Anthony de Mello híres bölcs mondásairól, történeteiről. Most azt a tanulságos tanmeséjét osztanám meg veled, amelyiknek kétféle befejezése is létezik. A sasfióka története jól szemlélteti mi is áll közted és a céljaid között.
Az első történet így hangzik:
“Egyszer egy ember a farmja közelében talált egy tojást. Bár tudta, hogy vadon élő madár hagyta ott, mégis fogta, hazavitte és betette a tyúkólba. A tyúk ki is költötte a többi tojással együtt – ebből azonban nem kiscsibe, hanem egy sasfióka született meg.
A sasfióka együtt nevelkedett fel a csirkékkel, velük együtt követte anyját, amerre csak ment, és velük együtt kapirgálta a talajt magvak és kukacok után kutatva. Ő is csirke volt – legalábbis teljes meggyőződésével ezt hitte. Így nőtt fel és így töltötte egész életét – totyogva lépdelt a tyúkólban, kotkodácsolt, kapirgált, és testvéreihez hasonlóan időnként ő is fel tudott emelkedni a talajtól egy picit, ahogy a szárnyait csapkodta.
Teltek az évek, és a sas megöregedett. Egy szép tavaszi napon felnézve az égre csodálatos látvány tárult elé: egy hatalmas, gyönyörű madár szárnyalt fenségesen a magasban. Szárnyait alig mozgatva, az erős légáramlatokat kihasználva siklott magabiztosan és csendesen. Az öreg sas csodálattal nézte a tyúkólból a fenséges madarat.
„Ő kicsoda?” – kérdezte le sem véve tekintetét a levegő uráról.
„Ő a sas, a madarak királya.” – felelte az egyik tyúk. – „Ő az éghez tartozik, mi tyúkok pedig a földhöz.”
És az öreg sas csirkeként élte le hátralévő életét, és csirkeként is halt meg anélkül, hogy egyszer is felemelkedett volna a magasba.”
Íme, a másik történet:
"Egyszer egy gazda elindult megkeresni az egyik borjút, aki nem tért vissza este a nyájjal. Lement a völgybe, kereste a folyónál, a nádasban, a sziklák között, de sehol sem találta. Kegyetlen vihar tombolt aznap este, ezért benézett egy nagyobb szikla mögé is, hátha oda bújt a megrettent borjú. Őt nem találta ott ugyan, azonban váratlan látvány fogadta: egy sasfióka nézett rá félénken. Néhány nappal azelőtt kelhetett ki a tojásból, és a vihar elsodorhatta őt a fészektől.
A gazda megfogta a fiókát és hazavitte, hogy gondját viselje. Hazatérve a gyerekei lelkesen újságolták el neki a hírt, hogy a borjú időközben magától hazatalált. A gazda a csirkeólba tette a sasfiókát, akit onnantól fogva csirkeként neveltek. Megtanulta a csirkék szokásait, és bár ahogy növekedett, egyre inkább különbözött tőlük, mégis mindenki csirkekének tekintette őt.
Egy napon a gazda egyik régi barátja tért be hozzájuk látogatóba. Ahogy meglátta a sast a csirkék között, egyből megjegyezte: „Mit keres ő ott? Hiszen nem is csirke, hanem sas!”
A gazda mosolyogva ezt felelte: „Dehogynem, ez egy csirke. Nézd csak, úgy járkál, mint egy csirke, úgy gondolkodik, mint egy csirke, úgy eszik, mint egy csirke. Hidd el, ez egy csirke.”
De a barátját nem tudta meggyőzni. „Majd én megmutatom neked, hogy nem csirke, hanem sas.” – mondta a gazdának. Azzal megfogta a sast, a feje fölé emelte, majd így szólt: „Te nem csirke vagy, hanem sas. Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas!”
A sas ekkor kitárta a szárnyait, körbenézett, látta az ólban kapirgáló csirkéket, majd leugrott a földre és csatlakozott hozzájuk.
„Látod, mondtam, hogy csirke!” – vágta oda barátjának a gazda nevetve.
Másnap kora hajnalban a gazda a kutyák ugatására lett figyelmes. A kapuban ismét a barátja állt. „Adj nekem még egy esélyt a madárral.” – kérte.
„Tudod, mennyi az idő? Még a Nap sem kelt fel.” – bosszankodott a gazda.
„Gyere velem.” – erősködött a barátja. „Hozd a madarat is.”
A gazda kelletlenül kivette a sast a csirkeólból, majd elindultak, beleolvadva a sötét éjszakába.
„Hová megyünk?” – kérdezte a gazda álmosan.
„Oda, ahol a madarat találtad.”
„És miért ilyen nevetségesen korai időpontban, az éjszaka közepén?”
„Azért, hogy a sas láthassa, ahogy a hegy mögül felkel a Nap, és követhesse az ég felé, ahová tartozik.”
Lementek a völgybe, átkeltek a folyón, és elindultak a hegy felé.
„Siessünk, mindjárt felkel a Nap.” – mondta a gazda barátja, azzal szaporázni kezdte a lépteit. Meredek sziklafalak mentén, keskeny és veszélyes utakon vezetett fel az útjuk a hegyre, de a Nap első sugaraival ők is megérkeztek.
„Ez megteszi.” – szólt a gazda barátja a sziklafal pereménél megállva. Szinte a hegy csúcsánál voltak már. Óvatosan egészen a szikla pereméhez vitte a madarat, letette úgy, hogy Kelet felé nézzen, majd beszélni kezdett hozzá.
„Csak csirke nyelven beszél.” – kuncogott a gazda.
A barátja azonban nem foglalkozott vele, és tovább beszélt a sashoz: mesélt neki a Napról, arról, hogy hogyan ad életet a világnak, hogyan uralkodik az égen, hogyan ad fényt nekünk minden egyes nap. „Nézd a Napot, sas! Nézd, ahogy emelkedik, és emelkedj fel vele Te is! Te az éghez tartozol, nem a földhöz.”
A barátja azonban nem foglalkozott vele, és tovább beszélt a sashoz: mesélt neki a Napról, arról, hogy hogyan ad életet a világnak, hogyan uralkodik az égen, hogyan ad fényt nekünk minden egyes nap. „Nézd a Napot, sas! Nézd, ahogy emelkedik, és emelkedj fel vele Te is! Te az éghez tartozol, nem a földhöz.”
Ekkor bukkant elő a Nap a hegy mögül, sugaraival fényárba borítva az egész vidéket. A sas szélesre tárta hatalmas szárnyait, így üdvözölve az égen fenségesen emelkedő Napot, melynek sugarai kellemes meleget adtak tollainak. A gazda csak csendben figyelt.
Barátja ismét a sashoz szólt: „Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas! Repülj!” Majd visszahúzódott a gazda mellé, és a két férfi némán figyelte a madarat. Minden csendes volt.
A sas felemelte a fejét, szárnyait még jobban kitárta, lábait előre döntötte, ahogy a szikla peremén kapaszkodott. És ekkor anélkül, hogy igazán megmozdult volna, mindenki másnál jobban érezve a felfelé irányuló légáramlatot, előredőlt, és elkezdett egyre magasabbra és magasabbra emelkedni, hogy aztán végleg eltűnjön szem elől a fényes égen. Soha többé nem élt a csirkék között.”
A történet mindkét végkifejlete nagyon is lehetséges. Leélheti valaki az egész életét olyan környezetben, ahová nem tartozik. Eltemetheti örökre az álmait, puszta létezéssé változtatva azt, ami Élet is lehetne. Sok ember életútja ilyen. És vannak, akik képesek kitörni a visszahúzó környezetükből, képesek őszintén önmaguk lenni, képesek szárnyalni.
Mert ez kizárólag azon múlik, hogy mennyire hiszel Önmagadban.
