Amikor prédikáló/ térítő Tanúkkal találkozol, akár úgy, hogy felkeresnek az otthonodban, vagy megszólítanak az utcán, vagy újabban köztereken állnak egy újságokkal teli hordozható kocsi mellett, akkor talán azt gondolhatod, hogy ezek az emberek mennyire elhívatottan hisznek a vallásukban. Bár néha valóban ez a helyzet, de legtöbbször ügyes meggyőzési technikák áldozatai, akik inkább kötelességüknek érzik a prédikálást, mint örömnek.
Valójában a hirdetés bármely formájában eltöltött időt gondosan számolják a tagok, mely órákat hó végén jelentenek egy erre kifejlesztett formanyomtatványon (S-4-es papír). Az elért órák egyrészt az egyén spiritualitásának mértékét határozhatják meg, másrészt bizonyos valutaként is működnek, hiszen bizonyos kiváltságokat az óraszámok függvényében kaphatnak meg.
A leadott órák egyfajta bankkivonatként szolgálhatnak, mivel a számokat a vezetők felveszik egy adatbázisba, mely az idő előrehaladtával a hírnök szellemiségének mutatói lehetnek. Ha valaki túl kevés órát ad le, azt „szellemileg gyengének” tekintik, és szükségét láthatják egy ún. pásztori látogatásnak, melyben próbálják buzdítani a nagyobb részvételre, vagy figyelmeztetik arra, ha viselkedése nem megfelelő.
A S-4-es papíron (hétköznapi nevén „munkajelentésen”) szintén fel kell tüntetni az elterjesztett kiadványokat (magazinokat, füzeteket, könyveket külön-külön, sőt a digitálisan elküldött file-okat is, és a lejátszott videofilmeket) is. Ezen kívül az újralátogatások számát (amikor a hírnök visszatért ugyanahhoz a házigazdához) és a vezetett bibliatanulmányozások számát is. Ha valaki nem ad le minden hónapban munkajelentést, akkor „rendszertelen”-né válik, ha pedig egy 6 hónapos időszakon át kihagyja a prédikálást, akkor „tétlen”-nek nyilvánítják. Azt hiszem nem kell külön kiemelnem, hogy a rendszertelenek és a tétlenek a vének első számú céltábláivá válhatnak, vagy azért, hogy ’kellő buzdításban’ részesüljenek, vagy azért, hogy megszabaduljanak azoktól, akik rontják a statisztikát. Ez utóbbi területen a vének igen kreatívak lehetnek, főleg akkor, ha a „szellemileg gyenge” tag még kételyeket is megfogalmaz és hangot ad azoknak a családjában vagy a gyülekezetben.
Az idős vagy beteg hírnököknek megengedett, hogy kevesebb, mint egy órát leadjanak a havi jelentésükben, de mindenki mástól az 1 óra a legkevesebb, amit elvárnak. De ha azt gondolod, hogy ezzel az 1 órával el lehet evickélni valahogy hónapról-hónapra, akkor nagyon tévedsz, mert – hacsak a körülményeid súlyosan nem indokolják*– a havi 1 óra nagyon kevésnek számít, ami miatt könnyen szellemileg gyengének minősülhetsz, így várhatóan hamarosan megjelennek a vének az ajtódnál.
*Egyszer, még Tanú koromban rákérdeztem, hogy milyen ilyen körülmény lehet. Azt a választ kaptam, hogy ha az illető kómába kerül hosszabb időre.
A gyülekezet férfitagjaitól, akik vezetői feladatokra törekednek, elvárják a gyülekezeti óraátlag teljesítését, ami kb 10 óra havonta (ez gyülekezettől is függ). Néhány Tanú természetesen hamis adatokat adhat le, de a legtöbben igyekeznek becsületesen bevallani az óráik számát. Nem csoda, ha minden alkalmat megragadnak a tanúskodásra!
Természetesen az Őrtorony érdeke, hogy minél nagyobb bűntudatot ragasszon az alacsony óraszámokhoz, így elvárható, hogy különféle fokozatokat alkalmaznak a magasabb óraszámok elérése érdekében. A fiataloktól elvárják, hogy vegyenek részt az ún. úttörőszolgálatban, aminek több fokozata is van. Egy kisegítő úttörőtől elvárják, hogy havonta 50 órát vegyen részt a prédikálásban, míg az általános úttörőknek legalább 70 órát kell leadni havonta, egy éves időszakon keresztül (ezek az óraelvárások korábban 60, illetve 90 órások voltak, illetve 1000 óra egy éves időszakban). Ez az önzetlen és nagyvonalú támogatása az Őrtorony-érdekeknek, nem marad észrevétlenül: az úttörők egyfajta sztárok a gyülekezetükben, de a körzeteikben is.
Az úttörőzés nem csupán elismerés és kedvezményekre jogosultságot jelent, hanem a tiszta lelkiismeretet is, mivel úgy érezheti egy úttörő, hogy megtette a részét a prédikálásban (ez ugyan csak elvileg igaz, mert mindig vannak további célok, ha az óraszámot teljesítette valaki, akkor növelheti az elhelyezett kiadványok számát, az újralátogatások vagy a bibliatanulmányozások számát, vagy egyéni hatékonyságát). A Tanú családokban nevelkedett fiatalokra elég nagy nyomás nehezedik arra, hogy előbb-utóbb felvegyék ezt a szolgálatot. A továbbtanulásukat, karrierjüket beáldozhatják egy gyülekezeti címért és a „tiszta lelkiismeretért” , ugyanakkor ha előre nem látható körülmények (betegség, anyagi gondok) miatt mégsem tudják teljesíteni az elvárt óraszámot, erőfeszítéseik hiábavalóknak fognak bizonyulni. (Bár ahány ház annyi szokás, de régebben nem adtak kedvezményeket azoknak az úttörőknek, akik nem érték el az óraszámukat, míg újabban több kedvezmény vált elérhetővé nyilván azzal a céllal, hogy az éves jelentés megfelelően kikozmetikázható legyen...)
Nem csoda, hogy az úttörőzéssel, mint potenciális karrier lehetőséggel elsősorban a fiatalokat célozzák meg. Ez a toborzás kéz a kézben jár a felsőoktatás stigmatizálásával, olyannak beállítva azt, mint ami haszontalanul elvonja a figyelmet, ezenkívül rengeteg ismeretlen veszélyt és kockázatot tartogat. Azokat, akik felsőbb tanulmányokat folytatnak – természetesen kivéve, akkor ha azzal „Jehova szervezetét” szolgálják -, ostobáknak és megvezetetteknek tartják. Nézzük mivel biztatták a fiatalokat mintegy fél évszázaddal ezelőtt:
„....ha egy fiatal személy vagy, akkor számításba kell venned, hogy a dolgok jelenlegi rendszerében már nem fogsz megöregedni. Miért? .....mert minden bizonyíték és a próféciák beteljesedése azt jelzi, hogy a korrupt rendszer véget fog érni néhány év alatt!....Ennek okért, fiatalként sosem leszel képes azt a karriert befutni, amit a világ kínál. Ha középiskolás vagy és főiskolai tanulmányokban gondolkodsz, ez azt jelenti, hogy legalább 4, de talán 6 vagy 8 év vagy még több kellhet ahhoz, hogy diplomát szerezz egy területen. De hol lesz már ez a rendszer akkorra? Már régen a végét fogja járni, ha még egyáltalán lesz akkor!”
(részlet az Ébredjetek! 1969. számából)
Ha arra gondolsz, hogy ez a fanatikus nézőpont akkoriban volt, de ma a ’növekvő világosság’ (ezt a kifejezést használja a Tanúk vezetősége, amikor újragondolnak régebbi tanokat, és megpróbálnak továbblépni azokon az őszinte szembenézés és saját felelősségük felvállalása nélkül) fényében már sokkal rugalmasabb a szervezet ebben a kérdésben, akkor nincs teljesen igazad. Az Őrtorony nemrégi kiadványaiban továbbra is démonizálják a felsőbb oktatást. Egy példa erre az Őrtorony 2005. 10/1-es száma „Szülők, milyen jövőt szántok gyermekeiteknek?” Bár a cikk már nem apellál a közeli végre oly vehemensen, mint az 1969-es, mégis elég részletesen ecseteli a felsőoktatás buktatóit és fölöslegességét:
„Összehasonlítva azokkal a pozíciókkal és jutalmakkal, amelyeket a világ tud felajánlani, a Jehovának végzett teljes idejű szolgálat kétségkívül a legbiztosabb módja, hogy örömmel és megelégedettséggel teli életet élhessünk.”
A felsőoktatásban a fiatalok olyan komoly dilemmákkal kerülhetnek szembe, mint például egy cigaretta elszívása, meghívást kaphatnak egy olyan partira, ahol az alkohol és drog elérhetőek, erőszakos vagy kétes filmeket nézhetnek meg stb. Sőt, még az is megtörténhet, hogy egy ’jószándékú tanár arra ösztönözheti gyerekeidet, hogy folytassák tanulmányaikat az egyetemen’! Hűha, ez aztán a katasztrófa!
Az alábbi linken elérhető videómontázsban Anthony egyik eladásában kifejti, hogy a Jehovától jövő oktatás felsőbbrendű (superior!!! – ezt a szót használja.....lásd illusztráció, alább). A videó angolul van, de egy rövid kivonatot lefordítottam, mely a kép alatti dobozban olvasható:
https://www.youtube.com/watch?v=UcJU-eY1TYg
"Mi az istentől való oktatást támogatjuk, melyet felsőbbrendűnek hiszünk.." (Anthony Morris III.)
Részletek a videóból:
"Néha az emberek azt mondják, Jehova Tanúi ellene vannak az okatásnak. Nahát, ez nevetséges! Nem vagyunk ellene az oktatásnak, sőt inkább támogatjuk azt, csak abban vagyunk válogatósak, hogy kitől származik az oktatás. Mi az istentől való oktatást támogatjuk, melyet felsőbbrendűnek hiszünk, mert az örökké tartó élethez vezet"
".....ha egyszer valaki bejut a felsőbb oktatásba és ott a filozófiával valamilyen kapcsolatba kerül - ha akarja, ha nem -, nos egyszercsak azt veszi észre, hogy az elméje az intellektualizmus csapdájába kerül...melyből igen nehéz kigyógyulni. Már rengetegszer láttam ezt, sok horror történetet tudnék mondani, ... a szülők feldúltak (őedig ők engedték a gyereküket egyetemre...). Egy anya egyszer mesélte nekem, akinek a fia a Harvard-ra ment, hogy a fia evolúcióhívővé vált! Pedig az igazságban nevelte fel, az anyuka alig akarta elhinni, teljesen kétségbe volt esve...De hát ő engedte, hogy odamenjen! Ha egyszer ezeknek az okos professzoroknak a kezei közé kerül valaki....Igen, nehéz elhinni!
Néha a szülők elengedik a gyerekeiket egyetemre egy távoli városba (egyetemi városoknak hívják ezeket...sok ilyen helyen megfordultam mostanában), távol a teokratikus hátteret biztosító otthontól. A helyi vének beszámolnak arról, hogy az ilyen gyerekek általában néhány hónap után felhagynak a gyülekezetbejárással. A szülők nagyon elkeserednek emiatt. "Miért nem tettetek többet a fiamért /lányomért ?" - kérdik. De én inkább azt kérdezném: "Ki engedte meg nekik, hogy oda menjenek?" A vének is sajnálják, mert megpróbálták...... Tehát neked kell eldöntened, hogy vállalod-e a rizikót. Mi csak figyelmezetünk!"
"Egy másik gondolat - és ez egy nagyon érzékeny terület -, mert van egy olyan zsidó mondás miszerint, 'ha nem tanítod meg a fiadat egy mesterségre, akkor egy bűnözőt neveltél fel'. Ha valaki családot akar alapítani, gyermekeket nevelni, akkor gondoskodnia kell róluk. ....Mi, a Vezető testület, természetesen megértjük, hogy fel akarod készíteni gyermekeidet arra, hogy ha elhagyják egyszer az otthonodat, akkor képesek legyenek erre a feladatra. ....Amire fel kell készülnöd neked és a gyermekednek, ez az ún. "felsőoktatás", aminek a motivációja elsősorban a jó fizetés és annak az ötlete, hogy meglegyen az "álomotthon". Szóval ez már probléma!"
"...szóval egy szó, mint száz, a gyermekednek nyilván tanulnia kell valamit, hiszen valahogyan el kell tartania magát és a családját. De ezt nem szeretem, amikor azt mondja valaki (sok helyen az országban így vélekednek) "Kell egy diploma". Amire igazán szükséged van, az Jehova előtti jó hírnév. ...Nem fogunk azért bocsánatot kérni, mert ebben a szervezetben a fiatalokat a teljesidejű szolgálatra buzdítjuk. Hát ez nem csupán abszurd lenne, hanem még Isten elleni támadásnak is minősülne! ...Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyszerű élet a fiatalok számára. Sokan közülünk szintén!"
Az Őrtorony tehát tart attól, hogy az általuk vezetett szekta hanyatlásnak indul (lásd kiegészítő doboz alább) ezért mindent elkövetnek, hogy a következő generációt megtartsák és képességeiket a saját érdekeik szolgálatába állítsák. Az, hogy mennyire nem törődnek ezeknek a fiataloknak a jövőjével, mutatja az a bánásmód, amiben azok részesülnek, akik kételyeiknek mernek hangot adni, vagy valami miatt nem képesek a teljesidejű szolgálat folytatására.
Alaptalan-e az Őrtorony félelme a tagság csökkenését illetően?
Jelenleg a nyugat-európai országokban a növekedés megállt, sőt csökkenés kezdődött a gyülekezet létszámát illetően. Az egyházat elhagyók számát statisztikailag jelenleg kiegészíti az egyes afrikai és ázsiai országokbeli növekedés. A beleszületettek indoktrinációja és megtartása reális lehetőségnek bizonyul hosszútávon a tagság növelése, illetve színtentartása érdekében.
Egyesek talán vitatják, hogy a Szervezet a továbbtanulás ellen lenne, mivel továbbtanulás nem képezi kiközösítés alapját, így az ún. „lelkiismereti kérdés”, melyben mindenki úgy dönt ahogy akar. Ez elvileg ugyan igaz – már amennyire lehet szabad akaratról beszélni egy erősen kontrollált környezetben, ahol az emberi élet legaprólékosabb részleteibe menőleg igyekszenek „bölcs tanácsokkal” beleszólni. Viszont a kiadványokban erősen ellenjavallják a felsőoktatást, melynek valódi oka az, hogy az egyetemi oktatás alapvetően végzetes lehet az általuk preferált dogmákra nézve, ha a fiatalok megtanulják a saját nézetük objektív megítélésének módját, ha bekerülnek egy olyan környezetbe, ahol a szabad gondolkodást részesítik előnybe. Ezekkel a potenciális „veszélyekkel” a szekta indoktrinációja nem kellhet versenyre, így jobb ha találnak gyorsan néhány bibliai alapú kifogást, amivel félelmet generálhatnak a családokban.
Sajnos a módszer működik, mert még mindig aránylag sok fiatal kerül ki idő előtt az oktatási rendszerből nem megfelelő vagy semmilyen szakmai képesítéssel, pedig képességeik lehetővé tennék őket arra, hogy olyan pozíciókat tölthessenek be, melyekkel a világot egy jobb hellyé tehetnék. Ezzel szemben mindennapos megélhetési gondokkal küszködhetnek. Ráadásul, akiket a teljesidejű szolgálat ígéreteivel csalogattak (bételszolgálat, különleges úttörők, utazó felvigyázók stb, mely pozíciókban a tagok költségtérítést kapnak a Szervezettől), azok is kiábrándulhattak, mivel a ’sürgősség érzetét’ állandóan propagáló szervezet a közelmúltban leépítette a költségtérítést kapó minisztereinek számát, bezárt fiókhivatalokat, sőt a költségek csökkentésére hivatkozva a főhivatal épületeit is értékesítették. Ezek szerint úgy propagálnak a felsőoktatás ellen, hogy ők maguk nem sok valós alternatívát tudnak ajánlani, még azoknak sem, akik odaadást mutatnak a tanaik iránt.
Csak gondolkozz el ezen, ha te magad is érintve vagy ebben a kérdésben, mert a családod nyomást próbál gyakorolni rád a továbbtanulás és karrier kérdésében....
De ez még nem minden! Az elkötelezett tagok arra kapnak állandó felhívást, hogy elmélyülten tanulmányozzák a Bibliát (pontosabban a társulati kiadványokat, melyek a szervezeti bibliamagyarázatot tartalmazzák....), amit Lloyd Evans kétségtelen alapossággal meg is tett. Viszont így sem jó, hiszen csupán a társulati kiadványok olvasása egy gondolkodó emberben komoly kételyeket támasztására és a nyugalom megzavarására lehet alkalmas. De mit tehet ilyen esetben egy mélyen elkötelezett Tanú? Ez kiderül a történet folytatásából.
Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate
