolt hatásaival. De akárhogy is érzett Raymond, az év végén, 1975. december 3-án az öttagú bizottság előállt javaslataival, és szavazásra bocsátották a változás bevezetését (a VT létrehozását). Ha meg kéne jelölni egy napot, amikor a VT hivatalosan is létezett, akkor talán ez lenne az az időpont. A változás melletti támogatottság nem volt teljeskörű, ahogyan Raymond beszámolójából kiderül:
„Két személy kivételével mindenki a javaslatokban kifejtett változások mellett tette le a voksát. Ez a két személy az elnök és az alelnök volt.”
Bár később, Lloyd Barry könyörgésére, Knorr kelletlenül ugyan, de mégis támogatását adta (amiben Franz követte), így végre megvalósulhatott az, amit Russell több, mint félévszázaddal korábban kifejtett végakaratában – és amit követői egészen addig lábbal tapostak – miszerint egy bizottságnak kell irányítania az egyszemélyes vezetés helyett. A következő évben Knorr állapota gyorsan romlani kezdett, majd 1977. június 8-án rákban elhunyt.
Vajon a következő évek döntései alapján, elmondható-e hogy a Vezető testület valóban „demokratikusabb” vezetési forma volt, mint az egy (vagy két) emberes igazgatóság? A Vezető testület bevezetésével vajon nagyobb keresztényi szabadságnak örvendhettek a tagok, vagy éppen ellenkezőleg: az életük minden apró részletére kiterjedő kötelezőnek minősülő „javaslatokkal” látták el őket? Elképzelhető-e, hogy Freddie-nek igaza volt, amikor „hitehagyó” beszédjében éppen egy ilyen VT létrehozatala ellen érvelt, és később ellene is szavazott (még akkor is, ha titkon esetleg saját hatalmát és kiváltságos pozícióját félthette)? Milyen területeken, és milyen döntéseket hozott ez a testület, melyek bizony enyhén szólva nem a legjobb gyümölcsöket teremték meg (eddig csak a szexualitás és paráznaság kérdésében történő „javaslatokról” volt szó a korábbi fejezetekben)?
Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate
