JT IGAZSÁGA
2016. július 22. írta: Egonymus+

JT IGAZSÁGA

bibliajt.jpg
Jehova Tanúi hétköznapi megfogalmazással azt szokták mondani, hogy ’az igazságban vagyok’. Ezzel azt állítják, hogy az övék az igaz vallás, náluk található meg az igazság Isten akaratát illetően és ők gyakorolják az igaz imádatot. Mi is a probléma ezen állításokkal?

Jézus és Pilátus párbeszédének töredékes felidézése segít megérteni, hogy miként tekintsünk az igazság jelentéstartamára.

János 18:37 „Felele Jézus: … Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.”

János 18:38 „Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság?”

Egyet megállapíthatunk. Van igazság. Jézus, mint tökéletes ember, életével bizonyította, hogy lehet a Földön Istennek tetszően élni. Ő teljes joggal jelenhette ki, hogy az isteni igazságot képviseli.

Aki képes krisztusi módon képviselni a keresztény ember ismérveit, az az igazságból valónak bizonyul. De csak, ha hallgat Jézus szavára és a lehető legszorosabban követi Őt.

Pilátus költői kérdése, válasz nélkül maradt.

---

JT Vezető Testülete választ ad Pilátus kérdésére. Jézus Krisztus irányításával, Jehova Isten szócsöveként azonosítja magát, mely látható szervezetként képviseli az isteni igazságot a Földön.

Fölé emeli magát, minden létező keresztény egyháznak, felekezetnek, gyülekezetnek.

Felsőbbrendűségű érzésének teret adva, belegázolva mások hitéletébe, megítéli a Krisztust követő egyházakat és híveiket. Hamis vallásnak tekint minden egyházat.

Aki nem JT, az kivétel nélkül a sátáni világ pusztulásra ítélt része. Isten igazságosságára hivatkozva halálraítéltnek tekint mindenkit, aki nem fogadja el az általuk felkínált ’szellemi bárka’ védelmét és az egyetlen földi szervezetet, mint a megmentésre kijelölt, egyetlen isteni eszközt.

Ezek a jellemzői ’az igaz Isten egyházának’. Alázat, szeretet és igazság nélküli egyház.

Egonymus

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr98906326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.07.27. 09:44:52

Érdekes módon a legtöbb szektának nevezhető egyház használja azt a kifejezést, hogy az "igazságban" van, nem csak a Tanúk, még a szcientológusok is, pedig ők nem is keresztény felekezet, sőt, vallásnak sem tekintik magukat. A szekták állítják, hogy a teljes igazságot csak náluk találhatja meg az ember. Elitista gondolkodásuknak köszönhetően ők a jók, a többi ember gonosz, akik méltók a pusztulásra. A legtöbb Tanú ezzel nincs is tisztában hány és hány közösség működik hasonló módon, mint ők. Nagyon sok dolog miatt ki lehet jelenteni róluk ez miatt, hogy szekta. Amiről írtál, az például az egyik.
süti beállítások módosítása