"El nem múlik az a nemzedék", de melyik is?
2018. május 31. írta: t.csilla

"El nem múlik az a nemzedék", de melyik is?

A vonakodó hitehagyott 28. rész

A 2013-ban „megboldogult” Érveljünk könyvben a 195. oldalon lehetett arról a 10 pontba foglalt hittételekről olvasni, melyek Jehova Tanúit megkülönböztetik a többi vallástól. Ennek a felsorolásnak 8. pontja így hangzik:

Utolsó napok: Hiszik, hogy 1914 óta a jelenlegi gonosz világrendszer utolsó napjaiban élünk; hogy mindazok, akik szeretik az igazságosságot, túlélők lesznek a megtisztított földön.

Ez a bátor kijelentés a dátummal együtt, amely régebben az Ébredjetek! belső lapjain is szerepelt, a Máté 24:34-es versén alapul, mely szerint „semmiképpen el nem múlik az a nemzedék, mely meglátja mindezeket”. Őrtorony természetesen önmagára alkalmazza az ebben a versben említett „nemzedék” fogalmát, pontosabban azokra a bibliakutatókra, akiket elődeiknek tartanak. Azok a felkentek, akik jelen voltak az 1914-es eseményeknél, még életben lesznek Armageddonkor.

1984_watchtower_generation.jpg Kép:
1984. május 15-i Őrtorony borítóképe, mely olyan személyeket tartottak, akik ahhoz a "nemzedékhez" tartoztak, "amely nem múlik el". Ezek közül a személyek közül már senki nem él.
http://savedfromthewatchtower.blogspot.co.uk/2011/05/generation-that-will-not-pass-away.html

Az 1985-ben megjelent Paradicsom könyvben már arról van szó, hogy azok, akik szemtanúi voltak az 1914-es eseményeknek, még ha kisgyermekek voltak is, de már felfogták mi történik.

live-forever-generation-p-154.jpgKép:
Részlet a Paradicsom könyvből, mely a "nemzedék" egyszerűsített magyarázatát tartalmazza, mely szerint azok, akik éltek a kezdetkor (vagyis 1914-ben) tanúi lesznek a gonosz rendszer végének. Érdekes megfigyelni, hogy itt nem említi meg azt, hogy ezek a személyek csak a Tanúk közül és azon belül is egy zárt csoport tagjai közül kerülhetnek ki.
https://jwsrefined.files.wordpress.com/2012/12/live-forever-generation-p-154.jpg

De valami történt 1995. október 22-e és november 8-a között, mivel az októberi Ébredjetek! szám belső oldalának ajánló szövege még tartalmazta az 1914-es dátumot, míg a novemberi számból már kimaradt. Úgy tűnik, hogy a „nemzedék” szónak már nem sok köze van azokhoz az embereknek, akik 1914-ben valamilyen formában tanúi voltak az eseményeknek. De mi történt? Megváltozott volna a Teremtő ígérete? Mi indokolta ezt a gyökeres változást ebben a tanban, melyet a szervezet már 1951 óta dédelgetett?

Jehova Tanúi egész biztosan azt válaszolnák ezekre a felvetésekre, hogy „nagyobb lett a világosság”, így már több minden érthetővé vált, amit régebben nem értettek. Viszont ha valakik ilyen egészen konkrét dolgokat jelentenek ki, mint a Tanúk tették az 1914-es évvel és az ehhez kapcsolódó generációval (na meg előtte több dátummal, mint például az 1925-ös és 1975-ös végidőjövendölésekkel), akkor annak az a hátulütője, hogy előbb-utóbb ugye az idő túlhaladja azt a bizonyos dátumot, és kell valamit ezzel kezdeni. Nem véletlen tehát, hogy éppen 1995 év végére fénylett fel a nagy világosság, melynek hatására szépen angolosan eltüntették mind a dátumot, mind a generációra utaló kijelentést az Ébredjetek! ajánlójából, mivel addigra már egyetlen olyan felkent személy sem élt, aki 1914 (1913-ban) előtt keresztelkedett volna meg. Mire utalhat tehát a Máté 24:34-ben található „ez a nemzedék” kifejezés, hiszen úgy tűnik ennek kulcsszerepe van a Tanúk által hirdetett vég eljövetelében. A kezdő dátum, 1914, „adva volt”, már csak a vége hiányzott. Mivel nyilvánvalóan nem a felkentek halálával ért véget a gonosz világ (az utolsó ilyen személy, Fred Franz 1992. december 22-én halt meg), így ki kellett valamit találni.

Egy 1995-ös Őrtorony cikk  arra utal, hogy a nemzedék „... az ugyanabban az időben élő emberek teljes sokaságának tagjaira”, különösképpen a „hitetlen zsidókra” utalhat . Az a „gonosz nemzedék” tehát, amely látta Krisztus jelenlétének jeleit 1914-től számítva egy előre nem meghatározható ideig terjed. Így már a korábbi tant, miszerint ez a nemzedék a felkentekre vonatkozna, már ki is lehetett ezzel cselezni, és pár évet lehetett nyerni vele (megjegyezném, hogy a már mintegy 10 évvel korábban kiadott Paradicsom könyvben is pedzegették ezt a nézetet, illetve az újonnan beszervezett tagoknak a nemzedék értelmezésének ezt a kiterjedtebb változatát adták be, jóllehet akkor még hivatalosan az volt érvényben, hogy a generáció a felkenteket jelenti).

Egy újabb változás történt a 2008. 2/15-ös Őrtorony szerint a „Mit jelent neked Jézus jelenléte” című cikkben, mely szerint Jézus ezt a kijelentést a tanítványaihoz intézte és nem a gonosz, hitetlen zsidók akkori „nemzedékéhez”:

„Jézus azt mondta a tanítványairól, akik hamarosan felkenetnek szent szellemmel, hogy ők lesznek azok, akiknek le kell tudniuk vonni bizonyos következtetéseket, amikor „mindezeket” látják megtörténni. Tehát minden bizonnyal róluk mondta Jézus a következőket: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.”

A „nemzedék” tehát egy olyan csoport, akik felismerik és megértik a jelet, akik ugye nem lehetnek mások, mint a Tanúk vezetősége, akik mint egy „modernkori János osztály” alkotják azt a nemzedéket, mely nem múlik el, amíg mindezek meg nem lesznek.

„Ez azt sejteti, hogy Krisztus felkent testvérei közül néhányan még itt lesznek a földön, amikor kitör a megjövendölt nagy nyomorúság.” – teszi hozzá rejtélyesen az Őrtorony.

2010. 4/15. Őrtorony szerint Jézus „Nyilvánvalóan arra utalt, hogy azok a felkentek, akik látták a jel beteljesedésének kezdetét 1914-ben, legalább részben egy időben élnek azokkal a felkentekkel, akik látni fogják a nagy nyomorúság kezdetét.„ Hogy ez mégis miből nyilvánvaló, azt pontosan nem tudni, de eszerint az értelmezés szerint létezik a felkenteknek egy második csoportja, mely ugyanúgy a nemzedéket alkotják, melyek átfedik egymást, és ezek látták (vagyis ismerték őket, mert még egyidőben éltek velük) azokat, akik látták az 1914-ben bekövetkező jeleket. Ezzel igazából a végtelenségig el lehet húzni az időt, fenntartva a „reményt”, anélkül hogy bármilyen konkrét dátumot is kijelentenének. Valóban ügyes fogás!

A 2014. 1/15-ös Őrtorony "Mikor jön el Isten Királysága?" felteszi a kérdést:

"Mi jellemzi a nemzedéket alkotó második csoport tagjait? Az, hogy már akkor felkentként szolgálták Jehovát, amikor az első csoport néhány tagja még a földön élt. Tehát ma nem minden felkent tartozik a nemzedékhez, melyről Jézus beszélt. Napjainkban a második csoport tagjai már előrehaladott korúak. De Jézusnak a Máté 24:34-ben mondott szavai alapján biztosak lehetünk benne, hogy a nemzedéknek legalább néhány tagja „semmiképpen nem múlik el” azelőtt, hogy látná a nagy nyomorúság kezdetét. Ez bizonyíték arra, hogy Isten Királyságának a királya rövid időn belül elpusztítja a gonoszokat, és egy igazságos új világot hoz el (2Pét 3:13)."

Kígyó a farkába harap? Már csak azt kéne tudni, hogy miért éppen erre a második nemzedékre utalt volna Jézus? Ugyanezt mondták az első csoportról is, és még tetszőleges számú csoportot lehet alkotni, hiszen egyesek továbbra is „felkenődnek”, így bőven ellátják utánpótlással a kiválasztottak kicsiny csoportját, akik nem csak meglátják a jeleket, hanem értelmezni is tudják azokat.

Ha valakinek mégis nehezére esne felfogni a tanításokat, akkor hallgassa meg David Splane „egyszerűen érthető” nemzedék-magyarázatát, melyet egy jévétévé adásban mutattak be 2015-ben. A második generáció tagjai tehát azok lehetnek, akik 1. felkentek (Jehova Tanúi felkent) 2. valamilyen módon kapcsolatba voltak azzal a csoporttal, melynek Franz testvér tagja volt. 

Természetesen át lehet írni egy egész szótárat, ha egy vallási csoport érdeke úgy kívánja, bár ettől még a szó értelme nem fog megváltozni. Sokkal egyszerűbb lenne elismerni a tévedést, de valami azt súgja, hogy ez valószínűleg soha nem fog bekövetkezni.

 

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

További olvasnivalók a témában:

http://jehovatanui.blog.hu/search?searchterm=nemzed%C3%A9k&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr7114008916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chili Virág 2018.06.01. 09:16:25

Nagyon jó a cikk! Köszönet érte!

"Sokkal egyszerűbb lenne elismerni a tévedést, de valami azt súgja, hogy ez valószínűleg soha nem fog bekövetkezni." - ez sajnos igaz!

a századik juh 2018.06.01. 10:01:23

Szorosan ehhez a témához kapcsolódva szabad?

Mert szerintem a "nemzedék" szót [belefordították] Fouad Khapharó testvér utódai az ÚVF-be, a nemzetség helyett:

aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/09/20/_ez_a_nemzedek_persze

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.06.01. 10:30:05

@a századik juh:
Érdekes pont, erre nem is gondoltam, és a forrásom sem említi meg. Igazad van, hogy a nemzedék és a nemzetség két külön dolog, de hogy az eredeti bibliai szövegben mi van, azt nem tudom.
Az angolban a "generation" szót használják, és a szervezet ilyen tannal, vagyis "nemzedék-tannal" rendelkezik. A cikkben azt jártam körbe - ha valbón nemzedékről is szól a Biblia -, hogy ennek sincs így önmagában sok értelme, mert olyan dolgokra utalnak, melyek csak kitalációk.
Pl: miből derül ki, hogy Jézsu a második ilyen nemzedékre utalt, és nem az elsőre? Na meg Fred Franz szerepét is eltúlozzák, bár többször is (háromszor legalább) kiemeli Splane, hogy nem ő volt az első nemzedék utolsó tagja. Az 1984-es Őrtorony borítólapján látható felkentek közül néhányan valóban 1992 után haltak meg, de Freddy volt a legprominensebb ezek közül, így ez egyértelművé teszi, hogy az, aki a "generáció" részének számít valamilyen módon Fred Franz csoportjával kell, hogy kapcsolatba legyen.
Ez teljesen abszurd: képzeljük csak el Jézus az olajfák hegyén megjövendöli, hogy valamikor lesz egy csoport, akinek egy kiemelkedő tagja - aki mellesleg elég sok baromságot hirdetett, amivel jogosan pályázhat a "hamis próféta" címre, csak gondoljunk itt az 1975-ös tanra, mely Freddy-hez köthető -, halála utáni generáció idejében esetleg be fog következni a vég (azt még ugye nem lehet tudni, hogy ha az a generáció is lejár, akkor hány újabbat fognak hozzárakni ugyanezzel a módszerrek).
Pedig ez az a "hit", amit az Őrtorony elvár a követőktől, mégpedig kérdések és kritikák nélkül.

a századik juh 2018.06.01. 19:21:33

@t.csilla: Tiszta Amway-bemutató volt a Jw-tv ominózus része.

Az Aranygyűrű-fokozatú értékesítési főmunkatárs elmagyarázta, -és karmesterpálcával elmutogatta- hogy miért nem szedte ki a foltot az eddigi 22 termékük, [A FOLT A HIBÁS!] és követelte, hogy mindenki használja mostantól a 23. generációs terméket.

Kedvenc Whénem szerint semmilyen végidő-kitolás nem történt, mert most is az utolsó napokban vagyunk! :)

Való igaz, tetszőleges számú generációátfedés állítható elő ugyanezzel a magyarázattal a mostani kettőből lehet akár 12 is, akár az apostolok száma,

de akár 144 000 generáció is beleférhet megfelelő marketing mellett egy szellemileg erős tanúnak, csak a klubhangulat meglegyen, az a lényeg!

keresemazutam 2018.06.01. 22:24:26

Az 1995-ös módosítástól kezdve azt firtattam, hogy mért kell egyátalán kettős beteljesedést értelmezni. Hivatkoztam János evangéliumára, ami meg sem említi a proféciát, pedig jános jelen volt az elhangzásakór. Felteszem, hogy a 70-es események után amikor tényleg nem maradt kő kövőn a templomban, János az evangéliuma megírásakor, már lecsengett próféciának tekintette. Háát...Nem voltak népszerűek a kérdéseim.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.06.01. 23:50:41

@keresemazutam:
...nem csodálom :)
Vitatkozni mertél a "modernkori János osztállyal"? Ők már csak jobban tudják.....:)

Igazság Kereső 2018.06.04. 01:14:28

Köszöntök mindenkit! Új felhasználó,vagy hozzászóló vagyok. Figyelmetekbe ajánlanék egy blog három cikkét,mely teológiai szempontból próbál közelebb jutni a "nemzedék", "nemzettség" fogalmi jelentéséhez. Bár, talán nem sokkal jutunk előrébb a megoldásban. Itt a link: www.teologiablog.hu/cimke/sorozat-jezus-elmaradt-eljovetele/

Személyes véleményem szerint, ez csupán a Zsidó rendszer végét jelölendő prófécia "nemzedék" (genea) kontextusában értelmezhető. Hamar megoldódni látszik a "rejtély" ha azt mondjuk,hogy i.sz.70-ben történt pusztulás azon "nemzedéken" belűl teljesedett,akiknek szólt("Bizony mondom néktek...").

törökcsilla 2018.06.05. 09:29:29

@Igazság Kereső:
Köszönjük az ajánlást!

Az cikk célja nem feltétlenül annak megfejtése, hogy mit is jelent a "nemzedék" vagy "nemzetség" szó. Ezek hitkérdésekhez tartoznak, és a blog világnézetileg semleges szeretne maradni. Amíg a hitkérdések megmaradnak a kölcsönös tisztelet szintjén, addig teret lehet engedni ilyen okfejtéseknek is, de sajnos tapasztaink alapján ez csak egészen kivételes, ritka esetekben történik. A volt Jehova Tanúk esetében, például ennek esélye igen alacsony.

Korántsem arról van szó, hogy a keresztények számára nem megengedett hinni Jézus eljövetelében, vagy helytelen lenne azt várniuk - a hitük szerinti bármilyen formában - vagy Jézus vallott volna kudarcot bármilyen formában is, de itt, ebben az esetben egy szervezet próbálja ezt a "krisztusvárást" egy konkrét időkeretbe belepaszírozni. Céljuk az, hogy az embereket bűntudatban, félelemben tartsák és a maguk szervezetének munkájába elfoglalják őket (ingyenes marketing munka, építkezések stb). Ennek érdekében ébren kell tartaniuk azt a hitüket, hogy 1. a szervezet Isten kiválasztottja, és 2. a beígért vég közel van. Ha ezeket a látszatokat nem tudják fenntartani, akkor az emberek demotiválatlanná válnak, és netán eltávolodnak tőlük.
A cikk része egy sorozatnak, mely rámutatott már korábban, hogy az "isteni kiválasztottság", melyet a Tanúk az 1914-es évhez, és az 1919-ben történtekhez kötnek, milyen lábakon áll. A Tanúk doktrinája a nemzedéket konkrétan az 1914-es dátumhoz köti, vagyis korántsem egy olyan hitnézetről van szó, amiben mindenki úgy hihet, ahogy akar, várhatja Jézust vagy a királyságot, hanem egy konkrét és meghatározott doktrináról, amit a Tanúknak EL KELL hinniük, ha tetszik nekik, ha nem. Még akkor is hinniük kell ezeket, ha ennek semmilyen értelme nincsen, logikátlan ostobaság, vagy egyenesen hazugság.

Persze elvileg nem kötelező hinni, ahogy ezt bárki mondhatja, mert "szabad akarat" van, főleg ugye vallási és lelkiismereti téren, ami persze igaz, és a Tanúk elvileg élhetnek is ezzel. Utána persze megnézhetik magukat, mert ki fogja tagadni őket az egész családjuk, és még sok más következménye is lehet a dolognak, ami egy másik téma, és amely kérdésekkel szintén sokat foglalkozik ez a blog.
Szóval a választás az, hogy vagy nonszenszekben hiszel, melyek végül lerombolják az életedet, vagy nem hiszel, és akkor kitagad a családod és elveszted az összes barátodat (főleg, ha Tanúként nőtt fel valaki, akkor ez igen kemény lehet) - ami végül szintén az életed lerombolásához vezethet (hacsak nem egyensúlyozod ki ezt hatást proaktívan, melynek egyik része az, hogy megértsd honnan is származnak, és egész pontosan mik ezek a tanok, amiket rád akarnak/akartak kényszeríteni).

Ezzel csak érzékeltetni szerettem volna azt, hogy itt egy igen nehéz helyzetről van szó, ami bőven túlnyúlik azon, hogy "mi az igazság" vagy milyen vallási tanításokban higyjen valaki, és milyenekbe ne.

Igazság Kereső 2018.06.06. 00:50:33

Köszönöm a kimerítő és részletes kommentálást! A fentiekben ajánlott blog cikkeit mindössze érintőleges megjegyzésként ajánlottam. Jó magam is JT-ként nőttem fel, sőt még Tanú is vagyok! Körülbelűl egy éve kezdtem alaposabb kutatásba a Szervezet hitelességét érintően. Azóta olvasok úgy nevezett "hitehagyott" blogolat. Elolvastam rengeteg cikket, jó néhány könyvet, amelyek elérhetőek, és amiket hiteles értekezéseknek tartok. Úgy érzem, felnyílt a szemem! Teljesen más megvilágításban látom a Szervezetet és a tanokat mindezek fényében! Mondhatni megdöbbentő! Eleinte hitetlenkedve fogadtam az információkat,mert a "hitehagyottak csak hazudnak"! Igyekeztem és igyekszem több szemszögből is megvizsgálni az információkat, alaposabban utána járni hitelességüknek. Jelenleg csak szűkebb családomnak beszéltem erről akik szintén Tanúk, de egyre veszélyesebbnek látom az ezekről való beszélgetéseket. A felvigyázóknak meg pláne nem merem még csak kérdéseimet sem feltenni. Mint mindenki,aki ezen átment, csak örlődöm,szenvedek. Csak azért maradok bent egyelőre, hogy ne veszítsem el a családomat! Nem tudom,mit hoz a holnap! Egy egészen biztos! Nem szeretek köztük lenni, számomra elvesztették minden hitelüket! Ráadásúl szereteet sem kapok! Áskálódás, pletyka, megfélemlítés stb.

a századik juh 2018.06.06. 06:38:22

@Igazság Kereső: "Mint mindenki,aki ezen átment, csak örlődöm,szenvedek. "
Az igazság szabaddá tesz. Légy hát szabad! Az emberektől való félelem csapda, nincs mitől félned. A holnap mindig új lehetőségeket hoz, hogy kezdj el szeretni. A felvigyázók és a bent lévő testvérek ugyanúgy félrevezetett személyek, mint mi. Én magam meglepődtem, hogy milyen sok testvér ÉRZI, hogy baj van. Még a felvigyázók is. De félnek lépni. És félnek kérdezni. Elfelejtették, mit tanultak: Miért jó kérdezni? Kérdezz bátran, erre buzdítanak Jehova Tanúi! Ha aztán kiderül, hogy már kérdezni sem szabad, legalább nyugodt szívvel tudsz különbséget tenni Isten, Jézus Krisztus, és egy 22 hamis világvégepróféciával rendelkező, rabszolgákkal építkező ingatlanmogul céghálózat között. Istennek kell megfelelni, nem a Watch Towernek. Sajnos sablon-érvekre és "hitehagyott" adatokra nem fognak meghajolni, mert féltik a hatalmukat, esetleg az életüket. Nem egyszerű helyzet, amikor kiderül, hogy a szeretetük és a kedvességük nem neked szól, hanem a Jehovatanúságnak. :(

törökcsilla 2018.06.06. 06:56:23

@Igazság Kereső:
Akkor tudod, miről beszélek:) (Sajnos)

Számomra nem derült ki, hogy Tanú vagy, azért írtam le, amiket. De akkor pontosan tudod, hogy az a bizonyos "szabad akarat" és "lelkiismereti és vallási szabadság" egész pontosan mit is jelent a Tanúknál.
Ezt jó hallani, hogy legalább a szűkebb Tanú családoddal tudtál beszélni ezekről, mert van, akinek az sem sikerült. A Tanúk hiszik azt - és a legtöbb Tanú tényleg osztja ezt a hitet -, hogy a szervezethez való hűség az egyenlő az Isten iránti hűséggel, és ha valaki kételyeket fogalmaz meg, akkor annak "segíteni" kell, de nem nekik, hanem a véneknek. Ez egy kiterjedt besúgórendszer, ami ahhoz vezethet, hogy aki kételyeket mer megfogalmazni, de még nem eléggé felkészült, hogy szembenézzen annak következményeivel (hogyan is lenne, az egész Tanú lét arról szól hogyan NE szembesüljünk saját életünk dolgaival, vagyis hogyan hárítsuk azt valaki másra, pl úgy, hogy "vessük a terhünket Jehovára" vagy vádoljunk valakit, vagy valamit az ellenségeinket, a hitetleneket, a gyenge hústestünket vagy az ördögöt a problémáink miatt stb...), az elég nehéz helyzetbe kerülhet.
Ezért legyél nagyon óvatos azzal, hogy KINEK MIT mondasz el, mert ezzel esetleg bajba sodorhatod magad, egy olyan döntésre kényszerülhetsz, amire még nem értél meg.

Továbbra is kiemelném, hogy a blogunknak NEM célja a vallási téren való útmutatás, sem az egyes tanok konkrét és kollektív értelmezése. Tudatában vagyok annak, hogy sokan azért maradnak benn a szervezetben, mert az "uram hova mehetnénk" stílusú érveléssel fogva tartják őket, és azt hiszik, hogy majd idővel jobban meg fogják érteni a dolgokat, na meg a "kiközösítettek" sem tudnak jobb magyarázatot adni. Ha valaki így gondolja, szíve joga ezt tenni, olyan vallásban maradni, amiben akar és abban hinni, ami neki szimpatikus és amit ő a maga számára koherensnek talál.
Ez az oldal semlegesség mellett kötelezte el magát, vagyis nem ad semmilyen útmutatót másoknak abban, hogy miben kellene hinniük, akár a Biblia alapján, akár nem.
Én személy szerint hiszem azt, hogy ha valakinek sikerül magában helyre tennie a dolgokat - ami egy rettentően kemény munka - az képes lesz eldönteni saját maga is, hogy milyen hitrendszert akar magáévá tenni, és kikkel akar arról értekezni.
Sok sikert az ébredezésben!

törökcsilla 2018.06.06. 07:24:51

@Igazság Kereső:
Még annyi jutott eszembe, hogy a sorozat egy korábbi része foglalkozott azzal a fordulóponttal, amikor az író, Lloyd Evans, valami hasonló helyzetben volt, amiben most te lehetsz.
blogjt.blog.hu/2017/09/22/tetlenseg_es_kitekintesek_a_hitehagyottak_vilagaba
Ha valaki angol nyelvterületen (vagy jó angol tudás birtokában) "ébredezik" annak azért nagyságrendekkel könnyebb dolga van, hiszen a cikkben említett JWfact.com weboldal, Paul Grundy írásai, kimeríthetetlen forrása a szervezettel kapcsolatos alapvető tények megismerésének. Ebből sok téma már lefordításra került, ahogyan Raymond Franz egyik könyve is, abból a célból, hogy a magyar nyelvű Tanúk/exTanúk is tájékozódhassanak.
Ahogy Lloyd történetéből kiderül, valódi emberhajsza indulhat el az ellen, akinél kételyeket vélnek felfedezni (persze ez attól is függ, hogy kire mennyire tartanak igényt, mert olyan is van, akitől meg akarnak szabadulni).
Ennek hatását nem ajánlott alábecsülni, ezért én mindenkinek azt javaslom, hogy haladjon a saját ütemébe, nem kell senkinek és semminek megfelelnie (még "istennek" sem.....ez az "istennek megfelelés" amúgy csak hátráltatja az egész folyamatot, mert csak kiterjeszti a manipulációt, azt amiből éppen ki akar valaki lépni - legtöbbször egy másik formába önti azt...) csak tegye azt ami NEKI jó. Ez már önmagában egy Jehova Tanújának szentségtörésnek fog számítani, mert mindig azt hittük, hogy azt kell tenni, ami másoknak jó, vagy amit Isten akar. Pedig ez a mi saját életünk, mi élünk benne, és senkinek semmi köze hozzá, hogy miben hiszünk vagy miben nem, senkinek nem tartozunk elszámolnivalóval (hacsak nem a saját lelkiismeretünknek).

a századik juh 2018.06.06. 08:23:24

@törökcsilla: "Ez már önmagában egy Jehova Tanújának szentségtörésnek fog számítani"

Kedves Csilla

Ha kizárod erről az oldalról Jézust és Istent, akkor hogyan hárítod a Szervezet "Hitehagyott blog!" vádját?

törökcsilla 2018.06.06. 08:33:56

@a századik juh:
Figyelj, légyszi, légyszi, ne kezdjük már megint, mert már lejátszottuk ezt a meccset párszor.
Nem zárom ki Jézust meg Istent, szó sincs róla. Ha nem érted, amit írok, akkor sajnálom, már kb 600-szor leírtam.
Semmilyen vádat nem akarok elhárítani. Ugyan miből gondolod? Na látod előfeltételezel, és utána magaddal vitatkozol. A szervezet azt vádol és úgy, ahogy akar. Én kiszálltam ebből a játszmából, de ha te benne maradsz, az a te választásod.
Bármilyen hittérítő jellegű szöveg törlésre fog kerülni.

Igazság Kereső 2018.06.07. 16:57:45

Számomra csak az megdöbbentő és elég nehezen feldolgozható jelenlegi állapotomban,hogy amiben eddig hittem, az NEM az igazság! Még a folyamat elején tartok ezért is... Csak agyalok, hogy merre tovább,hogyan tovább? Mi az igazság? Létezik egyáltalán apszolút igazság? Szerintem Végső Valóság mindeképpen létezik, ha tudjuk még ha nem! De mi is az? Az emberi elmének szöksége van fogódzókra, alapra amire építhet! Most nekem ez "kártyavárként" dölt össze. Tudom rengetegen vannak ebben a helyzetben, és lesznek is. Főleg, ahogy haladunk az időben. Ha nem az az igazság akkor mi? Számomra ez jelenleg kulcskérdéssé vált. Mindenki fújja a magáét! Minden vallás, minden filozófia, fel sem lehet sorolni mennyien tetszelegnek a főokos szerepében. Holott nem tudnak többet-mert csak emberek ők is-mint a JT VT :D Ki mondja meg a "tutit"? Van egyáltalán olyan? Biztosan értitek amit írok,hiszen nektek is ezeket érzelmileg, elmebelileg fel kellett dolgoznotok. Nem véletlen választottam az " Igazság Kereső" nick nevet. Kutatok tovább nem tehetek mást. Mindenesetre, mostantól kritikus leszek minden tan, minden emberi eszmével szemben,mert nem akarok ismét csapdába esni! Megvizsálok mindent amit találok, hogy "úgy vannak-e azok a dolgok", és lehetőség szerint józan elmével követem a feltárulkozó bizonyítékokat, össze vetve azokat egymással és a saját tapasztalataimmal! Szerintem így érdemes,vagy logikus. Közel tudományos alapokon. Még valamelyest JT-hoz is kötődöm-ez egy hosabb folyamat-ezért tovább figyelem őket és a róluk/ellenük szóló írásokat, hogy minnél világosabban lássak! Köszönöm szépen a bátorítást! Mellesleg 2000-2003 között Mórra(Sefáékhoz :D ) jártam,ahogy lehetőseim engedték. Jelenleg a " jó hírű" Oroszlány nyugatba( nem érdekel,ha megtudják)! Elég tapasztalt vagyok sajnos a rossz bánásmód tekintetében! Sok story-m van! Na mindegy.... Olvasgatok,figyelek, időnként kommentelgetek majd. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.06.07. 17:33:53

@Igazság Kereső: Hát szia! Örülök, hogy egy gyülekezetbe jártunk :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.06.07. 17:42:11

@Igazság Kereső: Mivel itt vagy a szomszédban, randizhatunk is. Segítek.

törökcsilla 2018.06.07. 18:28:53

@Igazság Kereső:
Igen, simerősek ezek a gondolatok, érzések :)
Az "igazságról" csak annyit, hogy ezt a fogalmat és ahozzá tartozó "módszert", amivel az megismerhető, azt a JTk fogalomkeretében értelmeztük (és ennek voltunk kitéve, ha beleszülettél, akkor mér gyerekkorodtól). A JT tanításra az "igazság" szó annyira nem illik rá, de maga a módszertan sem alkalmas, hogy bármilyen normális következtetésre jussunk (csak arra, mire ők akarták, hogy jussunk, vagyis ez egy manipulációs módszer - de csak ez van a kezünkben, ezt ismerjük, a többit nem). Ahogy szokták mondani, ahhoz hogy jó munkát végezzen valaki, először az eszközöket kell rendbe tennie. Az eszközeink, pedig a módszerek, a gondolkodási keretünk, a megvizsgált forrásanyagok és azok hitelességének mérlegelése, és maga koncepció, amiben ez az egész el van helyezve. Pl a JT-k vallásos igazságról beszélnek, ami eleve nem létezik, mert nem bizonyítható pro és kontra, így ez egy hitkérdés, amiben mindenkinek az lesz "igaz", amit megtapasztal és átél a hite alapján. A JTk ideje alatt belénksúlykolt elmekontrol hatásait és következményeit nem kéne alábecsülni.
Van egy rossz hírem, meg egy jó. A rossz az, hogy abban az értelemben vett abszolút igazság, ahogyan azt a JTk tanítják, nem létezik. A jó az, hogy mindenkinek van egy saját igaza, ami megismerhető és kitapasztalható, és ezt ráadásul mindenki tudja is - csak ehhez a "tudáshoz" nehéz hozzáférni. Ebből következik, hogy senki nem fogja tudni megmondani neked az igazságot, csak te magad.

Igazság Kereső 2018.06.07. 23:15:22

@törökcsilla: Picit ezoterikus "ízt" érzek a válaszodban! Nem akarlak megsérteni, mégis hasonlóan fogalmaznak azok a tanok. Ezotérián belűl is kutatgattam, hátha találok valami hasznosat, ezért is vettem ezt észre! Az ezotéria bionyos ágai fogalmaznak úgy,hogy nincs abszolút igazság, és hogy "te teremted meg a valóságodat"-ami bizonyos szempontbol igaz is, összevetve a kvantumfizika jelenseivel,hogy a megfigyelő hatással van a megfigyelés tárgyára. Mindegy....ezt nem szándékozom bővebben kifelyteni. Abbéli véleményemet fejeztem ki ezzel,hogy az ezotériábol származó " szinezetet" érzek a véleményedben. De ez csak az én meglátásom! :)

Igazság Kereső 2018.06.07. 23:27:26

@sefatias: Szervusz! Köszöntelek! Egyelőre személyesen még kockázatosnak látom, de még akár a későbbiekben személyes találkozásról is lehet szó! Kérhetnék esetleg valamiféle elérhetőséget Tőled? Köszönöm! :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.06.08. 06:32:35

@Igazság Kereső: :) kérd el valakitől a telefonszámom a gyülekezetben :DDD
Viccet félretéve: Itt írhatsz nekem privátban ha rákattintasz a nevemre. Illetve a fészbukon is.
Az ímélcímem : sefatias@gmail.com
a fészbukom: www.facebook.com/istvan.kovacs.351756

törökcsilla 2018.06.08. 11:02:16

@sefatias: Hát az a fajta, amiről azt hittük, biztos nem létezik :) (Mondjuk attól még hinni lehet benne, annak, aki akar.) De nyilván vannak igaz és téves dolgok. Azért nem árt óvatosnak lenni a végső igazságra utaló kijelentésekkel. A saját igazunk, azonban sokkal biztosabb, és valahogy azon keresztül kerülhetünk kapcsolatba a "nagyobb igazságokkal". Nem véletlen, hogy a JTk igen hevesen próbálnak ettől tiltani, önzésnek, független szellemnek, büszkeségnek felcímkézve azt...:)
Biztosan nem szeretnék, ha valaki elindulna ezen az úton. Jobb az, ha megmarad a belső bizonytalanságába, és akkor meg lehet mondani neki a frankót. :)

keresemazutam 2018.06.09. 01:15:56

@Igazság Kereső:
Üdv. Elmondhatatlanúl átérzem a jelenlegi helyzeted, én is tanú családba születtem, a niknevem is hasonló megfontolás alapján választottam, mint te, ráadásul a nemzedék témával kapcsolatban is egyetértünk. Ezzel és néhány más kérdéssel kapcsolatban volt levélváltásom a VT-el is! Nekem szinte minden családtagom tanú, nagy dilemma volt hogyan komonikáljam amit felismertem. Nagyon gyorsan akadt aki szólt a véneknek, hogy nyújtsanak "segítséget"! Legyél nagyon óvatos, és mindig csak kérdezz! Gondold át azt is milyen hatása lehet a hozzád közel állókra a szemfelnyitás! Ezek a kérdések majd sokat tisztulnak, és ez most megbotránkoztató lehet, de sokkal lényegtelenebbek lesznek. Az igazság keresés hevében ezért vigyázz a hozzád közel állókra, az emberi kapcsolataidra, az egyensúlyra! Legalábbis ez az én tapasztalatom! Végső igazság !!szerintem!! létezik, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár alap tételekben is dogmatikusak lehetnénk! Nekem érdekes kaland volt betekinteni a golgota gyüli életébe is, példaként , hogy menyivel másként is lehet "istenkeresést folytatni" (YouTube-on is megteheted) Én jelenleg márkafüggetlen kereszténynek tartom magam, kicsit deista "beütéssel", nyitott vagyok minden magyarázatra, de mindenhez empirikus bizonyítékot kérek. Ebből adódóan az intelligens tervezés ami nekem fix maradt, a többi közvetett bizonyítékok alapján következtetés/hit. Ha érdekel a vezetőtestületi kérdések/válaszok szívesen megmutatom, nem vagyunk messze egymástól! A dilemmás időszakom kedvenc biblia verse az 5Mózes 18:21,22 volt. Sok sikert!

Igazság Kereső 2018.06.09. 17:17:47

@keresemazutam: Szia! Köszönöm szépen! "Én jelenleg márkafüggetlen kereszténynek tartom magam..." Ez tetszett! :D Ha van lehetőség elküldhetnéd e-mail-ben a VT levélvaltást. címem: petmaestro07@gmail.com Kíváncsi vagyok a mentegetőzéseikre. Nekem kezdetben a "szellem álltal vezetett de nem ihletett próféta" problematikája szúrt szemet, és kezdtem gorcső alá tenni! Utána következett az i.e.607 kérdésköre....és így tovább. Nem vagyok "újonc" ami a kitatásokat illeti,mégis érzmileg egyelőre kötődöm. Ott van a család, a szüleim, a velük ápolt kapcsolat. Némi félelem jelenlegi helyzetemből adódóan,hogy "mi van ha mégis ez az igazság, és ha eltávolodom,meghalok Armageddonkor". Értitek... De ezek kezdenek halványodni,ám még jelen vannak. Ami most " verte ki a biztosítékot" nálam, az Prince, a 2016-ban elhúnyt ismert énekes esete. Tudomásom szerint 2001-ben keresztelkedett. Egészen a haláláíg aktív Tanú és egyuttal aktív énekes maradt! Gyakorlatilag szinte ugyan úgy folytathatta zenei karrierjét,mint az előtt! Ez számomra finoman szólva visszataszító!!!! "Ne legyetek része a világnak" , "Ne szeressétek a világot, és a világ dolgait..." ezek a Biblia szavai. De mindezek fényében mégis mennyire tartotta be ezeket Prince? Mennyire voltak Vele engedékenyek a helyi gyülekezet felvigyázói? Költői kérdésesk.... A válaszok evidensek! SEMMIT NEM KÖVETELTEK MEG TŐLE olyan formán,mint az "átlag" Tanú esetében megköveteltetik!!! Az átlag Tanú, ha "rosszat" szól beviszik a "csontozóba"! Számomra " bicskanyitogató" ,hogy ez az ember koncerteket tartott, jó pár tv-show-ban szerepelhetett, a megjelenéséről nem is beszélve! Ugyan úgy élt,mint az előtt! Hogyhogy??? Miért nem közösítették ki??? Mert ha ki lett volna, a gyülekezete nem tartott volna búcsúztatót! A YouTube tele van az ezeket bizonyító videókkal! Ezek a Saját tanaik, és ami még rosszabb a Biblia szavainak is a "szembe köpése"!!! Ja...és Barack Obama hogy kerűl a " képbe"? Az ismert emberek játékává alakult az,hogy Jehova Tanúja lehet egy ideig. Majd megúnja, és tovább áll. Mindeközben szinte semmit sem változtatva az életükön, a JT álltal felállított szabályokat sem figyelembevéve. Talán azért szeretik őket a Szervezetben mert vaskos összegeket juttatnak az adományládába?! Nekem ez jön le ebből! Hol a hangoztatott semmlegesség???? A tiszta Szervezet image??? (Jól esik magamból kiírni a gondolataimat,mert egy Tanúval sem lehet finoman se beszélni ezekről) :D JT-k olyanok, mint amit Jézus mondott a Farizeusokra: "Olyanok vagytok,mint a meszelt sírok. Kívűl tisztának látszatok,de belül tele vagytok mindenféle tisztátalansággal!"

törökcsilla 2018.06.10. 06:49:03

@Igazság Kereső:
A celebekre minden szektában más szabályok vonatkoznak, mert ők egy szekta reklámarcai is lehetnek. Főleg szcientológusoknál figyelhető ez meg, John Travolta és Tom Cruise eseteiben. A JTk inkább korábbi bűnözőket szeretnek ilyen reklámemberekként felhasználni, de egyes celebeknek is több mindent megtűrnek, talán nem akarják, hogy a korlátozó tanaik nagydobraverődjenek. Prince is meg mások is (pl Serena Williams) egy pozitív üzenetet közvetítettek a Tanúkról, amikor megemlítették őket interjúikban. Az egy másik történet, hogy a valóságban ez messze áll a Tanúk mindennapjaitól - sőt semmi közük hozzá. Rengeteg ilyen dolog van a Tanúknál, ami csupán promociós anyag, és az a baj, ha ezt valaki komolyan veszi, netán számonkéri tőlük, mert akkor kiderül, hogy nincs mügöttük semmi. (Ilyenek pl a gyermekmolesztálással kapcsolatos "oktató" anyagaik is, melyekre mutogathatnak, és azt az érzést kelthetik egy kívülállóban, hogy mennyi mindent tesznek ezen a téren, jóllehet a gyakorlatban ennek éppen az ellenkezője igaz.
süti beállítások módosítása