A megkeresztelkedésemre visszaemlékezve még visszacseng a keresztelkedési beszédnél a fogadalom tétel egyik kérdése, amire igennel kellett válaszolnom.

„-Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként, Isten szellemtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?”

Ez egy olyan kérdés, ami egyáltalán nem lepett meg azok után, amit a keresztelkedésemig vezető hosszú úton hallhattam, tanulhattam a szervezetről. A keresztelkedés aktusa egyet jelentett számomra azzal, hogy egy különleges tagságot nyerek a szervezetbe, ami egyben garantálja a megmentésemet is. Emlékszem még érdeklődő katonaként mennyit aggodalmaskodtam amiatt, hogy vajon ha leszerelek, lesz-e még lehetőségem bemerítkezni és csatlakozni a megmentés bárkájához mielőtt majd eljön a vég. Reméltem, ha időben csatlakozom a szervezethez az egyet jelent azzal, hogy belépek a modern kori megmentés bárkájába. Tele voltam félelemmel, vajon nekem sikerül-e még időben megtennem ezt a lépést? A megmentés bárkáján kívül lenni ugyanis egyet jelent a felelőtlenséggel és az öngyilkossággal. Úgy éreztem minden perc számít, nem halogathatom a csatlakozást. Tudtam ezt a félelmemet majd a keresztelkedés tudja csak  teljesen feloszlatni.

Keresztelkedésem tehát, vagy ahogy akkor hívtuk alámerítkezésem, rendkívül nagy fordulópontot jelentett az életemben. Most már végre tartozhattam valamihez és benne lehettem olyasvalamiben, ami védelmet garantált a számomra.

Kinek a nevében?

Hosszú-hosszú évek teltek el ezután és nem is sejtettem mennyire téves mindaz, amit a szervezetről tanultam, vallottam. Nyughatatlan istenkeresésem és a nyitott gondolkozás azonban elvezetett a megértésnek egy olyan állomására, ahol szinte pillanatok alatt összedőlt minden, amit az önátadásról és a keresztelkedésről is hittem éveken át.

Amikor nyitott elmével és szívvel kezdtem el olvasni az evangéliumokat letaglózott a felismerés, hogy azok, akik megkeresztelkedtek alapvetően nem valamihez csatlakoztak, hanem valakihez. A keresztelkedés aktusa, amiért az annak számít, a lényegét tekintve pont az, hogy valakibe (személybe) és nem valamibe, vagy esetleg valamire nézve történik. Vagyis az „Atya a Fiú és a Szentlélek nevében” megy végbe és jól látszik a bibliából ebben a kérdésben nem voltak alternatívák.

Joggal csírázhatott ki tehát bennem a kétely magva: Ha ugyanis nincs a szervezet által gyakorolt módszerre külön isteni felhatalmazás, vajon helyén való-e az eredeti módtól bármennyire is eltérni, és ha ettől eltérünk hová vezethet?

Lehet másként?

Noha az alámerítkezést megelőzte a személyes Istennek való önátadás, és egy hosszú hónapokon átívelő tanulmányozás és felkészítés, de meg kellett értenem mint kritérium, ez nem feltétlen kötődik a keresztelkedés aktusához. Őszintén szólva az evangéliumokra szorítkozva nem is láttam rá kényszerítő okot, hogy ennek kifejezetten meg kell történnie a keresztelkedést megelőzően, mivel az sokszor ugyanabban az órában történt meg, amikor az ember megtért. Ezzel szemben egy Jehova Tanújának teljesen át kellett tanulmányoznia egy szervezet által kiadott könyvet, majd átesnie-e egy 124 kérdésből álló megméretésen, és ha azokra elégségesen válaszolt, akkor engedélyezték neki a keresztelkedést. Erre gyakran hónapok elmúltával kerülhetett csak sor.

Teljesen nyilvánvalóvá vált előttem, hogy az evangéliumok szerinti keresztelkedés alkalmával nem voltak hasonló kikötések sem alternatívák a kivitelezését illetően. Pusztán János és Krisztus keresztelkedése között tettek a korai keresztények különbséget és keresztelték meg újra azokat, akik Krisztushoz csatlakoztak. Jól kirajzolódott az evangéliumokból előttem, hogy volt egy elfogadott módja és tartalmi mozzanata a valódi keresztségnek, nem volt tehát úgyszólván 'mindegy' miként volt végrehajtva.

Lk 7:29 "Amikor hallotta ezt az egész nép és a vámszedők, igazat adtak Istennek, és megkeresztelkedtek János keresztségével."

ApCsel 18:25 "Ő már oktatásban részesült az Úr útjáról, és buzgó lélekkel, helyesen szólta és tanította az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét ismerte."

Tehát nem volt mindegy milyen keresztsége volt valakinek és még annak sem volt meghatározó szerepe, hogy az egyén mit érez ezzel kapcsolatban legbelül, vagy éppen mire gondolt amikor megkeresztelték. A keresztelkedés érvényes volt mert érvényes módon teljesült, vagy pedig nem volt érvényes, mert egyszerűen nem teljesültek az alap kritériumok. Az evangéliumi keresztelkedés rendkívül egyszerű eredeti aktusában nem volt semmiféle plusz belevonva mintegy kiegészítésként és nem volt semmi sem kihagyva belőle.Ami a leglényegesebb, soha senki sem helyezte félre a keresztelkedés eme egyszerű módját az evangéliumi időktől kezdve napjainkig. Nem is értem miért siklottunk át ezeken az egyszerű írás szerinti kikötéseken, és fogadtunk el habozás nélkül attól merőben eltérő változatot a Tanúknál?

Aggodalmak

Komolyan elkezdtem aggódni ennek tudása miatt, és bevillant mindaz amit a tanúknál a keresztelkedés jelentett. A keresztelkedési beszéd a kongresszuson, és az ünnepélyes fogadalomtétel kérdése, amit semmiképpen sem tudtam már összeegyeztetni azzal, mint amit az evangélium mutatott nekem.

A nevezetes keresztelkedési kérdés egyike így hangzott:

„Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként, Isten szellemtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?”

Vagyis az Atya a Fiú és a Szentélek nevébe való keresztség helyett, kaptam egy szervezetet, avagy váltam valakivé, nyertem egy tagságot. Ugyan ezzel az aktussal együtt kaptam meg új szüleimet, Isten szellemtől irányított szervezetének képében és egy hasonló keresztséggel rendelkező nemzetközi testvériséget. Azt gondolhatná egy kívülálló szemlélődő hogy ez valami plusz az evangéliumi keresztséghez képest mintegy azt kiegészítő cselekedet, de sajnos csalódniuk kell. Ez nem egy plusz a keresztelkedésen felül, hanem az un. keresztelkedés maga! Nem hangzik el a keresztelkedés aktusaként a sarkalatos kijelentés, avagy a „megkeresztellek téged az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében” kijelentés!

Persze egyből beugrottak az érvek a felkészítés idejéből, miszerint mire eljut ide az ember, akkorra már elismeri az Atya hatalmát, Krisztus királyi helyzetét és a szentszellem munkáját. Ezért már nem kell erről említést tenni, ennyi elegendő és már csak a vízre van szükség, no meg persze egy kongresszusra. Ha valaki megkérdezte volna tőlem ezek után, hogy kinek a nevében keresztelkedtem meg, biztosan azt mondtam volna, hogy az Atya a Fiú és a Szentszellem nevében, noha jól belegondolok ez közel sem történt meg a valóságban.

Azonban az evangéliumi keresztelkedés másképpen valósul meg! Nem arról szól, hogy ki milyen mélységekben értett meg valamit, hanem arról, hogy kinek a nevében történik meg. El van-e mondva a keresztelkedés aktusát létrehozó kulcs mondat,akkor és abban a pillanatban! A kereszténység egyházai az évezredek alatt nem is tértek el ettől a mintától, vagyis ez amolyan mainstream dolog a mai napig. Jogos volt tehát a kételyem a tanús keresztelkedést másságát illetően.

Az szintén csak nyugtalanított, hogy egy szellemtől irányított szervezetről van szó a keresztelkedési beszéd fogadalomtételi részénél. Az evangéliumokban a szentszellem=szentlélek, nem úgy jelenik meg az újszövetségben a keresztelkedéssel összefüggően, mint ami valamit irányít, hanem mint olyasvalami, ami valakit (valakiket) irányít helytől tértől függetlenül. Mint ahogyan látjuk az apostolok cselekedeteiben, kitöltetett a 120 tanítvány mindegyikére, és nem egy un. szervezetre, ami a szentszellem működésének valami kiáradási helye. Azért mert együtt voltak és imádkoztak, és nem azért mert a hely vagy a hovatartozásuk ezt automatikusan garantálta. A szentlélek irányította Pált, irányította Barnabást, Fülöpöt és még másokat,de soha nem egy szervezetet. Ha pedig azzal akarnak példázni, hogy a keresztelkedés csak azt jelzi, hogy elismerjük a szervezet vezetőinek istentől kapott irányítói szerepét, szintén csak kifogásolható. Mert a keresztségben erről sincs szó.

Alapvetően három valakiről, avagy személyről van szó benne akiket mint tanúkat meg hívnak a keresztelés alkalmával. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, vagyis az ő személyükre nézve történik. Szó sincs benne olyan személyek közösségéről, akiket a szentlélek vezet, bárkik is legyenek azok! Apró részletnek tűnik talán mindez, de még sem az, ha jól megfigyeljük komoly vonzata van ennek az eljárásnak, ami a szervezet számára igen fontos és hasznos kritérium.

A szervezet nevében

Ezzel a fajta keresztelkedéssel kapcsolatos eljárásmóddal Jehova Tanúi szervezete egyenlőség jelet tesz a szentszellem nevében való bemerítkezés és a szervezethez való csatlakozás közé, ami sajnos mint látjuk téves eredményhez vezet. Miért? Ugyanis miközben teljesülnek a szervezet által egyénre vonatkozó kritériumok, és a bemerítkező a szervezet részévé válik immáron hivatalosan is, a bemerítkezés alkalmával pont az nem történik meg, aminek meg kellene. Nem történik meg a keresztelkedés maga! Erre csak egyetlen mentséget lehetne felhozniuk. Az általuk gyakorolt keresztelés nem azonos az evangéliumival. Ha viszont azonosnak tartják, márpedig efelé hajlik a dolog, akkor viszont becsaptak és félrevezettek tömegeket, akik ebben a hiszemben keresztelkedtek meg náluk évtizedeken át.

Nem régen beszéltem erről egy idős barátommal és elmondta, hogy ő azért nem keresztelkedett újra miután ugyanerre a felismerésre jutott az evangéliumokat tanulmányozva, mivel őt bármilyen meglepő is, de még az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében merítették be, valamikor az 50-es években. De a felesége, aki már újabb generációs tanú, és a nyolcvanas években keresztelkedett, pontosan az általam is észrevett aggája miatt ismételte meg a keresztelkedését, az evangéliumi mintát követve.

Ezután magam is sokat gondolkoztam azon, hogy mit tegyek ezzel a terhes tudással. Érvényes Isten előtt a tanús keresztelkedésem, vagy sem? Semmiben sem voltam biztosabb mint abban, hogy a Jehova Tanúi által gyakorolt keresztelkedésnek nevezett ünnepélyes ceremónia, csak hasonlít az evangéliumihoz, de egyáltalán nem azonos azzal. Mitévő legyek mindezek tudatában? Nemsokkal ezután jött is a megfelelő logikus válasz.

Talán mondhatom, (én is) szerencsés helyzetben vagyok ezt illetően, mert volt már egy érvényes katolikus keresztségem, amit még tizenéves koromban vettem fel, és ami teljesen érvényesnek számít függetlenül a víz mennyiségétől, és azért mert egész egyszerűen teljesülnek benne az írás szerinti alap kritériumok. Nem veszik el, és nem veszíti érvényét, még az olyan súlyos bűnök esetén sem, mint amilyen a hitehagyás. Avagy nem lehet kikeresztelkedni sem belőle, örök letörölhetetlen pecsét marad. Értelem szerűen nem kellett tehát újra keresztelkednem. Másrészt ott kísértett a felismerés, hogy a Tanúknál miért is nem fogadják el a hagyományos keresztelkedést még akkor sem, ha azt felnőtt fejjel vette föl valaki? A válasz kézenfekvő, azért mert a tanús keresztelkedés teljesen más és más tartalmakat képvisel, mint amit az evangélium diktál. Sokkal inkább egy szolgálati beavatás, mint keresztelkedés.

Leszeretném szögezni, hogy ezekkel a gondolatokkal és felismerésemmel nem célom, hogy valaki keresztségének az érvényességét megkérdőjelezzem. De ha a legkisebb kételyeink vannak ezt illetően és fontos számunkra a megfelelő keresztség, ne tegyük el félre magunkban. Legalább vegyük fontolóra azt, hogy az amit a szervezet tanít erről és gyakorol, vajon teljesen megegyezik-e az evangéliumi mintával?

Hogy eloszlassunk minden aggájunkat ezt illetően, vessük össze az evangéliumi és a tanúk által gyakorolt keresztelkedést mintegy összegzésképpen és csináljunk egy számvetést magunkban.

Kinek a nevében történt meg a bemerítkezésem aktusa? Mit mondtak? Konkrétan mi hangzott el akkor felettem amikor elvégezték? Ha nem mondtak semmit, (a fogd be az orrodat leszámítva) az vajon teljesen az evangélium szerinti eljárást követi? A korai keresztények kinek a nevében tették meg? Miért nem változtatták meg ezt a évezredek alatt a kereszténység legtöbb egyházában?

Vajon a szervezet mégis miért térhetett el ettől az ősi hagyománytól? Kaptak erre valami isteni felhatalmazást attól eltérően, mint ami írva van róla az evangéliumokban? Ha igen, hol található ez meg benne? Egyáltalán, miért is olyan fontos a szervezettel kapcsolatos álláspontunkat igennel megerősíteni a nyilvánosság előtt a keresztelkedést megelőzően? Mi köze van ennek a keresztelkedéshez? 

Bármilyen következtetésre is jutunk, ezt követően a legfontosabb, hogy ne legyenek bennünk kételyek. Feltétlenül oszlassuk el ezt azzal, mint amit a lelkiismeretünk diktál.

Kingdom