Moderálási alapelvek
2016. március 08. írta: BlogJT admin

Moderálási alapelvek

buzz.jpg

Légy üdvözölve kedves olvasó!
Ezen a blogon bárki kommentelhet, vagyis előzetes moderáció nélkül fejtheti ki a véleményét, de miközben ír, ügyelnie kell a következőkre:

1. A konfliktusok kialakulásáért azok a felek felelnek elsősorban, akik között létrejött az adott helyzet, ezért ha személyeskedésbe torkollik egy kommentsorozat, vagy sehogyan sem kapcsolódik a bejegyzés témájához, akkor az érintettek fel lesznek kérve, hogy magánlevelezésben bonyolítsák le a beszélgetést. A bejegyzéshez nem illő megszólalások ez esetben törlésre kerülnek.

2. Ha valaki megsértődik valamin, akkor azt meg kell indokolnia, hogy SZÁMÁRA miért volt sértő a kijelentés (nem azzal, hogy nem tetszik Jehovának és azért sért engem; vagy rosszt fényt vet a vallásomra és egyebek). Ha valaki nem bírja olvasni a blogon megjelenő írásokat, azt felkérjük arra, hogy ne látogassa a blogot.

3. Ha valakivel szemben panasz van, mert egy-egy kijelentése vagy szóhasználata vagy egy általa tett kijelentés sértő, akkor oda kell figyelnie a kritikára (nem mondhatja azt, hogy az nem volt sértő, mert ő nem úgy látja, csak a másik túlérzékeny, vagy nem szereti az igazságot, vagy Jézust stb.). Nem az ő dolga eldönteni, hogy sértő-e vagy sem, mivel feltételezzük a jóindulatot, vagyis feltételezzük, hogy a sértő jelleget nem észlelte. Aki sértve érzi magát, annak a 2. pontban foglaltak szerint meg kell indokolnia, hogy személy szerint mit érez sértőnek.

4. A blogon a vallásos, vagy egyéb világnézetek az adott író, vagy kommentelő saját nézőpontját tükrözik, ezért mindenkinek tartózkodnia kell (beleértve a megtért keresztényeket is) a “prédikálástól” vagy megtérésre való felszólítgatásoktól. Természetesen lehet bibliaidézeteket, vallásos érveléseket megjelentetni, de csak úgy, ha az nem terjed ki valami egyetemes, világmegváltó igazsággá, hanem az író saját véleménye marad, ami csak egyetlen a sok vélemény közül, és nem helyezi automatikusan a többi fölé csak azért, mert a gondolatmenete szerinte a Bibliából van.

5. Ha valakinek nem tetszik a másik kommentje, vagy írása, akkor egyszerűen ne olvassa el. Nem kell mindenáron belekötni végestelenül ugyanabba a dologba, vagy vitát generálni.

6. Nem hangozhatnak el személyeskedő kijelentések (pl.: "nem vagy elég alázatos"; "ilyen vagy olyan vagy"; "túl büszke vagy" és hasonlók).

7. Nem szabad neveket önkényesen kiírni, még akkor sem, ha jól ismert személyekről van szó. A blog szerkesztői tisztelik és védik minden látogató anonimitáshoz való jogát.

8. Nem lehet terméket vagy szolgáltatást reklámozni, még rejtett módon sem. A blog szerkesztői ezen tilalom alól valamilyen közös érdekre való tekintettel felmentést adhatnak.

9. Azonnali kitiltást von maga után:
a. javaslatot tenni egy másik személynek elmeorvoshoz fordulásra.
b. istenítéleteket, kárhoztatásokat mondani másokra (példák: ördögtől való, ördögpap, sátáni befolyás alatt áll, istentelen viselkedés, nem keresztényi, nem vagy keresztény, nem tértél meg, nem hívtad be Jézust a szívedbe, nem tetszik valami Istennek /Jézusnak/ Jehovának stb.)
c. törvénysértő, személyiségi jogokat és közösségi jogokat sértő kijelentést leírni.
d. zaklató, rágalmazó, becsületsértő, emberi méltóságot sértő kijelentések leírása.
e. az érintett beleegyezése nélkül név, cím, elérhetőség közreadása.
f. törvénysértő tettekre ösztönözni (pl.: olyan tüntetést szervezni, mely megalázó kijelentéseket tesz mások vallására, vagy kétségbe vonja, vagy elvitatja annak jogát, hogy valakik azt a vallást válasszák maguknak).
g. rasszista, vallási, nemi, nemzeti, nemzetiségi, szexuális irányultság, politikai vagy világnézeti hovatartozást gyalázó vagy sértő kijelentések leírása.
h. indokolatlanul trágár kifejezések használata.
i. az, aki másokat zaklat, rágalmaz, sérteget.
j. az, aki a hozzászólásával törvénysértést valósít meg.

10. A 9. pontban felsorolt hozzászólások az észlelésük pillanatában törlésre kerülnek.

11. Ha valaki egy másik felületen folytatja az itt megkezdett vitát anélkül, hogy az érintett feleket a kommentfolyamban erről tájékoztatná, nem adva meg nekik a reagálás lehetőségét, vagy a másik felületen becsületsértő állításokat tesz a blogról, vagy egyes kommentelőkről, az szintén kitiltásra kerül.

12. A hozzászóló teljes mértékben felelős a Blogközösség Jehova Tanúiért blogon megjelenített hozzászólásáért, beleértve (nem kizárólagosan) a fényképeket, személyes adatokat, linkeket. A hozzászólásokért jelen blog szerkesztői egyénileg és csoportosan sem vállalnak felelősséget.

13. A hozzászólók közül történő törlés fokozatai:
a. első alkalommal figyelmeztetés és a komment törlése, kivéve a kiemelkedően súlyos eseteket, mert ilyen esetben a kommentelő akár véglegesen is letiltható a hozzászólók közül.
b. ha megismétlődik az eset, akkor az egyén kommentjeinek az előmoderálása.
c. ha így is folytatódik, az egyéntől véglegesen elvesszük a kommentírás lehetőségét.

14. Azt, hogy a 13. pontban említett kiemelkedő súlyos eset megvalósult-e, bármelyik admin eldöntheti. A végleges döntést két admin hozza meg és az alábbi lehetőségek közül választhatnak:
a. hozzászólni ezután csak az előmoderálást követően engedik. Ha így döntenek, akkor a szabad kommentelők listájára visszakerülni csak legalább 6 hónap után lehetséges. Erről az adminok szavazása hoz döntést.
b. végleg megtiltják neki a kommentelés lehetőségét. Ezt a tilalmat csak a szavazásban közreműködő adminok legalább 2/3 arányú egyetértésével lehet feloldani.

15. A 14. a. és b. pontban körülírt eljárást kell alkalmazni a 13. a. és b. pontjában leírt esetekben is.

Utóirat: Az admin is ember, igyekszik rugalmas lenni, de néha ez nem lehetséges, emellett van magánélete is. Mi sem szeretünk moderálni, ezért is lenne jó, ha nem kellene kommente(ket)t törölni. Ez neked sem jó, nekünk sem jó, de beláthatod hogy ha a béke kedvéért muszáj, akkor muszáj. Próbáljunk meg tehát a fentieket figyelembe véve hozzászólni, hisz minden vélemény fontos lehet. Egyáltalán nem vagyunk ellene ha más álláspontot képviselsz, és ennek hangot is adsz, reméljük ez érthető a leírtakból. :)

Egyszóval jó blogolást kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr948450754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2018.04.21. 09:19:50

Köszönöm az adminok bizalmát!

a századik juh 2018.05.05. 08:29:28

Köszönöm a blogom "ajánlást" is! Ha idevalónak tartotok valamit róla, nyugodtan átemelhetitek.

2018.05.07. 21:31:40

@a századik juh:
Szóra sem érdemes. :-)
Rendben, köszi.

Inquisitive Man 2018.05.17. 19:53:36

Kedves Admin! Valami sértőt írtam, hogy töröltél?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.19. 04:07:04

@Inquisitive Man:
A kommentet én töröltem, mert nem kérjük a szarkasztikus megjegyzéseket, minősítgetéseket és a blogadmin dolgaiba történő kutakodást, hogy ki kivel van, meg kik a "szuperbloggerek".
A blog a Tanúk és ex-Tanúk tájékoztatására szolgál, nem az adminról szól, hanem olyan témákat hoz fel, melyek segíthetnek a szektában levő egyéneknek megérteni a velük történteket. Az adminnak nem feltétlenül dolga a kommentdrámák kezelése sem, ezért amit lehet, igyekszünk megelőzni.
Ha még mindig nem világos, hogy miért töröltem a kommentedet, akkor írjál nekem priviben.

Inquisitive Man 2018.05.21. 18:17:44

@t.csilla: Számomra nem volt kérdés, hogy ki választja az egyszerűbb utat...

Valamint, mint közszereplőknek, el kell viselnetek a szarkasztikus megjegyzéseket is. (Már amennyiben az volt!) Persze ezt biztos egyedül ítélted meg.

A kommentdrámát ti magatok produkáltátok a legkiválóban, amikor Gabit, a másik jeles blogger közbenjárásával az olvasóközönség előtt kibeleztétek (már bocsánat a kifejezésért). Nem előztétek meg, mint ahogy írod.

Ez aztán tényleg olyan téma volt, ami segíthet a szektában levő egyéneknek megérteni a történteket.

Miért priviben írjak? Talán nem fekszik jól a blogon az építő kritika? Az őszinte, tárgyilagos és esetleg szarkasztikus megjegyzés kezelését meg kellene tanulni.

A törlés, a legegyszerűbb megoldása elhalgattattni a nemtetsző kommentelőt. Pedig állítólag szólásszabadságvan.

Úgy látszik a blogotokon nem, és így a tiétek marad, nem az olvasóközönségé.

Még az is lehet, hogy ki is tiltasz a blogról!?

Legközelebb a --- BlogJT admin ---nal töröljél, akkor nem látszik, hogy egyedüli döntéshozóként hoztál határozatot.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.21. 20:35:09

@Inquisitive Man:
Mi is volt az az "építő kritika", amire hivatkozol?

Inquisitive Man 2018.05.21. 20:59:45

@t.csilla: Ne légy nevetséges! Törölted!

A (szerinted) szarkasztikus kijelentések mögött felfedezhető.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.21. 21:11:46

@Inquisitive Man: Vagyis nem volt semmiféle építő kritika. :)
Én ilyet nem olvastam, de gondoltam, hogy te legalább fel tudod idézni. De nem tudod te sem, mert nem volt ilyen a törölt hozzászólásodban.
(Amúgy, ha lenne, szívesen vennénk...)

Ezért megkérlek, hogy vidd a drámáidat máshova. A szólásszabadság nem faragatlanságot jelent (érdekes, hogy a legtöbbször pont azok hivatkoznak erre akik ennek zászlaja alatt szeretnének kötekedni....)
Ezért kérdeztem rá, hogy mi volt a kritika részedről, de nem jött válasz.

Inquisitive Man 2018.05.21. 21:25:58

@t.csilla: Köszönöm kedves szavaidat, ami inkább abba a kategóriába tartozik, amit nekem címeztél.

Miért nem teszed vissza, hogy aki olvassa teljes képet kapjon.

--- mert nem volt ilyen a hozzászólásodban ---

Ez a te véleményed.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.21. 21:42:47

@Inquisitive Man:
Rendben, visszateszem, egy feltétellel:
Mutass rá, hogy egész konkrétan kit, mit és miért kritizáltál, és miből derül ez ki a hozzászólásodból (vagyis nem a kijelentések mögötti tartalomból fedezhető fel)? Ja és hogy mit akartál ezzel elérni, és miért ezt a módját választottad?

Viszont ha ezt nem tudod megtenni, akkor ki leszel tiltva, mint olyan, aki nem vállal teljes felelősséget a kommentjében tett kijelentéséért. (12. pont)
Áll az alku?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.21. 22:11:56

@Inquisitive Man:

@a századik juh: Húúú! Az anyját! Micsoda fordulatok. A blog indulásakor még nemkívánatosszemély voltál, kitiltva innen.

Mit kellett tenned, hogy befogadjanak? A végén még adminnak is alkalmas leszel.

Úgy látom lecsökkent öt főre a blogot üzemeltetők létszáma. Gabit, vagy Egonymust pótolhatod.

Belső ember lehetsz itt is. --- Ezt ne vedd komolyan! --- Nehogy megint bocsánatot kelljen kérnem. :)))

@BlogJT admin:
Na, de tényleg, mi ez a zűrzavar a szuper bloggerek közösségében?

a századik juh 2018.05.22. 05:51:34

@Inquisitive Man: "A blog indulásakor még nemkívánatosszemély voltál, kitiltva innen."

Tévedsz. A blog megszavazásakor én és Sefa elhatárolódtunk magától az ötlettől is. + nem is volt blogom. Utána szándékosan átléptem az előre, szándékosan felállított határokat. :) Érdekes módon ezen határok nem változtak itt, ezek szerint én változtam?

"Mit kellett tenned, hogy befogadjanak? "
Kellett csinálnom egy blogot, kivárni, amíg "Gabi" "visszavonul", megvárni, mig "visszagöngyölik" magukban néhányan a történéseket, és ebből levonják a következtetéseket, és meglepődnöm, hogy nicsak, az "örőkre" szóló kitiltásom véget ért. :)

" Gabit, vagy Egonymust pótolhatod."
Nem szeretnék senkit pótolni, a" Gabit" meg pláne nem. Véleményem a közös blogról -egyenlőre- változatlan. Admin sem szeretnék itt lenni. :)

" Nehogy megint bocsánatot kelljen kérnem. :)))"
Igen, nehogy! Mert a bocsánatkérés égő, és az ördögtől való! Nehogy megint "kelljen" ! :)

"Na, de tényleg, mi ez a zűrzavar "

Érdekes módon az "önkritika" menő dolog Jehovatanúéknál is, és amúgy anblock is. Képes olvasásra csábítani mindenkit. A zűrzavar a ki nem mondott és le nem írt önkritika miatt van, mert a történések után a nyilvános önkritika elmaradt, ezért tűnik zűrzavarnak az, amit látunk. Majd idővel...! Ha nem jött ki eddig, akkor még érnie kell. Légy (legyünk) türelmesek, a türelem JÓ, és rózsát terem! :)

"Belső ember"Érdekes, hogy valamiért mégiscsak az a "Gabi" tűnt el innen, -és az exjt szférából- akinek a helyét az imént épp nekem, belső embernek ajánlgattad. Ha nincs a "Gabi", én sem tűntem volna fel :) A "belső ember"- ezésed szerintem hasznos volt, és sokat segített anno, köszönet érte! :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.05.22. 21:23:20

@a századik juh:

Kedves századik juh!

Biztosíthatunk arról, hogy semmiféle "visszagöngyölés" ügyedben nem történt. Hogy miért tudtál hózzászólni "végleges" kitiltásod uán, nem tudjuk, de meghagytuk ezt a felállást. Sem Gabit, sem mást nem szeretnénk veled pótolni, sok okból.
Arra kérlek, ha Inquisitive man-nal bármi megbeszélnivalód van a bloggal kapcsolatban, akkor azt tegyétek privátban. Annál is inkább, mivel Inquisitive man most éppen ki van tiltva a leszóló, szarkasztikus megjegyzéseire való tekintettel, amit ugyan "építő kritikának" szánt, bár ezt megindokolni nem tudta.
Természetesen neked és másoknak is meg lehet a véleménye a közös blogról (ahogy nekünk is megvan a tiedről), de az biztos, hogy nem szeretnénk felületet adni az erről szóló pro és kontra - mellesleg teljesen értelmetlen és terméketlen - vitáknak.
Ezt kértem Inquisitive man-től is, ő nem értette meg.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.03. 11:35:41

Az elmúlt hetek troll-támadásai miatt kénytelenek voltunk előmoderációt bevezetni.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.06. 20:19:07

@sefatias: Milyen posztot? A Marciéra gondolsz? Azt nem mi vettük le.
süti beállítások módosítása