RENDHAGYÓ NYILVÁNOS ELŐADÁS
2016. július 19. írta: Egonymus+

RENDHAGYÓ NYILVÁNOS ELŐADÁS


farkasok.jpg"A báránybőrbe bújt farkas esete"

„Szia Egonymus!

Kérlek, hogy ezt a történetet tedd fel a blogodra! Ugyan nem ismerlek téged, de az írásaidban mindig találok valami rejtett értéket. A mondanivalód mögöttes tartalma az, ami rendszerint elgondolkodtat. Ezért téged választottalak az exjt-blogosok közül. A címet, képet, stilizálást, helyesírást rád bízom. Az e-mail címemre várom a véleményedet.

Kösz. Xxxxx"


 

 

„Évek óta elkülönült vagyok. Aktív vén koromban szívesen mentem vendégelőadóként nyilvános előadásokat tartani. A gyülekezetünkben én is szerveztem és hívtam meg előadókat. Mielőtt meghívtam valakit, mindig az elnöklő -később koordinátort- felvigyázót kérdeztem, hogy kit hívhatok. Így nem eshettem abba a hibába, amibe az kedves testvér esett -gondolom kisegítőszolga lehetett-, aki engem hívott meg előadónak.

Ugyanis mióta elkülönültem évente egyszer-kétszer kapok egy telefont, hogy mikorra tudnék egy nyilvánost vállalni. Ilyenkor nem mondom meg, hogy már nem vagyok testvér és azért nem vállalom. Megkérem, hogy egy időre húzzon ki a listájáról, aztán majd meglátjuk. Elgondolkodtam, hogy már kb. nyolc éve nem vagyok vén. Milyen lista az, amelyikben még mindig szerepelek?

Az idén, egy februári napon csörög a telefon. Ismeretlen mobilszámról egy Pest-közeli városka gyülekezetéből hívott egy testvér. „Mikorra tudunk egyeztetni egy időpontot vendégelőadásra?” Kérdezte. Elég megfontolt vagyok, de most a pillanat hatása alatt, lesz, ami lesz alapon igent mondtam. Nagyon örült, hogy végre talált valakit. Megbeszéltük az időpontot, az előadást és hogy hol találom a Királyság-termüket és elköszöntünk.

Tiszta hülye vagyok! Mi lesz most? Felhúzott, hogy milyen nyilvántartásuk van, amit még nem központosítottak a rend Istenének szervezetében!  Volt, hogy már elgondoltam milyen lehet egy ilyen helyzetbe keveredni. Hát belekeveredtem magam. Volt két-három hónapom kidolgozni a tervet. Úgy éreztem magam, mint valami maffiózó, aki felkészül a bűn előre kitervelt végrehajtására. Azt eldöntöttem, hogy olyan nyilvánost tartok, amilyet még soha. Az előadás címét nem akarom leírni, mert még bajba esne az kedves jóhiszemű testvér. A lényeg, hogy a jó és a rossz, a helyes és a helytelen közötti különbségtételre építettem az előadást. Úgy készültem rá, mintha az első nyilvánost tartanám. Mondjuk ebben a felállásban tényleg elsőnek számított. Többször elpróbáltam az időt betartva.

Gyakorta elkapott az érzés, hogy lebukok. Hívjam fel a testvért és mondjam le? Nem tettem. Aztán vagy két héttel előbb felhívott, hogy minden rendben, nem jött közbe semmi. Igent mondtam. Ott leszek.

Eljött az a bizonyos nap. Furcsa volt sok év után öltönybe bújni, nyakkendőt kötni. Biblia, énekes, vázlat és indulás. Végig morfondíroztam az utat. Abból a gyülekezetből nem ismertem senkit, mivel nem egy körzetbe tartoztunk. De mi lesz, ha valaki csak látogatóba érkezett oda és mondjuk, ismer engem és tisztában van a helyzetemmel? Mindegy. Nincs visszaút. Igyekeztem úgy időzíteni, hogy a kezdés előtt nem sokkal érjek oda. A rendező testvér kedvesen fogadott, öt perc és kezdődik a program. Mondta, hogy a koordinátor testvér X.Y. nincs ma itt, mert ő is vendég előadni van. A vér meghűlt bennem, mert az utolsó vének iskoláján előttem ült és még tollat is kért tőlem. Fogalmam nem volt arról, hogy ő itt a vezér. Talán nem emlékezhetett a nevemre, amikor a nyilvánosak kiírását megnézte. De ha emlékezett is, nem biztos, hogy az elkülönülésemről tudott. Leizzadtam és elmentem az illemhelyre rendezni a soraimat. Rutinosan az ének bevezető zenéjére léptem a terembe. Gyorsan végignéztem a sorok között, látok-e ismerőst. Elsőre nem vettem észre senkit. Ima, konferálás és a nevem a gyülekezetemmel együtt. Elindultam a pulpitus felé. Az jutott eszembe, hogy van, amikor a házasságkötés utolsó aktusaként megkérdezik, van-e tudomása valakinek valamiről, ami megakadályozhatná a frigyre lépést. Ha odaérek és elkezdhetem az előadást, akkor nincs tudomása senkinek a velem történtekről. Emelvény, mikrofon, kb. nyolcvanfős hallgatóság és én ott beszélek a jó és a rossz dogokról. Azt előre eldöntöttem, hogy olyan előadást tartok, mint amilyet tartottam volna tanú koromban. Nem akartam senkit megbotránkoztatni, hogy olyat mondok, amit nem lehetne. Mindenesetre jól kidomborítottam az egyéni felelősség kérdését, hogy mi alapján dönthetjük el, vagy tehetünk különbséget a helyes és a helytelen dolgok között. Az előadás alatt azt éreztem, hogy hiányzik nekem az önkifejezésnek ez a módja. Közben figyeltem a hallgatóságot, hátha észreveszek valami zavart. Nem történt semmi. A vége felé, a buzdító gondolatok kifejtése közben lenéztem a hallgatóságra és elérzékenyültem azon, hogy hitelesnek tekintették a személyemet és a mondandómat. Sikerült a végére érnem. Lejöttem, taps, köszönet az előadásért és átvezető ének. Nagy levegő, a vérnyomásom az egekben. Természetesen nem maradtam ott az Őrtorony-tanulmányozáson. A családra hivatkozva elköszöntem az egyik véntől, aki kikísért.

Hazafelé néhányszor meg kellett állnom, mert nem láttam az utat az előretolult könnyeimtől. Nem is tudom mit éreztem. Sajnáltam a múltamat, magamat, vagy a valahova tartozás hiányát. Nem tudom megfogalmazni. Napokig, hetekig az élmény hatása alatt voltam. Egy valamire jöttem rá, ami miatt nem bántam meg, hogy becsaptam a volt hittestvéreimet. Mégpedig arra, hogy nem lettem rosszabb ember kint, mint voltam bent. Remélem, hogy az ő Jehova Istenük is szemet huny az eset fölött, hiszen nem hoztam szégyent isteni mivoltára.” 

Lektorálta és közzétette, Egonymus





A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr1008898108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2016.07.19. 18:49:28

Érdekes élmény lehetett.
Szerintem jól tette, hogy elvállalta az előadást és nem csapott be ezzel senkit. Soha nem tudhatja, hogy éppen kinek mennyit segített vele még így is.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.07.20. 08:39:08

Nekem nagyon furcsa, hogy ilyesmi megtörténhetett. Már pletyka szinten is elterjed a testvérek között az, hogy ki nem jár gyülibe. Ezért nem értem, hogy a vének hogy-hogy nem tudtak ennek a volt vénnek az elkülönüléséről? Nem az állítom, hogy a történet nem igaz, csak nagyon furcsállom.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.20. 08:59:30

Nagyon jó sztori ,de a cikkben lévő ex tesónak üzenem, hogy nem vagy te farkas .... esetleg fordítva farkasbőrbe bújt bárány a farkasok között :)

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.20. 09:08:23

@nicku: Simán megtörténhet egy Budapest méretű nagy városban.Vagy egy távolabbi vidéki meghívás esetén ahová a pletyka sem jut el.
Ugyanis több gyülekezetben a nyilvános szónokok meghívását és a velük való telefonos időpont egyeztetést kisegítőszolgára bízták.
De tudok gyülekezetről ahol az egyik vén fia csinálta ezt a feladatot aki még csak kisegítőszolga sem volt !
Ezek a kisegítőszolgák nincsenek értesítve arról ha egy-egy szónok vén vagy kisegítőszolga időközben elkülönült és kiesett. Itt van a homok a gépezetben. :)

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.20. 09:14:07

@nicku: Ja és a gyülik sem kapnak levelet arról ha egy távol eső gyülekezetben XY valaki már nem vén vagy kisegítőszolga és már nem tartozik a szervezethez sem.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.07.20. 09:31:09

@kingdom: Akkor így most már értem. Köszönöm.

Virágvirág 2016.07.20. 13:13:49

"Hazafelé néhányszor meg kellett állnom, mert nem láttam az utat az előretolult könnyeimtől. Nem is tudom mit éreztem. Sajnáltam a múltamat, magamat, vagy a valahova tartozás hiányát."

Én is elérzékenyültem amikor ezeket a sorokat olvastam. Pontosan tudom, mit érezhettél kedves elkülönült előadó. Évtizedeken át azt hittük, hogy tartozunk valahová, hogy vannak barátaink akik törődnek velünk, hogy Istent szolgáljuk egymást vállvetve.

Aztán a buborék egy szép napon kipukkan.......És nem marad más utána csak egy nedves folt a földön. Ez volt a multunk.

Senkit nem csaptál be. Kötöttségektől mentesen tartottál egy előadást, amit még én is szivesen meghallgattam volna. Azoknak az embereknek, akik még mindig be vannak csapva,- nem általad, hanem a mindenható szervezet által.

l.gabi 2016.07.20. 20:36:34

@nicku: Ha a városhatárban lévő gyülekezeteket is számolom, akkor 60-nál is több gyülekezet van Budapesten. Ha valaki nem zajosan távozik, akkor nem tudnak róla.
Van olyan, akit állítólag azért nem neveztek ki kisegítőszolgának, mert annak idején leült velem a Westendben ebédelni. Ebéd közben mondtam meg, hogy volt bíróim és mi volt a döntés. Akkor már 2 évvel utána voltunk. Láttak minket, két vén ki is faggatta őt és hiába mondta, hogy akkor tudta meg és leblokkolt, ezért nem tudott azonnal faképnél hagyni, nem hittek neki. Nem lett belőle ügy, de azóta kételkednek a hűségében, pedig nem kéne, mert iszonyodik tőlem, mint ördög a szentelt víztől.
Mondjuk azok a vének ezeket a sorokat olvasva sem fognak neki hinni, mert azt hiszik így akarom védeni. A lényeg, hogy aki csendben megy el, arról nem tudnak.
Tőlem sokszor köszönés helyett barátságosan azt kérdezik, hogy visszafogadtak-e (vagy ezt: rendezted már az ügyed?), mert azt feltételezik, hogy mindenki vissza akar menni, hiszen az a szellemi bárka. El sem hiszik, hogy valaki másképp gondolja.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.20. 23:49:51

Szerintem izgalmas dolog lehetett így visszamenni és nyilvános tartani. Nem tudom, hogy miért az lett a cikk címe, ami. Talán őt magát báránybőrbe bújt farkasnak tartja az illető testvér? Vagy a tesók szemével nézi önmagát?
Megható, ahogyan a cikk végén az elérzékenyüléséről is beszámol. Biztosan az egész akció nem csak kockázatos lehetett, hanem érzelmileg is megviselő. Kíváncsi lennék arra, mit mondott? Egyáltalán mit lehet mondani egy ilyen helyzetben? Nyilván nem lenne bölcs dolog valami ütős "hitehagyott" témával előállni, el lehetne képzelni a tesók milyen sokkot kapnának. Viszont az alkalmat sem kéne kihagyni, hiszen a tesók mégis csak azt hiszik, hogy egy társulati valaki beszél hozzájuk, így azt komolyabban vennék. Talán mégis csak mást vagy másképp mondhatott, mintha még nem ismerné az igazságot "az Igazságról". Nem készült esetleg felvétel az előadásról?

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.07.21. 07:33:28

@t.csilla: Nekem is sokat járt az agyam arról, hogy pontosan miről is szólhatott az előadás. Ezt a részét sajnálom, hogy konkrétan nem írta le a testvér.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.07.21. 07:37:32

@l.gabi: Ahol én lakom ott mindenki ismer mindenkit, mert kevés a magyar nyelvű testvér. Valahogy azt gondoltam Magyarországon is ez lehet a helyzet, hogy ismerik egymást, elvégre nem egy több milliós közösségről van szó. :)

l.gabi 2016.07.21. 16:42:53

@nicku: Budapest és közvetlen környéke tudtommal 3 körzethez tartozik (majd valaki korrigál, ha tévednék). Ennyi gyülekezetet és azok pillanatnyi vezetőit nem lehet mindenkinek ismerni és nem is lehet ennyi hírt követni. Volt olyan, hogy Budapest északi részéről egy déli gyülekezetbe mentünk és kb. 2,5 órát utaztunk a két gyülekezet között.
Volt arra is példa, hogy egy nagyobb gyülekezet idősebb veterán tagja, az utcán megszólított egy fiatal fiút és elkezdett neki prédikálni. Nem hagyta pár percig szóhoz jutni, majd amikor a fiú szóhoz jutott, akkor közölte a "bácsival", hogy ugyanabba a gyülekezetbe járnak és ő már pár hónapja kereszteletlen hírnök :)
Nálunk olyan is volt, hogy a gyülekezet otthonról már ki nem mozduló, de egykori tekintélyes vénjéhez becsengettek a hírnökök és elkezdtek neki prédikálni, mert nem ismerték meg. Az egyik hírnök ráadásul tapasztalt kisegítőszolga volt, aki pár hónap múlva vén lett.
Budapesten a magyarul beszélő testvér nem ritkaság :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.21. 17:34:49

@nicku: Én még a 90-es évek elején jártam bp-i gyülekezetekbe, akkor még jobban ismerték egymást a testvérek. De pl az a gyülekezet, ahová tartoztam, ma már kb 3 új gyülekezetet alkot. Nemrégiben volt az anyu férjének a temetése - amire én nem voltam meghíva -, amit az ottani Királyság-teremben tartottak, és a környező gyülekezetekből elég sokan eljöttek, akik ismerték anyut és férjét. A tesóm mondta, hogy rengetegen kérdezték, hogy mi van velem, hol vagyok. A tesómnak (ő nem Tanú) elég fura volt, mert ő úgy tudta, hogy kizárt személy lévén, én nem lehetek jelen ezeken a programokon, ugyanakkor - számára úgy tűnt - számon kérték, hogy mit képzelek, hogy el sem megyek a temetésre. De elképzelhető, hogy be sem jelentették a kizárásomat ott.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.25. 18:07:45

@t.csilla:
Jelen lehettél volna a királyság teremben tartott programon, csak mondom :)
Ami viszont biztos, hogy ezt a beszédet sokan tévesen teljesen egyenlővé teszik magával a temetéssel, ezt sajnos tapasztalatból mondom. Ha nem vagy ott rajta akkor a fejedhez vágják, ... na ugye még a temetésre sem jött el ... a gyaúr. :)

Ez sajnos olyan szélsőségbe is átmegy, hogy miután megvolt a teremben a beszéd, a gyászolót testileg magára hagyják, oldja meg a többi kényes további feladatot .... Mint például a költséges temetést a végtisztesség megadását.
Ismerek olyan idős testvérnőt, akinek a hamvai évek óta valakinek a padlásán vannak egy urnában. Vagyis nem kapta meg a végtisztességet! Noha évtizedeken át az otthonát adta a gyülekezetének.

Még az annyira romlottnak tartott Katolikus vallás is előrébb jár náluk ebben szégyenükre, mert az irgalmasság testi cselekedetei között az egyik amit megkövetel a hívektől.

"a halottakat eltemetni." (halottainkat)

Ez nem váltható ki egy 30 perces bibliai előadással! Ez nem a temetés maga! Miért kérik akkor számon mástól, ha maguk a leglényegesebb teendő elől viszont lelépnek ?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.07.26. 10:46:35

@kingdom: "Ha nem vagy ott rajta akkor a fejedhez vágják, ... na ugye még a temetésre sem jött el ... a gyaúr. :)"

Ha meg ott vagyok, akkor azt vágják a fejemhez, mivel a legtöbben nem ismerik a szabályokat, hogy mit lehet, vagy mit nem lehet a kizártaknak. Na meg az is lehetséges, hogy tényleg nem is tudnak egyesek a kizárásomról.
De akármit is csinálok, a végén úgy is én leszek a bajkeverő:)
Kérdés, hogy mennyire akarom magam kitenni egy ilyen helyzetnek? Úgy gondolom, elég szenvedést okozott már nekem anyám és a gyülekezet is, én nem vagyok az a mazochista típus, aki már csak azért is odamegy, ahol nem szívesen látják. Elfogadom az emberek döntését, és nem erőszakolom magam rájuk, még akkor sem, ha a családomról van szó. Ha nem, hát nem.

Jónás_ 2017.09.28. 19:37:25

Lehet tudni legalább az évszámot, mert, ha nem csak a megjelenés, hanem a story is 2016-os, akkor egy pikáns részlettel lehetne kiegészíteni.
süti beállítások módosítása