Újabb híresség lett Jehova Tanúja - Marques Houston
2016. október 04. írta: nicku

Újabb híresség lett Jehova Tanúja - Marques Houston

A színész és R&B énekes Marques Houston neve valószínűleg nem cseng ismerősen a magyar közönség előtt. Amerikában azonban kisebb sztárnak számít. A 90-es években a Sister, sister című zenés komédiában szerepelt négy évadon keresztül. 1995-ben a Young Artist Awars-on a Best Comedian in a TV Show kategóriában jelölték, és a díjat meg is nyerte. Bár a sorozat nem lett túl sikeres, olyan hírességek mellett játszhatott, mint Christina Milian, Brittany Murphy, Mary-Kate és Ashley Olsen és RuPaul.

Az egykori gyereksztár nagy örömmel jelentette be és posztolta az Instagramján, hogy augusztus 13.-án megkeresztelkedett, mint Jehova Tanúja.

1-222.jpg

 

Posztja mellé ezt írta: “Ez életem legjobb napja! Soha nem voltam ilyen boldog. Jehova Istenem, köszönöm neked azt a kiváltságot, hogy megengedted nekem, hogy a Tanúd lehetek most.”

Megkeresztelkedése óta napi szinten tölt fel képeket az Instagramra, amelyekből látni, hogy úgy éli az életét, mint bármelyik Jehova Tanúja. Gyülekezetben készült képeket posztol testvérekkel; gyülekezetbe indulás előtti képeket, ahol öltönyben pózol a tükör előtt; tájképeket, amelyek alatt az új világot váró szövegek vannak beillesztve. Rajongói nagyon örülnek ezeknek, különösen a Tanúk, de nem úgy a világi Instagram követői. Nekik ezt írta:

“Kedves barátaim!

Kérlek benneteket, hogy ne küldjetek negatív üzeneteket a képeim mellé. Soha nem voltam tiszteletlen mások Instagram oldalán, és remélem ti is ugyanígy tisztelettel lesztek az enyémen. Nagyon boldog vagyok, ez az én választásom és döntésem, és szeretném ha pozitívak lennétek, különösen, mivel annyi negativitás történik a világban. A profilom pont olyan, mint a többieké, szeretném vele kifejezni magam, és egy keveset megmutatni az életemből. Még mindig egy magánszemély vagyok, és sok mindent nem fogok megmutatni belőle.

Béke.

Győződjetek meg arról, hogy továbbra is Istenhez ragaszkodtok mindenben.”

Valószínűleg a magyarországi ajtóknál nem fog hozzánk bekopogtatni szolgálatba menet. Mindenesetre látszik rajta, hogy büszke a hitére és bátran bevállalja a házról-házra történő tanúskodást is.

hqdefault.jpg

 

Kíváncsian várom, hogy neki mennyi mindent fog majd a Szervezet elnézni. Hiszem azt, hogy ugyanúgy elnézőbbek lesznek vele, mint ahogyan azok voltak Prince-szel is, illetve a Williams lányokkal is azok. Hogy miért? Egy zárt közösségnek jó ha vannak hősei, olyanok, akikre a tagok felnézhetnek és követhetnek. Ezek lehetnek vének, körzetszolgák, de még jobb, ha híres emberek. Szükségük van olyan sztárokra, akiket a világ tehetségnek ismer el. A tagok ezzel is nyugtathatják magukat, hogy jó helyen vannak, hogy “ez az igazság”, ha már a hírességek közül is vannak olyanok, akik elhiszik a Társulat tanításait.

 

Legújabb dalát itt hallgathatod meg, mely alatt Tanúk is megszólalnak, és üdvözlik őt soraik között:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr3011746211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2016.10.04. 06:06:52

A szervezet nehezen ismerte fel, hogy az ilyesféle "hősökre" szüksége van, de lassan megtanulja.
Marques Houstonra még a B2K-s időszakából emlékszek, de nem kedveltem a zenéjüket. Azért lep meg, hogy büszke Jehova Tanúja lett, mert a közvetlen környezetében van pár extanú. Nagyon érdekelne mivel győzték meg.

l.gabi 2016.10.04. 06:30:08

Közben megnéztem, nem ő volt a B2K tagja, hanem a testvére. Marquez Houston csak énekelgetett velük, valamint nem mellékesen egy erőszakolós ügyben is szereplő lett, aminek nem tudom mi lett a vége.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.10.10. 19:40:32

Jól összefoglaltad....igen kellenek ilyenek..emlékszem valamely magyar rádió- nem tudom hogy közszolgálati-e vagy sem, nem emlékszem....bejelentette Michael jakson kijelentését...a, hogy nem ünnepli meg a 30 vagy 35.-dik szülinapját, mert Tanú lett/ így mondták/.... S közegemben erre sokan felfigyeltek mivel velem együtt hallották. Kellenek a hősök szó szerint..lényegében valutára lehet váltani :) De nincs is bajom a hősökkel, hanem az életükkel, a sorkatonát mindenért szívatják, ..ezek meg mindent csinálhatnak.... Mintha a kettős mércét a Biblia elitélné....de hát a WTS maga a Biblia, maga az Isten, maga a Krisztus, ők azok kik megmondják kinek mi jár :)
Amúgy a srácot nem ismerem s nem is bántom , szegény őszintén csinálja....ezek lesznek a boldog évei ahogy írta....s utána jön a többi :(

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.10.10. 19:45:37

De amire felfigyeltem eddig a keresztelkedők s a keresztelők is fehérben voltak, váltásra került sor ? ....A fehér ha testhez tapadt vizesen átlátszó volt ..mégha volt is alatta más ..:) ?

l.gabi 2016.10.11. 06:31:06

@Csakegyember: A harmincadikról volt szó, talán 1986-ban. A róla írt könyvben van erről pár sor. Rá egy évre jelent meg a "Bad" c. albuma, ami "véletlenül" az elkülönülésének a megünneplésére sikerült.

l.gabi 2016.10.11. 06:35:03

@Csakegyember: Nagyon sokat néztem a képet és nem találtam meg mi a furcsa benne! Pont az, amit írsz, a fekete póló! Érdekes változás lenne, mert a legtöbb felekezetnél a felnőttkeresztség fehérben történik. Ha a Társulat feketére váltana, az nagyon kemény lenne.

l.gabi 2016.10.11. 06:37:08

@Csakegyember: Most látom, hogy Russell idejében feketében keresztelkedtek :)
süti beállítások módosítása