A minap Weöres Sándor verseit olvasgattam, és az alább idézett vers elgondolkodtatott, hogy mi is a jóság. Az emberi jóság.
Weöres Sándor: Nem szándékom
Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.
Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni?
Választhatsz köztem és kínod között,
s a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.
Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám,
hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.
Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem,
mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.
Kicsiny vagyok, mint a porszem,
s az Atya megnevez engem,
s az Anya karján visz engem,
mert szomjat fakasztok benned a jóra,
mert éhet támasztok benned a jóra:
mert hiába hívtak téged a jóra.
Eszembe jutottak Jézus szavai a jósággal kapcsolatban. Vannak, akik elfelejtik, hogy mit jelent a jóság, pedig Jézus segített megérteni a lényegét.
„Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat!”
(Máté 19:17)
Kire szokták azt mondani, hogy „jó ember”? Jézus szavai azt sugallják, hogy aki Isten parancsolatait igyekszik betartani, az jó ember akar lenni. Ezt tettük Jehova Tanúiként. Igyekeztünk viselkedésünkben jó tulajdonságokat kimunkálni. Akit jó embernek mondtak annak előtte, hogy megismerte a Bibliát, talán könnyebb dolga volt, mint aki „bűnös távolságból” közeledett Isten parancsolataihoz. Egy dolog bizonyos. Amennyire sikerült ’levetettük az ó embert és felöltöttük az új embert’.
Mennyi idő kellhet ahhoz, hogy az újjá formálódott belső emberben megszilárduljanak a jóságra mutató tulajdonságok, és az ez által megnyilvánuló cselekedetek?
Azért kérdem ezt, mert mi történik, ha valaki elhagyja az önként választott egyházat? Ha azt mondják rá, hogy hitehagyott, állítja, hogy az Istent nem hagyta el, csak az egyházat. De mit is mutatnak a cselekedetei? Mondjuk, ha öt, tíz, húsz évig tudta alkalmazni a tanultakat és törekedett a jóra, akkor hogyan tudja elhagyni el az Istennek tetsző cselekedeteket? Úgy, hogy azidő alatt nem volt őszinte az Istenhez sem, magához sem és az embertársaihoz sem. Ekkor helytálló a bibliai megállapítás:
„De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.”
(2Péter 2:22)
Sajnos ez tapasztalható sok valamikori Tanúnak az életében, aki elhagyta nemcsak az egyházat, hanem az isteni parancsolatokat is. Ismét bűnös cselekedetekbe merül, mintha nem emlékezne arra, hogy ezektől szabadult meg egykoron.
„A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.” (Gal. 5:19)
A teljesség igénye nélkül, a bibliai felsorolás folytatható: italozás, dohányzás, féktelen mulatozás, tetoválások, piercing-ek, szexuális elhajlások, extrém sportok, stb.
Végül egy utolsó észrevétel. Ha aktív Jehova Tanúja lennél, vonzó lenne egy ilyen életvitelt folytató volt Tanú példája, aki segíteni akar neked elhagyni az egyházat?
A jóság kötelező még akkor is, ha már nem vagy Jehova Tanúja. Ha nem tudsz „jó ember” lenni, akkor Weöres Sándor szavaival élve: „…hiába hívtak téged a jóra.”
Eastern Magister által küldött írás.