RAYMOND FRANZ     

4. fejezet /2.  A történelem ismétlődik

Milyen névvel kellene illetni ezt az egyházat ? Válaszolunk:  annak megalakítója és alkotója nevében - Krisztus nevében. Jézus Krisztus egyháza, vagy Isten egyháza, mivel Isten által lett megalapítva a sziklán, mely a Krisztus, vagy a keresztények, mivel ezen név alatt ismerték őket eredetileg az emberek. (Csel: 11:26, 26:28, 1 Péter 4:16) Pál és a tanítványai nem Kálvin tanítását követték,  így nem lehettek úgy ismertek mint kálvinisták. Nem is Luther tanítását követték, és így  nem is válhattak ismertekké mint lutheránusok. De Krisztus tanítását és példáját követték, éppen ezért nem is ellenkeztek, mikor valaki keresztényeknek nevezte őket.

Ha elgondolkodsz ezen, nem gondolod hogy pontosan ez a pozíciónk képez alapot az egységre. Vagy egy pillanatra gondolkodjunk el azon, hogy minden emberi  hitvallás, rituális, imakönyv, instituitális- intézményi név el lenne feledve. Minden keresztény csakis  Krisztus nevének menne elébe minden komolyságban és őszinteségben. Isten szellemének a vezetése alatt tanulmányoznák Szavát és az apostoli irásokat. Nem tartana sokáig, és a vallások nézeteiben létező komoly ellentétek el lennének feledve.

Bárhogy is nevezzenek minket az emberek, nem aggaszt bennünket. Mi magunk nem engedjük, hogy más nevet hordozzunk, mint az egyedüli nevet, mely az egek alatt és az emberek között adatott - Jézus Krisztus neve. Egyszerűen kereszrtényeknek neveztetünk, és nem állítunk fel semilyen védőfalat sem, mely elválasztana bárkitől is, aki hisz a szegletkőben, melyről Pál tett említést: Ez az a Krisztus, aki az Írások alapján meghalt a mi bűneinkért“ Ha valaki számára ez a szegletkő - nem biztosít elég teret, akkor nincs semilyen joga magát kereszténynek nevezni.

A fentebb említettek nem hagyhatnak senkit sem kétségekben afelől, hogy Russel és az ő társai nem úgy gondoltak magukra, mint valami exkluzív klubra, és nem is tartották magukat az egyedül kiválasztottaknak a keresztények között. Következetesen elutasították azt a szűk látókörű nézetet, mely alapján megtagadnák a kereszténységhez való jogot más emberektől, és nem  akadályozták azt sem hogy közéjük jöjjenek úgy,  hogy  szervezeti falak mögé bújtak volna előlük. Nem volt akadály számukra, hogy mindenkit keresztényeknek nevezzenek, aki hajlandó volt építeni az alapvető bibliai igazságra: “ez az a Krisztus, aki az Írások alapján meghal a vétkeinkért“

Ez a nyitottság az Őrtorony folyóirat más kiadásaiból is nyilvánvaló, mint melyekből már eddig is idéztünk. Csak elevenítsük fel az akkori segítőkészséget a következő idézetben: „Nem követeljük meg, hogy mindenkinek velünk azonos véleménye legyen, hogy keresztényeknek nevezzük őket, mivel elismerjük, hogy a növekedéshez, az irgalomhoz vagy az ismerethez fokozatosan lehet eljutni.

Az Őrtorony 1979-es számában megjelent cikk szerzője idéz az 1884 - es kiadásból, így logikusan el lehetett volna várni, hogy  a Bibliakutatók nézete mint egész nem lesz teljesen ismeretlen számára. Ha értekezésében alaposabban jár el, akkor könnyen észrevehette volna, hogy a cikke teljes mértékben félrevezető és teljesen másként hanzik, mint az eredeti forrásban található álláspont. 1884 után 10 évvel, a Bibliakutatók álláspontja a látható földi szervezetről nem változott. Az ő folytatólagos negatív álláspontjuk nyilvánvaló az Őrtorony 1895 szeptember 15.  számából is, ahol megváltoztathatatlan szavakkal van mindez feltárva. A szerző itt arra a kérdésre válaszol, milyen a leghatékonyabb módja  a csoportos találkozások vezetésének. Elsőként  a két első pontból ez írja:

(2)Óvjátok magatokat a szervezettől. Teljesen felesleges. Minden  szabályt megtaláltok a Bibliában. Ne akarjátok mások lelkiismeretét korlátozni, és ne is engedjétek másoknak hogy a tiéteket korlátozzák. Ahogy  értitek Isten szavát ma, úgy nyilvánítsátok ki hiteteket és legyetek engedelmesek, és napról napra  fejlődjetek a kegyelem növekedésében, az ismeretben és a szeretetben.

Ilyenek voltak a korabeli nyilatkozatok. Hogyan következett be egy ilyen nyilvánvaló teljes átalakulás, melynek eredményeképpen a vélemény teljesen megváltozik, mely napjainkig uralkodó maradt? Ron Frye sok „fájdalmas évet“ töltött az Őrtorony Társulat tanításának az elmélkedése fölött a tekintély kérédést illetően. Ez a volt körzetszolga és Jehova Tanúja 33 évet szolgált a szervezetben. Intenzív kutatás után  afelett,  ami a Társulat törvényes  jogát illeti a teljes mértékű alárendeltség követelményét illetően tagjai irányába, 1980 ban ezt írta:

 „ Ma,  több mint 100 évvel Russel ideje után a Tanúk figyelemreméltóan szervezet-orientáltak. A szervezet mindíg az első helyen van.“  Az Őrtorony 1979 március 1. számában a „Jehova győztes  szervezete“  című cikkben csak az első 11 bekezdésben 15 x jelenik meg" a teokratikus szervezet“ kifejezés Ennek a kifejezésnek szinte hipnotikus ismétlése a szervezet által azért történik, hogy Jehova Tanúi megszokják azt a gondolatot, hogy annak tekintetében, amit a szervezet úgy említ meg mint igazságot, nemcsak mindennek a kimondott megkérdőjelezése, de már ezek irányában a kérdések megfogalmazása is, nemcsak hogy hiba, de  komoly hiányosság megnyilvánulása.Teljesen ellentétben a jelen helyzettel,  Russel és társai  nyilvánosan elleneztek bárminemű földi szervezetet.

Azon kérdésre, hogy mi lehetett ennek a nézetnek az oka, Russel első  kővetőinek, Frye  válaszol: “Russel antagonizmusa az egyházak ellen, hosszú múltra tekint vissza. Kizárólag vallási nézőpontból közelítette meg - nonkonformista idividualista nézőpontjából. Ő és követőinek kis csoportja nem rendelkezett semilyen szervezeti múlttal. Éppen ezért teljesen érthetően megpróbálták minimalizálni ezt a hiányosságot azzal az álítással,  hogy Isten sosem rendelkezett földi szerevezettel, semilyen  monolitikus, egy  darabból kiöntött keresztény gyülekezettel. Isten nem földi szervezetek által cselekszik. Ezzel a móddal Russel követői  bagatelizálhatták önmaguk szemében azt a vallást, mely bizonyos múlttal rendelkezett, ugyanakkor megmagyaráhatták, hogy nekik miért nincs.

Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, kapcsolatban ezen konkrét tanítással, hogy Russel határozottan elvetette,  hogy az ő idejében a földön  létezne 1800 éves, hű és bölcs szervezete a rabszolgának – Isten földi közlési eszköze. Nem kereste azt és általa nem is lett felkeresve. Ő és társai  nem tartottak kapcsolatot más szerevezetekkel, valójában bizalmatlanok voltak minden közösség irányában. Határozottan és  megváltoztathatalanul elutasították azt a gondolatot, hogy i.sz. 33 pünkösdjétől kezdve a világon létezne földi látható szervezet, mellyel ők esetleg  azonosulnának, hogy ezáltal szolgálhassanak Istennek elfogadhatóan.

Ugyanakkor  napjainkban, száz évvel azután, hogy  a Bibliakutatók és Charles Taze Russel  utódai mindennek az ellenkezőjét bizonyítják, azzal érvelnek, hogy nem lehtséges másként, csakis a látható földi szervezetre tekinteni, arra, mely  kapcsolatban van  az Őrtorony Bblia és Traktátus társulattal. Habár ez nem az ő eredendő álláspontjuk volt, de  a körülmények megváltozása megkövetelte a nézet és az érvelés  megváltoztatását is Jehova Tanúinál. Most jött el az ideje, hogy minden erővel azt bizonyítsák, hogy a szervezet szükséges. Ugyanúgy miként korábban,  minden erejükkel ennek az egyszerű feleslegességét bizonygatták. A szervezet iránti nézőpont megváltozása miatt meg kellett változnia a Russel iránti  nézőpontnak is. Így szomorú sors érte őt. Csak egy pár eshetőség, megjegyzés erejéig Russel a Tanúk irodalmában már nem jelenik meg. Így lényegében számukra majdhogynem ismeretlen. Senki sem buzdítja a Tanúkat, hogy olvassák elmélkedését. Az a kiadó melyet megalapított, és melybe invesztálta anyagi javait, már évtizedek óta nem adott ki egyet sem könyvei közül. Mintha a tenyerünkön lenne, úgy nyílik meg számunkra egy férfi története, akiről napjainkig Jehova Tanúi azt állítják, hogy ő volt az, aki feltámasztotta Jézus és apostolai tanítását. Miért nem tanulmányozzák Jehova Tanúi összejöveteleiken könyveit, még ha csak történelmi szempontból is? Mivel az ő legtöbb nézetének, talán mindennek is amit írt, napjainikban eretnek árnyalata lenne.

Ron Frye véleményének támogatása van azon helyzetben is, mely akkor következett be, mikor még Russel élt. Ezen fejezetben megemlítettük Russel számtalan megnyilvánulását tevékenységének első évtizedeiből. De ha mindezt összevetjük azzal, hogy mit írt 1910 – ben, mikor már elismert „Pásztora“ volt egy kiterjedt nemzetközi mozgalomnak, mely akkor már maga mögött tudhatta történelmének 3 évtizedét, és mikor az általa írt folyóiratokat ezres példányszámban olvasták  a világ több országában, csak nehezen ismerjük már  fel, hogy ugyanarról az emberről van szó. Pl. említsük meg egyik későbbi kijelentését, mely alapján az az ember, aki csak magát a Bibliát olvasná „Az írások tanulmányai" segítsége nélkül, mely az ő bibliai értelmezését tartalmazza, szellemi sötétségbe esne két éven belül. Ugyanakkor mikor félretenné  Isten szavát, és csakis „Az Írások tanulmányait" olvasná, az említett két év végén még mindíg szellemi világosságban lenne. Vagy azon kijelentése a Bibla személyes tanulmányozásának a feleslegességéről, melyben a tanulmányozó nem az ő vezetését keresi:  “Teljes joga van ehhez, de mégha valamit talál is, úgyiss helytelen lesz"

Objektívnak kell lenni, és el kell ismerni, hogy ezen kijelntéseket megelőzték olyan megjegyzések, melyek ezeket konkrétan körbehatárolták, és a teljes kép érdekében szövegösszefüggésükben kell őket olvasni. Ugyannakkor semmi kétség sincs afelől, hogy Russel kétségbevonta az egyén azon képességét, hogy egyedül és segítség nélkül tanulmányozza a Bibliát, s hogy így értelmes következtetéseket tudjon levonni. És hogy az Őrtorony Társulat kiadványai minden erővel úgy voltak bemutatva, mint egyetlen forrásai Isten igazsága fényének. Russel esése szomorú és mély volt, a fenkölt ideálokból, ami az univerzális keresztény testvériséget érinti Krisztusban, a szerénytelen, sőt szégyentelen szektaságba.

Sajnos ugyanakkor  észrevehető, hogy nem egy átmeneti állapotról van szó, hanem fokozatos fejlődéséről eme teljes hozzáállásnak, ahogy ezt az az anyag is bizonyítja, mely az Őrtoronyban lett kinyomtatva egy évvel korábban, 1909 október 1 - én. Russel ezen folyóirat alapítója és kiadója, ebben az időszakban elismert Bibliakutató, mint az ő egyetlen és kizárólagos pásztoruk,  Máté  24:45 öt elemezte, és elsősorban azokat a szavakat melyek „arról a szolgáról“  s annak „szolgatársairól“ szóltak és ahogy ez szokása volt a szerzőnek, többes szám első személyben írt.

A Pásztor először is megerősítette, hogy 14 évvel azelőtt, egy a társult társa közül az Őrtorony társulatban (az Őrtorony 1906 július 15. száma szerint ez a felesége volt) azt a kifejezést használta, hogy ő “az a szolga“ (utalva  a hű és bölcs szolgára Jézus példázatából), de Russel sehogy sem szeretett volna ezen vitába avatkozni, mely ez alapján bontakozott  ki.

De most már meg szeretné jegyezni mindehhez, hogy a szóbanforgó személy, aki ezzel a kifejezéssel, megjelőléssel őt először illette, jelenleg azt állítja, hogy „míg ez az állást /Russel/ betöltöttük, elhagytuk, elveszítettük azt, s hogy most már más képviselő kezében van. „Russel ezekután ezen problémában vitatkozik, de ezt nem egyenesen teszi, inkább mint egy képviselő formájában".

Először megemlíti “barátai“ kijelentéseit,  majd az „ellenfelei“ kijelentéseit, majd a végén  helyet hagy egyenes  megjegyzéseinek. A barátait tehát így hagyja szólni:

Barátaink ahhoz tartják magukat, hogy az Írások útmutatásai alapján, az Úr, az „evangélium korának“ vége felé, nem fog sok közlési eszközt felhasználni az igazság terjesztésére. Egy közlési eszközt fog használni, és a többi Urunkhoz hűségesnek elsőbbsége lesz, hogy ők is  „szolgatársakká“  (mukatársakká) válhassanak. Ahhoz tartják magukat, hogy a tények melyek a mi időnk aratásával  vannak kapcsolatban több mint elégségesen támogatják az ilyen magyarázatot. Azt mondják, hogy mindnyájan közülük elfogadták az igazság jelenlegi ismeretét egyenesen az Őrtorony  Biblia és Traktátus társulat kiadványaiból vagy közvetítve azoktól, akik fel lettek világosítva ezen közlési eszköz által. Ennek eredményeként kiváltságnak tartják együttműködni mint „szolgatársak“ a Szervezet  munkájában és hiszik, hogy ilyen hozáállással követik az isteni éleslátás vezetését  és az Isten Szavából származó útmutatásokat. Úgy gondolják, hogyha másként cselekednének, akkor ellenkeznének Isten Szavával, nehezítenék az aratásban való munkálatokat,  s  így önmaguknak ártatnának.

Kijelentik, hogy megítélésük alapján, az adott tényeket nem lehet másként magyarázni, mint az jelenleg értelmezve van  az Úr igérete alpaján: hogy a meghatározott időben, a korszakok végén, az Úr kihozza a kegyelem a bölcsesség és az igazság  kincstárából az „ó és új“ dolgokat, s hogy ezen időben kiválaszt egy különleges közlési eszközt, mely által az összes említett áldások fel lesznek tárva a hit háztartásának, ami szintíén azt mutatja, hogy másoknak is lehetőség lesz adva, hogy csatlakozzanak a szolgálathoz, „szolgatársaiként“. Arra mutatnak rá, hogy azok, akik eme társszolgálatot ekfogadták, meg lettek áldva és fel vannak használva az aratás munkálataiban, mígnem az ellenkezők az igazsághoz viszonyítva elestek az aratás napjaiban, figyelembe véve  az  igazság szolgálatát a nominalizmus „külső“ sötétségébe“ estek.

Szükségszerű tudatosítanunk, hogy az Őrtorony Russel folyóirata volt. Ő kezdte el annak kiadását és ellenőrizte mi lesz benne publikálva. Ő döntött annak teljes tartalmáról mint egyetlen szerkesztő. A folyóirat  az ő gondolatainak a hordozója volt. Végrendeletében megemlítette, hogy mégha odaajándékozza is a folyóratot  az Őrtorony Bibliai és Traktátus társulatnak /mely felett az ellenőrzését a többségi részvényes volta biztosította/ így „pontosan meghatározott céllal tesz, hogy élete további folyamán továbbra is, "a folyóirat feletti teljes ellenőrzést fogok gyakorolni, s halálom után akaratom szerint lesznek kezelve“. Tehát ha az álláspontokról beszél, melyeket valaki betölt a folyóirattal vagy a Társulattal kapcsolatban vagy ha azt a meghatározást használja hogy „közlési eszköz“ a Társulatra vagy a folyóiratra, kifejezi, hogy a többeik mit gondolnak róla, de lényegében, hogy mit is gondol önmagáról.

Az említett cikk szövegösszefüggése ezt támasztja alá, és mindez csak megerősíti azt a valóságot, hogy ő az, ki kizárólag betölti a Pásztor szerepét. Már korábban úgy tett magáról említést, mint aki “Isten szószólója“, aki „közvetítője“ a kinyilvánított igazságnak. Ha tehát az „egyetlen közlési eszközről“ beszél, mely által az emberek(„barátai“) megvilágosodtak, kétségtelen, hogy  Charles Taze Russel írásaira gondol. Ami nyilvánvaló azon kijelentésből is, hogy „másoknak is lehetőség lesz adva, hogy csatlakozzanak a szolgálathoz  mint “társszolgák“  ehhez „az egyetlen különleges közlési eszközhöz“, melyet az Úr kiválasztott. Másik megerősítését ezen valóságnak megtaláljuk abban a számtalan kijelentésben, melyek az Őrtoronyban láttak napvilágot a Russel halála utáni években. Ezekben teljesen eltérő képet találunk C.T. Russelről, mint amit következetesen, de nagyon eltorzultan, napjaink Őrtornyai festenek róla.

Az Őrtorony 1923 március 1 i száma idézi Russel kijelentést arról,  hogy némelyek úgy beszélnek róla mint a „hű és bölcs szolgáról“, míg mások ezt a meghatározást a társulatra vonatkoztatják.

A folyóiratban ezt olvassuk:

Mindkét kijelentés megfelel a valóságnak, mivel Russel testvér, a szó abszolút értelmében maga volt a szervezet. Ő határozta meg annak belső intézményrendszerét és irányította merrre fog haladni, senkire sem kellet e tekintetben figyelemmel lennie, és nem is figyelt. Halála után (1916 október 16) az őrtoronyban ki lett adva élettörténete, melyben ez volt megemlítve:

Az olvasók ezrei hiszik, hogy Russel pásztor volt az, ki betöltötte a hű és bölcs“ szolga intézmémnyét, s hogy az ő dicsőséges életműve az a hit háztartása számára kellő időben kiosztott táplálék volt. Az ő szerénysége és alázatossága nem engedte meg neki, hogy nyilvánosan elfogadja ezt a dicsőséges elnevezést, de személyes beszélgetések alkalmával elismerte, hogy ez rá vonatkozik.

Térjünk csak vissza az Őrtorony 1909 október 1.  számához, melyben Russel „barátai“ és „ellenfelei“ közvetítésével nyilvánul meg: A bírálói, ebben  az esetben azon nézeteivel való ellenkezők szájába, kik kétségbe vonják, hogy ő lenne az a „szolga“a következő szavakat adja:

A velünk nem egyetértők az ő ellenséges ellenzékükben gyakran megkeseredettek és sértődékenyek. Pontosan az ellenkezőjét állítják, ugyanis, hogy az a kifejezés hogy „az a szolga“ azt abban a jelentésében kellene értelmezni, ami Krisztus egyházának minden tagját érinti, s hogy ebben az esetben az a kifejezés,  hogy “az ő szolgatársai“  nem ad értelmet, mivel  a felszenteltek ugyanazon osztályára vonatkozna. Kijelentik, habár igaz, hogy az ő első felvilágosultságukat Krisztus halálának értékében mint „váltságdíj mindenki számára“, kezdetleges ismeretüket a “minden dolog megujulásának idejéről“,  az ő első értékelésüket “a magasabb elhivatottság“ számára, az első megértésüket a „parusiá“ val kapcsolatban napjaink aratásának az  idejében, az első megváltásukat, az Istennel való megbékélést és a vele való megújulást, hogy mindezen  megemlítetetteket ennek a Szervezetnek a kiadványaiból fogadták el, de  ez semmit sem változtat azon, hogy ezek az igazságok már fel voltak  fedve  korábban és máshol, és azon igyekeznek, hogy ezeket a forrásokat megtalálják. Ezenkívül még azt állítják, hogyha ezt a Bibliaverset magunkra vonatkoztatnánk, lényegében ezzel saját tévedhetetlenségünket jelentenénk ki.

Mindennek ellenére ezek az ellenkezők nem tagadják, hogy milyen szolgálat volt kifejtve számukra, és szintén megelmlítik, hogy ha Máté 24:45 magyarázata helyes lenne, akkor olyan helyzetben találnák magukat, hogy akkor a példázat másik részét is alkalamazniuk kellene - vagyis: „akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén„

Az ilyen alkalmazása az érintett versnek ugyanis azt jelentené, hogy mind a „szolgatársak“ mind a „hit háztartása“ alapvetően nem várhatják el, hogy az ő szellemi eledelüket netán mástól kaphatnák meg, valahonnan máshonnan,  mint „attól a szolgától“. Ez az alapelv, mellyel ellenkeznek, s így ellenkeznek az egész ügyben. Hasznos lesz megfigyelni, hogy az akkori „ellenkezők“ ugyanazt a nézetet vallották, mint amit napjaink Őrtorony tátsulata támogat – hogy „a hű és bölcs szolga" fogalmat úgy kell értelmezni,  hogy mindazokra vonatkozik, "akik  tagjai Krisztus egyházának“, tehát nem egy emberre. De térjünk csak vissza az eredeti vitához. Az „ellenkezők“ véleménye az volt, hogy úgy értelmezni Russel személyét, mint „azt a szolgát“, s másokat ugyanazon osztályból “szolgatársaknak“ nevezni,  nem ad mindennek értelmet, mivel mindnyájan részei voltak  „ annk a szolgának“.

Nyilvánvalóan megértették, hogy milyen veszély rejlik abban, ha bárki is az emberek közül ki lenne emelve mint az igazság és a megértés  egyetlen közlési eszköze. Russel számára az ő kétségeik az ő egyedülálló állásával kapcsolatban Istennel, mely az ő állásából kifolyólag adott,  melyben „az a  szolga“ és a „közlési eszköz“  állását töltötte be, azt jelentették, hogy „ellenséges álláspontot töltötek be és hogy megkeseredettek és sértődékenyek“ voltak. Itélje meg maga az olvasó, hogy az adott nyelvezet használata, mellyel napjaink diszidenseit illetik az Őtorony sorain belül, csak véletlenszerűen  hasonlóak-e!

u.i. A fordítások folyamán ezúttal is Jónás  volt segítségemre.