Jelenleg elég nehéz elképzelni, hogy egy ilyen hatalmas szervezet, mint az Őrtorony, világszerte 8 millió aktív követővel valaha is csődbe menne. Nyilván a lehetőség megvan erre, ahogy minden más szervezetnek, melynek a kiadásai magasabbak a bevételeinél, de mivel az Őrtorony nem teszi nyilvánossá ezeket a számokat, így sok fogalmunk nem lehet arról, hogy hogyan is alakul a gazdasági mutatójuk. Egyetlen olyan számadat van, ami a kiadásokat illeti, mely nyilvánosan elérhető: a teljes idejű szolgák, különleges úttörők, misszionáriusok és utazószolgák költségtérítésére fordított összeg. Ez 2013-ban 200 millió, 2014-ben 224 millió, 2015-ben 236 millió dollárt jelentett az egész világon. De ha nem ismerjük a többi számot, akkor ezek megint nem mondanak túl sokat

Bár Stephen Lett JW-TV-ben történő kínos koldulásában felhozott érvelések nem teljesen úgy vannak,  mégis vannak területek, melyek az anyagi helyzet romlására utalhatnak.

Az egyik ilyen terület a nyomtatott irodalom csökkenése. Bár ez egy világjelenség, nem csak az Őrtornyot érinti, hanem az internet terjedésével egyre több tartalom jelenik meg a neten, így a nyomtatott anyagok csökkennek. Ez a tendencia ugyan nem kedvez az Őrtoronynak, mivel  a neten sok olyan információ is elérhető, amit ők nem szeretnének, ha tagjaik megtudnák azokat, de az elmúlt években kénytelenek voltak a korábban eldémonizált interneten terjeszkedni, bár egy 1997-es Ébredjetek!-ben (július 22.) még abban reménykedtek, hogy „...a földön élő emberek többségének valószínűleg ezek a hagyományosabb módszerek [könyvtárak, levelezés, telefon, újságok...] lesznek még egy ideig a fő kommunikációs eszközei”. De nem így lett. Egészen 2005-ig növekedett az irodalomnyomtatás és terjesztés, a csúcsponton több, mint 3 milliárd nyomtatott oldal jött le gépekről havonta. Ez a mennyiség azonban fokozatosan elcsökkent kb 1,4 milliárdra, vagyis több, mint a felére nem egészen egy évtized múlva, 2016-ra. Ezen kívül beszüntették a Jelenések könyve, a Teremtés könyv, az Érveljünk könyv nyomtatását, és 2017-ben adtak ki utoljára Évkönyvet és naptárt, és ebben az évben a kongresszuson sem adtak közre semmilyen új kiadványt, de már a korábbi években is csak keveset. A mai internetes világban ésszerű ugyan ez, és sok nyomtatott kiadványra épülő céget érint, de egy olyan szervezet esetében, amely történetesen kifejezetten hisz abban, hogy Armageddon eljövetele előtt neki kell gondoskodnia „szellemi táplálékról” és elsősorban nyomtatott kiadványok formájában, nem igazán tűnik értelmesnek. Úgy tűnik, valahogy nem erre számítottak. Bár a nyomtatott oldalak ekkorra már nyilvánvaló csökkenő tendenciát mutattak, a szervezet még csimpaszkodott ebbe a gondolatba 2009-ben, és talán abban reménykedhettek, hogy az online felületek – melyek igen hátrányosak számukra – nem fogják túlnőni és kiszorítani a nyomtatott irodalmat. De ez nyilvánvalóan nem így történt.

"Mindannyian őszintén törődnek azokkal az emberekkel, akik lelkesen olvassák a kiadványokat, és az azokban megvizsgált bibliai alapelvekből tanulnak, buzdítást és vezetést kapnak. Reméljük, hogy te is az olvasótáborhoz tartozol, és hogy az itt vagy egy másik országban nyomtatott irodalom által továbbra is ismeretet szerzel Jehova Istenről és Jézus Krisztusról. Ez az ismeret örök élethez vezet (János 17:3)." (Őrtorony 2009 7/1 16. o. Látogatás egy különleges nyomdában)

(kiemelés tőlem)

 

A másik terület, ahol az Őrtorony leépítéseket vezetett be, a fiókhivatalok összevonása, ami már 2009 évet követően elkezdődött. Akkor még a szervezet 118 fiókkal büszkélkedett, mely a legmagasabb pontja volt egy már évtizedek óta tartó terjeszkedésnek. Knorr napjaiban vált a szervezet igazán nemzetközi méretűvé, amikor újabb és újabb távoli területeket értek el a „jó hírrel” és szervezték meg a prédikálást – és a helyiek kontrollját egy-egy létrehozott fiókhivatal formájában. Ezt a terjeszkedést egyértelműen Jehova áldásának tekintették. Ez úgy tűnik megtorpant, mivel 2015-re már csak 89 fiókhivatal maradt. Amint az várható, az Őrtorony az új helyzethez alakította az ideológiáját, mivel úgy próbálja beállítani ezeket, mintha valami kulturális tapasztalatcsere érdekében történtek volna az összevonások. A mexikói összevonásról így ír egy 2012-es Őrtorony:

„A program első része bemutatta, mennyire egységes Jehova népe. Baltasar Perla interjút készített három személlyel, akikkel együtt szolgál a mexikói Bétel-családban. Azzal kapcsolatban beszélgettek, hogy hat közép-amerikai fiókhivatalt összevontak a mexikói fiókhivatallal. Az összevonás miatt Mexikóban a Bétel-család még színesebb lett, a testvérek még több kultúrát és nemzetiséget képviselnek. A különböző országokból érkezett hívőtársak egymás buzdítására szolgálnak. Olyan, mintha Isten fogott volna egy hatalmas radírt, és eltörölte volna az országhatárokat.” (8/15 16. o. Egy összejövetel, melyen az egységről és izgalmas tervekről volt szó)

Ez a hat fiókhivatal, mely ebben az összevonásban érdekelve volt: Guetamala, Honduras, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica és Panama. Érdekes, hogy Hondurasban nem egészen 20 évvel korábban kezdtek csak neki a fiókhivatal építésének, mivel az igények olyannyira megnövekedtek:

"Jehova Tanúi építők — a keresztény személyiség, a boldog családok, valamint az egyesült és békés gyülekezetek építői. Mivel megnövekedtek a gyülekezetek Hondurasban, neki kellett kezdeniük Királyság-termek és egy fiókhivatal építésének. Az első években elegendő volt a Királyság-teremhez egy tábla a falon, s néhány sor pad egy testvér otthonának nappalijában, de a gyülekezetek nemsokára jobbnak látták, ha saját épületeket húznak fel." (1993. Évkönyv 204.o.)

(kiemelés tőlem) 

De  nicaraguai fiókhivatal sem volt éppen matuzsálemi korú, hiszen még fennállásának 10. évfordulóját sem érhette meg:

"A gyors növekedés miatt természetesen megnőtt a Királyság-termek iránti igény is. A fiókhivatal ezért egy nagy építési programba kezdett, amely 120 további Királyság-terem építését foglalja magában, valamint egy új fiókhivatalét, Managuától 11 kilométerre délre, Ticuantepében. A fiókhivatalt a tervek szerint 2003 áprilisában fejezik be." (2003. Évkönyv 149.o.)

(kiemelés tőlem) 

Ha figyelembe vesszük a fiókhivatalok szerepét a helyi testvérek feletti kontrollban – és csak emlékezzünk vissza a magyarországi fiókhivatal előtti időre, hogy mennyivel szabadabbak voltak a testvérek a „betiltás” alatt – akkor az Őrtorony biztosan inkább előnybe részesítené a fiókok megtartását, és az állandó jelenlétet fizikailag is, a már „meghódított” területeken. Feltételezhetően gyakorlatiasabb szempontokra kell jobban tekintettel lenniük, mégpedig a fenntartási költségekre, és az ingatlanok eladásából származó bevételre (melyeket valószínűleg újabb ingatlanokba fognak befektetni a világ más táján). A világ más területein is összevonták a fiókokat, például Skandináviában (Dániához tartozik már Norvégia, Svédország és Izland), Finnországhoz csatolták a három balti államot (Észtországot, Lettországot és Litvániát) és Németországba került a német nyelvterületek fiókja. Az anyagiak tehát problémát jelenthetnek, ha nem is olyan mértékben, ahogy Stephen Lett taglalta azt amikor koldulni próbált a tagoknál.

Olyan, mintha egyfajta ellentét állna fenn: létezik egyrészt egy növekvő ingatlanbiznisz, melyből hatalmas bevételek jönnek, másrészt egy csökkenésre, leépülésre, összevonásra mutató tendencia. Ez a látszólagos ellentét arra utal, hogy az ingatlanok – melyek jó pénzt hoznak a konyhára - nem igazán azt a célt szolgálják, amire eredetileg szánva lettek, és amire a lelkes önkéntes csapatokat buzdították. Ha az üzleti és „szellemi” szempontok között kell mérlegelni, akkor a szervezet gondolkodás nélkül az potenciálisabb anyagi haszon irányába mozdul el, és kész még saját ideológiájának egy részét is beáldozni ezért. Azok az emberek meg végképp nem számítanak, akik „nem ilyen lovat akartak”, vagyis nem egészen azért vettek részt lelkesen – és ingyenesen – egy-egy nagyszabású építkezésben, hogy azok csupán egy-két évtized múlva értékesítésre kerüljenek, mivel feleslegesnek bizonyultak  – természetesen a bevétellel a szervezet zsebét gazdagítva. (Magyarországon is eladtak már Királyság-termeket, amiket a testvérekkel építtettek fel a nagy sürgősségben, pl Ricse, Esztergom)

Egyes ingatlan beruházások tervezetének módosítása, sőt törlése mellett a személyzet csökkentését is bejelentette Samuel Herd a 2015. évi közgyűlésen. Ez a harmadik terület, ahol a szervezet megszorításokat alkalmaz, lapátra teszi az addigi dolgozóit, és csökkenti a különleges teljesidejű szolgák számát. Bár ez a költség egészen 2015-ig növekedett – ahogyan arra a fejezet elején kitértem -, de lehet éppen ez az, ami a leépítéseket szükségessé tehette ezen a területen is, mivel "sokba kerültek" nekik azok az emberek, akik ingyenesen "önként és dalolva" végezték nekik azt a munkát, amire amúgy adományokat szednek be más tagoktól, akiknek a körülményeik nem engedik meg, hogy teljesidejű szolgák legyenek (no meg a csökkenő nyomdai teljesítmény kevesebb munkást kíván a bételekben is, a nyomdagépeknél, a tördelésben, a fordításban stb).

Bármennyire is ésszerűnek hangzanak Samuel Herd szavai, aki szerint a VT csupán csak szeretné a „rendelkezésére álló pénzalapot hatékonyan felhasználni”, ugyanakkor továbbra is „elősegítik a világméretű prédikálómunkát”. Nehéz összerakni ezt a két dolgot magunkban: miképp lehet a gyakorlatban ezt megvalósítani azzal, hogy csökkentik a különleges teljesidejű szolgák számát (és persze a kifizetendő költségtérítést), ugyanakkor támogatják a világméretű prédikálást. Most akkor hogy van ez? Gondoljunk csak bele, hogy a szervezet mennyi energiát fektet abba, hogy a Tanú családban nevelkedő fiatalokat távoltartsa a továbbtanulástól és világi karrier keresésétől. Ennek alternatívájaként a teljesidejű szolgálatot és az abban elérhető „karrier-lehetőségeket” ajánlja. Bár nem mindenkit sikerül bepalizniuk, de akiket igen – vagy akik különféle okokból nem látnak más lehetőséget maguk előtt -, azoknak elképzelhetjük a csalódottságát, amiért az életüket tették fel a teokratikus érdekek előremozdítása érdekében, és most nyilvánvalóan szimplán anyagi okokra hivatkozva megvonják tőlük a lehetőséget. Ráadásul ezek az emberek nem egy hatalmas összeget kapnak, ahogyan fentebb leírtam a saját tapasztalataim alapján. Valójában a költségtérítés csak nagyon minimális életszükségleteket fedez, de vannak emberek, akik még így is lelkesen végzik/végeznék a szervezet ingyen-propagandáját. És mégis, pont ők azok, akiken mégis spórolni akar egy olyan szervezet, mely a „sürgősség” és a prédikáló munka prioritását hirdeti már közel egy évszázada. Nem beszélve arról, hogy akik a Máté 24:14 értelmében a Királyság jó hírének előmozdítására adakoztak – melynek egyik módja, hogy úttörőket támogattak anyagilag, vagy a szervezetnek adakoztak ugyanebből a célból -, azok is csalódást érezhetnek. Kissé olyan ez, mintha valaki humanitárius célokra pénz gyűjtene, például a szegények, bizonyos hátrányos helyzetű csoportok vagy éppen veszélyeztetett állatfajok megsegítése/megmentése céljából, aztán begyűjtené ezeket az embereket/ állatfajokat, ahol bemutatná, hogy mi minden valósítható meg az adományokból, míg aztán a hátsó ajtón a sorsukra engedné őket – persze megtartva az adományokat. A Jehova Tanúi között levő teljes idejű szolgákat lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az tény, hogy ezek az emberek igen erős függésben vannak a szervezettől, amelyről bizony sokat elárul az a mód, ahogyan bánnak ezekkel az emberekkel (nem a kiváltságos felső vezetőkre és azok közvetlen családtagjaira gondolok, akiket mutogatnak alkalmanként, hanem az egyszerű Gipsz Jakabokra, akik mellesleg a tényleges munkát végzik).

Kép:

Egy tipikus Jézus-ábrázolás egy társulati kiadványból, mely a szervezet óvó jellegére is utal. A képen látható Jézus, mintha melegen tartaná egyik kis báránykáját, mint egy házikedvencet. A szervezet "házikedvenceit", a költségtérítésben részesülő teljesidejű szolgákat, akiket esetleg már hosszú ideje babusgatott, most mégis kiteszi a zord világ realitásainak, szinte egyik napról a másikra. Mit gondolnál egy olyan személyről, aki befogad egy kisállatot, jól elkényezteti, majd a tél közepén kiteszi az utcára? Biztosan állatvédőkhöz fordulnának sokan, de mélyen elítélnék, megvetnék az ilyen embert. A Jehova Tanúi szervezete pont ezt teszi. [Ha emberekkel történik ilyen, akkor már ritkábban szokott felháborodást kiváltani egy-egy ilyen tett, mert sokan inkább szeretik az áldozatokat vádolni, hogy "minek ment oda", úgy kell neki. Jóllehet e sorok írója határozott szószólója az emberek szabad választásának és a sorsunk iránti személyes felelősség felvállalásának, attól még érthető, hogy ez az eljárás egy kegyetlen, embertelen dolog, aminek védtelen - akár gyermekkoruk óta módszeresen indoktrinált - egyének eshetnek áldozatul, melyből felépülni, felállni igen nehéz dolog lehet.] 

Tény és való, hogy most nem éppen egy felfelé ívelő korszakban van az Őrtorony. Az eddigiek alapján úgy tűnik nem erre rendezkedtek be, sőt pont az ellenkezőjére. Ráadásul az internet terjedésével másféle veszély is fenyegeti őket, hiszen nem tudják már olyan mértékben kontrollálni a róluk szóló információt, amilyen mértékben a múltban tették, vagy amilyen mértékben talán szeretnék, hiszen a mai világban bármilyen „értelmesnek mondható” szántóföldi beszélgetés után a házigazdának talán első dolga lesz, hogy felmenjen a netre, hogy többet is megtudjon ezekről a kedves emberekről, és mondandójukról, akikkel éppen beszélgetett (ha még előfordul ilyesmi egyáltalán). És egy Google-kereséssel igen sokat megtudhat, olyanokat is, melyek ismeretében kellemetlen kérdéseket tud feltenni a Tanúknak, vagy már nem is akarja folytatni a beszélgetést. Persze mindig vannak még kihasználható csoportok, akik esetleg (még) nem túl jók a netben, vagy nincs hozzáférhetőségük, az idősek, a mentálisan hátrányos helyzetűek, a mélyszegénységben élők vagy a harmadik világ országaihoz tartozók. Ezek az emberek azonban maximum csak a „szegényasszony kétfillérét” fogják adományozni a szervezetnek, mely nem hozza azt a bevételt, melyből a luxus életvitel és beruházások finanszírozhatóak lennének. Nem beszélve azokról a problémákról, melyeket a véneknek kezelniük kellene ezeknek az embereknek a gyülekezetbe kerülésével! Igaz, ha nagyon látványos a változás, pl valaki drogos vagy alkoholfüggő volt, és leszokott, vagy levágatta a loncsos hosszú haját, szakállát, és most szép öltönyben feszítve Bibliát tart a kezében, azokat az eseteket propagandacélra fel lehet használni ideig-óráig, de az Őrtorony doktrínákkal hosszútávú, mélyreható változás nem érhető el, mert nem alkalmasak a tanok ilyesmire, így a problémás emberek előbb-utóbb bajkeverőkké válhatnak: ha visszatérnek "világi" szokásaikhoz, akkor azért, ha meg egy valódi fejlődés igénye fogalmazódik meg bennük, akkor meg azért. A legjobb célpont az a középosztálybeli, szépen öltözött, rendezett előkerttel rendelkező állampolgár, akit vallásos alapokon lehet meggyőzni és a Bibliával lehet manipulálni, aki mélyen lenézi és megveti az "istenteleneket" és aki már amúgy is bekalkulálta a kiadásai közé valamelyik egyház anyagi támogatását. Akkor ugyan miért ne a Tanúkkal tenné ezt? Tiszta sor: nincs vele gond, nem fog kérdezősködni és fizet. Ezek az emberek elsősorban a nyugati demokráciákban, és a nyugatosodó államok feltörekvő néprétegeiben találhatóak, de ez egy többszörösen lehalászott terület, ráadásul nem csak a Tanúk "halásznak" itt, hanem sokan mások is. A harmadik világ országaiban még pár évig van lehetőség, most oda kell az Őrtoronynak befektetnie a "Királyság-érdekek" álcája alatt. A kevés, még mindig jobb, mint a semmi. 

Az Őrtorony mindig tudta hogyan kell a változó szeleket a saját vitorlájába befogni, így az nem feltétlenül jelent sokat, hogy most éppen egy kicsit maguk alá kerültek. Azért vannak jelek, melyek azt mutatják, hogy még egy darabig talán fenn fognak maradni. Az egyik ilyen lehet, a stagnáló vagy csökkenést mutató statisztikák kiiktatása az Évkönyvek megszüntetésével: hiszen ha nem ismerik a testvérek a számokat, akkor ők azt mondanak, amit akarnak, addig is lehet a zavarosban halászni (bár azt még nem tudni pontosan, hogy erről az évről szóló statisztikai adatokat meg fogják-e osztani a weboldalon vagy sem, de ha nem, akkor annak lenne némi értelme a saját érdekükben, a fennmaradásukat illetően) . A másik ilyen, hogy a taglétszám növelése helyett inkább annak megtartására koncentrálnak. Ha maguknak tudnak 7-8 millió embert, akiket manipulálni tudnak, akkor már szép összeg fog befolyni, amivel már csak ügyesen kell gazdálkodniuk (erre mennek rá a fentebb részletezett intézkedések). A tagok megtartása érdekében, a kizárt tagok diszkriminálását és a gyermekek indokrinálását célzó írások megsokasodtak és egyre keményebbek lettek az utóbbi időkben. Kitagad valakit a családja, mert elhagyja a Tanúkat? Akkor bizony ez meggondolandó lesz! A gyermekeket pedig még kiskorúként keresztelkedésre kell rávenni, így később sokkal nehezebb lesz nekik elhagyni a vallást, mert ki lesznek tagadva. Bármennyire ostobának és egy érzelmi zsarolásnak is tűnik mindez, a hosszú időn vagy családi generációkon keresztül mélyen indoktrinált tagok számára ez egy „szerető elrendezésnek” fog tűnni, és abban az őszinte hitben, hogy ezzel segítenek a családjuk tagjának, meg fogják tőlük a családi közösséget vonni – az Őrtorony utasításait követve. Ez már eleve egy hallatlan kegyetlen dolog, de ha figyelembe vesszük, hogy végső soron mindez mögött az áll, hogy az Őrtorony vezetői fenn tudják tartani hatalmukat mások felett – és ebből mindenféle haszonra tegyenek szert -, akkor már közelít az emberi gonoszság legmélyebb bugyraihoz.  

A nyugati demokráciákban egyre gyakoribb tendencia azoknak a szervezeteknek, intézményeknek a beperelése, melyek tudatában voltak a köreikben történő gyermekmolesztálásoknak, de nemhogy nem tettek semmit, hanem még megpróbálták eltusolni is a helyzetet. Az ilyen kárvallottak, felnőve csillagászati összegekre lehetnek jogosultak, és mivel az Őrtorony gyermekvédelmezési eljárása igen necces, így ők is keményen érintve vannak ebben, ami szintén egy jelentős forráselvonást eredményez. Az elmúlt évtizedekben az Őrtorony sokat tett azért, hogy kineveljen egy ilyen generációt a köreiben (erről egy későbbi fejezetben lesz szó részletesebben), így most ez a munkájuk „megtérülve” meghozta gyümölcsét: hatalmas összegű kártérítéseket, bírósági büntetéseket kell fizetniük a „királyság-alapból”.

A 2012-es év „paradigmaváltása” az Őrtoronynál is alapvető változást vezetett be, hiszen ekkor indították útjára a JW.org-ot, bár ez már kissé későnek bizonyult. A 2015-ös Évkönyvben azzal büszkélkedtek, hogy az első két évben 850 millió látogatója volt a honlapnak. Ez a szám ugyan nagynak tűnik, de ha figyelembe vesszük a Tanúk kb 8 milliós létszámát, és azt feltételezzük, hogy minden tag hetente egyszer ránézett az oldalra (8 millió x 52 x 2), akkor már 832 millióhoz jutunk. Vagyis nem sok marad a „nyilvánosságnak”, de a már meglévő tagokról sem mondható el, hogy túlságosan lógtak volna a JW.org-on.

Van azonban egy olyan tendencia az Őrtornyon belül, ami teljesen aláássa és ellehetetleníti őket, ami miatt a hosszabbtávú fennmaradásuk már megkérdőjelezhető. Ez pedig az a mérhetetlen ostobaság és felfuvalkodott pökhendiség, amivel, mint „emberanyaggal” rendelkeznek, és melynek minősége folyton romlik. Ennek magjai is már régen el lettek vetve, még talán akkor, amikor Knorr a 70-es években elkezdte lejegyezni a szervezetben kételkedőket, ami végül Raymond Franz meghurcolásához vezetett. Azóta szárba szökkentek ezek a vetések is, melynek eredményeként az intelligens, előrelátó és progresszív gondolkodású emberek számára nem lesz lehetőség a szervezeten belül, míg az ostoba, orrukig látó, vakhitű, hímsoviniszta vagy éppen szociopata emberek számára az előmenetel széles útja nyílik meg, és ennek megfelelően kerülnek a vezetői székekbe, ahogyan Raymond Franz után megválasztott VT tagokra is ez jellemző. Ezek az emberek nemhogy nem bölcsek, hanem mérhetetlenül ostobák. Bármely szervezet, amely ilyen PR problémákkal néz szembe, mint az Őrtorony, amelynek kommunikációs gondjai vannak a kívülállók felé, vagy éppen a hírneve kerül veszélybe, lázas  tevékenységbe kezdeni a problémák meghatározását és felszámolását illetően, reformokat vezetnének be, bocsánatkéréseket foganatosítanának, ha szükséges, vagy leváltanák a vezetőket. Egy normális cég lehetővé tenné a terméke iránt érdeklődőknek, hogy a vásárlás előtt tájékozódjanak azok minőségét illetően olyanoktól, akik használói annak, de olyanoktól is, akik akik elégedetlenek voltak vele, ezt a cél szolgálják a vásárlói vélemények. Mi volt a bajuk? Mi nem tetszett? Lehet-e azt orvosolni valahogy? De nem, az Őrtorony nem tesz ilyet, mert ők nem csak egy szervezetnek tekintik magukat, hanem Isten egyedüli igaz szervezetének, akik nem csupán túlélnek, hanem még virágoznak is az isteni áldásban. A "termékükért" vagyis tanításaikért és gyakorlataikért pedig felelősséget nem vállalnak, mivel azt Istenre hárítják: ha a "vevő" nem elégedett, akkor nyilvánvalóan Istennel van gondja. Bármilyen problémáról a belső vagy külső ellenség tehet, így ha kellően hosszú ideig kitartanak hülyeségükben, megcinkezik a számokat, letagadnak tényeket, vagy csak a szimplán "tudatlansággal" párnázzák ki magukat, akkor ténylegesen "áldozattá" válhatnak, mivel előbb-utóbb csak ki fognak derülni a dolgaik. A képzetlen, nyilvánvalóan önbecsapásban levő vezetőség nem lát maga előtt semmi más lehetőséget, kiutat, mint ragaszkodni vallásos illúziójukhoz és kitartóan ismételgetni azt (erre egy példa, amikor az ARC bizottság előtt a megkérdezett két vezető ugyanazt a választ ismételgette, mint egy mantrát). De ha még nem tetted volna (és megérted a beszélt angolt), akkor vess egy pillantást Kevin Bowditch-ra (akiről az alábbi pillanatkép látható), akit szintén az ARC-n kérdeztek a Jehova Tanúi köreiben fellelhető gyermekmolesztálásokkal kapcsolatban. A beszélgetés zavarbaejtő volt, mind a kérdező, mind a válaszadó számára.

Ezek az emberek, a VT tagokkal egyetemben, egyszerű kisemberek, akik láthatóan nem rendelkeznek vezetői képességekkel, azokkal a tulajdonságokkal és gyakorlati tudással, melyek a hosszútávon valóban virágzó szervezet fenntartásához szükségesek lennének. Az alulképzettség, és az egyszerűség még nem is a legnagyobb probléma velük, mivel a "józan paraszti ész" is hasznos lehet, sőt még néha hasznosabb, mint egy egyetemi diploma. A szervezethű emberek, azonban nagyon távol kerültek autentikus énjüktől - hiszen pont ez a manipuláció lényege - így leginkább egy szűklátókörűség, vakhit és vallásos bigottság jellemzi őket. Legtöbb esetben csak azért töltenek be vezető szerepeket a szervezeten belül, mert nincs más, aki hajlandó lenne betölteni ezeket, mivel a 21. századra Jehova szervezete kitermelt egy olyan vezetői réteget a saját fejük fölé, akik maximum rövid távú terveket képesek kivitelezni, és „ravasz” intézkedésekkel orrukat éppen hogy csak a zavaros víz fölött tartva evickélni tudnak, ami kevésnek bizonyulhat egy ponton, napjaink háborgó tengerhez hasonló világában és információs tengerében. Még az eredetileg intelligensebb tagok is elbutulhatnak, hiszen a szervezet csak feltétlen engedelmességet, vakhitet követel meg a szolgáitól, a kreativitás, kezdeményezőképesség, önállóság kifejezetten hátrányt jelent, ami hosszabb távon - ha valaki mindenáron "teokratikus" karrierben gondolkodik - elbutulást, leépülést, az érzelmi intelligencia csökkenését (érzelmi eltompulást) okozhat, vagy rossz stresszkezelési technikák kifejlesztéséhez vezethet. Vagy - ami még rosszabb -, dörzsölt ravaszságot, antiszociális manipulációs módszereket sajátíthatnak el, amivel kimagyarázzák a szervezeti eljárásokat vagy kifogásokat hozhatnak fel azokra, míg a tanok következtében kialakult problémákat ügyesen az áldozatokra hárítják át. Az „áldozattá válás” tehát egy reális alternatíva, csak kérdés, hogy mikor és kinek az áldozatává fognak válni, hiszen vallásos dogmáik nem alkalmasak arra, hogy önmaguk hülyeségeit is számításba vegyék. A tagok elsősorban a saját vezetőik áldozatává válhatnak, míg maga a szervezet a volt tagjaitól vagy a kívülről jövő kritika "áldozatává" válhat. Aki kellő időn keresztül áttapos másokon, az előbb-utóbb maga is sor kerül, és ha mások visszajelzései nem érdekelték - ahogyan az Őrtornyot sem érdeklik saját tagjaik, vagy korábbi tagjai véleménye - úgy csak annyit fog megérteni a vele történtekből, hogy "őt üldözi a világ" - ergo, ő Jézus igaz követője. Hiszen mégis ki más lenne? Ezzel a fokú ostobasággal nem igazán lehet mit kezdeni, csak elhatárolódni tőle, amíg lehet, és olyan messzire, amennyire lehetséges. Ezért még kifejezetten veszélyes is lehet egy ilyen közösséggel bármiféle kapcsolatot ápolni – de még az olyan emberekkel is, akik elkötelezett és odaadó tagjai ennek az illúziónak -, mivel ha bármi rosszul fog működni az életükben, akkor azt fogják vádolni, aki éppen kéznél lesz, mert ezt tanulták, ez a fixa ideájuk, hogy ők - tökéletlenek ugyan - de Isten kiválasztottjai, akik túlélésre kijelöltek, amíg a szervezethez ragaszkodnak. Ez a "kétagysejtes" gondolkodás még talán elment a múlt évszázad viharos történéseiben - sőt még hasznot is tudtak meríteni az emberek elkeseredettségéből, és kilátástalanságból, kiváltképp a II. világháború után -, de a 21. századra másféle problémamegoldási megközelítésekre lehet szükség, mivel egyre jobban előtérbe kerülnek a személyiségi jogok, az egyéni felelősség kérdése, a női egyenjogúság, a másság elfogadása, a szekuláris gondolkodás, a pszichológiai tudás hétköznapivá válása és a terápiák keresése, melyek nem illenek bele a Tanúk ideológiájába és az információ is végtelen mennyiségben hozzáférhetővé válik, ami miatt már nehéz eltitkolni dolgokat. Az Őrtorony és a társadalmi környezet között különbség figyelhető meg a tendenciákat illetően, mely idővel óhatatlanul arra enged következtetni, hogy alul fog maradni ebben a küzdelemben. Ennek elkerülése egy gyökeres stratégiaváltást kívánna meg, de ennek konstruktív jelei nem láthatóak, mivel az Őrtorony, a hibák beismerése és azok jóvátétele helyett, tovább folytatja a hírneve fényezését, ami miatt egyre nevetségesebbé kezd válni még a saját elkötelezett tagsága szemében is. Ez az utóbbi években inkább  felgyorsította a gyülekezetek elhagyásának tendenciáját. Hiszen, amikor propagandaanyagaik szerint mindig minden jó velük történik és tőlük származik, és minden rosszért a világiak/hitetlenek/hitehagyottak stb. tehetnek, akkor azt a normálisabban gondolkodó tagok is sejteni kezdik, hogy itt valami nem kerek, és ha rászánják magukat a kutatásra, akkor bőven fognak információt találni. Ugyanakkor már nem képesek bevonzani nagyobb tömegeket, ahogyan azt tették az utóbbi évtizedekben. Így az Őrtorony, a saját szempontjából tekintve is, egy hihetetlenül ostoba és átlátszó stratégiát alkalmaz, amivel hosszú távon saját maguk alatt vágják a fát.  

Más vallásos megaszervezeteknek is sikerült fennmaradniuk, sőt még növekedniük is (pl a szcientológusoknak) a nyilvánvaló botrányaik ellenére, így az Őrtorony futurisztikus ábrázolása is lehet az, hogy nincsenek összejövetelek, mert az ilyen termek fenntartása költség, a tagok otthonról „tanulnak” távoktatásban, és befizetik az ezzel járó díjakat, a prédikálás csak jelképes jelentőségű (ahogy már most is az), hogy a „vallás” látszata fenntartható legyen, és így a bevételek adómentességet élvezhessenek. Rendeznek alkalmanként egy-egy nagyobb PR eseményt, nagy felhajtással, sok érzelmes zenével, színpompás hátterekkel, könnyfakasztó drámákkal és a szeretet teátrális megnyilvánulásaiban bővelkedve, hogy "buzdítsák" az amúgy mélyen depressziós tagokat, és demonstrálják magukat a kívülállók előtt. A jelenlegi tagság indoktrinációban tartásához elég kitolni az apokalipszis időpontját, így állandó félelemben, készültségben tartva őket megfelelő mennyiségű bevételt fognak teremteni a vezetők kényelmes életvitelének fenntartásához az elkövetkezendő pár évtizedre. Na, meg még a már meglevő vagyonnal is el lehet sakkozni egy darabig az összevonásokkal, és az épületek értékesítésével.

De akármi lesz is az Őrtorony sorsa, egy biztos: mindig lesz a híveknek egy „kemény magja”, akik bármilyen körülmények között ki fognak tartani az Őrtorony mellett, függetlenül attól, hogy az mit csinál, vagy létezik-e egyáltalán vagy sem. Még ha földalatti mozgalmakba, "bunkerekbe" kell tömörülniük, de akkor is követni fogják a tanokat. A történelem tanulsága szerint a karizmatikus vezetők jóval a haláluk után is még vonzhatnak követőket. Például Russell bibliakutató köre még ma is létezik.....

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate