Amikor még a nyolcvanas-kilencvenes években aktívan prédikáltam Jehova Tanújaként egy új világról, akkor még ez egy hajmeresztő és valószínűtlen gondolatnak tűnt a legtöbb ember számára. A Biblia viszont egyértelműen utalt arra, hogy az a világ, amiben jelenleg élünk, hamarosan elmúlik. Persze amikor a Biblia íródott, akkor is volt vége bizonyos eseményeknek és más dolgok kezdődtek, ahogyan a személyes életünkben is állandóan végetérnek dolgok, munkahelyek, kapcsolatok, költözések, és átadják helyüket új dolgoknak. Itt nem (csak) erről van szó, hanem egy egész emberiséget érintő átalakulásról, ami aránylag egy rövid idő alatt zajlik le, mégpedig emberek számára érzékelhető módon. Tekintettel az emberi élet és az univerzum időléptéke közötti jelentős eltérést, ez igen nagy dolognak számít és mindenképpen érdemes éberen figyelni. De mit is?

A Tanúk (és más fundamentalista keresztény mozgalmak) szerint a jeleket kell figyelni, amelyekről Jézus beszélt a tanítványainak a Máté 24. fejezetében. Ezt már Tanúként is elég nevetségesnek tartottam, de azért elismételtem az embereknek többszázadjára is, hogy azért vagyok itt, mert a Máté 24:14 próféciája szerint az Isten országát az egész földön hirdetni fogják, és ezt a munkát egyedül a Jehova Tanúi végzik. Ebben igazam volt, csak azt nem vettem észre, hogy ez a fajta vallásos marketing az utolsó napok más eseményeivel együtt, a háborúkkal, éhinségekkel és járványokkal kerül megemlítésre. Pontosabban a vallásos térítés ugyanúgy a bomlás jele, mint a felsorolt szörnyű események. És valóban: a Jehova Tanúi vallásos prédikálótevékenysége és az általuk létrehozott "szellemi paradicsom" látszatának fenntartásáért egyesek nagyon magas árat fizetnek. Ők azok a gyermekek, akik ezekben a csoportokban nőnek fel és más sérülékeny személyek, akik valamiért az ilyen közösségekben találnak menedéket. 

Én az utóbbi csoportba tartoztam. Meg is fizettem a naivitásom és tudatlanságom árát, ami magas volt ugyan, de nem biztos, hogy rosszul jártam vele. Egy új világ nyílt meg ugyanis bennem azon a tapasztalaton keresztül, amit a Tanúknál átéltem: betekintést nyertem ugyanis a szekták világába. Amíg Tanú voltam, addig azokat a jeleket figyeltem, melyek rajtam kívüli világban történtek. Bejelentik-e már a "békét és biztonságot"? Milyen háborúk és földrengések történnek? Milyen gonoszakká válnak az emberek? És ilyesmiket. Roppant unalmas egy idő után, mert ezekkel a tapasztalatokkal igazából nem lehet semmit sem kezdeni, maximum csak félni és azon gyötrődni, hogy vajon én megfelek-e a túlélés követelményeinek. Hát persze, hogy úgy ítéltem meg, hogy nem felelek meg. Paranoia! Egy idő után persze pánikrohamaim lettek. Nem a végidő jeleitől, hanem attól, mert miközben kifele figyeltem, nem éltem a saját életemet, nem foglalkoztam a traumáimmal, a gyermekkorban bennem elültetett programokról fogalmam sem volt, így azt sem értettem, hogy nekem milyen dolgom van az életben, miért születtem meg erre a világra, éppen most, éppen oda. Fogalmam sem volt az életem értelméről, így éppen kapóra jöttek a Jehova Tanúi, ahol ezt központilag elrendelik a híveknek, vagyis a szervezet mondja meg, hogy mivel kell foglalkozni - és persze azt is, hogy mivel nem kellene. Hát ez is elég unalmas volt egy idő után, mivel az ember a szabadságra vágyik, nem pedig béklyókra.

Szerencsére a Jehova Tanúi rövid úton megszabadultak tőlem, amikor megbetegedtem és már nem tudtam olyan nagy elánnal részt venni a prédikálásban, mint korábban, így kénytelen voltam szembenézni életem égető kérdéseivel. Ezzel önmagukról bizonyítványt állítottak ki, ugyanakkor nekem tettek egy szívességet, mert a hidegzuhannyal, amit kaptam tőlük, a jelenbe kényszerítettek, vagyis abba az állapotba, ahonnan minden erőmmel menekülni próbáltam. Ebben a "jelenben" megtörtént a csoda, mivel nem csupán hihetetlen módon felgyógyultam betegségemből, hanem egy belső világ tárult fel bennem. Rájöttem, hogy az új világ az bennünk van, mindenkiben belül. A "paradicsom" nem valami fizikai hely, hanem a saját belső állapotunk, ahogyan szemléljük az életet és a kapott fizikai javainkat. Ez a belső állapot nem a birtokolt tárgyak révén alakul ki bennünk, hanem a belül megteremtett állapot vetülhet ki - jó esetben - a fizikai világra, vagyis a bennünk élő "Isten királysága" teremti meg a földi paradicsomunkat, ami mindenkinek mást jelent, a saját értékrendje szerint. A jó hír az, hogy nem kell senkinek és semminek az eljövetelére várni, mivel ez mindenkiben elérhető, kivétel nélkül, csak nyúlni kell érte, vagyis a jelenbe kell kerülni. Ezzel be is fejeztem a térítést, és inkább arra fókuszáltam, hogy a jelenben tudjak maradni, és ha ez nem ment, akkor elhárítsam azokat az akadályokat, melyek ennek útjába állnak. Ilyen akadályból pedig volt bőven, mert ha nem lett volna, akkor bizonyára nem tartoztam volna egy fundamentalista keresztény szektához.

Iszonyú nagy szerencsém volt, hogy ezt a Jehova Tanúi révén átélhettem, történhetett volna sokkal rosszabb is velem, hiszen elég rendes hátránnyal indultam az életben, olyannal, amivel könnyű célponttá válhattam volna bizonyos erőszakos embereknek. Szerencsémre ezt a hátrányt a Jehova Tanúi használták ki, amíg tudták (amivel nyilván nekik kell elszámolniuk), nekem így is előnyömre szolgált a sokkhatás, amiben részesültem a vének "pásztorolása" által. Bár könnyűnek nem mondanám a tapasztalatot, de mindenképpen túlélhető, ha valaki hajlandó megtanulni a leckét, vagyis odafigyelni a részletekre. A béklyókat is csak addig tudja más ránk rakni, amíg azokat mi kérjük, illetve a mi érdekeinket szolgálják. Amikor ezt felismertem, nagyon gyorsan képes voltam megszabadulni tőlük, sőt ma már hálás is tudok lenni a Jehova Tanúinak, amiért gúzsba kötöttek életem egy szakaszában, mert így belülről élhettem át a szabadulás örömét. Ezzel párhuzamosan persze mást is tanultam a Tanúktól. 

A Jehova Tanúi bepillantást engednek abba, ahogyan egy szekta működik. Nemcsak nekem kizárólagosan, hanem minden tagjuknak, főleg azoknak, akik teljes elköteleződéssel voltak Tanúk, vagyis odafigyeltek az "órán", így amikor kirúgják őket - mert előbb-utóbb kirúgják azokat, akik nem hajlandók teljesen bezápulni, vagy hülyének tetteni magukat -, hatalmas kincs lehet a kezükben. Ugyanis, csodálatos módon a világon a legtöbb  szervezet, kormányzat, vallás, vállalat és üzlet hasonló elvek szerint hozza a döntéseit, ahogyan a Jehova Tanúi vezetősége. A szekta-jelenség nem egy kicsinyke és különc vallásos csoport sajátja, hanem a többség túlélési mechanizmusa. Pontosan úgy, ahogy az minket is szolgált Tanúkként. Ha ezt valaki átlátja, akkor már nem bosszankodik, nem hőbörög, hanem pattogatott kukoricát szerez be magának, és nézi a "műsort", na meg részt is vesz benne, mert meg fogja látni a saját szerepét. És persze óvatosan viszonyul minden olyan csoporthoz, egyénhez, aki vagy ami magánviseli a szekták kritériumait. Nem állítom, hogy könnyű ezeket beazonosítani, és semmiképpen nem tartozik a könnyű dolgok közé az a tapasztalat, amit egy kiközösített tagként kell átélni, akitől mindenki (beleértve családját és közeli barátait) elfordul és megteszik a főgonosznak. Mindennek ára van, és a szektákról szóló tudásnak ez az ára, viszont mindenképpen nagy segítség a mai világban, hogy van az ember kezében valami, amire támaszkodhat, hogy mi az, ami NEM az, aminek látszik. Ez pedig jóval túlmutat a Jehova Tanúi drámáján. 

Például, a világ vezetői egy új világrend bevezetéséről beszélnek. A Tanúk meg egy új világról, egy paradicsomi földről, csak aztán megfeneklett a történetük. Kiderült ugyanis, hogy a gyermekek molesztálásának gyülekezeten belüli kezelésével elég rosszul állnak, és így nem kompatibilisek azzal az új világgal, amiről beszélnek. Így most azt annyira nem hangsúlyozzák, mert hülyén adja ki magát. Az új világrenddel, vagyis egy mesterségesen kierőszakolt és az emberekre rákényszerített világrenddel már jobban összeegyeztethető lenne a tanításuk, de hát az meg nem biztos, hogy tetszik az embereknek. Ahol gyermekmolesztálás ügyekben sárosak, ott már eleve az új világ nem opció, így marad az új világrend. Ezért be kell csapniuk, félre kell vezetniük az embereket.  

Jézus azt mondta, hogy ha a vak vezeti a világtalant, mindketten a verembe esnek. Nem mondta, hogy ez igazságtalan a vakokkal szemben, mert itt szellemi vakságról beszélt, amiért minden érintett személyesen felel. Bizony, ha valaki úgy dönt, hogy a szellemi vakságot választja, vagyis elvárja, hogy mások mondják meg neki a teendőit, szereti, ha bébikanállal etetik (lebutítják neki, "megmagyarázzák" a szellemi tanításokat), vagyis nem törekszik nagykorúságra, integrációra, nem foglalkozik a traumáival, a gyermekkorával (ahol a büntető-jutalmazó istenképet kialakította a szülei révén), akkor nem marad más választása, mint bekapcsolódni valamelyik új világrend felé menetelő szektába. Hiába hagyja el az egyik kontrolláló szektát, ha a belső felébredés nem történik meg, akkor fog találni magának egy másikat, ahol figyelheti a "jeleket", várhatja a csodát, miközben retteghet, mert nem látja önmagát, a saját szerepét abban, ami történik vele és körülötte. Pedig nem kell ennek így történnie. 

Az ébredés nem abból áll, hogy rájövünk, hogy más emberek milyen aljas módon bántak velünk, becsaptak minket, félrevezettek és visszaéltek a beléjük vezetett bizalmukkal. A valódi ébredés az, amikor ráébredünk saját isteni természetünkre, kapcsolatba lépünk a saját lelkünkkel (ami nem fájdalommentes, mert mindannyian eltértünk saját önvalónktól még gyermekkorban) és felismerjük, hogy senki nem tud minket becsapni vagy bántani anélkül, hogy mi ne adtuk volna ehhez a beleegyezésünket, vagyis nem bántottuk volna vagy árultuk volna el önmagunkat azt megelőzően. Annak felismerése, hogy minden tőlünk származik, belőlünk indul ki, nem az áldozatiság, önsajnálat vagy önhibáztatás irányába fog elmozdítani, hanem a tettek széles mezeje nyílik meg. Nem várjuk a megmentést másoktól, sem politikustól, de sem a Jahve-vallások álkeresztény "krisztusi eljöveteltől" (ami egy vicc), sem más Armageddon-riogatásoktól, mert tudatában leszünk, hogy ha mi nem állunk készen, nem a saját lélektervünk útján járunk - és ezt a lelkünk érzi és tudomásunkra is adja a maga eszközeivel -, akkor leginkább félelemmel tekintünk a jelenlegi eseményekre. Ne legyenek kétségeink, a világ vezetői, beleértve a magyar kormányt is, súlyosan sáros gyermekmolesztálás ügyekben, gyermekprostitúcióban és gyermekkereskedelemben. Ez korábban is így volt, csak most jobban feltárulnak az ilyen ügyek, erről szól az Apokalipszis, ami feltárást jelent. Most ennek a szezonját éljük, így szépen sorban fel fognak tárulni a rejtegetett mocskos ügyek és le fog hullani a lepel az egyházakról és más csoportokról. Ezek az információk már ott vannak, elérhetők azok számára, akit ez érdekel, de egyre jobban az emberek arcába lesznek nyomva. No, nem a polgárpukkasztás miatt, hanem azért, hogy az emberek meg tudják hozni a választásaikat abban, hogy igénylik-e a változást (vagyis azt, hogy ők maguk változtassanak szokásaikon) vagy jó így nekik, ahogy van, és azt várják, hogy majd a nekik kedvező változásról egyszercsak beszámolnak a hírekben. A pornóipar és annak fogyasztói (!!!) szintén érintettek a visszaélésekben, mivel ez az üzlet jórészt kiszolgáltatott felnőttekre épül, akiket már gyermekként kihasználtak és azóta is másodlagos állampolgárokként (törvényen kívüliekként) kezelnek. Azok, akik ilyesmiben érintettek, ugyanúgy futóhomokra építik a "moralitásukat", ahogyan a Jehova Tanúi is tették. Hiába jönnek össze, szerveznek "békekonferenciákat" a véreskezű háborús uszítók és gyermekmolesztálásban sáros világvezetők, az Epstein-dossziék, Szőlő utcai botrányok jelzik az irányt, hogy merre haladnak ezek az emberek. Pontosan arra, amerre az Őrtorony szervezet: a zsugorodás és/vagy az összeomlás irányába. Ne legyen kétségünk efelől, még akkor sem, ha emberi léptékkel mérve ez lehet egy hosszabb folyamat (pár száz év), de persze lehet gyors is, attól függően, hogy azok az emberek, akiknek dolguk lenne azon a területen, hogyan végzik a munkájukat. Ez ma a realitás, ide jutottunk, de mi dolguk itt azoknak, akik egy vallásos szektából szabadultak ki? 

Fel kell-e nyitogatni az emberek szemét? Fel lehet-e nyitni mások szemét? Jézus azt mondta: "hagyjátok őket!"  A szellemi vakság egy választás, amivel valaki az egóját védi, senkinek nem dolga azt a szemet felnyitni, ami zárva akar maradni. Lehet információt elérhetővé tenni, tapasztalatokat megosztani, de ha valakiben nincs belső igény arra, hogy betekintsen saját belső világába, ehelyett magyarázatokat gyárt, igazságosságot keres, okol, hibáztat, arra nem érdemes időt és erőfeszítést pazarolni. Legyen mindenkinek a saját hite szerint! Miért dobná el valaki a mankót, amíg nem gyógyult meg a lába? Miért akarná széttörni a számára biztonságot adó kalickát (vallásos dogmákat), amíg nem elég erősek a szárnyai a repüléshez? Az "ébredés", ha az kívülről jön, a lélek valódi ébredésének belső igénye és személyes felelősségvállalás nélkül leginkább zsákutca, mert haragot és gyülöletet szabadít fel, sok jóra nem vezet. Nem arról beszélek, hogy nem szabad haragudni, vagy nem kell végigmenni nehéz érzéseken, gyűlöleten, haragon, akár bosszúvágyon, mert kell, de az már baj, ha mindezt nem vezérli valamilyen magasabb tudatosság, megértés vagy belátás. Például azt kell belátni, hogy a szellemi vakságáért mindenki maga felel, így senki nem élhet jogos panasszal azért, mert neki "szüksége volt" vak vezetőkre. Sőt, ezek a vezetők szívességet is tettek neki, hogy az életét csődbe (a verembe) juttatták, mivel ez alkalmat teremtett számára a felébredéshez. Lehet így is nézni! (Természetesen a "vak vezetők" ugyanúgy felelősek a saját döntéseikért, azért, hogy másokat félrevezetnek, kihasználnak, amivel majd nekik kell elszámolniuk. Ők most ezen a ponton még "kis halak", így nem érdemes az ő "hibáikon" túl sokat rugódzni.)

Senki sem születik véletlenül oda, ahová. Aki egy bántalmazó, manipulatív családba, netán egy szektába születik meg, arra sokat bíztak, így sokat is fognak számonkérni. Ott és azzal van dolga, amit már a családjában megtanult, már ott felkészítették az életére. Feltéve, ha felnőve nem húzza magára az áldozat szerepét, vagy éppen ellenkezőleg, nem kezdi el bántalmazó szüleit felmentegetni, sőt isteníteni. Pontosabban kinő ezekből, hajlandó túlnőni a fájdalmain, amiket nem leválaszt magáról, vagy megtagad, hanem átél és átégeti magán őket, így kincsekké válnak bennük. Nem árt tudatában lenni, hogy nem lehetünk a Teremtő Istennel kapcsolatban anélkül, hogy kapcsolatot alakítanánk ki a saját lelkünk felső rétegével, vagyis a Felső Énünkkel, amihez az út elkerülhetetlen a belső gyermekünk sérüléseinek gyógyításán keresztül vezet. Nem lehet kinőni a gyermekkorból, viszont fel lehet nőni, bele lehet nőni azokba a feladatokba, amiket onnan hoztunk. Az nem úgy van, hogy valaki felnő egy környezetben, és aztán "megvalósítja önmagát", azzá válik, amivé csak akar. Ez egy hazugság, amit előszeretettel terjesztenek manapság. Az embernek igenis van sorsa, és szabad akarata abban van, hogy beleáll-e, felvállalja-e a sorsát vagy sem. Ezt a "döntést" is leginkább tudatos, felébredt állapotában tudja csak meghozni, anélkül sajnos maga a szabad akarat is csak egy illúzió, ami csak papíron létezik. A saját belső gyermekünkkel, lényünk központi, autentikus énjével való élő kapcsolat nélkül csak az emberi társadalom valamelyik szabályrendszerét tudjuk csak követni. Hogy ezek vallásos dogmák, világi törvények vagy más által lefektetett szabályok, kitaposott utak, az már másodlagos, Lehet valaki vallásos, követhet dogmákat, lehet szülő, tanár betölthet politikai pozíciót, a belső gyermek nélkül nem fogja tudni mit csinál, mert "csak" a lényeget nem fogja érteni. Ha őt verték gyermekként, akkor ő is "verni" fogja a gyermekét (vagy a rá bízott embereket), mert azt hiszi, hogy ő attól lett jó ember, mert a szülei kemény kézzel bántak vele. Az emberek nem szerethetnek másokat és nem képesek a másik embert megérteni (legjobb esetben is csak tolerálni), amíg önmagukat nem értik meg, és nem tudják megszeretni a saját életüket. Így az Isten által rájuk bízott kincsek kiaknázatlanok maradnak. 

Ássuk hát elő a kincseket és tálentumokat, amiket ránk bíztak, és amikor számon kérik ezeket tőlünk, akkor ne kifogások hegyeivel válaszoljunk, hanem fel tudjunk mutatni valamit, amit kezdtünk ezekkel. A lélekfeladatok nem egységesíthetők, így semmilyen szekta nem fogja szeretni az ilyen embereket, ahogyan a történelem során tűzzel-vassal írtották a lélekvezérelt embereket. Soha nem volt népszerű, mindig is a keskeny ösvény maradt, és ez a jövőben is így lesz. Az egoizmus, az elme uralma, miszerint mindent (is) ki lehet logikázni, az elmével meg lehet érteni, még soha nem nyert ekkora teret, mint most, és ez a mentalitás az ateista-materialista alapokra épülő vallásos rendszereknek kedvez, melyeknek közös jellemzője a férfiuralmúság (balagyfélteke túlhangsúlyozása), a nők lenézése (jobbagyfélteke alábecsülése), a gyermekek (akár szexuális célú) kihasználása vagy bántalmazása nevelés címszó alatt, mondván úgysem fognak emlékezni a velük történtekre felnőttként. Ja, mert az elkövetők leválasztották magukat saját önvalójukról, így nem emlékeznek az őket ért inzultusokra, és azt hiszik, hogy ez így van mindenkinél. Semmi nem mutatja jobban a rothadás mértékét egy csoportban annál, ahogyan a köreikben levő gyermekekkel vagy azokkal a felnőttekkel bánik, akik gyermekként súlyos traumát éltek át. Ebben pedig a Jehova Tanúin kívül a legtöbb Jahve-alapú vallási csoport, de az istentagadó (Jahvét tagadó, ami gyakorlatilag ugyanaz) szekuláris hierarchia is ludas.

A lélek rejtőzködik, nem szívesen nyilvánul meg, mert a legtöbbször csak baja származik belőle tulajdonosának. Ezért a saját lélekkel való kapcsolat különösen nehéz út, de egy krisztusi tudat felé elkötelezett embernek egyszerűen nincs más lehetősége. Mindenkinek magának kell kitalálnia saját lelke üzenetét, tudatosítani azt amennyire lehet. Valójában senki nem tud eltérni a saját lélektervétől, de a megdolgozatlan személyiségnek (egó) köszönhetően más lehet a kimenetel. (Pl a múlt század sok véres kezű diktátora demokratikus szavazás útján került hatalomra. Ezek az emberek is a lekük útját követték, de mivel nem dolgozták át személyiségüket, így fanatikussá és hajthatatlanná váltak. Hogy ma hogyan kerülnek súlyos személyiségzavarral vagy elmebetegséggel emberek a hatalom közelébe, sőt egyenesen világvezetői pozíciókba, az egy jó kérdés. Nyilván a választók legtöbbje rájuk rezonált egy bizonyos ponton, hagyták magukat meggyőzni a karizmatikus vezető által.)

Az új világ vagy Új Világrend csak választás kérdése, az egyik aktív tetteket, lélektudatosságot, szívkapcsolatot és természetes lelkiismeretet igényel, a másik engedelmességet, szabályok követését, betartását, lélektelen vezetők, lelketlen döntéseire való bólogatást, mesterségesen installált és/vagy manipulált lelkiismeretet, vagyis szívtelenséget. Ha nem is mindig tehetünk arról, hogy egy kontrolláló szektába kötünk ki, vagy éppen az ország, ahol élünk egy diktatórikus rezsimmé alakul át, de abban mindenkinek van választása, hogy hogyan viszonyul a vele történtekhez, milyen módon keretezi át azokat és milyen értelmet keres és talál az átéltekben. Viktor Frankl a koncentrációs táborban fedezte fel ezt az igazságot, melyre későbbb a logoterápia módszerét fejlesztette ki, mely szerint az emberi élet értelmének keresése az emberek alapvető motivációja. Túlélve a hihetetlent, melybe egész családja, szülei felesége, testvére odaveszett, 39 könyvet könyvet írt, melyekben összefoglalta a haláltáborban szerzett tapasztalatainak gyakorlati értékét, melyet más emberek a javukra fordíthattak. Vajon milyen célja lehetett annak, hogy valaki egy kontrolláló szektába született vagy abban töltött el évtizedeket, és ahonnan kiszabadulásával elvesztette családját és barátait? Csak lehet valami.  

A régi világrend a szemünk előtt esik darabjaira, és (szerencsére) a folyamat nem visszafordítható. Viszont az "új világ" nem automatikus, a "megmentés" nem garantált, mert van választási lehetőségünk. Egyes vallásos mozgalmak (főleg a sültgalambváró végidő szekták) és egyes spirituális guruk persze üdvözlik a változást, mert azt hiszik, hogy majd attól nekik jó lesz. Várják a csodát! Azonban érdemes feltenni a kérdést: belső gyermek munkával hogy állnak? Mert ha sehogy, mert el sem kezdték, sőt azt sem tudják mi az, akkor mindez csak illúzió, ami kártyavárként fog összedőlni. Mégis, honnan lehet tudni, hogy valaki az új világ vagy az Új Világrend felé halad?

Onnan tudod, hogy te melyiket választottad, hogy kívülről várod-e a csodát, vagy belülről éled meg azokat, mivel az életed maga egy csoda, ahogyan te magad is az vagy. Azt kérdezed, hogy mi fog veled/családoddal/ népeddel stb. történni, vagy azt, hogy neked mi a dolgod azzal a helyzettel, amit most eléddobott az élet? Figyeled-e a "jeleket", Jézus második eljövetelében reménykedsz, vagy az ufóktól várod, hogy majd kimentik az emberiséget a kakiból (ahova amúgy önként ment be, és maradt benne), vagy egy önjelölt politikai vezetőtől várod a dolgok jobbra fordulását? Járod-e az (lélek)utat, elvégzed-e az azzal járó belső munkát (belső gyermek, árnyékintegráció stb), átéled-e azokat a nehézségeket, belső küzdelmeket, melyek szükségszerű velejárói, gyógyítod-e a megtört szívedet és az abból származó beteg érzéseket (függőségek, depresszió stb.) vagy inkább áldozatnak kiáltod ki magad és igazságtalanság miatt perelsz, mert a te életed nem olyan "könnyű", mint másoké? Ha még áldozatnak éled meg magad, becsapottnak, félrevezetettnek, vagy olyannak, akinek a feje fölött a "tudjukkik" eldöntenek dolgokat, megpróbálják befolyásolni valamire, és aki vagy ami ellen úgy érzed, hogy küzdened kell, ellent kell állnod, ki kell vívnod a szabadságodat, akkor te még nem vagy képes választani. Még nem nőttél fel ahhoz, hogy a saját életedet válaszd, hogy elfogadd azokat a döntéseidet, melyeket 16 éves korod után hoztál, hogy azok a te választásaid voltak. Ezért felnőttként is úgy élsz, hogy követed a trendeket, a narratívákat és ha valami nem sikerül, akkor kifelé mutogatsz, mert nem látod meg azt, hogy te hol voltál benne a veled történtekben. Vagy ellenkezőleg - amit én is csináltam sokáig - mindent magadra vállalsz, önmagadat vádolod mindenki hülyeségéért, vagyis magadra veszed a bűnbak szerepét. Bármelyik utat választod, mindkettő ugyanoda vezet: egy külső kontroll behívásához.