Egy olvasó küldte az alábbi levelet, melyet az édesanyjától kapott az esküvői meghívójára. Tudta, hogy csak formaság az egész, de azért elküldte a meghívót. Az anya Jehova Tanúja (a család többi tagjával együtt), és a lánya elhagyta a vallást, és egy olyan személlyel készül házasságot kötni, aki nem Jehova tanúja. A levél így szól:
"Mit is mondhatnék? Ilyenkor általában örülni szoktak a szülők, én mégsem ezt érzem. Tudnod kell, hogy mérhetetlen fájdalom és szomorúság van a szívemben. Sajnos megfosztottál attól az örömtől, ami abból fakadt volna, hogy neked is keresztény társad legyen és boldogan táncolhassak az esküvődön. Mivel sajnos elhagytad Jehovát, ebből adódik, hogy a világból választottál társat. Ne várd, hogy ennek örüljek. Lehet, hogy most boldognak érzed magad, nem is akarlak kiábrándítani, de én tudom, és meggyőződésem, hogy ez csak ideig-óráig fog tartani. A valódi boldogság nem a házból, autóból, karrierből, pénzből, vagy házastársból fakad. Mindaddig, amíg Sátán világának részét képezed, addig nem lesz belső megelégedettséged, elmebeli és szívbeli békéd, ami elengedhetetlen a valódi boldogsághoz. Ezt csak egy szerető Teremtő tudja nyújtani. Éppen ezért hiába is kívánnék sok boldogságot. Kérlek, mint ahogy elvárod, hogy tartsam tiszteletben a döntéseidet, ezzel mérhetetlen szívfájdalmat okozva nekem, rám kényszerítve a bánatot, ezért ne várd, hogy ott legyek az esküvődön. Értsd meg az érzéseimet, fogadd el és tartsd tiszteletben. Egy ilyen alkalomkor általában örülni szoktak a vendégek, de én nem tudnék. Képmutatás lenne ezért ott lennem, és egy számomra idegen közegben örömet színlelni. Mindezek ellenére szívből remélem, hogy az a 25 év, melyet velem éltél, ahogyan felneveltelek, és a világegyetem legbölcsebb Oktatójától tanulhattál, részedről nem merül feledésbe. Tudod kislányom, "a szeretet mindent remél." Én is abban reménykedem, hogy majd amikor keresztülmész egy pár csalódáson, mely megráz majd, talán eszedbe jut, hogy mit tanultál és kitől tanultad. Ki szeret igazán! Csak legyen még rá idő"
Talán hihetetlennek tűnik egy olyan valaki számára, aki sosem volt tagja egyetlen szektának sem, hogy egy szülő-gyermek kapcsolat idáig fajulhat kifejezetten a szektában alkalmazott manipuláció miatt. Sokan úgy gondolják, - nem minden alapot nélkülözve -, hogy a gond valahol máshol lehet, a szekta csak ürügy. Na meg mi köze van egy szektának ahhoz, hogy az egyén hogy dönt az életében? Biztosan más is lehet a dologban, ami miatt az anya ennyire megharagudott a lányára. Lehet, a lány is tehetett valamit, vagy esetleg a szülei nem értenek egyet a választásával stb. Nos, erről nem tudni, mert a levélben nincs szó, de nyilván ez is bekalkulálható.
kép:http://www.lovebird-bridal.com/blog/a-guide-for-the-modern-mother-of-the-bride-or-groom
Ha létezik is ilyen háttérok, akkor annak rendkívül nyomósnak kell lennie ahhoz, hogy valaki egy ilyen eseményről távolmaradjon. Mégis mit lehet elképzelni egy ilyen durva harag okaként? Netán a vőlegény egy ismert sorozatgyilkos? Vagy egy büntetett előéletű pedofil? Nem vagyok híve az egyoldalú elemezgetésnek, és elfogadhatónak tartom, hogy a másik félnek is lehetnek érzései, ahogy ebben az esetben egy szülőnek nem feltétlenül KELL egyetértenie felnőtt gyermeke döntésével, kiváltképp a párválasztásra, illetve annak hiányára vonatkozólag (arról nem is beszélve, hogy manapság már a szexuális identitás sem egyértelmű, vagyis ilyen jellegű „coming out”-okkal is szembe nézhetnek egyes szülők, melyek egészen újkeletű szituációkat szülhetnek). Szóval az, hogy a szülő viszolyog a saját gyermeke döntésétől egy dolog, ez pedig egy másik, hogy emiatt megsértődik rá, és távolmarad, megfosztva őt – és saját magát is – az egyik legszebb és legfontosabb jelképes aktustól. Annak, hogy egy házasulandó párt milyen jókívánságokkal látnak el, a legtöbbször semmi köze nincsen ahhoz, hogy a valóságban mi fog vagy mi nem fog történni közöttük. Az számít, hogy a felnőtt személy jelképesen „kilép” a gyermeki szerepből, és önálló családot alapít (illetve arra tesz kísérletet). Ilyenkor a „jókívánság” azt jelentheti, „remélem minden a legjobban sikerül, és bízom benne, hogy a döntésed a javadra fog szolgálni”. Ugyan ki kívánná ennek az ellenkezőjét bárki számára is? Éppen egy szülő a gyermeke számára?
Nézzünk magunkba őszintén: biztosan nehéz megállnunk, hogy mindig szépet gondoljunk azokról, akik mélyen megbántottak minket vagy súlyos kárt okoztak nekünk, akár a „bántás” vélt vagy valós dolgokon is alapul. Vagy fordítsuk meg a helyzetet, és képzeljük el, hogy a szülő az, aki nincs a szektába és felnőtt gyermeke kerül be egy ilyen kontrolláló csoportba. Valóban könnyű azt kívánni a másik számára, hogy sikeres legyen? Netán, mi akik „kijöttünk” titokban abban reménykedünk – nem alaptalanul -, hogy a még bentlévő családtagjaink egyszer „pofára esnek” odabent, és elhagyják a szektát, és akkor majd mi leszünk a nagy boldog család megint. Mindig hasznos a másik cipőjébe helyezni magunkat, mielőtt ítélkezni akarunk.....
Visszatérve a levélre, mégis miből tudható az, hogy az anya kifejezetten egy manipulatív csoport tagjaként, annak családmegosztó szellemiségét tudattalanul is magáévá téve marad távol lánya esküvőjéről, megfosztva ezzel önmagát – és a lányát – egy értékes pillanattól? Ennek érdekében beidézem a levelet még egyszer, hogy nyakoncsíphetőek legyenek ezek a részek. Saját megjegyzéseimet dőlt betűkkel írom, a szekta által indukált manipulációs módszert pedig szövegdobozba teszem (kiemelések tőlem):
"Mit is mondhatnék? Ilyenkor általában örülni szoktak a szülők, én mégsem ezt érzem.
- Van, aki örül, van aki nem, ezt nem lehet általánosítani. Természetesen az anyának joga van ahhoz, hogy a valós érzéseit kifejezze. De tényleg az ő valós érzései ezek? Nem lehet, hogy olyan dolog ez, aminek neki „nem szabad” örülnie?
Ha csak két út van, akkor ajánlatos a "helyes" módon érezni:
"Ne magadban bízz, hanem mindig Jehovára támaszkodj, és fogadd el, amit megenged! (Péld 3:5, 6; Jer 17:7). Bármiről legyen is szó, kövesd Jehova Szavának útmutatását! Életbevágó, hogy engedelmeskedj Jehovának és a törvényeinek. Nincs középút, vagy engedelmeskedsz, vagy nem (Róma 6:16; Héb 4:12)."
*** w13 10/15 20. o. Sok áldással járt, hogy Jehovára támaszkodtunk
Ezeknek a tanácsoknak persze semmi közük Istenhez, hanem inkább egy basáskodó csoport vezetőinek és szabályrendszerének kell megfelelni, "engedelmeskedni". Ezzel ügyesen, vallásos szövegek fűszerezésével - és bizonyos tények elhallgatásával - meggyőzik az áldozatukat. Azok az emberek, akik egy ilyen fekete-fehér világképben élnek és ahhoz kondicionálódtak, kénytelenek lesznek ehhez igazítani a gondolkodásukat és érzéseiket is. Ezt nevezik kognitív disszonanciának, amely annyira eredményes is lehet, hogy a manipuláció áldozata valóban úgy élheti meg, mintha azt ő maga "érezné".
Tudnod kell, hogy mérhetetlen fájdalom és szomorúság van a szívemben. Sajnos megfosztottál attól az örömtől, ami abból fakadt volna, hogy neked is keresztény társad legyen és boldogan táncolhassak az esküvődön.
- Az anya a lányát vádolja, amiért neki nincs öröm a szívében. És ennek oka: vallási előítélet, mivel a jövendőbelije nem keresztény. A Tanú ideológia kizárólagosságot hirdet vallási téren, és a más hitű emberek nem lehetnek jók házastársnak. Negatív diszkrimináció más vallásukkal, kiváltképp a „nem-keresztényekkel” szemben, jelentsen is ez akármit. (Tudjuk, hogy azt jelenti, hogy nem Jehova Tanúja.)
Nézzük, hogy érezte magát egy fiatal lány, aki egy "világihoz" ment hozzá:
"„Nagyon magányosnak éreztem magam, és csak zokogtam. Rádöbbentem, hogy többé nincs beleszólásom a saját életembe. Állandóan bűntudatom volt.” Persze egy nem Tanú házastárs is lehet kedves és ésszerű. Tegyük fel, hogy hozzámész egy ilyen személyhez. Lehet, hogy nem szenveded majd el a korábban említett fájdalmakat, de vajon milyen hatással lenne a döntésed a szerető égi Atyáddal ápolt kapcsolatodra? Milyen érzés lenne, hogy nem hallgattál rá, pedig ő jót akart neked! És ami a legfontosabb, milyen érzést váltana ki Jehovából a döntésed? (Péld 1:33)."
*** w15 3/15 31. o. „Csak az Úrban” köss házasságot! – Vajon idejétmúlt ez a parancs? ***
Ezt sugallja, mintha a nem Tanú házastárs a legtöbb esetben - ritka kivételtől eltekintve - csakis gonosz, rosszindulatú emberek lennének, akik megfosztják a "keresztény" házastársukat szabadságuktól és önálló akaratuktól. Úgy tűnik, mintha az "isteni tanácsokkal" pont valami rossztól akarnák megvédeni az áldozatot. Ebben az a veszélyes, ha ez bekövetkezik - márpedig miért is ne -, akkor az áldozat még el is hiheti, hogy a tanácsadóknak "igazuk volt", és ő maga volt az, aki önfejűsködött. Persze, ha a kontrolláló fél egy gyülekezeti tag - vagy éppen a gyülekezet maga -, akkor az nem akkora gond, hiszen "tökéletlen ember". A gyülekezet belüli házastársi vagy családon belüli bántalmazásban, kiváltképp ha a hierarchikus rend felsőbb tagjaitól, vagy a csoportideológiában jobban elkötelezett személytől jön, az áldozatnak tűrnie kell, és meg kell tudnia bocsátani. Ugyanez nem működik egy kívülálló irányában.
"Elmagyarázta, hogy ha egy igaz keresztény és egy olyan személy, aki nem az, szellemi közösséget vállalna, felemás iga jönne létre, ami nem lenne helyes (2Korintusz 6:14). Ez csak kárt tenne a keresztény személy hitében."
*** w10 6/1 27. o. Hogyan tekintik Jehova Tanúi az ökumenizmust? ***
Egy más vallású személy nem lehet építő egy Tanú számára, főleg nem a házasság kötelékiben, hiszen egy ilyen "felemás" kapcsolatban óhatatlanul alul maradna a gyülekezet nárcisztikus követelése. Ezért mindent meg kell tenni, hogy távoltartsák tagjaikat ilyen kapcsolatoktól. Nem jelentik ki, hogy nem lehet kívülállóval házasodni - nos, legalábbi a nyilvánosságnak szánt kiadványaikban biztosan nem -, viszont egyértelművé teszik, hogy mi a nézetük. Ha mégis valaki egy kívülálló iránt érezne vonzalmat, azon kerekedjen felül.
"Előfordul, hogy az egyedülálló keresztények arra a következtetésre jutnak, hogy a felemás iga jobb lenne, mint az a magány, amit éreznek. Vannak, akik úgy döntenek, hogy figyelmen kívül hagyják a Biblia tanácsát, és olyan személlyel kötnek házasságot, aki nem szolgálja Jehovát. De ennek újra és újra szomorú a vége."
*** lv 10. fej. 113. o. 10. bek. A házasság ajándék egy szerető Istentől ***
....mint ahogyan a Tanú házasságok többségének is, melyet egy illúzióban kötnek, általában mélyebb önismeret nélkül. Aha, tehát a "keresztény" élet sem öröm és csillogás, mint ahogyan azt próbálja az anya sugallni. Bizony sokszor magányt, elhagyatottságot élhetnek meg egyesek, akik nem találnak megfelelő házastársat Tanú körökben.
Mivel sajnos elhagytad Jehovát, ebből adódik, hogy a világból választottál társat.
- A Tanú családokban felnevelkedett fiatalok nem szabadok a házasságkötésre, csak a csoporton belül. Ha mégis nem egy másik csoporttagot választanának, akkor szüleik megszomorodnak (olyannyira, hogy el sem mennek az esküvőre), sőt még istenellenességgel is vádolhatóak lesznek.
"A derűlátó szemléletmód azt is lehetővé teszi, hogy észben tartsuk azt a sok áldást, melyeket azért élvezünk, mert Jehova szervezetének földi részéhez társulunk. Ez az egyetlen szervezet a világon, amelyik lojális a világegyetem Szuverénjéhez. Mit érzel ezzel a ténnyel és azzal a kiváltsággal kapcsolatban, hogy az egyetlen igaz Isten, Jehova imádatában vehetsz részt?"
*** w06 7/15 23. o. 20. bek. Összpontosítsunk Jehova szervezetének jóságára! ***
Hát ha ez az egyetlen szervezet, mely Istenhez lojális - ami ráadásul egy tény -, és valaki nem oda tartozik, akkor máshova nem mehet, csak a romlásba. Nincs joga felnőtt fejjel eldönteni, hogy miben akar hinni, mert ha nem abban hisz, amibe a szülei, akkor olyannyira megharagszanak rá, hogy megvonják tőle a szeretetüket is, illetve csak igen furcsa formában adagolják....
Ne várd, hogy ennek örüljek. Lehet, hogy most boldognak érzed magad, nem is akarlak kiábrándítani, de én tudom, és meggyőződésem, hogy ez csak ideig-óráig fog tartani.
- Ezt mégis honnan tudja az anya? Mi a biztosíték arra, hogy egy Tanú házasság tovább tart? (Sajnos bőven van arra példa, hogy korántsem annyira tartós dolog). Ez a „meggyőződés” talán éppen annyira megalapozott, mint az armageddoni jövendölések? De figyeljük meg, honnan vette ezt az ötletet, hogy lánya boldogsága nem lehet tartós?
"Jézus gyűlölte a törvénytelenséget, és szerette az igazságosságot, így könnyebb volt ’az eléje helyezett örömre’ összpontosítania (Héberek 12:2). Ez velünk is így lehet. Tudjuk, hogy „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is”. Minden öröm, amelyet ez a világ kínál, csupán ideig-óráig tart. Ámde „aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17). Jézus Isten akaratát cselekedte, és ezzel lehetővé tette, hogy az emberek örök életet nyerjenek (1János 5:13)."
*** w05 1/1 10. o. 15. bek. Szorosan kövessük Jézus példáját! ***
Nos, nem túl eredeti szóhasználat. Gyakorlatilag visszaismétli a számtalanszor leírt és belésulykolt szavakat.
A valódi boldogság nem a házból, autóból, karrierből, pénzből, vagy házastársból fakad. Mindaddig, amíg Sátán világának részét képezed, addig nem lesz belső megelégedettséged, elmebeli és szívbeli békéd, ami elengedhetetlen a valódi boldogsághoz.
- Bár nem biztos, hogy a két mondat között logikai összefüggés van, mégis úgy érződik, mintha az anyagi és fizikai javak birtoklása a „sátáni világhoz tartozás” jeleként lenne megemlítve. Ebben az esetben mi a helyzet azokkal a Tanúkkal, akik meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek, sőt magával az Őrtorony Társulattal és annak vezetőivel? Ha viszont úgy érti az anya a mondatot hogy a lánya azért képezi részét Sátán világának, mert elhagyta a Tanú vallást - melynek csupán egy "eredménye" az anyagias életmód -, akkor ezzel csak azt bizonyítja, hogy egy elitista csoportról van szó, akik a „megmentést” kizárólag és csakis saját tagjaik részére tartják fenn.
"Péter apostol arra buzdít, hogy miközben igyekszünk Jehovának tetszően élni, ne feledkezzünk meg Jehova napjáról. „Ez által a nap által az egek tűzben égve felbomlanak, és az elemek izzó forróságban lévén megolvadnak” (2Pét 3:12). Ez a nap már nagyon közel van, és Jehova el fogja pusztítani Sátán világának minden részét."
*** w13 8/15 27. o. 19. bek. Milyen emberek vagyunk? ***
Vagyis mindenki, aki nem Jehova Tanúja, az "sátán világához" tartozik, ergó el kell pusztulnia Isten ítéletekor. Csak a Tanúk élhetik túl ezt, feltéve ha megfelelnek a feltételeknek:
"Biztosak lehetünk benne, hogy nekünk sem kell csalódnunk Jehova ígéretében, mely szerint ki fogja szabadítani a népét a nagy nyomorúságból. De ha szeretnénk túlélni ennek a világnak a pusztulását, kitartóan kell virrasztanunk."
*** w16 július 15. o. 6. bek. Miért kell kitartóan virrasztanunk? ***
De figyeljük meg, mi adhat értelmet az életnek:
"Ha alkalmazzuk a bibliai alapelveket, boldogok és megelégedettek leszünk. Ám a legnagyobb boldogság abból fakad, hogy a lehető legjobban megismerjük Teremtőnket, és a barátai leszünk. A Biblia buzdít is rá, hogy így tegyünk. A következő csodálatos ígéretet olvashatjuk benne: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8). Ha megfogadjuk ezt a buzdítást, valódi értelmet nyer az életünk.
*** w12 11/1 5. o. 1. kérdés: Mi adhat értelmet az életemnek? ***
Hogy melyek azok az "alapelvek" és "buzdítások"? Hát ne gondold, hogy te azokat csak úgy kiolvasod a Bibliából! Azt ők fogják megmondani, hogy mire KELL figyelned, hogyan KELL azt értened és mitől buzduljál fel. És ha ezek után még mindig depressziótól és céltalanságtól szenvednél? Hát akkor biztosan nem imádkozol eleget vagy nem jól, vagy nem jársz eleget prédikálni, de az is lehet, hogy titkos bűnöd van. Biztosan ki kell igazítanod valamit, vagy a szíved szándékai nem túl jók.
"Miguelnek ki kellett igazítania a gondolkodásmódját az anyagi javakkal kapcsolatban. Ezt mondja: „A feleségem, a fiam és én olyan országból származunk, ahol az emberek nagyon fontosnak tartják, hogy a legújabb és legjobb technikai eszközeik legyenek, és minél kényelmesebben éljenek. Volt idő, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy minél több mindent megszerezzek, amit a világ kínál, mivel úgy gondoltam, hogy ezt megtehetem anélkül, hogy anyagiassá válnék. Hamarosan felismertem, hogy az anyagi javak hajszolása által egy olyan útra léptem, melynek sosincs vége. Jehovához fordultam imában a szemléletmódommal és a szívem szándékaival kapcsolatban."
*** w13 2/15 24. o. A szívünk könnyen becsaphat bennünket ***
Ezt csak egy szerető Teremtő tudja nyújtani.
- Igen? Akkor mi a helyzet azokkal a Tanúkkal, akik súlyos depresszióban szenvednek, nyugtatókon élnek, személyes válságokban (köztük házasságiban is) és létbizonytalanságokban?
"Ezenkívül azok, akik komoly igyekezettel keresik Istent, olyan kivételes áldásokban részesülnek, mint a belső béke, a megelégedettség és a boldogság (Fil 4:4–7)."
*** w16 december 28. o. 17–18. bek. Jehova megjutalmazza azokat, akik komoly igyekezettel keresik őt ***
"Minden okunk megvan arra, hogy hálásak legyünk azért a sok áldásért, amelyet Istentől kapunk. Bár az életünket megnehezíthetik olyan dolgok, mint az üldözés, egy betegség, az időskor, a depresszió, egy szeretett személy halála vagy az anyagi gondok, tudjuk, hogy ez mind csak átmeneti."
*** w11 2/15 20. o. Szívből hálás vagy az áldásaidért? ***
A Tanúk élete ugyanolyan válságokkal és fájdalmakkal teli, mint másoké, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lehetőségük van arra, hogy kilépjenek a problémáikból, konstruktív megoldásokat keressenek azokra, sőt még játszaniuk kell az áldozatot is, hogy a vallásukat fényezzék. De az is lehet, hogy meghurcoltatásban, megerőszakolásban vagy gyilkosságokban lesz részük, mint amit Malawiban és a hitleri Németországban éltek át a Tanúk. Ez sajnos úgyanúgy benne van a pakliban. De fel a fejjel, azért ne nagyon merjél elcsüggedni, mert még emiatt veszélyessé is válhatsz:
"A Példabeszédek 24:10 elismeri: „Elcsüggedsz a nyomorúság napján? Szűkös lesz az erőd.” Egy másik példabeszéd kijelenti: „a szívfájdalom . . . megtöri a szellemet” (Péld 15:13). Néhány keresztény annyira elcsüggedt, hogy még a személyes bibliaolvasással és az olvasottakon való elmélkedéssel is felhagyott. Felületessé váltak az imáik, és talán még el is szigetelték magukat a hittársaiktól. Nyilvánvaló hát, hogy veszélyes, ha hosszú időn át letörtek vagyunk (Péld 18:1, 14)."
*** w09 12/15 18. o. 12. bek. Őrizd meg az örömödet a nehézségek idején ***
Éppen ezért hiába is kívánnék sok boldogságot. Kérlek, mint ahogy elvárod, hogy tartsam tiszteletben a döntéseidet, ezzel mérhetetlen szívfájdalmat okozva nekem, rám kényszerítve a bánatot, ezért ne várd, hogy ott legyek az esküvődön.
- Attól még kívánni lehet, sőt pont azért kéne, hogy a jókívánsággal kifejezze valaki a reményét, hogy ez a sötét jövő valamiképpen elkerüli az illetőt (már csak azért is, mert SENKI nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen jövőt megmondjon a másik embernek). A jókívánság tehát jóakaratot fejez ki inkább, mint jövendőmondást. Az okozna az anyának „mérhetetlen szívfájdalmat”, hogy tiszteletbe tartsa lánya döntését? És milyen bánatot „kényszerít rá” azzal, hogy férjhez megy, és a saját életet akarja élni? Ha ő maga úgy véli, hogy a „szívbéli béke, meg a belső megelégedés” Istentől van, akkor most hol van az övé?
Ne is törődj vele, hogy éppen te vagy az, aki vallási okokra nézetkülönbségekre hivatkozva nem állsz szóba a családtagoddal! Rögtön megnyugszol, ha megtudod, hogy ez tulajdonképpen az ő hibája, hogy el merte hagyni az "igaz vallást":
"Ha egy családtagodat kiközösítették, vagy elkülönült a gyülekezettől, az olyan érzés lehet, mintha kardot döfnének a szívedbe. Hogyan birkózhatsz meg a fájdalommal?"
*** w17 október 16. o. 17. bek. Az igazság nem békét hoz, hanem kardot ***
Bár a Tanúk sokra tartják a vallásszabadságot, és végleteig elmennek a saját jogaik kiharcolásában (érdekes, hogy ezt nem bízzák Jehovára), másoknak ugyanehhez mégsincs joguk, mivel ha valaki ilyet mer tenni, az olyan, mintha "kardot döfne" szerettei szívébe. Most akkor hogy van ez? Szerencsére nem maradunk sötétségben, mert a 19. bekezdésben kiderül, hogy valamit azért csak tiszteletben tartanak a Tanúk is:
"Tartsd tiszteletben Jehova fegyelmezési módszerét. [...vagyis azt, hogy a vének eldöntik családtagodról, hogy kiközösítik-e őt a gyülekezetből vagy sem....saját megj.] A tőle jövő fegyelmezés a helytelenül cselekvőnek és mindenki másnak is a javát szolgálja hosszú távon, még ha pillanatnyilag fájdalmas is. (Olvassátok fel: Héberek 12:11.) Jehova azt mondja, hogy „ne [keveredjünk] többé egy társaságba” olyanokkal, akik nem bánják meg a vétküket (1Kor 5:11–13). Bár nehéz lehet, nem szabad szükségtelenül kapcsolatot ápolnunk a kiközösített családtagunkkal telefonon, szöveges üzenetek által, levélben, e-mailben vagy közösségi oldalakon."
Ebből is látható, hogy a levélíró anya már így is többet tett, a megengedettnél.
Értsd meg az érzéseimet, fogadd el és tartsd tiszteletben.
- Visszafele természetesen működnie kell a dolognak. Egy szóval nem említi meg, hogy ő mekkora bánatot „kényszerít” rá a gyerekére, mivel megfosztja felnőtt gyermekét attól, hogy a saját anyja részt vegyen az esküvőn és annak előkészületeiben. Nem, az teljesen normális dolog, amit a „döntést hozónak” vagyis a lányának, el kell viselnie. Az anya tehát „áldozat” ebben a szerepben, az ő döntései nincsenek semmilyen hatással a lányára, ő viszont „mérhetetlenül” szenved attól, amit mások ráraknak (rákényszerítenek). Miért van ez? Mert az „ő döntései” valójában nem az ő döntései, hanem valaki máséi. Ezért játsza el ezt a passzív-agresszív játszmát, és ezért próbálja meg a saját „áldozatiságát” másra – jelen esetben a saját lányára – áthárítani.
Ne is foglalkozz vele, ha érzéseid mást sugallnak. Ezek a kiközösítettek igen ravaszul ki tudják ám játszani a normális emberi érzéseidet, de a nárcisztikus vezetőd tesznek róla, hogy saját dinamikájuk átterjedjen azokra a csoporttagokra is, akik amúgy nem teljesen érzéketlenek:
"Amikor egy közeli rokonunkat kiközösítik, döntenünk kell, hogy kihez leszünk lojálisak. Például egy testvérnőt, Anne-t egyszer felhívta a kiközösített édesanyja. Elmondta, hogy szeretné meglátogatni, mert fáj neki, hogy el van szigetelve a családtól. Anne nagyon megsajnálta, és megígérte, hogy majd ír neki. A levélírás előtt megvizsgálta a Biblia alapelveit (1Kor 5:11; 2Ján 9–11). A levelében kedvesen emlékeztette az édesanyját, hogy ő szigetelte el magát a családjától azzal, hogy helytelenséget tett, és nem bánta meg. „Csakis akkor fog enyhülni a fájdalmad, ha visszatérsz Jehovához” – írta neki (Jak 4:8)."
*** w16 február 27. o. 7. bek. Tanuljunk Jehova lojális szolgáitól! ***
Na de vannak azért más példák is. Nézzünk egy olyan családot, akik a "tanácsok" szerint jártak el, nem sajnálgatnak senkit és semmit, kőkeményen alkalmazták az utasításokat Milyen jutalomban részesültek ők?
"Most nézzünk egy példát arra, hogy milyen áldásokkal járhat, ha egy család lojálisan tartja magát Jehova azon utasításához, hogy ne ápoljon kapcsolatot a kiközösített rokonaival. Egy fiatalember több mint tíz évig ki volt közösítve, és ezalatt az édesapja, az édesanyja és négy testvére „[nem keveredett] egy társaságba” vele. Bár idővel megpróbált részt venni a családi tevékenységekben, dicséretes módon a család összes tagja megingathatatlan volt abban, hogy kerülje a vele való kapcsolatot. Miután visszafogadták, azt mondta, hogy mindig is hiányzott neki a családjával való együttlét, főleg esténként, amikor egyedül volt. De elismerte, hogy ha a családja csak egy kicsit is tartja vele a kapcsolatot, az már csillapította volna a hiányérzetét. Mivel a családtagok még a legcsekélyebb mértékben sem kommunikáltak vele, egyebek közt az égető vágy, hogy velük lehessen, indította arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatát Jehovával. Ez jusson eszünkbe, amikor kísértést érzünk arra, hogy megszegjük Istennek azt a parancsát, hogy ne ápoljunk kapcsolatot a kiközösített rokonainkkal"
*** w12 4/15 12. o. 17. bek. Árulás és hűtlenség, az utolsó napok aggasztó vonása ***
Vow! Ki gondolta volna, hogy az érzelmi zsarolás ilyen hatékony lehet? Az aktív tagok számára a kizárt tagjaikkal történő kapcsolattartás nem igazán egy magánügyi kérdés, hiszen ha NEM így járnak el, akkor rossz példák lesznek a gyülekezeten belül, sőt még lelkiismeretfurdalásuk is támadhat.
Egy ilyen alkalomkor általában örülni szoktak a vendégek, de én nem tudnék. Képmutatás lenne ezért ott lennem, és egy számomra idegen közegben örömet színlelni.
- Nem tudna örülni egy számára idegen környezetben, ahol képmutatóskodnia kéne? Akkor hogyan tud örülni a gyülekezetben? Vagy úgy véli, hogy ott nem kell megjátszania magát? Ott valóban önmaga lehet? Ha ezt komolyan így érzi, akkor valószínűleg ő az egyetlen ilyen személy.
Hát azért ott sincs kolbászból a kerítés. A gyülekezetben is csak el kell viselni sérelmeket, és a bántást, így ott is "jópofizni" kell időnként:
"Minden kereszténynek a gyülekezet kinevezett Fejére, Jézus Krisztusra kell összpontosítania, nem pedig tökéletlen emberekre. Jézus, akinek a szemei olyanok, „mint a tűzláng”, mindent a megfelelő nézőpontból tekint, és ezért sokkal több mindenre van rálátása, mint nekünk (Jel 1:13–16). Például előfordulhat, hogy azt gondoljuk, hogy igazságtalanság történt a gyülekezetben, de valójában egyszerűen csak félreértettük azt, ami történt, vagy azt, hogy miért történt. Jézus tökéletesen és a megfelelő időben rendezi a gyülekezetben lévő problémákat. Ezért nem szabad engednünk, hogy bármelyik hittársunk tette vagy döntése botláskővé váljon nekünk..."
*** w13 3/15 6. o. 17. bek. „Nincsen botláskő” azoknak, akik szeretik Jehovát ***
Ezt a spiri-szöveget rittyentették egy emberi hülyeség köré, mintha a gyülekezeten belül lenne valami magasabb jelentése az emberi konfliktusoknak, míg máshol ilyen nincsen. Minden a legnagyobb rendben történik, Isten szeme mindent lát, ha te mégis másként érzed, akkor nyilván valamit félreértettél....
Hát akkor mi a teendő, ha valaki mégis "botláskőnek" bizonyulna (pl molesztálja a gyermekedet, vagy visszaélve a főséggel, megverné a feleségét)?
"Isten a Bibliában határozottan tudatja velünk, hogy a gyülekezetben, a testvéreink és testvérnőink között tökéletlenségre számíthatunk. Vegyük például Pálnak a Kolossé 3:13-ban (NW) feljegyzett szavait: „Továbbra is szenvedjétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készségesen, ha valakinek oka lenne a panaszra a másik ellen. Miként Jehova is készségesen megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek.”
A Biblia itt jó okkal emlékeztet minket arra, hogy összefüggés van aközött, hogy Isten megbocsát-e nekünk, és aközött, hogy nekünk kötelességünk, és szükséges is megbocsátanunk másoknak. Ez miért nehéz feladat? Mert, amint Pál is beismerte, van olyan, akinek ’oka lehet panaszra a másik ellen’. Felismerte, hogy előfordulhatnak ilyen esetek. Biztosan előfordultak az első században, még a keresztény „szentek” között is, akiknek pedig ’a reménységük a mennyekben eltett’ volt (Kolossé 1:2, 5). Vajon akkor hihetjük, hogy ez másképp van napjainkban, amikor a legtöbb igaz keresztény nem kapta meg a szellem bizonyságát, hogy ők „Istennek választottai, szentek és szeretettek”? (Kolossé 3:12). Ezért ne következtessünk úgy, hogy valami nagyon nincs rendjén, ha a gyülekezetünkben előfordul, hogy valakinek oka lehet a panaszra, vagyis megbántódik a valóságos vagy vélt helytelenségek miatt."
*** w99 10/15 13–14. o. 9–10. bek. Bocsássatok meg szívetekből! ***
Tehát, létezik olyan körülmény, amikor bizony "örömet kell színlelni" a gyülekezeten belül is.
Mindezek ellenére szívből remélem, hogy az a 25 év, melyet velem éltél, ahogyan felneveltelek, és a világegyetem legbölcsebb Oktatójától tanulhattál, részedről nem merül feledésbe. Tudod kislányom, "a szeretet mindent remél." Én is abban reménykedem, hogy majd amikor keresztülmész egy pár csalódáson, mely megráz majd, talán eszedbe jut, hogy mit tanultál és kitől tanultad. Ki szeret igazán!
- Már-már kezdtük azt hinni, hogy az anya esetleg mégis belenyugszik lánya döntésébe. De nem, a kezdeti negédes kijelentés egy kőkemény átokba torkollik! Ne szépítgessük: amikor valakinek rosszat kívánok csak azért, hogy nekem igazam legyen, és visszanyerhessem a másik kontrollálása feletti hatalmamat, az egy durva dolog. Egy anyától kondicionált szeretetet kapni is az!
Nem csoda, ha az anya átkokat szór lánya fejére, hiszen az ő gyülekezeti státusza is megváltozik: ahelyett, hogy "keresztény" vővel, majd unokákkal büszkélkedhet a gyülekezetben (netán felnőtt gyermekei teljesidejű szolgálatával), most egy kirekesztett, megszégyenített nővé vált, aki képtelen volt gyermekét az igazságban megtartani. Nem csoda, ha bizonyos értelemben "megfosztva" érzi magát! Természetesen ez nem a lánya hibája, de ez az oldal is létezik, és nem csoda, hogy egyesek vigasztalhatlanok. Hiszen attól, hogy egy nárcisztikus, antiszociális manipulációnak bedőltek, még nem jelenti azt, hogy ők maguk azok lennének, ezért ezeknek az embereknek nem lesz könnyű "betartani a szabályokat":
"Lássuk egy olyan testvérnő esetét, akinek a felnőtt fia valamikor szerette Jehovát, ám később a törvénytelen életút mellett döntött, és nem tanúsított megbánást, ezért kiközösítették a gyülekezetből. A testvérnő szerette Jehovát, de a fiát is szerette, és elképesztően nehéznek találta, hogy eleget tegyen annak a szentírási parancsnak, hogy ne tartson vele kapcsolatot...
...Ha te is hasonló helyzetbe kerülsz, akkor emlékezz rá, hogy Jehova együtt érez veled. Azzal, hogy kerülöd a kiközösített vagy elkülönült személlyel a kapcsolatot, kimutatod, hogy gyűlölöd azt a gondolkodásmódot és azokat a tetteket, amelyek idejuttatták őt. Ugyanakkor azt is kimutatod, hogy szereted a helytelenül cselekvőt, mivel azt teszed, ami a számára a legjobb. Ha lojális vagy Jehovához, nagyobb lesz az esélye annak, hogy a fegyelmezésben részesített személy megbánást tanúsít, és visszatér Jehovához."
*** w11 2/15 31–32. o. 16–18. bek. Gyűlölöd a törvénytelenséget? ***
Amint már fentebb kifejtettem, kiderül, hogy ennek épp az ellenkezője igaz, így az ilyen önsorsrontó egyének, akik egy alattomos manipuláció hatására megszakítják családtagjaikkal a kapcsolatot, duplán szenvednek, mivel az általuk okozott sérelem (amiről azt hiszik, hogy mások okozzák nekik), saját magukra is visszahat. A hatások hosszútávúnak bizonyulnak:
"Milyen szomorúak azok a szülők, akiknek egyik gyermeke elhagyja az élő, igaz Isten imádatát! A bölcs király az anya szomorúságát külön megemlíti, talán azt sejtetve, hogy ő keserűbb bánatot érez. Ez igaznak bizonyult Doris esetében. Így meséli: „Amikor 21 éves fiunk elhagyta az igazságot, férjemnek, Franknek és nekem majd megszakadt a szívünk. Én nagyobb érzelmi fájdalmat éreztem, mint Frank. Olyannyira, hogy még az elmúlt 12 év sem gyógyította be a sebet.” A gyermekek hatással lehetnek apjuk boldogságára, és szívfájdalmat okozhatnak anyjuknak...."
*** w01 7/15 24. o. ’Áldások vannak az igazságoson’ ***
Csak legyen még rá idő"
- A sürgősség érzetét kelteni főleg úgy és akkor, ha annak semmi alapja nincsen, mivel hitkérdésről van szó, az egyik leggyakoribb megtévesztési stratégia, melynek célja, hogy a manipulálandó fél úgy érezze, hogy nincs ideje végigjárni a lehetőségeit (sőt nincs is más lehetősége), így „kénytelen” beleugrani a döntéshozatalba (pl vásárlásba, elköteleződésbe stb.). Ha ezt vallási területre alkalmazzuk, a végidő már elég hosszú ideje „közeledik”, armageddon a kanyarban van, a „sürgősség érzete” nem szolgál mást, mint a tagokat a csoportideológiához köti.
"Érdekes megfigyelni, hogy Pál isteni ihletés alatt hogyan próbálta megerősíteni a héber keresztényeket. Levelének a 10. fejezetében arról beszél, hogy a Törvény csupán „az eljövendő jó dolgok árnyéka” volt, és világosan bebizonyította, hogy csakis Jézus váltságáldozata alapján lehet a bűneiket megbocsátani. A fejezet vége felé Pál így intette az olvasóit: „kitartásra van szükségetek, hogy miután megcselekedtétek az Isten akaratát, megkapjátok az ígéret beteljesedését. Mert még »egy nagyon rövid idő«, és »aki jön, meg fog érkezni, és nem késik«” (Héb 10:1, 36, 37)."
** w11 9/15 17. o. 9. bek. Legyünk kitartóak a futóversenyben ***
A bibliai próféciákból félreérthetetlenül kitűnik, hogy a vég ideje már jócskán előrehaladt. Még sosem volt ennyire fontos megerősíteni magunkban a sürgősség érzetét.
*** w06 12/15 18–19. o. 17. bek. „Jehova nagy napja közel van” ***
Nehogy bárki is azt gondolja, hogy ezek az alattomos manipulációk – melyeknek a szerencsétlen anya éppen úgy áldozata, mint közvetítője – egyáltalán nem okoznak károkat azokban, akiket ilyen finom zsarolással próbálnak egy toxikus csoporthoz kötni. Azok, akik kijöttek fizikailag, talán úgy érzik felszabadultak a káros hatások alól. A valóság viszont az, hogy mentálisan még „bent” lehetnek a csoportban, vagyis a „kétesélyes” világképet még mindig hordozhatják, mint egy szemellenzőt a fejükön Miben is nyilvánul ez meg? Egyrészt megnyilvánulhat egy bizonyítási kényszerben, hogy „na majd én megmutatom” már csak azért is, hogy neked nincs igazad, és lehet a Tanú ideológián kívül is boldog életet élni. Ez ugyanúgy a negatív érzelmek maszkolásához vezethet, mint a Tanúknál, hiszen az élet nem lesz „könnyebb” vagy nehezebb nem Tanúként sem, csak egyszerűen másmilyen. Arról nem is beszélve, hogy a Tanú múlt elég sok sérelmet okoz egy egyén lelkében, melyeket valahogy meg kell gyógyítani, ami nem tartozik a könnyű feladatok közé. A másik dolog, amiben megnyilvánulhat a „kétesélyes” világnézet, az az „igaz-hamis”, a „Sátán/Jehova világa” vagyis, ha nem tartozom a „jó” oldalhoz, akkor csakis a rosszhoz tartozhatok, ergó, ha valami negatív dolog ér – márpedig valószínűleg érni fog -, akkor az azt az érzetet keltheti, hogy a Tanúknak „igazuk volt” vagyis azért szenvedek, mert elhagytam Jehovát és a rossz oldalra álltam.
Egy erős kontrolt alkalmazó csoporton belül, ahol mindig van „egy helyes út”, „egy jó döntés” stb (holott a valóságban ezek eléggé nehezen körülhatárolható dolgok), és ahol az egyéni életút alárendelődik a csoport érdekeinek, bizony meglehetősen nehéz lehet „elkalandozni” és más utakat kipróbálni – még akkor is, ha valaki már nem tagja a csoportnak. Pedig az élet egyedi és megismételhetetlen, és egyéni „nagy kaland”, melyben mindenkinek más-más tanulnivalója van, és másokétól eltérő utakon érheti azt el. Talán szükségtelen említeni, hogy leggyakrabban az elkövetett hibákon, tévutakon keresztül juthatunk el a leggyorsabb megértésekig. De amikor ez nem megengedett, mert rosszallást vagy közösségmegvonást von maga után, akkor ez az „életlecke” kimarad. És ott állhat az ember ötven valahány évesen, és nem fogja tudni önmaga eldönteni, hogy mit tegyen, ha meghívják egy esküvőre – történetesen a saját gyerekéére. Eldönti ugyan, de a saját döntése nem teszi boldoggá.
Bár maga a szekta is lehet egy tapasztalat, ami „beavat” valakit az élet misztériumába, és az is egy döntés, ha valaki nem dönt, vagyis felnőtt fejjel úgy dönt, hogy kiadja kezei közül az élete feletti irányítást, vagyis nem él szabad akaratával. Vannak emberek, akiknek szükségük van arra, hogy valami „összetartsa” őket, egy külső szabályrendszer, vagy megnyugodjanak, hogy jó helyen vannak, jó úton járnak, mert önmaguktól ezt nem tudnák eldönteni. Nekem azonban felszabadító volt a tudat, hogy elismertem a saját életemhez, vagy a hibákhoz való saját jogomat. Ha olyan dologba megyek bele, amit mások „tévútnak” tartanak, de én adott esetben nem látok jobb megoldást, akkor lehet, az az én utam, azt kell követnem. Mittudomén miért? Csak. Ez az én életem, nekem kell együtt élnem a döntésemmel, nekem kell a tanulságot levonni (ha hibáztam). Ugyan ki és miért indíttatásból akarja ezt helyettem megtenni? Van abban valami érdekes és izgalmas, amikor valaki ennek tudatába kerül ÉS vállalja az ebből eredő helyzeteket, nem keres kiutat, nem keres kibúvót vagy bűnbakot, hanem hajlandó megfizetni a szabadsága árát, még ha néha magas is lehet. Valahogy bekerülhet az élet áramlatába, ami egyszer fent, máskor lent van, de ez legalább VALÓS. Szerintem ez a legnagyobb dolog, amit a Tanúktól – sokszor tudtukon kívül – ellopnak, vagy melyről lemondanak azok, akik tudván-tudva kiadják kezükből életük irányítását és egy kétes csoport vezetői kezébe helyezik azt, csak azért, mert érezni akarják a nyáj melegét. Elveszítik az élet sava-sorsát, a saját életüket alárendelik egy csoport ideológiájának, és érdekeinek, így az elsatnyul, unalmassá válik, sőt idővel elviselhetetlenné is. Az árat persze nem akarják megfizetni, mert játszák az áldozatot, másokat vádolva saját szenvedéseikért, ahogyan az anya leveléből is kiderül. Ha az ő szemszögéből próbáljuk nézni a dolgokat, ő félti a lányát ettől, mert „szereti” és úgy hiszi, hogy meg kell őt óvnia a valóságtól, a saját tapasztalattól, és a csoporton belül kell tartania, mert csak ott lehet biztonságban. Más szavakkal a csoport függőségben akarja tartani a tagjait, hogy az ideológia határain belül maradjanak, és ehhez még a családtagjaikat is felhasználja. Csak ott találhatnak érzelmi, anyagi támaszra, családra és közösségre, és így nyerhet az életük értelmet. Ebből logikusan következik – főleg azok számára, akiket gyermekkoruktól ebben az ideológiában neveltek, és maguk is elhitték azokat -, hogy a mesterségesen felállított „támogatórendszer” megvonásával mindezek a problémák megtapasztalhatóak (ha átmenetileg is).
Azok a szerencsétlen emberek, akik öncsalásuk ideje alatt kimaradnak gyermekeik életéből, és visszafordíthatatlan helyzeteket hoznak létre a családjaikban, teljes szívükkel azt hiszik, hogy ezzel a „haragszomráddal” és közösségmegvonással valóban visszacsábíthatják majd elhidegült családtagjaikat. Ugyanaz a folyóirat, mely az elzárkózást javasolja a „hithű” családtagoknak, mint olyan gyógymódot, amivel visszacsábíthatóak az elkalandozott családtagok, más helyen kegyetlennek, és embertelennek tartja ugyanezt – persze akkor, ha azt más vallások gyakorolják:
Lesley elvitte a feleségét a Királyság-teremhez, ő meg a közelben lévő anglikán templomba ment, az istentisztelet után pedig visszament érte. Itt kedves, barátságos emberek fogadták, és szeretettel üdvözölték, pedig nem is ismerték. Ez nagyon meghatotta Lesley-t. A templomban egy árva szót sem szóltak hozzá. „Ez volt az utolsó alkalom, hogy templomba mentem! – mondta Daphnenek. – Senki sem jött oda hozzám beszélgetni, még a pap sem. Még csak nem is köszöntek. Észre sem vették, hogy ott vagyok.” Lesley döntése, hogy szakít az egyházával, végleges volt.
*** w10 9/1 17. o. Egy felejthetetlen nap a parton ***
Most akkor a közösségmegvonás eltávolíthat valakit a vallásától vagy visszacsábíthatja őt oda?
A tapasztalat az, hogy senki sem szeretne olyan helyre menni, ahol az emberek nem állnak vele szóba, nem köszönnek neki, és hűvösen kezelik. Ha egy csoport csak azért folyamodik ehhez a technikához, hogy az egyik tagját sikerüljön visszacsábítani, és ehhez a delikvens családtagjait fegyverként használja fel, akkor ez nem más, mint egy érzelmi zsarolás. Bár, némelyek bedőlhetnek ennek a zsarolásnak, mivel a szektán kívüli életet talán nem könnyű újraépíteni, és valóban hiányzik nekik a családjuk meg a barátaik, de a tapasztalat szerint ez nem túl nagy vonzerő, sőt inkább vezethet a szekta indoktrinációjából történő mélyebb, tudatosabb felébredéshez.
Egy korábbi Tanú ezt írta egy fórumon:
„Ne engedd, hogy összezavarjanak, mivel az agresszorok tagadni fogják azt, hogy ők okoztak neked kárt, mivel egyszerűen nem fogják fel, hogy mit tesznek. Így kivetítik saját tetteiket az áldozataikra. Bűnbakokat keresnek. A valóság érzékelését támadják az ilyen csoportokban, vagyis az amit hallasz, látsz, érzel az mind nem úgy van, „át van értemezve”. Ez egyáltalán nem vicc! Ezáltal egy ördögi kör keletkezik. Amikor az áldozat kezd átlátni ezen, akkor még retesznek egy lapáttal azzal, hogy téged vádolnak meg azzal, hogy te vagy a probléma oka, nem pedig ők. Ez különösen akkor lehet gond, ha valaki nem egy határozott személyiség, ahogy én sem vagyok az. De már az segít, ha egyáltalán felismerem, ami történik. Ilyenkor egyszerűen csak belépek a személyes erőmbe, és nem engedem, hogy ez a negatív örvény magával ragadjon. 47 éves vagyok, és most kezdem felfogni azt a hatást, amit a múltam okozott nekem. Már vagy 20 éve nem beszéltem a szüleimmel, de a napokban azt az üzenetet kaptam, hogy beszélhetek velük telefonon. Semmit nem változtak, az apám ugyanolyan agresszív és bigott, amilyen mindig is volt. Amikor beszélek velük, megpróbálnak kényes, kellemetlen helyzetbe hozni, de egyszerűen képtelen a saját magatartásukra reflektálni. Micsoda megtévesztés! A Tanúk egy olyan, magyarázatokból kiépített környezetet teremtenek számukra, mely egy hamis realitás érzését kelti bennük. Persze azokból a történetekből, melyekkel etetik őket, rengeteg elemet kihagynak. Muszály nekik. A hiányos részeket csalásokkal, csúsztatásokkal és félinformációkkal töltik ki. Így működik az emberi agy: az oda nem illő részeket kihagyja [hogy fenntartsa a hitét, amiről úgy hiszi, hogy szüksége van rá...]
Nos, amikor beazonosítod, hogy mi történik, akkor lépj ki a játszmából, és válts át szemlélővé. Ez már önmagában segíthet. Amikor az apám beszél hozzám a telefonon keresztül, akkor én csak megfigyelem a helyzetet. Valamikor vitatkoztam vele, de ez sehova nem vezetett. Csak beleragadtam ebbe az ostobaságba, mintha egy pókhálóba kerültem volna, aminek az a célja, hogy ne tudj elmenekülni, és behúzzon magába. Ezért tartsd meg a saját határaidat!”
Sajnálatos, amikor egy vallási ideológiát családok szétválasztására használnak fel, és olyan események is, mint pl egy esküvő, a "szükségtelen kapcsolattartás" kategóriájába sorolhatóak.
