Akik nem születhettek meg
2018. január 06. írta: Egonymus+

Akik nem születhettek meg

magzatelhajtas_b_w.jpg

Aktív Tanú koromban egy házigazda feltette a kérdést: Mi tesz a maguk Jehova Istene a meg nem született magzatokkal? Maguk szerint már embereknek kell őket tekinteni? Ha igen, akkor feltámadnak, de hova?

Három egyszerűnek tűnő kérdés, mégsem tudtam rá választ adni. Ma sem tudok. Ugyan JT-tól távol áll, hogy magzatelhajtással szüntessék meg egy embrió életét. Hitük szerint az élet szent, Jehova törvénye szerint. JT-val csak ennyiben érinteném a kérdést.

Általánosságban nagyon megosztottak az emberek, ha a terhesség megszakítás szóba kerül. (Természetesen a spontán vetélés nem tekinthető művi terhesség megszakításnak!) Egészségügyi indokok (pl. Down-szindróma), szűkös életkörülmények, megerőszakolás, gyermekkorú terhessége stb. Aztán kiskapuk keresése, hogy 12 hétig még elvégezhető a beavatkozás. Még sorolhatnánk az érvek és ellenérvek sorát.

Azt szokták mondani, hogy nincs annál nagyobb csapás, ha a szülő temeti a gyermekét. Ha egy 12 hetes csecsemő életét veszi el valaki, nem élet megszakításról, hanem gyilkosságról beszélünk. Vagyis a megfogalmazás jó kibúvó, hogy a terhességet szakítják meg és nem a 12 hetes magzat életét veszik el.

Sokáig lehetne még ragozni e kérdéskört. Egy bizonyos, hogy a terhesség megszakítás intézményesítésével visszaélnek az emberek.

Még egy gondolat. Sok temetőt megtöltenének az élet lehetőségétől megfosztott emberpalánták sírhantjai. Ugyanakkor egy magzat beültetéses beavatkozás kb. 1 millió forintba kerül.

Hol a megnyugtató válasz?

 

- Egonymus -

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr5013553267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2018.01.07. 22:24:51

Kedves Sefa! Végül is meg kell köszönnöm a hozzászólásodat. Nem hiszem, hogy egy tapasztalt bloggernek magyarázgatnom kellene az írás tartalmát. A kérdésben benne van a vélemnyed, hogy javítanom kell a cikkeim minőségén. Igyekszem a jövőben, hogy ne okozzak csalódást Neked!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.09. 06:43:47

@Egonymus+: Nekem nem okoztál csalódást. Nincsenek elvárásaim. Csak nem tudtam kibogarászni, hogy ez a poszt miről szól. Mint ahogy a másik írásodnál sem. Kicsit lehetnél konkrétabb, mert nem igazán értelmezhető a poszt célja. Talán ezért sem szól hozzá senki egy olyan poszthoz, aminek a tartalma olyan témát sejtet, amihez amúgy sokan szoktak hozzászólni

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.01.09. 14:29:36

"Mi tesz a maguk Jehova Istene a meg nem született magzatokkal?"

4Mózes 5:11-verseiben lehet erről olvasni, ami arról szól, hogy mit tegyen egy férj, ha azt gyanítja, hogy a felesége hűtlen volt hozzá, jóllehet bizonyíték nincs ellene (....csak az érdekesség kedvéért: itt annyira nem érdekesek a bizonyítékok, mint akkor, amikor egy férfi követ el erőszakot.......). Egy fattyút mégsem tarthat meg!
Kicsit ceremónikus a dolog, de azért elég egyértelmű.

De ha valakinek mégis kétségei lennének Jehova "magzatvédő" és gyermekeket védő odaadásával kapcsolatban, akkor csak olvassa el azokat az Ószövetségi részeket (amiket Jehova Tanúi halál komolyan vesznek....), melyben gyermekek, fiatalok, sőt csecsemők kivégzésétől hemzseg, és számolja ki hány fiatalt fosztott meg maga Isten az élet lehetőségét, ilyen-olyan indokokkal. Néhány ilyen történetet összegyűjtöttem:
eletazortoronyutan.blogspot.co.uk/2018/01/az-elet-szentsege-ahogyan-az-bibliaban.html

Isten (és a Biblia) nézőpontja az abortusz kérdésében ezért számomra hiteltelen, hiszen ő maga nem tartja be a saját törvényét (pl: ne ölj). Ugyanez vonatkozik a Jehova Tanúira is, akiktől "ugyan távol áll, hogy magzatelhajtással szüntessék meg egy embrió életét", de minden további nélkül megteszik azt, ha a szervezet vérre vonatkozó legújabb értelmezése érdekében kell gyermekeiket (vagy önmagukat) feláldozniuk...

Ezért az élet szentségéről inkább nem kérdezném őket....:)
"Hitük szerint az élet szent, Jehova törvénye szerint."???
Ez azért elég nevetségesen hangzik ennek a listának a fényében:
jehovatanui.blog.hu/2016/05/12/lista_jehova_tanui_verrel_kapcsolatos_tanitasanak_aldozatairol

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2018.01.09. 14:55:27

Az abortusz isteni nézőpontjáról még:

Hózseás 9: 14-16
"Adj nekik, URam! - de mit adj? Adj nekik meddő méhet és elapadt emlőket! Minden gonoszságuk Gilgálban kezdődött, már ott meggyűlöltem őket. Gonosz tetteik miatt kiűzöm őket házamból. Nem szeretem őket többé, mert vezéreik mind pártütők. Csapás érte Efraimot, gyökere elszáradt, nem hoz gyümölcsöt. Ha születnek is gyermekei, megölöm kedves magzatait"

2 Sámuel 12: 14-18, ahol arról olvashatunk, hogy Isten már az anyaméhben halálra ítélte a gyermeket, aki történetesen a születése utáni hetedik napon halt meg.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2018.01.09. 21:26:42

@sefatias: Ne erőlködj tovább a bogarászással! Nem Neked szólnak ezek az írások. Ha nincsenek elvárásaid, akkor nem értem mit sejtet számodra a két cikk tartalma? Legtöbbször az én véleményemet, csak árnyaltan szoktam az olvasó elé tárni. A célom a gondolkodásra késztetés, hogy próbáljon meg a látogató a sorok között is olvasni. Mivel ez nem sokak készsége, ezért nem zavar, ha nem szólnak hozzá sokan. 'A kevesebb, több...' szokták mondani.
Ahogyan Csilla "feldúsította" az általam írottakat, látszik az elmélyülése e témában. Ha csak egy ember talál valami érdemlegeset, már elégedett vagyok, mert neki már biztos tudtam valamit adni.
Várlak majd a következő dupla témámmal, hátha értékelhetőbb lesz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.09. 21:30:48

@Egonymus+: túl sokat voltál Jehova Tanúja. Ott volt divat az igazságot a sorok között keresni. Én annak vagyok a híve, hogy a mondanivalómat nem a sorok közé, hanem a sokBA írom. Az egyenes és egyértelmű. A sorok közé azok írnak, akiknek takargatni valója van. Te nem árnyaltan írsz, hanem szétszórtan, határozatlanul. Nincs konkrét témája az írásaidnak, csak sejteted, a témát. és néhány mondaton belül össze vissza mászkálsz, anélkül, hogy leírnál valami konkrétumot. Persze lehet hogy tévedek, de akkor még mindig él az eredeti kérdésem: Miről szól ez a poszt?
süti beállítások módosítása