Az X testvérnő :)
2018. március 17. írta: BlogJT admin

Az X testvérnő :)

Egy dologgal még adósok vagyunk. Úgy döntöttünk (kivéve Egonymus), hogy közreadjuk azt a levelet, amit az állítólagos Gabi küldött olyan embereknek, akiket úgy érezte, hogy még manipulálhat. Voltak ezen kívül még más levelei is, amikben érzelmi zsarolással szorította magához a még benne bízó egyéneket. Ez nagyon hatásos volt egyeseknél, mert többen el is hitték az általa leírtakat. Volt aki privát beszélgetésekben, volt aki a mi zárt blogközösségünkben adott hangot annak, hogy ő neki hisz, de volt olyan is, aki a JJ blogon szólt hozzá. Ha IDE kattintasz, láthatsz is egyet. Ezekben a levelekben egy közös van, mégpedig az, hogy ez a 'logikusan összerakott, összefüggő, teljesen hitelesnek tűnő levél, ami ráadásul teljesen logikus, és tele van konkrétumokkal', megdöbbentő, elképesztő, abszurd dolgokat tartalmaz, és persze fenyegetéseket. Agyrém az egész... Ha mindazon történések mégis úgy vannak ahogy azt ő leírta, akkor ezek akár neki adhatnak igazat, és ezért az objektivitás miatt pontosan itt van a helyük. Ezúton kérjük a budapesti zaklatott személyeket, hogy jelentkezzenek. Egyet leszögezhetünk; szakemberek szerint aki el akar adni egy hazugságot, az bizonyos konkrétumokkal, valós dolgokkal támasztja alá a hazugságait. Így válik a nyílt hazugság hihetővé. Ezt csinálta velünk a szervezet, ezt csinálja velünk a politika, és sorolhatnám. Érdemes elolvasni EZT a cikket, meg EZT, de EMEZT is. Az utóbbi kettőből idézek:

7. Információáradat

Ha nem kapunk egyenes választ a kérdésünkre, viszont a velünk szemben álló ember minden másról beszél, akkor fogjunk gyanút. Ez tipikus terelés, aminek célja az időnyerés, vagy az, hogy a szóáradatban végül mi magunk felejtsük el, hogy mit is szerettünk volna pontosan megtudni.

Túl sok részletezés

Gyanús, ha valaki kérdezés nélkül túl sokat akar mesélni. A felesleges részletek hangsúlyozása arra figyelmeztet, hogy a beszélő kétségbeesetten próbálja meggyőzni a hallgatóságát az állítása valóságosságáról.

A levelet nem azért tesszük ki, hogy őt lejárassuk, hanem azért, hogy a közösségünk tagjai tisztán láthassanak ebben az ügyben (amit mellesleg ő maga, "Gabi" tett homályossá), ezért kérjük a személyeskedő vélemények mellőzését, mert nem ez a célja a levél megosztásának.

Ennyit bevezetőnek, ezután a levele olvasható vágatlanul:

"Most csak röviden tudok írni, de órákon belül jelentkezem egy hosszabb válasszal.

Maradok a saját nevemnél, nem vagyok bajuszos férfi. :)

Most gonosz dolog ez tőlem, de azt szeretném, hogy Sefa, Csilla, Attila és a többiek hergeljék csak bele magukat, tegyenek meg mindent amit csak szeretnének és bátorodjanak fel akár többre is! Aztán meg majd viseljék el az egésznek a következményeit. Azért amit tettek velem, ez a minimum.

Az adminságom tényleg vegyétek el. Amit Attila és Csilla megtett velem, az kizárja a részemről azt, hogy valaha is együtt akarjak velük dolgozni vagy akár csak egy légtérben akarjak velük lenni. Csilla örüljön, töröljön engem adminként és a bejegyzéseim is.

A magyar nyelvű blogszférába nem fogok visszatérni. Ezt többeknek is kifejtettem, hogy egy dolog Sefa rágalmazása, amihez csatlakoztak sokan. Az pedig egy másik, hogy mi rólam a többség vélekedése. Ha valakiről egy csoportban így gondolkodnak, egy bizonyítékok nélküli fikció elég egy ilyen indulat-cunami kirobbanásához, akkor az illetőnek értenie kell az üzenetet: mennie kell.

Nem olyan régen írtam, hogy az egyik kiadó komolyabb összeget ígért nekem azért, ha kiadhatja a blog könyvbe szerkesztett változatát, csak a blog anyagai ne legyenek elérhetőek a neten. Hízelgő ajánlat volt, de elutasítottam, mert azt hittem kellenek az írásaim. Most, hogy a blogon lévő kommentek egy részét láttam, nincs már meg ez az érzésem. Írtam is nekik, hogy az anyag nincs már a neten, érdekel az ajánlatuk.

Így nem szeretném, ha lenne bármilyen írásom a neten, paradox módon ugyanaz az érdekem ami az ellenségeimmé vált sorstársaimnak. Nem tudom ők ezzel mit érnek el, mit akarnak, de én legalább keresek vele.

Írok majd hosszabban is, csak SOS mennem kell.

Még két dolog. Nem várom el az elköszönő posztot, nem akarok köztetek ellentétet szítani. Nekem most az érdekem a fentiek miatt az, hogy semmilyen írásom ne legyen elérhető, így a közös blogra kitett posztok törlését is megköszönném.

A fenyegetések kezelését átadtam olyanok kezébe, akik majd elintézik, de nem virtuális szóharcokkal, hanem szemtől-szemben. Azt hiszem az ellenem elkövetett nagyon ronda eljárásért ez a megfelelő válaszlépés.

Majd folytatom, csak nagyon várnak!

Mindent köszönök!!!!"

Majd a levél később így folytatódik:

"Itt vagyok, csak közben el kellett mennem.

Találó az amit írtál, miszerint rámgyújtották a házat egy fikció alapján és röhögve, gúnyolódva nézték mit reagálok rá, majd az égő házba bekiabálva mondták miket kellene tennem szerintük. Engem már nem érdekel, hogy a három nevét is vállaló főkolompos (vagyis Sefa, Csilla és Attila) mikkel próbálja mentegetni magát, én soha nem adok erre felmentést nekik! Ahogy Csilla valahol az esetemben ki is fejtette mennyire nincs helye a megbocsátásról beszélni, nos, ugyanezt gondolom róluk és azokról is, akik a rágalmazásban hozzájuk csatlakoztak. Ezért szeretném azt, hogy senki nem fogja őket vissza, sem nyilvánosan, sem négyszemközt! Teljesedjenek csak ki abban a mocsokban amit kialakítottak maguk körül és körülöttem, vonjanak csak bele még több embert, aztán majd elszámolunk úgy, ahogy egy ilyen rágalmazás azt megkívánja. Úgyhogy köszönök minden értem való kiállást (tényleg sokat jelentett nekem), de ne szállj vitába velük a védelmem érdekében. Éljék csak bele magukat a fikciónak nevezett rágalmazásukba!

Ahogy írtam is az előbb, ketté tudom bontani a többiek rágalmazását attól, ami a személyem és az írásaim megítélését illeti. Az, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy ellenem egy ilyen kibontakozzon, olyan erős jelzés, amivel foglalkoznom kell. Az egész szervezettel foglalkozó magyar nyelvű szférából távoznom kell és soha, de soha nem szeretnék visszatérni semmilyen formában. Ez azt jelenti, hogy a majdani könyvbe szerkesztett írásaim sem fogom magyarul megjelentetni. A személyem enyhén szólva is gyűlölt lett, ezzel szembe kell nézzek.

A magyar nyelvű exes szférának én csak adtam. Időt, energiát, pénzt, elvenni soha nem vettem el semmit, nem is vertem át soha senkit! Amikor pénzt kínáltak fel támogatásként, azt nem fogadtam el és hosszasan sorolhatnám kik lettek volna hajlandók kérés nélkül is adakozni, megvannak az emailek. Ahogy valaki megjegyezte, soha nem éltem vissza azokkal, amiket elmondtak. Ehhez képest más, valóban sokra tartott magyar exes blogger elfogadott pénzeket, nem egyszer visszaéltek a rájuk bízott titkokkal és sorolhatnám még mi mindent megtettek. Azt gondolom, hogy ezekből valamennyi látszik és idővel egyre többen rá fognak jönni, hogy ki tisztességes és ki nem. Most azt nehéz elfogadnom, hogy velem szemben ilyenek vannak, amikor én csak adtam, a körülményeimhez képest lelkiismeretesen tettem mindent és megkockáztatom azt is, hogy felismerhetően jóindulattal, senkinek sem ártva, de sokaknak segítve. Engem éppen ezért érdekelne, hogy mi történt valójában a háttérben és az egészet ki és milyen indokkal tervelte ki? Erre valamikor szeretnék választ kapni, de nem remélem, hogy ez valaha megtörténik.

Az elején még harcba akartam volna szállni és Laura blogja ebben fontos lett volna. Az, hogy az ő stílusa a kezdetekben milyen volt és fokozatosan miként kezdett el engem utánozni, az pont onnan lett volna bizonyítható. Ráadásul a legjobb indulatú írásaiban is ott volt egy csomó engem vádoló kiszólás. Ezeket szerettem volna összegyűjteni, de "véletlenül" éppen akkor tűnt el Laura blogja, amikor Sefa fikciója megjelent!!!!! Nekem ez elég furcsa, szinte hihetetlen véletlen!

Ahogyan lenne még itt jó pár furcsa "véletlen", melyeknek Sefa és Csilla csak a látható részei és legbelül hiszem, hogy olyan nagyon ez az egész nem véletlen időbeli egybeesés a részükről. Mivel nem szeretnék hozzájuk hasonlóan rágalmazó lenni és a hátuk mögött leépíteni a megbízhatóságukba vetett hitet, ezt más módon szeretném elrendezni. Nehéz megállnom, hogy erről ne írjak semmit, de igaztalan lenne a részemről.

A fenyegetést és a zaklatásokat ami csak nekem szól, azt a magam módján kezelem. Szerintem nem jól viselem lelkileg, de ezt senki sem tudná jól viselni. Ami viszont jobban zavar és jó lenne, ha időben megfogná valaki: elkezdtek magyarországi embereket zaklatni!

Pár példát írok, mert szeretném, ha ennek véget vetnének, mielőtt valakinek az életébe kerülne, bár amit tettek eddig, szerintem nem semmiség! Valahogy meg kellene értetni ezekkel az idiótákkal, hogy ez nem vicc, ez nem egy játék és Sefa, Csilla és Attila ebben már nem rázhatja le magáról a felelősséget! (Sefa szerint ez csak játék és semmiség)

Magyarországi idő szerint vasárnap és hétfőn is az ismerőseim közül többeket megkerestek. A 260-as buszon elkezdtek kérdezősködni egy fiatal lánytól, akit meggyanúsítottak azzal, hogy én vagyok. Alig bírt elmenekülni, mert amikor arrébb ment, a férfi követte és csak zaklatta tovább azzal, hogy ezt-azt ismerje be! Végül a lány leugrott a buszról és sírva szaladt hazáig, de a férfi egy ideig követte és kiabált utána.

A 17-es villamoson egy fiatal fiúval tették meg ugyanezt, aki ráadásul amikor elkezdtem blogolni, még csak alsó tagozatos kisiskolás volt!!!!

Az egyes villamosról a Stadionoknál leszállt egy Niki nevű barátnőm. Már a lakásából kilépve észrevette, hogy követi két férfi, akik a Standionok megállóban vele szemben megálltak. Amikor Niki ki akarta őket kerülni, akkor az egyik mindig elé lépve zárta el a haladási irányt, a másik meg olyanokat mondott, hogy "nem menekülsz". Végül oldalra szaladt át az éppen lassító autók között és menekült tovább. Egy másik helyen, ahol egy 70 feletti szívbeteg bácsi lakik jelenleg teljesen egyedül, eddig háromszor keresett meg egy autóval érkező férfi és kérdezősködött. A harmadik alkalommal be is lépett a birtokhatáron belülre! Ismét egy másik helyen egy nagyon beteg nő lakik, akinél többször csengettek, de csak ajtón keresztül beszélt az őt zaklató nővel, aki elég indulatosan és bicskanyitogató stílusban kérte számon rajta a hollétem. Egy újpesti barátnőm, aki az ovis kisfiával él egyedül, már a házuk előtt is, de az ajtó előtt a lépcsőházban is találkozott valakivel, aki engem keresett. A kisfia most megy ősszel iskolába, túl is vannak az iskolaérettségi vizsgálatokon, papíron ott van (+ a régebbi státuszvizsgálatokon is), hogy évek óta teljesen szobatiszta. A zaklatások miatt azonban rendszeresen bepisil, az anyuka pedig teljesen kikészült.

Ők mind olyan személyek, akik az elmúlt években fogadtak a postaládájukba küldeményeket a nevemre! A nevükre volt címezve a boríték, melyben egy belső boríték pedig nekem volt elhelyezve, benne a küldeménnyel. Olyanoknak adtam ki ezeket a címeket, akiket kiemelten megbízhatónak tartottam, de most közreadták!!!! Egyik-másik csak egy embernek lett kiadva, de egyik helyre sem ment négynél több embertől levél. Ezek között olyan is van, ahova csak Csilla és egy másik személy küldött levelet. A másik személyben most is megbízom, tehát Csilla adta ki a címet!

Nyilván Sefa és Csilla, meg minden más hozzájuk csatlakozó ember is tagadja azt, hogy ehhez bármi közük van... de azért ott vannak az arra bátorító bejegyzéseik, amelyekben vagy engem vagy a vélt valós személyem le kell vadászni.

Ezt kellene leállítani, de nem miattam, hanem az érintett emberek miatt. Amit megéltek, már eleve nem semmiség, de ez sokkal rosszabb is lehet. Ki fogja ezért viselni a felelősséget? Azt hiszik, hogy bociszemekkel a rokonok szemébe néznek és bocsánatot kérnek, az megold valamit???? Sőt, azt hiszi Sefa, Csilla, Attila és Péter, hogy majd megússzák annyival ezeket, hogy bociszemekkel, sírva eléjük állnak ezeknek az embereknek a rokonaik?

Ez utóbbi zavar nagyon, mert ez most már nagyon messzire elment és azt hiszem nincs még vége, csak most kezdődik. Már így sem vagyok abban biztos, hogy ilyen-olyan bosszú nem fogja felütni a fejét. Ezeket az indulatokat nem gerjesztem, nem táplálom, de nem fogom védeni a felelősöket. Az lenne a legjobb, ha ez ellenem irányuló akárminek ezt a részét leállítanák.

Annak idején megígértem, hogy semmi gond nem lesz a küldemények fogadásából. Ezért mielőtt most neked írtam volna, a képernyőfotókat lementettem arról ki, mit írt és mire ösztönzött másokat, ezeket pedig a megszólalók facebook-oldalairól készített képernyőfotókkal együtt át is adtam azoknak, akik azt hiszem jogosan fel vannak háborodva a családtagjaik ilyen jellegű zaklatása miatt. Nem fenyegető üzenetnek szánom, de egy-egy ártatlannak, támadhatónak és gyengének látszó ember mögött soha nem lehet tudni milyen család áll. Szeretném megakadályozni azt, hogy ez a konfliktus kiteljesedjen ilyen módon, de nem nálam van a megoldás kulcsa. Azt gondolom, hogy akármi történt, akárki akármit is gondol, nem járulhat hozzá mások ilyen jellegű zaklatásához! Ez nem játék! Valahogy ezt kellene megértenie a főkolomposoknak."

Ennyi. Úgy gondoljuk, hogy ehhez több kommentár nem kell...

Utóirat: Kár lenne titkolni, hogy Blogközösségünket is megtépázták a történtek. A hogyantovábbról hamarosan jelentkezünk...

1915881_1046339978764300_8045614488784852339_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr1613744958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.18. 06:20:26

"A fenyegetések kezelését átadtam olyanok kezébe, akik majd elintézik, de nem virtuális szóharcokkal, hanem szemtől-szemben."

Hozzám még nem értek ide. Nem végzik valami jól a munkájukat

""véletlenül" éppen akkor tűnt el Laura blogja, amikor Sefa fikciója megjelent!!!!! Nekem ez elég furcsa, szinte hihetetlen véletlen!"

Még ilyet!!! Lehet, hogy én voltam Laura, és felvettem a csinoslány bőrömet, mikor eljátszottam, hogy Bécsben kinyalnám a Gabit? Lehet, hogy titokban reptilián vagyok, és olyan alakot öltök fel, amilyet akarok?

"nem szeretnék hozzájuk hasonlóan rágalmazó lenni és a hátuk mögött leépíteni a megbízhatóságukba vetett hitet"

Pedig olyan jó lenne. Már úgy unom, hogy mindenki bennem bízik. Alig várom már, hogy valaki lebuktasson, és mindenki megtudja, hogy titokban pornót nézek és ateista szeánszokra járok

És egy kis ellentmondás:
"Szeretném megakadályozni azt, hogy ez a konfliktus kiteljesedjen ilyen módon, de nem nálam van a megoldás kulcsa."
vs.
"A fenyegetések kezelését átadtam olyanok kezébe, akik majd elintézik"

"A magyar nyelvű exes szférának én csak adtam."

Mit is? Kitalált történeteket? Egy hamis identitást? Egy nem létező embert, aki a titkaikat olvasta? Egy csomó nicket, akik kellemesen elcseverésztek a blogján, miközben ő gépelte be őket a kommentdobozba, fenntartva a látszatot, mintha igaz lenne a sztori, és a szereplői kommentelnek?
Igazából te csak ártottál az exes szférának. Te okoztad a legnagyobb botrányt azzal, hogy egy hazugságokra épülő blogot hoztál létre. A posztjaid jelentős része vagy semmitmondó, vagy hazug. Hirtelen nem is jut eszembe egy értékelhető sem

"Sőt, azt hiszi Sefa, Csilla, Attila és Péter, hogy majd megússzák annyival ezeket, hogy bociszemekkel, sírva eléjük állnak ezeknek az embereknek a rokonaik?"

Egyenlőre még boci szemek sincsenek, nemhogy az utána vizionált következmény.

És ezek a történetek... Te jóóóóó éééééég!!!!!! És a legrosszabb, hogy ezeket kétely nélkül elhitték!!!!!! Ajjjjaajjj

"Nyilván Sefa és Csilla...ott vannak az arra bátorító bejegyzéseik, amelyekben vagy engem vagy a vélt valós személyem le kell vadászni."

Hol olvashatott ilyen vadászatra bátorító bejegyzést??? Tiszta hülye.

Hazudik, hazudik és hazudik. Mint ahogy közel tíz éve folyamatosan.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.03.18. 10:17:31

@sefatias:
Ezek erős szavak, de elfogadható a te véleményedként. Azok, akik kétely nélkül elhittek mindent, talán ezután nem fogják ezt tenni, és senki sem léphet fel a blogolás világában mint valami "új világosságot" terjesztő guru.

A forrásokat illik megadni, annak hiányában még a leírt vélemény is kritizálható, nem kell egyetérteni. Érdekes figyelmeztető jel lehet, ha valaki a források megnevezése helyett, az olvasók képességeit, saját kutatási stílusát kritizálja. Igaz, ez is hagy némi kivetnivalót maga után, de ha nincs forrás, akkor kutatni sem lehet. A nyelvtudással meg a vélt vagy valós "személyes kapcsolatok" meglétével is lehet élni, no meg visszaélni.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.03.18. 10:18:37

"Nyilván Sefa és Csilla...ott vannak az arra bátorító bejegyzéseik, amelyekben vagy engem vagy a vélt valós személyem le kell vadászni."

Amúgy ezek a bejegyzések engem is érdekelnének. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.19. 06:47:05

@t.csilla: :)

Ezt: "Ezek erős szavak, de elfogadható a te véleményedként. Azok, akik kétely nélkül elhittek mindent, talán ezután nem fogják ezt tenni, és senki sem léphet fel a blogolás világában mint valami "új világosságot" terjesztő guru.

A forrásokat illik megadni, annak hiányában még a leírt vélemény is kritizálható, nem kell egyetérteni. Érdekes figyelmeztető jel lehet, ha valaki a források megnevezése helyett, az olvasók képességeit, saját kutatási stílusát kritizálja. Igaz, ez is hagy némi kivetnivalót maga után, de ha nincs forrás, akkor kutatni sem lehet. A nyelvtudással meg a vélt vagy valós "személyes kapcsolatok" meglétével is lehet élni, no meg visszaélni."

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.03.19. 07:59:55

@sefatias:

Ezeket tartom kemény szavaknak:
"Tiszta hülye.
Hazudik, hazudik és hazudik. Mint ahogy közel tíz éve folyamatosan."

Nem tudjuk pontosan mi is történt, és egyáltalán nem biztos, hogy minden amit írt és mondott a hazugság. Igaz, az ő reakciója nem segíti elő a bizalmat, sőt pont ellenkezőleg.

Talán az adhat félreértésre okot, hogy a második bekezdést általánosságban írtam, hogy a források megadása mennyire fontos. Az is jellemezte Gabit főleg az utóbbi időben, hogy a leellenőrizhetőség helyett olvasói képességeit vonta kétségbe.
Bocsánat, ez nem volt egyértelmű.

2018.03.19. 11:34:55

A Lau féle "Jehova Tanúi védelme 2.0" blogon volt anno két poszt. Az egyik ez:

Hogyan ne legyél áldozat? 2015.03.10 08:41:00

(Ez így kezdődik: "Tanulva a legutóbbi problémából, amit egy-két buzgómócsing feljelentgető okozott, úgy döntöttem, hogy elárulok pár titkot, amit használni szoktam az adatok gyűjtésére. A leírt megoldások mindegyike teljesen legális, mégis nagyon hatékony tud lenni. Ez most két részes sorozat…..")

A másik meg ez:

Mások így lettek áldozatok 2015.03.14 11:04:39

(Ez meg így: "A héten megkezdett sorozat második és befejező részéhez érkeztem. Amint megígértem, olyan módszereket mutatok be, melyek bajt okoztak, de nem általam és nem nekem. Nem ok nélkül írom le ezeket és nem ok nélkül ajánlom mindegyiket minimum megfontolásra! Mi a helyzet az egykori…..")

Tudom, hogy egyes írásait volt aki kimentette, ezért kérdezem, hogy ezek megvannak valakinek? Szükség lenne rájuk. Privátban várom, ha esetleg tudsz ebben segíteni.

Antall Gábor 2018.03.20. 03:02:17

Szerbusztok!

Az internet nem felejt. Ezt ne felejtsétek el!

web.archive.org/web/20161022045342/http://antigabi.blog.hu/

Kellemes időtöltést, böngészgetést, mentegetést kívánok mindenkinek!

Testvéretek:
Antall Gábor

Antall Gábor 2018.03.20. 03:31:52

@Marci kérdez: Kedves Márton Testvér!

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7)

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:-VGATnXJBZcJ:jthit.blog.hu/2015/03/14/masok_igy_lettek_aldozatok/full_commentlist/ - Mások így lettek áldozatok

Privátban bárkinek tudok segíteni a kutatómunkájában! Segítsük egymást ezekben a vészterhes időkben!

Testvéri szeretettel:
Antall Gábor

2018.03.20. 07:10:40

@Antall Gábor:
Szia. Nagyon köszönöm, szuper vagy. :-)
Többek között ezt kerestem:

"Teljesen jóhiszemű emberek hiszik azt, hogy a sok fénykép és név mögött tényleg a fényképek és nevek tulajdonosai állnak.

Úgyhogy minimum annyit tegyél meg, hogy akivel a csoportban társalogsz, azzal szemtől-szembe is válts pár szót! Vagy írj neki egy üzenetet a facebookon kívül egy olyan elérhetőségre, amit az adatlapján nem adott meg, de te ismersz és nem régi."

mint olvasod 2018.03.20. 17:00:47

Sziasztok,

Nagyon régen írtam kommentet 'exjt' oldalon.

Évekkel ezelőtt kiírtam magamból az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat.
jehovatanui.blog.hu/2014/02/15/tortenetem_517

Rendszeresen visszajártam 'Gabi' blogjára olvasni. Legutóbb már csak utolsó bejegyzését találtam ott, írtam is neki, hogy WTF?, röviden válaszolt, hogy majd ír... azóta csend, Sefától tudtam meg mi történt.

Szerettem Gabival levelezni (bár az utóbbi években kb. csak félévente irtunk egy-egy hosszabb levelet). Nem voltam része ennek a közösségnek, talán ezért nincs bennem felháborodás ... ill. volt egy 'borderline' szerelem az életemben, aki hasonlóan 'kitalált' karakterekkel, de a való világban manipulált több mint egy évtizedig egy társaságot (középsikolás korunkban kezdte, a 90-es években még nem volt meg az internet biztosított komfort :)) .. rendkívül tehetséges manipulátor: volt akinek barátot, volt akinek szerelmet kreált, akivel levélben, később SMS-ben tarthatták az 'áldozatok' a kapcsolatot ... rajtuk keresztül irányított.
Gabival leveleztünk is erről, hogy Laura mennyire emlékeztet engem erre a borderline személyre (nem szeretem a kategóriákat, a mai orvostudomány ilyen néven skatulyázza az ilyen élénk képzelőreővel megáldott embereket :)) : "remek, kimagasló képességek, érzelem-mentes védekezés bármi áron, manipuláció felső fokon és mindezt helyre is tudja rakni magában ... majd ezzel a magabiztossággal bárkit betonba döngöl lelkiismeretfurdalás nélkül, kegyetlenül ...." ...

Mindezek ellenérte nem hibáztatom egyikjüket sem. "Nem vetek rájuk követ". Úgy gondolom hogy a történeteteik olyan hazugságok, amelyek egy mélyebb igazságot fejeznek ki: önmagunkról tanulhatunk ezekből a 'történetekből'. Ha magunkba nézünk, akkor sztem mind azt találjuk, hogy az általuk hozott értékek fontosak voltak számunkra, de mi magunk sem hittünk abban, hogy számunkra elérhetőek, igy beengedtünk egy embet aki már rendelkezett ezekkel az értékekkel és behozta azokat. Ahogy Csilla irta egy kommentben egy másik cikk alatt "önmagunkat nem tekintettük megfelelő partnernek, mert elvarázsolt a tudása és intelligenciája" ... engem ez arra emlékeztetett, amikor a Béthel asztalnál reggelizés közben sokszor éreztem 'Jehova békéjét' (feltéve, a nem Feri bácsi ült mellettem :)), de a 'hitehagyásom' után ez megvalósíthatatlannak tünt. A szervezet által közvetített 'hazugság' kellett ahhoz, hogy felismerjem: nekem szükségem van erre, ez vagyok én, ez a béke egy megvalósitandó dolog ... csak saját erőből sokáig ezt nem tudtam 'reprodukálni'. Úgy érzem a 'Gabi' karakter hasonlóan hozott dolgokat az életünkbe, amiről felismertük, hogy 'hozzánk' tartozik, csak önerőből nem tudtuk megvalósitani. Ő adott egy sablont, most hogy eltünt: a hiányérzet lehet egy katalizátor, hogy önerőből megvalósitsuk ezt... én pl. leszbikus fizikus akaro lenni (ok, ez csak vicc :))

Ezt az egészet leülepitve magamban kaptam egy lökést és végre írni kezdjek: ha történetekkel/hazugságokkal ennyit lehet adni, akkor érdemes az emberek fantáziáját beindítani (én nem fogok más bőrébe bújni, annak ellenére, hogy úgy érzem: mind a ''Gabi' mind a 'Szervezeti' élmény nem lett volna olyan jó katalizátor az életemben, ha nem éreztem volna teljesen 'valósnak', ha nem lett volna benne 'hitem' ...)

Azt hiszeme neki most nagyobb szüksége van segítségre, mint bárkinek, akinek 'Űrt" hagyott az életében ... nem akarom senki érzéseit elbagatellizálni, nekem is hiányzik és még hatása alatt vagyok egy 'képzeletbeli barátom' elvesztésének ... de tudom, hogy az ilyen emberek mennyire függő viszonyban vannak a saját 'szerepeikkel' ... felzabálhatja őket a saját kreálmányuk (ezúton üzenem Gabinak: bármikor hiányzik valaki akivel kendőzetelenül őszintén beszélhet erről, mindenfle 'segitőszándék' kész vagyok beülni a hallgatói székbe).

Segitségre lenne szükségem: azok a cikkek érdekelnének, ami Laura blogján jelentek meg, mint utolsó cikksorozat: "Hat részben a közös múltról"

Erről nem található archive :((

mint olvasod 2018.03.20. 17:04:07

pontositnm: mindenfle 'segitőszándék' NÉLKÜL kész vagyok beülni a hallgatói székbe

2018.03.20. 17:16:59

Ezzel a fentebb tanácsolt módszerrel elérhetőek az írások (még egyszer köszönöm). Kigyűjtöttem pár szösszenetet a törölt Lau blogról is, nem véletlenül. Pontosabban az utolsó hatrészesből:

2.) "Több angol anyanyelvűnek kinéző nicket is legyártottam és angol nyelvű fórumokon, valamint zárt csoportokban kezdtem helyzetbe hozni a nickneveket. Nem volt nehéz észrevennem, hogy a netes JT-ellenes emberek egy része ott szervezkedik és informálódik. Ez annyira jól sikerült, hogy az egyik legtöbbre tartott extanús információs rendszerbe is bekerültem. Az egyik ilyen magyar ex gyanakvását elaltatandó, minden nekem írt üzenetére adott válaszomban kijavítottam az angolját. Így eszébe sem jutott gyanakodnia rám mint honfitársra és végképp nem gondolt JT-nek sem. Újabb sok pipa és dicséret nekem!"

3.) "Folyamatosan egyre jobb helyzetbe hoztam a kezelt regisztrációim és nagyon pontosan igyekeztem minden fontos helyre legalább kettőt bejuttatni, de legtöbbször legalább hat nickem bent volt. Amikor valamit kérdeztek, arra gondosan dokumentált válaszokat adtam."

5.) "Látszólag mindenki lenyugodott, de érdekes módon egyre több csoportból kitiltották az egyik nickemet. Nem gond, másik öttel bent maradtam. Elkezdtek ott támadni, ahol lehetett. Az egyik zárt csoportban három nickkem kitiltása után elhangzott egy fontos információ."

Nahát, nahát. Mindezeket én már nagyjából elhiszem rólad kedves író, de a többi kacsa. Akik esetleg lemaradtak volna eme gyöngyszemekről, láthatóak így sorban egymás után:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:i7oEf_9vyNsJ:antigabi.blog.hu/2017/07/29/hat_reszben_a_kozos_multrol+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:n3hV0E1EGlMJ:antigabi.blog.hu/2017/07/30/hat_reszben_a_kozos_multrol_739+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:OpBd98I75fsJ:antigabi.blog.hu/2017/07/31/hat_reszben_a_kozos_multrol_738/full_commentlist/1+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:CEvnWBAzy7sJ:antigabi.blog.hu/2017/08/01/hat_reszben_a_kozos_multrol_722+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:KUE8gu9uneUJ:antigabi.blog.hu/2017/08/02/hat_reszben_a_kozos_multrol_934+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:4uzy3y4xVSEJ:antigabi.blog.hu/2017/08/03/hat_reszben_a_kozos_multrol_448+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

2018.03.20. 17:26:36

@mint olvasod:
Szia. Nagyon tetszik a kommented.
Minden kívánságod ilyen hamar teljesüljön, mert pont az előbb osztottam meg itt azt a hatrészes archívumot, amit keresel. :-)

mint olvasod 2018.03.20. 18:48:29

@Marci kérdez:
Köszönöm szépen, átolvastam. Illő búcsút vehettem Laurától :))

Mindenkiben ott van ez a kettősség: Jekyll és Hyde ... Gabi és Laura :))

Emlékszem, amikor először 'találkoztam' Laurával. Uh, de rég volt (örülök, hogy pont a szabadságom idejére esett ez a 'botrány' és az emlékeim felelevenités, mert most van időm ezen mélázni) ... Laura karaktere mindig is szórakoztatott (igy utólag kissé erőltetettnek tartom). Úgy hivott engem: "a legveszélyesebb hitehagyott" (talán még maradtak erről kommentek valahol) ... és a legnagyobb poén az egészben, hogy mindezt megbesztük "Gabival" ... sok részletet hozzátett még a leveleiben a Laura sztorikhoz. Utólag sokat jelent és most nem szórakoznék ilyen jól/nem jelent ennyit, ha akkor 'átlátok a szitán'.

mint olvasod 2018.03.20. 19:05:20

@Marci kérdez: "Folyamatosan egyre jobb helyzetbe hoztam a kezelt regisztrációim ..."

Ezt olvasva az ötlött fel bennem: Ki volt előbb, Lau vagy Gabi? Nekünk Gabi mutatta be Laurát ... valójában talán Lau karaktere már jóval Gabi karaktere előtt létezett.

1 Kezdetben volt a Gabi, és a Gabi Lauránál volt, és a Gabi Laura volt.

2 Ő kezdetben Lauránál volt.

3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

4 Gabinak volt a blogja, és a blog volt az emberek világossága.

5 Az a blog remek volt, és értelmesen lehetett a blogerrel levelezni.

6 Megjelent egy ember, akit Laura küldött, akinek a neve Gabi.

7 Ő ex-jt bloggerként jött, hogy bizonyságot tegyen a Lauráról, hogy mindenki higgyen általa Laurában ... és a leszbikus fizikusokban ...

... a többi történelem ...

:)

2018.03.20. 19:20:49

@mint olvasod:
Nagyon szívesen, de szerintem ez így lehetett:
És Gabi megformált a földből minden mezei nicket, sőt az ég minden repdeső nickjét, és az ex Tanúkhoz vitte őket, hogy lássák, milyen nevet adott nekik. És minden nicknek az lett a neve, amit Gabi adott nekik. Gabi tehát nevet adott minden nicknek, az ég repdeső nickjeinek és a föld minden mezei nickjének, de az exeknek nem volt segítőjük, aki kiegészítené őket. Egészen Sefáig...

mint olvasod 2018.03.20. 19:39:20

@Marci kérdez: :)))

Közben átolvastam a cikkhez járó kommenözönt: web.archive.org/web/20170304001956/http://antigabi.blog.hu/2014/10/26/isten_jehova_tanuja_miert_nem

Annyira mulatságos visszaolvasni magamat :)))) ... emlékszem azokra a napokra, az akkori élethelyzetemre, akkori ömagamra. Örülök, hogy Lau emlékezetessé tette ... és igy utólag is mennyi mindent tanulhatok magamról. Remélem idővel minden élethelyzet 'kulisszái' mögé igy betekinthetünk majd.

2018.03.20. 19:45:45

@mint olvasod:
:-) Pontosan így gondolom én is. Így utólag visszagondolva hálásak lehetünk mindannyian, mert tanultunk, okosodtunk, és levonhatjuk a tanulságot.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.03.20. 22:05:46

@mint olvasod:
"Úgy érzem a 'Gabi' karakter hasonlóan hozott dolgokat az életünkbe, amiről felismertük, hogy 'hozzánk' tartozik, csak önerőből nem tudtuk megvalósitani. Ő adott egy sablont, most hogy eltünt: a hiányérzet lehet egy katalizátor, hogy önerőből megvalósitsuk ezt..."

Igen, jól megfogtad a lényeget. Nekem megvan Laura hatrészese (de már látom felkerültek a linkek).

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.21. 06:21:22

@Marci kérdez: @mint olvasod:

"Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A Sefa is megjelent köztük. Az Úr így szólt a Sefához: „Honnét kerülsz ide?” A Sefa ezt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta.” Akkor az Úr így szólt a Sefához: „Felfigyeltél-e szolgámra, Gabira? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.”A Sefa azt válaszolta az Úrnak: Sebaj. majd én tönkreteszek mindent, amit csinált. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a Sefának: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre Sefa eltávozott az Úr színe elől. és megcsinálta a balhét. Azóta oka ő minden gonoszságnak a földön"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.21. 06:24:20

A fészbukon megtalálhatóak a karakterek, amiket létrehozott. Alaposan átnyálaztam őket

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.21. 06:39:39

Az egész lavinát elindító kommentem:

"Nézzük.

Adott egy ember, aki blogot ír. Ő Laura. Laura, mint valós személy létezésére semmilyen bizonyíték nincs. Hacsak nem más olyan interneten tevékenykedő személyek, akiknek a létezésére szintén nincs bizonyíték. Ez a létezését nem bizonyító Laura, előad egy olyan sztorit, amelyben semmilyen esemény és egyetlen szereplő sem azonosítható. Ez a Laura ráadásul azzal henceg, hogy rengeteg kamu profilt hozott létre, mások megtévesztése érdekében, és sokat hazudik. Mi van, ha ez a profil és ez a sztori is csak egy, a sok kitalált közül?"

Már itt jeleztem, hogy a Gabi létezésére sincs bizonyíték. Ekkor állt össze bennem a kép

mint olvasod 2018.03.24. 19:03:12

@sefatias:

Jó pár évvel ezelőtt kezdtem el irogatni egy történetet, de olyn suta volt az egész, mert nem tudtam nevet találni a "főhős" számára. Zavart.

A történtek után annyira magától értetődő volt, hogy legyen a neve Lenaga.

Köszönöm 'Gabi'! :))

caferetro.blog.hu/

A történet (? agymenés!:)) alapvetően 'fusson ki merre lát' kategória, de mivel alapvetően személyes anyagból irogatom (Lenaga ezentúl a szócsövem, Ő mondja ki a 'megéléseimet'), igy a jt élmények is helyet kapnak majd bele valamilyen módon.

És ... igy történt, hogy végül elinditottam egy blogot:
caferetro.blog.hu/

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.12.27. 13:16:36

Hát ez hatalmas élmény volt. Közel két év távlatából visszaolvastam a posztokat. Muris :DDDDD

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2019.12.30. 12:38:34

@sefatias: Mi volt benne a muris, ha kérdezhetem?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.12.31. 16:32:23

@nicku: Az egész. Ahogy néhányan reagáltak, vagy ahogy a Gabi reagált. Már akkor is sokat nevettem, mikor történt

Atyek 2020.02.13. 20:14:13

@sefatias:
Azért ez a "fikció" mindenképpen mérföldkő volt. Emlékszem, március elején történt, mi pont a 23. házassági évfordulót ünnepeltünk volna Kiskőrösön az Imperial hotelben, és egész nap a telefonon lógtam. :-D
Azóta én kiléptem, Csakegyemberrel egyszer bészéltem. Távolságtartó volt, pedig előtte sokszor találkoztunk. Nicku viszont szeretetettel fogadott minket Keresemazutammal az otthonukban. Egonról semmit nem tudok, bár róla sohasem tudtunk semmit. Kíváncsi lennék, Csilla feljelentése ügyében mik a fejlemények. Kingdom gondolom sokat dolgozik azóta is. Jajj, nosztalgiáztam picit. :-)
süti beállítások módosítása