Úgy gondolom, ez a folyamat és tapasztalat sokkal összetettebb annál, mintsem egyszerűen kijelenthetnénk, hogy a Tanúvá válás egy rossz vagy jó hatású dolog lenne. Nyilván van benne ez is, az is. De valóban arról van lehet szó Margaret történetében, hogy a Jehova Tanúi lettek volna jó hatással az életére? Ő maga feltehetően ezt így érezhette, mivel - ahogy korábban már utaltam rá -, hitelesnek tartotta a történetet. Ebben az írásban én magam sem törekszem arra, hogy Margaret valós történetét feltárjam, hanem azt próbálom visszaadni, ahogyan nekem a története - elsősorban a film alapján - lejött, és ahogyan abból a Tanúk szerepe kidomborodik.

Margaret a 60-as évek vége felé került a Jehova Tanúval kapcsolatba, miután elvált a második férjétől, Waltertől. A film bemutatja azt a folyamatot, ahogyan valaki kiszolgáltatottá válik a manipulációra. Így hasznosnak találom a Tanúk, volt Tanúk vagy más jelenlegi szektatagok részére, hogy rálássanak a saját életükre abból a szempontból, amiért bekerültek egy ilyen destruktív vallási csoportba.

Margaret fiatalabb éveiről a filmből nem sokat tudunk meg, mivel annak kezdetén már egy középosztálybeli fiatalasszony, aki éppen elhagyja férjét. Ez nagy lépés, a kényelmes külvárosi otthonból a nagy semmibe egy gyerekkel. Nem tudni mi volt az oka a költözésnek, de biztosan nyomós lehetett, ha az alapvetően szégyenlős Margaret erre a lépésre kényszerül. A nő elhatározza, hogy az addig feltehetően leginkább hobbiként űzött festésből fog megélni, jóllehet az életrajzából tudható, hogy korábban már művészeti tanulmányokat folytatott. Mint a legtöbb valódi művész, Margaret is magába forduló, visszahúzódó, kétségekkel teli, önbizalom hiányos, ezért csak kevés pénzt kér munkáiért. Ekkor megjelenik az életében egy férfi, aki hozzá hasonlóan festő, bár korántsem annyira tehetséges, viszont remek üzletember. Margaret elcsábul az ötlettől, hogy végre valakire támaszkodhat, valaki felkarolja. Ahelyett, hogy a saját lábára kezdett volna állni, inkább elfogadta a támogatást mástól. Nem hibáztatható ezért, nyilván emberileg érthető, de magas árat kellett fizetnie ezért.

Az elbűvölő, kedves férfiról kiderül, hogy nem csupán lelki társ, hanem pénzt is képes csinálni, sőt abból, amit Margaret a legjobban szeret, a művészetből. Minden tökéletesnek tűnik eleinte, a hiba csak az, hogy Margaret képei sikeresek lesznek, a férjéé viszont nem, így míg a nő otthon dolgozik, a férfi keresi az alkalmakat, hogy eladhassa a képeket, amit brilliánsan végez. Mivel a nő felvette a férje keresztnevét, és azon szignózza az alkotásokat, ezért Keane vagy Keane, nem mindegy, így a férfi egy idő után sajátjaiként értékesíti azokat. „Úgyis egyek vagyunk” – érvel a férfi, mikor felesége rájön a csalásra és számonkéri azt tőle. A siker és az ezzel járó anyagi előnyök azonban fenomenálisak így Margaret számára is elfogadható ez az érvelés. Ez a hazugság azonban egy totálisan a férjétől függő helyzetbe taszítja az asszonyt, ami már azért is aggodalomra ad okot, mert a férfi nem játszik tiszta lapokkal. Az idővel híressé váló pár olyannyira belegabalyodik saját hazugságaikba, hogy Margaretnek titokban kell dolgoznia, sőt még az őt váratlanul meglátogató barátnőt sem engedheti be a műhelyébe. A dramaturgiai hatás végett a barátnő, Dee-Ann karaktere csak kitaláció volt a film készítői részéről. Margaret-nek nem volt ilyen nevű barátnője. Dee-Ann, egy a hatvanas évekre inkább jellemző (az 50-es évekhez képest) szókimondó, független nő képében az asszony saját belső hangját hívatott kifejezni, melyet elhallgattatott, de azért az időnként csak fel-felbukkan, hogy emlékeztesse arra, hogy kicsoda is ő. A barátnő műhelyből való kizárása és később a házból való kitiltása jelképes értelemmel bír, vagyis arra a kapcsolatra utal, ami Margaret és saját valódi énje között, illetve ami e valós én és a férje között fennáll. Dee-Ann idegennek számít a házba, és nem teheti be oda a lábát többet, mer akkor lehullik az álarc. Margaret ezen a ponton még teljes mellszélességgel támogatja férjét ebben a játszmában.

Margaret férje egyre elkeseredettebben próbálja fenntartani a látszatot, miközben egyre több sumákságban kapja rajta a neje. Az asszonynak nem tetszik ez a játék, elveszti minden tiszteletét férje iránt, akitől lassan távolodni kezd. A férfit nyilván nem zavarja a dolog, ő csak az anyagi sikereket nézi, és élvezi a celebeknek kijáró életmódot, ivászatot, utazásokat, míg az egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő Margaret otthon gondot visel a gyerekekről és dolgozik. Munkáját azonban titokban kell tartania, így élete egy házi rabszolgához válik hasonlóvá. A pár élete rémálommá válik, de az anyagi függés és a hazugság összeköti őket. De ne feledjük: Margaret már egyszer kilépett egy számára elfogadhatatlan helyzetből, otthagyva csapot-papot, de talán éppen ezért nehéz azt elfogadnia, hogy már megint hogy került bele egy ilyen helyzetbe. Bár utaltam arra, hogy nem tudni sokat a gyermekkoráról, viszont a képeiről azt nyilatkozza, hogy ezek az ő legmélyebb belső érzéseinek kifejeződései. A szemek, melyek a lélek tükrei, egyre nagyobbakká váltak a képein, mivel ezeken keresztül enged bepillantást önmagába is. A legtöbb rajza, főleg a kezdetekben szomorú, sőt nyomorúságos állapotokról árulkodik. (Ez később megváltozik, pont annak köszönhetően, hogy elhagyta a férjét és Jehova Tanújává vált.) Talán valami súlyosabb gyermekkori traumát vagy fájdalmat igyekezhetett művészete segítségével feldolgozni? Az egyik interjúban azt nyilatkozza, hogy a világban meglévő sok szenvedés az, ami képein visszatükröződik, és az, hogy ezekkel kapcsolatos a - leginkább vallásos jellegű - kérdéseire ő mennyire nem kapott válaszokat. Margaret fájdalma így nincs megszemélyesítve, de tény, hogy felnőttként újból és újból szembe kell néznie a bántalmazás valamilyen formájával, és nagy bátor lépésekre kellett elszánnia magát. Amy Adams szerint Margaret nem értette, hogy ezek hogyan történhettek meg vele, és miért ment bele a férje hazudozásaiba. Vagyis Margaret felelősséget vállalt a sorsáért, és nem azon töprengett, hogy a volt férje miképpen bánhatott vele olyan csúnyán. Legalábbis már idősebb korára így gondolkodott. Kérdés az, hogy Margaret belső nyomorúsága a férje viselkedésével hozható összefüggésbe, vagy azért választotta magának ezt a férjet (illetve azért "vonzódhatott" a bántalmazó férfiakhoz, vagyis azért nem ismerte fel a bántalmazás enyhébb formáit már a kapcsolat elején), mert már eleve volt benne egy kiszolgáltatott, fájdalommal teli „gyermek”, aki nem volt képes felnőni, így gondoskodásra, támogatásra szorult. Apát keresett magának férj helyett. A belső gyermek kielégítetlen szükséglete tévútra vezette: nem azt kapta, amit várt, de azt kapta, amire szüksége volt.

Szüksége pedig bátorságra és tettrekészségre volt, amit sikerült újra kifejlesztenie, amikor a férj egy halálos fenyegetése miatt életveszélybe kerül anya és lánya. Hawaii-ra költöznek, ahol új életet kezdenek, de a férj ott is rájuk talál és megzsarolja az asszonyt. Margaret rabszolgasága tovább folytatódik, hiszen a férj 100 db kép megfestését követeli tőle és azt, hogy örökre lemondjon a jogcímekről. Az asszony beleegyezik, hiszen mi mást tehetne, de ekkor egy váratlan fordulat áll be a film szerint: meglátogatják Jehova Tanúi. De egy pillanatra álljunk meg és rögzítsük ezt a képet: adva van egy súlyosan traumatizált személy, aki magányos, elkeseredett és kiábrándult. Mondhatni tökéletes szekta-alapanyag. A két testvérnő szinte azonnal ráhangolódik a házigazdára és rögtön olyan bibliaverseket olvasnak fel neki, amelyekkel nagy valószínűséggel egyet fog érteni. A Timótheuszhoz írott levél egyik részlete, melyben az utolsó napok emberének viselkedését jellemzi Pál apostol, tökéletes választásnak tűnik, mert Margaret azonnal felismerni véli benne volt férjét. Végre valakik, megértik, a vallásos gondolkozású asszony talán ’Isten kezét’ is felismerni vélheti ebben a látogatásban. A nő elzárkózottsága úgy tűnik véget ért, mert Jehova Tanúi személyében társaságra, barátokra lelt. Bármi legyen is Margaret eredeti problémája, amiből ez az ’áldozatiság’ eredeztető, úgy tűnik szüksége van egy kívülről jövő segítségre, egy támaszra, ami meg is jelenik az életében valamilyen formában. Az asszony nem cselekvőképtelen, de valami löketre, külső megerősítésre van szüksége. Ez még nem feltétlenül lenne baj (nem sokan vagyunk, akik teljesen képesek vagyunk magunkat önállóan belülről motiválni), a baj az, hogy ennek úgy tűnik nincsen tudatában, és nem ő maga kéri ezt, így mindig csak „belebotlik” valami segítségbe. Vajon a Jehova Tanúi által nyújtott kéretlen segítség milyen eredményeket hoz az életébe? A film szerint a zárkózott, támaszra szoruló Margaret-nek jót tett az, hogy egy közösséghez csatlakozhat. Ez a jó hatás ténylegesen létezik, ami még nem teszi a Jehova Tanúit pozitív hatású csoporttá, ahogyan Margaret férje sem vált pozitív figurává, bár kezdetben kétségtelenül segített az asszonynak a képei értékesítésében, és komoly sikereket köszönhet neki.

Végül a főhős a Jehova Tanúinál érti meg, hogy mindig igazat kell mondania. A filmből ez így derül ki (a róla megjelenő életrajzi cikkben ez teljesen más sorrendben van). Ez akkora erőt ad neki, hogy a bíróságon köt ki, mert beperelte volt férjét a jogcímek használata miatt. Ez az ötlet akkor merült fel benne, amikor a tizenéves lánya egy gyülekezeti barátokból álló közösségben felhozza azt, hogy ’megengedi-e Jehova a pereskedést?’. (A filmből az jön le, mintha a per a Jehova tanúival való találkozás után közvetlenül, illetve annak hatására merült volna fel, holott ez nem teljesen így történhetett.) Margaret bepereli volt-férjét a képek jogcíméért, és a pert meg is nyeri, mivel  a bíró képtelen volt eldönteni, hogy ki hazudik és ki nem, ezért elrendelte, hogy mindkét fél fessen egy képet, melyre egy órát adott. Margaret megfestette a magáét  (az Exhibit 224-et), de a volt-férj nem volt erre képes, a hirtelen karjába állt fájdalom miatt. Az asszony a bíróságon azt nyilatkozta, hogy azért vett részt ebben a hazugságban, és azért tagadta le, hogy ő festette a képeket, mert a férje megfenyegette és megzsarolta. Ez ugyan csak részben volt igaz, mert eleinte nem történt ilyen fenyegetés, csak meggyőzés (ami később ugyan komolyabb visszaéléssé fajult....). Mint „alázatos” feleség, olyan, aki alárendeli magát a férjének, az akkori korszellemnek megfelelően nem nagyon szerette volna kiborítani a bilit. A pénz, a siker és az anyagiak pedig meggyőzték Margaret-et, így saját maga mászott bele a hazugsághálóba, amiből – dicséretére legyen mondva - később saját maga ki is mászott. Így azt nem lehet elmondani, hogy ő volt a teljesen ártatlan fél, a másik meg a velejéig gonosz. Viszont az is tény, hogy a volt-férj nem volt képes felhagyni a hazudozással, élete végéig védte nem létező „jogait”, így kiábrándultan, elkeseredetten halt meg. Ezek szerint létezik olyan, hogy valaki annyit hazudik, hogy már azt ő maga el is hiszi. A történet folytatásaként annyit lehet tudni, hogy Margaret újból férjhez ment, formálisan is csatlakozott a Tanúkhoz és későbbi képein hangulati változások figyelhetőek meg; a végtelen elkeseredettséget és nyomort, színesebb háttér és mosolygósabb arcok váltották fel (lásd alább). Mondhatni, Margaret története tehát egy sikertörténete a Jehova Tanúinak. Legalábbis a filmből ez derül ki.

Margaret élettörténete az Ébredjetek! egyik 1975-ös számában jelent meg "Életem, mint híres művész" címmel. Ebben az szerepel, hogy a festő-megmérettetés 1970-ben történt San Francisco-ban a Union téren egy újságíró kezdeményezésére, hogy kiderüljön, hogy ki a képek festője (amire Margaret korábbi rádió nyilatkozata miatt merült fel kétség, ahogy a filmben látható). A kihívásra csak Margaret reagált. A cikk szerint Margaret élete akkor kezdett pozitív fordulatot venni, amikor még nem ismerte a Tanúkat, mivel úgy festi le magát, mint akinek mindene megvolt, jó férje (újra férjhez ment), vagyona és munkája, amit szeret, ennek ellenére nem volt boldog, mert égető szellemi szükségletei voltak. Vagyis az önéletrajzi ihletésű cikk nem tesz említést arról a kiszolgáltatott állapotról, melyben Margaret a filmben megjelenik (és melyet az igazi Margaret jóváhagyott). Az Ébredjetek! szerint a nő kifejezetten vallási keresőként írja le magát, aki többféle vallási irányzatot alaposan tanulmányozott, mielőtt beszélgetésbe elegyedett volna a Tanúkkal. Az első beszélgetésnél sem az utolsó napok elkeseredett állapotai ragadták meg figyelmét, hanem a Szombat megtartásával kapcsolatban voltak kérdései, mivel abban az időkben már az adventistákhoz járt. Pontosan nem tudni miért tér el a két beszámoló oly gyökeresen egymástól ezen a ponton. Csak találgatni lehet e téren, és én úgy érzem Margaret írásából (mely az Ébredjetekben! megjelent), hogy ez egy indoktrinált, mesterségesen "kiigazított" szöveg, ami a társulati doktrinát hívatott alátámasztani, miszerint az 'igazság keresői megtalálják Istent', vagyis az "igaz vallást" a Jehova Tanúi magyarázata szerintit, természetesen. Margaret pedig egy ún. "vallási keresőnek" számított, vagyis olyannak, akiben a saját problémáinak érzete vallási nyelvezetben válik tudatossá, feltehetően a neveltetésé, vagy saját hitélete miatt, így az Ébredjetekben! megjelenő élettörténetében abból a szempontból ábrázolja önmagát. Egy másik szempontból nézve, Margaret egy kiszolgáltatott egyén volt - a vallási nyelvezet csak egy köntöse volt ennek -, aki érzelmi támaszra szorult (annak ellenére, hogy meg volt mindene), amit a Jehova Tanúi közösségben kapott meg. Nem feltétlenül azért, mert ők az "igaz vallás" (ami következtetésre Margaret természetesen jutott az Ébredjetek! szerint), hanem azért, mert ennek a közösségnek zöme amúgy is kiszolgáltatott emberekkel van tele, akik ezért az egyszerű tagok szintjén ösztönösen is támogatják egymást.

Bár az 1970-ben tartott san franciscó-i megmérettetésen a volt-férje nem jelent meg, később mégis azzal vádolta az asszonyt, hogy azért követeli magának a festmények jogát, mert halottnak hitte őt. Margaret ekkor beperelte. A per 1986-ban történt Honoluluban, kb 20 évvel azután, hogy utoljára találkoztak. Ez az a per, ami a filmben is látható, ahol a bíró elrendelte, hogy mindkét félnek festenie kell egy képet. Vagyis ez már a második megmérettetés volt, melyen a volt-férj alulmaradt. Ekkor született Margaret egyik leghíresebb festménye az Exhibit (Bizonyíték) 224. Ebben az időben már Margaret több mint egy évtizede Tanú volt, tehát a filmben ügyesen áthidalták ezt az időszakot, amivel az az érzet keltődött, hogy a Tanúkkal való találkozása fordított Margaret sorsán, holott ez nem kifejezetten így történt. A filmben egyébként az derül ki, hogy nem feltétlenül kap a Tanúktól hátszelet a volt-férje bepereléséhez. Mégis, maga Margaret egyetérthetett ezzel a kijövetellel, mintha kifejezetten a Tanúkkal való kapcsolata idézte volna elő az életében bekövetkező pozitív fordulatot, mivel feltételezhetően ő ezt így érezte vagy ennek tulajdonította.

Nekem kifejezetten szimpatikus ezen a képen. Egy nagyon kedves embernek tűnik.

Margaret Keane témái az utóbbi évtizedekben egész mást stílust vettek fel a kezdetiekhez képest. Jehova Tanúi számára ez a stílus jól ismert, hiszen a kiadványok tele vannak ezekkel az édeskés, színes képekkel, melyek a jövőbeli paradicsomi állapotokat hívatottak a hívek elé tárni. Nos, Margaret történetéből láthatjuk, hogy annak a "Paradicsomnak" előbb belül kellett megszületnie. Nem hinném, hogy most kevesebb szenvedő gyermek lenne a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt, csak a művész másként látja a körülötte levő világot.

 Miközben az alábbi forrásokat olvastam, óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért jó a celebeknek egy szektához tartozniuk? Illetve maguk a szekták mit profitálnak belőlük? Nos, a celebek éppen olyan emberek, mint bárki más, így éppúgy kiszolgáltatottak vagy magányosak lehetnek, ki lehetnek téve erőszaknak vagy fenyegetettségnek. Minden lépésük, megnyilvánulásuk a média előtt zajlik, ami szintén nem járul hozzá a feszültségek csökkentéséhez, sőt. Ezek a tényezők éppen olyan kétségbejtő állapotokat teremthetnek számukra, mint az egyszerű emberek életében, akik munkahelyekkel és a mindennapi számlák kifizetésével bajlódnak.

A szekták számára biztosan előnyös, ha celebeket tudhat a sorai között, mivel általánosságban elmondható, hogy többet tolerálnak nekik, mint más tagjaiknak. Ezért a celebek nem ugyanazt a tapasztalatot szerezhetik egy szektában, mint mások. Ha egy celeb pozitív véleménnyel van - amelynek a médiában még hangot is ad -, az egy ingyenreklám lehet a szekta számára, sőt egy celeb jövedelme magasabb lehet, mint másoké, amit gyakran filantropikus célokra fordíthat, így magasabb adományozás várható tőlük. Még ha nem is vonz feltétlenül tömegeket a szekta tanaihoz, mégis a "normalitás" látszatát keltheti egy jóhírű celeb jelenléte. 

Források: