Ráakadtam egy évekkel ezelőtt, e-mail-ben kapott levélre. Egy Jehova Tanújától kaptam. Lehet, hogy valakinek ismerősek ezek az emberi kapcsolatrendszerekre, így Jehova Tanúi egyházára is jellemző torzulások. Mikor beszélhetünk, egy emberek által létre hozott szervezet elintézményesedéséről? Mikor kezdődik meg ez a jellemzően törvényszerű, kivédhetetlen folyamat?

– Egy emberek alkotta csoportosulás egyetért egy bizonyos cél megvalósításában. A saját jövőbeni érdekük által motiváltan, létre hoznak egy közösséget a cél megvalósítására. Lehet ez egy vállalkozás, egyesület, egyház, vagy bármilyen formáció. A végcél elérésének időpontját senki nem tudja biztosan behatárolni. A megalakulás utáni lelkes együttműködés, az alábbi okok miatt kezd észrevétlenül átalakulni. 

– A szervezeten belül, mindenkinek a munkája szükséges a közös cél eléréséhez. A feladatok különbözőek és összehasonlíthatatlanok, mégis kezdi mindenki a saját feladatát fontosabbnak és nélkülözhetetlenebbnek tekinteni. Beszűkülten, az egységes működést a végcél érdekében, a részfeladatok gépies elvégzése váltja fel. Az egy-egy részlegen belül dolgozó egyének szinte úgy funkcionálnak, mint egy gépezet fogaskerekei. 

– A szervezeti formája és struktúrája fontosabbá válik, mint azok, akikből a szervezet áll. Így már a célokat az egyén nem érzi sajátjának, hanem távoli ideának, amit a szervezet majd megvalósít. A személyes motiváltság megszűnik, a megvalósíthatóság bizonyosságát felváltja a reménykedés. Az egyéniség és az alkotószellem kezd elveszni a struktúrák tömkelegében. 

– A szervezet légköre kezd fenyegetővé válni, már nem nyílt, nem szabad, melynek egyik világos ismertetőjele a kényelmetlen kérdések feltételének mellőzése. A szervezet merev, rugalmatlan lesz. Az irányítás visszaél a hatalmával. 

– Az emberek leginkább a szervezetnek szolgálnak, semmint azoknak a célkitűzéseknek, amelyek elérésére a szervezet eredetileg megalakult. Egymás megértése alig, vagy egyáltalán nem megy, különösen a fojtott légkör és a bürokrácia miatt. 

– Az emberek munkájuk rabjaivá válnak. A szervezet politikáját lefektető kézikönyv és a rendszabályok gyűjteménye egyre vastagabb lesz, és szemlátomást csökken az új ötlet és gondolat. 

– Ebben a fagyos környezetben a létfenntartás érdekében mindenki kezdi kifejleszteni saját érdeklődési körét a szervezeten belül, ami csakhamar oda vezet, hogy konkurencia és megoszlások lesznek az egyes részlegek, osztályok, szervezeti szintek között. A szervezet közös célkitűzését olyan kisebb célok tömkelege váltja fel, amelyeknek jóformán semmi közük sincs egymáshoz, és ez elkerülhetetlenül az egység hiányához vezet a szervezet egészén belül. 

– A morál egyre romlik, a kezdeményező szellem többnyire hiányzik (a kreativitásról már nem is szólva). Az embereken úrrá lesz a csüggedés, és gyakran bírálják a szervezetet is, tagjait is, különösen a vezetőket. A problémákról alkotott egyéni vélemények, elszigetelik a tagokat egymástól. Bizalmatlanná teszi őket. 

– Az idő múlásával, ahogy a szervezet egyre nagyobb lesz, az elintézményesedés folyamata felgyorsul. Kifejlődik a vezetőségi hierarchia, ami csak növeli a kommunikációs problémák felülről lefelé, lentről fölfelé haladó irányát. Azok, akik lent vannak, sőt, még azok is, akik valahol középen helyezkednek el a szervezetben, egyre inkább úgy érzik, hogy ők egyáltalán nem jönnek számításba, nincs szavuk a szervezetben. 

Ha egy szervezeten belül ilyen jelek láthatók, akkor az elintézményesedés már nagyon előrehaladott állapotban van! 

Persze ez csak egy lehetséges vázlata egy negatív intézményesedés lehetőségének, de ezek a jellemző viselkedési formák jelzik egy szervezet deformitását és talán a céltévesztését is.