JT MORÁLIS EROTIKA
2017. november 21. írta: Egonymus+

JT MORÁLIS EROTIKA

18.jpg

„Kedves Egonymus!

Nem tudom, hogy miért pont neked írtam le ezt, ami velünk történt. Talán a személytelen mivoltod, ami miatt terád esett a választásom. Csak az írásaidon alapján ismerlek de érződik az együttérző hozzáállásod az emberi lelkekhez. Bízom a tisztánlátásodban (meg Jehova Tanúja is voltál), hogy megérted azt, hogy miért is kényes téma, ez. Oda bízom, hogy milyen módon közlöd az általam elmondottakat. Megértem azt is, hogyha nem vállalod fel a közreadást.”

Hát igen! Kaptam ezt a levelet. Vívódtam, hogy bevállaljam-e a levélíró vívódásának közlését. Eredeti formájában nem tudom leközölni, mert a levél fogalmazása túl konkrét. A felmerült gond egy JT házaspáron keresztül mutatja, hogy mennyire élő probléma ez az Egyházukban, a házastársak közötti testi kapcsolat terén. Megpróbálok úgy írni e témáról, hogy ne botránkoztassak meg senkit. A cím alapján nem kérdés, hogy mi a levél tárgya.

A kiindulási, bibliai alap az I. Kor. 7:3,4-es versek.

„A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.”

Ez a házaspár szerelemből kötött házasságot. Úgymond, világiként kötöttek házasságot. Majd tanulmányozás indult velük és megkeresztelkedtek. Baráti, jó kapcsolatot ápoltak a tanulmányozást vezető vénnel és feleségével. A két férj között egy beszélgetés alkalmával, a házasságon belüli testi kapcsolat került szóba. Szó szót követett és a testiség konkrét gyakorlatára terelődött a beszélgetés. Ekkor a vén feltárta, hogy az a bizonyos mód, ami gyakorlat a testvér és a felesége közötti testi kapcsolatában, az bizony helytelen, elítélendő Jehova Isten előtt. A testvér hiába érvelt a fenti versekkel és a feleségével közös meggyőződéssel és megegyezéssel helyesnek tartott szexuális tevékenység mellett. Nemcsak köldökön felül szeretik egymást csókolgatni, simogatni stb. A csókolódzás legalább olyan intim, (és egymás testébe való behatolás, nem beszélve arról, hogy a testnedvek jelenléte is természetes velejárója) mint a nemi szervek szájjal való érintése. Nem hatott semmilyen érv, sőt a vén belepirult a testvér őszinteségébe. Már pedig a vének könyve is állást foglal ebben a kérdésben, mondta a vén.

A lavina elindult. Nincs visszaút. A vén testvér ez után az őszinte kinyilatkoztatás után elvárta, hogy felhagyjanak ezzel a szokással és két vén előtt tegyenek erről bizonyságot. A házaspár nem érzi úgy, hogy perverz gyakorlatot folytatnának a testi kapcsolatukban. Gondolkodási időt kapott a véntől, és hogy beszélje ezt meg a feleségével.

---

Ennyi a rövidített beszámoló. Három lehetőség közül választhatnak.
1. Felhagynak e gyakorlattal és testvérek maradhatnak.
2. Kitartanak a véleményük mellett, hogy ez nem elítélendő mód a szerelem kinyilvánítására, de nem vallják be és testvérek maradnak.
3. Elhagyják az Egyházat.

Ugyan nem kvízkérdésnek szánom e három lehetőséget, de érdekelnének a hozzászólások!

- Egonymus -

 Egy olvasó által beküldött társulati levél a cikk témájához:

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr6213332661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.21. 08:31:11

Ebben a cikkben foglaltam össze a szervezet változásait és annak történeti hátterét a szexuális "morál" kérdéskörében: blogjt.blog.hu/2017/06/26/szexualitas_es_haloszobatitkok

Amit a házaspár tapasztal, az ennek a maradéka, ahogy a cikk is írja:
"Azért senki ne gondolja azt, hogy ma már nincsenek érvénybe ezeknek a szabályoknak a maradékai. Egy 2016-os Őrtorony cikkben mellékesen megemlítésre kerül, hogy ugyan a házastársak közötti szexuális játékokra ugyan nem vonatkozik kifejezett szabály a Biblia szerint, mindaddig, amíg ’azok kapcsolatba hozhatóak a természetes szexuális intimitással’. Ez óhatatlanul azt sugallja, hogy létezik nem természetes intimitás is, ami perverz (vagyis a már korábban kijelentett orális szex formái). Még a mai napig probléma lehet abból, ha valakiről kitudódik, hogy ilyen jellegű szexuális szokásokat gyakorol, netán hangot ad ebbéli véleményének nyilvánosan, a gyülekezeti kiváltságai elvesztését eredményezheti."

Ha valaki tisztában van ennek a morbid szabálynak a hátterével, akkor kevésbé lesz manipulálható, főleg akkor, ha bizalmába éppen egy vaskalaposabb testvért avat be (ami eléggé gyanítható a cikkből). Az lenne a minimum, hogy ha valaki ilyen kérdéssel találkozik, egy új testvér vagy egy érdeklődő részéről, akkor nem foglal állást, de tudjuk, hogy ez csak ritkán történik meg, mert a testvérek baromira szeretnek egymás dolgaiba kutakodni.

Ha a fenti levél írója testvér akar maradni, akkor a 2. pont javaslata a leghasznosabb. Pofa be, senkinek semmi köze, ők maguk sem tudják, hogy mi "helyes", mi nem stb.....Nem kell senkinek az orrára kötni semmit.
Viszont ebből az esetből (is) látható, hogy a szervezet és annak képviselői mélyen bele kívánnak avatkozni személyes magánügyekben, így ez egy figyelmeztető jel is lehet a későbbiekre, ami esetleg az aktuális álláspont felülvizsgálatához is vezethet. Nekem nem tisztem megmondani bárkinek, is, hogy mit tegyen, de azok, akik maradnak, általában sok minden felett "be kell hunyniuk a szemüket". A szexuális morál kérdésében (kiváltképp) nem érdemes ezt tenni, mert az ár magas lehet....

Vénvarangy 2017.11.21. 13:13:39

Ez a téma engem is érdekelt jt-ként. Nekem azt a választ adta egy fiatal vén, hogy minden megengedett, amit mindketten akarnak. Ezek szerint nincs összhang a tanácsokban.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.11.21. 13:49:47

A tanítás egyöntetű: Zsidók 13:4 "Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten...."Károli
"A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen, mert az Isten fogja ítélni a paráznákat és a házasságtörőket." Úf.

Többek között erre alapozzák.
S a magyarázat: minden olyan szexuális tevékenység melyeket homoszexuálisok praktizálnak, egy keresztény számára a házaságy beszennyezését foglalja magában. Legyen az orális vagy anális szex stb.

S ameddig ez nem kerül tudomásukra, nem törődnek vele, de ha igen akkor mint a cikkben közbeavatkoznak....

gggarai 2017.11.21. 20:50:03

Csak 3 évig tartott A öröm:
Őrtorony 1980/2 (angolul 1978. február 15.) 35-45. old.
„Ennek a kérdésnek további gondos megfontolása után azonban, világos bibliai utalások hiányában, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ennél a dolognál olyasmiről van szó, amelyért a házaspárnak magának kell viselnie a felelősséget Isten előtt, és hogy nem a gyülekezeti vének feladata, hogy az ilyen intim házassági kapcsolatokban a magatartást meghatározzák, vagy valakit lényegében az ilyen cselekedetei alapján a közösségből kizárják. Ezzel lényegében annak a kötelezettségnek a tudata jut kifejezésre, hogy hagyjuk, hogy a Biblia döntsön, és hogy ne foglaljunk el dogmatikus álláspontot olyan esetekben, amikor bibliai bizonyítékok hiányában nincs elégséges alap erre.”

Az Őrtorony 1983. március 15-ei angol száma (30., 31. o.), bár azt mondja, hogy a véneknek nem kell
„rendőrként ellenőrizniük” a gyülekezet tagjainak személyes, házassági ügyeit, úgy rendelkezett, hogy a
„természetellenes szexuális eljárások” körbe sorolt szokások védelmezése vagy gyakorlása házas személyek
között nem csupán azt eredményezheti, hogy a személy alkalmatlan véni vagy más Társulat által kijelölt
tisztségre, hanem „akár a gyülekezetből való kizáráshoz is vezethet”

Ez a gyakorlatuk, ill. az ünnepek eltörlése, igazán tönkre vágja a tanú-nem tanú házasságokat, mert ezekben nyilvánul meg külsőleg ha valaki "igazság követő"!
A vezetőség egy szélhámos, hazudozó, álszent banda!

gggarai 2017.11.21. 20:51:47

3-as megfejtés (csak nyerni fognak).

2017.11.22. 12:06:44

Eléggé ki van ez a téma forgatva, mert ki így érti a kiadványokban leírtakat, ki úgy... Hozzá kell tennem: amúgy sem szabadna mindent csont nélkül úgy csinálni, ahogy azt pár öreg gondolja, mert az már onnantól nem a mi lelkiismereti döntésünk. Meg amúgy sem sapkatartó van a nyakunkon nem igaz? :-)
De nézzük a szervezeti álláspontot. Miért is ne lehetne a Tanúknál házasságon belül orális, anális, akármilyen szexuális aktus, amiben mindkét fél benne van? Ezzel már nem foglalkoznak konkrétan; régóta a párokra van bízva a dolog. Aki tudna ennek ellenkezőjéről 30 évre visszamenőleg, megköszönném, ha felhomályosítana.

Utoljára a 2004-es Őrtoronyban olvastam annak bizonyítására, hogy ezek a szexuális aktusok nem megengedettek. Sőt, egy ex JT blogon is ebből idézték:

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2004123#h=18

Viszont nagy baj van azzal az érveléssel, hogy eszerint Tanúknak tiltva vannak bizonyos szexuális szokások.
Nos, ez a cikk azzal foglalkozik, hogy sokan "úgy gondolják, hogy a HÁZASSÁG KÖTELÉKÉN KÍVÜL is nyugodtan kielégíthetik nemi vágyaikat, ha kerülik magát a közösülést". (14. bek.)

A 15. bekezdésben folytatva azt írják, hogy a paráznaság "olyan emberek szexuális kapcsolatára utal, akik NEM HÁZASTÁRSAK, és a lényege a nemi szervek helytelen célú használata".
Ezután tér ki a különböző aktusokra.

Szerintem annak komoly szövegértési gondja van, akinek az jön le pl. ebből és a hasonló cikkekből, hogy a szervezet tiltja mindezeket Tanú házasfelek között.

2017.11.22. 13:22:25

Még valami. Az beküldő ezeket írja:
"Ekkor a vén feltárta, hogy az a bizonyos mód, ami gyakorlat a testvér és a felesége közötti testi kapcsolatában, az bizony helytelen, elítélendő Jehova Isten előtt."
"Már pedig a vének könyve is állást foglal ebben a kérdésben, mondta a vén."

Engem az érdekelne, hogy konkrétan milyen kiadványokkal érvelt az a bizonyos vén. Ugyanis a vének könyve (Terelgessétek Isten nyáját) valóban foglalkozik ezzel a témával, de pont ellenkezőjét mondja annak, amit a szóban forgó személy. Mégpedig az ötödik fejezet, a "Mikor kell bírói bizottságot felállítani?" alcím alatt, az 59. oldal 5. bekezdése ezt írja:

"A por-nei'a a nemi szervek érzéki vágyból fakadó erkölcstelen használata akár természetes, akár perverz módon. ... Nem a nemi szervek pillanatnyi érintését, hanem azok izgatását jelenti. Ez magában foglalja az orális (szájon át) és anális (végbélen át) történő szexuális kapcsolatot, és a nemi szervek szándékos izgatását nem házas felek között."
És a "nem házas felek között" ki is van benne emelve dőlt betűkkel.

Szóval én tudnék ajánlani egy 2/a változatot, ha mindezen meghurcoltatások ellenére bent akarnak maradni; mégpedig azt, hogy álljanak ki a kiadványok mondatai mellett, és ne engedjenek azokon túlmenően beleszólni az intim szférájukba. Azok is bőven sokak, amik vannak. :-)

2017.11.22. 14:52:56

Szia @t.csilla:
A belinkelt cikknél sem találtam, hogy konkrétan melyik 2016-os Őrtorony foglalkozott a témával. Én egyről tudok, az augusztusiról (TSZ). A 15. oldalon a 7, 8-as bekezdésekben vannak hasonló fogalmazások.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2016603#h=16

Persze ír olyat, hogy "a szexuális kapcsolatot soha nem szabad erőltetni vagy kikövetelni. Az a jó, ha természetesen jön", de itt is inkább csak egymás szükségleteinek megadásáról, valamint a gyengédség kimutatásáról ír, mintsem valami tiltásáról. Tekervényes agy kell ahhoz, hogy ebbe valamit bárki beleolvasson a sorok közé. :-)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.22. 17:02:21

@Marci kérdez:
Ez az az Őrtorony, amire Lloyd utalt a cikkében (csak nem írtam oda a forrást). A cikk 8. bekezdésében ez áll:
"A Biblia nem fektet le konkrét szabályokat és nem szab határokat az intim együttléttel kapcsolatban, de beszél a vonzalom kinyilvánításának különböző módjairól (Ének 1:2; 2:6). Igen, a keresztény házastársaknak gyengéden kell bánniuk egymással."

Ugyanez an angol változatban így hangzik:
" Although the Bible does not provide specific rules about the kinds and limits of love play that might be associated with natural sexual intimacy, it mentions displays of affection. (Song of Sol. 1:2; 2:6) Christian marriage partners should treat each other with tenderness."

Ez a mondatrész lehet a kérdéses rész, amire Lloyd utal a könyvében: "....about the kinds and limits of love play that might be associated with natural sexual intimacy..."

A magyar fordításból kimaradt a természetes (natural) szó, ami ebben a mondatban a szexuális intimitás jelzője. Erre utal Lloyd, hogy ha "természetes" cimkével illetik a szexuális kapcsolatot, akkor annak létezik nem természetes formája is (itt a házasságon belüli szexualitásról van szó, és nem a természetellenes szokásokról általában (pl állatokkal közösülés, mivel egy állattal nem lehet eleve házasságot kötni). Ha valakinek azt mondják, hogy a házasságon belül léteznek természetellenes gyakorlatok, akkor felmerül benne a kérdés, hogy mik azok, mert akkor ő attól inkább tartózkodik. Ha viszont ez a kérdés elhagyja a száját, akkor úgy jár, mint a cikkben említett pár. Főleg, ha egy idősebb, szervezethű, vaskalapos egyénhez fordul, akkor annak eszébe fog jutni, hogy igen volt ilyen régen, hogy ezt nem szabad és azt nem szabad, és akkor azt fogja mondani. Mivel az Őrtorony nem jelentette ki sehol, hogy ez baromság volt részükről, és nem kellett volna beleszólni az emberek magánügyeibe, így a köztudatban benne lehet az, hogy az orális szex a "prostituáltak" módszere (ezt ugyanis leírták).

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.22. 17:06:47

Most kaptam egy szervezeti levelet, amiben valaki ezt a kérdést felteszi, és azt a választ kapja, hogy az orális szex nem megengedett a keresztények között. Felhatalmazást kaptam, hogy megoszthatom, de ide nem tudom bemásolni, mert kép fájlban van.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.22. 17:09:14

Ha egonymust nem zavarja, akkor be tudom szúrni az írása alá, de kommentbe nem tudom becsatolni.

2017.11.22. 17:54:07

@t.csilla:
Ismerem. Ez az, amire utaltam is a hozzászólásomban, de nem akartam nevén nevezni. De sebaj, itt van:

jehovatanui.blog.hu/2013/02/06/jehova_tanui_szerint_az_oralis_es_az_analis_szex_termeszetellenes

Nos, nekem az a csatolt levél nagyon gyanús, szerintem hamis. Megnézném az eredetit.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.11.22. 18:56:35

@Marci kérdez: Kedves Marci :) / Jobb lenne inkább Tamás/ :) :) ...Igaz nem tudom mi a dörgés napjainkban a "szántóföld" berkein bévül....lehet már változtak a dolgok... De felelősségem teljes tudatában ki tudom jelnteni, hogy még az én koromban is Feketelistán volt a szervezettől az orális és az anális szex a házastársi kapcsolaton bévül. S az általam fentebb idézett versere alapozták/többek között/..és konkrétan írták szó szerint- orális azaz szájon keresztüli és anális azaz végbélen keresztüli szex...Ez egy levél volt a véneknek....Igaz nem emlékszem pontosan keltezésére, de tudom életben volt szolgálatom alatt, és képviselve is ezen nézet a testület részéről....nem mindent írnak le kiadványokban, sőt a komolyabb dolgokat egyáltalán..a vének könyvének margója tele van jegyzetekkel iskolázásokról még kiegészítésekkel amik sokszor érdekesebbek mint maga a nyomtatott rész..U. i. Kérni kéne valakit, írjon egy officiális levelet a társulatnak válaszra várva....egy hírnök, aki ezt ugye megteheti....
Baráti szeretettel gondolva irányodba küldöm levelem :) :) :) csakegyember

2017.11.22. 19:19:52

@t.csilla:
"Mivel az Őrtorony nem jelentette ki sehol, hogy ez baromság volt részükről, és nem kellett volna beleszólni az emberek magánügyeibe..."
Pontosan ez okozza sajnos a zavart.

@Csakegyember:
Semmi gond. Valójában engem cseppet sem zavar, hogy ki mit csinál szexuális téren otthon (vagy akár a szabadban) a kedvesével. A véleményemet csupán azért írtam le, mert a szerző kérte mások meglátását a témában. Egyet azonban biztosan tudok. Senkinek sincs joga megmondani ki milyen szokásokat gyakoroljon, és milyeneket ne, ha nekik ez örömöt ad. Ha valaki mégis ezt teszi, az túlmegy az írásokon és hozzátett vagy elvett azokból (Jel. 22:18,19).

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.11.22. 19:21:32

@Marci kérdez: " Valójában engem cseppet sem zavar, hogy ki mit csinál szexuális téren otthon (vagy akár a szabadban) a kedvesével. A véleményemet csupán azért írtam le, mert a szerző kérte mások meglátását a témában. Egyet azonban biztosan tudok. Senkinek sincs joga megmondani ki milyen szokásokat gyakoroljon, és milyeneket ne, ha nekik ez örömöt ad. Ha valaki mégis ezt teszi, az túlmegy az írásokon és hozzátett vagy elvett azokból (Jel. 22:18,19)."..
Teljes mértékben egyetértek veled :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.22. 19:53:48

@Marci kérdez: @Egonymus+:
Beraktam a levelet, de ez ugyanaz a levél, amit Marci is idézett a JJ blogról. Miért gondolod (Marci), hogy ez hamis?

Közbe kiraktam a Fb csoport oldalra is :)
www.facebook.com/groups/blogkozossegJTcsoport/

Aranyosi 2017.11.22. 20:15:27

@Marci kérdez: Szia Marci! NEM hamis a levél, amit Csilla betoldott. ÉN kezeskedem érte!

Aranyosi 2017.11.22. 20:18:27

@Marci kérdez:
/jehova_tanui_szerint_az_oralis_es_az_analis_szex_termeszetellenes ez is az én írásom volt

2017.11.22. 20:22:13

@t.csilla:
Egyrészt azért, mert teljesen ellentmond a kiadványokkal, és a vének könyvével.
Másrészt azért, mert nonszensz, hogy 2009-ben egy 1989-es kiadványra hivatkozzon.
Harmadszor meg a mondatok megfogalmazása sem megszokott. Szervezetidegen számomra néhány szóhasználat is.
Negyedszer meg a szkennelés is furcsa.
Ötödgyére: női megérzés. Csak. :-D
Ez a meglátás természetesen szubjektív.

2017.11.22. 20:27:30

Szia @Aranyosi:
Szuper. Akkor tőled kérdezném is, hogy hogyan sikerült így értelmezni az Őrtorony bekezdéseit? Lásd fentebb az írásomat.
Le tudnád fényképezni a levelet más szögből? :-)

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2017.11.22. 23:31:46

@Marci kérdez: "Miért is ne lehetne a Tanúknál házasságon belül orális, anális, akármilyen szexuális aktus, amiben mindkét fél benne van?"
Ezzel nem értek egyet. A posztban csak az orális testi kapcsolatról volt szó. A többi általad említett szexuális gyakorlat már természetellenesen perverznek mondható. Jó lenne ezt a határvonalat megtartva, nem összemosni a még normálisnak mondható testiséget az aberrált szexuális gyakorlatokkal, még akkor sem, ha 'mindkét fél benne van'.

Feher Gabor 2017.11.23. 01:43:24

A velemenyem az, hogy teljesen mindegy, hogy mit gondolnak egy hamis vallas venei errol a dologrol. Nagyobb kerdes az, hogy Isten mit gondol rola. A bibliaban nem talalunk semmi tiltast arra vonatkozoan, hogy a hazastarsak milyen modon elhetik ki szenvedelyuket szexualisan, termeszetesen, ha mindket hazastars szivesen csinalja, ez kizarolag gusztus dolga es senkinek semmi koze hozza.

2017.11.23. 05:46:59

@Egonymus+:
Természetesen joga van mindenkinek egyetérteni, meg nem egyetérteni. Ez így is van jól.
Mindazonáltal a "perverzió" meg az "aberrált" kifejezések használata kortól kultúrától, vallástól és személytől is függ; amit valaki, valahol, valamikor perverziónak tart, az máshol, másvalaki számára lehet teljesen szokványos, normális, és elfogadott viselkedés.
Amúgy meg nem én hoztam fel és mentem túl az orális szexen, hanem a kiadványok, amiket idéztem. Együtt említik a kettőt, mint amik házasságon kívül paráznaságnak számítanak, hiába nem nemi szervek érintkeznek, stb. Sípoltam volna ki belőle? :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.11.23. 06:00:46

@Marci kérdez: A levél szerintem is hiteles....ugyanazokat a verseket és érvelést használja amire emlékeztem azon levélből ami a véneknek volt címezve...Szerintem csak átmásolták abból a levélből az érvelést...nekik ezek megvannak....
De ez mit sem változtat azon, hogy senkinek semmi köze hozzá se, szervezetnek se embereknek, főleg hogy ha valószinű, hogy ők is gyakorolják odahaza odaadással :)
Egonymusnak: Valakinek az orális szex is visszatetsző, nem lehet az egyiket perverznek a másikat meg nem annak nevezni...vagyis mindennemű besorolás vagy jóváhagyás mások számára ugyanaz az út melyet a szervezet követ....Senkinek semmi köze hozzá..haggyuk a házastársakra szexuális életüket...nincs jogunk semilyen határt sem megvonni....
Van kik lekötözik egymást, van kik "verik" egymást és jó nekik...Van ki számára ez perverz, van ki számára ez általános..ne legyünk Tanúk....Ne akarjuk eldönteni mi a helyes és helytelen :) :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.23. 06:57:29

@Csakegyember:
"Valakinek az orális szex is visszatetsző, nem lehet az egyiket perverznek a másikat meg nem annak nevezni..."
A Tanúk lelkiismeretét azért nagymértékben befolyásolja az, hogy a szervezet éppen mit ír le ebben a témában. Mert ha leírja, hogy az orális szex által a feleség prostituálódik (márpedig ezt leírták), és nem korrigálják utólag (nem korrigálták, mert felülírták ugyan, de nem jelentették ki azt, hogy az hülyeség volt), akkor az ilyen módon nevelkedett egyénnek az a gyakorlat visszatetsző lesz.
Ahogy a szkennelt levél is tanúsítja, ha kérdéssel fordulnak hozzájuk - ami kérdés esetleg a homályos, vagy kevésbé homályosan utalt saját írásaik alapján fogalmazódhatott meg a kérdezőben - akkor bizony nem az a válasz, hogy semmi közünk hozzá tesó, döntsd el magad, mit szeretnél, hanem erkölcsi kiskátét kreálnak bibliaversekkel teletűzdelve.

2017.11.25. 20:42:50

@Aranyosi:
Jó, azért köszi a semmit. :-D

yucatan71 (törölt) 2017.11.26. 07:02:12

Amellett, hogy nagyon sajnálom a választás elé került házaspárt azt is gondolom, hogy hiba volt a részükről véneket beavatni a dologba. Vagy ha úgy döntöttek, hogy a "köldök alatti csókjaikat" is megtárgyalják egy idegennel, akkor ne lepődjenek meg a beavatkozás miatt. A 2009-es levél mindössze egyetlen bibliaverset tartalmaz, ami tévesen és erőltetetten van a témához kapcsolva, a többi nyers Őrtorony teológia. A levél végén "általános alapelvekre" utalnak és nem világos és egyértelmű bibliai útmutatásra. Egy újabb példa arra, hogy az Őrtorony cikkekben megjelenő szervezeti álláspont teljesen egyenértékű a Szentírással.

Aranyosi 2017.11.26. 11:22:54

@Marci kérdez:

Üdv Marci!

Válaszolva kérdésedre a társulati levelet illetően. Igen a levél hiteles. A volt feleségem unoka öcse kért ebbeni tanácsot a szervezettől. Amit részünkre is meg mutatott. Onnatól kezdve a mi intimitásunknak is be fellegzet. És a tanítás megkérdő jelezés miatt ,engem ki közösítettek. A levelet le fényképeztem, ami látható. Az eredetit az exem elvitte, az az rejtegette is előlem,nehogy bizonyíték legyen. Mivel fotó készült azért megosztom,ha ez a téma valamikor is elő kerül. Látva mindeki számára ,hogy szervezet hogyan vélekedik e témában ,amihez semmi közük nem lenne. Remélem elfogadható volt számodra a válaszom.

Aranyosi 2017.11.26. 11:25:09

@Marci kérdez:
És nem mindig vagyok itt, bocsi ,hogy várnod kellet.

2017.11.26. 14:31:34

@Aranyosi:
Köszönöm a választ, de én nem ezt kérdeztem. Valójában lényegtelen, hagyjuk is. :-)
süti beállítások módosítása