Teokrácia vagy hierarchia? Ez attól függ....mitől is?
2017. augusztus 07. írta: t.csilla

Teokrácia vagy hierarchia? Ez attól függ....mitől is?

Vonakodó hitehagyott 11. rész

"A kereszténység sok vallási csoportjával ellentétben Jehova Tanúi nem maguk határozzák meg, hogy milyen felépítésű legyen a szellemi vezetés, amelynek az irányítása alatt szervezetük működik. Ezek az őszinte keresztények igyekeznek ragaszkodni Jehova irányadó mértékeihez. Felvigyázóik nem olyan egyházi vezetés által kerülnek hivatalukba, amelyben a helyi gyülekezet, a hierarchikus rend vagy egy vallási képviselőtestület hoz döntést. Ha a világi elemek megpróbálnak beleavatkozni ezekbe a kinevezésekbe, Jehova népe nem hajlandó megalkudni. Rendíthetetlenül kitartanak a mellett az álláspont mellett, melyet oly kifejezően fogalmaztak meg az apostolok az első században, amikor kijelentették: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29). A Tanúk tehát mindenben alárendelik magukat Istennek (Héberek 12:9; Jakab 4:7). A teokratikus eljárás követése Isten helyeslésével találkozik."

Őrtorony 2001. 1/15. Teokratikusan kinevezett felvigyázók és kisegítőszolgák

Sokan Jehova Tanúi közül ebben a hitben voltunk a szervezet teokratikus vezetését illetően, ami nem hierarchikus, mint a „hamis vallásokban”, de nem is demokratikus (hogy miért nem, érdemes az egész cikket elolvasni, már azért is, hogy kellőképpen fel legyél készülve a realitással történő találkozásra...).

Aki valaha is volt Jehova Tanúja, az jól tudja, hogy a pásztorkodással megbízott személyek valóságos kiskirályok lehetnek alkalmanként. Ez nem azért van így, mert ők olyan gonosz emberek lennének (sőt az esetek többségében talán nem ez a helyzet), hanem azért, mert tevékenységüket ugyan „pásztorkodásnak” nevezik, a valóságban mégsem a gondjaikra bízott egyének érdekeit tekintik elsődlegesnek, hanem az őket kinevező Szervezetét. De mi van akkor, ha ez mégsem így van, és a vének megfordítják a prioritásokat? Ez talán sokunk számára, akik leginkább ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk, szinte elképzelhetetlennek tűnhet. Pedig volt ilyen a szervezet történelmében, legalább két esetben, mégpedig királyság-termek tulajdonjoga feletti vitákkal kapcsolatban.

1985-ben a texasi Bonham gyülekezet vénei az 1975-ös világvége próféciával és azt követő teológiai kérdésekkel kapcsolatban egy levelet küldtek az Őrtorony Társulatnak, mint akiktől vallási téren útmutatást vártak. A válasz az volt, hogy ne tegyenek fel arcátlanul a tárgyhoz nem tartozó kérdéseket, inkább végezzék a feladataikat. Ezzel nem voltak teljesen boldogok a vének (név szerint: Wendel Baker, Trymer L. Berry, James E. Coleman, Ralph E. Deal, Tony M. Jones), így a szervezet először törölte őket hivatalukból, majd közölte velük, hogy mindannyian ki vannak közösítve és helyettük új véneket neveztek ki. Még a Királyság-terem zárját is kicserélték, hogy ne tudjanak bemenni a kizárt vének.

A baj az volt, hogy a kizárt vének voltak hivatalosan a helyi terem megbízott vagyonkezelői és gondnokai, így perre vitték az ügyet, melyet meg is nyertek. (Gondolom erről a perről is annyit lehet olvasni a szervezeti kiadványokban, mint az Olin Moyle-perről :) ). A termet megkapták a kizárt vének és az őket körülvevő csoport (ami a gyülekezet kb 75%), míg a szervezetnek egy másikat kellett építtetnie.

Az eset azonban nem csak ezért érdekes. A Társulat akkori alelnöke, Don Adams, ugyanis a bírósági tárgyaláson azzal érvelt, hogy a szervezet egy vallásos „hierarchia”, melyet felülről irányítanak, így joguk van a kinevezett gondnokokat eltávolítani pozíciójukból, ha azok nem felelnek meg elvárásaiknak. Ez már csak azért is megérdemli figyelmünket, mert egy 1966-os Őrtoronyban kijelentették, hogy ’felszabadultak a hierarchikus és gyülekezeti egyházi formáktól (mely kifejezéseket úgyis leginkább csak a „hamis vallás”-sal kapcsolatban használtak), mivel ezek írásellenesek’. Ezzel ellentétben ők ún. „teokratikusan” irányítottak, vagyis nem emberek által, hanem egyenesen Isten által. Úgy tűnik azonban, hogy ha ingatlan tulajdoni kérdésekkel néznek szembe, akkor mégis csak előveszik a jó öreg hierarchiát a fiókból :) ! De az is lehet, hogy csak lehullott az álarc! Mindenesetre ügyes húzás!

Egy korabeli ex Tanúk által kiadott szórólap, mely a katolikus egyház és a Jehova Tanúi hierarchikus felépítése közötti párhuzamra utal. http://www.answerjw.com/cftf/Bonham/

Természetesen tanulva a bonhami esetből, változtatásokat vezettek be arra vonatkozólag, hogy azok a megbízottak, akik nem a szervezet kívánsága szerint használják fel az épületeket, eltávolíthatóak lehessenek ebből a hivatalos pozícióból is (a vallásos pozíciójukkal egyidőben).

A 2005-ben és a 2009-ben kiadott két dokumentumot, melyek a tulajdonjogi változásokról számolnak be, nem tudtam magyar nyelven elérni. Alább belinkelem a két angol nyelvű forrást, az egyik a szervezet saját honlapja (ahol a megadott forrás nem megnyitható), a másik egy kizárt személy szervezeti dokumentumokról szóló gyűjteménye (ami csak mutatja a dokumentumot, de persze eltávolították az eredeti forrást)

https://wol.jw.org/en/wol/d/r1/lp-e/1200273264

 http://avoidjw.org/forms/

Igen ám, de ekkor felmerül a kérdés, hogy kinek kell finanszíroznia a Királyság-termek felújítását. 2011-ben a Menlo Park gyülekezetet éppen a nagyotmondásáról hírhedt körzetfelvigyázó, egy bizonyos Paul Koehler látogatta meg, aki a Királyság-terem felújítására tett javaslatot, amit a helyi vén Jason Cobb és társai tiszteletteljesen elutasítottak. A rendelkezésemre álló források szerint, erősen feltételezhető, hogy Koehler az ingatlan felújításával egyidőben egy körzetfelvigyázói lakosztályt szeretett volna kialakíttatni a helyi vénekkel – természetesen a gyülekezet költségére és munkájával -, amibe ők nem mentek bele. Koehler ekkor igyekezett elérni, hogy a szomszédos Redwood gyülekezetből áthozza Menlo Parkba egy rokonát és annak barátait, akikkel könnyebben kivitelezhette volna tervét. Emiatt tettek panaszt a vének rá a Szervezetnél, amely a már megszokott módon reagált, vagyis leváltotta őket, mint  akik ’nem engedelmeskednek Jehova kinevezett képviselőjének’. Majd emiatt lázadt fel később az egész gyülekezet, amiért az ő munkájukból és pénzükből kialakított helységgel más akart rendelkezni.

Úgy tűnik a menlo parki vének két tűz közé kerültek: vagy beperelik a szervezetet a gyülekezetük vagyonának védelmében, vagy a helyiek perelik be őket azért, mert nem védték meg vagyonukat a szervezettel szemben. Jason Cobb és társaik perre mentek, arra apellálva, hogy a szervezet nem hierarchikus felépítésű, így nincs joga ilyen módon beleszólni a biblitanulmányozók helyi közösségébe. A per évekig elhúzódott, és sok mellékszála lett. Sajnos nem tudtam egyértelműen kideríteni a forrásokból, hogy vége lett-e már, és ha igen, akkor milyen eredménnyel zárult. Lloyd szerint Cobb-ék naívak voltak a szervezet teokratikus elrendezését illetően (amit állandóan és folyton kihangsúlyoznak önmagukkal kapcsolatban, mint a feljebb idézett 2001-es Őrtorony cikkben is tették) és abban, hogy nem vették számításba azt, hogy egy erős kontrollt gyakorló szektával van dolguk. Elképzelhető, hogy a teokráciáról és testvéri egyenlőségről szóló (tév)hit sokba került/fog kerülni nekik (ami egyfajta jelképévé válhat a hamis ideológiákban történő hitnek, és kihangsúlyozhatja annak fontosságát, hogy a Tanúknak – akár bent akarnak maradni a szervezetben, akár el akarják azt hagyni – létkérdés megismerniük az őket uraló szervezet valódi természetét).

A bírósági tárgyaláson a Szervezetet képviselő ügyvéd, Calvin Rouse, aki szerényen a Jehova Tanú nemzeti szervezetének tanácsadójaként mutatkozott be, egyenesen Brooklynból, a következőket mondta az általa képviselt Szervezet felépítéséről:

„Igazából nekem nem is kéne itt lennem, de ez a gyülekezet egyike a 13000 amerikai gyülekezeteinknek. Mi éppen olyan hierarchikusan szerveződött vallás vagyunk, mint a katolikus egyház. Amikor a Pápa elrendeli egy pap törlését, vagyis megszünteti hivatalát [az eredeti szöveg a „kicking him out” kifejezést használja, ami arra utal, hogy kirúgja az illetőt – szerk.], akkor a továbbiakban a hitközösség semmilyen ügyébe nem szólhat bele.

Ugyanez a helyzet állt elő ebben a panaszban. Panaszában [Jason Cobb] felhozza, hogy vissza szeretne kerülni a hivatalába, mint a Menlo Park gyülekezet vezetője és tisztviselője. Ez pedig ellentétes a mi egyházunk szabályaival és belső eljárásaival. Elhoztuk a szervezetünk belső szabályrendszeréről szóló könyveket, és tanúkkal is bizonyítani tudjuk, hogy egy hierarchikus felépítésű szervezetről van szó, amely felülről lefelé irányít. Az egyházunkhoz tartozó épületek és ingatlanok tulajdon és felügyeleti jogát minden körülmények között megvédjük.”

Vagyis ha vagyonról és anyagiakról van szó, akkor a testvéri közösségről, isteni irányítottságról szóló dumát félreteszik és helyette egy éppen olyan közönséges egyházzá alakulnak át, amit folyamatosan szidalmaznak, hamis vallásnak bélyegeznek, és amelyből a híveiknek „ki kellett futniuk”, ha a megmentés bárkájába – vagyis Jehova szervezetébe – akartak bekerülni.

Rouse fentebb idézett szavai az alábbi dokumentum 4-5 oldalán olvashatóak:

http://ex-jw.com/wp-content/uploads/2012/05/Court-Trial-Testimony-Redwood-City-1-25.pdf

Ugyanebben a szövegben kicsit tovább olvasva eljutunk Jason Cobb vallomásához, mely a legtöbb Jehova Tanúja naív hitét tükrözi vissza a szervezet felépítését illetően:

„A valóság az, hogy a Jehova Tanúi szervezet, mint vallás, nem hierarchikus felépítésű. Jehova Tanúi nem használják ezt a kifejezést a saját vallásos nézeteikkel kapcsolatban. Ebben hiszünk egyénileg és ezt az értékrendet hirdetjük prédikálásunk és tanításunkban a közösségünkben.....Annak az irányításnak leírására, mely a szervezetünk rendszerének stílusára utal a „teokratikus” szót használjuk....de természetesen létezik egy szervezeti rendszer is, amely a felelősségek különféle szintjeiből áll. De nem tekintjük magunkat hierarchiának, melynek bizonyítására a Jehova Tanúi vezető folyóiratát hoznám fel, amely az egész világ előtt jól ismert, és amely világosan bebizonyítja az állításomat”

Cobb nyilvánvalóan a bevezetőben említett Őrtorony cikkre vagy ahhoz hasonló írásokra utalhatott, amit odaadó Jehova Tanújaként magáévá tett – és melyikünk nem. Még a keresztelkedési kérdésben is ez szerepel:

"Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként, Isten szellemtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?”

A hívők abban a hitben csatlakoznak a csoporthoz, hogy nem egy hierarchikus vallási szervezetbe lépnek be a keresztelkedésükkel – melyből éppen talán „kimenekülhettek” -, hanem egy szellemtől irányított szervezetbe. A valóságban ennek éppen az ellenkezője történik: egy őket kontrolláló szekta bábjaivá válnak, akiktől feltétlen engedelmességet várnak el – sőt követelnek meg.

Akkor most a szervezetet képviselő Rouse vagy az azt szolgáló Cobb szavai álltak közelebb az Őrtorony tanításáihoz? Ennek eldöntését az olvasóra bízom, de nekem úgy tűnik, hogy amikor kőkemény anyagi dolgokról van szó, a Szervezet képviselői félreteszik a nyilvánosság és az indoktrinált tagok beetetésére szolgáló vallásos falvédőszöveget, és tisztán hatalmi kérdéssé alakítják azt – szembeköpve ezzel saját magukat. Ehhez is gyomor kell, és kellenek olyan emberek, akik képesek ilyesmire (ja, mert a "szervezet" mint olyan nem létezik az őket támogató és kiszolgáló emberek nélkül, mint ahogy olyan dolog sincs, hogy "gyümölcs", ehelyett van alma, körte, szilva, banán stb).

De nem furcsa az, hogy a Szervezet képviselői az általuk képviselt szervezet tanításaival pontosan ellentétesen vallanak a bíróságon? Valahogy olybá tűnik, mintha saját magukkal harcolnának.....vagy mintha meghasonlottak lennének önmagukban. És a híveknek azért kell kardoskodniuk, hogy vezetőik vegyék már komolyan azt, amit leírtak, és amit – nem mellesleg - tőlük utolsó betűig megkövetelnek? Az azért mégis elgondolkoztató, hogy vajon még milyen más területen mehetnek ellene a saját maguk által lefektetett „bibliai irányadó mértékeknek”? Ugye, nem ártana tudni erről, hogy az ember ne másszon bele a csapdájukba?

Bonham és Menlo Park történetei nem a lázadásról, de még csak nem is a tulajdonjogokról szólnak, hanem a szervezet felépítésének rendszeréről – arról, ami a hívek fejében él, és annak realitásáról.

De ha már egyszer hierarchia, akkor érdemes ezt közelebbről megismerni. Erről fog szólni a sorozat következő része.

 

További írások a témában:

http://jtinfo.blog.hu/2011/02/13/ebredo_gyulekezetek

http://jtinfo.blog.hu/2014/06/05/haboru_egy_epuletert

http://jehovatanui.blog.hu/2014/06/03/kiralysag-terem_foglalas_egy_masik_szemszogbol_nezve

Angolul tudóknak:

http://ex-jw.com/tag/menlo-park

 

Forrás:
Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr3912721876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása