Az Ausztrál Királyi Bizottság (Australian Royal Commission, ARC) kivizsgálásának Jehova Tanúira vonatkozó részei
2018. szeptember 12. írta: t.csilla

Az Ausztrál Királyi Bizottság (Australian Royal Commission, ARC) kivizsgálásának Jehova Tanúira vonatkozó részei

A vonakodó hitehagyott 39. rész

Az előző fejezetben már említésre került két, anonimizált áldozat (BCB és BCG), akiknek esetei megmutatják, hogy a Jehova Tanúi között levő inkompetens férfiak, a szervezet már eleve kétes belső szabályrendszerével párosulva óriási károkat képesek okozni a szexuális molesztálás áldozatoknak, viszont tökéletes védelmet tudnak nyújtanak a bűntettek elkövetőinek.

(A Tanúk a Bizottság munkájában a 29. számú esettanulmány néven voltak jelen. Bővebben írtam erről itt)

 Amikor a Bizottság felszólította a Tanúk ausztráliai fiókhivatalát, hogy mutassák be azokat az anyagaikat, melyek a gyermekmolesztálásokkal hozhatók kapcsolatba, a fiókhivatal kb 5000 iratot adott elő, melyek 1950-re visszamenőleg egészen 2014-ig tartalmaztak feljegyzéseket. Ezekből összesen 1006 olyan szexuális támadó személye volt azonosítható, akiket a vének maguk bűnösnek találtak, és vagy kiközösítették vagy csak megfeddték őket! (Ennél valószínűleg sokkal több volt, de mivel a „két tanú” vagy „két áldozat” szabály erősen lekorlátozta a „bűnösnek” nyilvánítás lehetőségét, így azok az esetek nem kerültek bele ebbe a számadatba.)

Én személy szerint el tudom képzelni, hogy amikor az auszráliai fiókhivatal átadta ezeket az iratokat a bizottság számára (muszáj volt nekik kiadni, mivel kötelező volt.....mondjuk a Gonzalo Campos ügyben éppen megtagadták az adatok rendelkezésre bocsátását....lehet, „tanultak” az ausztrál esetből?), még talán büszkék is voltak arra, ahogyan a köreikben előforduló ilyen eseteket kezelik. Angus Steward, a kivizsgálásban részt vevő fiatal dél-afrikai ügyvéd azonban a következő meghökkentő bejelentést tette:

„A Királyi Bizottság látókörébe olyan bizonyítékok jutottak, melyek szerint 1006 feltételezett szexuális molesztáló került beazonosításra a Jehova Tanúi Egyház képviselői által 1950 óta, melyek közül az egyház egyetlen egyet sem jelentett a hatóságok felé. Ez arra utal, hogy a Jehova Tanúi Egyház gyakorlata szerint feljegyzések készülnek ugyan a gyermekmolesztálás eseteiről, de ezek a vádak nem kerülnek bejelentésre sem a rendőrség, sem más hatóságok felé.”

angus_stewart.PNG

Angus Stewart, ügyvéd
Kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=iMCsVXLU4co

Összesen 1800 áldozatot azonosítottak be, akiket molesztáltak, és ezeket az eseteket mind sikeresen titkolták el (arról, hogy ez mit jelent egy áldozat számára, a korábbi fejezetben írtam bővebben).

Milyen méreteket ölthet a gyermekmolesztálás a Jehova Tanúi köreiben? 

Az ARC által feltárt számadatokon alapulva, Lloyd egy teoretikus számítást végzett, hogy kb milyen nagyságrendű lehet ez a gond számokban kifejezve. Az eredmény szerint Ausztrália, Kanada, Egyesült Királyság és az USA összesen kb 22 379 elkövetőt takargathat, és 40 041 áldozatot, az elmúlt 65 éves időtartamra vonatkoztatva. (Az elkövetők száma összevág a Bill Bowen által megadott 23 720-al, amit a szervezet persze tagad.)

Ezek csak azok az esetek, melyek ellen a vének eljártak, mert az elkövető vagy bevallotta tettét, vagy jelen volt egy másik tanú vagy áldozat is, vagyis a tényleges szám ennél sokkal magasabb lehet, de nekünk ez a szám áll rendelkezésünkre. Ha figyelembe vesszük ezt és azt, hogy ez a számadat csak négy országra érvényes, akkor könnyen elképzelhető, hogy az összes szám (az elkövetők és az áldozatok számát beleértve), több százezres vagy akár milliós nagyságrendet is megüthet az elmúlt 65 éves időszakra vonatkoztatva. Erősen gyanítható, hogy nem elszigetelt, egyedi esetekről lehet szó. 

A Tanúk ideológiája és szervezeti elrendezése olyan kedvező körülményt teremt a gyermekmolesztáláshoz, hogy az szükségszerűen fel fogja ütni a fejét hasonlóan ahhoz, hogy egy  nedves és meleg környezetben előbb-utóbb megjelenik a penészesedés, gombásodás. Így nem zárható ki az, hogy a többi országban is kb olyan gyakorisággal megtörténnek az ilyen bűncselekmények, maximum - a törvények és a szólásszabadság korlátozottsága végett  - nehezebben látnak napvilágot. 

Ahol ilyen, mondhatni ipari méreteket ölt a gyermekek molesztálása, ott azért lenne mit tennie a vezetőknek.   

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon hogyan reagált minderre a szervezet felsővezetése? Mert a katolikusok, akiket olyannyira leszólnak, mélységesen bánják, bocsánatért esedeznek, és komoly összegeket költenek az áldozatok rehabilitására és tanácsadásokra, valóságos képzett terapeutákkal, nem pedig laikus, és sokszor teljesen érdektelen, sőt soviniszta férfiakkal (mint a JT vének), akik „csodás tanácsát” inkább kihagynád, ha te magad is egy ilyen áldozat lennél. A katolikus egyház, különesen a Boston Globe jelentése után, az áldozatok szakszerű segítése mellett egy nagyon kemény gyermekvédelmi eljárást vezetett be

A Vezető Testület tagjai személyesen vajon milyen hozzállást mutatnak a köreikben lévő szexuális molesztálás témakörében?

Vajon tapasztalható valami hasonló, mint amit a katolikusok vagy más szervezetek mutatnak? A 2016-ban héttagú VT tagságból Geoffrey Jackson mellett még hárman vannak érintev ebben a témában: Gerrit Lösch, Stephen Lett és Anthony Morris. Nézzük meg, ők milyen hozzáállást mutatnak külön-külön:

Gerrit Lösch-nek lehetősége lett volna a José Lopez ügyben megjelenni a bíróságon és megvédeni a szervezet hírnevét, tisztázni az esetleges félreértéseket etc. Lösch nem élt ezzel a lehetőséggel, sőt még az Őrtoronnyal való kapcsolatát is megtagadta.

Stephen Lett, a "jévé-tévé" sztárjaként kijelentette, hogy a gyermekmolesztálások eltussolása a szervezeten belül, csupán egy „hitehagyottak által terjesztett hazugság Milyen nevetséges ez, ugye? Mert ha valakik, akkor ők sokat tesznek azért, hogy megvédjék a gyermekeket.

Anthony Morris szerint a gyermekek bántalmazásának témája az ő „szívügye”. Ezzel vezette be a JW-tévé 2015.júliusi adásának azt részét, mely a témával foglalkozik (a 42.30-nál kezdődően). „Azon az állásponton vagyunk, hogy az áldozatoknak, vagy szüleiknek sohasem kéne vonakodniuk attól, hogy jelentsék a bűncselekményt a megfelelő hatóságoknak” - mondta határozottan Morris, ami egy üres kijelentésnek tűnik azoknak a körülményeknek ismeretében, melyeket tanításaikkal teremtenek. Ráadásul, ezt az oly fontos kijelentését egyetlen egyszer sem emelik ki  az ezzel a témával foglalkozó kiadványaikban, írásaikban, véneknek szóló útmutatóban, mivel ott csak negatív értelemben beszélnek erről (vagyis, ők NEM mondják, hogy az áldozatok NE jelentsék az eseteket), ami nem egészen ugyanaz. Tovább folytatva kritizálja azokat (vagyis a kormányzatokat), akik „átlátták ugyan a problémát, de a szőnyeg alá söpörték” és  az Ébredjetek! 1982. június 22-is számát „Új erkölcs, hogyan érinti a gyermekeket” címmel (angolban, a cikk magyar nyelven nem elérhető) mutatja fel (mely szintél sehol nem említi meg a hatóságok értesítésének szükségességét). Az öt cikkből álló sorozatban, többek között a szexuális molesztálás témakörét a fiatalok (beleértve gyermekek?!) szabad szexualitásával és a homoszexuális magatartással hozza összhangban, melyet mindkettőt a Biblia elítéli, és hát ők megmondták. Ezzel igazából ügyesen elkerüli a kérdést, mert ahelyett, hogy elismerné azokat a problémákat, melyek a jévé-tévé adásának időpontjában már szalagcímek tömkelegein jelentek meg, inkább letagadja azokat. Sőt még azt a látszatot is próbálja kelteni, mintha a Szervezet éppen egy proaktív élharcos lenne a gyermekek molesztálása elleni küzdelemben, hiszen már milyen régóta foglalkoznak ezzel a témával, és mennyi sokat tesznek. Igen, valóban régóta foglalkoznak, mert kb azóta probléma ez az ő saját soraikban (melyekről leginkább Barbara Anderson beszámolójából lehet tudni)! Morris még egy „társadalmi célú hirdetést” is felhoz annak bizonyítására, hogy mennyire fontosnak tartja a szervezet már évtizedek óta, hogy megvédje a gyermekeket a megbecstelenítéstől (a kisfilmet külön nem találtam meg, de része Morris előadásának, melynek egy rövidebb változata a fenti linken elérhető, a hirdetés az 5.30-nál kezdődik). A megoldásokat illetően, a referenciaként hivatkozott Ébredjetek! szám arra utal, hogy egyedül Isten Királysága (melyben ő maga Morris is társuralkodó lesz) lesz képes végleges megoldást nyújtani, és véget vetni a gyermekmolesztálásnak. Addig is, amíg ez el nem jön, Morris rámutat arra, amit szerinte lehet tenni ez ügyben: ott van a „gyermekek lelkiismerete” (Legyél Jehova barátja, 17. része) ami majd megvédi őket a támadásoktól, melyek a „világból” jönnek. Hogy a gyermekek részt vesznek-e a molesztálásban vagy sem, az egy olyan döntés, amit „nekik kell meghozniuk”, hasonlóan ahhoz, amikor karrierrel kapcsolatos döntéseket kell hozniuk életük egy későbbi szakaszában – ahogy Morris folytatja érvelését, és egyúttal átvezeti mondandóját egy másik témába. Ezzel az érveléssel ügyesen a gyermekekre próbálja áttolni a felelősséget, mintha nekik bármiféle döntési lehetőségük lenne egy ilyen szituációban. 

Geoffrey Jackson a negyedik VT tag, aki valamilyen formában személyesen nyilatkozott ebben a témában, mivel éppen Ausztráliában tartózkodott a kihallgatások ideje alatt. Ő már nem tagadta, hogy a gyülekezetben is vannak gyermekmolesztálók. Sőt, ő volt az első, aki a sok tagadás és homályos utalgatás között végre elismerte ezt. Igaz, muszáj volt neki, mivel az Ausztrál Királyi Bizottság előtt már nem tagadhatta le, hiszen ott voltak előtte a tanúvallomások (amiket saját bevallása szerint el sem olvasott ugyan, mert nem volt rá ideje). Ezt mondta:

„Elismerem, hogy a gyermekmolesztálás egy probléma szerte a közösségben, és egy olyan dolog, amivel már korábban foglalkoznunk kellett....A belső eljárásokat illetően változások történtek az utóbbi 20-30 évben, melyekkel ezeket a problémákat igyekeztünk megcélozni, és maga az tény is azt mutatja, hogy változtatni kellett az eredeti eljárásokon, mivel azok nem voltak tökéletesek.”

(Az alábbi videóban kb a 30 perc után kezdődően hangzik el ez a kijelentés: 

https://www.youtube.com/watch?v=eu6X1YU6YYI&t=1103s)

Ezzel Jackson nem csak a gyermekmolesztálások tényét ismerte el, hanem azt is, hogy társai, különösen Lett és Morris, nem mondtak igazat ebben a témában. Viszont Angus Stewart már nem hagyta ennyiben, és rákérdezett:

"Akkor ezek szerint cáfolja Ön azt az állítást, miszerint ha valaki azt állítja, hogy a Jehova Tanúi Egyház keretein belül történő gyermekmolesztálás esetek csupán „hitehagyottak által terjesztett hazugságok” lennének?"

Jackson ködösítő válasza így hangzott:

„Úgy gondolom, hogy ez a kérdés így elég általános, mivel azok, akik ezeket a vádakat megfogalmazzák, sok minden mással is vádaskodnak. De biztosíthatom Önt, hogy nem a vádaskodó személye itt a legföbb gond. A legfontosabb az, hogy van-e alapja ennek. És ha létezik valamilyen mód is a további fejlődésre, akkor a Vezető testület abban mindig is érdekelve volt, hogy finomításokat eszközöljön a belső szabályrendszerén. Ahogy Ön is láthatja Mr Stewart, két kulcspontot szeretnék kiemelni, melyet a mi vallásunkban fontosnak tartunk. Az egyik az, hogy egy magas erkölcsi irányadómértéket igyekszünk fenntartani, a másik az, hogy a szervezeten belül szeretet uralkodik. Az áldozatokkal is szeretettel szeretnénk bánni.”

Nos, ez a "nesze-semmi-fogd-meg-jól" stílusú kitérő válasz, csak egy példája annak, amit a szervezet képviselői az egész ARC meghallgatások alatt tanúsítottak. Jackson ezzel a gyógyszöveggel próbált meg kihátrálni a kérdés elől. Stewart kesőbb egy másik labdát is feldobott neki, amely a saját gondolati rendszeréből való volt, vagyis a Bibliából. Stewart érvelése szerint, amikor a Vezető Testület a „két tanú” bibliai szabályra hivatkozva próbálja a pedofilokat kimenteni tetteik alól, akkor valójában az az ő saját választásuk azokból a bibliaidezetkből, melyek egy ilyen helyzetre alkalmazhatóak. Ugyanis a Bibliában megtalálható az „egy tanú” szabály is, sőt kifejezetten a nemi erőszak elkövetésével kapcsolatban, mely így hangzik:

„Ha egy szűz lányt eljegyzett valaki, és egy másik férfi találkozik a lánnyal a városban, és lefekszik vele, akkor vigyétek ki mindkettőjüket a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra. A lányt, mert nem sikoltozott a városban, és a férfit, amiért meggyalázta embertársának a feleségét. Így távolítsátok el magatok közül, ami gonosz.

De ha egy férfi kint a mezőn találkozik egy eljegyzett lánnyal, és megerőszakolja, akkor csak a férfi haljon meg, aki megerőszakolta. A lánnyal ne tegyetek semmit, mert neki nincs halálos bűne. Ez az eset ahhoz hasonló, mint amikor valaki rátámad az embertársára, és meggyilkolja ugyanis a mezőn találkozott az eljegyzett lánnyal, az sikoltozott, de nem volt senki, aki megszabadíthatta volna.”

5Mózes 22:23-27

(kiemelések tőlem)

Itt egy olyan eset van, amikor valakinek meg kellett halnia még ha csak egy tanú – az áldozat maga – állította is a bűncselekmény elkövetését, ha az a „,mezőn”, vagyis egy olyan helyen történt, ahol nem volt senki jelen, ahogyan pontosan ez a körülmény áll fenn a gyermekmolesztálások esetében. Nyilván Stewart nem egy bibliai pro és kontra diskurzust akart kezdeni ebben a témakörben, csak arra mutatott rá, hogy bizony VAN ilyen vers is a Bibliában – ha már a vezető testület annyira ragaszkodik ahhoz, hogy ők mindenben csakis a Bibliai útmutatóit követhetik, akkor éppen ezt a verset is figyelembe vehetik. Véleményem szerint ez két dolog miatt sem járható a VT-nek, az egyik az, hogy nem ők találták meg, hanem olyan valaki, aki „nincsen erre kijelölve”, a másik az, hogy ennek a versnek léte fényesen bizonyítja, hogy a „két tanú” szabály csak egy vallásos kifogás, mivel már jóval korábban létezett a molesztálás áldozatok felé az a hozzáállásuk, hogy nem hisznek nekik, és tagadják az ilyen vádakat köreikben, így a „két tanú” szabállyal ezt a már létező attitűdöt szentesítették, mintegy „isteni nimbuszt” vonva köré. Az idézett bibliai gondolat pedig éppen ettől fosztaná meg dédelgetett elképzelésüket. Nem csoda, hogy Stewart azon kérdésére, hogy vajon Jézus nem ezt az ószövetségi írászöveget idézte volna, ha akkoriban valaki megkérdezte volna őt a gyermekmolesztálás felől, Jackson ezt válaszolta:

„Egész biztosan szeretném megkérdezni efelől Jézust.....és ha majd ezt a választ fogom kapni, akkor majd elfogadom, amit Ön állít”

- utalva arra, hogy neki valami különleges előjoga van arra, hogy Jézus a fülébe súgdosson válaszokat, amit mindenki másnak el kell majd fogadnia. De láss csodát: Jézus csodálatos módon válaszolt neki, mintegy három héttel az eset után, Jackson kiadott egy írásos állásfoglalást, mely szerint a vitatott bibliaversekben nem a férfi bűnösségéről volt szó, hanem arról, hogy a nő bűnös-e vagy sem. Jackson feltételezte, hogy mindkét esetben a férfi bűnös volt, vagyis az valami más módon már korábban megállapításra került. Azt, hogy pontosan miből derült ez ki számára, azt nem tudni, mivel a férfi bűnösségét csak úgy lehet megállapítani, ha elfogadják a rendelkezésre álló egy tanú, vagyis az áldozat vallomását, illetve ha a férfi bevallja bűnét, annak tudatában, hogy biztos halál fog várni rá. Ez utóbbi elég nonszensz ugyan, de ezzel az „érveléssel” Jackson igazolva látja, hogy a szervezet továbbra is a „két tanú” szabályhoz tartsa magát, és nyugodtan figyelmen kivül hagyhatja a kérdéses bibliaverseket, melyek szerint egy ilyen esetben egy tanú vallomása is elég volt ahhoz, hogy a férfi ellen eljárás indulhasson, sőt olyan eljárás, ami adott esetben a halálához vezet.

A Bizottság nem találta elfogadhatónak Jackson és a többi képviselő érvelését sem ebben, sem más ügyben (egy alkalommal el is jutottak oda, hogy szarkasztikus megjegyzéseket tegyenek a vénekre, amikor már többedszerre ismételték meg ugyanazt a kérdést), és a Jehova Tanúi Egyházat az olyan csoportok közé sorolta, akiknél a szexuális molesztálással kapcsolatos belső eljárásaik bizony kivetnivalót hagynak maguk után. Angus Stewart megállapította, hogy Jackson nem segítette elő a Bizottság munkáját, folyamatosan kitérő válaszokat adott, és a Bibliát kifogásként használta arra, hogy igazolja a szervezet eljárását, miszerint két tanú szükséges ahhoz, hogy egy gyermekmolesztálás ügyben a szervezet egyáltalán megmozduljon, vagy egy másik áldozat – ami veszélynek teszi ki a gyermekeket -, vagy az elkövető beismerése, ami csak az esetek kisebb részében fog megtörténni, így ez már önmagában nonszensz. (Amúgy meg a gyakorlat az, hogy ha mindezek – a második áldozat, és az elkövető beismerő vallomása – megvannak, akkor sem biztos, hogy a vének az áldozat érdekében fognak lépéseket tenni, ahogyan az egy korábbi cikkből és a Panoráma dokumentumfilmből kiderül, melyben Ian Cousins esete is megemlítésre kerül.)

Jackson egy másik megnyilvánulása ebben az ügyben arra vonatkozott, hogy ő szeretné, ha a kormányzatok megváltoztatnák az esetek jelentésére vonatkozó törvényeket, mivel Jehova Tanúinak – akik törvénytisztelő állampolgárok – könnyebbé tennék a dolgukat, hiszen nem kéne ezen vacillálniuk. A következő párbeszéd hangzott el:

Stewart: - Talán úgy is fel lehetne tenni a kérdést, hogy létezik-e arra írásos alap, hogy csak akkor kell jelenteni a gyermekek molesztálásával kapcsolatos vádakat a hatóságok felé, ha az kifejezetten törvényben van iktatva? (Stewart ezzel arra célzott, hogy megtiltja-e valami a Bibliában, hogy valaki egy ilyen konkrét törvény hiányában a maga lelkiismerete szerint járjon el?)

Jackson: - Köszönöm a lehetőséget, hogy ezt kifejthetem. Úgy gondolom....hogy ha az ausztrál kormány minden államban kötelezővé tenné a bejelentést, sokkal könnyebb dolgunk lenne...nem kéne ezen dillemáznunk, mert igazából mi is ugyanazt akarjuk, hogy a gyermekek biztonságban legyenek.”

Szóval megtudtuk, hogy az Őrtorony úgy működik, hogy törvényekkel kell kikényszeríteni ezt belőlük, ergó, ha nincsenek ilyen konkrét törvények, vagy nem elég specifikusak, akkor ők maguktól nem fognak mozdulni, és EZÉRT PERSZE A TÖRVÉNYHOZÓK LESZNEK A HIBÁSAK. Vagyis ezen a ponton megszűnik az a hatalmas proaktivitás, amit oly nagyon reklámoznak, és amivel Morris büszkélkedett, mert onnantól ragaszkodnak a leírt szavakhoz, anélkül nem tesznek semmit, és még csak nem is értik, hogy mi ezzel a baj.

Geoffrey szerepléséről egy félórás összefoglaló, melyben az "aranyköpései" elhangzanak (természetesen az egész vallomás sokkal hosszabb, de ha valakit érdekel, megtalálja az ARC honlapján):

(ha eltűnne a videó, erről a linkről elérhető a Youtube-on)

Csak röviden áttekintve, tehát adva van négy férfi melyek közül:

  • az egyik megtagadta a bíróságon történő megjelenést ebben a témában, ehelyett egy írásos nyilatkozatban még az Őrtoronnyal való kapcsolatát is letagadta,
  • a másik teljesen letagadja azt, hogy a gyermekek molesztálása egyáltalán felmerülne a Tanúk között, ami szerinte csak korábbi tagok kitalációja,
  • a harmadik szintén tagadja, sőt azzal büszkélkedik, hogy a szervezetnek milyen jó híre van a gyermekmolesztálások terén végzett társadalmi tudatosítás területén, mely a megelőzést segíti elő proaktív módon,
  • a negyedik már elismeri ugyan, hogy létezik ilyen probléma a soraikban, de semmiféle párbeszédre nem hajlandó, félretesz és kimagyaráz minden lehetséges megoldást, kitérő válaszokat ad, sőt a kormányzatokat vádolja, akik nem hoznak megfelelő törvényeket, így azok híján a Tanúk nem tudnak megfelelően eljárni.

Ezek a férfiak lennének a „nagykutyák”, vagyis rajtuk – és csakis rajtuk – keresztül kommunikál Jézus manapság és akik döntési helyzetben vannak a Jehova Tanúinál. Tőlük származnak a tanok, az utasítások és a belső szabályrendszerek, melyek több, mint 8 millió ember életét határozzák meg. Sajnos, azt kell mondjam, hogy ezek a személyek még csak fel sem fogják magát a problémát, még a közelébe sincsenek annak, hogy egyáltalán beismerjék azt, hogy ez AZÉRT van, amit ők tettek, amilyen légkört kialakítottak (vagy az elődeik, melyeket ők fenntartottak) az elmúlt évszázadban és amiért ők lennének a felelősek. Nem Isten, nem Jézus, hanem ők maguk. És nem azért, mert bárki „hibáztatja őket”, hanem azért, mert ők ezt vállalták fel. Egyébként ez a koncepció valahogy lepasszolódik a szervezet vezetőségére, hiszen a legtöbb pozíciót betöltő egyén boldogan hárítja át az Istenre a felelősséget azzal érvelve, hogy „hát ez van a Bibliában”. Mintha arról valaki más tehetne, hogy ő maga azt az istenhitet vagy azt a bizonyos értelmezést tette magáévá, és minden más irányában süketté és vakká vált. Az azért közös mindegyikük megszólalásában, hogy egyetlen konkrét referenciát nem hoznak fel arra, hogy egész pontosan mik is ezek a "vádak", vagy "hitehagyott hazugságok". Pedig milyen könnyen meg lehetne cáfolni ezeket, nem? De nincsenek nevek, dátumok, konkrét esetek megnevezve, újságcikkek, ahol megjelentek ezek a hírek, vagy más egyéb forrás, mert hogyan is lennének, hiszen akkor kiderülne, hogy nem azok a vádak, amik ellen ők védekeznek, hanem pontosan ők vádolnak másokat mégpedig "vádaskodással". 

De ha már ott tartunk, hogy a szervezet képviselői panaszkodnak és vádaskodnak azért, mert a világi törvények számukra nem elég egyértelműek, ami a jelentési kötelezettségüket illeti, akkor nézzük már meg, hogy ők vajon leírtak-e olyan egyértelmű útmutatásokat a vének számára, melyek visszatükröznék azt, hogy valóban komolyan veszik a gyermekmolesztálással kapcsolatos eseteket, és nem csupán homályos utalgatások léteznek, hogy ez az érintettek lelkiismeretére vonatkozik, meg mi nem mondtuk, hogy ne menjenek a hatóságokhoz, meg hasonló ködösítések. Ha egyértelművé akarnák tenni álláspontjukat ebben a kérdésben, akkor kb egy ilyen levelet kéne csak leírniuk és körbebeküldeniük a vének testületeinek, szerte a világon:

„Kedves Testvérek!

Tekintettel a gyülekezetekben előforduló szexuális zaklatások magas számára, a Vezető Testület a következő utasításokat adja ebben a témában. Bármilyen gyermekmolesztálással kapcsolatos vádat jelenteni kell a megfelelő hatóságoknak, függetlenül attól, hogy hány tanú (vagy áldozat) áll rendelkezésre, és tekintet nélkül arra, hogy törvényileg kötelező ezt megtenni avagy opcionális. Ne vegyétek kezetekbe a nyomozást, mivel nem vagytok rendőrök, hanem hagyjátok meg azt az illetékeseknek, sőt még segítsétek is a munkájukat, rendelkezésre bocsátva olyan dokumentumokat, melyek elvileg bizalmas természetűek ugyan, de a titoktartás alól felmentést kaptok abban az esetben, ha bűncselekmény esete áll fenn (az ezzel kapcsolatos esetleges jogi következményeket a szervezet magára vállalja, mivel magas erkölcsi irányadómértékek mellett kötelezte el magát és nem csak a szavak szintjén). Ha bírói bizottságot hoztok létre, az legyen teljesen független ettől a hivatalos eljárástól, sőt azzal is Jehovára bízzátok az ügyet, ha a hatóságok vizsgálatának kiteszitek az eljárást, mivel – ahogy a Róma 13: 3-5 is írja – a hatóságok a rossz tettek megbüntetésére is vannak, és ebben a vonatkozásban „Isten szolgái ők a javatokra”. Ha a vád bebizonyosodik, de az elkövető „megbánást” tanúsít (vagyis a vének testülete úgy ítélik ezt meg) a molesztáló személy semmilyen körülmények között sem vehet részt a nyilvános prédikálásban, és bizalmi pozícióba sem helyezhető ezentúl. A gyülekezetben levő családoknak joguk van tudni a köreikben levő bűntényről, és bűnügyi eljárás alatt levő személyekről, ezért nyilvános bejelentést kell tenni a feddés/kiközösítés okáról, hogy a szülők megvédhessék gyermekeiket.”

Nos, csak kb ennyit kéne leírniuk, és a helyzet gyökeresen megváltozna. Ugyan melyik pontban ütközne ez bibliai alapelvekbe vagy a lelkiismeretüket miben zavarná? Feltéve persze, ha a proaktív támogatás a gyermekek érdekében történne, és nem a köreikben levő pedofilok védelméért. Mivel a valóságban az utóbbiról van szó, melyet az is bizonyít, hogy egy ilyen vagy hasonló szóhasználatú levél nem létezik.

Mondhatná valaki, ez csak egy néhány embert érintő probléma, amit mégis csak a saját köreikben kell rendezniük valahogy. A gond az, hogy Jehova Tanúi nyilvánosan prédikálnak, és bejutnak az emberek otthonaiba. Bizony nem lenne valami jó dolog, hogy egy vallásos prédikálás ürügyével éppen egy pedofil hajlamú egyénnek sikerülne ezt elérnie. Mivel jelenleg nincs olyan előírás, amely korlátozná a „feddést elfogadó, megbánást tanúsító” gyermekmolesztálónak a vallásos aktivitását, így előfordulhat, hogy éppen egy ilyen személy fog jól öltözötten, Bibliával a kezében arról prédikálni másoknak, hogy meghalnak Armageddonkor, ha nem térnek meg az ő hitére. Egy ilyen eset meg is történt a közelmúltban, amikor egy korábbi Tanú, bizonyos Roman Vargas, felfigyelt egy prédikáló csoportra a lakóhelye közelében. Roman történetesen tudta, hogy a helyi gyülekezetben van egy gyermekmolesztálásért elítélt személy, Waymon Ivery, aki 1992-ben a nevelt lányát molesztálta. Roman kamerát ragadott, kiszaladt és azonosította a férfit, aki mindent tagadva gyorsan az autóba ugrott és a csoport elhajtott.  

Egy hírműsor (News 5 Investigates) is felfigyelt a történetre, melyben meginterjúvolták Ivery-t, aki elismerte azt, hogy valóban el lett ítélve egy ilyen tettért. A riporter, Carlos Vergara, próbálta volna ugyan kideríteni, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy egyház ilyen tevékenységet enged egy veszélyes tagjának, jóllehet tudja, hogy veszélynek tehet ki embereket, de csak falakba ütközött. Ezzel a hanyagsággal a gyülekezeti gyermekeken kívül a közösség más gyermekeihez is hozzáférhet egy olyan személy, aki már korábban eljátszotta mások bizalmát. Ha bárki is részt vett már valaha prédikálásban, akkor pontosan tudja, hogy hány olyan alkalom van, amikor gyermekek úgy nyitnak ajtót, hogy a szülők nincsenek otthon. Még ha egy pedofil személy nem is egyedül vesz részt a prédikálásban, ugyan ki gátolja őt abban meg, hogy később visszamenjen ezekre a helyekre, ahol kiszimatolt egy potenciális áldozatot. A Jehova Tanúinak tehát nem belső ügye az, ami a köreikben folyik, már csak emiatt sem. A vallásos hit is csak addig magánügy, amíg azt valaki a magánszférájában éli meg, ha már azontúl is akarja – mégpedig annak tanait mindenkire kötelezően ki akarja terjeszteni -, akkor már nyilvánosan is kritizálható, amit egy ilyen személynek állnia kell. A gyermekmolesztálás pedig még akkor sem magánügy, ha az négyfal között történik, vagy a „családban” vagy egy gyülekezetben. Az meg végképp nem egy gyülekezet szabad vallásgyakorlata és lelkiismereti joga, ha tanaik közt olyan részek is találhatóak, melyek potenciális –  de nagyon is valóságos – veszélyeknek tesznek ki ártatlan gyermekeket.

De hát milyen alapon lehet valakinek megtiltani, hogy részt vegyen a Tanúk prédikálómunkájában, ha az illető annyira akarja ezt? Meg lehet, mégpedig azon az alapon elég gyakran korlátozzák ezt, ha az illető nincs rendesen felöltözve. Én még Tanú koromban ismertem egy testvérnőt, aki a hidegre való tekintettel nadrágban jelent meg a kivonuláson (egy olyan alkalom, amikor a gyülekezet tagjai prédikálni mennek), és az éppen akkor jelenlevő körzetfelvigyázó hazaküldte az öltözete miatt. Egy 2015-ös körzetfelvigyázóknak küldött levélben (8. fejezet 34. lábjegyzetében) pedig arról van szó, ha valakinek „az öltözete zavarja a gyülekezet tagjait”, akkor az nem vehet részt a szolgálatban (mármint a vének által szervezett módokon). Egy pedofil személy, viszont minden további nélkül részt vehet, ha kellő "megbánást" tanúsít. Az Őrtorony prioritásainak sorrendjében jóval előbb van a tagjaik öltözetében megnyilvánuló látható imázs, mint a gyermekek biztonsága.

További részletek tudhatók meg arról, hogy mennyire nem törődnek a Tanúk a nyilvánossággal, az ARC egyik ülésén Kevin Bowditch gyülekezeti vénnek egy vallomásából, melyet a Bizottság előtt tett. A felvetett szituáció az volt, hogy adva van egy gyermekmolesztáló személy, akit a gyülekezetből kiközösítenek. Ezzel a személlyel a gyülekezet tagjai nem tarthatnak kapcsolatot, így ők védve lehetnek tőle, de mi van a csoporton kívüli személyekkel, akikre veszélyes lehet. A gyülekezet vénei tudják róla, hogy gyermekmolesztáló, de mégsem jelentik a hatóságok felé (hacsak nem kötelező ezt megtenniük), így tudván-tudva veszélynek tehetnek ki másokat. Angus Stewart feltette a kérdést Bowditch-nak, hogy vajon nem zavarná-e őt ez. Bowditch azt válaszolta erre, hogy a közeli ismerőseit figyelmeztetné a potenciális veszélyforrásra. „De mi van azokkal, akik nem tagjai az egyháznak, nem a közeli barátai – az ő védelmükre Ön nem tenne semmit?” – kérdezett rá Stewart. Bowditch, aki már a kérdést sem értette (érdemes az arcára kiülő kifejezést megfigyelni a jobbra levő képen) kevin_bowditch.PNGcsak hebegni tudott, majd a beszélgetés folytatásában kifejtette, hogy ő csak a gyülekezet pásztora, és az azon kívül levő emberek nem tartoznak a hatáskörébe. Neki nincs lehetősége minden gyermeket megvédeni Ausztráliában, hogyan is tudná ezt megtenni. Stewart ekkor rámutatott arra, hogy például jelenthetné az gyermekmolesztálást a hatóságok felé, az is egy módja lenne a dolognak. Bowditch ezután elismerte, hogy ez csak akkor történik meg, ha erre törvényi előírás létezik, amúgy nem. Ha legközelebb találkozol egy Jehova Tanújával, aki azt akarja elhitetni veled, hogy annyira törődik a szomszédaival hogy a „Isten Királyságának jó hírét” prédikálja, ami a megmentésüket garantálhatja, akkor jusson eszedbe az, hogy a Jehova Tanúi, mint szervezet mennyire nem foglalkozik a gyülekezetükön kívülálló személyek biztonságával, hiszen úgy gondolják, hogy elég az, ha ők megszabadultak egy pedofiltól (ha megszabadulnak), a többi már nem az ő problémájuk, hogy a „világban” mi történik.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon hatással volt-e a Tanúk belső eljárásaira az ARC bizottság kivizsgálása. Felismerték-e, hogy az eljárásaik veszélyesek, sőt éppen azok, melyek előidézik a bajokat? 2016 augusztus 1-i dátummal a véneknek írott levél egy hatoldalas frissített változatát küldték szét, melyben annyi „változás” történt, hogy a „két tanú” szabály konkrétan nem kerül megemlítésre. Ehelyett a 13. bekezdésben azt mondják, hogy a véneknek „figyelmesen követniük kell az Írásokon alapuló eljárásokat és a Biblián alapuló útmutatókat”, miközben egy gyermekmolesztálás ügyet kezelnek, különös tekintettel a Vének könyve 5. fejezetében írottakra (amelyben a „két tanú” szabály is benne van). A levél azt is tartalmazza, hogy a molesztálás miatt feddésben részesülő egyénről bejelentést kell tenni a gyülekezetben, ami egyúttal a „gyülekezetben levő szülők és gyermekek védelmét is szolgálja”. Ezzel az a baj, hogy tudtommal a feddés okát nem szokták feltárni, csak annak tényét és a személyt, aki részesült abban, vagyis a gyülekezetnek fogalma sem lehet arról, hogy az illetővel mi lehet a gond, így védekezni sem tudnak ellen. Egy másik intézkedés a „gyülekezet védelme érdekében” az, hogy ha egy pedofil egy másik gyülekezet területére költözik, akkor az új gyülekezet vénei erről értesülnek, és hozzáadhatják az illető a címét ahhoz a listához, melyen azok a címek szerepelnek, melyeken korábban kijelentették, hogy nem kérnek látogatást.

Talán annyi változtatás történt mégis ebben az újabb levélben, hogy nem jelenti ki azt, amit az elődje a 2012. október 1., miszerint „nem állítható az, hogy egy gyermekmolesztáló soha nem részesülhet gyülekezeti kiváltságban”. A levél az 1997 január 1-i Őrtorony cikket idézi (Iszonyodjatok a gonosztól!), mely eleve arról szól, hogy milyen nehéz egy molesztálásban bűnösnek találtatott személynek visszaszereznie a kiváltságait (vagyis ezek lennének a hosszútávú következményei bűnének...), és hozzáteszi, hogy még a legkisebb gyülekezeti megbízásról (mikrofonhordozás, kiadványok számontartása stb) értesíteni kell a Szolgálati osztályt. Vagyis kizárva még most sincs, de talán az ajtórés kisebb lett. Bár ez még mindig a szavak szintjén létezik, a gyakorlatban mi történik, az egy másik dolog... Arról meg nem szól a levél, hogy mi a helyzet azokkal a korábbi „megbánást mutató” molesztálókkal, akiknek már sikerült valahogyan visszamászniuk a létrán, és pozíciókba jutniuk.

A szervezet kifinomult és kétarcú kommunikációjából tehát "csak" a lényeg hiányzik. Erre egy másik példa az a „gyermekvédelmi eljárás”, amit az ARC kiviszgálásra válaszolva adtak ki 2017-ben, melyben úgy tűnik, mintha legalább részben figyelembe vették volna az ARC észrevételeit. A levelet részletesebben elemeztem, röviden arról van szó, hogy elismerik, hogy az áldozatnak (vagy családjának) joga van a rendőrségen feljelentést tenni (6-os pontban), sőt azt is leírják benne, hogy a gyülekezeti véneknek jelenteni kell a gyermekmolesztálás vádjait a hatóságok felé (vagyis elvileg akkor is, ha csak egy tanú állít ilyet, bár ez nem teljesen egyértelmű a dokumentumból) (9-es pont). A dokumentum 10-es pontja szerint az áldozatot nem kell szembesíteni az elkövetővel, bár ezt úgy álítják be, mintha ez soha nem is lett volna követelmény. Azonkívül, hogy ez az írás egy újabb szókovácsolás, az is egy probléma vele, hogy ezt az útmutatót kifejezetten Ausztráliára vonatkoztatják, és ezek az „új” irányelvek semmilyen más társulati dokumentációban nem lelhetőek fel. A belső útmutatók továbbra is a Vének könyvében, illetve a vénekhez írott levelekben találhatóak, melyekben változás nem történt.

Az Ausztrál Királyi Bizottság munkája annak ellenére példaértékű, hiszen megmutatja, hogy mielőtt törvényeket vezetnének be a gyermekek védelmére, érdemes megismerni a realitást, az adott szervezetek belső szabályrendszerét, logikáját és az ezzel kapcsolatos tényeket. Ennek hiányában ugyanis csak újabb semmitmondó és hatástalan szószedetekkel bővítik a már meglévő amúgy sem túl hatásos törvényeket. Mindenesetre ilyen elszánt, minden hájjal megkent emberekkel szemben, mint a Tanúk vezetősége is, akik mind jogi, mind vallásos érveléseket felhasználnak  - mikor melyiket - annak érdekében, hogy elérjék amit akarnak, nem lesz könnyű szembeszállni. Azért mégis csak lett annak eredménye, hogy a „világi” törvények elkezdtek szigorodni a gyermekmolesztálás terén, mivel felszínre kerültek esetek, melyek addig rejtve voltak. Remélhetően ez a tendencia folytatódni fog, és másféle eredmények is születnek majd.

A gyermekek molesztálása, és a vérkérdés, korántsem az egyedüli dolgok, melyek emberi életelet rombolhatnak le, családi tragédiákat okozhatnak, sőt életeket is követelhetnek. A sorozat következő részeiben a kiközösítéssel kapcsolatos témakört fogjuk közelebbről szemügyre venni.

 Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr3114223407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazság Kereső 2018.09.13. 08:53:25

Ők az "elgondolás" rabjai. Vagyis, "Isten egyedüli kiválasztott nèpe vagyunk." Ezt a képet bármi áron fenn kell tartaniuk a vagyonuk ès a pozíciólyuk fenntartása èrdekében. Ezt csak ködösítèsel ès ami a legrosszabb, a problèmák szönyeg alá seprèsèvel lehet ideiglenesen megvalósítani. Kialakítanak egy görcsösen idealizált kèpet a tagok elmèjèben.Kèrdès, hogy mèg meddíg lehet ezt sikeresen fenntartaniuk... Ez egy kívülről lèdúsnak ès csodásan egészsègesnek tűnő almára hasonlít,de belülről már gusztustalanúl el van rohadva! Vagy,ahogy Jézus mondta a Farizeusokra, ami sajnos a Szervezet vezetésère is igaz: " Hasonlóak vagytok a meszelt sírokhoz. Kívül tisztának látszatok, de belűl tele vagytok mindenfèle tisztátalansággal!"

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.13. 09:30:32

@Igazság Kereső:
Sajnos maguk a szervezett vallás keretei, a hierarchia, a patriarchizmus, a bűnbánatról és megbocsátásról stb. kialakított kép melegágyat biztosít ezeknek a bűntényeknek. Sőt nem csak a vallásos szervezetek, hanem más intézmények is hasonló elvek alapján működnek, így azokban is hemzsegnek az ilyen történetek.
Az ARC több ezer ilyen szervezetet vizsgált át ugyanúgy, mint a Tanúkat. Összehasonlító táblázatot nem találtam sehol, hogy el lehessen dönteni, hogy a Tanúk hol helyezkednek el, de az tény, hogy más vallásokhoz viszonyítva a Tanúk nem igazán mutattak együttműködést. A szavak szintjén elfecsegtek erről, de a kérdésekre már nem válaszoltak, ami szerintem azért volt, mert nem is értették azokat, mivel az egész dolog az ő értelmezési kereteiken kívül esett (pl azért, hogy a "világi" hatóságok - melyek az ördögtől valók - milyen jogon turkálnak Isten szent népe közötti problémákban...amikhez - szerintük - semmi közük nincsen).
Maga ez a gondolkodási keret - ami a JT doktrinákból származik - eredményezte azt, hogy a beszélgetések olyanok voltak, mint mikor két vonat egymás mellett elhalad: az egyik mondta a magáét a maga vágányán, a másik meg a magáét a sajátján. A kivizsgáló ügyvéd megpróbált átmenni ugyanarra a térfélre, amikor a Bibliából mutatott rá az egytanús szabályra, de hát ez neki nem volt megengedett, hiszen senki nem mondhatja meg egy VT tagnak, hogy miképp kell a Bibliát értelmezni. Még egy megkeresztelt Tanú sem, nemhogy egy világi személy!

Nehéz megítélni, hogy a szervezet hogyan tekint az ARC eredményeire, és a saját szereplésükre. Valamennyire azért csak kell látniuk, hogy mennyire zavarbaejtő volt a közreműködésük, mert ha egyértelműen győzelemnek értékelnék ki, akkor írtak volna erről a kiadványaikban. De tudtommal nem írtak sehol. Gondolom nem szeretnék úlságosan a tagok figyelmét felhívni erre, mivel elég sok anyaga elérhető a neten, és azt már nem tudnák kimagyarázni, így ezért inkább hallgatnak. Amiről meg hallgatnak (mint pl az Olin Moyle per), azt meg inkább talán szégyellhetik.
Azt nem tudom biztosan kijelenteni, de elképzelhető, hogy a Gonzalo Campos vs José Lopez ügy hatására hozott bírósági döntést után a tárolt adatok kiadását azért tagadták (és tagadják meg mind a mai napig), mert "tanultak" az ARC kivizsgálásból, melyben csúnyán leégtek. A két dolog között létezik egy időbeli párhuzam, de részleteket erről nem tudok.