Selena
2016. június 27. írta: nicku

Selena


Ez a bejegyzés Selena Quintanilla Zamora mexikói énekesnőről fog szólni, akinek az apja Jehova Tanúja volt, és Selena ebben a hitben nőtt fel. Angol nyelvű blogokon elég sok anyag létezik vele kapcsolatban, de magyar oldalakon szinte semmit se találtam róla, ezért összegyűjtöttem rövid életéről egy pár érdekességet.

1971. április 16.-án született Lake Jackson városában, Texasban, és 1995. március 31.-én gyilkosság áldozata lett Corpus Christi-ben. Mindössze 24 éves volt.

selena1.jpg

Mexikói-amerikai származású szülők, Abraham Quintanilla és Marcella Ophelia Zamora legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot. Már nagyon fiatalon kezdett édesapja hatására zenével, különösen az énekléssel foglalkozni. Apja felfigyelt lánya tehetségére, és megalapította a Selena y Los Dinos nevű együttest. Abraham vett egy buszt, felújította, és ezzel járták az országot. Utcasarkokon, esküvőkön, vásárokon játszottak, Selena pedig szépségével, hangjával és személyiségével tömegeket vonzott magához. Az 1980-as években ő lett a Tejano zene királynője (Queen of Tejano music). A Tejano zene egy férfiak által uralt műfaj, mégis kitartott mellette, és 1986-ban ő nyerte meg az év női énekese címet, rekord számú (kilenc) egymást követő alkalommal a Tejano Music Awards-on.

1988-ban a család gitárost keresett. Chris Pérez jelentkezett az állásra, de Abraham Quintanillának nem tetszett a srác stílusa, végül mégis szerződtették. A fiatalok idővel egymásba szerettek, Selena apja azonban ellenezte kapcsolatukat, el is bocsátotta a fiút az együttesből. 1992-ben titokban házasodtak össze, Selena pedig felvette a Pérez nevet. selena2.jpg

Házasságkötése után az énekesnő még sikeresebb lett. 1993. február 28.-án 66994 ember előtt énekelt a Huston Livestock Show and Rodeo-n. 1995-ben, nem sokkal halála előtt pedig a Houston Astrodome-ban tartott koncertet Live! címmel a közel 61041 rajongó nagy örömére. A Dreaming of You címmel megjelenő dala a Billboard 200 toplistán az egekbe szökött, és az angol nyelvű közönség előtt is ismertté tette. Ebből az albumból első nap 175000 példányszám kelt el. Színészi vénáját is megcsillogtatta, amikor spanyol énekesnőt játszhatott a Golden Globe és Oscar-díjas Don Juan DeMarco című romantikus drámában Marlon Brando és Johnny Depp oldalán, igaz a bemutatót már nem érhette meg.

1994-ben Grammy-díjat nyert a 36. díjátadón, a legjobb mexikói/amerikai album kategóriában (Grammy Award for the Best Mexican/American Album Award), ő volt a legelső olyan Tejano művész, aki ebben a kitüntetésben részesülhetett. Összesen tizenegy albumot készített, halála után több posztumusz albumot is megjelentettek.

13102811_10153577600772876_1124753439433450896_n.jpg


Selena imádta a divatot, saját kezűleg tervezte fellépőruháit. Befutott énekesnőként Selena Etc néven egy szalont nyitott Corpus Christiben, valamint egy butikot San Antonio-ban, amelyek iránt hatalmas volt az érdeklődés. Csak ez a két butik 1994 és 1995 folyamán 5 millió dollár hasznot termeltek ki neki. Butikjai vezetését Yolanda Saldivarra bízta, aki egyben rajongói klubjának elnöke is volt. Halála után a butikok veszteségesek lettek, és bezárásra kerültek. A San Antonio-i ágat 1999-ben állították le, míg a Corpus Christi-ben működőt 2009-ben. Megmaradt ruháit, kiegészítőit, lemezeit átküldték a nem messze lévő Selena Múzeumba.

selena3.jpg

Halálának körülményei

1991-ben Abraham Quintanilla volt Selena menedzsere, Yolanda Saldivar pedig kérte, hogy ő lehessen az énekesnő rajongói klubjának elnöke. Az asszony ezzel kapcsolatban nagyon meggyőzően érvelt. Selenával az elkövetkező évek alatt közel kerültek egymáshoz, különösen miután Yolanda barátságuk jeléül egy drága ajándékkal lepte meg. 1994-ben - ahogy már említettem - ő lett a Selena Etc butik vezetője is.

Idővel, a butik alkalmazottai panaszkodni kezdtek Yolanda elviselhetetlen vezetési stílusa miatt. Néhány alkalmazott még fel is mondott. A Quintanilla család nem igazán vette ezt komolyan, egészen addig, amíg 1995-ben a rajongóktól dühös telefonhívásokat és leveleket nem kaptak arról, hogy semmi előnyét nem élvezik annak, hogy a rajongói klubnak fizetik a tagsági díjat. Abraham elkezdte lekövetni a csekkeket és rémülten látta, hogy Yolanda 60000 dollárt sikkasztott el a rajongói klubtól és butikoktól a saját számlájára. Selena először nem is akarta elhinni, hogy barátja ilyet tett volna, de amikor apja szembesítette a bizonyítékokkal, könnyekben tört ki.

Selena, apja és a többi Quintanilla családtag behívatták Yolandát, arra kérve, hogy megfelelően számoljon el a pénzzel. Mivel ezt nem tudta megtenni, felmondtak neki. Selena annyit mondott neki, hogy megbízott benne, és nem kellett volna a rajongókat így megbántania.

Néhány nappal később Yolanda kérte, hogy találkozzanak egy motelben. Férje vitte el, de az autóban maradt, míg Selena felment, hogy megnézze a számlakivonatokat. Már elindultak a moteltól, amikor észrevették, hogy Yolanda nem adta át az összes dokumentumot, és jó néhány kijelentése sem állta meg a helyét. Később, még aznap éjjel, Yolanda felhívta Selenát, hogy megerőszakolták, vérzik és kórházba kell vinni. Chris pedig annyit mondott Selenának, hogy szerinte Yolanda csak hazudik, és különben is, túl késő van már ahhoz, hogy visszamenjenek. A rákövetkező napon férje tudta nélkül az énekesnő mégis felkereste volt alkalmazottját.selena-y-yolanda.jpg

Selena szembesítette Yolandát a hazugságaival, aki a motelba szerette volna felcsalni. Amikor már otthagyni készült, Yolanda fegyvert vett elő és hátba lőtte a menekülő énekesnőt. Nagyon vérzett, majd az eszméletét is elveszítette. A szálloda orvosai azonnal a segítségére rohantak, de a kórházban meghalt. Állítólag apja nem engedte, hogy lánya vért kapjon, viszont az is igaz, hogy olyan súlyos volt a sérülése, hogy ha kapott is volna vért, akkor se biztos, hogy életben maradt volna.

Időközben Yolanda beszállt az autójába, fejéhez szorítva pisztolyát, mondván, hogy megöli magát, és, hogy nem akarta, hogy Selena meghaljon. A rendőrség egész éjszaka tárgyalt vele, míg végül feladta magát. Jelenleg megérdemelt börtönbüntetését tölti. Legközelebb 2025-ben szabadulhat.

A spanyol közösséget egyértelműen sokkolta Selena halála. Gyertyafelvonulásokat szerveztek szerte az országban. Az elmúlt idő alatt népszerűsége halála után Ázsiát és Ausztráliát is elérte, csodálatos személyisége és a zenéhez való viszonyulása miatt.

selena-quintanilla-day-300x182.png

                                          Gyertyafelvonulások Selena emlékére


A Selena szobor

1997-ben Selena tiszteletére emlékművet avattak Mirador de La Flor, azaz a Virág Őrzője néven. Ez a hely mindössze néhány kilométerre északra található a Seaside Memorial Park-tól, ahol eltemették. Évente közel 40000 ember látogatja a szobrot.

selena4.jpg

Dalok szárnyán

1997-ben életéről filmet forgattak Selena címmel (magyarul Dalok szárnyán). Több, mint 20000 színész volt meghallgatáson, míg kiválasztották Selena szerepére a legmegfelelőbb személyt. Végül két színésznő között kellett dönteni. Az egyik Salma Hayek volt, a másik Jennifer Lopez. Végül, az akkor még csak néhány filmben szereplő Lopez mellett döntöttek. Jennifer azt nyilatkozta, hogy Selena nagy hatással volt a saját karrierjére, nem csak színészettel, hanem az énekléssel is akkor kezdett komolyan foglalkozni. A filmben pedig a tőle telhető legjobban formálta meg az énekesnőt.

_jennifer-lopez-selena-quintanilla.jpg

Megemlékezések

George w. Bush 1995. április 16.-át “Selena Napnak” nyilvánította.


1997-ben tiszteletére szobrot emeltek.


Halálának 10. évfordulója alkalmából, az Univisión tévétársaság szervezésében 2005. április 7-én nagyszabású koncertet rendeztek a tiszteletére Texasban, a houstoni Reliant Stadiumban. A Selena ¡vive! („Selena él!”) című emlékkoncerten a legkiemelkedőbb latin előadók, mint Thalía, Gloria Estefan, Olga Tañón, Paulina Rubio stb. adták elő Selena legismertebb slágereit. Az estet a mexikói énekesnő, Thalía nyitotta meg a díjnyertes Amor prohibido című számmal. A koncerten elhangzott dalokból stúdióalbum CD és DVD is készült, bár ezek nem tartalmazták a teljes előadás anyagát.


2015. április 17.-én és 18.-án több tízezer rajongó gyűlt össze Corpus Christi-ben, a néhai énekesnő szülővárosában Selena tiszteletére. Abraham Quintanilla vegyes érzelmekkel fogadta a megemlékezést, erről az NBCNews.com-on cikk is jelent meg.

“Jehova Tanúi nem ünneplik meg sem a születésnapokat, sem a halál évfordulójáról nem emlékeznek meg - nyilatkozta az Associated Press-nek, - viszont azt sem szeretnénk, ha az emberek azt hinnék, hogy mi ezek ellen vagyunk. Elmondta, hogy családja soha nem emlékezett meg lánya meggyilkolásának napjáról, nincs is mit ünnepelni, viszont mindennap gondolnak rá. Egyébiránt a család boldog, hogy az énekesnő hírneve mai napig fennmaradt, köszönhetően a rengeteg rajongónak, és ezeknek a megemlékezéseknek.

Egy rajongója ezt mondta: “Selena megérdemli, hogy megemlékezzenek róla, hiszen egy nagy példakép volt.”

Azonban a tavalyi évben Abraham Quintanilla nagy meglepetéssel rukkolt elő a “Queen of the Tejano music” szerelmeseinek. Az NBCNews beszámolója szerint Abraham kiadott egy soha nem hallott dalt “Oh No (I’ll Never Fall in Love Again)” címmel, miután megállapította, hogy az az énekesnőé. Quintanilla szerint lánya pár nappal a halálos lövés előtt egy rádiós műsorban énekelt részletet belőle, a rajongók pedig nagyon szerették volna hallani a teljes dalt.

A legutóbbi 2015 Billboard Latin Music Awards-on Jennifer Lopez tisztelgésképpen együtt énekelt a Los Dinos-szal, Selena együttesével. Hat posztumusz dal az első helyen végzett a Latin Album charts-on.

Selena Quintanilla Pérez az idén töltötte volna be a 45. életévét.

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr48824416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2016.06.28. 07:12:51

Örülök neki, hogy írtál róla. Korábban én is terveztem, de sajnos csak pár sort szenteltem neki (feledésbe merült a részemről a poszt).
Bár ezt így nem lehet tudni, de szerintem a Tejano-n kívül is nagy sikere lett volna szegénynek.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.06.28. 08:45:41

@l.gabi: Meghallgatva az angol dalait, szerintem is sikeres lett volna.

2016.06.28. 10:03:03

Fájdalmasan szomorú történet ez is...
Ugye nem gond, ha belinkelem a filmet?

indavideo.hu/video/Dalok_szarnyan

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.06.28. 10:06:16

@Marci kérdez: Nem gond, én nem tettem be a linket, mivel az indavideonál nálam kijelezte, hogy külföldről nézném meg a filmet, és nem engedélyezte. Torrent oldalról tudtam csak leszedni.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.06.29. 08:07:35

Megnéztem a filmet, de abban nincs szó az apa vallásásról. Amúgy is állandóan turnéztak, úton voltak. Hogyan tudott gyülibe járni?

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.06.29. 10:43:51

@t.csilla: Jó kérdés, de erre én nem tudom a választ.

l.gabi 2016.07.02. 22:32:54

@t.csilla: @nicku: a film csak film, nem a teljes valóságot akarta bemutatni, csak amennyi kényelmesen belefért az időbe.
Nem voltak állandóan úton, de amikor igen, akkor ahol éppen voltak, ott elmentek az ottani gyülekezetbe.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.04.14. 07:52:00

Ezt most találtam: www.vix.com/en/pop-culture/527383/looks-abraham-quintanilla-will-get-his-day-court-against-selenas-widower?utm_medium=VixPOP&utm_campaign=Echobox&utm_source=Facebook&utm_term=Autofeed#link_time=1487574778

Rövid lényege, hogy a megözvegyült férj, Chris Perez, írt egy könyvet Selenával való kapcsolatáról és egy show műsort is készített. A elhunyt nő apja, aki az összes kiadói joggal rendelkezik, most pereli a vejét emiatt és úgy tűnik győzelemre áll.
Chris azzal érvel, hogy az anyagai nem érintik Selena hagyatékát, hiszen a történetet az ő szempontjából dolgozta fel.

Selena rajongói hatalmas tábora bojkottálni szeretné emiatt a család üzletét, amit az énekesnő rajongói köreiből építettek ki, mert szerintük Chris-nek ugyanolyan joga van megírni a saját történetét.
www.vix.com/en/pop-culture/526596/selena-quintanilla-fans-are-planning-a-boycott-movement-after-chris-perez-lawsuit
süti beállítások módosítása