Gyermekmolesztálás áldozatai a Jehova Tanúi között
2018. szeptember 01. írta: t.csilla

Gyermekmolesztálás áldozatai a Jehova Tanúi között

A vonakodó hitehagyott 38. rész

Miután egy korábbi írásban részleteiben vizsgáltuk meg annak módját ahogyan a Tanúk köreiben fellelhető tanítások és belső eljárások megfelelő környezetet teremtenek a gyermekmolesztálás eseteinek, felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán mióta jelent a gyermekek szexuális kihasználása problémát amúgy a társadalomban. Vagyis, mióta léteznek erre törvények, melyek alapján a hatóságok eljárhatnak? Egy, az ún. „intézményesített gyermekmolesztálás” áldozata Amerikában csak 1986 óta teheti felelőssé és viheti perre azt a szervezetet, mely hozzájárult a molesztálásához. 1996-ban az ún. Megan Törvénye tette lehetővé az állampolgárok azon jogát, hogy részleteket tudhatnak meg az országukban jelen levő szexuális támadókról. Egy hasonló törvényt (Sarah Törvényét) 2011-ben vezették be az Egyesült Királyságban.

Intézményesített gyermekmolesztálás

Az intézményesített bántalmazás olyan visszaélés, mely egy hatalommal bíró rendszeren vagy szervezeten keresztül történik. Ez megtörténhet elhanyagolás, fizikai vagy szexuális erőszak, éheztetés formájában, de olyan módon is, hogy az intézményben dolgozókkal szemben az elvárás alacsony, vagyis olyan munkaszokásokat alkalmaznak a gyakorlatban, melyek nem felelnek meg az elvárásoknak. Az intézményes bántalmazásnak lehetséges alanyai olyan kiszolgáltatott egyének, gyermekek, idősek vagy olyan személyek, akik koruknál vagy egészségi állapotuknál fogva nem képesek kiállni magukért, így az ilyen bántalmazás akár normálissá válhat számukra.

Magyarul az ún. rendszerabúzus, némiképp hasonló fogalmat takar: „rendszerabúzusról beszélünk, ha a gyermekek védelmét szolgáló tevékenység vagy rendszer nem létezik vagy diszfunkcionálisan működik, ezzel hozzájárul a bántalmazás, elhanyagolás megelőzésének elmulasztásához, késedelmes elhárításához vagy be nem avatkozásával a folyamatos károsodáshoz.”

Röviden összefoglalva, az intézményesített bántalmazás koncepciója elismeri, hogy a bántalmazás nem az áldozat magánügye, hanem olyan valami, amiért a sérülékeny emberekkel foglalkozó intézmények, szervezetek – beletartozva az egyházak is – felelősséggel tartoznak. Ezért nem mindegy, hogy a bántalmazások kezelésére milyen belső eljárásaik léteznek (vagy milyenek nem) – kiváltképp a szexuális jellegű bántalmazásokra vonatkozóan.

Az alapvető különbség abban van, hogy nem az áldozat dolga kezelni az ellene történő bántalmazást, hanem az intézményeknek és a szervezeteknek kell betartaniuk bizonyos normákat, amelyek a bántalmazás megelőzésére, illetve az ilyen ügyek felhozatala, kivizsgálása érdekében léteznek. Egy bántalmazásról, illetve annak huzamosabb ideig történő fennmaradásáról, ismétlődéséről sohasem az áldozat tehet, hanem az a környezet, amelyben ezt megtűrik, pontosabban az áldozat hibáztatásáról az adott társadalmi környezetre, a hozott törvényekre és azok foganatosítására helyeződik át a hangsúly. Hogy melyek ezek a bizonyos normák és törvények? Ezek országonként változhatnak. 

Ha csak egy rövid pillantást vetünk a magyar Btk-ra, a szexuális bűncselekmények területén, akkor látható, hogy milyen mértékű büntetésre számíthatnak az elkövetők, és milyen törvények léteznek az áldozatok védelme érdekében. A Btk XIX. fejezete foglalkozik a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, mint szexuális kényszerítés, erőszak, visszaélés, gyermekprostitúció és szeméremsértés. Ha valaki átolvassa ezeket, akkor láthatja, hogy a szexuális természetű bűncselekmények elkövetői (erőszaktevők) 2-8 év, de ha az áldozat kiskorú akkor 5-10 év börtönbüntetést érdemelnek. A 197. § (5) pontja szerint  „Aki szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”Ha azonban nem kifejezetten erőszakról, hanem „visszaélésről” van szó, a bűntetés sokkal enyhébb (198. § (1)) A 198.§ (4) pontja szerinte „Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A szeméremsértés a 205. § (1) pontja szerint „Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200100.TV&goto=-1

Ezzel szemben, egy áldozat életében okozott kárt csak akár hosszú évekig tartó terápiával lehet helyrehozni, illetve élete végéig viselheti az ellene elkövetett erőszak következményeit. Ma Magyarországon nem létezik olyan szervezet, mely kifejezetten a szexuális molesztálás áldozatok rehabilitációjával, terápiájával és jogi képviseletével foglalkozna (az Eszter Alapítvány volt erre hívatott, de mára már megszűnt). 

A 2000-es évek elejétől kezdődtek a szervezeteken belül történő szexuális molesztálásokat feltáró kivizsgálások, nem meglepő módon a katolikus egyház köreiben (melynek részleteiről szól a 2015-ben készült Spotlight című film is), de ezzel nagyjából egyidőben, 2002. májusában az NBC Dataline „Witness for Prosecution” című műsora, Barbara Anderson és Bill Bowen vallomásaival és néhány hónappal később a BBC Panorama „Suffer The Little Children” című dokumentumfilmje is. Ebből az utóbbi műsorból kiderül, hogy létezik egy titkos adatbázis, mely a szervezeten belül előforduló szexuális bűncselekményekről és azok elkövetőiről tartalmaz adatokat. A műsor készítője, Betsan Powys rákérdezett erre az adatbázisra az egyik kongresszuson Theodore Jaracz-tól a mára már elhunyt Vezető Testületi tagtól. Jaracz elismerte ugyan annak létét, de az adatvédelmi törvényt ügyesen összehozva Pál apostol szavaival, miszerint „ne menjünk túl a leírt dolgokon” (1Kor4:6), nem volt hajlandó többet elárulni. Érvelése szerint a szervezet birtokában levő különleges adatokat mintegy "isteni felhatalmazással", bár emberi törvényekre hivatkozva tartják titokban. Hogy pontosan hány ilyen személyről őriznek adatokat, azt nem lehet tudni, mint ahogy az áldozatok számát sem. Az azonban biztos, hogy azok az esetek, melyek eddig napvilágot láttak, az USA-ban, Angliában és Ausztráliában jórészt, csak a jéghegy csúcsa. Egészen biztos, hogy rengeteg ilyen molesztálás történik, hiszen a Jehova Tanúi szervezeten belül ehhez minden feltétel adott. Elsősorban leginkább az adott társadalmi környezet, az ahogyan az áldozatokhoz viszonyulnak az, ami fényt deríthet ezekre az esetekre, mert csak akkor van remény, hogy előállnak a sértettek, és az elkövetők esetleg bíróság elé kerülnek.   

Hogyan vélekednek a Tanúk arról, ha egy vallási szervezetben szemet hunynak a pedofil tettek felett?

Nem kérdéses, hogy a legtöbb vallási (és nem vallási) szervezetben problémát okozhat a gyermekek, fiatalkorúak szexuális kizsákmányolása. A Tanúk azonban azt állítják magukról, hogy ők Isten egyedül igaz szervezete, mely magas erkölcsi mércékhez igazodik, és nem szennyezi be magát a világ szellemével. Ezek alapján joggal lenne elvárható, hogy nem csak kevesebb ilyen jellegű probléma merülne fel a gyülekezeten belül - ha egyáltalán előfordulnának ilyen esetek -, hanem a legmesszebbmenőkig támogatnák az igazságszolgáltatást és a köreikben levő ilyen bűncselekmények áldozatait. Saját szavaik szerint mélyen elítélendőnek tartják, ha egy egyház vezetősége szemet huny az ilyen tettek felett. Az Őrtorony 2008 6/15-i számában a 9. o. 10. bekezdése így szól: 

"Az ’utálatosságokhoz’ tartoznak még a papok által elkövetett pedofil tettek és egyéb szexuális erkölcstelenségek, melyek fölött az egyházi vezetés szemet huny."

Az 1997 5/1-es Őrtorony ezt írja a "Megbízhatóság egy tökéletlen világban" című cikkben: 

"Figyeld meg, hogy Pál olyan magatartásformákat említ, amelyek a keresztény szolgálattal járnak. Hogyan szolgálhatna egy keresztény szolga másokat, ha nem volna „tiszta a keze”, ha nem volna feddhetetlen ember? Az egyik ír vallási rend vezetője, aki nemrég kilépett a rendből, jól rávilágít a lényegre. A The Independent című lap szerint elismerte: „hagyta, hogy egy pedofil pap hosszú idővel azután is gyermekekkel dolgozzon, miután kitudódott, hogy gyermekeket becstelenít meg.” A beszámoló olyan felvilágosítással szolgált, hogy a gyermekek megbecstelenítése már több mint 24 éve tartott. A papot ugyan négy évre börtönbe zárták, de gondolj csak bele, milyen szenvedést okozhatott azoknak a gyermekeknek, akiken erőszakot követett el azok alatt az évek alatt, mivel a felettese híján volt az erkölcsi feddhetetlenségnek, amely arra késztette volna, hogy közbelépjen!"

Mielőtt azonban túlzottan meghatódnál ezen az álságos sajnálkozáson a szegény áldozatok felett, vedd figyelembe, hogy ugyanebben az évben, a január 1-i számban, vagyis nem egész fél évvel ezelőtt ugyanez a folyóirat amellett érvelt, hogy "sehol sem mondja a Biblia, hogy ne lehetne megbocsátani egy felnőtt kereszténynek, aki gyermeket becstelenít meg — akár vérfertőző módon teszi, akár másképp". 

A Jehova Tanúi ugyanúgy "hagyják, hogy pedofil személyek gyermekekkel foglalkozzanak" akár évtizedeken keresztül is, és nem túlságosan érdekli őket az, hogy mit élnek át ezidő alatt az áldozatok. A feletteseik pedig enyhén szólva híján vannak az "erkölcsi feddhetetlenségnek", mellyel véget vethetnének ezeknek a bántalmazásoknak, ahogyan a cikk további részéből ki fog derülni. 

 (kiemelések tőlem)

Most nézzünk pár példát arra, ahogyan az Őrtorony „szigorú” gyermekvédelmi belső szabályzata a gyakorlatban működik, és milyen támogatást kapnak a gyermekmolesztálás áldozatai az Őrtorony berkein belül. Az alábbi történetek az elmúlt években láttak napvilágot, talán éppen a fentebb említett törvényi változások eredményeként:

Candace Conti

Candace 9-10 éves korában 1995-96 között volt molesztálásnak kitéve a gyülekezetének egyik kisegítőszolgája, Jonathan Kendrick által. Kendrick-ről a helyi gyülekezet vénei tudták, hogy már korábban molesztált egy másik gyereket, de azon kívül, hogy leváltották tisztségéből, nem tettek mást, sőt még a kivonulásokon össze is párosították a candace_conti.jpgkislánnyal. A 2012-ben lezajlott per nagy port vert fel, mivel az Olin Moyle per óta ez volt az első, amit az Őrtorony elveszített, ugyanis a bíróság felelősnek ítélte meg a szervezetet a molesztálás miatt. Az első ítélet szerint 28 millió dollár kártérítést ítéltek meg az áldozatnak, amit a fellebbezés hatására megváltoztattak. Kiderült, az Őrtoronynak nem volt legális kötelessége a közösség tagjainak figyelmeztetése azzal kapcsolatban, hogy egy olyan személy van köztük, aki bevallotta tettét. A büntetést ezért ezúttal megúszták, de 2,8 millió dollár kártérítést így is ki kellett fizetniük, mivel a vének tudatosan párosították össze a kislányt az elkövetővel egy vallásos tevékenység közben. Ez az eset is jól mutatja, hogy a Tanúk nem elkötelezett élharcosai a molesztálások elleni küzdelemnek, mivel csak akkor tesznek valamit az ügyben, ha az törvényileg kötelező számukra. Candace Conti esete úttörőnek bizonyult, mert perek özöne kezdődött ezek után az Őrtorony ellen. 

Kép forrása: https://www.thespec.com/news-story/2248184-will-u-s-sex-ruling-against-jehovah-s-witnesses-spark-canadian-cases-/

José Lopez

Egyike volt annak a nyolc gyereknek, akit egy Gonzalo Campos nevű férfi molesztált San Diego környékén 1982 és 1995 között. A vének már 1982 óta tudtak a dologról, de nem tettek semmit, sőt még kiváltságokkal is elhalmozták, 1988-ban kisegítőszolga lett, majd 1993-ban vénnek nevezték ki, amivel aztán még nagyobb tekintélyre tehetett szert a gyülekezeten belül – és még több áldozathoz férhetett hozzá. 1995-re végül kizárták, de 2000-re visszafogadták. Mikor Campos áldozatai 2009-ben megtudták, hogy továbbra is összejövetelekre jár, törvényes eljárást kezdtek ellene. Az egyik személy, José Lopez, 2013-ban emelt vádat, és 2014-ben 13,5 millió dolláros kártérítést kapott. Ez az az ügy, amiben egy bírósági végzéssel próbálták kikényszeríteni az üggyel kapcsolatos dokumentumokat az Őrtoronytól, de ők azokat nem adják ki, inkább kifizetik a napi 4000 dolláros büntetést már évek óta! Ennyire fontos nekik az, hogy a gyermekmolesztálások tekintetében tiszta és vádtól mentes legyen a szervezet, és ennyire támogatják az igazságszolgáltatás munkáját a rendelkezésre álló anyagaikkal!

jose_lopez.PNG

José Lopez (jobbra) a védőügyvédjével, Irvin Zalkinnal
Kép forrás: The San Diego Union Tribute

A Campos versa Lopez ügyben Gerrit Lösch, a vezető testület egyik tagját is beidézték a szervezet gyermekvédelmi szabályzatával kapcsolatban. Lösch kihagyta annak lehetőségét, hogy „Jehova hírnevét” személyesen védje meg a bíróságon, ehelyett írásos állásfoglalást adott ki, melyben még azt is tagadta, hogy az Őrtoronyhoz neki bármi köze lenne.De hát mindenki tökéletlen ember, nem? Hát nem maga Péter háromszor is megtagadta Jézust egy nyomás alatt? Aztán mégiscsak ő volt az egyik tanítvány a 12 közül. Érthető, hogy a vezető testület egyik tagját is hatalmas félelem szállta meg hirtelen, amikor az ő közreműködésével (is) jóváhagyott gyermekvédelmi eljárásról kellett volna a bíróság előtt beszámolnia. Nem csoda, hogy megszállta őt a félelem a "szent szellem" helyett, amelynek elvileg át kellett volna vennie a szót, abban az esetben, ha az ilyen bírósági herce-hurca igazságtalanságból kifolyólag történt volna (Márk 13:11).  

gerrit_losch.PNG

Részlet Gerrit Lösch állásfoglalásából (az egész dokumentum a fent megadott linken érhető el). 
"Az Őrtoronynak nincsen és soha nem volt semmiféle hatalma felettem" - nyilatkozta Lösch a 9. pontban.

Debbie McDaniel

Debbie története annyira megdöbbentő, hogy szinte hihetetlenül hangzik. Könyvet is írt róla, Out With Consequenses címmel és elég sok interjút adott adott a témában. Az 1969-ben született Debbie, annak a Wendell Marley-nak a lánya, aki ugyanabban az évben a houstoni központból nézte végig Neil Armstrong holdraszállását, mivel, mint tervező mérnök részt vett az űrhajó megalkotásában. Wendell később Tanú lett, az Ébredjetek 1992. 9/8-os számában a 6. oldalon megemlítésre is kerül:Wendell Marley, aki az Apollo űrhajó irányítási és navigációs rendszerén dolgozott mint villamosmérnök, ezt nyilatkozta az Ébredjetek!-nek: „Határozottan érezhető volt a Szovjetunióval való rivalizálás, és ez a velem dolgozó mérnökök körében is motiváló erőként hatott. Büszkék voltunk arra, hogy közreműködhetünk egy olyan program megvalósításában, amelynek célja az volt, hogy az oroszokat megelőzve lépjünk a Holdra. Közülünk többen is túlóráztak, külön túlóradíj nélkül, csakhogy időben megvalósuljon a program.” Sőt még egy egész Őrtorony cikket is szántak az élettörténetének (1982. május 1. (angolban)). Sajnos Wendell Marley nem lehetett büszke arra, ahogyan apaként a lányával bánt.

Wendell biztosan nem volt egy buta ember, mégis amikor egy családi barát az akkor 7 éves lányát molesztálni kezdte, össze-vissza verte őt, és hetekig nem szólt hozzá (mármint a lányához, nem a molesztálóhoz). Ebből nyilván Debbie arra gondolhatott, hogy valami rosszat tett. A család később McAlesterbe költözött, ahol az apa teokratikus karrierje gyorsan ívelt felfelé, a család pedig egy prominens JT családdá vált. Amikor a helyi gyülekezet egy vénje molesztálni kezdte Debbie-t, akkor nyilván nem az volt az első gondolata, hogy a családjához fordul segítségért. A molesztáló vén, Ronald Lawrence, különleges érdeklődést mutatott a gyülekezetben levő gyermekek "szellemi fejlődése iránt", így egészen a kislány 13 éves koráig folytatta a molesztálását. Sőt még akkor is megfigyelés alatt tartotta, hogy nem követ-e el paráznaságot a világi barátaival, amikor Debbie 18 évesen fellázadt Tanú neveltetése ellen és elköltözött otthonról. Igen, ennek érdekében még detektív-stílusú, követéses megfigyeléseket, nyomozásokat is bevetett Debbie ellen, ami egy napon azt eredményezte, hogy Debbie ellen végre eljárhatott, mivel házasság előtti szexuális élet bűnét tudta rábizonyítani. Ő, aki molesztálta őt kislányként! Ugyanaz a férfi közösítette ki őt – és szakította ezzel el a családjától -, aki egész gyermekkorában molesztálta!

A fiatal lány hiányolta a családját és barátait, ezért végigment a visszafogadás tortúráján, így visszakerülhetett a gyülekezetbe. Ott hamarosan kiderült, hogy más fiatalok is voltak, akik Lawrence támadásának célpontjaivá váltak, és ezek az akkorra már felnőtt áldozatok szerették volna közösen felhozni az ügyet a vének előtt, amibe Debbie-t is be akarták vonni. Hosszú-hosszú megpróbáltató belső bírói eljárások után Lawrence végül kizárásra került. Debbie értesíteni akarta a rendőrséget is, de a vének lebeszélték róla. Azt mondták, hogy ők majd kezelik az ügyet, a rendőrségnek már szóltak, de nem érdekelte őket.

Debbie rájuk hagyta a dolgot, mivel közben az élete is bonyolódott, férjhez ment, gyermeke született, és ezután lassanként tudatára ébredt homoszexualitásának, így másodszorra is kiközösítésre került. Mindeközben Lawrence, aki folytatta küzdelmét „a hústeste természetellenes gerjedelmei ellen” másodszorra is vissza lett fogadva. Debbie ellen szexuális mássága miatt a gyülekezet szabályos gyűlölethadjáratot folytatott, míg Tanú exférjével a gyermeke elhelyezéséért küzdött. Családja mindent elkövetett azért, hogy alkalmatlan anyának nyilvánítsa őt. Emiatt egy alkalommal annyira kiborult, hogy elszakadt nála a cérna, és beviharzott a rendőrségre, ahol kitálalt az ellene folytatott zaklatásról, és ha már ott volt, megemlítette a korábban történt gyermekmolesztálásokat is. A rendőrség nemhogy nem érdeklődött - ahogyan a vének állítottak korábban -, hanem nyomozást indítottak, ami vádemeléssel végződött Lawrence ellen, és az Őrtorony ellen is, amely szisztematikusan eltussolta Lawrence dolgait, így az további molesztálásokhoz vezethetett évtizedeken keresztül. Óriási botrány lett az ügyből, a helyi lapok tele voltak „Helybéli férfit vádolnak”, Helyi egyház részt vállalt a bűncselekmény elleplezésében”  szalagcímekkel, és mindezért persze Debbie volt a hibás. Debbie szétküldött egy sms-t a családtagjainak, és gyülekezeti tagoknak azzal a szöveggel, hogy „talán előbb kellett volna erre gondolnotok, amikor úgy döntöttetek, hogy eltitkoljátok a molesztálásokat 40 éven keresztül”. Senki nem válaszolt. Lawrence-t rendőri őrizetbe helyezték, de hamar kiengedték mivel egy Tanú lefizette érte az 50 000 dolláros óvadékot. (Ennyire „nem védik meg a tette következményétől” a Tanúk a molesztálással vádolt személyt...) Ekkor persze a Tanúk gyűlölethadjárata megindult Debbie és a többi áldozat felé. Azt követelték tőlük, hogy hagyják békén azt a szegény idős embert!

debbie_mcdaniel.jpg

Debbie McDaniel, Trey Bundy "Reveal" weboldalán foglalja össze a vele történteket.
Kép forrás: https://www.revealnews.org/article/jehovahs-witnesses-cover-up-child-sex-abuse-and-oust-a-victim/

Bírósági tárgyalásra került sor, melyen a gyülekezet tagjai, beleértve Debbie szüleit is, megjelentek és támogatásukról biztosították – no nem az áldozatokat, akik között saját lányuk is ott volt -, hanem a vádlottat, Lawrence-et. Bár bűnössége nem volt kérdéses, hiszen akkor nem tarthatták volna rendőri őrizetben sem, de mivel az eseteket csak hosszú idővel az elkövetésük után jelentették, ezért azok az ottani törvények szerint elévültek, így jogilag nem lehetett eljárni a tettessel szemben. A bíró nem értett ugyan egyet az elévüléssel, de kénytelen volt lezárni az ügyet. Ebben az esetben az Őrtorony sikeresen védelmezett meg egy többrendbeli bűncselekménnyel vádolt szexuális támadót azzal, hogy eltussolták ügyeit, és becsapták az áldozatokat azzal, hogy ők majd kezelik az ügyet. 

Karen Morgan

Karen egy másik példája annak, ahogyan egy ilyen „megbocsátást nyert” pedofil személy él az iránta tanúsított „kegyelemmel”, vagyis inkább annak lehetőségét látta meg, hogy további támadásokat intézhessen gyanútlan gyermekek ellen. A dél-welszi Karen 12 éves körüli korban volt, amikor nagybátyja, Mark Sewell, aki kisegítőszolga volt (vagyis még a kiváltságába is visszahelyezték a már korábbi molesztálásos tettei után), molesztálni kezdte őt. Miközben a molesztálás folyamatban volt, a „szent szellem vezetésével” vénné nevezték ki a perverz férfit. Karen végül feltárta a vele történteket, de mivel Sewell mindent tagadott, és nem volt másik tanú (hogyan is lett volna), így nem hittek neki. A sok szembesítés és „kivizsgálás” miatt a szervezet Londonból küldött egy héttagú bizottságot, akik végül megfosztották Sewell-t betöltött tisztségeitől, és kizárták őt, de nem azért, amit tett, hanem azért, mert ellenséges, harcias, kérlelhetetlen viselkedést tanúsított és italozási szokásai miatt. Karennek azt mondták, mivel nincs több tanú, így ők nem tehetnek többet ebben az ügyben. Később Karent kiközösítették, mert lett egy világi barátja. 

karen_morgan.jpg

Karen Morgan
Kép forrása: https://www.walesonline.co.uk/news/wales-news/jehovah-cult-kicked-out---8891636

Nem sokkal kizárása után Sewell visszafogadásra került, de több áldozat is előjött, így a rendőrség letartóztatta az elkövetőt. Ekkor a bírósági kivizsgálás során derült fény arra, hogy Sewell ellen szóló, mintegy 20 évre visszamenő dokumentumokat, a szervezet megsemmisítette. Sewell-t végül nyolc szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos vádpontban, beleértve a nemi erőszakot is, 14 évre ítélték el. Sewell emiatt nem került kiközösítésre, a mai napig Tanú. A börtönbe került "hittestvérüket" a vének pásztori látogatásokban részesítik, akinek jó esélye van rá, hogy a büntetése letöltése után visszakerüljön a gyülekezetbe, ahol tovább folytathatja "hústeste elleni küzdelmét". Jóllehet Karen vádja beigazolódott, a vének a mai napig nem kértek tőle bocsánatot, amiért nem hittek neki. Amikor a vele történtekről nyilatkozott a médiának, "hitehagyottnak" minősítették. 

Karen és szülei azóta aktivizmust végeznek a Jehova Tanúi köreiben fellelhető gyermekmolesztálások tudatosítása érdekében. (A londoni tüntetésen maga Karen, és apja John Viney is ott volt.) 

Az ausztráliai esetek

Az intézményesített gyermekmolesztálások kivizsgálására létrejött Királyi Bizottság (ARC) felhívására jelentkezett két, nevét nem vállaló személy, akiknek esetei szintén jól tükrözik az Őrtorony belső eljárásait. A BCB és BCG álneveken tett tanúvallomások nem kerültek volna napvilágra, ha az ausztrál kormányzat nem érdeklődött volna az ilyen esetek háttere iránt.

BCB Ausztrália nyugati részén, egy farmon nevelkedett. 10 éves korától járt az összejövetelekre, ahol pár évvel később az egyik vén, Bill Neill, szexuálisan molesztálni kezdte. BCB csak élete későbbi szakaszában volt képes jelenteni az esetet a helyi véneknek, akik szembesítették őt az elkövetővel, aki dacosan védekezett, és azzal vádolta BCB-t hogy lenge ruhákban mutatkozott előtte. Annak ellenére, hogy a vének hittek BCB-nek, mégsem tudtak tenni semmit, mivel nem volt második tanú, így gyülekezeti eljárást sem tudnak kezdeni ellene, de nem is tudták jelenteni a hatóságoknak sem*. A legtöbb, amit tehettek, az az volt hogy leváltották Neill-t „tisztátalanságért”, és figyelmeztették BCB-t hogy ne terjessze a történteket, Neill családjára való tekintettel. BCB-nek ugyanabba gyülekezetbe kellett járnia, mint ahova az őt megtámadó személy is tartozott. Sőt a vének egy levélben még értesítették is a fiókhivatalt, hogy szeretnék, ha Neill újra vén lenne, ha már ez az ügy „elhalványul”.

(*A Tanúk úgy gondolják, hogy amíg egy vád nem nyert "bizonyítást" az ő saját módszerükkel, vagyis a "két tanú" szabály alkalmazásával, addig az nem is lehet igaz, így az hazugság. Ezért akkor azt nem jelentik a hatóságok felé.,ég akkor sem, ha bejelentési kötelezettséggel bírnak, mert hát azt "ők nem tudják", hogy ez valóban megtörtént volna vagy sem. Vagyis nem a hatóságoknak van a jogkörük dönteni egy ilyen kérdésben, hanem nekik maguknak.) 

2014-ben azonban BCB úgy döntött, hogy a Királyi Bizottság felhívására rendelkezésre bocsátja tapasztalatát, amit a Jehova Tanúinál élt át egy molesztálásos ügy kapcsán. Ezt megtudva, az egyik vén felhívta BCB férjét, hogy megpróbálja lebeszélni őt „Jehova nevének besározásáról”. BCB azonban részletes beszámolót adott a bizottságnak arról, ahogyan a bántalmazás és az azt követő gyülekezeti vezetők reakciója érintette őt, és milyen következményei lettek ezeknek az ő életében.

Egy másik történet Queensland-ban játszódott, amelyben a 17 éves BCG-t az apja molesztálta, aki a gyülekezetben kisegítőszolga volt. Az esetet a lány feltárta a véneknek, akik apja barátai is voltak egyúttal, de ők csak az apja jelenlétében lettek volna hajlandóak vele beszélni, különben nem. Mintegy 8 hónappal később voltak csak hajlandóak a vének egy találkozóra, BCG udvarlójának nyomására. Erre az időre már a lány apja egy másik házasságon kívüli nemi élet ügyében is a vének látókörébe került, ami azt mutatja, hogy házastársi hűtlenség a vének számára egy nagyobb horderejű ügy volt, mint egy apa saját tizenéves lányával szemben elkövetett szexuális bűncselekménye. BCG szembesítése tehát megkezdődött, a férfiakból álló bizottságok előtt, melyen egy alkalommal apja is jelen volt, és szóban, sőt fizikailag is bántalmazta, azzal vádolva lányát, hogy elcsábította őt. Közben kiderült, hogy BCG lánytestvérei is érintve voltak apjuk szexuális támadásaiban, de az ő vallomásukra a vének nem voltak kíváncsiak, jóllehet a "két áldozat" szabály értelmében meg kellett volna hallgatniuk őket is. Arra hivatkoztak, hogy a lányok túl fiatalok, így nem tudnák miről van szó, és különben sem volt szemtanúja az történteknek. Az ARC kivizsgálás alatt a kérdőre vont vének tagadták, hogy tudomásuk lett volna más áldozatok létéről, de a dolgok megváltoztak, amikor az egyik vén, Dino Ali, előállt a jegyzetekkel, melyek a meghallgatások alatt készültek, és melyek bizonyították, hogy tudtak a többi áldozatról, sőt az apa még beismerő vallomást is tett. Ez azt bizonyította, hogy a véneknek még a saját belső szabályzatuk értelmében is meg lett volna minden alapjuk arra, hogy kizárják a férfit, mind a „két áldozat”, mind a „két tanú” szabály értelmében. Ez ilyen formán nem történt meg, bár az apa tényleg kizárásra került, de laza viselkedés és házastársi hűtlenség miatt, vagyis az amit tett a lányaival, nem számított. Milyen hatással volt BCG-re mindaz a megpróbáltatás, aminek a gyülekezeti eljárás kitette őt, mint áldozatot? A csoporton belül megvetetté, lenézetté vált, és öngyilkosságot kísérelt meg elkövetni. Félelemben és rettegésben élt egészen addig, amíg el nem ment a rendőrségre, ahol végre meghallgatást nyert. Akkor hallotta először, hogy az amit az apja tett az rossz, és felelnie kell a tettéért. Az apa végül bíróságra került, és börtönbüntetést kapott. BCG tanúvallomása a 29. Esettanulmány dokumentációjában található meg

 

Amint látható, a Jehova Tanúi belső szabályrendszere országhatárok nélkül ugyanazokat vagy nagyon hasonló "gyümölcsöket terem". Az, hogy mennyi eset lát napvilágot egy-egy országban, leginkább attól függ, hogy milyen törvények léteznek a szervezetek gyermekvédelmi eljárásaira és az áldozatok védelmére vonatkozóan, és mennyire lehet azokat a gyakorlatban kikényszeríteni. (Ez hazánkban még gyerekcipőben jár, sajnos.)

Az ausztrál kivizsgálás azonban e két tanúvallomáson kívül még rengeteg mindent feltárt a Jehova Tanúi gyermekmolesztálással kapcsolatos eljárásainak részleteiről. Erről fog szólni a következő a sorozat következő része.

 

Felhasznált forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr5814212723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jónás_ 2018.09.04. 18:09:05

" a Tanúk nem elkötelezett élharcosai a molesztálásoknak "

Ez mit jelent a Candace szakasz végén?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.04. 18:13:16

@Jónás_: Jogos, köszi az észrevételt. Javítottam: a molesztálások elleni küzdelemnek nem élharcosai.
Azzal ellentétben, hogy ezt a képet igyekeznek magukról kialakítani. Erről lesz szó a következő cikkben.

Jónás_ 2018.09.04. 21:15:04

A 2. szövegdoboz utolsó előtti bekezdésének Őrtoronyidézete nem oda való. Akár benne van a Lloyd könyvben, akár nincs. Elolvastam az Őrtornyot amiből ki van emelve és az a cikk szerintem pont az a kivétel, ahol a bűnösöknek nem a felmentéséről van általában szó, hanem a bűneik hosszantartó következményeiről. A más kérdés, hogy a gyakorlatban mi van, én csak azt az idézetet nem tartom jónak a poszt témájához. Szövegkörnyezetében egész más, mint abból kiemelve.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.04. 22:26:08

@Jónás_: Ez a rész nincs benne Lloyd könyvében, én néztem ennek utána az Őrtoronyban. A szövegdobozban a két idézet azzal kapcsolatos, ahogyan a Tanúk elítélik a molesztálók egyházi tisztségben maradását más vallásoknál. Az idézett Őrtorony cikk - és az a mondat, amit kiemeltem - pedig pont azt mutatja, hogy a "megbocsátás" amiben egy ilyen személy részesülhet az a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy visszakaphatja a gyülekezeti kiváltságot, ahogy vissza is kapja. Vagyis pont azt teszik ők maguk is, amit más egyházak gyakorlatában elítélnek.

Igaz, hogy szó van a bűneik hosszan tartó következményeiről, de ez elsősorban arra vonatkozik, hogy elveszíthetik a kiváltságaikat és milyen nehezen szerezhetik azokat vissza. Na meg hát milyen nehézségeik vannak a hústest küzdelmeivel, meg hasonlók. Az egész cikk leegyszerűsíti a bűncselekményt a hústest gyengeségévé, mellyel egy ilyen személynek küzdenie kell. Ha valaki olvassa ezt, azt gondolhatja - és joggal -, hogy a molesztáló Isten és a gyülekezet ellen vétett. Pedig nem, hanem az áldozata ellen. Az áldozatát azonban senki nem fogja megkérdezni efelől, hogy ő hogy érez a molesztáló gyülekezeti megtűrése, netán kiváltságainak visszaszervése felől, mert ebben a vének döntenek - akik ellen mellesleg nem vétett az illető.
Elhiszem, hogy a szövegkörnyezetben máshogy jön le, mert ott egy negédes vallásos köretet próbálnak rittyenteni a dolog köré, attól még a mondatot helytállónak találom, mivel pont azok a tapasztalatok mutatják, melyek a cikkben megemlítésre kerültek, hogy milyen hatása van ennek az ideológiának (ami a vitatott Őrtoronyban is kifejtésre kerül) az áldozatok életére a gyakorlatban. A tapasztalatok szerint az elkövetők vagy megmaradhattak hivatalukba, vagy visszakaphatták azt, és pont az áldozatokat hurcolták meg.
Ennek egyik oka, hogy a Tanúk emberi botlásként tekintenek egy olyan dologra, ami igazából bűncselekmény, a saját hatáskörükbe helyezik annak kezelését, amire nem lennének sem jogosultak, sem képesítettek és az egyházuk érdekeit az áldozatok és a potenciális áldozatok védelme elé helyezik. Az egyházuk érdeke pedig az, hogy a férfiak visszakerülhessenek a hivatalukba (és persze az, hogy ne tudódjanak ki az esetek), ezért aztán bőven megszórják olyan bibliaversekkel ezt a területet, hogy milyen kegyelmes az Isten, meg milyen iszonyú bűnöket megbocsát meg stb...Ebbe pedig bele lehet suvasztani a gyermekmolesztálást is.
Azért köszi az észrevételt!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.09.04. 22:33:23

@Jónás_: Egyébként egy korábbi cikknek a szövegdobozában részletesebben kielemeztem az idézett 1997-es Őrtorony cikket:
blogjt.blog.hu/2018/08/27/a_gyermekek_molesztalasanak_ideologiai_hattere_a_jehova_tanuinal