Megszentelt erőszak
2016. december 01. írta: t.csilla

Megszentelt erőszak

Az Isten szeretete c. könyv szerint három indok létezik a törvényes különélésre (vagyis válásra) anélkül, hogy a házastársától különélő (elvált) személy rossz példa lenne a gyülekezetben. Ez a három ok: az anyagi támogatás szándékos megtagadása, rendkívül súlyos testi bántalmazás és a szellemiség teljes veszélyeztetettsége. A könyv az alábbi módon részletezi ezeket:

Vannak bizonyos rendkívüli helyzetek, melyekben néhány keresztény a különélés mellett dönt, vagy amellett, hogy elválik a házastársától, noha a másik fél nem követett el paráznaságot. Ilyen esetekben a Biblia kiköti, hogy az a fél, aki ’elmegy’, „maradjon házasság nélkül, vagy pedig béküljön ki” (1Korintusz 7:11). Az ilyen keresztény nem szabad arra, hogy másvalakit keressen azzal a céllal, hogy újra házasságot kössön (Máté 5:32). Vegyünk most néhány kivételes helyzetet, amelyet némelyek úgy tekintenek, hogy alap a különélésre.

A támogatás szándékos megtagadása. Egy család talán ínséges helyzetbe jut, és híján van az élethez szükséges alapvető dolgoknak, mert a férj nem gondoskodik róluk, bár meg tudná tenni. A Biblia kijelenti: „ha valaki nem gondoskodik . . . a háznépének tagjairól, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Timóteusz 5:8). Ha az ilyen férj nem hajlandó változtatni életmódján, a feleség kénytelen dönteni abban, hogy a saját és a gyermekei jólétének a biztosítása érdekében jogi úton különéléshez folyamodik-e. A keresztény véneknek természetesen alaposan meg kell vizsgálniuk az olyan eseteket, amikor egy keresztényt az a vád ér, hogy nem hajlandó gondoskodni a családjáról. Ha valaki nem akar gondoskodni a családjáról, az kiközösítést vonhat maga után.

Rendkívül súlyos testi bántalmazás. A másikat bántalmazó házastárs talán olyan erőszakosan viselkedik, hogy az párjának az egészségét, sőt akár az életét is veszélyeztetheti. Ha ez a másikat bántalmazó fél keresztény, a gyülekezeti vének vizsgálják meg a vádakat. A haragkitörések és a szokássá vált erőszakos viselkedés alap a kiközösítésre (Galácia 5:19–21).

A szellemiség teljes veszélyeztetése. Az egyik házastárs talán folyton igyekszik lehetetlenné tenni, hogy párja az igaz imádatot gyakorolja, vagy még arra is rá akarja venni őt, hogy szegje meg Isten parancsait valamilyen módon. Ilyenkor a veszélyes helyzetben lévő félnek döntenie kell, hogy vajon az-e az egyetlen módja annak, hogy ’mint uralkodónak, Istennek engedelmeskedjen inkább, semmint embereknek’, hogy jogi úton különéléshez folyamodik (Cselekedetek 5:29).

Bármelyik fent említett rendkívüli helyzetről legyen is szó, senki se gyakoroljon nyomást az ártatlan félre, hogy a különélés mellett döntsön, vagy hogy maradjon a házastársával. Bár lehet, hogy a szellemileg érett barátok és vének felajánlják segítségüket, és adnak Bibliára épülő tanácsot, de nem ismerhetnek minden részletet, ami a férj és a feleség között történik. Ezt csak Jehova láthatja. Egy keresztény feleség természetesen nem tisztelné Istent, sem a házasság elrendezését, ha eltúlozná, hogy mennyire súlyosak házaséletének a gondjai, csak hogy külön élhessen a férjétől, és ez fordítva is igaz. Jehova tisztán látja, ha bármi fondorlat húzódik meg a különélés mögött, mindegy, hogyan szeretné ezt valaki palástolni. Bizony „minden mezítelen és leplezetlen annak szeme előtt, akinek számot kell adnunk” (Héberek 4:13). Ha viszont egy keresztény hosszú időn át nagyon veszélyes helyzetben van, senki se bírálja őt, ha végső megoldásként a különélés mellett dönt. Végül is „mindnyájan az Isten bírói széke előtt fogunk állni” (Róma 14:10–12).

Ez utóbbi mondattal egyet lehet érteni. Ugyan miért folyamodnának egyesek ahhoz, hogy eltúlozzák gondjaikat, csak azért, ’hogy különélhessenek egymástól’, jóllehet a gyülekezet tagjaiként teljesen tudatában vannak Isten előtti helyzetüknek? Netán valaki más akar dönteni abban, hogy külön élhet-e az illető pár, vagyis elég súlyosak-e a gondjai egymással vagy csak megjátsszák magukat? Ha nem egyedül ennek a két embernek a döntése a házasság megkötése vagy éppen annak felbontása, akkor ki és milyen jogon szólhat bele abba, hogy mit tehet és mit nem két ember az együttélésüket illetően? Értem én, hogy létezik egy csoportnorma, amelybe bizonyos dolgok nem férnek bele, illetve erkölcstelennek vannak ítélve, és a csoportnak jogában áll dönteni abban, hogy kiket fogad el, illetve tekint tagjainak. A mindennapi élet helyzetei azonban nem ennyire feketék és fehérek, hogy beilleszthetőek legyenek egy-egy kategóriába. Az esetek komplexitása többek között empátiát, pártatlanságot  és könyörületet követel, és a gyülekezeti tagságról (ami egyenlő az „Isten előtti helyzettel”) való döntés annak a személynek az értékrendje szerint fog történni, akinek a hatáskörében van a döntéshozatal. Vagyis, hiába vannak esetleg konkrétumok leírva, az lesz a lényeges, ahogyan maga döntéshozó látja a kialakult helyzetet. Ezek alapján úgy érzem, mintha a gyülekezet nyomást akarna gyakorolni egyes párokra (vagy egyes párkapcsolatban élő egyénekre), aki(k) nyilvánvalóan nem akar(nak) tovább együttélni  házastársakként, hogy maradjanak együtt a gyülekezeti házassági statisztikák érdekében. Érzelmi zsarolást alkalmaznak azzal a féllel szemben, aki szerintük „mondvacsinált”okokból el akarna válni, mivel a gyülekezet előtti jó hírnevének megvonását helyezik elé kilátásba. Elég hajmeresztőnek hangzik, hogy mélységesen személyes magánügyekben egy gyülekezeti vénekből álló bizottság döntsön (nos, elvileg nem dönt, de a gyakorlatban elég súlyosan befolyásol).

Sorra veszem az egyes pontokat, melyekben kifejtem, hogy melyek lehetnek az egyes területek buktatói:

  1. A támogatás szándékos megtagadása. Itt elsősorban a férfiak vannak elővéve, hiszen a családról való gondoskodás terhe az ő vállukra nehezedik. Mi van akkor, ha a férj munkanélküli lesz és nem talál munkát egy darabig? Vagy találna, csak az nem tetszik neki? Mennyit kell a feleségnek tolerálnia abban, hogy egyedül keresi a megélhetésrevalót (lehet éppen olyan munkával, ami nem annyira a kedvére való neki sem), miközben a férje munka után rohangál? Egyáltalán mit jelent a munkakeresés? Megnézni a napi hirdetéseket, bejelentkezni a munkanélküli hivatalba és azzal együttműködni vagy mást is magában foglal?
    De ha a másik oldal érdekeit nézzük: mit foglal magában a „családról való gondoskodás”? Alapszükségletek kielégítését? De mi számít annak, és ki dönti ezt el egy másik család életében? Ezek alapján egy férfi is teljesen jól kihasználható, mégpedig „írásos alapokon”, ha a feleség újabb és újabb követelésekkel áll elő a ’gondoskodásra’ hívatkozva, ugyanakkor neki magának eszébe sem jut munkát vállalni.
  2. Rendkívül súlyos testi bántalmazás. Ez alatt azt értik, ha egészséget vagy életet fenyegető helyzet alakul ki. Ahhoz, hogy egy bántalmazás eljusson ebbe a stádiumba, előtte sok egyéb dolognak kell megtörténnie. Létezik pl kevésbé súlyos bántalmazás is, amibe a sértett nem hal bele és nem rokkan meg úgymond 8 napon belül gyógyuló dolog, mégis súlyos lelki nyomokat hagyhat, ami miatt esetleg a sértett fél (most teljesen mindegy, hogy ’ártatlan-e’ vagy sem) úgy döntene, hogy nem akarna együtt élni egy impulzív természetű partnerrel. De nem teheti, ha a gyülekezet teljes értékű tagja kíván maradni. Sőt ebben az értelmezésben el kell tűrnie pofonokat, lökdösődéseket, hajtépéseket, nem beszélve a szóbeli erőszak számtalan formájáról. Vagy testi bántalmazásnak minősül a házastársak közötti nemi erőszak, amikor a férjnek írásszerinti alapja van jogot formálni a felesége testére? Mondhat-e nemet erre a felesége? Vagyis amíg egy pár eljut a „rendkívül súlyos testi bántalmazásig”az életük esetleg egy kész pokol lehet, ami ellen az imádkozáson kívül nem tehetnek semmit. Ezenkívül az erőszakos kapcsolatoknak létezik egy dinamikája. Az ún. "acting-out"-okat kibéküléses szakaszok követik, de ezeknek semmi köze nincsen a megbocsátáshoz, mivel csak túllépnek az eseményen, a támadó problémája nem lett megcélozva. Ez a fajta "megbocsátás" csak megerősíti a ciklust. slide_63.jpg Az erőszakos ember ráadásul ’karriert’ fut be, vagyis egyre súlyosabb eszközökhöz folyamodhat. Talán eleinte szóban, érzelmi zsarolásokkal bántalmazhat, de ha nincs szembesítve a viselkedésével, akkor tovább mehet az enyhébb vagy súlyosabb testi bántalmazásig, de akár az emberölésig is. Ez azért lehetséges, mert az erőszakos ember következetesen nem megfelelően húzza meg azt a határt, ami közte és egy másik ember között fennáll. Aki erőszakhoz folyamodik, az felhatalmazva érzi magát, hogy átlépjen egy vonalat, vagyis valamilyen formában belépjen a másik ember személyes terébe és azzal rendelkezzen. Másrészt, egy erőszakos emberrel nem lehet rendezni a dolgokat, nem hajlandó elismerésre vagy megegyezésre. Ott nincs helye apellátának, az erőszakos tett az nem két ember közötti „konfliktus”, ami bármikor rendezhető lenne. A különélésre vonatkozó alapelveket felállító személyek így az erőszakot elszenvedő félre helyezik annak terhét, hogy rendezze a problémáját az erőszakos féllel, míg annak viselkedését „érthetővé” teszi (hiszen addig, amíg az áldozat „okot” ad az erőszakos magatartásra, tolerálnia is kell azt), és nem lépnek fel ellene. Vagyis gyakorlatilag támogatják az erőszak létét és kifejlődését a gyülekezetben. Aki ilyen helyzetbe kerül, és meg akarja őrizni a gyülekezeti státuszát is, annak elvileg várnia kell addig, amíg élete és egészsége (vagy a gyerekeié) veszélybe kerül. Az erőszakos fél, gyakrabban és könnyebben tarthatja meg státuszát a gyülekezetben.
  3. Szellemiség teljes veszélyeztetése. Ez alatt azt értik, hogy az egyik fél akadályozza a másikat a vallása vagy világnézete szabad gyakorlatában. Elvileg ezzel egyet lehetne érteni, ha nem csupán egy irányba működne a dolog, vagyis annak lehet „szellemisége”, aki a Jehova Tanúi hitnézetét vallja, a másiknak már nem annyira. Sőt, ha esetleg az egyik fél „hitehagyottá” válik, sőt olyanná, aki megosztaná nézeteit és kételyeit a párjával, az különösen veszélyes embernek minősül, míg az a Tanú fél, aki csak prédikál a (nem hívő) házastársának és szimplán agyára megy a neki, nem számít erőszakosnak, sőt még az óraszámokat is beírhatja. Na és mi számít veszélyeztetésnek itt? Ha nem engedi ki az ajtón, hogy elmenjen az összejövetelre? Ha beszél neki a meggyőződéséről? Ha megpróbálja lebeszélni, meggyőzni a másikat arról, hogy a vallása nem jó? Vagy ha fizikailag is rátámad, mert a másik hite eltér az övétől? Ezen a területen aránylag gyorsan reagál a gyülekezeti vezetés, különösen, ha kizárt családtagtól kell „megvédeni” a még bentlévő házastársat (néha ez az eset áll fenn), viszont, ha a kizárt tagot kellene megvédeni a gyülekezeti tagtól, akkor már nem mindig történik reakció. Pedig a gyülekezet „tisztasága” mindkét esetben érintve lenne, elvileg.

 Az újraházasodásra is feljogosító válásra (ja, mert az eddig említett esetek még nem azok) csak az elkövetett „paráznaság”szabadíthat fel valakit. Akármi legyen is az.

A „paráznaság” meghatározását maguk a kiadványok rögzítik, melyeket a gyülekezeti elöljárók értelmeznek, úgy ahogy. Két ilyen részt idéznék be ide:  

„.....Mit is jelent pontosan a paráznaság? Bár a szó bibliai használata vonatkozhat a házasságon kívüliek szexuális kapcsolatára, valamint a házasságtörésre is, gyakran annál sokkal átfogóbb értelme van. A „paráznaság” szónak megfelelő kifejezés, amelyet Jézus és tanítványai megállapításainak feljegyzéseinél a görög szövegben használnak, a por·neiʹa szó. Ugyanabból a gyökérszóból származik, mint a ma használatos „pornográfia” kifejezés. A por·neiʹa szót a bibliai időkben a házasságon kívüli törvénytelen nemi kapcsolatok széles körének megjelölésére használták. A por·neiʹa magában foglalja legkevesebb egy emberi lény nemi szervének (szerveinek) (akár természetes, akár perverz módon történő) durván erkölcstelen használatát. Az erkölcstelenséghez szükség van egy másik félre is — bármelyik nemhez tartozó emberi lényre vagy állatra.” (Igazi béke című könyv)

Meg nem engedett szexuális kapcsolat, amely a Szentírás szerint érvényes házasságon kívül jön létre. A héber zá·náʹ ige és ennek különböző formái a szajhaság, az erkölcstelenség vagy a paráznaság gondolatát hordozzák (1Mó 38:24; 2Mó 34:16; Hó 1:2). A „paráznaság”-nak fordított görög szó a por·neiʹa. A por·neiʹa jelentését illetően B. F. Westcott a Saint Paul’s Epistle to the Ephesians (1906, 76. o.) c. műben kifejti: „Ez egy általános kifejezés minden törvénytelen nemi kapcsolatra: 1. házasságtörés: Hó 2:2, 4 (LXX); Mt 5:32; 19:9; 2. törvénytelen házasság: 1Ko 5:1; 3. paráznaság: általános értelemben, mint itt [Ef 5:3]”. A Bauer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament (F. W. Gingrich és F. Danker átd.; 1979, 693. o.) meghatározása szerint a por·neiʹa „prostitúciót, tisztátalanságot, paráznaságot, mindenféle törvénytelen nemi kapcsolatot” jelent. A por·neiʹa egyebek mellett arra utal, hogy valaki durva erkölcstelenséggel használja legalább egy ember nemi szervét vagy szerveit; de azt is jelentheti, hogy egy ilyen tevékenységben két vagy több fél vesz részt (például vagy egy másik, hajlandóságot mutató ember, vagy egy állat), akik lehetnek azonos, de eltérő neműek is (Júd 7). Az is parázna, aki megerőszakol valakit, és ez törvénybe ütköző; természetesen az erőszakkal közösülésre kényszerített személy nem válik paráznává.” (Éleslátás 2. kötet)

A törvénytelen nemi kapcsolat alatt a világi hatóságok előtt megkötött törvényes házasságot értik. A párválasztás dilemmáiról már korábban volt szó, szóval ez sem olyan egyértelmű, hogyan keverednek bele egyesek egy párkapcsolatban, hiszen már azt is rengeteg szabály, „sasszem brigád” és gardimama van jelen, de most lépjünk ezen túl: ha a házasság megköttetik, a paráznaság nem áll fenn a továbbiakban. Vagy mégsem? Már említettem korábban a házasságon belüli szexuális erőszak fogalmát. A kiadvány szerint az is parázna, aki megerőszakol valakit. De mi van akkor, ha ez a valaki a törvényes házastárs? Az is paráznaságnak számít? Mi van, ha a szexuális kapcsolat a házasságon belül egy üzletté fajul? Vagy mi van olyankor, ha a férj más nőknek udvarol, csókolódzik velük vagy fogdossa a mellüket? A női mell a nemi szervek közé sorolandó (mert meghatározva nincsen a szövegben)? És akkor mi van, ha ugyanezt a feleség teszi egy idegen férfival? Ez kimeríti a paráznaság fogalmát vagy sem? Feljogosít-e válásra vagy sem? És vajon egyenlő mértékben lesz-e megítélve a kétféle nem az ilyen „gátlástalan viselkedésben”?  

És „természetesen az erőszakkal közösülésre kényszerített személy nem válik paráznává”, feltéve ha hangosan segítségért kiabált.....

 

Tovább lehetne sorolni milyen egyéb kiskapuk találhatóak ezekben a szövegekben, melyek úgy tűnik inkább szentesítik az erőszakot, mint elítélnék azt.

 

A témában még hasznos lehet az alábbi cikk:

http://sefatias.blog.hu/2013/04/07/a_paraznasag_a_bibliaban#c19479753

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr4012015540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jónás_ 2016.12.02. 19:39:47

További kiskapu, vagy legalábbis a szervezeti felelősség csökkentése a szövegben, hogy nem a főszövegben találhatók, hanam "csak" függelékben és " néhány keresztény ... dönt".
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha úgy vetődik fel a téma, hogy a szervezetre nézve kínos a dolog, akkor néhány keresztény döntése, ha meg el kell marasztalni valakit, akkor a hbsz tanácsaként fogják alkalmazni. Igazi szemét köpönyegforgatás. Mindkettőnek tanúja voltam tehetetlenül, mert a szöveg megengedi egyiket is, másikat is.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.12.02. 20:18:03

@Jónás_: Igen, ezek a szövegek direkt úgy vannak megfogalmazva, hogy a helyzetnek megfelelően lehessen értelmezni őket. A szövegek szerint elég sok minden a "lelkiismeretre" van bízva, így azt az érzetet keltheti, mintha mekkora szabadság és önálló döntési terület lenne. De a valóságban ez nem így van.

l.gabi 2016.12.03. 08:41:36

Engem meglepett az a beszélgetés (nem itt), amit erről lefolytattunk. Abból végül az derült ki, hogy egy-egy ilyen eset elbírálása mindig kiszámíthatatlan, mindig az aktuálisan érintett összes személytől függ és nagyjából minden azon múlik, hogy melyik szereplő kicsoda a gyülekezetben. Ezt a kérdést eddig egy teljesen egyértelműen szabályozott kérdésnek tekintettem, de amint kiderült, nagyon nem így van.
Nagyon elgondolkodtatott, hogy milyen szabályrendszer az, aminek a fontos részletei el vannak rejtve azok elől, akiknek elvileg engedelmeskedni kellene annak. Riasztó az a hatalom, amit az ilyen ügyekben egyes emberek megkaptak. Az pedig még jobban riaszt, hogy milyen személyes élményeim vannak velük. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy egy kellően kiélezett helyzetben életveszélyes tagnak lenni. Le sem tudom írni azt, hogy ez mennyire dühít!

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.12.03. 09:25:22

@l.gabi: "Riasztó az a hatalom, amit az ilyen ügyekben egyes emberek megkaptak. "
Nagyon jól mefogalmaztad
De hozzáteném ez végső soron tragédia.
Aminek általában a szenvedő alany látja a kárát.
S a szerveteben minden tekintetben így van, nemcsak az adott témával kapcsolatban :"abból végül az derült ki, hogy egy-egy ilyen eset elbírálása mindig kiszámíthatatlan, mindig az aktuálisan érintett összes személytől függ és nagyjából minden azon múlik, hogy melyik szereplő kicsoda a gyülekezetben......

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2016.12.03. 19:49:26

@l.gabi: Igazad van. Én voltam ilyen "kellően kiélezett helyzetben" és valóban életveszélyesnek éreztem azt, amit akkor átéltem. Szerintem ennél már csak az rosszabb, amikor valaki ezt nem érzi, hanem lenyeli az egész igazságtalanságot, sőt normalizálja, megmagyarázza azt, így a szervezetét kényszeríti arra, hogy tudattalanul megküzdjön ezzel az egésszel.