Újabb véráldozatok az Őrtoronynak
2016. november 22. írta: nicku

Újabb véráldozatok az Őrtoronynak

Jehova Tanúi, mint felekezet, elsősorban a házról-házra végzett prédikáló munkájukról ismertek az emberek előtt, másodsorban pedig arról, hogy semmilyen körülmények között nem fogadnak el vérátömlesztést. Állításuk szerint erre bibliai parancsuk van. A vér nélküli orvosi ellátásokat azonban nem utasítják el. Honlapjukon nem egy olyan cikk illetve videó szerepel, amiben a vér nélküli beavatkozások előnyeiről írnak és beszélnek, hangoztatva azt, hogy a betegnek joga van visszautasítani bizonyos eljárásokat. Egy előre eltervezett műtétnél ez rendben is van, de mi van sürgősségi esetekben?

 

Eloise Dupuis megrázó története

eloise-dupuis-2a.jpg

 

Eloise Dupuis québeci, kanadai Jehova Tanúja. Szülei is Jehova Tanúi és őt is annak nevelték.

Minden Tanúnak ki kell töltenie egy kártyát és magánál hordania, amelyben kijelenti, hogy nem fogad el vért. Ezt Eloise is megtette. Hitt vallása tanaiban. Hitt abban, hogy egy eljövendő új világban örökké fog élni egy paradicsomi környezetben. Arra tanították, hogy aki nem engedelmeskedik Isten törvényeinek, az nem kerül be ebbe az új világba. Egy nagyon fontos isteni törvény a vérrel kapcsolatos, miszerint “tartózkodni kell” tőle. A Tanúk ezt úgy értelmezik, hogy nem csak megenniük nem szabad, de vérátömlesztést sem fogadhatnak el.

 

Eloise férjhez ment és nemsokára babát várt. Nem kórházi szülést terveztek, hanem a Maison de Naissance Mimosa nevű szülőotthonba mentek, amikor megindult nála a szülés. Csakhogy a vajúdás alatt komplikációk léptek fel, és Eloise-t kórházba kellett szállítani. Ott megállapították, hogy méhrepedése van. Azonnal császármetszést hajtottak végre rajta és a babát sikerült megmenteni, a méhét azonban el kellett távolítani. “Jól van, majd örökbefogadunk” írta férjének, Roynak egy papírra. Ebből is látszik, hogy a fiatal anyuka nem akart meghalni, hiszen a jövőre tervezett.

eloise-dupuis.jpg

A méheltávolítást követően azonban Eloise hemoglobinszintje annyira alacsony volt, hogy az orvosok vért akartak neki adni, a család azonban ezt nem engedte. Amikor kiderült, hogy vért kellene kapnia, azonnal megjelentek a kórházban a Kórházi Összekötő Bizottság tagjai, akik szintén ellenezték, hogy a nő vért kapjon. Az orvosok és a nővérek hiába mondták, hogy mindössze 2-3 egységnyi vérre lenne szüksége, semennyit nem engedélyeztek.

Eloise egyre rosszabbul lett, majd eszméletét vesztette. Az orvosok altatással próbálták a szervezetét életben tartani (altatásban kisebb az oxigénszükséglet). Hat nappal a császármetszést követően a nagyfokú vérveszteség következtében a szervezete annyira legyengült, hogy nem volt képes megküzdeni a fellépő általános fertőzéssel (szepszissel), létfontosságú szervei leálltak, és 2016. október 12-én 27 évesen meghalt.

Eloise nagynénje, Manon Boyer azonban nem törődött bele olyan könnyen unokahúga halálába, hanem panaszt tett a rendőrségen, hogy vizsgálják ki a lány halálának körülményeit. Állítása szerint, a szülők és a KÖB tagok senkit nem engedtek be a lány szobájába, aki nem volt Jehova Tanúja, nehogy rá tudja őt beszélni egy életmentő vérátömlesztésre. “Szeretném tudni, hogy Eloise hozzájárult-e ahhoz, hogy ne kapjon vérátömlesztést, ha esélye volt arra, hogy kifejezze magát, és egy tájékozott döntést tudjon hozni” - mondta a Radio Canada interjújában. “Nem tudunk róla, hogy elutasította volna a vérátömlesztést”- állítja Cassandra Zélézen, Eloise gyerekkori barátnője.

Manon Boyer szerint a KÖB tagok nyomást gyakoroltak a fiatal nőre, hogy ne fogadjon el vért. Unokahúga halála szerinte részét képezte egy “becsületgyilkosságnak”.

“A kórházaknak joguk van arra, hogy szabályozzák, kik mehetnek be a betegek szobájába és kik nem”- mondta Simon Jolin-Barrette a Coalition Avenir Québec ellenzéki párt tagja. “Ez közrendi kérdés. Csak a kórháznak van engedélye arra, hogy megakadályozza valakinek is a belépését egy kórházi szobába.” Boyer azt szeretné, ha felülvizsgálnák az ilyen helyzeteket, így törvénnyel elejét vehetnék a további haláleseteknek.

 

Gaétan Barrette, a québeci egészségügyi miniszter elmondta, nincs mód arra, hogy megakadályozzák az olyan csoportok látogatását, mint a Kórházi Összekötő Bizottság. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a beteg egyedül lehessen az orvosával és tudassa vele, hogy beleegyezik illetve elutasítja a vérátömlesztést. “Kell, hogy legyen egy magánbeszélgetés a beteg és orvosa között, a döntést önállóan kell meghoznia” - mondta Barrette.

Egy interjúban a Jean-Pierre Ménard a betegek jogaival foglalkozó ügyvéd a CBC Montreal Daybreaknek kifejtette, hogy a "szabad beleegyezés" egy alapvető jogi előírás, amit teljesíteni kell abban az esetben, ha a kezelést a beteg visszautasította.

 

A Bizottság tagjainak azért kellene, hogy jelen legyenek ilyen esetekben, hogy segítsenek a családnak és az orvosoknak tiszteletben tartani a bent fekvő hitét.

 quebec-health-20160817.jpg

    Barrette szerint Eloise Dupoise tisztában volt a vérátömlesztés elutasításának kockázatával és annak következményével

 

Luc Malouin québeci halottkém fogja kivizsgálni a halál körülményeit, és azt, hogy történt-e orvosi mulasztás.

 

Mirlande Cadet halálának tisztázatlan körülményei

Október 3-án egy montreáli kórházban egy 46 éves Jehova Tanúja anyuka halt meg. A halottkémi hivatal szóvivője Geneviève Guilbault elmondta, hogy vizsgálatot kezdeményez Mirlande Cadet halálával kapcsolatosan.

mirlande-cadet.JPG

 

Mirlande október másodikán egy egészséges kisfiúnak adott életet a St. Mary kórházban. A baba szintén császármetszéssel jött világra. Másnap a nő a szövődményekbe belehalt. Testvére, Isaac Cadet szerint Mirlande-nek kapnia kellett volna vért. Nem teljesen világos, hogy kapott-e, vagy ha mégis, milyen körülmények között kapta azt, illetve történt-e részéről beleegyezés.

Isaac Cadet megkérdőjelezte, hogy testvére aláírta volna Az orvos figyelmébe kártyát, amiben elutasítja a vérátömlesztést. Húgát szerető anyának és nagynéninek írta le, aki nem hagyta volna árván két kislányát. Örülne a halottkémi vizsgálat eredményének, annál is inkább, mivel megtagadták, hogy a kórházi dokumentumokhoz hozzáférjen.

Az sem világos, hogy ennél az esetnél jelen lettek volna a KÖB tagjai.

Volt tagok szerint a KÖB tagok “megfélemlítően” hatnak a kórházban fekvő Tanúkra. Elsősorban azért, mert azzal ijesztgetik őket, hogy ha elfogadják a vért, akkor ki lesznek közösítve a gyülekezetből. A Tanúk tudják, hogy mivel jár egy kiközösítés, ezért inkább a KÖB nyomására nemet mondanak.

Források:

http://www.cbc.ca/news/canada/montreal/quebec-coroner-investigates-death-of-another-jehovahs-witness-1.3822768

News Bulletin: Éloïse Dupuis Dead at 27 – Watchtower Claims Another Victim, Son Left Motherless | JWsurvey

A Jehovah’s Witness and her deadly devotion - Macleans.ca

http://www.cbc.ca/news/canada/montreal/jehovahs-witness-quebec-eloise-dupuis-1.3813974

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr3011976344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2016.11.22. 06:37:21

Olvastam az ezzel kapcsolatos angol nyelvű cikkeket pár héttel ezelőtt és ezek nagyon szomorú, lesújtó esetek. Számomra annak a bizonyítékai, hogy milyen tragikus, amikor egy vallási vezető olyan területre téved, ahol nem lenne semmi dolga. Tudom, hogy erről sokan másképp gondolkodnak, de azért itt mégis emberek és családok életéről van szó, pontosabban annak a számomra értelmetlennek tűnő végéről.

Az angol nyelvű írásokban is sorozatosan rosszul jelent meg egy információ. Az életben lévő szervezeti szabályozások értelmében nem lesz kiközösítve az, aki vért fogad el.
Egy bírói bizottságot állítanak fel, amelyik számomra ismeretlen szempontok alapján vizsgálja meg a beteg döntését. Ha a vért elfogadó betegről kiderül, hogy kétségbe volt esve és az érzelmi állapota miatt nem tudott "higgadtan" dönteni, akkor a bizottság semmilyen módon nem bünteti meg.
Ha valami titokzatos módon az derül ki, hogy szándékosan, mindent mérlegelve, higgadtan hozott olyan döntést a kezelésével kapcsolatban, mely élesen ellentétben áll Jehova Tanúi dogmájával, akkor az utóbbi években életben lévő szabályozás szerint sem kell kiközösíteni. Ilyen esetben az illetőről megállapítják, hogy nem ért egyet Jehova Tanúi szervezetének tanításával, tehát nem kíván Jehova Tanúja lenni. Hivatalosan az "elkülönítette magát" címkét kapja meg.
Ez egy apró különbség, bár a véleményem szerint ugyanúgy nem hagyja meg a választás szabadságát, mint a korábbi szabályozás.

A KÖB nyomásgyakorlását illetően nekem kissé más a véleményem, mint ami angolul megjelent. A KÖB és a HIS (információs szolgálat) a saját véleményem és tapasztalatom szerint nagyon sokat tett azért, hogy a szervezet 1:1 tiltó szabályzata humánusabb legyen. Tudomásom szerint nagyon sok kompromisszum a közvetítő tevékenységüknek köszönhető. Szinte akár a teljes vért alkotórészenként elfogadhatja a szankció veszélye nélkül egy mai JT. Jó pár esetben közreműködtek abban, hogy az orvos és a beteg a gyülekezet háborgatása és ellenőrzése nélkül tegyenek azt, amit csak akarnak. Bár ezt így nem közlik a kiadványokban, sok család tudna mesélni jó élményeket.
Ettől azonban még elfogadhatatlannak tartom, hogy egy vallási vezetőség megfosszon embereket életmentő orvosi kezelésektől.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.11.22. 07:21:25

@l.gabi: "A KÖB és a HIS (információs szolgálat) a saját véleményem és tapasztalatom szerint nagyon sokat tett azért, hogy a szervezet 1:1 tiltó szabályzata humánusabb legyen. Tudomásom szerint nagyon sok kompromisszum a közvetítő tevékenységüknek köszönhető. Szinte akár a teljes vért alkotórészenként elfogadhatja a szankció veszélye nélkül egy mai JT. Jó pár esetben közreműködtek abban, hogy az orvos és a beteg a gyülekezet háborgatása és ellenőrzése nélkül tegyenek azt, amit csak akarnak. Bár ezt így nem közlik a kiadványokban, sok család tudna mesélni jó élményeket."- Nagyon érdekes, amit itt leírtál.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.11.22. 07:57:14

A szervezetet e tekintetben vérbűn terheli, és nagyon, de nagyon sajnálom áldozataikat...
De egy kis kiigazítás, egy tapasztalat alapján melyről tudomásom van:
A köb munkája egy esetben abból állt, hogy az illető testvér a Tanuk által kiadott kiadvánnyal /Hogyan mentheti meg a vér életed címmel/, futkározott három napon keresztül, azt lengetve a főorvos után..három napig az illető igen komoly balesetétől kezdve..semmit mást nem csinált....Tragikomédia volt !
Amikor az illető különböző okokból/ez is közbejátszott / elfogadta a vért.. megszűnt létezni számukra...s a köb tag azonnal jelentett a gyülekezetének, hogy elfogadta a vért...
A gyülekezeteének felvigyázói másfél hónap után látogatták meg a balesete után...de a lényeg nem a beteg látogatása, hanem megbánásának a felmérése volt...
Nincs bírói bizottság, csak egy kétszemélyű bizottság, nem tudom miként hívják,,hol felmérik, hogy tanusít-e magbánást...semilyen körülményt sem vizsgálnak, nincs mit miért....abszolút semmit,...,mivel eleve már úgy tekintenek rá, ki a köb munkáját megfúrta...semmit de semmit sem vizsgáltak a körülményekről, csak megbánta-e vagy sem....semmi enyhítő körülmény meg miegymás.../inkvizíciós bizottság /de ezen esetben az egész csak egy szinházi előadás volt...eleve berögzödött állásponttal.
A döntést már hárman közlik..
S nincs kiközösítés, nem közösítenek ki..azt köpik az ember szemébe,hogy elfogadják elkülönülését, hogy ők ezt úgy veszik, hogy az illető elkülünült...holott ezt sem írásban sem szóban nem fejezte ki....Ezt már évek óta alkalmazzák egy éves közgyülésen hagyták jóvá....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.11.22. 08:15:29

S még csak annyi, nem állítom, hogy a vér elfogadása minden esetben megmenti az életet, ...de az élet megmentése érdekében, s legtöbbször nem csak önös okokat képviselve, hanem mások miatt is,/környezet/ mindent meg kell tenni az élet megőrzése érdekében, mivel az élet szent !
S ha az élet szent, s még dohányozni sem szabad, akkor a másik odalon mirért dobják azt el , egy másik szentség miatt, a vér félreértelmezett szentsége miatt ?
Szentség szentséget üt.... ? Érdekes
De kinél van a nagyobb adu ?
Jehova Tanuinál - ők így gondolják !
De a lényeg - Istennél...ki felette áll mindennek és mindeneknek..
Hogy valaki megszabjon egy életmódot, még valahol belefér/ ha a személy haggya/ ...de hogy valaki a másik életére tegye kezét- ezt büntetni kellene !

l.gabi 2016.11.22. 08:35:22

@nicku: Azt elfelejtettem leírni, hogy szerintem nem mindenhol és nem minden esetben igaz az összes KÖB és HIS munkájára az, amit leírtam. Ha jól tudom éppen az elsőnek említett esetben sem az és sajnos van bőven ellenpélda is.

Amikor kitalálták a KÖB és a HIS rendszerét, akkor többször előfordult, hogy a közreműködő testvérek felismerték mi a tét és elkezdtek megoldásokat kidolgozni. Ennek részeként jelentek meg "engedmények", majd egyre több minden lelkiismereti kérdés lett. Vannak a videófilmeken is nyomai annak, hogy egyes "lelkiismereti kérdésekben" a szervezet úgy nyilatkozott, ami egy JT-k számára elfogadható lehetőség. Tudok arról, hogy KÖB győzködött arról vaskalapos testvért (sikeresen), hogy fogadja el.

Több ilyen esetről tudok, de ettől függetlenül az előttem megszólalónak igaza van a szervezetet terhelő bűnnel kapcsolatban. Ha nincs ez az értelmetlen és életveszélyes (gyilkos) dogma, akkor nem annak kellene örülni, hogy pár KÖB-tag és HIS humánus volt.
süti beállítások módosítása