HITEHAGYÁS?
2017. szeptember 01. írta: Egonymus+

HITEHAGYÁS?

0261-rel.jpg

E témakörrel nem leszek népszerű. Jehova Tanúi most már nem csak hitehagyottnak, hanem istentagadónak is fognak tartani. Ugyanakkor az istenfélő emberek annyira nem félik az Istenüket, hogy simán egymás torkának ne essenek, ha mások nem osztják az ő igazi istenképüket. Legékesebb példa erre, Jehova Tanúi Egyháza.

A feleszmélés és a ráébredés még nem jellemző tömegesen. Darwin nézeteinek cca. másfél évszázados múltja rányomta a bélyegét az emberi gondolkodásra. Hatása még sem tudta az emberekből kiölni az istenkeresés ígéretes lehetőségét. Megpróbálnak a világnézetek összemosásával elfogadható magyarázatot kreálni, mint például a 'teista-evolúció'. 

A XX. századra az emberek vére tett pecsétet. A XXI. század embere már nem elégszik meg az evolúció okafogyott bizonygatásával. Nem hisz a vallások szeretetet hirdető hitvallásainak. Ezeréves birodalom, egyenlőség, testvériség, a javak közös elosztása stb. Semmi újat nem találtak ki a változást akarók. Próbálkoznak, próbálkoznak, próbálkoznak... és SEMMI! Ezért ez a gondolat nagyon találó: "Tehát, amit beleteszünk a világba, azt tudjuk belőle visszakapni." Gandhi túlnőtt korán és e mondatával irányt mutatott.

Mi a Te véleményed?

Egonymus

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr4512795850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yucatan71 (törölt) 2017.09.01. 10:34:20

A tudományos gondolkodás egyetlen nagy hibája, hogy Isten létezését kizárja. Másrészt figyelemre méltó, hogy a megcáfolt tudósok tisztelettel és elismeréssel tekintenek azokra, akik bebizonyították tévedésüket, vagy legalább is igazolták, hogy nem minden esetben igaz,amit megállapítottak. Persze vannak kivételek, de általában az "Alma Mater" ügye fontosabb, mint az ő tekintélyük, mert az emberiségnek ez az érdeke, ergó a tudományban nincs dogmatizmus. Ha ezt a szemléletmódot átvennék a vallási vezetők is, sokkal kevesebb kárt okoznának és okoztak volna Isten nevében.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2017.09.03. 15:00:55

@yucatan71: Szia!
Kit, vagy mit tekintenek Istennek az emberek? A tudomány mondhatni minden területén rend, rendszer, rendezettség a jellemző. Mondhatni, hogy ez egy isteni rend, egy tudományos Isten műve? Lehet, hogy nem is Istennek kellene nevezni?
Az vallások, egyházak, felekezetek Istene(i) már elkopott jelentéssel bír(nak). Ha egy Istenről beszélünk, hányféle név, útnutatás, reménység stb. létezhet? A kereszténység egyházi tömörülései alapjaiban kezdenek megrendülni.
Az utolsó mondatodban megfogalmazottak érdekesek. Hogyan lehetséges egy tökéletes, mindenható, szerető Isten nevében kárt okozni? Ha lehet, akkor e három isteni tulajdonság egyike sem helytálló.

yucatan71 (törölt) 2017.09.04. 11:14:54

Bejegyzésemben a tudományos és vallásos világ közötti morális különbségről írtam. Arról, ahogyan a kritikát, a véleménykülönbséget, vagy éppen a lelkiismereti szabadságot kezelik.
Nem tudom, hogy a tudományos világban mennyire van "rend", "rendszer" és "rendezettség". Sosem dolgoztam ezen a területen, de kétségtelen, hogy megszámlálni sem lehet a környezetszennyezés elleni meddő törekvéseket, a hamvaiban holt klímakonferenciákat, és a tömegmészárlásra használt vívmányokat. Itt van azonban az orvostudomány és sok más terület, ahol valóban nagyon komoly eredmények vannak. Nem hinném, hogy ha egyszerre tekintünk a tudományos és vallásos világra, egyértelműen fehérre és/vagy feketére lehet különválasztani a dolgokat. Még maguk a tudósok is sokféleképpen tekintenek az élet eredetére, és nem kevesen vannak, akik Istenben, mint személyben hisznek. Egy ilyen Isten nevében pedig sajnos súlyos károkat okozhatnak azok a hazudozó vallásos méltóságok, amikor rá, vagy az állítólag tőle kapott felhatalmazásra utalnak. Úgy gondolom, hogy az emberek cselekedetei nem az Istent minősítik, ezért Ő még lehet "tökéletes" "mindenható" és "szerető" személy.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2017.09.04. 22:30:54

@yucatan71: Megpróbáltam egy kicsit elméleti síkra terelni az eszmecserénket, mivel általánosságokban beszélsz. Pl.: "Nem hinném, hogy ha egyszerre tekintünk a tudományos és vallásos világra, egyértelműen fehérre és/vagy feketére lehet különválasztani a dolgokat." Beszélhetünk morális különbségről, de úgy érzem nem lehet. A vallási vezetők, vagy a tudományos fejlődést előmozdító tudósok okoztak nagyobb kárt az emberiségnek... ki tudja eldönteni?
Ezt írtad: "...sokkal kevesebb kárt okoznának és okoztak volna Isten nevében." Isten nevében nem lehet kárt okozni. Isten tulajdonságait meghazudtoló cselekedeteikkel okoznak kárt a vallási vezetők az embereknek. Így nem tekinthetőek vallási vezetőknek, mivel a tökéletes, mindenható és szerető Istenhez semmi közük. Ezt a mondatomat feltételes módban írtam: "Ha lehet" (Isten nevében kárt okozni) ", akkor e három isteni tulajdonság egyike sem helytálló."
A törvényszerű rendezettséget a tudomány azon területeire értettem, mint pl. a csillagászat, a kémia, a fizika stb.
süti beállítások módosítása