Lloyd bűnbevallása miatti korlátozás és az idegen nyelvű gyülekezet egyhangúsága lehetőséget adott neki a befelé fordulásra, így egyre többször tette fel magának a kérdést, hogy miben is hisz valójában. Először azok a régóta elnyomott kételyek jöttek felszínre, melyek a szexuális problémák köré kiépített saját szabályrendszere és játszmái mögött álltak, melyeknek lényege az volt, hogy magát a Tanú vallást egy ember általi találmánynak tartotta már jó ideje. Ennek beismerése egy érzelmileg igen nehéz lépésnek bizonyult, és egyáltalán nem volt könnyű hozzáférni az indoktrináció vastag rétegei alatt. Kikerülve az állandó teokratikus tevékenységek és összejövetelek  „buzgalmából”, csupán néhány hónapot vett igénybe annak felismerése, hogy a hite összeomlóban van, mely felismerés szabályszerűen sokkolta a fiatalembert mégpedig olyannyira, hogy képtelen volt ezt szavakba foglalni eleinte. Még feleségével is levélben tudatta:

„Azt kérdezted az előbb, hogy mi ennek az egésznek a gyökere. Erre csak annyit tudok mondani, hogy annyi, hogy halálra vagyok rémülve. Soha életemben nem voltam ennyire ideges. Először életemben komolyan azon gondolkodok, hogy elkülönülök a Jehova Tanúitól. Ezt már csak leírni is szörnyű, és nem is tudom elhinni, hogy megtettem, de pontosan ez az amit érzek”

A dolgok nem mentek azonban teljesen zökkenőmentesen, mivel a család, és a körülmények miatt egy ideig úgy érezte, hogy el kell játszania a Tanú szerepét, így a következő hónapokban sikerült visszakerülnie a gyülekezeti feladatokhoz, előadásokat tartania, és rövid tanulóbeszédeket a teokratikus szolgálati iskolán. Óriási előny volt, hogy legalább a felesége elől nem kellett titkolnia valós érzéseit, aki rendkívül megértőnek és támogatónak bizonyult. „Szerencsére” az idegen nyelvi környezet bekorlátozta részvételét, ami ebben az esetben „jól jött”.

Ebben az időben történt, 2010 októberében, amikor Lloyd apja látogatást tett Horvátországban. A bétel látogatás után Lloyd elmondta neki, hogy nem hiszi, hogy ez Isten szervezete lenne. Apja erre csak annyit mondott, hogy nem ő a legjobb személy, hogy kezelje ezt a gondot, mivel ő ebben érzelmileg túlságosan érintett. Ennyi. A látogatás ideje alatt leginkább hallgatásba burkolódzott.

Az idő múlásával az események felgyorsultak, mivel a „tettetés” nehezen ment Lloyd-nak, és túl sok érzelmi energiáját emészette fel. Egy darabig túl lehet élni az egyórás minimummal (minimális prédikálással, amit a Tanúknak havonta le kell adniuk), amit valaki a munkajelentésébe ír, és amivel el lehet kerülni a tétlenné nyilvánítást és a vének szimatolásait, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Lloyd összeszedte nyugtalanító gondolatait, melyek a következők voltak:

Ezek a gondolatok leírva még valóságosabbnak tűntek, mely egy másik levél megírását sürgették:

„Ezen a ponton már egész biztosan eldöntöttem, hogy tétlen leszek. Ez már csak idő kérdése. Talán hamarosan meg fog ez történni, már a hónap végén, mivel már képtelen vagyok egy újabb hónapot tettetni a „szolgálatban” és egy másik teljesen értelmetlen és drága utazásra a zágrábi kosárlabda stadionba....Egy másik ok, amiért szeretnék minél hamarabb tétlen lenni, mert szeretnék még addig kilépni, amíg van némi tisztelet bennem a Tanúk iránt. Minél többet járok a gyülekezetbe és kongresszusokra, annál mérgesebb leszek, és attól tartok, ha ezt még sokáig folytatom, akkor megkeseredek és nyíltan a Tanúk ellen fordulok, amit egyáltalán nem szeretnék.”

Egy Tanú házasságban egyáltalán nem könnyű ilyen gondolatokkal, érzésekkel szembesülni a házastárstól, hiszen maga a kapcsolat is teljesen a Tanú ideológiára és annak közösségére épülhet fel – amit talán egy kívülálló soha nem tud elképzelni. Főleg olyan esetekben igaz ez, ahol annyira gondosan betartották a felek a szervezet házastárs kiválasztásával kapcsolatos útmutatókat – ahogyan Lloyd betartotta azokat. Lloyd felesége ezen a ponton még teljesen hívő Tanú volt, és nem érzett késztetést arra, hogy csatlakozzon férjéhez, de ő maga sem gyakorolt nyomást ebben rá.

Lloyd egy levelet írt a véneknek abbéli szándékáról, hogy nem szeretne tovább hírnök lenni, melyben megírta, hogy jóllehet a szervezettel kapcsolatosan mélyenszántó kételyei vannak, az utóbbi időben csak a családja kedvéért tettette magát:

„.....ennek ellenére nem hiszem egyedül ez elegendő ok lenne arra, hogy valaki egy olyan valláshoz csatlakozzon, amiben már nem hisz. Mindenkinek „magának kell az igazságot megtalálnia”, és én már nem érzem a szívemben tovább, hogy ez lenne az igazság, annak ellenére, hogy túl sokat tudok a Jehova Tanúi történelméről és hitnézeteiről. Nem hinném, hogy megfelelő lenne továbbra is tettetném magam ebben...”

A vének ezután egy udvarias látogatást tettek, mely alkalommal Lloyd megígérte, hogy legalább az Emlékünnepen (egy évenként megemlékezés, melyen sok tétlen, kizárt vagy „hitetlen” családtag is megjelenik), jelen lesz. Egy másik érzelmileg megterhelő feladat volt tudatni az édesapjával a fejleményeket, aki érthető okokból, nem repdesett örömében. Csak néhány hónappal ezelőtt még a büszkesége volt a fia, aki vénként szolgál, aki most a szégyen és csalódottság forrásává vált.

Az újonnan nyert szabadsággal és érzelmi teher letételével Lloyd felszabadult arra, hogy közelebbről megvizsgálja azokat a tanokat, melyeket eddig tanult a Tanúknál. Egészen eddig csak szigorúan a társulati kiadványokra támaszkodott ebben a vizsgálódásban (azért érdekes, hogy már maguknak a kiadványoknak is egy relatívan őszinte kutatásával is mennyi minden ellentmondást fel lehet fedezni..), de ezek után már nem korlátozta a szervezeti tiltás, ami a „hitehagyott propagandára” vonatkozott. De azért összeszorult gyomorral kezdett nekiállni a külső forrásoknak, mintha valami bűnt követne el. Egy Tanú számára a külvilág olyan, mintha egy sötét és veszélyes erdőn kéne áthaladni, mely tele van vadállatokkal, akik csak arra várnak, hogy felfalhassák....A Wikipédiával kezdte, melyet a szervezet 2011-es Évkönyvében azzal a kritikával illetett, hogy a szerkesztők beazonosítatlanok és képzetlenek. Ez egy „bagoly mondja verébnek” érvelés, hiszen pontosan ez történik a társulati kiadványok esetében is! (csak azt úgy fogalmazzák meg, hogy az írók olyan alázatosak, hogy nem akarják feltárni kilétüket :)) Lloyd kíváncsi lett az Évkönyvben kritizált forrásra, és elcsodálkozott azon, hogy az abban írottak mennyi közös ponton összecsengtek az általa már korábban (a fenti 9. pontban összefoglalt) észrevett dolgokkal.

Ettől aztán felbátorodva összeszedte minden bátorságát, megnyitott egy rettegett „hitehagyott” oldalt. Aki nem volt soha Jehova Tanúja, az el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz egy ilyen oldalra rámennie egy hithű Tanúnak. 

Ez volt a JWfacts.com.

Lloyd először a szerkesztő személyét és indítékát próbálta megfejteni. Mély benyomást tett rá Paul Grundy bemutatkozása és konfrontációt kerülő stílusa, mivel az olvasókat nem akarta meggyőzni semmilyen „újabb vallásos igazságokról”, viszont pontos és rengeteg információt tár fel a szervezet történelméről, amiket egy átlag Jehova Tanúja sosem hallott. Rutherford kiegyezésre törekvő levelet írt volna Hitlernek? Az Őrtorony az ENSZ egyik NGO-jának tagja volt? Lloyd kezdte kapisgálni, hogy ő csak a jéghegy csúcsát érintette a maga 9 pontjával.

Raymond Franz-ról is csak annyit tudtunk az Őrtorony lebutított verziójából, hogy még egy korábbi VT tag is hitehagyottá vált, sőt még egy könyvet is kiadott, amiben másokat is erre akar rászedni. Se név, se könyvcím. Ezzel szemben mennyi minden részlet megtudható A lelkiismeret válsága című könyvből, amit a szervezet emberei nem szeretnének, hogy a tagok megtudjanak. Lloydnak nehezére esett magában tartania a felfedezéseit, így eleinte levelezésekben megosztotta azokat barátaival, de hamar felismerte, hogy ha bármi gyanúsat mond, akkor rögtön hitehagyás vádjával kizárhatják és elválasztják a családjától. Ezért inkább depresszióra hívatkozva visszahúzódott ettől.

Időközben a helyi gyülekezet véneit meglátogatta egy erőskezű testvér a zágrábi bételből, aki nem akarta annyiban hagyni Lloyd eltávolodását. Elkezdett „titkos bűnök” után kutatni, és nem átallotta derogálni Lloyd feleségét sem, aki még ezen a ponton aktív, gyülekezetbejáró Tanú volt. Valódi emberhajsza kezdődött, amit először a vének „buzdításnak” akartak beállítani. Amikor ezt Lloyd nem kérte, akkor más úton próbálkoztak: meghívták őt és feleségét egy ebédre, ahol kötetlen beszélgetés gyanánt a munkájukról kérdezték őket (fordítással és tolmácsolással foglalkoztak). Ők gyanútlanul elmondták, hogy alkalmanként, mikor sok munkájuk van, már Tanúkat is bevonnak a fordításokba, amiből a vének arra következtettek, hogy Lloyd csak azért akar a szervezetben bent maradni, mert ki akarja használni a testvéreket, mint olcsó munkaerőt. Ilyen egyértelmű rosszindulatú gyanúsítgatás után, a házaspár úgy döntött, hogy inkább kihagyja a vénektől jövő „buzdítást”, és ha a vének nem tartják be a szabályokat, akkor őket sem kötelezhetik arra, hogy szóba álljanak velük azok után a sértések, gyanúsítgatások után, melyeket tapasztaltak részükről. Ez arra jó volt, hogy Lloyd időt nyert, ami lehetőséget adott neki további kutatások végzésére. Végül 2011. októberében elindította a JWSurvey.org weboldalt a „John Cedars” álnév alatt – mivel ekkor még papíron Tanú volt -, mely azóta is folyamatosan frissül a legújabb ex-Tanú hírekkel.

Mielőtt a történet fonala tovább menne, a következő fejezetekben részletesebben bepillanthatunk a szervezet alapítóinak és első vezetőinek életébe, annak történelmébe és főbb tanainak kialakulásába, melyet minden Jehova Tanújának ismernie kell (kéne) – illetve joga lenne ismerni -, arról a szervezetről, mely oly sokat követel tőlük, és amiért oly sokat áldoztak fel életükből, szabadidejükből.

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate