Ti vének – Kiképeztek másokat?
2017. november 03. írta: kingdom

Ti vének – Kiképeztek másokat?

ve.JPG

Magyarázd meg a tanítványnak, miért kell valamit megtenni, és dicsérd meg ebben tett fáradozásaiért (Lásd 5-8 bekezdés)

(Rövid kommentár a WT2015.4.15. számához – 3. oldal, június 1-7.)

Meleti Vivlon, Beroan Pickets „Mert mindennek meghatározott ideje van“ - Prédikátor 3:1

Egy barátom, aki még vénként szolgál, panaszkodott nekem, hogy a vének több mint fele túl öreg vagy gyenge ahhoz, hogy felügyelőként dolgozzon. A kevés fennmaradó mind a hatvanas éveiben jár. A sok munka, amivel meg kell küzdenie, az előkészületek, mindenféle formalitás és vezetői feladatok, amiket a Szervezet előír neki, minden örömétől megfosztották.

Állandóan túlterheltnek és fáradtnak érzi magát, szeretne hivatalából visszalépni, de nem tud, mert azzal csak a többiek terheit növelné. Sok fiatalabb van a gyülekezetben, de senki sem törekszik erre a posztra. Mindegyik olyan alacsonyan tartja az óraszámait, hogy a gyülekezet átlagának közelében vagy az alatt legyen, hogy még csak számításba se kerüljenek, ha a körzetfelvigyázó jön.

Egy másik, majdnem 70 éves barátom panaszkodik, hogy az éves kongresszussal kapcsolatos feladatait egyre nehezebben tudja ellátni, de senki nem akarja átvenni tőle és egyre nehezebb önkénteseket találni, akik segítenek. Én emlékszem még arra az időre, amikor mindannyian szívesen rendelkezésre álltunk, hogy dolgozzunk a kongresszuson és a vének feladatait, amiket a barátom is kap, még értékelték. Most keresi a tehermentesítést, de senki nem áll rendelkezésére.

Amikor gyülekezetről gyülekezetre utaztam, láttam, kik ezek a vének és hogy ez a helyzet általánosan érvényes. A vének megöregszenek és egyre kevesebb ifjú testvér kap az alkalmon.

A májusi TV adás szerint az adományok csökkennek. Most célzások vannak, hogy csökken a készség a szolgálati hivatalokra. Mi folyik itt?

Az e havi Őrtorony tanulmányozásra szánt kiadásának első két cikke ezt a folyamatot próbálja visszafordítani. Ezt könnyű mondani, de attól tartok, ez ugyanaz, mintha a Szervezet azt mondaná: „Vegyél be két aszpirint és hívj fel holnap reggel!“. Nem a megfelelő képzés hiánya a probléma. A probléma a szellem hiánya.

Zsoltárok 110:3-ban megjósolja a Biblia: „Néped készséggel ajánlkozik a napon, melyen hadra kelsz. Szent ékességben a hajnal méhéből jőve, Olyan a te fiaidnak serege, mint a harmatcseppek.“

Isten szent szelleme és egy bibliai igazságokból álló állandó „étrend“ az, ami a fiatal férfiakat és nőket arra készteti, hogy készségesen felajánlkozzanak az Úr szolgálatára. (János 4:23) Ha hiányzik a szellem és a táplálék igazságok és hazugságok keveréke, akkor még a legnagyobb szellemi képzés se segíthet.

Jézus volt a legjobb tanár, aki valaha is a Földön járt, de az emberek nem tanári képességei miatt követték. Azért követték, mert szerette őket és ők érezték a szeretetet. Olyanok akartak lenni, mint ő. Azok, akik sikeresek voltak, megtanultak másokat úgy szeretni, ahogy Ő szerette őket. Szent szellemmel teltek meg.

Az e heti cikk arra biztatja a véneket, hogy másokat képezzenek. Ha valaki rendelkezik a Szent Szellemmel, akkor annak első gyümölcsét, a szeretetet fogja teremni. (Gal. 5:22) A készség mások tanítására követni fogja azt, mint nappal az éjszakát.

Vannak vének, akik szellemmel teltek, de tapasztalatom szerint, miután a Szervezet minden szintjén és különböző országokban és ágakban együtt dolgoztam velük, ezek a szellemi emberek egy egyre csökkenő számú kisebbség. Ha visszatekintek az elmúlt 40 évre és minden esetet figyelembe veszek, amit láttam, hogy vénekkel (és másokkal) rosszul bántak, azok mindig – és ezt túlzás nélkül állítom – a leghűségesebb, legszeretetreméltóbb emberek voltak.

Azok, akikkel zsarnokoskodtak, a példásak voltak, akik kiálltak azért, ami igaz. Ha valóban képeztetni akartad magad, akkor ők vonzották magukhoz a tanulni vágyókat. Ha a kiképzendő csak kicsit vagy egyáltalán nem tiszteli a tanárt, akkor nehéz tőle tanulnia és szinte lehetetlen utánoznia.

Ez tehát nem a képzés hiányán múlik. A gyalogság nem áll két oldalt arra várva, hogy valaki kiképezze. A Szervezet állandó oktatás áradata, ismételgetett felhívása hűségre és embereknek való engedelmességre és az állandó „táplálék a megfelelő időben“ Mc-diéta után mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez a nép nem készséggel ajánlkozik a napon, melyen Jehova hadra kel.

Jehova szava elkerülhetetlenül bekövetkezik. Így a Vezető Testületnek önmagára és az általa kiosztott táplálékra kell tekintenie, hogy megmagyarázza, miért van csökkenőben a pénz- és időáldozat.

Forrás: http://www.bruderinfo-aktuell.de/index.php/ihr-aeltesten-werdet-ihr-andere-schulen/#more-1902

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr8713150114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.03. 08:05:32

Jó összefoglalása a problémának.

Ez a helyzet egyfajta generációs válság is, ami a Tanúk szervezetében így csapódik le. A folyamat maga már elkezdődött valahol a 70-es, 80-as évek táján, eleinte lassan, csak a bátrabbak mertek felállni (össztársadalmi szinten értem, nem az olyan erőszakszervezeteknél, mint a Tanúk, ahol ezek a lépések azért keményen büntetve voltak/vannak), majd később a 2000 év tájékán felgyorsult, míg az utóbbi években igazán dramatikus eredmények láthatóak. A Tanúk ideológiájában talán - többek között - ott keletkezhet felület erre, hogy az egyes tagok elvesztették bizalmukat (vagy soha nem is rendelkeztek ilyennel, mert gyermekként a szektában felnevelkedve látták a dolgok menetét), és a rossz bánásmódot, szenvedéseket, támadásokat nem valami krisztusi küldetéstudatként azonosítják ('ha rosszul bánnak velem, akkor biztosan a helyes úton járok, mivel Krisztust is támadták...'), hanem a veszély jeleként. Ami valójában is.
Ez a folyamat valóban önpusztító és megállíthatatlan, de sajnos az erőszak elkövetőit nem igazán fogja meghatni. Ez csak nagyon ritkán történik meg, mert az, aki bánt másokat, olyan alacsony önismerettel és önértékeléssel rendelkezik, amivel szinte lehetetlenség felfognia a tettét, illetve annak következményeit.
"....a Vezető Testületnek önmagára és az általa kiosztott táplálékra kell tekintenie, hogy megmagyarázza, miért van csökkenőben a pénz- és időáldozat." Ha a szervezeten belül reformok lesznek, azok várhatóan elsősorban a vezetőség érdekeit fogják szolgálni.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.03. 14:43:08

@t.csilla: Részben én is ennek lettem egy áldozata és még több ismerősöm. Valóságos hatalmi harcok folytak a gyülekezetben(tekben), valamint a hatalom megtartása és megszilárdítása érdekében a vének nemhogy képezték a szóba jöhető embereket, hanem akadályokat gördítettek eléjük. Természetesen mind ezt úgy adták elő ha rákérdeztek, hogy minden Jehova akarata szerint van. Tehát ha egy ksz akit soha nem képeztek, nem lesz vén, az is azért van, mert Jehova még nem látja jónak stb. Persze aki értelmes az látja mi is folyik a háttérben :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.03. 15:01:25

@kingdom: Igen, az 'értelmes az látja a bajt és elkerüli azt'. Nem véletlen, hogy annyira nem törik magukat a tesók, hogy vének legyenek (kivéve persze, aki amúgy is a hatalomra vágyik maga is, vagy aki annyira naiv...).
De az értelem és intelligencia nem mindig elég, hogy valaki túllásson az ideológián magán. Kellenek konkrét ismeretek, melyek elsősorban a kizártak birtokában vannak. Ilyenek pl a szervezet történelméről, viselt dolgairól szóló beszámolók, melyek segíthetnek valakinek más fényben látni a tanokat és a vezetőket. Vagy ha valakinek olyan családi háttere van, melyen keresztül beláthat egy kicsit a kulisszák mögé is, melyek az egyszerű tagok előtt rejtve vannak. Ezek segíthetnek megtörni az az indoktrinációs "szemellenzőt", amit a szervezet minden tagra ráerőltet. Ha valaki bent is marad, de legalább tud "helyezkedni" vagyis el tudja kerülni az ostoba szituációkat (mondjuk ez hatalmas belső feszültséggel is járhat,de mindenki maga tudja, mit bír el).
Ha ezek nincsenek meg, akkor maximum csak a feladás, elkeseredés, depresszió jelentkezhet, melynek okát a tagok nem feltétlenül értik, vagyis nem gondolják, hogy ez AZÉRT van, mert egy manipulatív szervezet tagjai, mert inkább fogják magukban keresni a hibát. Az ideológia ugyanis épp azért mérgező, mert minden helyzetre magyarázatot kreál. Üldöznek, ellenkeznek veled a hited miatt? Hát azért, mert Tanú vagy és a helyes úton jársz. Depressziós vagy? Hát hogy ne lennél az ebben a gonosz világban! Gondjaid vannak a családodban? Ez csak azért lehet, mert az utolsó napokban az emberek természetes vonzalom nélküliek lesznek, rajtad kivéve persze, mert addig, amíg Tanú maradsz, nálad ez a gond nem áll fenn.
Vagyis mindig a másik a hibás, mindig valami rajtuk kívül álló okot kell keresni, de soha nem a szervezeti tanítások, felépítések és az azoknak vakon engedelmeskedő hívek jelentik a problémát.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2017.11.03. 18:19:16

" Ha visszatekintek az elmúlt 40 évre és minden esetet figyelembe veszek, amit láttam, hogy vénekkel (és másokkal) rosszul bántak, azok mindig – és ezt túlzás nélkül állítom – a leghűségesebb, legszeretetreméltóbb emberek voltak..."
Ez tökéletes megállapítás....
Ez saját megfigyelésem és személyes tapasztalatom is..
Valahogy azokat, kik igazán gondolják a dolgot, kiknek hitük van, kik hűségesek, kik feddhetetlenek...azokat előbb vagy utóbb kikezdik, és a szó szoros értelmében kinyírják így vagy úgy....
Valószínű az irigység, vagy önmagukból indulnak ki a gyalázatosak s nem képesek elhinni és elfogadni hogy vannak náluk különbek, kik őszintén gondolják s kik tényleg Krisztus akarják követni...Ezek az emberek szálka a szemükben...s még ha tisztelet is övezi őket mindebből kifolyólag/ mivel megbecsültek életmóduk, tudásuk, szeretetük stb miatt/, a balhéra csak várni kell...Megfosztják őket midenüktől...lassan fokozatosan, de biztosan...

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.04. 14:14:24

@Csakegyember: Szomorú, de szent igaz! Sajnos tanúja voltam, szó szerinti belső és személyes indíttatású hatalmi harcoknak is, még olyannak is amikor vének nyírták ki egymást egészen a családjukig hatolva.
Persze ezt akkor nem mertem magamnak még csak megfogalmazni sem, mert ugye ilyen nem történhet Jehova szervezetében. Évekkel később visszatekintve tudtam csak beazonosítani és nevén nevezni a jelenséget. Ami még világi mércével mérve is több mint alantas történés volt.
Ezeket az eseteket persze később mind javamra fordítottam, erőt nyerve abból annak megerősítésére, hogy ennek a szervezetnek semmi köze nem lehet az igaz istenhez.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.11.06. 07:33:55

"A hatalommal való visszaélés sarkall bennünket arra, hogy olyan szenvedélyesen áhítozzunk a hatalomra. A hatalom, visszaélés nélkül, elveszti varázsát" (Paul Valéry)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.06. 09:23:58

@sefatias: Nagyon igaz!
Megfigyelhető volt a gyülekezetekben, hogy pont azok a fiatalemberek, akik "liberálisak" voltak és nyitott elmével rendelkeztek, és emiatt inkább estek áldozatiul a rivalizáló véneknek, ők maguk is a hatalom visszaélőivé váltak, amikor végül is megkapták azt. Talán ez a lázadás elemi ellen, nem igazán vezet sehova. Egy erőszakszervezetben ez a minta létezik, és ezt adják tovább a generációk egymásnak, ugyanúgy, mint egy erőszakos családban. Hiába lázadunk a szüleink ellen, ha nincsen más viselkedésmintánk, valószínűleg ugyanazt fogjuk tenni mi magunk is, és végül "meg fogjuk érteni őket" (mármint nem magát az embert, hanem az erőszakot...ami nem ugyanaz).

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.11.06. 12:13:41

@t.csilla: Ha kialakult egy rendszer, ami szerintünk rossz, és a reformációhoz a rendszert működtető emberek nélkül nem lehet megreformálni, akkor arra csak az az egyetlen lehetőség, hogy be kell vágódni a rendszert működtető embereknél(véneknél), hogy helyzetbe kerülhessünk, majd a saját módszereikkel lehet csak kiütni őket a nyeregből. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a reformátor ugyanolyanná váljon, mint akik ellen küzd, és mire a helyükre tud állni, addigra ő is pontosan ugyanolyan lesz, mint akik ellen küzdött. Jó példákat találni erre a politikában is. A mai Orbán Viktor ellen gyakran használják fel a fiatal Orbán Viktort.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.06. 17:22:28

@sefatias: "....kialakult egy rendszer, ami szerintünk rossz..."
Létezik másféle út is. Ha a rendszer szerintünk rossz, akkor az lehet, hogy NEKÜNK rossz valamiért, de attól az még másnak jó lehet. Vagyis, ha az nekem nem jó, akkor én szabom meg, hogy mekkora távolságot tartok tőle akár kilóméterekben kifejezve, de akár érzelmileg elhatárolódva. Felemelem a szavamat önmagamért, vagy másokért is főleg, ha etikai aggályaim vannak (de csak magamért állok ki elsősorban, mert lehet, hogy akikért kiállnék, azoknak éppen jó az, amit én rossznak látok...). És tessék, már el is értem azt, hogy ne érezzek nyomást arra, hogy megreformáljak egy helyzetet, ráadásul egy olyat, ami nem is akar reformálódni. Honnan tudom ezt? Onnan, hogy valószínűleg nem kérdezték meg a véleményemet, vagy ha mégis elmondtam, oda se figyeltek rá. Ez már önmagában is egy fontos figyelmeztetés lehet, hogy elkerüljem a fejem falbaverését.
De mi van, ha nem tudok kimenekülni vagy távolságot tartani valahogyan, de elfogadni sem tudom a fennálló rendszert. Akkor is van rá mód, hogy konstruktívak legyünk, mert feltehetem a kérdést, hogy annak, akinek ez jó, miért jó? Mi kell ahhoz, hogy egy destruktív ideológia "jó" legyen valakiknek? És, ha nekem az nem jó, hogyan kerültem bele? Ha már egyszer benne vagyok, mit tudok tanulni belőle, hogyan tudom a javamra fordítani? stb...Ezek azért adnak egy kis munkát az érintetteknek, így nem feltétlenül kell a reformokhoz - főleg nem az olyanokhoz, melyekhez a kritizált emberek módszereit használják fel - folyamodniuk. Nem állítom, hogy a reformok nem jó dolgok, de ha csak egy lyukas csónakod van, akkor nem kéne a hajót elsüllyeszteni, csak azért, mert a kapitány nem szimpatikus ember.
süti beállítások módosítása