1991-ben megtörtént az, amit Lloyd szülei korábban el sem tudtak képzelni: fiúk középiskolás lett. A legtöbb családban ez a dolog elég természetes, de nem úgy Lloyd gyermekkori családjában, amelyben a szülők lázas várakozással bírtak Armageddont illetően, köszönhetően az Őrtorony nem kevés hírverésének ezen a területen (az „Armageddon-gyakorlat”-ról az előző cikkben írtam). Armageddon tehát nem szabadította meg a fiatal, Tanú-élet alapelveit betartani akaró (ekkorra már megkeresztelt) Cedars-t a középiskolás és a tizenéves korral járó megpróbáltatásoktól........pedig lehet, jobban járt volna....
A hirtelen megnyúlt, langaléta fiú, nagy horgas orral és állandóan felhúzott kapucnival (akkoriban épp az volt a divat, hogy nem hordtak kapucnit, vagy éppen zuhogó esőben sem tették fel) már önmagában magára vonta a többiek figyelmét. Nem érdekelte a sport, zenei ízlése is nagymértékben eltért korosztályától, sőt a filmekben is a szülei ízlését követte – ami nem a legjobb stratégia volt a középiskolai beilleszkedéshez. A tizenéves Lloyd már önmagában olyan volt, mintha le lett volna maradva egy pár évtizeddel és a különös vallásos nézetei – enyhén szólva - nem javítottak a helyzetén.
Lloyd a húgával együtt állandó gúnyolódások és támadások célpontja volt a középiskolai évek alatt, olyannyira, hogy volt mikor sírva könyörgött a szüleinek azért, hogy ne kelljen iskolába mennie. Lánytestvére akkora stressz alatt volt, hogy gyomor-és bélproblémák alakultak ki nála. A szülők nem nézték tétlenül ezt, számtalan esetben beszéltek az igazgatóval, de sajnos eredménytelenül. Végül a kislányt ki kellett venni az iskolából, mielőtt megszerezhette volna GSCE-t[1].
Lloyd sikeresen elvégezte a középiskolát, a bántalmazások közepette, mivel osztálytársait prédikálóterületnek tekintette, és rendszeresen hitbéli kérdéseket vitatott meg velük. Ez sokszor nem segített a helyzeten – inkább rontott -, de az iskola befejeztével egy másik kihívással nézett szembe: úgy érezte, úttörőnek[2] kell állnia. Ez sem nagyon tetszett neki, ezért úgy döntött, hogy inkább továbbtanul, csak azért, hogy ezt a kérdést elhalassza. Szülei támogatták ebben, mivel ők maguk is egyszerű családból származtak, ahol nem helyeztek hangsúlyt az oktatásra, így saját bőrükön tapasztalták az anyagi biztonság megteremtésének nehézségeit. Ennek ellenére, a szülők mindent megtettek, hogy gondoskodjanak a családról, keményen dolgoztak, minden munkát bevállaltak, és sokszor lemondtak saját maguk szükségleteiről a gyerekeik érdekében. Cedars és húga élete kényelmes volt, rendelkeztek az akkor elérhető összes kütyüvel, a család szép otthonban lakott egy rendes szomszédságban, minden évben elmentek nyaralni és autóval rendelkeztek.
A középosztálybeli életszínvonal fenntartása nem jött automatikusan, a szülők hatalmas erőfeszítésének eredménye volt. Emiatt gyülekezeti társaikhoz képest haladó szelleműbbeknek bizonyultak gyermekeik továbbtanulását illetően, vagyis nem ragaszkodtak olyan fanatikusan a társulati „tanácsokhoz” ezen a területen. Ez hatalmas nyomást vett le a tizenéves kor közepén járó fiúról, aki megengedhette magának, hogy továbbtanuljon[3], azzal a kilátással, hogy a főiskolai kurzus után fogja elkezdeni az úttörőzést.
Azáltal, hogy a szervezet meghatározza a „beleszületettek” karrier opciót (úttörőzés, bételszolgálat, társulati építkezések stb), egyúttal le is nyomja az önálló kezdeményezésüket azt illetően, hogy mivé szeretnének válni. A szervezeti útmutatók nélkül is elég nehéz eldönteni egy fiatalnak, hogy melyik az a terület, ahol jól érzi magát, amiben tehetséges, és amiből majd meg is tud élni. Hát még ha ezt megnehezítik egy „ajánlott” életpályával, mely alapvetően ingyenes munkát vagy legjobb esetben is csupán minimális költségérítéssel járót jelent. Ha a legtöbb „világi” életpálya nem találkozik a szervezet – és az abban doktrinált szülők – jóváhagyásával, akkor bizony előtérbe kerülhet a „minden, mindegy, úgy is itt van Armageddon”-szemlélet. Cedars-nak is sikerült egy olyan kurzust találnia, mely nem készítette fel gyakorlati tudással – ami lehetővé tette volna, hogy normális munkát találjon -, viszont felkészítette volna egyetemre, ahova nem akart menni. Hogy milyen összefüggés volt a társulat továbbtanulással kapcsolatos tanításai (erre majd később még visszatérek), a kiadványokból ömlő, állandóan súlykolt borús, kilátástalan világvége hangulat és maga a fiatal Cedars felsőoktatással szembeni ódzkodása között, azt talán nem nehéz átlátni. Úgy tűnik, egy kompromisszumos megoldás eredményeként ugyan, de a fiú mégis csak bekerült a középiskola felsőbb osztályaiba (college).
Azért ennek volt annyi haszna – ha más nem is -, hogy itt végre sikerült már beilleszkednie, mivel főiskolai társai értékelték humorát, és elfogadták úgy, ahogy volt. Ebben az elfogadóbb légkörben kezdett széleslátókörűbbé válni, érdeklődni kezdett a valláson kívül más dolgok iránt is (foci, zene, sci-fi stb). Ráadásul ezt a mentalitást kiterjesztette a vallási életére is: egyre jobban kiterjesztette baráti körét a távolabbi gyülekezetekre is. Azonban a korral járó normális hormonális változások újfajta próbateljes helyzeteket teremtettek számára. Az iskolában „világi” lányokkal volt körülvéve, ráadásul olyanok is voltak köztük, akik tetszettek neki, és akiknek ő is tetszett. De Lloyd hősiesen ellenállt a kisértéseknek, mint József, Potifár feleségének :).
Viszont voltak a gyülekezetben is lányok, sőt úttörő-lányok is. Így már mindjárt vonzóbbnak tűnt az úttörőzés, mint jövőbeli karrier lehetősége is, főleg ha a összehasonlította a rosszul megválasztott (így leginkább értelmetlen) főiskolai kurzussal. Az úttörőzés egy módja volt annak, hogy társaságot találjon, lányokkal találkozzon a prédikálásban. Ráadásul olyanokkal, akiknek udvarolhatott[4] is. Nagy mértékben ennek köszönhetően az úttörőzés már nem csupán kötelesség volt, hanem élvezet is egyben. Az iskola befejezésével nem volt kérdéses a döntés.
A 19 éves Lloyd egyidőben lett általános úttörő[5] és kisegítő szolga[6]. Úgy érezte, megérte hát a Tanú életre fókuszálnia. Mindössze annyi dolga volt, hogy teljesítse a havonta elvárt óraszámot és elvégezze a rá bízott feladatokat a gyülekezetben. Természetesen, ha mindez hozzásegítené őt ahhoz, hogy mindezekkel a gyülekezeti kiváltságokkal mély benyomást tegyen egy helyes Tanú lányra, az sem jönne rosszul.....
De miért jelentett a fiatal Cedars-nak és családjának ekkora tusakodást a továbbtanulás és úttörőzés kérdése? Ez derül ki a következő cikkből.
[1] Alaptudást tanusító középiskolai végzettség az Egyesült Királyságban. Nincs igazán magyar megfelelője, de hasonló az érettségihez, csak valamivel könnyebb, és a tanulók 16 éves koruk körül teszik le ezt a vizsgát, nem 18 évesen. Sok munkakör betöltéséhez alapvető a jó vagy elfogadható GSCE eredmény.
[2] Jehova Tanúi teljesidejű szolgáit nevezik így, akik idejük nagy részét a prédikálással (térítéssel) töltik.
[3] Cedars nem részletezi pontosan az iskalatípust, de feltételezhető, hogy a GSCE megszerzése után ún. college-ba ment. Az angol iskolarendszerben ez még nem tartozik a felsőoktatáshoz, jóllehet magyarul főiskolaként fordítják. A „college” inkább a középiskola második felének felel meg, melyben a diákok olyan kurzusokat vesznek fel, melyek felkészítik őket az egyetemre.
[4] A Jehova Tanúi elvileg udvarolhatnak gyülekezeten kívülálló személynek, sőt házasodhatnak is, de a gyakorlatban elég sok problémával nézhet szembe az, aki ilyesmibe keveredik. A gyülekezet megbélyegzi az ilyen személyt, mint olyat, aki nem hallgat a tanácsra. A férfiak gyülekezeti karrierje blokkolva lesz, ha nem hívő társat választanak.
[5] akkoriban havi 90 órát kellett a prédikáló szolgálatban eltölteni
[6] a gyülekezeti vezetők segítője
Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate
