Russell újratöltve - a vallásalapító
2017. október 17. írta: t.csilla

Russell újratöltve - a vallásalapító

A vonakodó hitehagyott 15.rész

Russell Pásztorról sokat írtak már az exek blogjain. A sorozat elkövetkező két részében Lloyd könyvét véve alapul információ forrásként, de egyéb forrásokkal kiegészítve adnám közre mintegy "újratöltve" a jelenleg rendelkezésünkre álló infókat, a teljesség igénye nélkül. Az első részben egyfajta kronológia sorrendbe rendeztem Russell és az őt befolyásoló személyek 19. századi tevékenységeit (a 20. század elejéig), elsősorban a különféle világvége dátumok jövendölésével, folyóiratok kiadásával és a hit terjesztésével foglalkozva. 

Nagyjából a 19. század közepétől vallási jellegű ébredések kezdődtek el az Egyesült Államokban, ahol a vallásszabadság adott volt és a történelmi egyházak nem hallgattathatták el a másképp gondolkodókat. Ennek az evangélikus mozgalomnak első fecskéi a mormonok és az adventisták voltak. A Jehova Tanúi alapítójukként elismerő Charles Taze Russell ezek között a vallási keresők között volt a 19. század Amerikájában. A róla szóló rész másik felében Russell, mint magánember fog szerepelni, és életének azokat a szegmenseibe fogok betekintést nyújtani, melyekről a társulati kiadványok csak keveset mondanak, illetve teljesen hallgatnak.

 

1823. John Aquila Brown a Dániel könyvében található „hét idő” alapján kiszámolta a 2520 évet, melyet a „pogányok idejének” nevezett el, mely számítást később az adventista Miller is felhasznált 1844-re mutató próféciájához.

1837. George Storrs, metodista lelkész egy vonaton talált egy szórólapot, mely által hirtelen megvilágosodásban volt része egy lélek hallhatatlanságával kapcsolatos tantételben, mely először az egyháza elhagyásához, majd Miller (adventista) végidő tanaihoz vezette őt. Storrs, Miller tanainak szószólójává válik, melyekkel 1843-44-es évekre összesen négy konkrét időpontot jelölt meg Krisztus második eljövetelére (adventjára).

1843. Storrs kiadja a Bible Examiner című újságot, melyben nézeteit hirdeti.

1844. Joseph Smith Jr. a mormon vallás alapítója ellen merényletet hajtottak végre csalódott követői, melyben meggyilkolják. Utódja Brigham Young lesz.

Ugyanebben az évben az adventista mozgalom William Miller vezetésével október 22-re jelölte ki Krisztus második eljövetelének dátumát. A dátum nagy csalódáshoz vezetett, mivel sok követő eladta mindenét. Később Storrs elhagyja Millert és más szekták létrehozásában segédkezik (krisztodelfiánusok, hetednapi adventisták stb.) Nelson Barbour szintén ennek a mozgalomnak a szószólója volt egészen „nagy csalódáshoz” vezető utolsó próféciájáig.

A korabeli táblázat mutatja, ahogyan William Miller követői felhasználták Brown 2520 évről szóló számításait az 1843-1844-es évre szóló jövendöléseikhez

Edward Bishop Elliott, egy angol lelkész megírja a Horae Apocalypticae című művét, melyben szintén felhasználja a 2520 évet, és az vég idejének egyik lehetséges dátumaként 1914-et jelöli meg.

1852. Charles Taze Russell megszületik a jómódú szülők Joseph Lyte és Eliza Birney Russell gyermekekeként, Pittsburgh-ban

1859. A Millerből kiábrándult Barbour, éppen ausztráliai „aranyásó” útjáról visszatérve a hajó lelkészével folytatott beszélgetésétől felbuzdulva felülvizsgálta korábbi nézetét és megállapította, hogy valójában 1873-ban kell Krisztusnak másodszor eljönnie (ezt a dátumot később 1874-re módosította), melyről olyannyira meg volt győződve, hogy a „jó hír”-ként hirdette ki leginkább a saját kiadásában megjelenő Herald of Morning-ban (A hajnal hírnöke).

Ugyanebben az évben megjelenik John Taylor könyve The Great Pyramid: Why Was It Built? And Who Built It? (A nagy piramis: miért épült, és ki építette?) címmel.

1864. Charles Piazzi Smyth: Our Inheritance in the Great Pyramid (Örökségünk a nagy piramisban) című műve jelenik meg, melyhez később pontos mérések is társulnak a piramis méreteivel kapcsolatban.

1869. A fiatal, vallásokból kiábrándulófélben levő Russell éppen egy Jonas Wendell által tartott adventista beszéden vesz részt Allegheny-ben, Pennsylvaniában, ami arra ösztönözte, hogy megszervezzen egy bibliatanulmányozó csoportot apjával és néhány barátjával együtt, melyben kora vallási kérdéseit vitatták meg. Russellt erősen befolyásolta a Bible Examiner szerkesztőjének, George Storrs-nak munkássága. (másik két korai mentora volt George Stetson és Dr. Nelson H. Barbour)

 

1874. Barbour (feltehetően adventista követőivel együtt) bevezeti a parousia (Krisztus láthatatlan jelenléte) tanát, mivel az erre az évre hirdetett próféciája sem teljesült be.

1876. Russell megismerkedik Barbour láthatatlan jelenlét-elméletével, amiben eleinte ugyan kételkedik, de Barbournak sikerül őt meggyőznie. Barbour szolgáltatta Russell végidőről és bibliai próféciákról szóló elméletének „hiányzó darabkáját”, és onnantól kezdve egyesítették erőiket abban, hogy Krisztus láthatatlan jelenléteként a Barbour szerinti 1874-et jelöljék meg és hirdessék azt, mint az igaz keresztények begyűjtésének kezdetének jó hírét. (Russell túl naiv és hiszékeny volt, hogy a dörzsölt csaló Barbour-nak bedőlt ilyen módon – és persze anyagi támogatást biztosított kétes tanainak. ) Barbour 1914-et is kitűzte célul, gyaníthatóan felhasználva ehhez Elliott gondolatmenetét, mint a „harag napjának” kezdetét, mely a láthatatlan jelenlét után 40 évvel várható. (Barbournak ezt az elméletét Russell később is megtartotta) Russell finanszírozta Barbour lapját a Herald of the Morning-ot, melyben szerkesztőként is részt vett.

1877. Russell és Barbour kiadta a „Three Worlds, and the Harvest of this World” című könyvet, mely 1878. április 6-ra hirdette ki a „szentek” mennyekbe ragadtatását. „hagy sürgesselek.....a szüretnek hamarosan vége, mivel a nyár befejeződött” – jelentette ki Barbour. George Storrs a Bible Examiner-ben, bár megcáfolni nem tudta Barbour kronológiáját, kétkedését fejezte ki. Ez a „lássuk, mi lesz” hozzáállás azonban nem tetszett Russell-nek, aki kritikaként fogta fel azt.

1878. Az újabb beteljesületlen próféciát – ugyanis nem történt meg a szentek elragadtatása -, Russell azzal oldotta fel, hogy nyilván ettől az időtől kezdve a keresztények a haláluk után egyenesen a mennybe kerülnek, ahelyett, hogy halálalvásban várnának a feltámadásukra. Barbour azonban nem tudta ilyen könnyen túltenni magát újabb csalódásán, így az addigi keresztény hitéhez való hozzáállásán változtatott:

„A váltságáldozat tana...vagyis az ártatlan büntetése a bűnös helyett írásellenes és ellenszenves az igazságossággal és a jóról és rosszról kialakított minden elképzelésünkkel szemben.”

1879. Russell nem értett egyet Barbour nézeteivel, így ez különválásukhoz vezetett és elkezdte kiadni saját folyóíratát a Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence (Sioni Őrtorony, Krisztus jelenlétének hírnöke) címmel.

Ugyanebben az évben Russell feleségül vette Maria Frances Ackley-t, aki társszerkesztővé válik.

1881. Megalapult a Zion’s Wath Tower and Tract Society (Sioni Őrtorony és Traktátus Társulat), melynek első elnöke William Henry Conley lett, egy filantropist és üzletember.

1884. Létrejön a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania (Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat, Pennsylvánia), melynek elnöke Charles Taze Russell lesz. Eddigre már az allegheny-i csoporthoz hasonló felépítésű bibliatanulmányozó csoport működik, melyeknek Russell a Pásztorává válik (jóllehet semmilyen formális teológiai képzéssel nem rendelkezik). Ezek a csoportok odaadással várják Russell következő végidő próféciáját – melyet feltehetően még Barbourtól kölcsönzött -, az 1914-es évet jelölve meg Krisztus láthatatlan jelenléte kezdeteként végeként (javítás a szerk. által), a "harag napjának" vagyis Armageddonnak kezdeteként, mely azóta is - bár más formában ugyan - Jehova Tanúi egy központi tanítása (a Tanúk az évszámot megtartották, de azt a láthatatlan jelenlét kezdetének időpontjává alakították át, míg Armageddont későbbre tolták...a dátum mégis központi szerepet játszik a Tanúk hitrendszerében, mivel 1914 nélkül nincsenek utolsó napok, nincsen „hű és bölcs rabszolga” és az egész időszak, melyet Isten Királysága uralkodásának és az igazak begyűjtésének tartanak Jehova Tanúi – ami miatt prédikálnak – értelmét veszti)

1886. Russell megjelenteti az Írástanulmányok első kötetét The Divine Plan of Ages (Korszakok isteni terve) címmel.

1888/1889. Rose Ball aki az Őrtorony igazgatóinak egyike, a Russell házaspárhoz kerül elszállásolásra (a Russell életében betöltött szerepéről a következő részben lesz bővebben szó).

1891. Russell kiadatja írástanulmányai harmadik kötetét Thy Kingdom Come (Jöjjön el a királyságod!) címmel, melyben továbbgondolja Taylor és Smyth piramissal kapcsolatos nézeteit és elemzi a gizai piramis bibliai kronológiában betöltött szerepét. (Mely tanokhoz egészen 1928-ig tartották magukat a bibliakutatók, amikor Rutherford sátáni összeesküvésnek minősítette a piramis elemezgetésével töltött időt, mely csak elterelte a figyelmet Jehova szolgálatától)

Az írástanulmányok kötetei:

  1. A korszakok isteni terve (1886) – a mellett érvel, hogy Istennek van célja az emberiséggel
  2. Közel az idő (1889) – a bibliai kronológia bemutatása, a próféciák kiszámítása, Krisztus második eljövetele és az antikrisztus beazonosítása
  3. Jöjjön el a Királyságod! (1891) – gizai piramis isteni útmutatásra építtetett, Charles Piazzi Smyth, aki a piramosról szóló részt ihlette ajánlót írt ehhez a részhez
  4. A bosszú napja (1897) később az Armageddoni csata címre változtatták meg – a jelenlegi rendszer megsemmisítsének okai, Isten királysága, mint a bibliai gyógymód
  5. Isten és ember közti kiengesztelődés (1899) – az emberiség természete, a megváltás működése és a Szent Szellem
  6. Az új teremtés (1904) – a teremtés hét napja, a keresztények személyes feladatai

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Studies_in_the_Scriptures 

1900. Az angliai fiókhivatal megalapítása, E. C. Henninges (Rose férje) megszerzi a Gipsy Lane 131. szám alatti ingatlant erre a célra.

1903. Russell házassága megromlik. Felesége, Maria törvényes eljárást indít a különélés érdekében.

1904. Megjelenik az Írástanulmányok utolsó kötete, New Creation címmel, melyben a Plejádokat nevezi meg Jehova trónjának helyéül.

1906. Russell és Maria törvényesen elválnak „ágytól, asztaltól”, Maria tartásdíjra való jogosultságot szerez. A Zion’s Watch Tower július 15-i számában megjelenik Russell, Rose Ball-al kapcsolatos tanúvallomása (reagálva az őt ért vádakra), melyben nyíltan hazudik a lány korát illetően.

1908. június 15. Zion’s Watch Tower számában Russell fogadalmat bocsájt ki megtépázott hírneve helyreállítása céljából. A szövegben megfogadja (és megfogadtatja a követőivel), hogy ’amennyire lehetséges, tartózkodni fog attól, hogy egy ellenkező nemű személlyel legyen együtt bezárt ajtó mellett...’

1911. The Brooklyn Daily Eagle március 22-i számában csodabúza árusítással vádolta meg Russellt. A nagy nyilvánosságot kapott esetről egészen 1913-ig cikkeztek.

1912. A Teremtés fotodrámájának bemutatása (The Photo-Drama of Creation). A több, mint nyolc órás előadás a valaha készített leghosszabb filmprodukciójának számított, mely korának csúcstechnológiájával készült, mozgóképeket, színes diákat tartalmazott és szinkronizált hangeffektusokkal volt tele. Ugyanakkor minden teremtési napot 7000 évnek számolva a földet összesen 49 000 évesnek akkor, amikor a geológusok már 4.5 milliárd évesnek jelentették azt ki.

1914. Újabb beteljesületlen prófécia, mivel azok közül, amiket Russell „bizonyosan kijelentett az Írások alapján” erről az évszámról, semmi nem teljesedett be. 

Miért tanítják Jehova Tanúi 1914-ről, hogy az egy beteljesedett prófécia volt?

Russell az 1914-es évvel kapcsolatos próféciáit az Írástanulmányok köteteiben fejtette ki részletesebben. Ezek a találgatások elsősorban Barbour elméletén és Elliott számításain alapultak, és a jelenlegi földi uralkodók hatalmának a végét, a hamis vallások megszűnését, a régen élt hithű emberek feltámadását, Isten csatájának végső jelenetét jósolták meg és a nyomorúság végét, nem pedig a kezdetét (források és további részletek a következő cikkben kerülnek megadásra). Vagyis nem azt, amit ma a Tanúk ezzel kapcsolatban tanítanak, hogy az a dátum jelezte az utolsó napok kezdetét (melytől számítva ’nem múlik el az a nemzedék’...). De ha ennyire tévedett Russell, akkor miért tekintik a Tanúk egy beteljesült próféciának az 1914-es dátumot? A társulati kiadványok szerint 1914. október 2-án Russell a brooklyn-i bételcsaládban a következő drámai bejelentést tette:

„A pogány idők véget értek, királyaik napjai beteltek.” (Jelenések 105. oldal).

http://jtinfo.blog.hu/2014/10/02/100_eve_tortent_447

http://jtinfo.blog.hu/2014/10/02/1914_oktober_2_-an_reggel

Russell próféciáinak ’beteljesülése’, illetve kozmetikázása már 1915-ben elkezdődött, amikor is az Írástanulmányok egyes részeit át kellett javítani az olvasóknak (ennek részleteiről is a következő fejezet fog szólni). Nyilván akkorra Russell már komoly tábort gyüjtött maga köré, és sem maga, sem a követői nem szerettek volna felsülni. A „láthatatlan jelenlét” tana (ami Barbour öröksége) amúgy is az egész történetet a ’lelki szemek birodalmába’ emelte be, így nem nagyon volt kézzel fogható, látható jelekre szükség. Jehova Tanúi – akik ugyan 1931-ig nem léteztek – mégis Russell-t tekintik alapító atyjuknak, és nyilvánvalóan nem szeretnék azt a látszatot kelteni, mintha ez az ember egy megbízhatatlan és teológiailag képzetlen ember lenne (pedig az volt sajnos, amint a következő fejezetben részletesebben kitárgyalom). Így nyilvánvalóan a Tanúknak érdekük fűződik ahhoz, hogy legalább a látszatot fenntartsák „alapítójukkal” kapcsolatban, és folytassák az általa elkezdett hagyományt (vagyis a „jövendölések” utólagos kikozmetikázását, az eseményekhez való igazítását és néhány más dolgot is...).

Talán más – praktikusabb - szempontok is közrejátszhattak abban, hogy a szervezet ahelyett, hogy Russell-t a korabeli ’vallásos útkeresők’ egyikeként azonosítaná, inkább vallásuk alapító atyjaként tekintik. Egy kis egyháznál, ahol minden év számít, bizony nem mindegy, hogy mely évre datálható az eredetük. Bár napjainkban Russell testvérnek nem sok esélye lenne tagként bentmaradni az általa „alapított” csoportban, mégis az a pár év ’jól jön’ a mai Tanúknak (Magyarországon mindenképpen, mivel az egyházzá nyilvánítás kritériuma megköveteli a 100 éves hazai jelenlétet – ami ugye nem lenne meg, ha a tényleges alapítástól 1931-től számolnánk is időt). Egy ’államilag elismert egyház’ már mindjárt bizalmat kelthet az emberekben, és az így elnyert törvényes elismertséggel ellensúlyozható a szekták manipulációs technikáival kapcsolatban felmerülő aggályok. Az 1914-es „beteljesült prófécia” sugallata hitelességet adhat az új – és naiv – megtérőknek, és az „Isten egyedüli igaz szervezet” kártya is eljátszható. Könnyen elképzelhető, hogy Russell és az 1914-es év ’megtartása’ egy jól felépített stratégia része lehetett, amivel kiváltképp a múlt század vége felé az ezredfordulói világégéshez kapcsolódó lázas várakozásokat lehetett táplálni. Bár leginkább a 2000. év után, az 1914-es dátum, és az ehhez kötődő "nemzedékes" tanítás már kezd terhessé válni a Tanúk vezetősége számára. De nincs kétségem afelől, hogy újabb teóriával fognak előállni! 

Az 1914-es mizériáról, dátumtologatásokról és a különféle "nemzedék"-definíciókról Raymond Franz írásán alapuló alábbi két cikkben lehet többet olvasni:

http://jehovatanui.blog.hu/2011/08/09/10_fejezet_1914_es_ez_a_nemzedek_1_resz

http://jehovatanui.blog.hu/2011/08/09/10_fejezet_1914_es_ez_a_nemzedek_2_resz

1915. „néhány kisebb változtatás” bevezetése a korábban megjelent Írástanulmányok köteteiben, melyek próbáltak a korábbi bizonyossággal teljes hangvételen tompítani

1916. Russell halála

 

Forrás: The Reluctant Apostate

 

További olvasnivalók a témában:

http://jtinfo.blog.hu/2016/04/09/1914_korabbi_atalakulasa

http://jtinfo.blog.hu/2014/07/03/russell_beteljesult_jovendolese

http://jtinfo.blog.hu/2014/10/08/a_nemzedek_es_a_vegso_jel

http://jtinfo.blog.hu/2014/10/05/russell_idorendje

A bejegyzés trackback címe:

https://blogjt.blog.hu/api/trackback/id/tr3512921835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keresemazutam 2017.10.17. 20:06:11

Jó áttekintés!

Ez viszont szerintem téves:
" Ezek a csoportok odaadással várják Russell következő végidő próféciáját – melyet feltehetően még Barbourtól kölcsönzött -, az 1914-es évet jelölve meg Krisztus láthatatlan jelenléte kezdeteként, mely azóta is Jehova Tanúi egy központi tanítása "

1884-ben Krisztus láthatatlan jelenléte kezdetét 1874-re tették,1914-re armageddont várták (láthatatlan jelenlétének végét) !

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.10.17. 20:25:21

@keresemazutam:
Igaz! Elírás történt, mert valóban Armageddont várták 1914-re. Később lett ez az évszám a láthatatlan jelenlét kezdetének nyilvánítva.
Köszönöm a kiigazítást. Beszúrtam a javítást a szövegbe is.
süti beállítások módosítása