Hamis jövendölések, rituális öngyilkosságok, gyermekek molesztálása és a többi tűrhetetlen gyakorlat vagy csak egyszerűen abszúrd, fölösleges és időrabló tevékenység, melyek a Jehova Tanúi „vallásgyakorlatát” alkotják. Akkor vajon miért nem hagyják ott? Hogy lehet az, hogy világszerte 8 millióan vannak? Hogy lehet 8 millió embert az orránál fogva vezetni?

Pedig lehet. Még többet is lehet, hiszen Kim Jong Il Észak-Koreában 30 millió,  Szaddam Husszein Irakban 25 milliót tartott a hatalma alatt, az iráni hivatalnokok mintegy 70 milliónyi ember felett rendelkeznek. Jóllehet ezek parancsuralmi rendszerek (a lista nem teljes), melyek diktatórikus módszereket alkalmaznak az alattvalóik megtartására, szögesdrótokkal fizikailag is elzárva őket a külvilágtól, arra kényszerítve őket, hogy rendeljék alá magukat az akaratuknak, mégpedig örömmel és „önként-dalolva”. Nem ritkán még a gyilkosságoktól, kivégzésektől sem riadnak vissza azokkal szemben, akik mégis megpróbálnak ellenszegülni vagy elmenekülni. Mégis hogyan hasonlítható ez ahhoz a „szabad vallásgyakorláshoz”, ami a Jehova Tanúinál van?

A Jehova Tanúi „szögesdrótja” a kiközösítési belső eljárás, melyet 1982-től vezettek be, Raymond Franz eltávolítása okán. Azóta gyakorlatilag nem lehet egy megkeresztelt tagnak méltóságteljesen elhagyni ezt a vallást, mivel akár elkülönül (vagyis kijelenti, hogy nem kíván tovább Tanú maradni), akár kiközösítik (mert valamilyen „bűnt” követett el) vagy akár elmarad (vagyis sem az egyik, sem a másik, egyszerűen csak nem vesz részt az összejöveteleken és a tevékenységekben) mindenképpen a gyülekezet kizárja őt, ami azt jelenti, hogy még családtagjai és közeli barátai sem állhatnak vele szóba. A gyülekezeten belül tehát nem lehet saját vélemény, és nem lehet olyan, hogy valaki nem ért egyet a tanokkal. Ez azonban a dolognak csak az egyik fele, egyféle külső kontroll, mert létezik egy belső is, vagyis a tagok saját elmebeli átalakulása, melyet érzelmi befolyásolással, függőségekkel, fóbiákkal és aprólékos információkontrollal szisztematikusan fejlesztettek ki bennük. Ez annyira jól működik, hogy még abban az esetben is, ha a „szögesdrót” hirtelen eltűnne, vagyis eltörölnék a kiközösítésre vonatkozó belső szabályrendszerüket, a tagok többsége „önként” ragaszkodna a vezetők követéséhez, mivel függőségben vannak attól, hogy valaki közvetítse számukra az „isteni akaratot”. (Ez a függőség még egyes volt tagok esetében is nyilvánvaló, amikor másoktól várnak útmutatást arra vonatkozólag, hogy miben higyjenek ezután, vagy másokat vádolnak azért, ha valami nem az elvárásaiknak megfelelően alakul.)

Az erő, amivel itt szembenézünk, nem alábecsülendő, így egy ilyen destruktív vallásos csoportból történő szabadulás ritkán történik csupán azáltal, hogy valaki kisétál onnan. A kognitív disszonanciának köszönhetően a folyamat már önmagában elég komplex, és ehhez jönnek az egyes egyének saját körülményei, pl az, ha valakinek a családja már generációk óta a Tanú ideológia szerint élt, ami miatt gyakorlatilag az összes rokona, barátja, ismerőse ehhez a csoporthoz kötődhet. Magát a jelenséget az „agymosás” szóval szokták leírni, ami azt engedi sugallni, hogy az ebben érintett egyén olyan dolgot tesz, amit nem akar, amiről nem tud, ergó egy áldozat, akit becsaptak és akinek nincsen saját akarata, így felelőssége sem. Én ezt a nézetet ilyen formában nem osztom, sőt úgy gondolom, hogy elég veszélyes egy korábbi szektatagnak ezzel azonosulnia és csupán egy tehetetlen áldozatként definiálnia önmagát.

A szektába szocializálódott embereket abban az értelemben lehet áldozatnak tekinteni, mint akiknek elméjét arra kondicionálták, hogy a saját autentikus impulzusaikat és vágyaikat felülírják a vallási vezetőik által adott utasításokkal. Ezt egy vallási szektában, mint a Jehova Tanúinál, egy vallásos retorikát használó dogmarendszerrel érik el, de ugyanilyen, illetve nagyon hasonló eredménnyel működnek a kormányzatok, politikai pártok, üzleti vállalkozások és sok egyéb szervezet is, csak ott más nyelvezetet és ideológiát használnak fel. A diktatúráknál és a szélsőséges szektáknál, terrorszervezeteknél mindez csak nyilvánvalóbb (a külső szemlélőnek persze), de kifinomultabb formában ennek a technikának nyomai felfedezhetőek a nyugati demokráciákban is, pl a választási kampányok részeként. A jelenségre léteznek más, politikailag korrektebb kifejezések is, mint például „elmekontroll”, „kizsákmányoló rábeszélés”, „illetéktelen befolyás”, „radikalizálódás” vagy az ún. „grooming”. Ez utóbbira nem találtam megfelelő magyar kifejezést, talán a „behálózás” vagy „léprecsalás” állna a legközelebb. A „grooming” gondoskodást, ápolást jelent vagyis egy olyan alapvetően pozitív tettekből álló tevékenységet, melynek célja valakinek az elcsábítása és kihasználása. Leginkább a pedofilok és az emberkereskedők által felhasznált módszerekre használják ezt a kifejezést, akiknek célja az áldozatuk szexuális jellegű kizsákmányolása.

Kép forrás: https://www.stuffyoushouldknow.com/podcasts/is-it-possible-to-brainwash-someone.htm

Elmondható, hogy az „agymosás” valamilyen formája a valóságban a többséget érinti, mivel csak az emberek egy kisebbsége van a saját valós impulzusainak és vágyainak tudatában, és cselekszik azzal összhangban. Természetesen azért van különbség egy diktatúrában vagy egy „puhadiktatúrában” élő személy esetében, bár nem ritka, hogy az ún. jóléti demokráciákban is csupán a szabad akaratnak az illúziójával rendelkeznek az emberek. Éppen ezért elég nehéz megérteni a szektán kívüli világnak a manipulációnak azon mértékét, melynek egy olyan személy lehet kitéve, aki évtizedeket töltött el abban, netán gyermekkora óta ilyen hatások alatt nevelkedett, így könnyen meglehet, hogy magát az egyént vádolják becsaphatósággal. Lloyd megemlít könyvében egy konkrét esetet, amikor a híres brit előadónál, Graham Norton-nál, egy olyan férfi keresett tanácsot, akinek felesége már vagy tíz éve Tanúvá lett. A férfi nem vált el tőle, mert szereti, de a házasságuk mintegy 25 éve alatt úgy érzi, hogy az elmúlt 10 évben felesége gyökeresen megváltozott, és többé már nem az a személy, akivel összekötötte az életét. Norton válaszának részlete így hangzik:

„Ez elég nehéz lehet. Az Ön nézőpontjából úgy tűnhet, hogy a feleségét ellopták a Jehova Tanúi, pedig az igazság az, hogy ő maga adta oda magát. Biztosan nehéz ezzel szembesülni, de az a nő, akivel házasságot kötött, nyilvánvalóan boldogtalan volt – vagy nyilvánvalóan nem kapott meg mindent Öntől és a gyerekektől, amire vágyott.”

A válasz azt sugallja, mintha a család, beleértve a gyerekeket is valamiképpen hibás lenne abban, hogy a nő egy szektában kötött ki. Norton egyértelműen nem volt azzal tisztában, hogy senki „nem adja oda magát”, vagyis nem csatlakozik be tudatosan egy lélekölő szektába, ahogyan senki sem fog tudván-tudva letölteni egy trójai programot sem a számítógépére, ami aztán tönkreteszi azt, vagy senki sem fog csatlakozni egy piramisjátékhoz sem, ami aztán kirabolja őt. Az emberek kiutat keresnek a problémáikból, javítani akarnak az élethelyzetükön és azért vonzódhatnak ilyen szektákhoz, mert nincsenek tisztában azok természetével. A beszervezésük érdekében jelentős csalásra van szükség, és ha ezt vallásos nyelvezetben teszik, akkor bizony elég nehéz átlátni a szitán, és az ezzel kapcsolatos információ még kevesebb és homályosabb. Bár én úgy vallom, hogy mindenki felelős a tettéért, így azért is, amibe belemegy, vagy amit elhisz, ez még nem csökkenti a csalók felelősségét, mint ahogy alábecsülni sem kéne ezeket a módszereket.  

Maga az a tény, hogy a Tanú hit csaláson alapul, még nem jelenti azt, hogy azok a Tanúk, akik kiállnak az utcára hirdetni a tanaikat, vagy felkeresik az embereket az otthonaikban, szándékosan be akarnák csapni őket. Sőt, pont ellenkezőleg, ezek az emberek egy önsorsrontó csalás áldozataivá váltak bizonyos mértékig. Még a létrán magasabban levők közül is sokan teljesen tudatlanok lehetnek a csalás természetét illetően. Persze nem mindenki, mert valakik azért csak meghozzák azokat a döntéseket, melyek a propaganda anyagok terjesztésére vonatkoznak, melyek szerint a nyilvánosságnak szánt kiadványok és a kezdeti indoktrináció (bibliatanulmányozások) alatt felhasznált segédanyagok valahogy nem ugyanazokat az információkat tartalmazzák, mint a már beindoktrinált tagok számára kiadott könyvek, folyóiratok. A színes, paradicsomi állapotokat mutató, pandákat és oroszlánokat ölelgető gyermekeket és bőségkosarakat ábrozoló képeket kifejezetten a kezdeti érdeklődés felkeltésére fejlesztették ki. Miután a delikvens megtudja, hogy van remény meggyógyulni gyógyíthatatlan betegségéből, vagy viszontláthatja korábban elhunyt szerettét vagy más hasonló képtelenséget, melyeket mind a Bibliából támasztanak alá, akkor van rá esély, hogy egy leépült kritikai gondolkodással bíró személynél be lehet vezetni az „őrült” dolgokat is, mivel nem fog tudni védekezni azok ellen. Amikor a kritikai gondolkodása újra előjönne, addigra már valószínűleg megkeresztelt tag lesz, így ez számára nem lesz ajánlatos, hiszen ezért büntetésekben fog részesülni. Példa erre a módszeres csalásra a Jelenések könyvének (Jelenések nagyszerű csúcspontja közel) beszüntetése. Bár ezt a könyvet a 90-es évek elején adták ki, és számtalanszor volt a könyvtanulmányozások tárgya abban az időben, mára már nem elérhető. A régi tagok talán azt gondolják, hogy ez már egy „régi világosság”, de a vezetőség nagyon is jól tudja azt, hogy a könyv képtelen agymenésekkel van tele, amely akadályozná az újabb tagok becsatlakozását. Az információ taktikus kontrolljával ilyenformán ügyesen tudnak lavírozni megtartva a régi tagokat, és újakat toborozva, ahol ez lehetséges. Hogy miért jó ez nekik? Hatalom és bevétel. A tagok anyagi támogatásokat adnak pénzadományok, munkaerő formájában, melyeket ingatlanügyletekbe fektetnek be. Ezen kívül a „vallási” retorikával állami támogatottságot, egyházi, sőt jótékonysági szervezeti státuszt szereznek meg, melyekkel  adómentességet élvezhetnek. A kormányzatok így hozzájárulnak kegyetlen, társadalom- és családromboló, sőt még gyilkosságokat is előmozdító szekták fenntartásához csupán azáltal mert nem ismerik fel a manipuláció természetét (valószínűleg azért nem, mert ők maguk is ezt csinálják :)).  

Természetesen mindez a beetetés sokkal könnyebb, ha a szülő teszi ezt a gyermekével, kihasználva a gyermeke szülők iránt érzett természetes szeretetét és megfelelési kényszerét – ahogyan ez Lloyd esetében is történt -, de azért az „agymosó-gépezet” egy felnőtt esetében is jól tud működni, jóllehet a személyes felelősség másként alakul egy ilyen esetben – ahogy erre már utaltam korábban. A szekták propagandájának működéséhez sokszor csak annyi kell, hogy a fogadó fél egy élete sérülékeny pillanatában találkozzon egy jól felkészült toborzóval. Ilyen sérülékeny területe, vagy pillanata pedig mindenkinek van, és ha figyelembe vesszük, hogy a Jehova Tanúi korántsem az egyetlen aktívan tevékenykedő szekta, hanem csak egy a sok politikai, spirituális, üzleti, pszichológiai stb kultuszok közül, akkor könnyen elképzelhető, hogy az emberek nagytöbbsége valamilyen mértékű szektás manipuláció hatása alatt állhat, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lenne. Persze vannak emberek, akik fogékonyabbak a beszervezésekre, mivel idealistábban gondolkodnak, vagy traumákat éltek át a múltban, így kiszolgáltatottabbak másoknál. Ez azonban egyáltalán nem jogosítja fel a szektás csoportokat, és nem is igazolja eljárásaikat, amiért egy ilyen ember életébe további károkat idéznek elő. Ha valaki korábban már bántalmazva volt, amiben képtelen volt megvédeni magát, és a jelenlegi bántalmazója EZZEL igazolja saját tettét, amiért  az illető „önként” vett részt a saját maga kihasználásában, illetve nem menekült el onnan, az nem hogy mentesítené az elkövetőt, hanem súlyosbítja annak tettét. Főleg, ha a kiszolgáltatott embereket egy vallásos szöveggel, Jézus nevében próbálják félrevezetni. Szóval lenne mit tenniük a kormányzatoknak a traumákat átélt személyek védelme érdekében abban, hogy szabályoznák, de minimum elhatárolódnának ezektől a kvázi-vallásos tevékenységektől, és reméljük, hogy egyszer majd eljut ehhez az emberiség. Sajnos, jelenleg még ettől messze vagyunk. Nem kéne megvárni ehhez azt, hogy terrorcselekmények történjenek, és sajnálkozni afelett, hogy mégis „hogyan lehetséges ez, hogy kedves, intelligens emberek képesek felrobbantani magukat és másokat”, mivel a tudatmódosítást előidéző manipulációs módszerek már évtizedek óta ismertek és kutatottak. A Graham Norton-tól tanácsot kérő férfinak tehát igaza volt, amikor úgy érezte, hogy a Jehova Tanúi ellopták a feleségét, is tönkretették ezáltal az ő és a családja életét is, mivel ténylegesen van egy ilyen hatása, amivel egy agymosott zombivá alakít át valakit (az más kérdés, hogy felnőtt személyként neki magának is van döntési lehetősége, amint már fentebb kirészleteztem, bár magáért a csalásért nyilván egy ilyen beszervezett személy nem felelős).

Elég nehéz szavakban kifejezni azt a fajta „fogvatartottságot”, amit valaki átélhet egy szektában. Nyilván nem szabad alábecsülni az „agymosás” hatékonyságát, ahogyan az emberi szabad akaratot, illetve a szabadságra történő törekvés erejét sem. Talán a legjobban akkor lehetne látni azt, hogy a Jehova Tanúi akaratuk ellenére vannak-e a csoportjukban tartva vagy sem, ha lehetőségük nyílna azokat az információkat mérlegelni, amelyek például ezen a blogon is megjelennek. Kíváncsi lennék, hány Jehova Tanúja maradna, ha tisztában lennének a szervezetük szerepével a gyermekmolesztálások eltitkolásában, az ENSZ civil szervezeti tagsággal, a kikozmetikázott történelmükkel kapcsolatban (és hányan maradnának, ha szabadon elhagyhatnák a csoportot, vagyis nem lenne kilátásba helyezve az, hogy elszakítják őket a családjuktól, vagy a még bent lévő családtagjaikat ellenük hangolják). De ezekkel és más hasonló tényekkel a legtöbb Tanú nincsen tisztában, sőt  a szervezetük kifejezetten tiltja az ilyen irányú ismeretszerzést, mégpedig jó okkal: tudják, hogy a legtöbben elhagynák a szervezetet. Talán nem mindenki – nos, a pedofilok biztos maradnának -, mert mindenhol van egy „kemény mag”, akik annyira megszállottak, hogy mindent meg tudnak magyarázni, de a legtöbb Tanú nem ilyen, így erősen gyanítható, hogy hamis információkkal vannak egy pszichológiai csapdában tartva, mégpedig akaratuk ellenére.

Azonban senkit nem lehet azzal sem traktálni, hogy ismerje már fel azt, hogy miben van benne, és „ébredjen már fel”, így abban mégis csak VAN némi szabad akaratuk az egyes Tanúknak, hogy miképp értékelik ki a velük történő eseményeket, milyen forrásokat kutatnak fel és mennyire akarják megérteni az életük történéseit (bár néhányan talán vitatkoznának velem abban, hogy egy Tanúnak mennyire van szabad keze ezekben, mivel ezek tiltott területek a Tanú doktrina szerint, hasonlóan a paráznasághoz, a feketemunkához, az italozáshoz és még sok egyébhez, melyekhez azért sok Tanú bizony megtalálja a módot és kifogást.....). Akik Tanúk voltunk, nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy a Tanú ideológia sok mindenre kész magyarázattal szolgál, ezért belülről nehéz lehet átlátni annak manipulatív természetét. Problémáid vannak? Hát persze, hiszen a „sátáni” világ utolsó napjaiban élünk. A környezetednek gondja van a vallásoddal? Már hogyne lenne, hiszen Jézus megmondta, hogy követőit üldözni fogják. Depressziós vagy? Naná, hiszen tökéletlen ember vagy, akinek gyengeségei vannak. De egy Tanú azt is megteheti, hogy másféle válaszokat fogad el, pl ha problémái vannak, akkor megkeresi azok okait, ha beteg, akkor kideríti annak hátterét, ha valakivel nézeteltérése akad a vallása miatt, akkor megnézi, hogy nem tett-e olyat, amivel megsértette az illetőt, vagy ha depressziós, akkor mentális szakemberhez fordul és így tovább. Sokszor csak picike, apró, jelentéktelennek tűnő részletekből áll össze a kép. Ha Tanú vagy, valóban úgy gondolod, hogy az a kiközösített személy „elmebeteg”, aki talán azelőtt közeli ismerősöd/családtagod volt, és esetleg annak is tudatában vagy, hogy min ment keresztül a vének kezeitől? Vagy a vének Jézushoz hasonlóan valóban „csodás tanácsosnak”minősültek volna az esetében? Nem furcsa, hogy minden jó dolog a csoporthoz köthető, míg minden rossz a külvilághoz vagy azokhoz, akik elhagyták a csoportot? Valóban úgy látod, hogy minden Tanú alkalmas arra, hogy az „újvilág” társadalmát alkossa, míg minden kivülálló velejéig romlott gonosz? Azt, hogy egyes Tanúk milyen válaszokat adnak magukban ezekre és hasonló kérdésekre, egyedül csak tőlük függ. Senki nem állítja, hogy ez egy könnyű dolog, de nem lehetetlen, mivel ezek mélyen belénk ívódott hitrendszerek lehetnek, így azok elfogadása/megváltoztatása a személyes szférába tartozik, még akkor is, ha a szektákban ezt egyáltalán nem tartják tiszteletben. Ráadásul az "agymosás" hatékonyabban működik, ha nagy adag emberi gőggel, felsőbbrendűségérzettel találkozik. Amikor valaki másokat lenéz, mert azoknak más a vallása, vagy éppen elhagyták azt a vallást, amiben ő van, az persze lehet egyrészt az elmekontroll eredménye, de ugyanúgy létezik egy gyökere az illető személyiségében is, talán a neveltetésében vagy a gondolkodásában, ami miatt fogékonnyá válhat a szélsőséges tanokra (ettől még persze ő maga mindig nem válik felelőssé az ilyen szésőséges tanokat hirdető szervezetek létéért és tevékenységeiért). Az sem segít, ha valaki azt gondolja, hogy neki mindig mindenben igaza van, és soha semmiért nem kell bocsánatot kérnie másoktól, sőt a többieknek el kell viselniük az ő faragatlanságát, mivel ha Isten "megérti és elfogadja" őt, akkor mások mégis mi jogon utasítanák vissza. Sok keresztény szektában levő egyén (nem csak a Jehova Tanúi) gondolja azt, hogy neki nem kell foglalkoznia személyiségbeli, lelki dolgokkal, hiszen ezeket a "hibákat" mind betudhatja az "emberi tökéletlenség" részeként, amiért Jézus feláldozta magát, hogy megváltson a bűneinktől. Ez a gondolkodás vakfoltot eredményezhet az érintettnél, ami miatt nem lesz képes önreflexióra, így kiszolgáltatobbá válhat egy manipulatív tanra, mivel nem képes elviselni egy másik véleményt, vagy nem hajlandó belehelyezni magát a másik ember nézőpontjába. Gyakran az ilyen lelki gondok korábban átélt traumákra vezethetőek vissza, melyekre nem léteznek, vagy csak nehezen elérhetőek a mentális egészséget rehabilitáló programok, viszont a kisebb és nagyobb egyházak "instant" megoldásokat kínálhatnak fel, melyekre könnyen rákattanhat valaki, így mentális betegsége vallásos hátszelet kaphat, sőt egy ilyen személy a "kemény mag" részét alkothatja egy szektában - mégpedig anélkül, hogy ebből bármi problémája lenne, akár neki, akár a környezetének. Egy szektatagnak vagy egy olyan személynek, aki ugyan kikerült már onnan, de sokáig benne volt, teljesen idegen lehet az a koncepció, hogy egyénileg vagyunk felelősek azért, ami az életünkben történik, illetve nem történik, mivel oly sokáig hozzá volt szokva ahhoz, hogy valaki más mondja meg neki, hogy számára mi a jó. Könnyen elképzelhető, hogy ha valaki nem szán időt arra, hogy megismerje a rajta alkalmazott elmekontroll módszerek természetét, és azok életére gyakorolt hatását, így azzal sem lesz tisztában, hogy neki magának milyen helyzettel kell szembenéznie, ezért úgy gondolhatja, hogy ő egy tehetetlen áldozat csupán, és az ő problémáit valaki másnak kell megoldania (egy másik vallási csoportnak, a kormányzatnak, egy politikai pártnak, bíróságnak vagy emberjogi szervezetnek stb.).

A szektás manipuláció áldozatainak tehát van dolguk, mégpedig nem is kevés. Az sem árt ha a szektában átélt tapasztalatot megtanuljuk „elhelyezni a történelemben” vagyis ahelyett, hogy túlságosan kiemelnénk saját szenvedésünket, próbáljuk meg azt beintegrálni a közösségbe, vagyis hasznossá tenni azt mások számára. Senki számára nem vonzó, sőt kifejezetten visszataszító az, amikor valaki „agymosásra” hivatkozva próbálja a saját rossz döntését kimagyarázni, ugyanakkor tény és való, hogy szükség van az elmekontroll módszerek jobb megértésére, melyben éppen a szektákból sikeresen kiszabadultak lehetnek segítségére másoknak. A világban sok probléma van, melyeknek a szekták által használt manipuláció és annak emberéletekre gyakorolt hatása csak egyike, és csak apró lépésekkel haladva előre, leginkább olyan emberek munkája révén valósult meg, akik képesek voltak megtenni dolgokat vagy kiállni ügyekért. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 18. pontja szerint mindenkinek joga van a vallása megváltoztatásához.

„Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”

Ez az egyetemes alapjog kétségtelenül megilleti a Tanúkat is (vagyis azt, hogy valaki egy más vallásból Tanúvá válhasson) – amit a Tanúk ki is használnak -, mégis elmondható, hogy a maguk számára nem tekintik azt követendőnek, hiszen azokra ezt nem vonatkoztatják, akik a Tanú vallást szeretnék megváltoztatni. Az emberi jogrendszer úgy működik, hogy annak lesz igaza, aki megy érte, vagy akinek több (anyagi) forrása van arra, hogy részt vegyen a jogi küzdelmekben. Ez pedig kifejezetten kedvez a pszichopata és nárcisztikus egyéneknek (akik gyakran vezető poziciót töltenek be a szektákban), akik önmaguknak vagy a csoportjuk érdekei számára ugyan kikövetelik a jogokat, de – erkölcsi érzék hiján – másoktól megvonják azokat. Ez egy kifordított világot eredményez, és a tudatosodás és az emberi szabadság fejlődése helyett inkább a zavarodottság, a visszaélések száma és természete növekszik, és sokszor azoknak az embereknek panaszát és nyilvános jajgatását, „áldozatiságát” kell hallgatni, akik a legnagyobb gazemberek voltak, és tökéletesen szenvtelenül tettek tönkre másokat, mikor erre lehetőségük adódott. Persze ők azok, akik később egy-egy rendszer „áldozataiként” adják el magukat, kártérítéseket követelnek maguknak, melyeket elég gyakran meg is kapnak, és elérik azt, hogy egy jogállamban a „törvényesség leple alatt” folytathassák amúgy törvénytelen vagy etikátlan ügyleteiket.

Elég lehangoló tapasztalat lehet egy korábbi Tanú számára, amikor végre kikeveredik a szektás alternatív világból, és felismeri, hogy az emberi jogok érvényesítése korántsem magától értetődő dolog a szektán kívüli világban. További sérelmet adhat a már meglévő (szektában átélt) traumához, az amikor kiderült, hogy a „sátáni világ” bizony egyáltalán nem ismeri el az elmekontroll-módszereket, sőt inkább az áldozatot magát hibáztatja azért, hogy „minek ment oda”. A szektán kívüli világ ugyan megadhatja eleinte a szabadság érzését is, de annál több feladatot is adhat egy olyan személynek, aki túlélte a szektás manipulációt.

Talán a túlélők frusztrációját az ebben a témában megnyilvánuló társadalmi közöny miatt érzékeltetni lehet egy hasonlattal, amikor tegyük fel egy koncentrációs táborból megszökve, valaki sikeresen elvonszolja magát a legközelebbi faluig, ahol szembesülni kényszerül az ottlakó emberek ignoranciájával vagy a táborhoz kapcsolódó tévhiteivel. „Mi tudtuk, hogy van egy tábor az erdő mélyén, de azt hittük, hogy ez egy olyan hely, ahova az emberek önként mennek, kikapcsolódni. Azt mondod, hogy akaratod ellenére vittek téged oda, és tartottak ott? Azt állítod, hogy emberek meghalnak ott? Hát ezt nehéz elhinni, mivel olyan jól öltözöttek azok az emberek, akik a tábort vezetik.”. A szekták hamis propagandája és annak gyakran szócsövéül szolgáló média, sőt egyes „tudományos” kutatók is, akik naívan bedőlnek a szektáknak – mert például csak az általuk jóváhagyott forrásokat használják fel a kutatásaikhoz -, azt a képet sugallhatják, hogy egy szektához az emberek szabad akaratukból csatlakoznak. Csupán azzal, hogy „elfelejtik” megemlíteni és leleplezni a szekták által használt mesteri manipulációs módszereket, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberi manipuláció következményeként megvalósuló tragédiák fennmaradjanak és megismétlődjenek. A politikusoknak és a pozíciókat betöltő embereknek szintén nem érdekük foglalkozni az „emberi jogokkal” – hisz meglehet, ők maguk is ezek eltiprásából élnek -, főleg nem akkor, ha egy vallásos ideológia keretében történnek a jogsértések. Sokszor még komoly döntéshozó státuszban levő személyek is meglepő felületességet, ostoba naívitást sőt egyenesen tudatlanságot mutathatnak a vallásos manipulációs módszerek területén, így nem csoda ha a Jehova Tanúi és más kétes csoportok egyházi, sőt jótékonysági szervezeti státuszt kaphatnak, mivel kifényezett propagandájukkal képesek meggyőzni az illetékeseket „társadalmi hasznosságukról”.

A kezdeti sokk után, egy szektás túlélő talán felismerheti, hogy az emberi jogok, mint olyanok nem csak az ő esetében voltak csúnyán áthágva, főleg egy háborús helyzetben – hogy maradjunk az előbbi példánál - szinte mindenki áldozat volt valamilyen értelemben. Ahelyett, hogy azon kéne versenyezni, hogy kinek rosszabb az élete vagy ki szenvedett többet, fontos lenne mindenkinek a saját sérüléseit gyógyítani elsősorban. Ha valaki meg akar gyógyulni egy szektában átélt traumából, az megteheti ezt, még akkor is, ha ez nehéz és hosszadalmas (csak ezért neki magának kell proaktívan tennie, vagyis pontosan ellenkező előjellel cselekednie, mint amivel belekerült a szektába, vagy amit ott tanult). Talán pont azok a helyzetek, amelyen keresztülment, illetve átélt, segíthetnek neki olyan emberek problémáit jobban megérteni, akikét azelőtt talán nem. Amikor a családja megtagadja őt, esetleg jobban megértheti azoknak az embereknek az ürességét vagy szükségleteit, akiknek talán sosem volt részük családban, mert rosszul működő családban nőttek fel, netán állami gondozottként, vagy valami más okból vesztették el családjukat. Jobban megértheti a kirekesztetteket, akikkel szemben mesterségesen gerjesztett előítéletek vannak, ami miatt hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon vagy más területeken. Ha sikerül valakinek áldozatból túlélővé avanzsálnia, akkor a teendők széles lehetősége tárulhat fel, és akár még tudatosulást, megértést vagyis fényt hozhat egy olyan területre, mely azelőtt sötétségben volt, vagyis homályos területnek számított, ami leginkább félelmeket és előítéleteket szült a kívülállókban. Kölcsönös megértés lehet a kulcs egy jobb világhoz, és bizony a szekták területén biztosan sok teendő van, nem véletlen, hogy a legtöbb híres szektakutató (Steven Hassan, Janja Lalich, Jon Attack stb) valamikor, életük egy korábbi szakaszában szektatagok voltak. Az emberi jogok lábbal tiprásához az ostoba és gonosz emberek megnyilvánulásai mellett a „rendes” emberek ignoranciája éppúgy hozzájárul. Nem kell tehát beállni ebbe a sorba, főleg nem egy olyan személynek, aki éppen a saját bőrén tapasztalta meg ennek hatásait.

Mit mondhatunk? Van-e tudatmódosító hatása a szekták által alkalmazott elmekontrollnak, mégpedig olyan, ami miatt elvesztheti valaki a gondolkodó és ítélőképességét részlegesen, vagy teljesen? Igen van. Ahogyan az alkoholnak és a drognak is létezik ilyen hatása, és senki nem állítja, hogy akkor azok az emberek, akik ezekhez a szerekhez nyúlnak, mentesülnek a szer hatása alatt elkövetett tetteik felelőssége alól. Viszont, amíg ezekkel a tudatmódosító anyagokkal kapcsolatban az információ széles tárháza, és a rehabilitációnak számos formája áll rendelkezésre, addig a szekták módszereiről nem létezik ilyen tájékoztatás, és gyógymód sem a felépülésre. Emberjogi szervezetek sem karolnak fel ilyen ügyeket, és társadalmi kutatások tárgyát is ritkán képezi ez a téma (vagy ha igen, azt is vallási nézőpontból...melyhez ugyan sok köze nincsen). 

Egy szektában tehát az emberi jogok, mint olyanok nem igazán vannak a topon, de vajon javul-e a helyzet azzal, ha valaki elhagy egy ilyen csoportot? A következő részekben arról lesz szó, hogy mi történik a kilépőkkel, hogyan változott az Őrtorony Társulat exkommunikációval kapcsolatos nézete az elmúlt évtizedekben és Lloyd maga hogyan hagyta el a Tanúkat.  

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate