Amit eddig megtudtunk Rutherford-ról, az nem éppen hízelgő ránézve. De most tekintsük át a nyilvánosság előtti munkájának a hátterét is. Érdemes elgondolkodni és összevetni a dátumokat, hogy az idő alatt, míg Rutherford ontotta magából a "szellemi bölcsességeket", könyvek és cikkek formájában, dekrétumot adott ki, levélírókampányt indítványozott, diktátorokat fenyegetett, vallás és szólásszabadságért követelődzött, na meg úgy általában rendelkezett mások élete felől a zászló iránti tisztelgést és egyéb "hit- és lojalitás kérdéseket illetően" (amivel azért nem kevés embert küldött a biztos halálba a náci Németországban), hogyan alakult magánélete és mivel volt elfoglalva szabadidejében. 

Mielőtt ennek részleteire rátérnék, érdemes megfigyelni a Bíró nőkkel kapcsolatos nézeteit, és azt, ahogyan azoknak hangot adott írásaiban. 

 „…azt hogy a nemek identitása, mint olyan, meg lesz-e tartva, pontosan nem tudjuk. Létezik néhány, megfelelően hitelesített példa, melyek szerint nőket férfiakká változtattak át, és elképzelhető, hogy ez az átalakulás általánossá válik, így mindannyian (férfi) testvérek leszünk”

Az Aranykorszak (Az Ébredjetek! előfutára) 1930-as számában jelent meg ez a furcsa gondolat, Rutherford elnöksége idején. Hogy pontosan mit értett a hiteles példákon, azt nem tudni, de a kijelentés sugallja, hogy a nőknek meg kellene változtatni nemüket annak érdekében, hogy elfoglalhassák helyüket Isten új világában. Rutherford nőgyűlölete és szűklátókörűsége a nők egyházi és politikai szerepvállalásával kapcsolatban újabb hangot kapott a következő évben kiadott Vindication (Érvényesítés) című könyvében, ahol egyenesen a Sátán munkájának eredményének tekintette a szüfrazsett-mozgalmakat:

„ 1919-ben az Amerikai Egyházak Szövetsége kiadta azt az okiratot, mely a Népszövetséget Isten Királysága földi megnyilvánulásaként ismerte el. Ugyanabban az évben az Amerikai Kongresszus felszabadította a nőket, mely cselekményt 1919-ben és 1920-as éve elején hozott törvényekben hagytak jóvá. Figyeljük meg, hogy ez akkor volt, amikor a Világháború végetért, és Sátán kivettetett a mennyből, így nekilátott az erői Armageddon csatájára felkészíteni (Jelenések 12:12, 16:13-16). Az amerikai nők különösen elkezdtek a férfiakkal versengeni, mint a béke prófétái, vezető szerepet vállaltak a politikában és a kereszténységben. Azóta nagy befolyásra tettek szert az egyházi szervezetekben és állami tanácsokban…”

A Bíró nézetei szerint azok, akik a nőket nem tudták a „helyükre tenni”, egyszerűen gyávák:

„…[a nők] egyre nagyobb teret nyertek a férfiak felett. Politikusok és egyházi személyek nem mernek már nyíltan beszélni arról, hogy hol is van a nők helye az egyházban és az otthonokban, mivel attól tartanak, hogy elvesztik politikai befolyásukat és támogatottságukat.”

Még a férfiúi gavallérság is a gyengeség jele, mivel Rutherford szerint, ha egy férfi feláll, ha egy hölgy a szobába lép, vagy csak megemeli a kalapját, ha például egy nő belép a liftbe, akkor már olyan imádati aktust gyakorol, amit csak Isten felé tehetne meg. Ezt „Sátán tervének” tartotta a Bíró, ami „elfordítja a férfiakat Istentől”, és az ilyen férfiak „puhányok”, akik nem öröklik Isten országát (1Kor 6:9). Természetesen az nem jelentett gondot a Bírónak, ha neki magának volt erős befolyása mások, vagyis a bibliakutatók közössége felett – sőt bizonyos értelemben ki is követelte magának ezt -, de ha egy nőnek volt ilyen hatalma, akkor attól hirtelen fenyegetve érezte magát. Érdekes, a Tanúk között a mai napig megmaradt az a szokás, hogy a "nőket helyükre kell tenni", vagyis a nőknek van egy helyük, amin belül kell mozogniuk (ez általában, a férfiak kényelmét szolgáló háztartási munka, szexuális odaadás (csak házasságon belül) és a gyülekezet marketing kampányában történő aktív részvétel). Ha egy nőnek esetleg véleménye van, intellektuális tudással vagy érzelmi intelligenciával rendelkezik, aminek hangot is ad, és ami történetesen eltér a vezetésre kijelölt férfiak által jóváhagyott trendektől, akkor "már nincs a helyén", ezért fegyelmezésre szorul, mert "túl sokat képzel magáról", vagyis a meghatározott szerepkörén kívül van. Nem állítanám, hogy egyenesen Rutherford-tól származik a nők diszkriminálása, és ő lett volna az egyedüli, aki elítélte korának nőmozgalmait, de írásaiból kitűnik, hogy semmivel nem tért el az abban korban (is) jellemző férfi felsőbbrendűséget hirdető konzervatív vonaltól, és mint "Isten kiválasztottja" a kezében levő Bibliát nem a nemek egyenjogúságának előmozdítására használta fel. 

Ha Tanúként valaha is elgondolkoztál azon, hogy miért nem lehet az Anyák Napját megtartani, mert azzal ugyan mi lehet a baj, akkor megtaláltad a választ. Ez a szokás is Rutherford-tól származik. A Jehova Tanúi és az iskola füzet persze kreál egy „hamis vallásos” eredetet köré, így érvelve: „Ezt az ünnepet az ókori Görögországban honos anyakultuszból eredőnek tekintik. Szabályszerű anyakultusz dívott egész Kis-Ázsiában, amelyet a Cybele vagy Rhea, a nagy istenanya tiszteletére rendezett szertartással kapcsoltak egybe március idusán” (Encyclopœdia Britannica, 1959. XV. kötet, 849. o.).” Bár ez az általános leírás nem igazán szolgál magyarázatul az Anyák Napja mellőzésére, mivel az érvelés hasonló ahhoz, hogy volt már úgy a történelemben, hogy egyes késeket gyilkosságra használtak, ezért a Tanúknak tartózkodni kell azok használatától. Ugye, ez egy fából-vaskarika érvelés lenne…

De szerencsére megtudhatjuk az Anyák Napja mögötti valós okot, mégpedig egy Rutherford által írott, az Őrtorony által kiadott könyvből (ugyan vajon, miért nem idézik ezt a mai Tanúknak?). A Vindication (Érvényesítés) ezt írja:

„Az apa Jehovát jelképezi, akitől minden jó származik, amíg az anya Isten szervezetét jelképezi, akit a férfi jó céljaira és dicsőségére használtak fel. …De Sátán elhajlítja az embereket ettől a csodálatos jelképtől, így Istentől is….és ezt olyan alattomos módon teszi, hogy elrendelte a kereszténység fő országaiban, Amerikában és Angliában az „anyák napját”….ezt az ún. „Anyák napját” 1914-ben figyelték meg először Amerikában, amely évben Sátán világa véget ért, és tudta, hogy már csak rövid ideje van hátra Armageddonig.”

A Bíró logikája szerint, Sátán azáltal, hogy bevezette az anyák napját, elfordította az embereket istentől, mert olyan imádat bemutatására ösztönözte őket, ami csak Istennek járna ki. Ma már hihetetlennek tűnik Rutherford érvelése arról, hogy az anyák napja - a szüfrazsett-mozgalmakhoz hasonlóan - egy sátáni összeesküvés része, mely közvetlenül az 1914-es égből való levettetés után kezdődött. Mégis Jehova Tanúi megtartották ezt a szokást, és megerősítették azt, szinte szó szerint utalva Rutherford fentebb idézett szavaira az Őrtorony 1956-os egyik számában. No, természetesen azt nem tették hozzá, hogy ez valójában a Bírótól származik (mert ők nem követnek emberi tanításokat), hanem kiegészítve az apák napja tilalmával – némiképp csökkentve ezzel a nőgyűlölet élét – a szülők „imádatától” akarták megvédeni az olvasók szellemiségét. Mondjuk, a szülők iránti feltétlen engedelmesség gyermekkorban az még mindig elég hivatalos "bibliai" Őrtorony-tan, ami a szülőknek, a teokratikus rendben elfoglalt szerepük miatt feltétlenül kijár - függetlenül attól, hogy mit kérnek a gyermeküktől, vagy mibe vonják bele őket (erőszak, bántalmazás, titkolódzás stb...). Hasonlóan a szülők feltétlen tiszteletéhez, amit a felnőtt gyermekektől elvárnak, mert nehogy véletlenül kérdőre merjék vonni, vagy kritizálni merjék azt a szülőt, aki bántotta, elhanyagolta, kiszolgáltatta stb. őket! Mi más lenne ez, ha nem a szülők imádata, amire az Őrtorony valójában tanít és elvár a követőktől? De ha valaki egy szál virágot visz az édesanyjának Anyák Napján, az már "hamis imádatot" mutat be..... 

Több szem- és fültanú megerősíti, hogy Rutherford egyik kedvelt szófordulataként úgy utalt a nő nemre, mint „egy rakás csontra és egy hajcsomóra” (Rudyard Kipling Vámpír című verse után). Mivel saját élete szeretetlen volt, ezért ellenezte a férfiak és nők közötti romantikus kapcsolatokat, melyekről azt vallotta, hogy Isten új rendjében van a helyük. Pl  a Gyermekek című könyvében (1941) így utal erre:

„Amikor majd a teokrácia teljesen átveszi az irányítást, nem lesz terhes a családalapítás „

Érdekes, hogy sok Tanúra még ma is hatással van ez a gondolkodás. Természetesen a Bíró helyeselte, ha a nők „jó szolgálatot” végeznek, vagyis kiveszik a részüket az általa írott irodalom terjesztéséből és ajánlásából, amit nagylelkűen megengedett neki, hogy ilyen módon tiszteljék őt. De ez a tisztelet csak neki egyedül járhatott ki, mert ha történetesen egy nő nyilvánított ki akár politikai, akár vallásos nézeteket, akkor rögtön „helyére kellett tenni”, mint olyan személyt, aki túl sokat gondol magáról. Talán nem meglepő ezek után, hogy Russell-hez hasonlóan Rutherford házassága sem működött, sőt olyannyira diszfunkcionális volt, hogy ha egy mai egyszerű Tanú férj próbálná meg azt tenni, amit Rutherford, bizony nehéz helyzetben találná magát. A bibliakutatókkal való kapcsolata elején még „kedves feleségeként” említett hölggyel 1920 körül külön éltek. Mary, a feleség leesett a lépcsőn, ami miatt élete hátralevő részében mozgáskorlátozottá vált. A Bíró állítólag eleinte gondozta őt, de pár hónap múlva ez terhessé vált számára, így Kaliforniában rendezett be egy otthont számára. Mary bár halálig Tanú maradt, csak ritkán mutatkozott a férjével, jóllehet nem voltak törvényesen elválva. Ez idő alatt köztudottan – mivel több botrányt is okozott – Rutherford női kísérők társaságával vigasztalta magát. A Bíró legyőzve nőgyűlöletét, minden jel szerint nem vetette meg a „férfi jó céljaira” alkalmas nőket, mivel két fiatal és csinos hölgy nagyon bizalmas társaságát is élvezhette elnöksége ideje alatt. Közös jellemző, hogy mindkét hölgy szervezeti karrierje gyorsan emelkedik, szinte azonnal bizalmi állásba kerülnek, és kiváltságokat élveznek, még a Bétel szabályai ellenében is.

Az egyik hölgy Bonnie Boyd, aki a Bíró személyes titkárnője volt, éjjel-nappal asszisztenciát és társaságot biztosítva számára. Rutherford fogadott lányának tekintette, bár amikor egy takarítónő Bonnie hajtűjét megtalálta Rutherford ágyában, akkor sokan megbotránkoztak a köztük levő viszonyon. Bonnie 1938-ban történő házasságkötése után is a Bételben maradhatott Bíró titkárnőjeként (ami az akkori Bétel szabályzattal ellentétes volt, és ez témáját képezte az Olin Moyle által felhozott panasznak is). 1933-ban Bonnie bemutatja a Bételbe egy barátnőjét, a feltűnően szép Berta Peale-t. Berta esetében – Bonnie-hoz hasonlóan – szintén elmaradtak a női bételszolgáknak lefektetett mosodai és takarítói karrier-lépcsőfokok, és az amúgy férjezett nő egyenesen a Bíró gondozónővérkéjévé, és élelmezési tanácsadójává válik (jóllehet egyik területen sincs végzettsége, sem gyakorlata). Berta nem-Tanú férje panaszt tett – ami persze nem nyert meghallgatást - , majd beadta a válópert. Az önmagát felkentnek valló Berta 1973-ban állítólag beismerte a Bíróval való viszonyát, akiről azt nyilatkozta: „Olyan volt, mint a férjem. Minden szempontból”. A Berta-ügyről bővebben itt lehet olvasni. 

Egy 1974-ben készült interjúban, az akkor éppen kiközösített Hayden C. Covington (a szervezet egy másik jogásza volt), Dr Jerry Bergman kérdésére a pletykákra vonatkozóan, melyek Rutherford nőügyeivel kapcsolatban merültek fel, ezt válaszolta: „ha a feleséged megbénulna, te mit tennél?”. A Bíró nőügyei nem csupán ismertek voltak az akkori vezetőség köreiben, hanem igazoltak és jóváhagyottak is egyben. Erősen gyanítom, hogy még írásszerinti magyarázatokat is próbáltak kreálni a helyzetre (pl: az idős Dávidot fiatal szűz lány gondozza az ágyában, és Rutherford ekkoriban a 60-as éveiben járhatott; különbségtétel a „bűnös” és a „gonosz” ember között, ami gyakran előfordult Rutherford írásaiban stb...).

Mi történne ma egy Jehova Tanúja férfival, ha a magánéletében ilyen gubancok lennének (és nem valakinek a valakije, vagy vezető beosztású főmufti, akire másképpen vonatkoznak a szabályok)? Nem hogy kiváltságokat nem kaphatna, de állandó célpontja lenne a vének vizsgálódásainak, akik alig várnák, hogy fabrikáljanak valami bírói ügyet ellene, és megszabaduljanak tőle, mivel szellemi gyengeségével „rossz színt vetne Jehova szervezetére”. Nem úgy érvelnének, hogy ’ja, mindenki tökéletlen, hát kinek nincsen hibája’. Mégis, Rutherford éveken keresztül folytatott egy ilyen kétes életmódot elnöksége ideje alatt, egy olyan időszakban, amikor a Tanúk hite szerint 1919 után, Jézus a bibliakutatókat (Rutherford vezetésével) választotta ki a földi munkája végzésére.

Egy kimerevített kép, a Beth Sarim építkezésén készült videóból (részletek a sorozat következő cikkben), melyen Rutherford mókás képet vág

De ezen a ponton talán elgondolkodsz kedves olvasó azon, hogy biztosan véget ér a „hobó”-korszak az Őrtorony excentrikus vezetőjének életében is, és hátralevő éveit megkomolyodva, szellemi tevékenységeknek áldozva tölti. Vége a botrányoknak, a fiatalos hévnek (igaz, a két nővel való kapcsolata idején már az ötvenes, hatvanas éveiben járhatott...) és a furcsa fellángolásoknak. Attól tartok, ez így még mindig távol áll a valóságtól...

Forrás:

Lloyd Evans: The Reluctant Apostate