RAYMOND FRANZ

2. fejezet /1.  Isten közlési csatornája

„Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!“ 1.Thessalonika 5:21„

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” 1.János 4:1           

Egy 18. századbeli kitűnő brit kutató, aki egyben vallási elöljáró is volt és ismert a polgári és vallási szabadság irányábam megnyilvánuló szeretetéről, nagy nyomatékkal jelentette ki:

A tekintély súlya a legnagyobb és legösszeegyeztethetetlenebb ellensége az igazságnak és az elmélkedésnek, melyet ez a világ egyáltalán nyújthat. Az összes többi fegyvere, melyek közé tartozik a szofisztika, a megbízhatóság látszata, a hazugság leleplezése vagy az okoskodó meggyőzés, mellyel egy ügyes vitatkozó rendelkezik, felfedhetők és felhasználhatók ugyanazon igazság érdekében, melyet ezeknek kellene eltakarniuk. De a tekintély ellen  nincs védelem.

Ha a tekintély, vagy a megbízás magasabb forrásból tényleg eredendően ellensége az igazságnak, akkor eredendően szintén ellensége a szabadságnak, mert az igazság a szabadság elsődleges forrása, az az igazság, ami bennünket szabadokká tesz. Ha a hibát egyenlő küzdelem kényszerítik, hogy szembenézzen az igazsággal, akkor hálásan megleli a kedvenc fegyverét és szilárd védelmét a tekintély súlyának használatában, vagyis a magasabb forrás-eredet általi megbízatásában. Éppen ezért nagyon jó állandóan arra emlékezni, hogy az úgynevezett magasabb forrás, sokszor csak egyszerű szinonímája magának a hibának.

Ismert tény, hogy különösen azok, akik elfogadják a földi, vallási tekintélyt mint irányadót, nagyon könnyen elutasítanak bármit, ami  összeütközésbe kerül ezzel a tekintéllyel. Így egyáltalán nem számít a bibliaversek ereje vagy a logikus bizonyíték meggyőző mivolta, mely magukon a bizonyítékokon alapul – előbb vagy utóbb minden elutasításra kerül hivatkozva a különleges megbízatásra, mellyel az adott vallási tekintély van felhatalmazva, mely a félrevezetett egyén szemében az igazság egyedüli mértéke.

A valóságban Jehova Tanúinak túlnyomó többsége elutasít minden bizonyítékot és  tanúbizonyságot az Írásokból még azelőtt, hogy azokat meghallgatná – mivel a vezetőségük úgy döntött, hogy azokat el kell utasítaniuk. Azok, akik ilyen vezetésnek alárendelik magukat, meg vannak fosztva attól a szabadságtól, hogy saját maguk döntsék el, hogy az adott információ igaz vagy téves, hasznos vagy káros. Természetes, hogy a fent említettek nemcsak Jehova Tanúira érvényesek, hanem mindenkire, aki megengedi, hogy egy földi vallási tekintély, számára egy végső bírónak bizonyuljon annak megítélésében, mi a helyes és helytelen. Ha azt választja, hogy hagyja ezt a felsőbb hatalmat, hogy helyette gondolkodjon, beszéljen és hozza meg döntéseit, akkor számára érthetően semmilyen bizonyíték sem elégséges az ilyen tekintély érvelésével szemben, nem fontos, mivel a tekintély súlya ellen nincs bizonyíték.

És szinte tipikus, hogy Isten földi képviselőinek, nem kell másoknak megmagyarázniuk, hogy miért is utasítanak el vagy miért is fogadnak el valamit, vagy éppen megcáfolniuk valamilyen bizonyítékokat. Vagy elítél vagy megszentel.

És ez az alapvető probléma, így érzékelem ezt én személyesen, és ha az ember ezt nem érti meg, akkor csak nehezen ért meg bármi mást is. Legalábbis ez így volt az én esetemben. Az emberek nem tarthatnak igényt nagyobb tekintélyre, mint, hogy azt állítsák magukról, hogy Isten megbízásából beszélnek. Kivéve, ha azt állítanák magukról, hogy nemcsak Isten megbízásából beszélnek, hanem ezt rajtuk kívül senki más nem teszi, ők az egyetlenek, akiket Isten felhasznál arra, hogy tudassa az emberiséggel akaratát.

Ha egyáltalán létezne ember vagy emberek csoportja, akik meg lennének bízva ezzel a világraszóló feladattal, akkor feltételezhetnénk, hogy a feladat természete megtölti annak tökéletlen és bűnös hordozóját alázattal és Istenfélelemmel.

Említsünk meg egy ideillő szemléltetést, mondjuk, hogy egy király kiküldi a rabszolgáját, hogy másoknak így jelentse be akaratát. Ez a rabszolga azonban saját fontosságának tudatában úgy határozna, hogy az alázat az már a múlté, és elkezdené a király üzenetéhez hozzáadni saját függelékeit. Ugyanakkor ragaszkodna ahhoz, hogy kivétel nélkül mindazok, akik őt hallgatják, hitelesnek fogadják el az általa átdolgozott királyi üzenetet. S mindaz, aki esetleg megpróbálna bármit is megkérdezni az egyéni üzenetéből, az elveszítené kegyeit, és az elkövetkezőkre való tekintettel kioktatnák, hogy a királyi küldött szavait senki és semmikor sem kérdőjelezi meg.

Ezzel ellentétben, az igazán alázatos küldött, aggódva kerülne bárminemű eltérést a király szavaitól. Ha pedig szavainak hitelességét kérik számon tőle, nem lesz haragos és nem is fogja kritizálni azokat, akik eldöntötték, hogy azt megvizsgálják, hogy a hír pontosan adták át, szépítések és változások nélkül.

Az Őrtorony Társulat ismételten kijelenti, hogy mindaz amit közzétesz, az a hallgatók életéről és haláláról dönt. Ez a szervezet nem is rejtegeti, hogy Isten által, a világmindenség szuverén uralkodója által kiválasztott, hogy az ő üzenete az Isten üzenete az egész emberiség számára, s mindaz el lesz pusztítva aki nem hallgat üzenetére. Szükséges megjegyeznünk, hogy más vallások is hasonló álláspontot képviselnek.

Ilyen súlyos és fontos üzenetet nem lenne szabad elfogadni alaposabb kutatás nélkül. Ha mindebbe belelgondolunk, akkor ez az állítás annyira feltűnő, hogy elfogadása sokkal nagyobb elővigyázatosságot követel meg. Nemcsak az emberi tényezőről van szó. Az Isten iránti tiszteletünk követeli meg, hogy győződjünk meg arról, rendelkezik-e a hirdetett üzenet az Ő jóváhagyásával, és hogy nem volt-e valahogy megváltoztatva vagy bővítve. Valóban minél inkább tiszteljük Istent, annál inkább fogunk ilyen komoly üzeneten elmélkedni.

Megerősíthetem azt a tényt, hogy az Őrtorony Társulat önmagát az egyetlen igaz isteni közlési csatornának tartja itt a földön. Nézete szerint kétség nem fér hozzá, hogy aki elutasítja üzenetét, az Isten üzenetét utasítja el. Az a bírósági per, amely 1954 ben zajlott le Skóciában, bizonyítja, mi is történik a szervezet szerint azokkal az emberekkel, akik elutasítják amit éppen hirdet. A Walshi perként ismert bírósági per, azt a kérdést vizsgálta, hogy a Szervezet egy úgynevezett elnöklőfelvigyázója Skóciában felruházható-e a vallás hivatalos képviselőjének tisztségével. A nagybátyámtól (a Társulat későbbi elnöke), a múltban gyakran hallottam említéseket a perről, de csakis azok után, hogy saját szememmel tudtam tanulmányozni a bírósági jegyzeteket, voltam képes teljesen felfogni, milyen más kérdéseket is érintett a per.

A skót hivatalok beleegyezésével a következő sorokban bátorkodom közzétenni a bírósági perről készült jegyzőkönyv részleteit. Fred Franz, akiről említést tettem, ebben az időszakban a Szervezet helyettes elnöke volt, s úgy említik meg, mint az első tanú. Az itt következő bírósági jegyzőkönyvrészlet az ő saját vallomása. A szövegben az általam alkalmazott kiemelés vastagon szedve található. Az eredeti jegyzetekben a szöveg ezen részei nem voltak kiemelve.
A K betű a kérdezőt jelenti, a V betű a válaszolót.

K: A rendszeres időközönként megjelenő folyóiratokon kívül, rendszeresen adnak ki rövid teológiai értekezéseket és könyveket?
V: Igen
K: Ezt helyesen úgy értelmezhetem, hogy ezekben a kiadványokban a tantételeiket fejtik ki?
V: Igen
K: Ezek a tantételek kötelezőek a Szervezet tagjai számára?
V: Igen
K: A pontosítás kedvéért: Ezeknek a tantételeknek az elfogadása önkéntes, vagy kötelező azok számára, kik az önök szervezetében szeretnének maradni?
V: Ez kötelező.

Az eskü alatt tett tanúvallomás szerint Fred Franznak, Jehova Tanúi szervezete képviselőjének vallomása szerint, senkinek, aki Jehova Tanúja szeretne maradni, nincs más lehetősége, vagy más szavakkal kifejezve, nem marad semmi más sem számára, csak hogy azonosuljon minden ezen szervezet által publikált  kijelentéssel. Azok elfogadását határozottan megkövetelik tőlük. Ennek a hozzáállásnak az eredményeit, a vallomás következő szakaszában fejtik ki:

K: Azt várják tehát, hogy az önök tanítása alapján a földön teljesen új társadalmi rendszer fog létrejönni?
V: Igen. A megújult földön az új világ társadalma új egek által lesz irányítva, mert az ó föld és az ó egek elmúlnak Armageddonkor.
K: Az új föld lakói, kizárólag csak Jehova Tanúi lesznek?
V: Kezdetben kizárólag Jehova Tanúiról lesz szó. A felkentek maradéka arra vár, hogy túlélik Armageddont közösen  a más juhok nagy sokaságával. A felkentek maradéka Armageddon után csak átmenetileg lesz a földön, míg hűségben betölti földi pályafutását és meghal, de a más juhok, ha engedelmeskednek Isten akaratának, örökké fognak élni a földön.

A pozitív reakció Jehova Tanúi üzenetére lényegében élet-halál kérdése, mivel azok, akik túlélik Armageddont, kizárólag Jehova Tanúi lehetnek. De mi történik ha a gyülekezet egyik tagja lelkiismerete alapján elutasítja a szervezet valamely tantételét, mert arról győződött meg, hogy ez a tantétel nélkülözi az egészséges bibliai alapot? Ezért ki lesz közösítve? Mi a szervezet hivatalos tanítása a kiközösített személyekkel kapcsolatban, akik nem térnek vissza a szervezethez? Az eskü alatt történő tanúvallomás így folytatódik:

K: Ha szükségesnek tartják, történnek fegyelmi intézkedések?
V: Igen, történnek.
K: Nem fogok részletekbe bocsájtkozni, de megkérdezem. Vannak olyan kihágások, melyeknél a visszatérés lehetősége nélküli kiközösítés történik?
V: Az exkommunikáció végül a kiközösített pusztulásához vezethet, ha az illető nem változtat viselkedésén, és ha a szervezetünkön kívül fog élni, akkor nincs számára semmilyen remény sem az új világban való életre, és ha valaki a viselkedésével a Szent Szellem ellen vét, akkor nem létezik lehetőség a visszatérésre.

A brit kormány jogi képviselője később megemlített bizonyos tantételeket, melyeket időközben az Őrtorony Társulat elvetett, és többek között bemutatta az időszakok teljesen konkrét  számítását. Majd megkérdezte, mi történt azzal, aki eltérően a Társulattól azt állította, hogy tévedésről van szó, hibás tantételről, és elutasította, hogy azt elfogadja? Hogyan viszonyult a szervezet egy ilyen egyénhez? A következő részben erről olvashatunk:

K: Nem úgy van az, hogy Russell pásztor az 1874-es évvel számolt?
V: Nem.
K: Nem úgy van az, hogy 1914 es évet megelőző dátumot határozott meg?
V: Igen.
K: Milyen dátumot határozott meg?
V: Meghatározta, hogy a pogányok idejének a vége 1914-ben lesz.
K: Igaz az, hogy számára az 1874 es esztendő fontos dátumot jelölt?
V: Úgy értelmeztük, hogy az 1874-es esztendő Jézus szellemi eljövetelének az éve volt.
K: Azt mondja:“úgy értelmeztük“?
V: Úgy mondom.
K: Ezen tantétel elfogadása meg volt követelve minden Jehova Tanújától?
V: Igen.
K: De ezt már nem tanítják, ugye?
V: Nem.
K: Russell pásztor ezt a tantételt Dániel értelmezésére alapozta, igaz?
V: Részben.
K: Kimondottan Dániel 7.  fejezetének 7. verse, és a 12. fejezet 12. verse?
V: Daniel 7:7 a Daniel 12:12. Mit mondott mit értett ezen verseken?
K: Az 1874-es évet, mint kulcsfontosságú dátumot és mint Krisztus második eljövetelének a dátumát.
V: Nem.
K: Akkor mit is mondott egyáltalán erről a dátumról? Talán nem értettem meg önt helyesen.
V: Az 1874-es évet nem ezekre a Dánieltől való versekre alapozta.
K: Ezekre a versekre alapozta és azon véleményre, hogy az Osztrák-Német birodalom 539-ben alakult meg?
V: Igen. Az 539-es év az a dátum volt, melyet felhasznált számításaiban. De az 1874-es év nem ezen alapult.
K: De olyan számítás volt ez, melyet már a Társulat igazgatótanácsa napjainkban nem fogad el?
V: Ez igaz.
K: Akkor igazam van, csak szeretnék bizonyságot nyerni, megvonni pontosabban a helyzet határát, teljesen kötelező volt a Tanúk számára elfogadni ezt a hibás számítást?
V: Igen.
K: Tehát az, amit ma a Társulat igazságként publikál, pár éven belül megváltozhat, és tévedésként jelölhetik meg?
V: Ezt majd meglátjuk.
K: És ezalatt, úgy mint korábban, most is minden Jehova Tanúja egy tévedéshez fog ragaszkodni?
V: Lehetséges, hogy az Írások nem helytálló alkalmazásához fognak ragaszkodni.
K: Tévedéshez?
V: Tévedéshez.

Ezek után újból sorra került a kérdés, hogy milyen nagy a tekintélye az Őrtorony Társulat kiadványainak. Az elnök helyettese az egyik pillanatban azt mondta, „hogy senki sincs kényszerítve (a magyarázatot) elfogadni“, de ahogy azt a következőkben az eskü alatt tett vallomásából látjuk, végül visszatért eredeti kijelentéséhez:

V:  Ha valaki szeretné hogy kineveznék a gyülekezet szolgájának, jól meg kell értenie ezen könyvek tartalmát.
K: De mi van a keresztséggel, a keresztség nem azt jelenti, hogy az illető szolgának van kinevezve általa?
V: Igen.
K: Vagyis még mielőtt megkeresztelkedne, az illetőnek ismernie kell ezeket a könyveket?
V: Meg kell értenie Isten elhatározását s ezt úgy, ahogy ezek a könyvek magyarázzák.
K: Megmagyarázva ezekben a könyvekben, azt érti ezalatt, hogy megmagyarázva a Biblia értelmezéseként?
V: Ezek a könyvek az egész Írást magyarázzák.
K: Úgy gondolja ezt, hogy ezek kötelező magyarázatok?
V: A Bibliát vagy nézeteket tárnak fel melyek benne foglaltak, és az olvasó ezeket a nézeteket kutatja s összehasonlítja a Bibliával, hogy talál-e bennük támogatást?
K: Hogy mit csinál az olvasó?
V: Vizsgálja azokat a  véleményeket hogy található-e számukra támogatás a Bibliában. Ahogy azt az apostol kijelentette: „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok.“
K: Tehát úgy értem, kérem javítson ki ha tévednék, hogy Jehova Tanújának úgy kell elfogadnia  igazságként a Bibliát és annak magyarázatát, ahogy ezekben a könyvekben megtalálhatóak, melyekről említést tettem?
V: De ő erre nincs kényszerítve, keresztény joga van arra, hogy az írásokat vizsgálja s meggyőződjön, hogy a magyarázat megfelelő számára.
K: De, ha arra a következtetésre jut, hogy az Írás nem támogatja a magyarázatot, vagy a magyarázat nem támogatja az Írást, milyen lehetőségei vannak?
V: A bibliavers azért van ott megemlítve, hogy támogassa az adott magyarázatot. Azért van ott.
K: De mit tegyen egy olyan valaki, aki úgy gondolja, hogy az írás és a magyarázatok ezekben a könyvekben ellentmondanak egymásnak?
V: Kellene mutatnia nekem egy ilyen embert, csak akkor tudnék önnek válaszolni, vagy ő tudna válaszolni önnek.
K: Ezzel arra utal, hogy amikor az egyének olvassák ezeket a könyveket és a Bibliát, joguk van saját véleményt alkotni, a Szent Írás saját magyarázatát?
V: Ha.....
K: Válaszolna kérem igennel vagy nemmel s majd pontosítaná válaszát?
V: Nem. Nincs (joga arra). Szeretné, ha azonnal  pontosítanék?
K: Igen, kérem.
V: A Bibliavers, az a magyarázat alátámasztásaként van feltüntetve, így ha az olvasó kikeresi az adott szöveget és ellenőrzi annak magyarázatát, úgy világossá válik számára a teljes bibliai nézőpont, bibliai megértés, pontosan ahogy az meg van említve a Cselekedetek könyve 17. rész 11. versében, hogy a... Béreabeliek nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
K: Egy Tanúnak nem marad más választása, mint hogy kötelezőként fogadja el azt ami publikálva van az Őrtoronyban, vagy az Informátorban vagy az Ébredjetekben, beleértve mindazt az utasítást, melyek számára vannak közzétéve ezekben a kiadványokban, nem igaz?
V: Muszáj elfogadnia.

.........

K: Ha valaki a világban olyan helyzetben találja magát, hogy csak a Biblia áll a rendelkezésére, és nincs hozzáférése a Társulat traktátusaihoz és kiadványaihoz, van-e egyáltalán valamilyen esélye a megmentésre?
V: Akkor a Bibliájától függ.
K: Képes lesz ara, hogy azt helyesen értelmezze?
V: Nem.
K: Nem szeretném elkezdeni önnek felsorolni a Bibliaverseket, de nem azt mondta Jézus, „aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal?“
V: Igen.

Ezen tanúvallomásából nyilvánvaló, hogy az üzenet, melyet Isten közlési csatornája az Őrtoronyban tesz közzé ebben a 20. században az egyetlen lehetséges mód, mely által az emberek itt a földön szert tehetnek a bibliai ismeretre. És ha valaki ebben a változatban azt nem fogadja el, az Isten haragját és a biztos halált vonja magára.

Egyelőre azonban csak egy ember vallomásával ismerkedhettünk meg, Fred Franz vallomásával, a Társulat helyettes elnökének a vallomásával. Ezen bírósági peren Skóciában a szervezet központjából további  két magas tisztségű  képviselő jelent meg. Megegyeztek az ő kijelentéseik Fred Franz szavaival? Az egyik ezen elöljáró a Társulat jogi képviselője Hayden C. Covington volt. Lejjebb mutatom meg a feljegyzésekből, hogyan tanúskodott ő.

K: A vallási kérdésekben életbevágóan fontos igazat mondani, egyetért?
V: Ezzel csakis egyetérthetek.
K: Megerősiti azt, hogy a tantételek magyarázatában időről időre változásra kerülhet sor?
V: Ez vitathatatlan. Ahogy azt mi értjük, a változásokra a Biblia magyarázatában sor fog kerülni. Ahogy a próféciák teljesednek, a nézetünk egyre pontosabb lesz.
K: Hirdettek, bocsásson meg a kifejezésért, hamis próféciát?
V: Mi – nem, nem gondolom hogy hirdetnénk hamis próféciát, de azt mondanám, hogy némely kijelentésünk pontatlan volt, így nevezném, hibás.
K: A világban lévő jelenlegi szituációban, talán nem életbevágóan fontos tények alapján magyarázni Krisztus második eljövetelének a történését?
V: Ez igaz, és mi mindig is igyekszünk, hogy az igazság ismeretére jussunk már annál korábban, hogy azt közzétennénk. A legjobb információkból indulunk ki, melyek a rendelkezésünkre állnak, de nem várhatunk arra mikor is tökéletesek leszünk, ha arra várnánk, akkor sohasem mondanánk semmit sem.
K: Erről egy kicsit többet szeretnék beszélni. Úgy hirdették mint valóságot, melyet hinnie kellet minden egyes Jehova Tanújának, hogy az Úr második eljövetele 1874-ben történt meg?
V: Ez számomra ismeretlen, erről semmit sem tudok.
K: Hallotta, mit jelentett ki Franz úr?
V: Tudom mit jelentett ki eskü alatt, de arról amit mondott semmit sem tudok, gondolom az adott témáról, tehát akkor ehhez úgy szólhatok hozzá körülbelül mint ön, hogy mit is hallottam amit ő mondott.
K: Kihagyhatna engem ebből?
V: Ez az én információm forrása, amit a bíróságon hallottam.
K: Tanulmányozta az önök irodalmát?
V: Igen, de nem mindet. Nem tanulmányoztam az „Írástanulmányok“ hét kötetét, s nem tanulmányoztam ezt a témát melyről ön most beszél, az 1874-es évet.  Erről sok mindent nem tudok.
K: Vegye ezt úgy, hogy én mondom önnek, hogy az ön Társulata autoritatívan jelentette ki, hogy Krisztus második eljövetele 1874-ben történ meg.
V: Ha úgy is veszem ezt a feltevést, mint valóságot, továbbra is ez csak egy hipotetikus kijelentés.
K: Ettől függetlenül ez egy hamis prófécia hirdetése volt, nem?
V: Ez egy hamis prófécia hirdetése volt, helytelen kijelentés, hibás kijelentés volt a prófécia beteljesedése kapcsán, mely hamis vagy hibás volt.
K: Minden Jehova Tanújának hinnie kellett ebben?
V: Igen, mivel szükségszerű, hogy megértse, hogy egységnek kell lennie közöttünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk egységesek, hogy az emberek sokasága különböző irányokba menjen, a hadseregnek mindig  egységesen és védetten kell menetelnie.
K: Ön azonban nem hisz a világi hadseregekben, ugye hogy nem?
V: Isten keresztény hadseregében hiszek.
K: Hisz a világi hadseregekben?
V: Nincs ehhez mit hozzáfűznünk, nem prédikálunk a hadseregek ellen, csak mondjuk, hogy a hadseregek hasonlóan a világ nemzeteihez részei Sátán szervezetének, s ezért  utasítjuk el az azokba való belépést, nem prédikálunk a háborúk ellen, csakis azt a jogunkat érvényesítjük, hogy azokból kimaradjunk, ez minden.
K: Vissza szeretnék térni a témához. Volt hirdetve hamis prófécia?
V: Ezzel egyetértek.
K: S ezt el kellett fogadnia minden Jehova Tanújának?
V: Igen, el kellett.
K: Ha esetleg valamelyik Tanú azt a nézetet vallotta volna, hogy ez egy hamis prófécia, s ebben az értelemben is fejezte volna ki magát, akkor kiközösítették volna?
V: Igen. Ha erről állandóan beszélne s állandóan problémákat okozna. Mivel ha az egész szervezet egy dologban hisz, még ha az tévedés is, és valaki elkezd önállóan gondolkodni, s nézeteit másoknak magyarázza, akkor megbomlik az egység és ez zavargásokhoz vezethet, vége van az egységnek, vége van a menetelésnek. Ha változásnak kell végbemennie, akkor ennek a megfelelő forrásból kell jönnie, a szervezet fejétől, a vezető testülettől, véletlenül sem alulról felfelé, mivel akkor mindenki a magáét  gondolhatná és a szervezet így felbomlana és ezerszámra különböző irányba indulna. A mi célunk az egység.
K: Az egység minden áron?
V: Egység minden áron, mivel hisszük és biztosak vagyunk benne, hogy Jehova Isten felhasználja a mi szervezetünket, a vezető testületét szervezetünknek, hogy azt irányítsa, habár időről időre történnek hibák.
K: Gondol az egységre mely a hamis prófécia kikényszerítésének elfogadásán alapul?
V: Elismerem, hogy ez így van.
K: Az az ember aki, ahogy ön mondja, kifejezné véleményét, hogy az adott prófécia hamis és ki lenne közösítve, aki meg is lenne keresztelkedve, megszegné az Istennel való szövetséget?
V: Ez így pontos.
K: És ahogy azt tegnap egyöntetűen kijelentette, méltó lenne a halálra?
V: Gondolom.
K: Kérem mondhatna igent vagy nemet?
V: Habozás nélkül mondom, igen.
K: S ezt mondják vallásnak?
V: Ez vitathatatlanul vallás.
K: S ezt mondják kereszténységnek?
V: Ezt mondom kereszténységnek.

...................

K: A tévedésekkel kapcsolatban elég részletesen tárgyaltuk a különbségeket a Biblia tekintélyelvű magyarázatát illetően, melyek az elmúlt években történtek a Szervezet megalakulása óta, és gondolom egyetértett azzal, hogy a magyarázat különböző volt?
V: Igen
K: Szintén teljesen őszintén egyetértett azzal, hogy azok az emberek, akik bármely adott időszakban nincsenek felkészülve arra, hogy elfogadják a tekintélyelvű magyarázatot, számolniuk kell a Társulatból való kiközösítéssel, s viselniük  kell minden szellemi következményt, amit ez számukra jelent?
V: Igen, ezt mondtam, továbbra is ez a véleményem.

A Társulat ezen képviselője szerint az egység megköveteli, hogy a keresztény elfogadja igazként azt, ami számára hazugságként jut megértésre Isten szavából. Csak kevésbé van értelme számára annak, amit a Bibliából megért, mivel arról nem beszélhet, ha az nem egyezik meg a szervezet kötelező tanításával. Nem elegendő, hogy számára Isten saját szava alapján az adott dolog teljesen világos. Várnia kell, mivel „ahhoz hogy változás állhasson be, annak a megfelelő forrásból kell jönnie, a szervezet fejétől, a vezető testülettől, nem alulról felfelé“. Attól függetlenül, mit olvas a Bibliában, várnia kell a „helyes forrásra“, amely a vezető testület, hogy így megtudja, mi az ami elfogadható hite számára s miről beszélhet.

Milyen mentséget találunk ilyen figyelemreméltó követelményre? „Az egységnek minden áron meg kell lennie“, még ha az „hamis próféciák kikényszerített elfogadásán“ alapulna is. Ha valaki nem hagyja ezek alapján magát irányítani, megérdemli a kiközösítést, és „méltó a halálra“. De facto még ha az Úr saját leírt szavait is olvasná, nem fogadhatja el azokat vagy azok alapján nem cselekedhet, míg az, aki magát az Úr „rabszolgájának“ nevezi  mást mond.

Ilyen a szervezeti keret, mely alkalmazva van, s mellyel világosan és érthetően megismerkedtünk. A per folyamán még egy tanút idéztek be, Grant Suitert, a központ titkárát és pénztárosát, aki a következő módon tanúskodott.

K: Általában milyen egy szolga állása a szervezetben?
V: Meg kell felelnie a követelményeknek, melyekről az imént szó esett, érettnek kell lennie, megértőnek, szellemi megértéssel s képességgel, hogy a gyülekezettel ki tudjon jönni. Ahogy már említve volt, el kell végeznie a teokratikus iskolát, élen kell járnia a házról házra végzett szolgálatban, a tanítás  képességével kell rendelkeznie és megfelelnie további bibliai követelményeknek. Tudja, az emberek nem támaszthatnak olyan követelményeket, melyek nincsenek a Bibliában.
K: Széleskörű meghatározásokról beszél. De ha ez megtörténik, akkor a gyakorlatban teljesen elengedhetetlen, hogy elvégezze a teokratikus iskolát.
V: Igen.
K: S ott a könyvtár.
V: Igen.
K: Elvárandó egy ilyen szolgától, hogy alaposan megismerkedjen a Társulat kiadványaival?
V: Igen, ez követelmény.
K: Lehetséges–e Jehova Tanúi véleménye szerint tényleg eljutni az Írások megértéséhez, ha nem ismeri ezeket a kiadványokat?
V: Nem.
K: Csakis akkor, ha elolvassa ezeket a kiadványokat, akkor rendelkezhet megfelelő megértéssel?
V: Csakis akkor.
K: Nem tűnik ez elbizakodottságnak?
V: Nem.
K: Jelen volt, mikor az 1874-es évről beszéltünk mint hibás tanításról és rossz dátumról, és 1925-ről mint hibás dátumról. És meg volt követelve minden egyes Jehova Tanújától ezen két dátum tekintetében, abban az időszakban mikor azokat hirdették, azok feltétel nélküli, abszolút elfogadása, igen, mint az Igazság abszolút elfogadása?
V: Ez igaz.
K: Egyetért azzal, hogy ez egy tévedés elfogadása volt?
V: Nem teljesen. A dátumok önmagukban hamisak voltak, de mindennek az egész hatását kell látni. Jehova Tanúi ténykedésének az egész időszaka alatt a Társulat megalapítása óta a Pennsylvániai részvénytársaságban, emberek szívének és elméjének állandó megtérésére került sor Isten szava és Igazságos szabályainak irányába, s így ezek az emberek szellemi erőre tesznek szert, hogy kiállhassanak azért, amiről tudják hogy helyes, hogy magasztalják Jehova nevét és hirdessék a Királyságot. Nem lehet egyáltalán összehasonlítani valamilyen elhanyagolható részleteket, melyek ki lettek javítva, a fő dolog fontosságával, mely Jehova Isten imádata. Ezen évek alatt ez az imádat bele lett plántálva Jehova Tanúi elméjébe és számtalan más ember elméjébe.

... folytatás következik!

/ Ezen fejezet elkészítéséért külön köszönet  "Jónásnak",  ki sokat segédkezett ebben./