Prédikálás és karrier a Tanúknál
2017. április 10. írta: t.csilla

Prédikálás és karrier a Tanúknál

Vonakodó hitehagyott 5. rész

Amikor prédikáló/ térítő Tanúkkal találkozol, akár úgy, hogy felkeresnek az otthonodban, vagy megszólítanak az utcán, vagy újabban köztereken állnak egy újságokkal teli hordozható kocsi mellett, akkor talán azt gondolhatod, hogy ezek az emberek mennyire elhívatottan hisznek a vallásukban. Bár néha valóban ez a helyzet, de legtöbbször ügyes meggyőzési technikák áldozatai, akik inkább kötelességüknek érzik a prédikálást, mint örömnek.

Valójában a hirdetés bármely formájában eltöltött időt gondosan számolják a tagok, mely órákat hó végén jelentenek egy erre kifejlesztett formanyomtatványon (S-4-es papír). Az elért órák egyrészt az egyén spiritualitásának mértékét határozhatják meg, másrészt bizonyos valutaként is működnek, hiszen bizonyos kiváltságokat az óraszámok függvényében kaphatnak meg.

A leadott órák egyfajta bankkivonatként szolgálhatnak, mivel a számokat a vezetők felveszik egy adatbázisba, mely az idő előrehaladtával a hírnök szellemiségének mutatói lehetnek. Ha valaki túl kevés órát ad le, azt „szellemileg gyengének” tekintik, és szükségét láthatják egy ún. pásztori látogatásnak, melyben próbálják buzdítani a nagyobb részvételre, vagy figyelmeztetik arra, ha viselkedése nem megfelelő.

A S-4-es papíron (hétköznapi nevén „munkajelentésen”) szintén fel kell tüntetni az elterjesztett kiadványokat (magazinokat, füzeteket, könyveket külön-külön, sőt a digitálisan elküldött file-okat is, és a lejátszott videofilmeket) is. Ezen kívül az újralátogatások számát (amikor a hírnök visszatért ugyanahhoz a házigazdához) és a vezetett bibliatanulmányozások számát is. Ha valaki nem ad le minden hónapban munkajelentést, akkor „rendszertelen”-né válik, ha pedig egy 6 hónapos időszakon át kihagyja a prédikálást, akkor „tétlen”-nek nyilvánítják. Azt hiszem nem kell külön kiemelnem, hogy a rendszertelenek és a tétlenek a vének első számú céltábláivá válhatnak, vagy azért, hogy ’kellő buzdításban’ részesüljenek, vagy azért, hogy megszabaduljanak azoktól, akik rontják a statisztikát. Ez utóbbi területen a vének igen kreatívak lehetnek, főleg akkor, ha a „szellemileg gyenge” tag még kételyeket is megfogalmaz és hangot ad azoknak a családjában vagy a gyülekezetben.

Az idős vagy beteg hírnököknek megengedett, hogy kevesebb, mint egy órát leadjanak a havi jelentésükben, de mindenki mástól az 1 óra a legkevesebb, amit elvárnak. De ha azt gondolod, hogy ezzel az 1 órával el lehet evickélni valahogy hónapról-hónapra, akkor nagyon tévedsz, mert – hacsak a körülményeid súlyosan nem indokolják*– a havi 1 óra nagyon kevésnek számít, ami miatt könnyen szellemileg gyengének minősülhetsz, így várhatóan hamarosan megjelennek a vének az ajtódnál.

*Egyszer, még Tanú koromban rákérdeztem, hogy milyen ilyen körülmény lehet. Azt a választ kaptam, hogy ha az illető kómába kerül hosszabb időre.

A gyülekezet férfitagjaitól, akik vezetői feladatokra törekednek, elvárják a gyülekezeti óraátlag teljesítését, ami kb 10 óra havonta (ez gyülekezettől is függ). Néhány Tanú természetesen hamis adatokat adhat le, de a legtöbben igyekeznek becsületesen bevallani az óráik számát. Nem csoda, ha minden alkalmat megragadnak a tanúskodásra!

Természetesen az Őrtorony érdeke, hogy minél nagyobb bűntudatot ragasszon az alacsony óraszámokhoz, így elvárható, hogy különféle fokozatokat alkalmaznak a magasabb óraszámok elérése érdekében. A fiataloktól elvárják, hogy vegyenek részt az ún. úttörőszolgálatban, aminek több fokozata is van. Egy kisegítő úttörőtől elvárják, hogy havonta 50 órát vegyen részt a prédikálásban, míg az általános úttörőknek legalább 70 órát kell leadni havonta, egy éves időszakon keresztül (ezek az óraelvárások korábban 60, illetve 90 órások voltak, illetve 1000 óra egy éves időszakban). Ez az önzetlen és nagyvonalú támogatása az Őrtorony-érdekeknek, nem marad észrevétlenül: az úttörők egyfajta sztárok a gyülekezetükben, de a körzeteikben is.

Az úttörőzés nem csupán elismerés és kedvezményekre jogosultságot jelent, hanem a tiszta lelkiismeretet is, mivel úgy érezheti egy úttörő, hogy megtette a részét a prédikálásban (ez ugyan csak elvileg igaz, mert mindig vannak további célok, ha az óraszámot teljesítette valaki, akkor növelheti az elhelyezett kiadványok számát, az újralátogatások vagy a bibliatanulmányozások számát, vagy egyéni hatékonyságát). A Tanú családokban nevelkedett fiatalokra elég nagy nyomás nehezedik arra, hogy előbb-utóbb felvegyék ezt a szolgálatot. A továbbtanulásukat, karrierjüket beáldozhatják egy gyülekezeti címért és a „tiszta lelkiismeretért” , ugyanakkor ha előre nem látható körülmények (betegség, anyagi gondok) miatt mégsem tudják teljesíteni az elvárt óraszámot, erőfeszítéseik hiábavalóknak fognak bizonyulni. (Bár ahány ház annyi szokás, de régebben nem adtak kedvezményeket azoknak az úttörőknek, akik nem érték el az óraszámukat, míg újabban több kedvezmény vált elérhetővé nyilván azzal a céllal, hogy az éves jelentés megfelelően kikozmetikázható legyen...)

Nem csoda, hogy az úttörőzéssel, mint potenciális karrier lehetőséggel elsősorban a fiatalokat célozzák meg. Ez a toborzás kéz a kézben jár a felsőoktatás stigmatizálásával, olyannak beállítva azt, mint ami haszontalanul elvonja a figyelmet, ezenkívül rengeteg ismeretlen veszélyt és kockázatot tartogat. Azokat, akik felsőbb tanulmányokat folytatnak – természetesen kivéve, akkor ha azzal „Jehova szervezetét” szolgálják -, ostobáknak és megvezetetteknek tartják. Nézzük mivel biztatták a fiatalokat mintegy fél évszázaddal ezelőtt:

 „....ha egy fiatal személy vagy, akkor számításba kell venned, hogy a dolgok jelenlegi rendszerében már nem fogsz megöregedni. Miért? .....mert minden bizonyíték és a próféciák beteljesedése azt jelzi, hogy a korrupt rendszer véget fog érni néhány év alatt!....Ennek okért, fiatalként sosem leszel képes azt a karriert befutni, amit a világ kínál. Ha középiskolás vagy és főiskolai tanulmányokban gondolkodsz, ez azt jelenti, hogy legalább 4, de talán 6 vagy 8 év vagy még több kellhet ahhoz, hogy diplomát szerezz egy területen. De hol lesz már ez a rendszer akkorra? Már régen a végét fogja járni, ha még egyáltalán lesz akkor!”

(részlet az Ébredjetek! 1969. számából)

Ha arra gondolsz, hogy ez a fanatikus nézőpont akkoriban volt, de ma a ’növekvő világosság’ (ezt a kifejezést használja a Tanúk vezetősége, amikor újragondolnak régebbi tanokat, és megpróbálnak továbblépni azokon az őszinte szembenézés és saját felelősségük felvállalása nélkül) fényében már sokkal rugalmasabb a szervezet ebben a kérdésben, akkor nincs teljesen igazad. Az Őrtorony nemrégi kiadványaiban továbbra is démonizálják a felsőbb oktatást. Egy példa erre az Őrtorony 2005. 10/1-es száma „Szülők, milyen jövőt szántok gyermekeiteknek?”  Bár a cikk már nem apellál a közeli végre oly vehemensen, mint az 1969-es, mégis elég részletesen ecseteli a felsőoktatás buktatóit és fölöslegességét:

„Összehasonlítva azokkal a pozíciókkal és jutalmakkal, amelyeket a világ tud felajánlani, a Jehovának végzett teljes idejű szolgálat kétségkívül a legbiztosabb módja, hogy örömmel és megelégedettséggel teli életet élhessünk.”

A felsőoktatásban a fiatalok olyan komoly dilemmákkal kerülhetnek szembe, mint például egy cigaretta elszívása, meghívást kaphatnak egy olyan partira, ahol az alkohol és drog elérhetőek, erőszakos vagy kétes filmeket nézhetnek meg stb. Sőt, még az is megtörténhet, hogy egy ’jószándékú tanár arra ösztönözheti gyerekeidet, hogy folytassák tanulmányaikat az egyetemen’! Hűha, ez aztán a katasztrófa! 

Az alábbi linken elérhető videómontázsban Anthony egyik eladásában kifejti, hogy a Jehovától jövő oktatás felsőbbrendű (superior!!! – ezt a szót használja.....lásd illusztráció, alább). A videó angolul van, de egy rövid kivonatot lefordítottam, mely a kép alatti dobozban olvasható: 

https://www.youtube.com/watch?v=UcJU-eY1TYg

kepkivagas.PNG

"Mi az istentől való oktatást támogatjuk, melyet felsőbbrendűnek hiszünk.." (Anthony Morris III.)

 

Részletek a videóból:

"Néha az emberek azt mondják, Jehova Tanúi ellene vannak az okatásnak. Nahát, ez nevetséges! Nem vagyunk ellene az oktatásnak, sőt inkább támogatjuk azt, csak abban vagyunk válogatósak, hogy kitől származik az oktatás. Mi az istentől való oktatást támogatjuk, melyet felsőbbrendűnek hiszünk, mert az örökké tartó élethez vezet"

".....ha egyszer valaki bejut a felsőbb oktatásba és ott a filozófiával valamilyen kapcsolatba kerül - ha akarja, ha nem -, nos egyszercsak azt veszi észre, hogy az elméje az intellektualizmus csapdájába kerül...melyből igen nehéz kigyógyulni. Már rengetegszer láttam ezt, sok horror történetet tudnék mondani, ... a szülők feldúltak (őedig ők engedték a gyereküket egyetemre...). Egy anya egyszer mesélte nekem, akinek a fia a Harvard-ra ment, hogy a fia evolúcióhívővé vált! Pedig az igazságban nevelte fel, az anyuka alig akarta elhinni, teljesen kétségbe volt esve...De hát ő engedte, hogy odamenjen! Ha egyszer ezeknek az okos professzoroknak a kezei közé kerül valaki....Igen, nehéz elhinni! 
Néha a szülők elengedik a gyerekeiket egyetemre egy távoli városba (egyetemi városoknak hívják ezeket...sok ilyen helyen megfordultam mostanában), távol a teokratikus hátteret biztosító otthontól. A helyi vének beszámolnak arról, hogy az ilyen gyerekek általában néhány hónap után felhagynak a gyülekezetbejárással. A szülők nagyon elkeserednek emiatt. "Miért nem tettetek többet a fiamért /lányomért ?" - kérdik. De én inkább azt kérdezném: "Ki engedte meg nekik, hogy oda menjenek?" A vének is sajnálják, mert megpróbálták...... Tehát neked kell eldöntened, hogy vállalod-e a rizikót. Mi csak figyelmezetünk!"

"Egy másik gondolat - és ez egy nagyon érzékeny terület -, mert van egy olyan zsidó mondás miszerint, 'ha nem tanítod meg a fiadat egy mesterségre, akkor egy bűnözőt neveltél fel'. Ha valaki családot akar alapítani, gyermekeket nevelni, akkor gondoskodnia kell róluk. ....Mi, a Vezető testület, természetesen megértjük, hogy fel akarod készíteni gyermekeidet arra, hogy ha elhagyják egyszer az otthonodat, akkor képesek legyenek erre a feladatra. ....Amire fel kell készülnöd neked és a gyermekednek, ez az ún. "felsőoktatás", aminek a motivációja elsősorban a jó fizetés és annak az ötlete, hogy meglegyen az "álomotthon". Szóval ez már probléma!"

"...szóval egy szó, mint száz, a gyermekednek nyilván tanulnia kell valamit, hiszen valahogyan el kell tartania magát és a családját. De ezt nem szeretem, amikor azt mondja valaki (sok helyen az országban így vélekednek) "Kell egy diploma". Amire igazán szükséged van, az Jehova előtti jó hírnév. ...Nem fogunk azért bocsánatot kérni, mert ebben a szervezetben a fiatalokat a teljesidejű szolgálatra buzdítjuk. Hát ez nem csupán abszurd lenne, hanem még Isten elleni támadásnak is minősülne! ...Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyszerű élet a fiatalok számára. Sokan közülünk szintén!"  

Az Őrtorony tehát tart attól, hogy az általuk vezetett szekta hanyatlásnak indul (lásd kiegészítő doboz alább) ezért mindent elkövetnek, hogy a következő generációt megtartsák és képességeiket a saját érdekeik szolgálatába állítsák. Az, hogy mennyire nem törődnek ezeknek a fiataloknak a jövőjével, mutatja az a bánásmód, amiben azok részesülnek, akik kételyeiknek mernek hangot adni, vagy valami miatt nem képesek a teljesidejű szolgálat folytatására.

Alaptalan-e az Őrtorony félelme a tagság csökkenését illetően?

Jelenleg a nyugat-európai országokban a növekedés megállt, sőt csökkenés kezdődött a gyülekezet létszámát illetően. Az egyházat elhagyók számát statisztikailag jelenleg kiegészíti az egyes afrikai és ázsiai országokbeli növekedés.  A beleszületettek indoktrinációja és megtartása reális lehetőségnek bizonyul hosszútávon a tagság növelése, illetve színtentartása érdekében.

Egyesek talán vitatják, hogy a Szervezet a továbbtanulás ellen lenne, mivel továbbtanulás nem képezi kiközösítés alapját, így az ún. „lelkiismereti kérdés”, melyben mindenki úgy dönt ahogy akar. Ez elvileg ugyan igaz – már amennyire lehet szabad akaratról beszélni egy erősen kontrollált környezetben, ahol az emberi élet legaprólékosabb részleteibe menőleg igyekszenek „bölcs tanácsokkal” beleszólni. Viszont a kiadványokban erősen ellenjavallják a felsőoktatást, melynek valódi oka az, hogy az egyetemi oktatás alapvetően végzetes lehet az általuk preferált dogmákra nézve, ha a fiatalok megtanulják a saját nézetük objektív megítélésének módját, ha bekerülnek egy olyan környezetbe, ahol a szabad gondolkodást részesítik előnybe. Ezekkel a potenciális „veszélyekkel” a szekta indoktrinációja nem kellhet versenyre, így jobb ha találnak gyorsan néhány bibliai alapú kifogást, amivel félelmet generálhatnak a családokban.

Sajnos a módszer működik, mert még mindig aránylag sok fiatal  kerül ki idő előtt az oktatási rendszerből nem megfelelő vagy semmilyen szakmai képesítéssel, pedig képességeik lehetővé tennék őket arra, hogy olyan pozíciókat tölthessenek be, melyekkel a világot egy jobb hellyé tehetnék.  Ezzel szemben mindennapos megélhetési gondokkal küszködhetnek. Ráadásul, akiket a teljesidejű szolgálat ígéreteivel csalogattak (bételszolgálat, különleges úttörők, utazó felvigyázók stb, mely pozíciókban a tagok költségtérítést kapnak a Szervezettől), azok is kiábrándulhattak, mivel a ’sürgősség érzetét’ állandóan propagáló szervezet a közelmúltban leépítette a költségtérítést kapó minisztereinek számát, bezárt fiókhivatalokat, sőt a költségek csökkentésére hivatkozva a főhivatal épületeit is értékesítették. Ezek szerint úgy propagálnak a felsőoktatás ellen, hogy ők maguk nem sok valós alternatívát tudnak ajánlani, még azoknak sem, akik odaadást mutatnak a tanaik iránt.

Csak gondolkozz el ezen, ha te magad is érintve vagy ebben a kérdésben, mert a családod nyomást próbál gyakorolni rád a továbbtanulás és karrier kérdésében....

De ez még nem minden! Az elkötelezett tagok arra kapnak állandó felhívást, hogy elmélyülten tanulmányozzák a Bibliát (pontosabban a társulati kiadványokat, melyek a szervezeti bibliamagyarázatot tartalmazzák....), amit Lloyd Evans kétségtelen alapossággal meg is tett. Viszont így sem jó, hiszen csupán a társulati kiadványok olvasása egy gondolkodó emberben komoly kételyeket támasztására és a nyugalom megzavarására lehet alkalmas. De mit tehet ilyen esetben egy mélyen elkötelezett Tanú? Ez kiderül a történet folytatásából.

 

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr6612403749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2017.04.11. 05:45:10

Köszönöm neked ezt a részt is!
A leírtakban sajnos igaza van, a szervezet nem kínál másik utat.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.04.11. 06:10:43

@l.gabi: Igen, a leépítések és bezárások óta nem igazán logikus, hogy miért akarják a tagokat szegénységben tartani. De talán a tudatlanság, a tanulatlanság egy komoly erő, amivel bent tarthatják és manipulálhatják a tagokat. Viszont a szegényektől talán kevesebb adomány fog érkezni.

Virágvirág 2017.04.11. 10:24:30

@t.csilla: Talán nem is szegénységben, hiszen az adomány kell, hanem tudatlanságban. Ismerek egy gyülekezetet, ahol a vének legmagasabb iskolai végzettsége nem teszi a 8 osztályt átlagosan. Egy mondatot nem tudnak helyesen leirni. De mindent elhisznek vakon amit a társulat mond. És ez a lényeg. Egy főiskolán isten őrizz - megtanitanak önállóan gondolkodni, önállóan dönteni. Hová vezetne ez????????? Szörnyűség

Rudolf.jw 2017.04.11. 22:26:08

Köszönjük a tudósítást a könyvből!

Ha esetleg készülne közösségi összefogással egy teljes magyar fordítás, szívesen segítek benne. :)

@Alvirág: Mindig azok a vének kerülnek pozícióba, akik kérdés nélkül eleget tesznek a kéréseknek. Legalábbis magam körül ezt tapasztalom. A Krisztusi érzések kimutatása, az értelem vagy bármi más nem számít egy kicsit sem.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.04.12. 08:06:14

Még végig sem olvastam...S már felkaptám a fejem..." Valutaként " van azonosítva a munkajelentés...Mindjárt A " MEGBOCSÁTÓ CÉDULÁK " jutottak az eszembe a reformáció előtti korból, mely többek között azt kiváltotta...Ha tehát megfelelő az " összeg " üdvözülsz.....Ugyanaz a lényeg...kijózanítóan igaz....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.04.12. 08:14:24

S hogy tényleg minden a statisztikáról szól, az a tétlenek kapcsolatban nyilvánvaló.....Legalábbis az én időmben a tétlenek ez csak egy évig kellett vezetni...Vagyis ha egy évig nem adott le jelentést, S a vének megtettek mindent hogy újból adjon le jelentést- vagyis legalább némi időt töltsön el a szolgálatban....De semmi...Akkor kiiktathatták a kártyáját, hogy, az ne szerepeljen a Gyülekezeti hírnökök között..Vagyis nem rontotta már a statisztikát egy év után...Igaz akkor már csak Pl. 50 hírnök munkálkodott a gyülekezetben S nem 51 de kiesett egy tétlen...Vagyis igen jót tett, hogy a gyülekezeti statisztika hatékonyságot tudjon felmutatni...

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.04.12. 08:32:42

Na és a felsőoktatási rész.....Bitang jó cikk... Köszönöm a fordítást....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.04.12. 11:30:24

Még a felsőoktatáshoz, nem vagyok se ellen se mellette,,ami azt jelenti, hogy az adott egyén tulajdonságainak, képességeinek kell eldöntenie, hajlandó és képes -e egy diplomát megszerezni..Ugyanis van mikor csak a szülők és a környezet nyomására fut neki, aztán úgy is néz ki a dolog, mégha meg is szerzi a diplomát, s van mikor pontosan a szülők s környezete hatására/ Tanúk esete/ nem megy ...pedig képes és hajlandó is lenne rá...S ez a nagy kár...Ugyanis mindenkinek meg kell adni a lehetőséget képességeihez mérten, nem szabad elvenni tőle a jövőjét...Nagyon durván példázva..a múlt rendszerben sokan nem vehették ki részüket a felsőoktatásból...vagy éppen diplomásan nem tudtak elhelyezkedni csak segédmunkásként...Ez bűntetés volt...Egy közösségi büntetés...S a Tanúknál is az...a közösség önző céljaira feláldozza az egyént....Ki ennek sajnos egész életében kárát vallja...
Az oktatás megfosztása vagy akadályozása bármilyen okból kifolyólag, szerintem emberiség elleni bűn...A történelem ezt igazolja, hol és mikor korlátozták az ismeretszerzés jogát...
Egyszer a gyülekezetben melyet akkor látogattam, pontosan a felsőoktatásról volt előadás a KSZ. ..S egy olyan személy adta elő ki főiskolai végzettséggel rendelkezett..Érdekes volt, mert még ma is emlékszem szavaira: Főiskola, nekem az van..de minek ? Nos ő csakis a főiskolai végzettségének köszönhetően tölthette be az állását...s elképzelni is lehetetlen lett volna, hogy bármilyen más munkát végezni tudjon, kétkezi munkát biztosan nem....Akkor mondom most mi van, miről beszél..Ha minek. akkor haggya ott a munkáhelyét s mennyen el segédmunkásnak...Hát minden bajom volt...

dan_delion 2017.04.12. 13:04:15

A felsőoktatással kapcsolatos kérdéskörben a legképmutatóbb a Szervezet részéről, hogy azokat az orvos, sikeres üzletember, tudós testéverekt a jw tv-n büszkén mutogatják, akik az egyetem elvégzése után válták Tanuvá és így lettek sikeresek a tudományos szakterületükön.
A témához hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokban (körülbelül az egyetlen országban, amiről a Vezető testületnek valid információja van) az egyetemi élet és annak kultusza teljesen eltér a magyar valóságtól például. (Politikai kontextus nélkül szólva) önmagában a mai magyar felsőoktatás meg általában közoktatás nem jelent túlzott veszélyt a tanulni kívánó Tanú fiatalokra, sőt összességében több idejük maradhat a szolgálatra mint egy teljes munkaidős állás mellett.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.04.12. 13:40:14

@dan_delion: "A felsőoktatással kapcsolatos kérdéskörben a legképmutatóbb a Szervezet részéről, hogy azokat az orvos, sikeres üzletember, tudós testéverekt a jw tv-n büszkén mutogatják, akik az egyetem elvégzése után válták Tanuvá és így lettek sikeresek a tudományos szakterületükön.".....Igen tökéletesen kiemelted...Sőt egy bizonyos " iskolázás után" a társulat képviselője - országos szinten- azt tanácsolta, kinek van titulusa az nyomtassa rá a névjegykártyájára a többi infóval egyetemben....Igen a képmutatás felsőfoka...

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.04.12. 18:31:23

A felsőoktatással kapcsolatban nem a tiltás vagy lebeszélés a legdurvább. Azt hiszem, ez kijött valamelyik korábbi részben is a sorozatban, hogy maga a demotiválatlanság. Az a beszűkített gondolkodásmód, hogy úgyis itt a vég, már semminek sincs értelme - kivéve persze, ha Jehova szervezetében akarsz építőmunkás lenni..:)
Amikor a gyermekek már kiskoruktól erre vannak szocializálva, akkor esélyük sem nagyon lesz mást választani, mert minden saját érdeklődés, kezdeményezés kiölődik belőlük addigra. És ez sokkal nagyobb baj! Mert ha valakiben még maradt valami odaadás egy bizonyos terület iránt, amit általában nem 20 éves korban döntik el az emberek, hanem sokkal korábban, és ami tehetséget esetleg gondozni kell(ene) vagy kellett volna, és akkor az ilyen emberben van elég erő ahhoz, hogy azt mondja az ilyen majmoknak (mint Morris, meg a hasonlók.....elnézést a szóhasználatért, de mikor meghallgattam néhány beszédét, akkor elborzadtam, hogy ilyen ember, aki ennyire spongyolán beszél, még ő magyaráz másoknak...állít fel szabályokat), hogy tudjátok mit, tehettek egy szívességet....mert nem érdekel a mondandótok. Én vagyok felelős az életemért, és nem engedem, hogy bárki megmondja nekem, hogy mit akarhatok és mit nem! Ez a fajta belső erő sajnos kiölődik a teokratikus nevelésben, illetve talán akkor marad valami, ha a szülők sem annyira vaskalaposak. De a legtöbbször nem ez van, hanem az ideológiai harc a társulat ellen, amely "ellopta az életüket", ugyanakkor nem azért az életért harcolnak, hanem valami ellen. Ami önmagában éppen olyan (fölösleges), mint az ún. "teokratikus hadviselés'. Így helyezi az életeket valamiféle vakvágányra ez a szekta.
Még, akinek van is képessége, vagy képesítése, az is "szemétnek tekinti", és nem biztos, hogy tud vele valamit kezdeni.

Rudolf.jw 2017.04.12. 18:58:13

@t.csilla: Gondolatod alátámasztására: Ismerek olyan személyt, aki komoly egyetemet végzett, amivel ma laza munkával nettó 3-400 000-et keresne Magyarországon. De a jó szándékú vének azt tanácsolták neki, hogy ne vágyjon nagy dolgokra, inkább keressen egyszerűbb állást. A hihetetlen pedig az, hogy meg is fogadta a tanácsot, takarító lett, amibe meg belerokkant, így ma 60 000 forint rokkantnyugdíjból és a feketén végzett besegítésekből él. Na, így jobb lett az élete? :P

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2017.04.12. 22:16:15

@Rudolf.jw: Nagyon sok ilyen testvért ismerek. Agyondolgozták már magukat, várva a véget...nyögve, sóhajtozva.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.04.13. 19:20:46

@Rudolf.jw: @nicku:
Ez nagyon szomorú, de tény. Mindemellett egy tanú nem csak a gyülekezetben kapta az ívet ,hanem a világban is amikor tovább akart tanulni. Ma is előttem van egy egykori felvigyázó története aki szomorkodva mesélte, hogy a kommunista időkben felvették valamelyik agrár egyetemre és amikor kiderült róla, hogy tanú, az igazgató behívta az irodába és a fiókból előhúzta a pisztolyát (engedélyezett) és letette elé az asztalra és elkezdte győzködni, hogy ő nem való oda. Végül feladta, és a gyülekezet valamiféle hősként tekintett ezért rá. Ezután simán csak segédmunkás lett belőlle és egész haláláig így nevelt, kevés pénzből három gyereket.

Jónás_ 2017.04.17. 12:32:51

@t.csilla: "demotiválatlanság"
Tudtad, hogy ez motiváltságot jelent? :-)

Jónás_ 2017.04.17. 22:27:03

@t.csilla: Azt hiszem a "de-" visszafordítja a "motiválatlan"-t. A "demotivált" elég a szöveged környezetét figyelembevéve.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.04.18. 07:03:12

@Jónás_: Ja tényleg, igazad van, a "demotivált" lett volna a helyes vagy "motiválatlan". Nem tudom melyik magyarosabb, talán az utóbbi. Kösz, hogy szóltál.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.07.30. 21:28:38

@Rudolf.jw: "Ha esetleg készülne közösségi összefogással egy teljes magyar fordítás, szívesen segítek benne. :)"
Lehet, hogy szavadon foglak, és kelleni fogsz: Lloyd Evans a napokban hirdette meg a Face-en, hogy önkéntes fordítókat toborozna az egyes nyelvekre történő fordításhoz

Amelie88 2019.03.06. 21:30:45

én mondjuk simán elmentem fősulira, és még a köfnek sem volt egy szava sem.
Megmondtam, hogy a Biblia azt írja, hogy kötelesek vagyunk gondoskodni magunkról, s mivel egy szegény megyében élünk, az érettségi az max tüzelőnek jó egy hideg téli estén.
Bár az is igaz, hogy sokkal előbb is elmehettem volna, csakhát a kiadványok belém nevelték, hogy inkább ne.
Aztán miután eldöntöttem, hogy megyek, jelentkeztem, felvettek, utána rákérdeztem, hogy amúgy most akkor mi van a JT kiadványokkal, mert a tesók fejében az van, hogy a fősuli az hű mekkora "bűn". És megmondták, amit én is gondoltam, hogy a fősulival nincs baj, s a Jt kiadványok is csak annyit írnak, hogy át kell gondolni ;) (bár igaz, az előnyeit nem tüntetik fel).
Én amúgy sok témát érintve azt vettem észre, hogy nem feltétlen a JTkiadványokkal van a baj, hanem azokkal a tesókkal, akik szeretnek mindent félreértelmezni, meg kiforgatni, meg saját dogmákat kitalálni.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.06. 22:20:08

@Amelie88: Igen, ez az általános vakítás, hogy nem a kiadványokkal van baj, hanem a Tanúkkal, akik félreértik azokat. Ennek ellenére, a cikkben idézett mondatok a továbbtanulással kapcsolatban, és a VT előadásai elhangoztak. Igaz, hogy írott formában kissé visszafogottabban és árnyaltabban fogalmaznak (ma már).
Amúgy ugyanez volt az 1975-ös próféciákkal. Ott is a tesókat vádolták meg, hogy kiforgatják szavaikat, és aját dogmákat találnak ki, holott ez a tan tőlük származott. De hát soha nem fogják a felelősséget vállalni a szavaikért és a tetteikért (vagy éppen mulasztásaikért)....

A továbbtanulás kérdése - mint a legtöbb más személyes dolog -, igazából személyes döntés lenne, szabad akarat, meg lelkiismeret stb. Vagyis akkor egyáltalán minek van erről szó egy vallási környezetben? Ha valakinek nincs munkája, mert alulképzett, akkor annak a gyülekezet ki fogja fizetni a számláit? Nem! Akkor meg mit szólnak bele egyáltalán? Minek írkának olyanokat is, hogy át kell gondolni? Ha már "át kell gondolni", akkor már általában hozzáfűznek egy-két dolgot, vagyis akkor már ÚGY gondold át, hogy nehogy, nehogy...vagyis úgy, ahogy az nekik jó, és nem neked.

Amelie88 2019.03.09. 22:53:01

@t.csilla: szerintem azzal semmi gond nincs, hogy azt mondják át kell gondolni. Hiszen mint mindennek, azért a fősulinak is lehetnek buktatói, persze ne lássuk negatívan a világot, de mindennek van előnye és hátránya.
Szerintem a személyes döntéseiben egy kereszténynek alap, hogy átgondol dolgokat netalán bibliai alapelvek alapján, s persze utána úgy dönt ahogy akar, s viseli a következményeit. Tehát azért van róla szó egy vallási környezetben, mert aki hisz Istenben, s a Bibliát tőle valónak fogadja el, arra az érvényes is, nem tehet akármit, hiába a lelkiismeret (pl nem verem át a többi embert, meg nem nyúlom le a cuccaikat, vagy akármi ). De ez ugye emberfüggő, hogy ki miben hisz :)
Mint esetem is mutatja, senki nem szólt bele abba, hogy továbbtanultam. Illetve, volt aki beszólt, de érdekes módon pont nem a felvigyázók voltak (persze lehetséges, hogy másoknak meg ők szóltak/szólnak be, de ez is mutatja, hogy ebben az esetben ez e,berek személyes véleménye, rosszallása, ami kit érdekel). És sok mindenkit ismerek, aki JT és fősulira járt-főleg nagyvárosokban ez nem is ritkaság.
Én azt mondom, ha valaki úgy dönt, hogy nem megy fősulira, aztán megbánja, s a társulatot hibáztatja, az azért megfontolandó...mert ha szabad döntési lehetőségem van, akkor nem érdekel, ki mit mond, főleg ha ismerem a Bibliát, s tudom, hogy az alapján semmi kifogásolni való nincs a döntésemben..ha ennek ellenére mégse teszem meg, amit szeretnék, hát az is az én döntésem, nem?
Persze tény, hogy leginkább a továbbtanulás árnyoldalait szeretik hangsúlyozni, ami mondjuk nem túl biztató, de azért azt is mindig hozzáteszik, hogy ez mindenkinek a személyes döntése :) És senkit nem járatnak le/közösítenek ki azért, mert tanul.

Említed a próféciákat, én most azt nem érintettem, nem is szeretném ebben a hozzászólásban sem. A cikk a fősuli témával foglalkozik, s én is csak arra reflektáltam. Tény, hogy vannak "furcsa" dolgok, meg átgondolandók, én sem véletlen vagyok itt a blogon.

És köszi a reagálásodat! :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.09. 23:12:54

@Amelie88: Én magam nem vagyok híve annak, hogy mindig valakit vádolni kell azért ha valami nem megy jól. Sokan talán csalódnak, amikor megtudják, hogy a továbbtanulás, melyet oly vehemensen "tiltottak" (mert igen is enyhén szólva ellenjavasolták, magam is ismertem olyanokat, akiknek ebből komoly gondjaik voltak) nem is olyan nagy dolog. Talán úgy érezhetik az ilyenek, hogy becsapták őket. Viszont, ha valaki elhagyja a Tanúkat, arra már nem vonatkozik ez a tilalom, így nyugodtan részt vehet az oktatásban. No, azért nem úgyanúgy, mert nem mindegy, hogy valaki 40-50 évesen áll neki továbbtanulni.....De hát akkor élte végéig azt fogja mondani, hogy őtet a szervezet megakadályozta a továbbtanulásban?

De ugyanez fordítva is érvényes: a szervezet sem tagadhatja le azt a hatást, amit a tagjainál kivált, és nem állíthatja azt, hogy ezt "csak egyesek félreértették, vagy belemagyarázták", holott ők jelentették ki (ebben a vonatkozásban említettem a próféciákat, mert ott is hasonlóan próbálták a "balhét" áttolni a tagokra). A felelősség tologatása rájuk is vonatkozna ám (mert nincs kétféle mérték, ugye?) hm...

Én örülök, hogy neked ilyen haladó szellemű gyülekezetbe sikerült kerülnöd, mely olyannyira előrehaladott, hogy a még a szervezet erre a témára vonatkozó útmutatásait is túlhaladta. Jó tudni, hogy vannak ilyenek is, nem mindenki olyan vaskalapos a Tanúk között sem. Attól tartok, attól még a szervezet hivatalos tanításai ebben a témában marad az, amiket a cikkben idézett írásokban és előadásokban olvashatunk, hallhatunk, és azok nem támogatják a továbbtanulást, a már jól ismert okok miatt.

EZÉRT gondolom, hogy igazságtalan lenne az egyszerű tagokat vádolni azzal, hogy ők értették félre a dolgokat, vagy "szeretnek mindent félreértelmezni, meg kiforgatni, meg saját dogmákat kitalálni".
Ehelyett egyszerűen az történik, hogy a te köreidben sokan nem foglalkoznak a szervezet "tanácsaival" és valamiért megtehetik ezt, mégpedig következmények nélkül.
(Én is voltam Tanú kb 15 évig, van arról fogalmam, hogy miképp lehetséges ez...)

Amelie88 2019.03.10. 08:23:59

néz, én pont hogy nem vagyok egy haladó szellemű gyülekezetben..pont abból van sok baj, hogy vaskalaposak, és sarkosak, és olyat is belemagyaráznak Bibliai gondolatokba, amit nem is értek, hogy egyáltalán hogyan-legyen az öltözködés, barátság, kikapcsolódás, vagy kb bármi..szóval értem amiről beszélsz....és én senkit nem vádoltam semmivel..mint említettem, nekem is volt aki beszólt, mert ő valóban félreértelmezte..valóban erőteljes utalások vannak arra h egy Tanú miért ne tanuljon tovább, s az is tény hogy a cikkek csak a lehetséges rossz oldalait emelik ki a dolognak. Éppen ez volt az oka annak, hogy bár hamarabb szerettem volna, mégsem tanultam tovább évekig-ez egyértelműen a cikkek hatása. De aztán rájöttem, hogy ez a személyes döntésem, s összevetettem a Bibliával, meg hogy tulajdonképpen senki sem szólhat bele, aki mégis megteszi, azzal valami gond van.

Amúgy ez olyan, hogyha van egy gyerekem, s azt mondogatom neki h a fogorvos az hú de rossz, mert fáj, meg nem csinálja jól a dolgát, és felesleges szenvedés, s végén nem marad egy fogad sem, és inkább ne is menj, hát esélyes, hogy a gyerekem olyan szinten fog rettegni a fogorvostól, hogy ha szeretne se megy el. Pedig nem mondtam neki soha egy szóval se, hogy nem mehet el, vagy hogy ha elmegy kitagadom. Pusztán nem árultam el a dolog pozitív oldalát, meg azt sem, hogy az a sok rossz az ő esetében talán igaz sem lesz. Kb ez megy itt a felsőoktatással.
Nyilván ez esetben is hibás valahol a szülő, ha mást nem, akkor esetleg az érzelmi zsarolást, vagy enyhébb esetben a félrevezetést/megtévesztést rá lehet sütni. Bár ha felnőttként nem jár utána az ember, hogy milyen is a fogorvos, pedig megtehetné....(?)

"Ehelyett egyszerűen az történik, hogy a te köreidben sokan nem foglalkoznak a szervezet "tanácsaival" és valamiért megtehetik ezt, mégpedig következmények nélkül." Érdekes lenne :D Mint említettem, még olyan dolgokba is szabályt alkotnak nálunk, ami túlmegy a cikkeken, s amik a saját személyes véleményük hangoztatása/erőltetése, meg olyan dolgok, amikben csak a rossz oldalt látják/feltételezik, nem vizsgálva meg a másik oldalt....De ezek személyek, emberek, a saját egyéniségükkel..és azért mert nálunk ez megy, más gyülekezetekben még működhetnek jól a dolgok...s azért mert x emberből pl 5 ilyen, attól még a többi gondolkozhat jól....csak mivel a többi csendben lapul, vagy nem szól hozzád, vagy nem befolyásos,így nem számít a szavuk, vagy nem derül ki, hogy van ám jó gondolkodásmód és jó álláspont is egy-egy témában...

" Én magam nem vagyok híve annak, hogy mindig valakit vádolni kell azért ha valami nem megy jól....De hát akkor élte végéig azt fogja mondani, hogy őtet a szervezet megakadályozta a továbbtanulásban? " Én is ezt mondom :)
Az a baj,az emberekkel sokszor, hogy mindig mást akarnak hibáztatni, hárítani. Ha felnőtt vagyok, akkor hozzak döntéseket saját megfontolásból, s vállaljam fel amit gondolok, amit teszek, s azt is,ami azzal jár.

Én sajnálom, nagyon, hogy neked esetleg ilyen rossz tapasztalatod volt ebben a témában :/
A cikkek és szervezeti kijelentések meg valósak, ez tény. S sok esetben túlzóak.

Pont ezek miatt van az, hogy ha keresztény vagyok, akkor tudnom kéne, hogy egyedül Isten véleménye az, ami számít. Sokszor ez nehéz, mert sok ember, aki szintén istenfélőnek vallja magát, túlmegy ezeken, mint a cikked mutatja akár a felsőoktatás témakörét tekintve.

Amelie88 2019.03.10. 08:24:50

"A leadott órák egyfajta bankkivonatként szolgálhatnak, mivel a számokat a vezetők felveszik egy adatbázisba, mely az idő előrehaladtával a hírnök szellemiségének mutatói lehetnek. Ha valaki túl kevés órát ad le, azt „szellemileg gyengének” tekintik, és szükségét láthatják egy ún. pásztori látogatásnak, melyben próbálják buzdítani a nagyobb részvételre, vagy figyelmeztetik arra, ha viselkedése nem megfelelő."

Fú, ez mennyire nagyon így van, tényleg! Meg sem fordul a fejükben, hogy nem a hiteddel van gond, nem az Istennel való kapcsolatoddal, hanem mondjuk anyagi, egészségügyi, vagy bármilyen személyes okból kifolyólag esélyed sincs megfelelni az elvárásaiknak (mert ugye Isten sosem szabta meg hogy havonta mennyit beszélj róla, és hogy ezt gondosan jegyezd le, és add mások tudtára). Egyből jönnek azzal, hogy hát nem vagy valami buzgó, vagy vannak akik egyenesen azt mondják rossz a szellemiséged, nem adsz semmit Istennek, vagy rossz példa vagy, vagy csak szimplán kerülni kezdenek, ahelyett h netalán érdeklődnének a hogyléted felől.
Szomorú, elkeserítő, igazságtalan.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.10. 08:39:08

@Amelie88:
Biztosan igazad van. "Ha felnőtt vagyok, akkor hozzak döntéseket saját megfontolásból, s vállaljam fel amit gondolok, amit teszek, s azt is,ami azzal jár."
Ez ugye a vezetőségre is vonatkozik? Mert ha igen, akkor mikor és hol "vállalták a felelősséget" saját kijelentéseikért? Tettek-e kiigazítást, egyáltalán elismerték-e valaha hogy tévedtek, jóvátették-e a károkat, amiket okoztak mások életében? Nos, ha nem, akkor pontosan ugyanolyanok, akikre úgy utalsz, mint, akik mindenből szabályokat csinálnak, és akiknek "a saját személyes véleményük hangoztatása/erőltetése" a legfontosabb.

Ezen a blogon jelenlevőket nehezen tudnád meggyőzni arról, hogy a belső szabályok egyformán vonatkoznak és alkalmazhatóak mindenkire, és nem létezik egy "egyenlőbb az egyenlőnél" mentalitás a csoporton belül. De természetesen te abban hiszel, amiben akarsz. Pl azt is elhiheted, hogy ezek "mind emberi túlkapások", melyek simán beleférnek a keresztényi hitbe.

Az óraszámokkal kapcsolatban, félelmetes, ha belegondolunk. Ismertem olyan úttörőket, akik amellett, hogy teljesítették az óraszámot, valódi emberséget is mutattak a gyülekezet "gyengébb" tagjai iránt. Konkrétan ezek a személyek a vének támadásainak célpontjai voltak. Persze, ahogy írod nem mindenütt egyforma a mentalitás. A szervezet útmutatásai azonban elég egyértelműek ezen a téren (is). Lehet, hogy leírják, hogy támogatni kell a gyengéket, de az munkajelentésben ez valahogy mégsem jelenik meg.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.10. 09:04:49

@Amelie88:
Még annyit fűznék hozzá a "felnőttség" és a felelősségvállalás témaköreihez, hogy a szervezeten belül nem annyira könnyű felnőni, a szó szoros, és átvitt értelmében.
"Bár ha felnőttként nem jár utána az ember, hogy milyen is a fogorvos, pedig megtehetné....(?)"
A tanok megkérdőjelezése és "utánajárás" nem igazán tolerált dolog, sőt kifejezetten tiltott. Szóval a felnőtt tagoknak is gyermeki énben kell (vagyis erősen ajánlott) megmaradniuk.
Ha a szervezet nyíltan propagálná a szabad véleményalkotást, a különböző források megvizsgálását, és a kritikus gondolkodást, akkor igaz lenne, amit írsz, de nem ez történik. Akik elhagyják a szervezetet, azoknak el kell tudni hagyniuk a "gyermekséget" is, amit beléjükneveltek, megszoktak. Ez azért nem annyira könnyű dolog. Még ezen a blogon is problémát jelent időnként, hogy "útmutatásért" jönnek ide korábbi tagok, és nem értik, hogy már maguknak kell élniük az életüket.
Csak azért próbálom ezt a témát kiegyensúlyozni, mert mindig csak és kizárólag az egyszerű tagok felelőssége kerül kihangsúlyozásra ebben a témában (...ami kétségtelenül létezik, ezt nem akarom vitatni). Pedig egyéni felelőssége mindenkinek van, így a vezetőknek is, akik saját szabályaikat, véleményüket ráerőltetik a tagokra, és akik nem akarják elfogadni azokat, azokat megbélyegzik, kizárják és elszakítják a családjaiktól? Az ő felelősségük hol van?

Amelie88 2019.03.10. 10:20:45

@t.csilla nem tudok róla hogy ÉN bárkit bármiről meg akarnék győzni ezen a blogon :D és arról sem, hogy hazugságokat írnék :D

Amelie88 2019.03.10. 10:20:59

Ilyet meg főleg nem mondtam tudtommal :D : Ezen a blogon jelenlevőket nehezen tudnád meggyőzni arról, hogy a belső szabályok egyformán vonatkoznak és alkalmazhatóak mindenkire, és nem létezik egy "egyenlőbb az egyenlőnél" mentalitás a csoporton belül

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.03.10. 10:30:09

@Amelie88:
"Pont ezek miatt van az, hogy ha keresztény vagyok, akkor tudnom kéne, hogy egyedül Isten véleménye az, ami számít. "
Nos, ez a Tanú vallásban nem így van. Ott hiába mondod, hogy ezt vagy azt a te lelkiismereted megengedi, ott van egy rakás ember, akiknek a véleménye számít, ha akarod, ha nem. Próbáld meg pl a vérátömlesztést elfogadni, hogy megmentsd az életed (vagy a gyereked életét) vagy házasságon kívül együtt élni valakivel, akit szeretsz (vagy csak megosztani egy albérletet egy ellentétes neművel...mintha azonos neműek között nem lehetne szexuális kapcsolat :) ), vagy netán megtartani egy ünnepet, mert a szervezet folyton változó és önmagában ellentétes érvelése nem győzött meg annak helytelenségéről. Rögtön nem csak "Isten véleménye" fog számítani, és a lelkiismereted meg főleg nem, mert ott van a rengeteg ember kreálta szabály, és azok, akik ezt betartatják veled (vének, besúgók, "megbotránkozó tagok" stb...).
süti beállítások módosítása