A megmentés bárkája
2016. szeptember 27. írta: kingdom

A megmentés bárkája

Van-e a megmentésnek helye?

barka.JPG

 A megmentés bárkájában vagy?

Úgy hiszem, Jehova Tanújaként nem kell hosszasan gondolkodni, hol található a megmentés bárkája, gyakorta hallhattuk ezt a hasonlatot az emelvényekről. Egyértelmű volt ,hogy a szervezethez való lojalitásunk a megmentés garanciája. Úttörőként hittem(tük), hogy a prédikálásommal segítek az embereknek még időben megtalálni a megmentés egyedüli helyét a modernkori menedéket, a nagybetűs szervezetet. A megmentés mai bárkáját!

A szervezeten keresztül érkezik hétről-hétre az életben tartó szellemi eledel, és a szervezeten keresztül érkezik a válasz minden ügyes-bajunkra. A szervezethez való tartozás tehát nem csupán a forrása a jó szellemiségnek, hanem a megmentés helye maga. A megmentés bárkájában lenni valóban kiváltság, ha figyelembe vesszük, hogy mi vár mindazokra, akik azon kívül vannak. Mindezt csak erősíti a végidőről kialakított kép, ami armageddon csatájában éri el a tetőpontját. Ha még most, időben a szervezethez irányitjuk az embereket, még talán időben bejuthatnak a megmentés jelenkori bárkájába, gondoltuk egykor. A prédikálásnak pont ez adott egyfajta töltést, amit ha lehámozzuk rólla a lényegtelen külső héjjakat, akkor voltaképpen nem is szól másról mint, hogy élni fogsz vagy meghalsz. Cikkünk képével élve tehát hittük, vagy bemégy most a szervezetbárkába, vagy kint maradsz és meghalsz.

Ennyire egyszerű a kép. Azonban a szervezet, bárkával való aposztrofálásával alapvető problémák vannak. Noha van benne valami logikai egyszerűség, de a szépséghibája mégis az, hogy a biblia nem ad alapot a jelenkori keresztény megmentést Noé napjainak bárka védelméhez hasonlítani úgy ahogyan azt a tanúk teszik. Mint látni fogjuk, ennek valóban nagyon egyszerű bibliai okai vannak.

Mi is nevezhető a megmentés barkájának napjainkban? Vajon a biblia támogatja azt a nézetet, hogy valamilyen szervezet, legyen az bármelyik is, a megmentés egyedüli helyének nevezze önmagát?

Nem titok, hogy a megnevezés Noé napjainak bárkájával van összefüggésben, ami valóban a megmenekülés eszköze volt akkor Noé és szűk családja részére. A bárka rejtekében lenni számukra, valóban egyet jelentett a fizikai életük megmentésével. A kérdés azonban az, hogy ebből a bibliai történetből levezetve alkalmazhatjuk-e a képet bármi másra, ami a bárka védelmét nyújthatja, mint ami az Isten általi megmentés eszköze lehet napjainkban? Mint látjuk ez lehetséges, a szentírás megteszi ezt, de nem úgy mint ahogyan a szervezet él vele.

Péter apostol élt a szemléltetés eme eszközével, de mint látni fogjuk sokkal mélyebb rétegeket érintett vele. Ezzel tulajdonképen, már rövidre is zárta a szabad alkalmazhatóság lehetőségét a bárka képnek.

Elsősorban jó lenne elmélkedni azon, hogy vajon a megmentés bárkája kifejezés valóban rá illik-e napjaink bármelyik szerveződésére. Vajon alkalmazható-e a kép arra, hogy leírjunk vele egy olyan zárt emberi közösséget, ami a megmentés bárkájaként vagy helyeként működhet napjainkban, mint ami Isten egyedüli eszköze az emberi élet megmentésére?

Vajon formálhat-e bármely önmagát kereszténynek valló szerveződés jogot arra, hogy az ő közösségükhöz való tartozás a megmentés garanciája?

Talán nem lesz meglepő, de konkrétan a tanúk álltal saját magukra alkalmazott, kongresszusokon sokat hallott a „megmentés bárkája” kifejezés, sajnálatos módon nem tálalható meg a szentírásban. Noha azt mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben biblián alapuló kifejezésről van szó, de a szentírás mégis leszűkíti annak alkalmazhatóságát, véget vetve minden más értelmezési lehetőségnek. Pontosabban Péter, csúnyán fogalmazva, már "elhasználta" az alkalmazhatóságát.

Ehez elegendő Péter levelénél kinyitni a bibliánkat és látható lesz miről is beszélek:

1Péter 3:18-20-ig terjedő részeknél.

"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 18.Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak,

19.akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.

20.Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által,"

kerszt.JPG

A keresztelkedés mint valódi bárkakép (a víz mint pusztító erő).

Mint láthatjuk Péter élt a szemléltetés eme eszközével és Noé történetét alkalmazta a lelki élet egyik alapvető területére, a valódi, nem látszat megtérés fontosságára.

Péter nem beszélt itt arról, hogy a megmentést az garantálná ha valamiféle szervezethez csatlakoznánk, úgy mintha egy modernkori bárkába mennénk. Sokkal inkább arról beszél, hogy egyfajta lelki állapotot kell kialakítani az egyénnek, hogy ugyan azt a védelmet élvezze amit Noé és családja élt át az özönvíz idején.

Ha a kép mögé nézünk, akkor azt is jól látjuk, hogy a víz úgy jelenik meg itt is, mint pusztító erő, mint ami az ó embert elpusztítva egy új ember születését teszi lehetővé ami a tulajdonképen keresztség maga.

Az egyén alapvetően nem megy be sehová, nem csatlakozik, vagy tagozódik be feltétlenül fizikálisan egy közösséghez sem, hanem sokkal inkább sajátos belső lelki folyamaton megy keresztül. Átéli a keresztelésének valóságát és igazán megtér Krisztushoz mi által a lelkiismerete, személyiségének mélyebb rétegei, gyökeresen átformálódnak. Az ó embere így elpusztul mintegy víz álltal. Végeredményben csak ennyiről beszél Péter. Nem arról van szó, hogy a lelki közösségnek nincs szerepe, mert van, de ami az egyén megmentését illeti nem ez dominál. A víz, a keresztségnél is pusztító erőként van jelen az ember életében, de ezúttal is mint Noé és családja esetében, kedvező kimenetelhez vezet. A víz ugyanis jelképesen elpusztította a rosszat, az ó embert és egy új jött létre belőle.

Vagyis ha Péter szavaival élünk és a bárkaképmás a keresztséget jelenti, akkor nem lehet a vita tárgya melyik szerveztet az ami annak minősül ma, sokkal inkább pontosan a keresztség minőséget illetően lehetnének kérdéseink. Azokkal a lelki folyamatokkal kapcsolatban, amit az valójában jelképez és amit eredményeznie kellene az életünkben.

Vagyis az elmélkedésünk tárgyát sokkal inkább az kellene, hogy képezze, vajon a keresztségem, tartalmát és lényeg tekintve hozta azt a változást ami szükséges a megmentésemhez ? A keresztségem valóban azokat a tartalmi és minőségi elemeket hozta, ami megmentésünket is magában rejti? Hiszen az:

könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által” 20.v

Ha eképen nézzük a megmentés bárkája kifejezést:

Mit nem jelent tehát biztosan a bibliai értelemben vett megmentés bárkája?

Nem jelent egy szervezettel vagy bármi más magát kereszténynek valló egyházhoz való elköteleződést! Nem ad létalapot semmilyen szervezetnek arra, hogy magát egyedüli megmentés eszközeként kitüntesse, mint mai korunk Noé bárkájának birtokosa. A megmentés a véleményem szerint sokkal inkább az egyénre irányúló, semmint közösségre. 

Máté 24:37-41 "Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is.
38 Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé bement a bárkába,
39 és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.
40 Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.
41 Két asszony őröl kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik."

Bár Jézus Noé napjaihoz hasonlítja az ő visszatérésének idejét, mégis azt látjuk, hogy nem közösségi megmentés történik majd. Mert lesz aki felvétetik, lesz aki nem, még akkor sem ha történetesen ezek a személyek egy helyen vannak is egy közösségben.

Vagy ehhez hasonlóan:

Márk 13:27 "és akkor elküldi angyalait, és összegyűjti választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig."

Miért kellene összegyűjteni őket (választottait mint személyeket) ha azok már egyébként is egyben lennének mondjuk valami szervezetben? Az én értelmezésem szerint gyűjteni olyasvalamit kell, ami itt-is, ott-is megtalálható szétszortan, ezért is kell elküldeni az angyalokat a négy szél felé.

Amint látjuk, nem erősíti meg a szentírás a bárkamegmentés képének, bármiféle jelenkori szervezetel való aposztofálását! Visszatérve, be kell érnünk azzal, amire Péter gondolt : Atya, Fiú, Szentlélek nevében való keresztelkedési aktust, valódi megtéréssel. Vagyis egy sajátos szövetséget az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Péter szerint ez a keresztség szövetség az ami a megmentés egyedüli eszköze napjainkban, ami kizárólag Isten és nem emberi kezekben van. Csak ebben az értelemben beszelhetünk a megmentés bárkájáról annak törvényszerű szükségessége nélkül, hogy egy bizonyos közösséghez tartoznánk. Ami persze ellentétes a Tanús "nincs egyéni megmentés" csak közösségi megmentés van szisztémával.

Mindezek fényében elmélkedjünk el azon, hogy vajon kiváltság-e egy önmagát megmentés bárkajaként feltüntető szervezethez tartozni ? Van-e valódi bibliai létjogosultsága egy ilyen szervezetnek, főleg ami a személyes megmentésünket illeti. Vagy esetleg egyenesen bibliaellenes és félrevezető? Ha helyes következtetésre jutunk, az a valódi keresztényi szabadság mezejére terelhet minket.

 Kingdom

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr9711741491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2016.09.27. 05:49:52

A szervezet bárkához való hasonlításában egy számomra feloldhatatlan logikai hibát is elkövetnek. Ha a szervezet és a bárka szerepe azonos lenne, akkor elég lenne belül lenni és csak ennyi elegendő lenne a megmentéshez.

Ehhez képest a bentiek megmentése is folyamatosan bizonytalannak van beállítva addig, amíg csak élnek. Ez olyan, mintha valaki bent lenne a bárkában, de az nem garantálna semmit, csak egy kiszámíthatatlan mértékű esélyt, egyféle szükséges, de nem elégséges feltételt. Ha ez így lenne, akkor nincs ok a bárkához hasonlítani a szervezetet, hiszen nem garantál semmit bent lenni, amíg a bárka pont ezt biztosította.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.09.27. 07:14:26

@l.gabi: Meg lehet ezt is magyarázni, ha lesz időm levezetem :) A " hű és bölcsnek" van mindenre magyarázata..mármint a szervezet tagjai számára.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.09.27. 08:00:13

Nekem érdekes, hogy mostanra a "Szervezet, mint bárka" kifejezés kikopott a Tanúk szótárából. Húsz évvel ezelőtt, amikor én lettem Tanú, rengeteget használtuk. Igaz, akkor a nemzedékes tanítás is más volt, azt hittük a 90-es években eljön Armageddon.

Kiss Viola 2016.09.27. 15:07:19

Ez igy igaz húsz évvel ezelőt a bárka volt a szervezet a Tanuknak ezt adagolták nekűnk , amint olvasgatom a blogokat csak kapkodom a fejemet hogy mijen rengeteg hazugságot irt le ez a nagyon bőlcs szolga , itt a blogon meg a testvérek a biblia fényében érthetően leirják és meg magyarázák egyszerűen amit bár ki meg tud érteni ha akarja ,Én személyszerint csak hálás vagyok nekik hogy Isten irányitása által le leplezik a hamis tanitásokat , akik a felébredés utján vanak ki tudjanak jőni sátán csabdájábol.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.09.27. 19:14:15

@l.gabi: A helyzet az, hogy hivatalos megerősítést Őrtorony cikkekben nem találtam arra, hogy a szervezet Noé bárkájához hasonlitaná önmagát, de teret enged annak. Testvérek gyakorta éltek ezzel a hasonlattal, kongresszusokon, nyilvános előadásokban,... még régebben. Sőt emlékszem valami hasonló talán csak testvérek által kitalált "Bárkaszervezet" kifejezésre is. :)
Mindemelett az is igaz, hogy a szervezetet úgy állítják be mint ami garanciája a megmentésnek, ami rajtuk kivül áll arra a pusztulás vár. Minden tanúnak ez élénken él az elmélyében.

mondod:
"akkor elég lenne belül lenni és csak ennyi elegendő lenne a megmentéshez. "
Az túl könnyű lenne...erre ott van az a kép, hogy Noé és családja keményen dolgozott a bárkán a saját megmentésük érdekben mint az állat :) Legalábbis ezt a részét a bárka sztorinak előszretettel alkalmazzák, akkor amikor csak lehet.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.09.27. 19:20:18

@Kiss Viola: Rajta vagyunk nagyon a dolgon, és jó hallani ,hogy az EXJt Blogok, valóban sokaknak segítettek már az ébredésben. Vannak komplett gyülekezetek akik, mögénéztek a dolgoknak, olvasgatták a blogjainkat és közössen távoztak a szervezetből ! ... Úgy mint a Bereaiak,...vizsálgattak és aztán léptek :)

l.gabi 2016.09.27. 20:11:40

@kingdom: nagyon finoman fogalmaznak, például az Őrtorony 1997, március 1. a 12. oldalon ezt írja:
"Ez épp elegendő időt hagyott Noénak és a családjának, hogy mindenfajta állatot bevigyenek a bárkába, s maguk is bemenjenek, mielőtt megkezdődne az Özönvíz. Nem kell tudnunk a napot és az órát, hogy mikor kezdődik e rendszer pusztulása; nem kaptuk megbízásként, hogy mentsük meg az állatokat, a lehetséges emberi túlélők pedig már most mennek befelé a jelképes bárkába, Isten népének szellemi paradicsomába."
Abban igazad van, hogy a jelképes bárka itt nem a szervezet, legalábbis szó szerint nem, Mégis azt írják körül ezekkel a szavakkal.
Vagy még pontosabban: az a szervezeten belüli állapot, amit csak Isten lát, de a szervezethű vének mégis eldönthetik.

Virágvirág 2016.09.28. 12:50:52

"Úttörőként hittem(tük), hogy a prédikálásommal segítek az embereknek...."
Én is hittem.
A bárkát a mai napig a megmentés helyeként tartják számon, Nem olyan régen hallottam, ahogyan egy körzetszolga tanácsot adott egy fiúgyereknek, aki világi lánynak mert udvarolni. A tanács emigyen hangzott:
"Armagedonkor mindenki elpusztul, aki nincs a bárkában. Ha addigra megnősülsz, akkor el fog pusztulni a te feleséged is. Maga Jehova fogja elpusztitani. Ezt akarod?"
A gyerek annyit mondott később nekem, hogy ha ez a Jehova akit ő szolgál 25 éve , egy ilyen vérszomjas Isten, aki alig várja, hogy az ő leendő feleségét elpusztitsa(akinek egyébként nincs egyéb bűne, csak az, hogy nem tanú), akkor talán meggondolandó őt szolgálni tovább.
A bárkát mai napig a megmentés eszközeként használják, és a szervezetre vetittik. Akár leirják igy szószerint, akár nem.

Inquisitive Man 2016.09.28. 22:58:13

@Alvirág: "Armagedonkor mindenki elpusztul, aki nincs a bárkában. Ha addigra megnősülsz, akkor el fog pusztulni a te feleséged is. Maga Jehova fogja elpusztitani. Ezt akarod?"

I. Korintus levél:7:14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

Elég lett volna ezt a verset megmutatni a tanácsadónak.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.09.30. 16:37:58

@l.gabi: Igen, ez a finoman fogalmazás annyira jellemző egyéb kérdésekben is.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.09.30. 16:45:36

@Inquisitive Man: Ennek az irrásszövegnek igen szelektíven csak a második felét alkalmazza előszeretettel a társulat, a "a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek."
Az elsőfelével amiben a feleségről is szó esik, valahogy eddig kimaradt az alkalmazása :) Pont azért, hogy elejét vegyék a felemás házasságoknak.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.09.30. 16:55:04

@Alvirág: Szőrnyű ez. Az én egykori gyülimben egy lány pont ezért tért vissza a szervezethez hosszú évek után, mert kislánya született és elkezdett aggódni, hogy mi lesz a kislányával ha jön armageddon, be kell jönnie a szervezetbe. Ezt a félelmet a tanú szülei ébresztették föl benne akik azt mondták neki, hogy már felelős a kislánya életéért. Boldogabb nem lett, mert hogy vissza tudjon térni megkellett szabályosan házasodnia azzal akivel eggyütt élt és állandóan megcsalta, (a vének ösztönzésére) aki zsigerből utálja a tanúkat :)
A lényeg, már bejutott a bárkába ... igy vagy úgy, de már bennt van, mégha boldogtalan is :)
süti beállítások módosítása