Karácsonyfa vásárlási útmutató X Testvértől X -eknek
2018. december 16. írta: kingdom

Karácsonyfa vásárlási útmutató X Testvértől X -eknek

ke_pernyo_foto_2018-12-15_21_01_05.png

Szeretnéd élvezni a karácsonyi hangulatot az otthonodban és szeretnél karácsonyfát készíteni noha Tanú vagy? Mert egyszerűen nem tudod elfogadni a társulat karácsonnyal kapcsolatos gyenge álláspontját? Most megosztom veled a technikám amit én évek óta sikeresen alkalmazok.

Egy sí ,vagy baseball sapka alaposan a szemre húzva már elegendőnek tűnik az álcához. De minden valamire való X testvér tudja ez önmagában nem elég. Egy lényeges szempont a megfelelő terv és időzítés!

A megfelelő időpontot meg kell találni ahhoz ,hogy véghez tudjuk vinni az akciót. Alapvetően kettő nap áll rendelkezésedre a héten akcióhoz, és ez nem más, mint egy gyülekezeti időpont késő délután.

Ha a gyülekezet mondjuk este hatkor kezdődik ,óvintézkedésként bele kell számítunk az esetleges későn érkezőket is ,akikkel még összefuthatunk az akciónk alatt. Ez kb. fél óra még pluszban. Ekkor kezdhetsz! Beülsz  az autóba és 10 perc alatt ott vagy a karácsonyi vásár parkolójában ahol megállsz és ezután megfigyelsz. Ekkor tehát még nem szállhatunk ki az autóból. Ez a megfigyelés fázisa. Meggyőződünk arról, hogy a járókelők között nem látunk-e ismerősöket, leginkább testvéreket.Ezután kiszállhatsz az autóból és határozottan lépkedj a karácsonyfa árusítás felé. Mindeközben próbálj átnézni a szemeddel a tömegem és keresd az ismerős arcokat és igyekezd őket még időben elkerülni.

Miután kinéztük a megfelelő karácsonyfát és elhárítottuk a karácsonyfaárus megjegyzését ,hogy mi a … %%@ van rajtad télen napszemüveg ,fizetsz és ahogy érkeztél ,ugyanazon az óvatossággal elindulsz az autód irányába kezedben a karácsonyfával. Ha kiszúrunk egy ismerős arcot vagy egy eltévedt testvért ,a karácsonyfát azonnal magad elé tartva a tövére állítva, mintegy el bújunk mögé. A karácsonyfa Ilyen módon egyébként teljesen körbe is járható a fa csúcsát fogva.

Ha a veszély elmúlt ,megyünk az autóhoz. A csomagtartót felnyitva a karácsonyfát be csúsztatjuk a csomagtartóba ,de oly módon ,hogy a karácsonyfa csúcsa semmiféleképpen nem lóghat ki a csomagtartóból! Ha igazán alaposak akarunk lenni márpedig annak kell lenni, a karácsonyfát letakarjuk oly módon ,hogy kívülről ne legyen látható.

Akkor még egyszer hátha kell fordulnod és megnézni esetleg valaki mégis meglátott akitöl tartani kellene. Azonban a legnagyobb óvatosságunk ellenére is megtörténhet az ,hogy valaki észrevesz bennünket az ismerősök vagy a tanúk közül. Ilyen esetben jó ha van előre egy jó sztorink. Pl. Világi édesanyám vagy a szomszédasszony megkért aki lebetegedett ,hogy feltétlen vegyek neki egy karácsonyfát ha erre járok. Ugyanakkor áradoz arról mély érzéseket kifejezve, hogy mennyire kellemetlen helyzet ez neked, ugyanakkor a felebaráti szeretet arra késztetett ,hogy mégis megtedd ezt neki. :)

Ha sikerült áthidalni ezt a problémát ,ismét autóba szállsz és irány megállás nélkül haza.

Hajts egyből az autóval az udvarba, hogy az utcáról ne lehessen látni, hogy kiveszed a fát az autóból. Ha még van idő díszítésig inkább zárt be a kamrába, ha esetleg addig hívatlanan vendég érkezik ne vegye azt észre.

Hasonló gonddal járj el a díszek és a szaloncukor vásárlásánál is. Ha teheted postán rendelj, ez a legegyszerűbb aztán már úgy is csak meg kell őrizned a díszeket. Csak egyszer kell beszerezni őket.

Lehetőleg egy gyülekezet után kezd el díszíteni a karácsonyfát ,amikor már mindenki hazament és nincs kedve elmenni másokhoz látogatóba. Miután nyugodtan feldíszítettük a fenyőfát egy igen izgalmas időszak következik el… egy kritikus időszak, amíg kellő körültekintéssel kell majd eljárnod.

Ebben az időszakban próbálj lemondani minden gyülekezetből jövő látogatást. Vagy olyan szobába helyezzük a karácsonyfánk aminek az ablaka teljesen el van sötétítve és amely nem látható egy hívatlan látogató számára.

Ügyelj arra ,hogy a karácsonyfa fények ne szűrődjenek át a sötétítő függönyön!

Ha ezeket betartod, mindvégig élvezheted a karácsonyi hangulatot az otthonodban.Miközben megelégedetten a fűszerezett borodat iszogatod és a bejgliket majszolod az akció sikerességén gondolkozhatsz ,hogy jövőre hogyan lehetne még tökéletesebben kivitelezni az akciót. Vesd papírra, hol voltak olyan pontok ,ahol még javítanod kell.

Boldog karácsonyt kedves X testvér. ;)

Kingdom

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr714487644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keresemazutam 2018.12.18. 05:40:32

Minnél többet tudok meg X testvérről annál kevésbé szimpatikus! Elég gerinctelen alak lehet...

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2018.12.18. 05:52:09

Kíváncsi vagyok, hány Tanúnak hiányzik a karácsonyi hangulat annyira, hogy fát vegyen, és fel is díszítse. A legtöbbjüknek tudom, hogy hiányzik, de végül is örülnek, hogy nem kell annyi pénzt kiadni ajándékokra. Nekem most se hiányzik, a gyerekek miatt díszítettünk pár éve ágat, egyszer vettünk egy kisebb fenyőfát, mert kérték, de hát, már hét éve nem vagyunk Tanúk.
@keresemazutam: Valahogy nekem se jön be X testvér. :)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.01.04. 07:11:08

Én megértem azokat, akik Tanúkként kettős életet élnek, jóllehet én ilyet nem tettem. Aki ebben nő fel, annak más lehetősége nem nagyon marad. Ismertem olyanokat Tanúként, akik ebben a kétarcúságban lavíroztak, de nekem nem volt szimpatikus.
A baj az, hogy ezt valaki olyan mélyen elsajátíthatja, hogy azt hiszi a világ így működik. És valóban, a világ sok része működik ezen az elven, és aki elhagyja a szervezetet, az választhat, hogy hol folytatja a képmutatóskodást tovább. Egy másik vallásban, a politikai szférában, egy üzleti karrierben vagy csak szimplán egy olyan párkapcsolatban, ahol ezt megteheti?
Ezeknek persze mind megvan a maguk ára, amit ha valaki hajlandó megfizetni, akkor az rendben van. A baj akkor kezdődik, amikor egy ilyen személy nem lát be, vagy nem hajlandó belelátni a saját álarca mögé, és azt hiszi, hogy ő mások képmutatásának "áldozata". Pedig nem az, hanem a sajátjáé! Ugyanis a Tanúknál nem csak a kétarcúság sajátítható el, hanem a körülöttünk levő világ vádolása is, az áldozatiság, és az, hogy mindenki gonosz, csak én vagyok egyedül megfelelő. De hát kinek mi felel meg? Ha valaki boldog a sumákolással, a titkos karácsonyozással meg a többi dologgal, akkor legyen az. Nem állítom, hogy nincsen ezeknek helyük bizonyos életfázisban, de ebből aztán ki kell tudni gyógyulni is!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.01.10. 08:46:06

@keresemazutam: Nekem ez az X testvér már a bemutatkozásánál kiütötte a biztosítékot. Mintha arra akarna buzdítani, hogy legyél gyáva és képmutató

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2019.01.13. 14:58:16

@sefatias: Ismerek ilyen X testvéreket. Sajnos, vannak, még ha nehezen is hisszük el. Magamban csak képmutatókként, kettős életet élőkként könyveltem el őket.